Te meg folyamatosan az egész konzolgyártó divíziót írtad, amikor csak az x360-ról volt szó xbox nélkül. Egyébként 300 dolcsiba az egész konzol nem kerül, szal ennyit veszteni csak akkor tudnának, ha ingyen adják, összetéveszted a ps3-mal. Egyébként a ps2 gyártása anno többe került mint most az x360 gyártása, ugyanis az is full eltérõ konstrukció volt, az x360 meg egy csomó mindent a pc-tõl örökölt.
Egyébként az x360 gyártásának nyereségessé válását kb 2 hónapja lehetett olvasni egy cikkben, azt hiszem itt az sg-n IS.
Te azt írtad, hogy a gép gyártása már nyereséges, ami nem így van kb. 200-300 dolcsit buknak gépenként az MS-nél, ezt a ráfizetést úgy tudnák kompenzálni, hogy legalább gépenként eladnak 5 játékot is, de figyelembe véve az eddig eladott gépmennyiséget és a játékeladásokat, az egy gépre jutó eredeti játékok száma még nem éri el az 5 db-ot, a gép 2007-2008-ig veszteséget fog termelni, amelyet a szoftverekbõl befolyó lisence-díjak sem kompenzálnak még. Nyereségrõl majd csak 2008-ban beszélhetnek az Ms-nél az X360-nal kapcsolatban.
Ez baromság. Én pl nem értek a játékfejlesztéshez (amatõr szinten programoztam régebben pl JAVAban) és nem is dolgoztam az IT iparágban, de azt meg tudom állapítani hogy egy játékot csak úgy összegányoltak v télleg sok értékes fejlesztõidõt töltöttek vele. A cellprociról meg el tudom olvasni az infókat ill a forrás hitelességét is nagyjából meg tudom állapítani. (Bár alább ugye dez képességeirõl volt szó :) Az eddigi -amatõr- tapasztalatok alapján simán ki merem jelenteni, hogy a játékiparban csak a pénz számít és egy kezemen meg tudom számolni h milyen csapatoknál fontos a játékélvezet és a minõség (nem a grafikára gondolok). Ebbõl kifolyólag a kreatív tehetségek akik megelégelték ezt a gazdasági versenyt ami már nem normális (pl hogy muszáj kiadni elõbb, nem baj ha tele van buggal.. a lényeg hogy csillogjon), azok már rég leléptek és vmi mással foglalkoznak. Az tuti h a cell jobb architektúrával rendelkezik mint a konkurensek, és hogy meg kell tanulni programozni. Persze ennek nem feltétlenül a fejlesztõk lustasága a hátráltatói, hanem az a fogyasztói társadalom ahol a fejlõdés abszolúte nem lényeg. Csak a profit.
Nah igen csak miért is van annyi pénzük? Talán mert sok volt a nyereséges üzlet és nem szórják a pénzt. Most az x-ek esetében csak szórják ,és poénból nemfogják tovább vinni ha nem lesz nyereség. Igy remélhetõleg x360 vagy a következõ generáció majd hoz reményt az ms-nek :)
Az x360 (3 mag) és a PS3 (1+6 [alkalmazások rendelkezésére] álló mag) esetén is az a legnagyobb nyûgje a fejlesztõknek, hogy nem 1db igazán nagy teljesítményû proci van, hanem több viszonylag kisebb teljesítményû. Tehát eleve kénytelenek többmagra feljeszteni, amihez PC-n ma sem nagyon fûlik a foguk. (De persze majd itt is kénytelenek lesznek elõbb-utóbb.) PS3-on még ehhez jön, az SPU-s dolog. Tehát nem az a baj, hogy nehéz lenne rájuk kódolni, hanem az, hogy eleve máshogy kell hozzáállni, mint PC-n szokás.
"Az SPU-kon futó SIMD kód csak kicsit különbözik a sok éve használt PPC-s Altivec (más néven VMX) kódtól! Amibõl jó nagy könyvtár áll rendelkezésre! (Egy része kapásból használható, más részén kicsit módosítani kell.) A kód többi része meg lényegében sima PPC-s kód."
Ezt inkább átfogalmazom, hogy egyértelmûbb legyen: Az SPU-kon futó kód SIMD része csak kicsit különbözik a sok éve használt PPC-s Altivec (más néven VMX) kódtól! Amibõl jó nagy könyvtár áll rendelkezésre! (Egy része kapásból használható, más részén kicsit módosítani kell.) A kód többi része meg lényegében sima PPC-s kód.
"A sony ps3 egy specialis, jol megtervezett, de mara elavult gep. (kestek 1 evet) Teljesitmenyben ugyanott van mint az xbox360 (kiveve hogy annak a videokartyaja mar tobbe-kevesbe dx10-es)"
Ez csak akkor igaz, ha nem számolod a Cell SPU-it. Ez már csak azért sem állja meg a helyét, mert már adott hozzájuk egy fizika-motor, amit már csak használni kell. Ez olyan, mintha be lenne építve a PS3-ba egy szuper-Physix chip. Próbáljátok már legalább ezt megjegyezni.
"de sajnos nem eleg eros az altalanos cpu processzora (csak 1 ppc magja van). A jatekok kodjat pedig ilyenekere irtak, nem dsp-kre. A cell spe-i pedig alapvetoen nagyon gyors dsp-k, amiket eddig csak telekommunikacioban es a tudomanyos teruleteken hasznaltak."
Ez butaság. NEM EGYSZERÛ DSP-k. Hanem a PowerPC utasításkészletet is ismerõ, de elsõsorban SIMD számításokra kihegyezett procik. Ez kb. olyan, mintha azt mondanád, hogy a x86-os procikban is jelen lévõ SIMD egységet (MMX és SSE1/2/3/4) "csak telekommunikacioban es a tudomanyos teruleteken hasznaltak".
"Viszont 1 cell spu csak kb. 8 nvidias magot er, ami csak egy 6*8=48 magos uj nvidia chipnek felel meg. Ezzel szemben az uj nvidia kartya 128 magos..."
Ez hibás összehasonlítás, ami csak a FLOPS-t veszi alapul. A valóságban az SPU-k jóval "okosabbak", mint egy miniproci a G80-asban. Bár utóbbiak már okosabbak, mint pl. a G7x-esekben lévõ shader-egységek, de talán jelent valamit, hogy a Cellen 5x gyorsabban futott egy amúgy GPU-knak is jól fekvõ kód, mint egy 7800GT-n... Pedig FLOPS-ban kb. ugyanott vannak.
"Kodot irni meg mondjuk egyikre sem tud szinte senki, de a microsoft a dx-el nagyon sok dolgot keszen ad, mig a sony csak egy alap opengl-t es egy spe toolkit-et tudott adni a ps3 devkit-jehez."
Ennek meg csak a fele igaz: a G80-ra tényleg igen nehéz feljeszteni, mivel messze van egy normál CPU-tól. Ezzel szemben lást, amit az SPU-król írtam. És még valami: Az SPU-kon futó SIMD kód csak kicsit különbözik a sok éve használt PPC-s Altivec (más néven VMX) kódtól! Amibõl jó nagy könyvtár áll rendelkezésre! (Egy része kapásból használható, más részén kicsit módosítani kell.) A kód többi része meg lényegében sima PPC-s kód. Errõl ennyit.
Én pl gyûlölöm az M$-t az oprendszerei és a különbözõ ügyeskedései miatt, amivel kialakította, és fenntartja a monopóliumhelyzetét, de az x360-nál tényleg nincs semmi gond rendesen csinálják, fasza gépet dobtak össze, bár azért az hogy azon is directx-esek a cuccok, a multiplatform játékoknál megint csak a saját pc-s oprendszerük monopóliumhelyzetét segítik fenntartani...
Rossz a példád. Nem akarom itt fényezni magam, tényként elmondom: programozó vagyok, játékprogramokat is fejlesztettem (bár az utóbbi pár évben nem), és PowerPC-s kódot is írtam már (bár csak egy kisebb rutint, mert rövid ideig voltam vele kapcsolatban, elõtte viszont jópár évig kódoltam 68k asm-ben, ami viszont sok tekintetben hasonló a PPC kódjához), továbbá behatóan tanulmányozom a Cellt, hátha úgy jön ki majd a lépés, hogy kódolhatok majd rá.
Sima dvd-ét használ igy adodt a könnyen másolás. Védelmét még nem törték fel ,de már most beszélnek részletesen a wii security rendszerérõl, meg fent is van pár game torrenten( igaz semire se jók :) Azthiszem most ott állnak ,hogy a régi gc másolt gameket letud jáccani a wii. Szal az biztos ez nem gamecube több éves törés szint lesz :)
A microsoft szamara az xbox360 mostanaban mar nyereseges. Egyszeru hardvert raktak bele es szabvanyos pc-s technologiaval raktak ossze. (+fekete ragaszto az aramkorokre hogy nehez legyen barkacsolni)
A nintendo wii mindig is nyereseges volt, mint minden mas nintendo termek. Meg egyszerubb a hardveruk, a gep is majdnem kezi konzol es majdnem ugyanaz a hardvere mint a regi apple mac mini-knek volt. Foton lattam mar kis lcd tv hatara szerelt hordozhato valtozatot is. :-)
A sony ps3 egy specialis, jol megtervezett, de mara elavult gep. (kestek 1 evet) Teljesitmenyben ugyanott van mint az xbox360 (kiveve hogy annak a videokartyaja mar tobbe-kevesbe dx10-es), de sajnos nem eleg eros az altalanos cpu processzora (csak 1 ppc magja van). A jatekok kodjat pedig ilyenekere irtak, nem dsp-kre. A cell spe-i pedig alapvetoen nagyon gyors dsp-k, amiket eddig csak telekommunikacioban es a tudomanyos teruleteken hasznaltak. Viszont 1 cell spu csak kb. 8 nvidias magot er, ami csak egy 6*8=48 magos uj nvidia chipnek felel meg. Ezzel szemben az uj nvidia kartya 128 magos... Kodot irni meg mondjuk egyikre sem tud szinte senki, de a microsoft a dx-el nagyon sok dolgot keszen ad, mig a sony csak egy alap opengl-t es egy spe toolkit-et tudott adni a ps3 devkit-jehez.
Osszessegeben a next gen konzolpiac a dx10 megjelenesekor mar nem lesz next gen, viszont a marketingesek meg segithetnek mindket nagy cegnek. (a wii ugy nez ki elvan magaban is)
Azt meg szánalmasnak tartom, hogy itt mindenki alig várja, hogy a Microsoft... ó bocsánat microfos vagy M$ belebukjon a konzolbizniszbe, pedig itt teljesen piaci körülmények között vette fel a versenyt olyan cégekkel amik már komoly sokéves elõnnyel rendelkeztek azon a téren. Nem trükközik, nem furakodik, hanem normális versenyben próbálja meg legyõzni õket, és mint látjuk egyre eredményesebb. Persze a sok okostojás ezt nem látja a ködtõl ami az agyát borítja, õk nyomják továbbra is csak a gyûlölködésüket. Persze ez nem meglepõ a magyar mentalitás soha nem is díjazta a teljesítményt, nem is csoda, hogy az egész világ, és fõként egész európa úgy tekint a magyarokra mint született vesztesekre. A magyarok zöme fél a kockázattól, elvárja hogy az állam gondoskodjon róla, a verseny számukra szükségtelen rosszat jelent amit jobb elkerülni.
Azért az a kijelentés, hogy egy adott hardverre egyesek azért nem írnak szívesen programot mert tehetségtelenek, nem egyenlõ azzal, hogy a szakács odaégeti a kaját tehát rossz szakács. Ugyanis az elsõt igazán csak az tudja megítélni akinek megvan a szaktudása és a tapasztalata az adott harverrel, míg míg egy szimpla odaégetést egy óvodás gyerek is meg tud ítélni. Ez, bár nem olyan durva, de hasonló mint amikor a kisiskolások okoskodnak az SG-n, hogy a NASA milyen balfasz, szerencsétlen, hozzánemértõ stb.
Sokszor leh lett írva a wii mindenkinek szól igy a hc gamereknek is... 2007 végén sok ilyen gamek jönnek rá ugymond. Egyébként a wii már 3 milliónál tart eladásba :D A ps3 tuti nem elözi meg de x-ék félhetnek még ha a nintendo kamu dumával azt mondja nem rivalizál :D
Hát igen, talán megtehették volna. És mutogathatták volna, hogy az õ gépüket még ennyiért is megveszik. Késõbb "drasztikus árcsökkentés" után, de talán a mai árnál még mindig drágábban is boldogan vették volna nagyon sokan. Persze nem mindenki, de ez nem is számít, hiszen úgysem tudtak többet gyártani. Szóval, a kínálathoz kellett volna passzítani a keresletet az árral való játékkal. Na persze akkor a másik oldal ellenmarketingjének fõ eleme lett volna a "horribilis ár". De ez csak átmeneti lett volna.
Ez igaz de olyanról én még nem hallottam, hogy ezen bukott volna meg egy portolás;))) Amúgy a mai progik fejlesztésénél a média fájlok legenerálása követeli a legtöb erõfeszítést és pénzt nem a progizás. Ha ezek megvannak és a szándék is hozzá, akkor portolás lesz.
"Ha nem lett volna a PS2 akkora világra szóló siker a Sony már azon gondolkodhatna, hogyan szálljon ki a konzolbizniszbõl a lehetõ legkisebb veszteséggel. Így a játszma még kétesélyes." Hát ez egy magvas kijelentés volt.;)))
Csakhogy ugye világraszóló siker lett és eszébe sem jut a SONY-nak ilyenen gondolkodni. Nem úgy mint az M$-nek ugye.
hát szerintem a "collector edition" fannoknak készül. Másrészt ezt az árat a Sony-nak elsõ kiadáskor kellett volna elsütnie, akkor nem a "másodkezû aukciós figurák" sápolták volna le a hasznot hanem a sony és akkor még az ára is bejött volna nem olcsóbban adni mint a gyártási költség fõleg, hogy ilyen kevés gép állt rendelkezsére. Sõt én az még jobb lett volna, hogy akik a legjobb árat ajánlják az elsõ szállítmányra a kifogyásos módszer alapján a kaptak volna a vevõk gépeket. Lehet, hogy ezt most akarja elsütni úgy gondolja a Sony talán most sem késõ.
(Mellesleg a Cell-alapú fizikához nem is kell senkinek különösebben megerõltetnie magát, az készen adott, csak használni kell.)
Oh, tényleg? Na ne mondd! :) Te, mint állandó MS-supporter, nem csoda, hogy csak az egyik végérõl nézed ezt a kérdést.
Amire nem gondolsz: valamit valamiért. Aki megtanulja kihasználni a Cell képességeit (ehhez kell némi tehetség és szorgalom), olyan különleges programokat írhat (szuper fizikai szimuláció, speciális effektek, stb.), amik kvázi eladják magukat. (Ezt pár elhivatottabb PS-programozótól is elolvashatod.)
Azok a cégek, amik semmi ilyesmit nem csinálnak, csak portolnak egy PC-s programot, azoknak persze mindez "felesleges bonyolítás". (Épp nemrég lehetett az Indexen olvasni egy ilyen cég sirámait.)
ps. ami meg engem illet, 1. csak tényeket közlök (csak egy másik megvilágításból, mint amihez egyesek hozzá vannak szokva), 2. vannak tapasztalataim a témában.
Nem (csak) adattárolásra, hanem a professzionális video területén is. Azt hiszem, még olyan HD-s kamerájuk is van, ami BrD-szerû lemezre vesz. Az a bizonyos Beta a profi videos (tévéstúdiókban egyeduralkodó [illetve most már ennek digitális változata]) Betacam SP-k kommersz változata lett volna.
"Cell: fõleg a lustább és/vagy tehetségtelenebb programozók panaszkodnak miatta" -azért legkevésbé sem a lustaságról és a tehetségtelenségrõl szól ez! Ezek a cégek nem hobbiból írogatják a programokat, hanem a profitért. Akkor pedig igenis nagyon számít, hogy mennyi energiát kell belefektetni egy adott termék elkészítésébe, mennyi ideig tart az elkészítése és ez alatt hány embert kell ez alatt fizetni, mikor lehet ezeknek az embereknek a következõ feladatot adni stb. Egyébként meg nem kis szerénytelenségnek tartom a szádból, hogy lustaságról és hozzánemértésrõl papolsz olyanokkal kapcsolatban akik többségének valószínûleg sokkal nagyobb a tapasztalata és a tudása a témában mint neked.
Az kétségtelen, h a Sonyra rájár a rúd mostanában, de. Elõször is a Sony nem fog elbukni ugyebár, mert a zene és filmbizniszben is benne van elég erõsen, és nem hiszem h azok a részlegek nem mentenék meg a szórakoztatóelektronikát. Másodszor a Sony professzionális (v fél-pr) szinten is jelen van a AV piacon, ami full nyereséges. Harmadszor pedig, rengeteg rajongója van aki -ha felfut a gyártás- vakon venne egy PS3at..
Ezt a playert meg nem Mo-ra szánták és mégcsak nem is Európába..
Bár én nem komálom a Sonyt,de az a véleményem hogy ez is siker gép lesz. Talán nem lesz akkora durranás,mint a ps2,de ha rendezõdik a gyártás,ezt is venni fogják majd.Eddig is el tudtak adni minden példányt,már majdnem 1 milliót.Az XBox360 még nem elég nagy ellenfél,talán majd a következõ generációs Microsoft konzol.Most még a ps franchise túl nagy az xboxé hoz képest.Japánban pedig biztos vásárlórétege van.A Wii sem az XBox360nak sem a PS3nak nem ellenfele,mert nem hc gémerekre koncentrál.És ez ami jó a Sonynak és a Nintendonak,hogy meg tudnak férni a piacon.Biztos vagyok benne hogy a PS3 le fogja körözni a XBox360at eladások terén,de nem valószínû hogy elérné a PS2 eladásait.A Wii nyerõ mert az ha másnak nem is sokaknak második gépként tuti ott lesz.A legnagyobbat Európában szívja a Sony és MEGÉRDEMLI,ha ennyire **** az egész piacra. szóval nem kell félteni a Sonyt,bár nem szeretem,de nem szeretném ha elhalálozna,hisz míg piaci verseny van,addig az csak nekünk jó.Yeah!
A DVD írók és lemezek sem voltak olcsóbbak annakidején és BR lemez is kapható már a Pecsa melletti piacon is. :D Amire lesznek normális írók, addiga lemegy a BR lemezek ára is.
A blu-ray warezvédelemnek sem utolsó mert egy 25Gb lemez azért elég drága még + az író se olcsó.
Biztos vagyok benne hogy 2007 a konzol gyártók éve lesz..hatalmas a kereslet rájuk. A sony-nak is megvannak a tartalékai, és a nagy durranásai, amikre várnak az igazi Sony- fogyasztók, hasonlóan a Ps2 hõz a második hullám lesz az igazán nyereséges.( - amikor beindul a warez.)
dehogy lép ki a microsoft a konzol piacról. Már az x360-al nyereségesek lesznek. Nagyon jó gép lett és erre kezdenek rájönni az emberkék.
Valószínûleg a professzionális piacon olyan árak uralkodnak, hogy a Sony-nak még így is szép bevétele lehetett a Beta-ból, szóval annyira azért mégsem bukott. A BluRay is állítólag már 2-3 éve a piacon van, csak más néven, és méregdrágán kínálták eddig, adat archiváláshoz. Ha a Sony ezzel is "bukik", akkor csak az lesz, hogy egyedül õ fogja gyártani, méregdrágán adni, és így is meg lesz a pénze belõle. Itt mások utaltak a PS2-re, hogy annak megjelenésekor egyesek temették a céget. Ha jól tudom, az nyereséges volt, viszont az X-Box végig veszteséges. Meg láttam olyan adatokat, hogy a konzolpiacból a Sony-nak hatalmas nyeresége van, a Microsoftnak meg eddig csak ráfizetés volt a két konzol, mégsem lépett ki a piacról...
Mintha a PS2 megjelenése utáni hozzászólásokat hallanaám. Akkoris mindeki azt mondta, hogy a Sony most belebukik, nem bíja már az iramot. Aztán minden eladási rekordot megdöntött a nagykonzolok piacán.
A portolás nem lustaságon múlik. Az idõn. És az idõ pénz, senki sem akar fél évet várni amíg a portolás elkészül. Nem mindegy, hogy milyen az architektúra, hiába jobb valami az x86-nál, ha túl merész újítás bukásra van itélve. Mondjuk a PS2 sem bukott be a 128 bites procijával, talán ez se fog. De a marketing még mindent elronthat.
#13: Az a baj, hogy nem csak egyet bukott be... És sajnos mind úgy, hogy jobb volt a konkurrenciánál.
A SONY bebukott már egy formátumháborút ha jól sejetm és lehet hogy emiat mondom, vagy mert sok dolog rosszul sült el náluk mostanság, olyan mint ha mindent 1 lapra tettek volna fel.
Hát, azért az átlagfelhasználásra összerakott OS itt is-ott is erõsen butított (lesz), ami csak kevés ramot eszik (32 v. 64MB), a maradék (PS3 estén 224 v. 192MB) bõven elég rögzítéshez is, és "cipõkanállal" a szerkesztés is belefér.
Persze ha felteszel egy rendes Linuxot, annak elkél a több ram, de ezt viszonylag kevesen csinálják. Szóval ez így még nem teljesen indokolja a számomra a 2x annyi, jelentõs költséget jelentõ xdr ramot, ami a végárat is szépen növelheti, ami miatt kevesebb lesz a vevõ. Bár, lehet, õk sokkal olcsóbban jutnak hozzá ehhez a ramhoz, mint amit pl. az elemzõk eddig gondoltak. Akkor persze keveset számít a költsége.
Szerintem bõvebb multimédiás lehetõségek miatt próbálkoznak ezzel. Kicsit használhatóbb OS-t rá. linux ugyebár ps3-nál adott, de ha valaki használni is szeretné, akkor az alap kiszerelés elég szerény memória terén. Ha ebbe a verzióba akarnak tenni olyan lehetõségeket, hogy pl mûsort rögzíthess vele, illetve kiszit szabadabban használgathasd, mondjuk video szerkesztgetésre, stb, akkro nem árt az a kis tõbblet ram.
Mert biztos vannak, akik nem tennének egy fura alakú konzolt a tévéjük mellé, és hajlandók többet fizetni egy lejátszó külsejû cuccért. De amúgy nem értem, minek bele 2x annyi xdr ram.
1. Cell: fõleg a lustább és/vagy tehetségtelenebb programozók panaszkodnak miatta, és azok a cégek, amik ugyanazt akarják többfelé portolni. De majd megmutatkozik a haszna, ha jobban használatba veszik. 2. Blu-ray: csakhogy a Sony elsõsorban nem egyszerû konzolgyártó, hanem a Blu-ray sikerében is erõsen érdekelt. Így a kettõ (Blu-ray és PS3) hosszabb távon egymást erõsíti - viszont elsõ körben épp visszafogja a Blu-ray a PS3 érvényesülését.
Nem értem, mi a fenének kiadni egy külön filmnézésre szánt ps3-mat, mikor arra hamarosan rendes lejátszók is kijönnek.
Nyilván nem vagyok kompetens a témában és túl kevés információval is rendelkezem ennek megítéléséhez, de nekem nagyon úgy tûnik, hogy rendkívül kockázatos döntés volt a Sony részérõl a Blueray-re várni. A gép már rég kint lehetett volna a piacon, így viszont egy évnyi hátránnyal indultak egy olyan géppel ami játékra semmivel sem alkalmasabb mint a konkurencia terméke (Xbox360). Ráadásul sokan a Cell-t sem tartják a legjobb választásnak játékkonzolhoz. Ha nem lett volna a PS2 akkora világra szóló siker a Sony már azon gondolkodhatna, hogyan szálljon ki a konzolbizniszbõl a lehetõ legkisebb veszteséggel. Így a játszma még kétesélyes. Sok múlik a Blueray sikerén.
A SONY azért több lábon áll (bár ma már ez sem igaz teljesen)
Nagyon szenved a SONY, mint ha érezné a véget. A Commodore is hasonlóan szenveett az elhalálozása elõtt Remélem tévesen vonok párhuzamot
Ez a PSX 2 lenne, ha jól láttam valahol.
A PSX (nem a az eredeti playstationról van szó, hanem egy kibõvített PS2 volt) gyak egy minden funkcióval felszerelt set-top box/video rögzítõ/játékgép volt, ami aztán a kutyának se kellett.
A PS3-ra alapuló változat sem biztos hogy sikeresebb lesz.