Ugyanmár ! Kb. 10 éve temetik a PC-t Majd, ha lesznek olyan céleszközök, amin egy másik céleszközt fejleszthetnek. Jéé feltaláltam a számítógépet. Inkább az a helyzet, hogy egyre inkább szélesedik a "pc" piac. A mobilok is egyfajta számítógépek, különálló oprendszerrel egy olyan HW, amihez képest a C=64 sehol sincs. Sõt! fogalmazzunk úgy, hogy a korai PC típusok halnak ki.
PC nélkül min fejlesztenének konzol játékokat?
Évente 20 milliót... azt hiszem közelebb lesz ez a 200 millióhoz. A cikk viccnek is rossz, a Microsoft pl. a Windows Home Serveren is dolgozik, valószínûleg azért mert a PC kihalás elõtt áll. Inkább a TV és a hasonló dolgok kihalásáról lehetne beszélni (persze az is túlzás lenne), mert helyüket is a PC veszi át.
Tényleg lol a cikk. Nekem 2 dolog szúr szemet. A PC '81-es fogalmát azonosítják a jelenlegi fogalmával. Nagy a különbség aközött, hogy 81-ben a PC egyike volt a mikroszámítógépeknek, ma pedig az egyetlen mikroszámítógép architektúra. De persze az a PC fizikailag sem azonos a maival, max annyiban, hogy a PC 2 leglényegesebb komponensét a CPU-t és az OS-t általában ugyan attól a gyártótól szerzik be az emberek, de ezek az elemek csak igen távolról kompatibilisek azzal az õsi számítógéppel.
A másik BG egyik régi új beköpése: "Bill Gates, a Microsoft akkor 25 éves "atyja" egy sajtónyilatkozatában 1982-ben megjósolta, hogy nem a hardver, hanem a szoftver lesz a számítástechnika új királya, és igaza lett." Igen?;)))) Hát akkor csak futtassa a vistát azon a hw-en, amit akkor használt;))))
Én sem szoktam kritizálni a cikkeket, de ez egyszerûen nem igaz. Sosem volt ennyire népszerû a PC. És innét nem hogy zuhanni fog, hanem még fejlõdni, a végét nem lehet látni. A cikkben említtet kütyük szintén egyre terethódítanak, de nem a PC-tõl veszik el a helyet.
szerintem érdekesebb fejlemény a WHS (home server) megjelenése. ha ezzel foglalkozna a cikk, akkor azt mondanám, hümm ez lehet tényleg fog terjedni, és talán értelme is van. DE NEM. "A pc ki fog halni" = A földnek vége ... mondjuk 2 mrd év múlva, de a FÖLDNEK VÉGE !
Jav:
"....ha az MS annyira csak konzolra..."
A napi-online rendszeresen közöl ilyen marhaságokat, az érdekes csak az az egészben, hogy az újraleközlése ezen az oldalon, látogatottságnövekedést eredményez, mert a hozzáértõ közönség egybõl flame-el hogy mekkora marhaság már megint, és a hozzászólások száma máris 50 fölött van ...
prekoncepció ?
A PC egy univerzális, mindenre (kis túlzással) használható eszköz szerepét jelenti a piacon. Hogy erre késõbb ne lenne szükség, és céleszközök sokaságával fogjuk ezt teljes mértékben helyettesíteni? Kétlem, erre mindig lesz igény. Az lehet (sõt, biztos szvsz), hogy átalakul így-úgy, de ezen nem igazán lehet meglepõdni.
Ez a konzolos szöveg csak csúsztatás (nem a Te részedrõl, a gyártóktól), 10-15 éve is volt konzolom, és mégis vettem PC-t. Ezzel ugyan így lesznek, vannak nagyon-nagyon sokan, a konzol és bármilyen más termék ugyan úgy megélhet ahogy a PC is. Persze kihasítanak egy-egy szeletet a tortából, de addig amíg lesznek gyártók szoftverre, hardverre addig lesz PC is, konzol melett is.
Egyszerû (csúsztatott) példa; ha az MS annyira konzolra hajtana, miért adott ki most új op. rendszert új directx támogatással, hmm?
Nem teljesen van igazad. Ugyanis tényleg tetõpontján van a PC piac, valószínûleg innen csak esni fog. Ha nem is holnap, de hamarosan. Fõleg, hogy mostanság lelassult a fejlõdés, és egy 3-4 éves pc teljesítménye is elegendõ egy áltagos usernek. Elég ha csak belegondolunk pl. nvidiába. Régebben pc szegmensbõl élt. Manapság egyre többen hangoztatják, hogy pc vga piacból nem lehet megélni, mert a játékosok többsége konzolt vesz. Ugyanez lesz pc-vel is, zenére, fotó rendezésre, filmnézésre jó pda is, ha meg rá lehet kötni tv-re, akkor messze elegendõ az emberek többségének. Úgyhogy inkább gazdasági megközelítésbõl van jelentõsége ennek az egésznek, ha kiszámoljuk, az elmúlt 15 évben hány százalékkal emelkedtek az eladások és a bevételek... Na ez az, ami nem lesz, sõt esni fognak az eladások, már el is kezdték. Elég ha abba belegondolunk, hogy egy bizonyos méret fölött egyik cég tudja tartani a növekedést, mert nincs megfelelõ új felvásárlópiac. (Lásd ms, régen eladtak mindent, most meg csökkent a növekedés mértéke, globális szintrõl nem lehet tovább fejlõdni...) És hogy említsek egy aktuális példát: Apple-lel ugyanez lesz. Most kuncog a markába Stewe Jobs, de majd ha (hangsúlyozom: HA) elérik azt a szintet, hogy mondjuk pár százaléktól több lesz az arányuk a PC eladásoknál, és más beszállítók is lesznek, meg majd elkezdenek keményen lobbizni a gyártók, és megszaporodnak a 3rd party driverek, akkor tovább fog csökkenni a népszerûsége (ami már elkezdõdött bizonyos visszahívások és egyebekkel), ugyanaz lesz vele, mint win-nel, sokan használják állatok módjára, több vírus lesz rá... De a legvalószínûbb akkor is az, hogy "kütyü" eladások nõnek, pc eladások csökkennek. Hogy a divatcikkeket ne is említsem (iPod és tsai...)
Blikk szintû figyelemfelkeltés majd, némi visszakozás : "Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a személyi számítógép meghalt volna. Évente 20 millió asztali gépet adnak el a világon, ami csúcsnak számít az elmúlt két és fél évtizedben."
Ez kb. ilyen színvonal:
Gyõzik összetörte az RTL Klub kocsiját <--- kitalált cím
6. mondatban már ezt olvasod: A "médiasztár" az RTL-tõl kapott játékautót a földhözvágva rohant ki otthoni lakásából, mert Bejja nokedli helyett rántotthúst csinált.
No comment.
nem értem mirõl szól ez a cikk, miért ez a címe mi a baj a pc-vel? hogy vannak céleszközök mellette? na és? a pc egy általános computer, sok minden van még a neten és a játékokon kivül aztán azt sem értem miért kell idekeverni az SG-t, szerintem pont a pc tette tönkre
Pedig a jövõben valóban egyre kisebb szerepe lesz - ma még megkerülhetetlen, de minden az egyszerûsödés felé mutat. A jövõ inkább az otthoni médiaközponté, a nagyok is ebben látják a fõ piacot (lásd next-gen konzolok). Ma már a plazmatévében is merevlemez van, és a mobilon is elérhetõ közvetlenül a web. Egyetlen elõnye a nagy kijelzõ (külön monitor) és a beviteli eszköz (a billentyûzet). Aztán hogy ezeket mi köti össze (vezeték nélkül), az nem tökmind1? De az biztos hogy nem egy batár nagy hangosan zúgó doboz lesz.
Lehetséges, hogy a PC teljes mértékben át fog alakulni hordozható számítógéppé, mivel nem fogja már megérni senkinek sem, hogy 500 wattos zabálógépet tartson otthon, amikor a kézi számítógépe csak mondjuk 50 wattot fogyaszt és mindenre elég, amihez az embernek szüksége van... nameg az ára is megfizethetõ lesz. Míg a villamosenergia meg valószínüleg egyre drágább lesz. Ellenkezõ esetben a PC továbbá is uralni fogja a piacot. Olcsó (viszonylag), gyors (viszonylag), tehát megéri (viszonylag). :)
ez a cikk egy erõs túlzás. fõleg a címe...
nem szokásom a cikkeket kritizálni de ez egy vicc... Cím : Túléléséért küzd a PC alatta : Évente 20 millió asztali gépet adnak el a világon, ami csúcsnak számít az elmúlt két és fél évtizedben
meg amúgy is.
A számítógépet sok készülékkel lehet helyettesíteni, de ezek egyenként is sokkal drábábbak mint egy számítógép, és messze nem biztosítják azt az elményt amit egy PC
Mindig fel-fel bukkannak ilyen emberek. A PC él, és élni is fog.
PC továbbra is lesz, csak legfeljebb másképpen fog kinézni . . .