"Az a baj ezekkel a tudományos pályáról jövõ szépírókkal, hogy nem tudnak eleget a témáról. Erkölcsrõl és vallásról filozofálnak úgy, hogy a naiv természettudós világképét vallják, és nem ismerik a "másik oldal", a morálfilozófia, vagy a téma teológián belüli, kiterjedt irodalmát. Túl erõs állításokat tesznek, sõt, vallási intoleranciát hirdetnek."
Hát nem tudom, én mindet olvastam és a dolog Dawkinsék oldaláról is sokkal mélyebb mint azt te itt leírod. Elég komolyan utána mentek hogy hogy is mûködnek a vallások, hogy terjednek, hogyan õrzik meg egységüket. Egyébként nekem egyre inkább az jön le, hogy az ún. bibliai törvények (ne ölj stb.) már a majmoknál is megvannak többnyire, viszont õk úgy tûnik nem hisznek Istenben. A vallások erre a meglévõ viszelkedésformára ültek rá: nem azért nem öl valaki mert nem hívõ, hidd el.
"Ugyanis a muksó "a darwini evolúciós modellt" támadja, azaz a folytonos evolúció modelljét: "a genetikai változás akkorsem egy fokozatos molekuláris folyamat eredménye, hanem egy hirtelen genetikai mutációé". Nem kérdöjelezi meg az evolúciót, mint elméletet, csak a lefolyását tartja szakaszosnak."
Szerintem ezzel mindenki tisztaban van, csak errol nem lehet olyan jokat flame-elni... :)
Hát én nem vagyok odáig azért, hogy néhányan, pl. Dawkins az újhullámos ateista pap szerepét játsszák. Olvastam igen-igen jó, teológusok által írt kritikákat a God's Delusionra, meg Sam Harris könyveire is. Dennett sokkal óvatosabb a Breaking the Spell-ben, bár nem olvastam.
Az a baj ezekkel a tudományos pályáról jövõ szépírókkal, hogy nem tudnak eleget a témáról. Erkölcsrõl és vallásról filozofálnak úgy, hogy a naiv természettudós világképét vallják, és nem ismerik a "másik oldal", a morálfilozófia, vagy a téma teológián belüli, kiterjedt irodalmát. Túl erõs állításokat tesznek, sõt, vallási intoleranciát hirdetnek. A kérdés sajnos nem ennyire egyszerû. Én jelenleg nem tudnék állást foglalni a témában, de az biztos, hogy Dawkins túl egyszerûen látja a kérdést.
Az más kérdés, hogy ez a pár év alatt megjelent tucatnyi könyv mit is jelent. Amellett, hogy 9/11 óta viszik az ilyet, mint a cukrot, alighanem a politikai trendekre adott válaszról is szó van - közben pedig létrejött egy tudósgeneráció, aki most már a vallási kérdésekhez nem ért. Pár évtizede, évszázada még fordítva volt. Mindenesetre jobban bízom a tudósokban, hogy õk nem fognak elégetni másokat, hanem amikor az orrukra koppintanak, elvonulnak kutatni, és majd valami sokkal jobb ötlettel jönnek majd vissza. Hamarosan. Ha nem Dawkins, majd más.
Na gyerekek, értö olvasásból bevésem mindenkinek a karót. Lehet hazamenni aláíratni. Ugyanis a muksó "a darwini evolúciós modellt" támadja, azaz a folytonos evolúció modelljét: "a genetikai változás akkorsem egy fokozatos molekuláris folyamat eredménye, hanem egy hirtelen genetikai mutációé". Nem kérdöjelezi meg az evolúciót, mint elméletet, csak a lefolyását tartja szakaszosnak. Megjegyezném hogy ilyesmiröl már régebben is volt az SG-n cikk, sz´al nem ö az elsö.
Hehe, tök irónikus a fizikai elméletek helyességét pont egy tech-blogon megkérdöjelezni. Hívö haverok, nektek min fut a NET? Mózes 5.0-ás kötábláján, vagy valami ördögi szilícium-ketyerén?
Amúgy meg egy valamit hajlamosk vagytok elfelejteni:
a technika AZT ÁLLÁTJA, hogy adott axiómarendszerben 2+2=4, illetve hogy jelenlegi ismetink szerint a foton/atom/energia/mittomén ...tetszölegesen kitöltendö...
ezzel szemben Bilblia ARRA TANÍT, hogy ne ölj, ne lopj, a szomszéd asszonyát ne keféld, még akkor se ha zöldebb a füje...
Ha ti azt hisztek, hogy Jézus a saját maga fia (deduktív nonszensz), és egy fizikailag szüz nö szülte (biológiai csoda), az egyes egyedül a ti bajtok. A többség az állatmesék lényegét is felfogja, mégsem hiszi azt felnött fejjel hogy a róka tényleg "ravasz", meg hogy beszéddel kicsalogatja a madár szájából a sajtot... tudni kell a sorok között olvasni...
Nem egeszen, mert pl. a sebessegek osszegere eddig a v1+v2 modszer volt a jo, mostmar viszont az a masik jol ismert, amit ide most nem fogok bekuzdeni ASCII-be, de gondolom tudod, hogy mirol van szo. Ettol fuggetlenul a szokvanyos v1+v2 a gyakorlatban elofordulo sebessegek eseten nagyon jol kozeliti a valosagot, ezzel egyutt az Einstein-fele kepletet, de nem teljesen ugyan az, es igy nem teljesen pontos.
A fizikában is igy van,h a newtoni tételek nem érvényesek fénysebeség-közeli sebességnél,és C-n, elemi,atomi méretekben.Attól még az alma leesik ,és a bolygók kölcsönhatása megvan.Na puff,akkor most 1? vagy 0? vagy gyök2? hümm?
Jó igen,a lap tetején fel kell tünteni hogy, i eleme a komplex számok halmazának,vagy mit...
"Attól h egy pontját megcáfolja az evoluciónak ,attól nem cáfolta meg az egészet.Pl matematika:néha -1 bõl is lehet gyököt vonni..." Igazabol nem nezik ki az emberbol tobbet, mar annak is orulnek, ha ennyi agyi aktivitast mutatni tudna. A matekos pelda pedig egy kicsit santit, nem az a helyzet, hogy megcafoltak, hogy negativ szamnak nincs negyzetgyoke, hanem hogy bevezettek egy uj szamhalmazt, hozza axiomakat, kibovitettek a muveletek ertelmezesi tartomanyat, meg ami kell hozza, es megmondtak, hogy mostantol definicio szerint sqrt(-1)=i, es utana kiderult, hogy ezt az extension-t egy csomo mindenre jol lehet hasznalni. Ha a matematikabol valamelyik allitast megcafolnad, azt nagyon hamar vissza lehetne vezetni egy ellentmondasra az alapaxiomakban, amitol pedig az egesz logikailag inkonzisztens lenne.
Egyebkent nagyjabol egyetertek, csak kotozkodok... :)
Attól h egy pontját megcáfolja az evoluciónak ,attól nem cáfolta meg az egészet.Pl matematika:néha -1 bõl is lehet gyököt vonni... Tecnamo : hagy már abba ezt az elvakul ökörséget.Van fehér és fekete + 32bitnyi más árnyalat...Attól h jól tanulsz nem lesz jó végzettséged.Ha ilyen instabill az állapotod akkor "ugorj",mindenkinek jobb ugy.
Az emberi életkor meg a létért való küzdelem hiánya miatt nõ. Azok a majmok melyek állatkertben élnek lényegesen hosszabb életûek mint szabadon élõ társaik. Itt nem azokrõl van szó amelyeket a ragadozók elpusztítanak.
"A naptárat is tényleg ismerték az õsök"
De mikortól?
"De arról nincs szó hogy közben naptárváltás lett volna,"
Nem is volt naptár akkor könyörgöm. Az õsembernek nem volt naptára idõszámítása. A 900 holdéves ember nem 32 éves, azért számolj utána.Ez a baj hogy feltétel nélkül elhiszik ami a Bibliában le van írva. Létezett Nemo kapitány? Verne pedig leírta.
Biblia kereszténység.... Egyiptomban már tudták hogy kerek a föld és utánna ez a tudás is hová lett. A naptárat is tényleg ismerték az õsök. Csak meg kell nézni az építkezéseiket és nagyrésze csillagászathoz igazodott. Ha jól tudom a szökõévet is ismerte néhány kultúra. Arra meg nem merném mondani hogy a biblia korrekt amikor pl ha utánnaolvasol sokmindent lenyírbáltak a vallásból a fõpapok. Miért is került elõ még egy evangélium? ja hogy azt minden tanítvány írt. A kínai történelemben meg sárkányok vannak. Mi lessz ha kína megerõsödik mégjobban? akkor meg sárkányokról fogunk hallani minden kutatásnál? Nem az a gond hogy ezt gondolod, hanem hogy nem fogadod el, hogy más másképp látja a világot. Mivel magyarázod hogy egy újszülött ha belekapaszkodik a kezedbe akkor a saját testét meg tudja tartani? mint a majmoknál ahol ez még fontos.Vagy a víz alatti reflexei a csecsemõknek....
Ahahah
"(a törvényszerûségek eredetére nincs igazi magyarázat)" Azert ezen meg dolgozz egy kicsit. Az, hogy te nem ismered, meg van magyarazat nagyon sok torvenyszerusegre, amire meg nincs, azt is kiszedik veges idon belul a kovetkezo nagy reszecskegyorsitobol... :)
"A tudomány hívõk dolgát különösen megnehezíti, hogy az objektív empírikus tapasztalatok néha nem illeszthetõek be racionális rendszerbe." Ami nagyon jo dolog, mert ebben az esetben a modell kiegeszitesre/ujragondolasra szorul, es az uj modell meg jobban irja le a vilag jelensegeit, amibol a mernok kollegak meg egy csomo hasznos dolgot elo tudnak hozni.
"Nem beszélve ha a szubjektív tapasztalatokat is hozzávesszük." Ez pedig egy olyan dolog, ami senkit sem erdekel.
"Az ember eredetére a természettudomány önmagában soha sem fogja tudni megadni a választ, még ha a következõ 1000 évben a szellemi teljesítõképességünk 100x-osára nõne is." Aha. Mindez igy, levezetes, tenyek, vagy legalabb egy nyomorult URL nelkul. Nagyon hiheto. Tenyleg.
"Az egyik legnevetségesebb jelenség, amikor megrögzött tudományhívõk, a racionalitás kizárólagosságát valló emberek a horoszkópjukat olvassák, és az asztrológiával foglalkoznak, vagy például lekopognak vmit, mert babonások." Az tenyleg az. Csak azt nem ertem, hogy ez hogy jon ide. Gyors helyi kozvelemenykutatas utan ez a fund^W vallasos emberek kozott szignifikansan gyakoribb, de meggyozheto vagyok egy ennek ellentmondo tanulmany linkelesevel.
"Ha a tudomány azt mondja hogy baromság, akkor sok "racionális" ember miért hiszi el ezeket?!?" Mert balf.sz?
"Ez kb ugyanolyan mint az egyetemen anno a közgazdaságtan prof, aki kb 70 éves volt, és soxor 3 mondaton belül 2x futott önellentmondásba." Nekunk is volt ilyen eloadonk, az informacioelmelet tanszekrol, egyebkent meg en is kovettem mar el ilyet eloadas kozben jo parszor. Gyakorlatilag semmire nincs hatassal. Kulonbseg, hogy mindezt o olyan temak targyalasanal tette, amit te jo esellyel felfogni sem tudnal.
"Ez az objektív véleményem." Aha. Akkor most legyszives nezz utana az "objektiv" szo definiciojanak. Thx.
"Ha szubjektív tapasztalataimmal is kiegészíteném, végeredményben azt mondanám, hogy Isten létezése és "munkája" (Biblia) 100x valóságosabb, mint bármilyen tudományos elmélet." Majd ha ennel egy kicsit magasabb szinten uzod ezt, akkor par ilyen mondattal kierdemelhetsz egy "FUD" szocskat. Addig meg dolgoznod kell. Sorry, ez egy ilyen, viszonylag kegyetlen vilag.
Akkor, hogy a kovetkezo hozzaszolasodra esetleg valami ertelmeset is lehessen reagalni, mondok par tampontot, hogy kb. mi legyen benne: - mondj par olyan tenyt, estet, bizonyitekot, vagy barmit, amire az evolucio torvenye latvanyosan bugzik - cafold meg az evolucio torv. valamelyik allitasat egy valamilyen, logikailag konzisztens ervelessel - cafold meg valamelyik bizonyitekat, a fentiekhez hasonlo modon Vagy csak oszd az eszt tovabb, mi azt is nagyon elvezzuk. Komolyan.
De arról nincs szó hogy közben naptárváltás lett volna, mert az életkorok csökkenése fokozatos volt. Ha naptárváltás lett volna akkor lett volna olyan hogy a 32 éves ember (900 holdéves) hirtelen 40 éves lesz vagy ilyesmi. Ilyen számok még megközelítõlegesen sincsenek. Tehát attól még hogy 28 nap egy év, az életkor ugyanúgy csökkent. És a meghatározott 120 éves életkor? :) Meg lett mondva hogy mostantól 4 évig él egy ember? Az nagyon durva lenne, ha annyira felgyorsult volna az egyedfejlõdés.
Nem arról van szó hogy mûködik e az akupunktúra vagy más gyógyító beavatkozás hanem hány ilyenbõl hány gyógyít valójában? A Fülöp szigeteki "operáló emberek" a legmocskosabb legócskább csalók pld. Sokan haltak mag olyanok akik sebészi operációval könnyedén megmenthetõk lettek volna de mivel ezekhez fordultak meghaltak. Annyira pofátlanok és buták ezek a szélhámosok ogy odaadák a kioperált "szervet" és megvizsgálva kiderült hogy egy disznószív darabja.
"Figyeljétek meg, hogy az elsõ bibliai alakok hány évig éltek"
Tévedsz mert nem tudod hogy akkor nem volt a 365 napos év az jóval késõbb lett bevezetve. Akkor Holdévet a hold egy teljes fázisát vették évnek és az 28 nap. Oszd vissza a 900éves embert és kiderül a mai évben mért valódi kora. Az evolúció folyamán az emberek életkora nõtt, nem csökkent.
Akár mi is volt a vallás nem igazán könnyítette meg soha a tudomány helyzetét úgyhogy ne menjünk szerintem el ebben az irányban. Ennyi erõvel én meg kérdezhetem hogy mi van azokkal akik a mennybe kerülnek? lógatják a lábukat és istennel fagyit nyalogatva röhögnek rajtunk? És ennyi erõvel kérlek bizonyítsd be nekem hogy isten létezik:D A biblia számomra is kisbetûs dolog.... amíg lenéznek mert máshogy gondolkodok, és más dolgokban hiszek(akár asztrológia). Pl apukumptúra, és talpmasszázst pont mostanában bizonyították be Angliában a legmodernebb röntgengépekkel, hogy mûködik. Kuruzslás?
És nem szellemi teljesítõképesség növelés kell hisz manapság is él sok ember aki okos mégis gyükér módon viselkedik. Bölcsesség nem jár inteligenciával.
"a Biblia vezetését jó követni, az ember lelkét helyreteszi"
Az én lelkem a helyén van rajtam kivül azt senki nem teszi helyre, a biblia nekem egy 0. Emberek találták ki és írták le, bármely nagy író mûve ezerszer többet ér mint ez az iromány. És itt lép be az emberi butaság biztos hogy voltak dinoszauruszok a biblia nem említi õket, miért? Mert akkoriban nem jutottak el eddig a tudományos felfedezésben, ennyire egyszerû.
A Bibliában is megfigyelhetõ az evolúció tana. Figyeljétek meg, hogy az elsõ bibliai alakok hány évig éltek, aztán a következõ generációknak folyamatosan csökkent az életkora. A több ezer évrõl a végén 120 évre redukálódott az ember életkora. Valami miatt gyorsabban kellett alkalmazkodni és csökkent az életkor hogy a következõ generációk hamarabb átvehessék az elõzõk helyét és így a változások hamarabb érvényesüljenek. Vagy: A gonosz idegen faj jött és embereket rabolt, hogy a saját genetikai anyagát kiterjessze. Mert ha Bibliát olvastok hamar észreveszitek hogy nem egyszer jöttek az "Emberfiak" a fellegekbõl és vagy betakarították a termést, vagy magukkalragadtak néhány embert. (Pl: Énók) De aztán vissza is hozták. És gondoljatok arra hogy a változás nagyon is kézenfekvõ, mert az akkori idõkben hol volt magas, fehér bõrû, szõke, nagy agykoponyájú ember? (a mai annak számít az akkorihoz képest) Tehát az "evolúció" nem spontán mutáció hanem dinamikus hibridizáció. Euróbában nem éltek ám ennyire fakó emberek. Ma élnek. A holnap embere még fehérebb bõrû lesz és még hosszabb ujjai lesznek, még nagyobb lesz az agykoponyája, és akkor jön majd Krisztus második eljövetele, jönnek az "Emberfiak" a fellegekbõl ,"leereszkednek közénk nagy fényben és dicsõségben".
"azt mondanám, hogy Isten létezése és "munkája" (Biblia) 100x valóságosabb, mint bármilyen tudományos elmélet."
Látod máris van egy vaskos félreértésed mert a Biblia nem Isten munkája ezt még a papság sem állítja. Emberek írták ott van a fejezetek elött az író neve. A tudományos elméletek valóságba ültaetése miatt van számítógéped, nem az atyaúristen teremtette.Ennyire lebecsülöd az emberi elmét? Miért használod akkor az eredményeit? A te álláspontod szerint még a fán ágyaznánk magunknak. Te nem a fizikai és kémiai törvények szerint dolgozol? Milyen munkahelyen fogadják el ezt a munkát? Minek tanulsz vagy tanultál egyáltalán? Felesleges, Isten majd megmondja mit tégy.
"azt mondanám, hogy Isten létezése és "munkája" (Biblia) 100x valóságosabb, mint bármilyen tudományos elmélet."
Látod máris van egy vaskos félreértésed mert a Biblia nem Isten munkája ezt még a papság sem állítja. Emberek írták ott van a fejezetek elött az író neve. A tudományos elméletek valóságba ültaetése miatt van számítógéped, nem az atyaúristen teremtette.Ennyire lebecsülöd az emberi elmét? Miért használod akkor az eredményeit? A te álláspontod szerint még a fán ágyaznánk magunknak. Te nem a fizikai és kémiai törvények szerint dolgozol? Milyen munkahelyen fogadják el ezt a munkát? Minek tanulsz vagy tanultál egyáltalán? Felesleges, Isten majd megmondja mit tégy.
"Az ember eredetére a természettudomány önmagában soha sem fogja tudni megadni a választ, még ha a következõ 1000 évben a szellemi teljesítõképességünk 100x-osára nõne is. Az objektív empíriát alapulvevõ filozófia is belebukott a dologba."
Hát pedig objektíve mindkét fél ugyanolyan nehéz helyzetben van. Míg az egyik fél a jelenségeket törvényszerûségnek veszi (a törvényszerûségek eredetére nincs igazi magyarázat), addig a másik fél egy természetfeletti lény/tudat/erõ tervezésének és teremtõ munkájának tekinti.
A tudomány hívõk dolgát különösen megnehezíti, hogy az objektív empírikus tapasztalatok néha nem illeszthetõek be racionális rendszerbe. Nem beszélve ha a szubjektív tapasztalatokat is hozzávesszük. Az ember eredetére a természettudomány önmagában soha sem fogja tudni megadni a választ, még ha a következõ 1000 évben a szellemi teljesítõképességünk 100x-osára nõne is. Az objektív empíriát alapulvevõ filozófia is belebukott a dologba.
A szubjektum egy kikerülhetetlen tényezõ. Az egyik legnevetségesebb jelenség, amikor megrögzött tudományhívõk, a racionalitás kizárólagosságát valló emberek a horoszkópjukat olvassák, és az asztrológiával foglalkoznak, vagy például lekopognak vmit, mert babonások. Tudományosan bizonyított, hogy az asztrológia szemfényvesztés, teljesen "tudománytalan". Azonkívül, hogy páran megélnek belõle, más haszna nincs. Sõt, determinálhatja az olvasók magatartását, ezzel akár jelentõs károkat okozva. Ha a tudomány azt mondja hogy baromság, akkor sok "racionális" ember miért hiszi el ezeket?!? Vagy azt hiszi el a tudományhívõ, ami neki tetszik, ami meg nem, azt nem hiszi?!?
Ez kb ugyanolyan mint az egyetemen anno a közgazdaságtan prof, aki kb 70 éves volt, és soxor 3 mondaton belül 2x futott önellentmondásba.
Ez az objektív véleményem.
Ha szubjektív tapasztalataimmal is kiegészíteném, végeredményben azt mondanám, hogy Isten létezése és "munkája" (Biblia) 100x valóságosabb, mint bármilyen tudományos elmélet. Azontúl meg baromira nem érdekel, hogy volt-e evolúció, vagy sem. Mert ha lett volna, akkor sem adna a kérdéseimre választ. Az evolúció kérdése nem képes bizonyítékot szolgáltatni az ateisták számára, és az Istenhívõk számára sem. A lételméletek apró, jelentéktelen töredékén megy a vita. Az egész olyan súlyú kérdés a többihez képest, mint egy T34-es harckocsi súlya egy újszülött hajszálához képest.
De legalább van min csámcsogni, és ezzel javítjuk az sg olvasottságát.
Vagy van pár variáció az életre, vagy nem. :D Vagy meg van írva elõre, vagy nem /meg van írva de ebbe most megint nem megyek bele/...a 0 és 1-est meg ideje lesz elfelejteni, mert mindkettõ lehet egyszerre is.
óóó te biztos olyan valaki vagy aki még soha se írt el semmit! Minden tiszteletem a tied! Van deminizmus, csak sz*rt se ér. Merthogy az evulóciónak nincs szüksége Istenre!!! Ahogyan Zedas is megírta. És igenis az élet tele van 0ákkal és 1esekkel! Vagy megszületsz vagynem, vagy tanulsz és jü képzettséged lesz vagy nem, vagy leugrasz a szakadékba vagynem, VAGY hiszel Istenben VAGY nem!!!
Különben is szerzett már nálam egy pirospontot a denevérmentõ akciójával. Tehát nem reménytelen a srác, bár a hozzászólásai alapján ebben néha kételkedem. :))
A tudomány nem vallás, hanem a vallás teljes hiánya. A tudomány reprodukálható és több szempontból is összekapcsolható bizonyítékokra épül. A vallás hitre épül, ami a bizonyítékok hiányából adódik.
Ne keverd össze szerintem. A fekete sem egy szín, csak a színek teljes hiánya.
Hamár annyit emlegetted a Bibliát,akkor megtanulhatnád h nagy b-vel kezdõdik. Mellesleg az élet nem informatika h 0 vagy 1 oszt' jo van.Deizmus? Mondd valamit?Az evolució és a hit nagyon is jol elfér egymásmellett,csak a te buksidba nem. biztos csak tévedés...
Nem tudom, hogy ez a rövidítés mit takar, de a hozzászólásaid alapján nem hiszem, hogy geológiát tanulsz. Ezzel a hozzáállással ugyanis szerintem kínszenvedés lenne neked.
Egyébként lehet tagadni a tényeket, lehet tagadni a vulkánkitörést is, a végén azonban vagy futsz a láva elõl, vagy ott sülsz meg.
Hmm, evolúciós téma és semmi komoly vita? Mi történt, csak 43 hozzászólás:D Úgy látszik a téma meg lett unva:)
Van ra rengeteg bizonyitek, csak egyet emlitenek, ami hozzam a legkozelebb all. Fejlesztettel/hasznaltal/lattal mar valamilyen genetic algorithm-re epulo MI-rendszert? Valoszinuleg nem. Nos, az pontosan ugy mukodik, mint az evolucio, es felelmetes dolgokat ossze tud hozni, latszolag "magatol". En azota siman el tudom kepzelni, hogy egy akarmilyen komplex struktura letrejojjon ilyen modon.
A vallások teremtéselméletei nem megfigyelhetõek, nem megismételhetõek, nem lehet belõlük következtetéseket levonni (illetve biztos lehet csak nem a következményeket tapasztaljuk...) és nem megcáfolhatóak. Így még véletlenül se lehet tudományos magyarázatként elfogadni õket.
A tudósok még csak sejtik a genetikát. Nap mint nap új és új infók derülnek ki az öröklõdés mûködésérõl. Például messze nem csak a génállománytól függenek a tulajdonságaink. Szóval olyat ne mondj hogy nem fér el az infó, mert még a tudósok sem tudják pontosan, nemhogy te vagy én..
Maga az elmélet létezik ELMÉLETBEN! De nemsok bizonyítéka van annak h ez az elmélet magyarázza meg a világ gyönyörû sikszinû élõvilágát. Ez egyszerû genetika. Az ne mondjon semmit aki még nem tanulmányozta az öröklõdés folyamatát. Mert annyi eszméletlen sok információ nem tud belekerülni az örökítõanyagba, ami megváltoztatná a populáció tulajdonságát. Ezt káris vitatni, minden biológus tudja h ez nemfordulhat elõ, csak környezeti változások hatására akkoris kismértékben. Deakkor milyen evolúcióról is beszélünk?
Nos? Hol van a hiányzó láncszem? A hiedelmekkel elletétben nem bizonyított a létezése(találtak valamit, de nem biztos, hogy az), így az elmélet helyessége is kérdõjeles. Ya és élete végéb Darwin se hitt az elméletében.. miután sokmindent átgondolt ...
Fordítva van. Valaminek nõtt egy szárnya, aztán nagyobbat tudott ugrani. (lsd erszényes mókus bõrkinõvése)
Esgééé pont húúúúú! Hova lett a kiemelt cikk fórum része? Miért töröltétek? Nemár! Mikor lesz végre cikk a qwantum számítógéprõl ami nemsokára kereskedelmi forgalomban megjelenik? Jajjmár alig tudok aludni! :D
Vagy csak nekem szenzáció a kvantum számítógép? Végülis, csak a számítástechnika forradalmi újításáról van szó...egyetemen úgy kezdték, hogy a számítástechnikában CSAK 2 állapot lehetséges. 1 vagy 0. Namost ez nem igaz. A kvantum processzor egyszerre mindkét állapotot is fel tudja venni, és 1 végrehajtó egység 65536 párhuzamos mûvelet végrehajtására képes. Iszonyat nagy kapacitás ez. Ha 1 Ghz-es frekivel számolok, már ki sem tudom számolni... :D
És? Közös konstruktõrrõl hallottál? Szted az óceánok mibõl épülnek fel? Csak nem vízbõl?! És mitszólnál ahhot h amikor az özönvíz volt, akkor nem a Mounteverest volt a legmagasabb hegység? ugye mien érdekes a másik elméletet is megismerni? Viszont a kettõ közül csak az egyik igaz. Ha neked van igazad nemtörténik semmise, meghalunk, a lelkünk (ha egyáltalán létezik) megsemmisül vagy egy gilisztába száll. Viszt ha a bibliának van igaza, te nagyon megszívod...
Tudod vannak folyók, meg talajvíz, meg tenger is van széép nagy, sõt egy kupac jég is...mi az hogy hova lett? :)
Nexus6! Azt, hogy ezek az izék nem maguktól keresztezõdnek.
Fene tudja. Nekem ez meredek. Környezeti inger...ha beledobok 1 macskát egy akváriumba akkor valószínû megfullad...ha mártogatom csak néha, hogy had szokja, akkor sem fog kopoltyút növeszteni.
Hmm oké magyarázd meg hova lett az a sok víz ami legmagasabb hegyet is beterítette, vagy én meg rajzolok neked egy lényt vagyis már éltem amikor még azok voltak asszem nem. Azt viszont tudom, hogy az emberekkel egyes majomfajták sok hasonlóságot mutatnak.
Ok, a fajta nem ugyan az mint a faj, de erre mondtam a patiszont, az nem a tök egyik fajtája, mert hogy másik fajjal lett a tök keresztezve. Ugyan így a gabonákat is szokták keresztezni, asszem a rozst meg a búzát, nem jut eszembe a neve.
amúgy miért zavarná a férgeket, hogy tök hülyék, miért akarnának okosak lenni, ha így is jól elvannak, amúgy ha nem is a férgeknek, hanem valami ahhoz hasonlóan alacsonyanyrendû lényeknek vagyunk a leszármazottai. Úgy tûnik a te nézõpontod szerint õk meg okossá akartak válni.
Amúgy ha repülnöd kell (környezeti kényszer), akkor valszeg nem kell 10 000 nemzedék sem és megtanulsz repülni. (Persze az embernek ezért van az a sok esze, hogy ezt kitalálja, meggyorítsa. Mondjuk már amelyiknek;)
"Ha azt elhiszed h egy nulla értelemmel létezõ majom az õsöd, akkor ezse kéne nehezedre essen."
Rátok nézve azt is elhinném hogy egy földigiliszta az õsünk.
Nézz utána! Annyira egyértelmû az egész, csak hinni kéne benne. Aztudje sokan tudjátok h rengeteg kultúrában szerepelnek a sárkányok. Vagyis még akkor voltak "dínók" amikor az emberek éltek (bízinyítja az h találtak dinoszaurusz vért, vagyis nem olyan rég haltak ki). Viszont az özönvíz miatt (ami ugyancsancsak rengeteg kultúrában felfedezhetõ) megváltoztak az életkörülmények, állatok haltak ki, és állatok alkalmazkodtak az új környezethez. Ha azt elhiszed h egy nulla értelemmel létezõ majom az õsöd, akkor ezse kéne nehezedre essen.
Tényéssz nekem egy kutyát kopoltyúval vagy szárnyakkal...
Ez a háziállatosdi azért nem annyira jó példa, mert az hogy két kutyát keresztezel még nem új faj. akárhogy is keresztezed még mindig ugyanaz a faj marad. Sõt semmilyen új tulajdonságot nem tudsz bevinni, hiába is erõlködsz, mert csak a meglévõk változnak, tehát pl hosszabb láb, rövidebb láb stb akár egész elképesztõ kavalkád is lehet, de mégis semmilyen új tulajdonságot nem tudsz kialakitani vele. Pl. nem tudsz szárnyat növeszteni neki. Kicsit olyan ez mintha van piros szined meg kéked, akkor egy csomó variáció van, de az istenért sem fogod tudni kikeverni a zöldet. Az evolució pedig kicsit azt mondja hogy tök véletlenül jött létre a zöld minden elõzmény vagy ok nélkül. Nos ez az amiben sokan kételkednek.
Itt már több 1000 tudós rájött arra h az egész elvolúció elmélete egy tévedés. Csak õk még ígyis abban hisznek, hiszen akkor minden tudósnak hinnie kellene, hogy az eget, a földet, a növényeket állatokat, embereket Isten teremtette. És ez legtöbbjüknek nincs ínyére, ahogyan az átlagembereknek sem... Agresszívan, és akaratosan hisznek az evolúcióban, mégha arra kevés, vagy semmilyen bizonyíték sincs. Kénytelenek vagytok hinni benne, mert harmadik lehetõség NINCS!
Nemjó a hasonlat. Mert amit itt felsoroltál, mind 1 magasabb redû életforma terméke. Az emberé. Én ezt nehezen emésztem meg...mármint az evolúciót.
A delfin gondolt egyet és x idõ alatt uszonyt növesztett és bement a tengerbe.
A majmok 1 csoportja csak úgy nekiállt ezközt használni és idõvel ember lett.
Szerencsétlen rákok, férgek, emlõsök meg tök hülyék, mert most is olyanok mint 40-100 millió éve.
Ha én repülni akarok akkor 10000 nemzedék után szárnyam nõ?
De miért pont Swartz kapná a Nobelt? Ez a szaggatott evolúció elmélete, nem olyan új, vagy 20 éve már lehet róla olvasni. Persze a témát nem ismerem olyan mélyen, szal akár Swartz lehet ennek az elméletnek az utörõje is.
Nekem ebbõl a cikkbõl nem az jön le, hogy magát a Darwini evolúciós elméletet támadja, hanem egy az elméletre alapozott másik tézist támad."
Pontosan errol van itt szo! Darwin evolucios elmelete csak kesobb huztak ra az evolucio egyenletessegere vonatkozo vegkovetkezteteseket es ezt evtizedeken at meg sem vizsgaltak. Most Schwartz pedig csak felhivta ra a figyelmet, hogy az evolucio nem egyenletesen valtozik, hanem a hatasai fazisokban jelentkeznek.
Ha megallja a helyet az elmelete, gyanitom, hogy a kovetkezo biologiai Nobelt viszi.
Van fajtatiszta háziállatod? Kutyád, macskád, halad?
Mert akkor ott a bizonyíték.
Sõt a gabonafajtákat, a növényeket háziállatokat is így nemesítik jórészt, szal amit eszel abban biztos van "új faj", pl patiszon, amit két másik növény keresztezésébõl hoztak létre.
Amúgy a tenyésztés, háziasítás az egyik legrégebbi emberi szórakozás, szal az evolúció már jó pár ezer éve bizonyított.
Amúgy Darwin eredeti elmélete nem tartalmazta az öröklõdés egzakt leírását, ezt csak kb 100 év múlva tudták valóban tudományosan is megalapozni, a DNS struktúrájának felfedezésével.
Nos mivel Darwin eredeti elmélete az öröklõdésérõl tartalmazza a szerzett tulajdonságok utódokba való tovább örökítését is, valójában szemben áll a genetika/evolúció modern elméleteivel.
Ez a cikk viszont mondjuk úgy a posztmodern genetikáról szól, az úgynevezett sokkfehérjéknek a fenotípusra kifejtett hatásával foglalkozik. Eszerint a DNS genetika háttére csak egy tág keret, amin belül a környezet függvényében erõsen befolyásolt módon alakul ki a testalkat. Sõt mivel az utód növekedése során az anya fehérjéibõl is jócskán kap, ezért az anyát befolyásoló környezet már hatással lehet a megszületõ utód testalkatára. (Pl a sokkszerû behatások akkor is torzszülötteket eredményezhetnek, ha genetikai károsodás nem történik!)
Nos ez egyfajta Lamarckizmus és valójában sokkal közelebb áll Darwin eredeti elméletéhez, mint a pár évvtizeddel ezelötti tisztán genetikai alapú evolúciós elméletek, és így épp ellenkezõleg: a Darwini elmélet eredeti formájának a megerõsítését jelenti! ;)))
abban azért biztos vagyok hogy 100 tudósból 99 egyetért abban hogy 100 tudósból egy hülye :DDD