Félreértések elkerülése végett az eddigi verdáimat saját pénzen vettem, sosem kaptam senkitõl, és ez nagyban befolyásolja, az embert!
Én 20+ éve játszom szimulátorokkal, és 10+ éve vezetek (nem lassan). Még nem okoztam balesetet, viszont 2x jöttek belém hátulról. Szerencsére mindkét esetben olyan kis sebességgel, hogy a kocsinak se lett semmi baja. Egy dologról még nem esett szó, ami legalább annyira fontos, mint a vezetõ képességei, ez pedig a kocsi maga. Ugyanaz a sebesség lehet biztonságos és életveszélyes is attól függõen, hogy mi van az ember feneke alatt, arról nem is beszélve, hogy ha már bekövetkezik a baleset, a túlélési esélyeket is alapvetõen befolyásolja.
Szerintem nem a dinamikus vezetéssel van gond. Az alapvetõ probléma a magyar intolerancia (anyázás, türelmetlenség), és a hozzá nem értésben rejlik. Számomra a legnagyobb veszélyt a 20-hoz közeli, apuci pénzén vett csilivili bmw/merga/sporkocsi -ban ülõ, az elõtt sohasem vezetett gyerkõcök jelentik. Miért hiszik magukat halhatatlannak? Vagy azért, mert egy, az övénél jó pár millió ft-al olcsóbb autóval megyek, azért le kell löknie az útról? A másik probléma ugye az 50 nél, normális körülmények között 35 el kirándilósdit játszó papák/mamák. Ha nem tud már rendesen vezetni, akkor itt a vége, le kell tenni az autót, irány a bkv. És ha a városi 50 nél a forgalom 60 at megy, igenis menjen 60 at, mert szerintem nagyobb vétség nem a forgalom dinamikája szerint haladni, mint nem betartani egy táblát. Aki meg fél a rendõrtõl, annak néha nyitva kéne tartania a szemét. A rendõrök a legnagyobb gyorshajtók, szóval ésszerû határokon belül lehet gyorsabban menni. Persze nem arra gondolok, hogy 90 el városban... Amióta vezetek, balesetet még nem okoztam, igaz engem lámpánál törtek össze hátulról, mert inkább beszélgetett a faszi minthogy a fékezett volna, pech. Azt is érdekes tény, hogy 14 éve játszom autós játékkal, kezdve össze nfs, f1-ek, test drive sorozat, richard burns rally. Valahogy nem lett belõlem száguldozó állat, valahogy nem tördelem sorba az autókat, és még életemben nem büntettek meg. Biztos velem van a gond. Pedig huzamosabb ideig vezettem autókat melyek 120 le fölötti teljesítményûek voltak. Ezek a tanulmányok meg teljesen értelmetlen dolgok, sosem a valóságot tükrözik szerintem, okos német tudósok megint csak a költségvetési pénzt húzzák, inkább költenének valami értelmesebbre.
És kinek ártott vele?! És szerinted mennyire szarja le, szaros suzukivan, meg egyéb szarhalmazokkal ö sem tekert volna ennyivel nem?! De Én is tekertem már 240-el az M7-es en és akkor mi van?! Nem õltem meg senkit, a titok az #59-es hozzászólásban rejlik! Nekem egy 525I-m van (BMW gyengébbek kedvéért) 200LE kb (Mod.Chip) 17" E235/H255-ös gumikkal.
Ha téged nem elégít ki az arcade "szimulációja" billentyûvel, próbálj meg igazi hardcore autósszimulátorral játszani kormánnyal. Én is ezt teszem cirka 10 éve és csak ezeket hívom autószimulátornak. Az arcade jellegû játékokat (pl. NFS vagy Colin McRae sorozat) meg autósjátéknak hívok, nem szimulátornak
De való igaz, az arcade játékok olyannyira elmentek az egyszerûség és sebesség irányába, hogy sajnos az autók mozgásának már nem sok közük van a realitáshoz. Azon meg végképp kiakadok, hogy nem kell féket használni bennük
Egyébként annak, hogy játékban irányítok egy pixeldarabot négy iránybillentyûvel, rohadtul nincs köze a sebességhez, mégkevésbé a vezetéshez. Fõleg ezek az arcade autóversenyek, teljesen máshogy közelítik meg az autókat, és jóindulattal sem lehet rámondani hogy köze van a vezetéshez. Így eléggé hülyeség párhuzamot húzni a kettõ között és azt gondolni, hogy egy rakás poligonhalmaz képes felülbírálni a valós tapasztalatokat.
szerencsére kevés ember híve a fasiszta módszereknek =)
"Jól hangzik, csak éppen azt megemlíteném itt, hogy opelferrárival meg tuningolt kadettal és egyéb csodával többször látok idiótákat, mint high-end csodakocsikkal. Legalábbis itthon. A külföldi viszonyokban közel sem vagyok annyira tapasztalt/értesült, hogy elkezdjek okoskodni." M1-es rekord, Porsche, 256km/h. Megérdemel 10 milás büntetést, vagy autó elkobzást, ugye? Szerintem azt is, hogy helyben kilõjjék gepard-2vel alóla a verdát, vagy azgard sugárral (ha lenne) bevágják 5km-re a szántás közepébe, hadd gondolkodjon el mit csinált.
nem,pont te nem vagy épp :D hívd fel németeket tuti megaszondják :D már rég meg kellett volna ölnöd 50 embert meg öszetörni 8 kocsit mert játszasz ilyenekkel
Hát igen, de sajnos a "hozzárétõk" ennek az ellenkezõjét állítják, így a szemükben Te már egy ámokfutú lennél :P. Sajnos elfelejtik, hogy azért vannak olyan emberek - többségben!!! -, akik nem fajzanak el egy egyszerû játéktól. Én is rengeteget játszottam már pl. FPS-sekkel is, a GTA is a kedvencem, mégsem rontok ki az utcára tömegmészárlást rendezni. Talán bennem van a hiba, de az is lehet, hogy pszichésen ép vagyok.
Én is sokáig csak hallottam olyanról, vagy filmben láttam, hogy hogyan is kell az ellenkormányozást megvalósítani. Mazsola koromban kerültem olyan helyzetbe, hogy a leszórt kavicson a kocsim megcsúszott egy kanyarban, és ha nem nyomtam volna olyan sok játékot (amiben ugye az ember begyakorolja az ilyen dolgokat), biztos eszembe semjutott volna, hogy megfogjam a kocsit. Itt meg ösztönszerûen ment már. Azóta persze az élet sokmindenre megtanított, de a játékok akor is jók arra, hogy reflexeket fejlesszenek, valamint agyban rögzüljenek, hogy milyen szituációban kb mit kell csinálni.
Aki meg életveszélyesen vezet az utakon, az valószínûleg akkor is így tenne, ha nem léteznének autós játékok.
Hülye érvelések vannak a cikkben: ha egyre valósághûbb lesz egy szimulátor, azért én miért mennék 200-zal az úton? Ha pedig valósághûbb lesz, akkor pedig éltehû irányítást is ad a kézbe a játék, így tényleg úgy vezeti az ember a kocsit a game-ben, ahogy a valóságban lehet. Ergo ha beülök egy kocsiba és már profi vagyok egy PROFI szimulátorban, akkor azért valószínûleg az a kis plusz "tapasztalat" tényleg tapasztalat, nem?
Ford Scorpio 3.0 V6 Cosworth, imádom Igaz, nem oly fürge a nagy tömege és automata váltója miatt, mint a te STI-d, de így is hasít ;)
Világéletemben dinamikusan vezettem és vezetek és sosem okoztam balesetet, de nem is keveredtem. Ugyanikus a dinamikusság nem egyenlõ az ész nélküli rohanással. Autószimulátorokat nagyon szeretem, minél élethûbb, nehezebb, annál jobban. Amikor például 300 LE-s raliautót próbálsz az úton tartani padlógáznál, hát ahhoz nehezen hasonlítható bármi is ... :D Arcade-ot nem kedvelem, túl könnyû.
A szimulátorok arra jók, hogy megszokd a gyors reflexet és bizonyos szituációkra már van némi "gyakorlatod", hogy mit is kéne csinálni. Ez ugyan nem egyenértékû a valódi gyakorlattal, de némi gyakorlással már át lehet ültetni a valóságba is. Fiatalkoromban nagyon sok idióta szituációba belementem hevességem miatt, de a fentieknek is köszönhetõen mindet orvosolni tudtam. Ma már nem vagyok ilyen ön- és közveszélyes, pedig tempóm nem csökkent. Én azt vallom, hogy a vészhelyzetek kivédéséhez 2 dolog kell: defensive vezetés (lásd elõre a szituációkat, hogy megelõzhesd) és gyakorlás (parkolóban, zárt versenypályákon). Az autószimulátorok pedig kikapcsolódáshoz és elméleti gyakorláshoz nagyon jók. Nálam ez a szisztéma bevállt :D
Ezért is sajnálom, hogy idehaza horror áron (legalábbis a magyar bérekhez képest) van csak lehetõség zárt, versenypályákon való gyakorláshoz. Pedig ezt mindenkinek meleg szívvel tudom ajánlani, nagyon élvezetes és hasznos. Sok ismerõsöm ózkodik ez ellen, de sok unszolás hatására mégis eljönnek és utána nem gyõznek áradozni egy-egy végigizzadt nap után, hogy milyen jó, hogy mégis eljöttek gyakorolni
Nekem is volt viszonylag friss jogosítvánnyal olyan helyzetem, amiben autós játékok ismerete nélkül valószínûleg összetörtem volna mást és magamat is (igaz nem nagyon). Sajnos az autósiskolákban csak a legalapabb dolgokat tanítják meg, azt, hogy vészhelyzetben mit kell csinálni, azt már nem.
Erdekes ez. Friss jogsival, tapasztalat hijjan nekem segitett mar csuszkalo hatsokerek-hajtasu autot megfogni az autoszimulatoron szerzett 'gyakorlat'. Ugyanakkor az elejen az is tobb kockazatot vallal a kelletenel, aki meg soha nem latott szamitogepet. Azon egyszeru oknal fogva, hogy elotte valoszinuleg nem volt meg ilyen felelossegteljes 'pozicioban' es nem gondolja vegig a lehetseges kovetkezmenyeket. Nyilvan van valosagalapja a cikknek, de ez alapjan a Piroska es a farkast, vagy a harom kismalacot is be kellene tiltani. A masik marhasag, hogy az auto ara alapjan kellene szetvalogatni a soforoket.. a vetelarnak semmi koze nincs a teljesitmenyhez, sokan nem uj autot vasarolnak.
Igazad van. Úgy kellet volna fogalmaznom ,hogy a német erénycsõszök és/vagy politikusok a barmok ,hogy mindent be akarnak tiltani.
Tudjatok ennalam nemjelentkeztek ilyen tunetek ! Amugy az tok tetszik nekem is hogy ujjaban mindenki csak a hibat keresi a ps-s jatekokban ! Van benne pozitivum marcsak azert is mert pl 10 pc-s jatekbol 1 jatszhato a tobbi csak arra osztonoz hogy nyirjal, lopj, csalj, gazolj !
Szal en csak toleralni tudom az ilyesfele megnyilvanulasokat ! Sot azt is teszik hogy eggyes orszagok mar megszurik a jatekokat is !
tipikus kamionsofõr agy rohanjunk és sodorjunk le mindenkit aki elõttünk van mert idõre kell vinni a cuccot
Az Íreknél olyan rendszer van a jogsira hogy csuda. gondoltam megosztom veletek. Szóval elmész levizsgázol elméletbõl elsõnek. Láttam egyszer ilyen vizsgára felkészítõ könyvet egy autós boltban. Volt vagy 20 oldalas füzet. mondjuk ez a másik szélsõ érték mert emlékszem amikor én vizsgáztam otthon voltak aolyan helyzet feladatok amin volt villamos meg rendõr karjelzéssel meg mentõ sziréna nélkül és találd ki kinek van elsõbsége. kit érdekel. Félre állok és megvérom míg mindenki elmegy akinek olyan érzése van hogy övé az elõbség aztán gyia tovább. Na mindegy. szóval ha megvan az elméleti vizsga akkor mehet a dolgozó a közútra vezetni tanulni de kell mellette legyen valaki akinek van rendes jogsija. Majd egy bizonos idõ után gondolom azért csak kell gyakorlatból is vizsgázni de ebben nem vagyok biztos. Lehet hogy pl 2 év után kap rendeset. Na most akinek ez nem elég gyors az mehet autós iskolába vezetni tanulni. gondolom ott vizsga után megkaphato a rendes jogsi. mondjuk a 1.5 éves ittartózkodásom alatt láttam vagy 4-5 oktató kocsit nem többet. Szóval ezeket figyelembe véve gondolhatjátok mi megy a közutakon. Mentem már az autópályán Audi TT Cupe után 60-al mert a parasztnak kocsira volt pénze de vezetni megtanulni már derogált neki.
A kínaiak meg sokan vannak, ahány nép annyi szokás...
nem rég jöttek az FPS-ek ,most az Autós/szimulátor játékok.. Elõre látom:SIMS SOROZAT-gyermek és állatvállalásra buzdít:D
Na ime egy újabb idióta német tanulmány. Miket fognak még kitalálni? :( 1. teszt: férfiak és nõk vezetési szokásainak összehasonlítása (hogy jön ide a számítógépes játék?) 2. teszt: 20 perc játék után azonnal (fokozott izgalmi állapotban) tesztkitöltés. Ki a fene tud ilyenkor értelmesen egy tesztet kitölteni?
És az sem komplett, aki a fenti két tesztbõl megállapítja, hogyan vezetek a játékban és a valóságban. Én tudom, mivel 18 éve játszom, 14 éve vezetek, nagy, erõs autóm is van
Belekötni bele lehet.
Nyilvánvalóan vannak kivételes helyzetek, akár sok is. A kinnfelejtett 30-as tábla sem jogosít fel arra, hogy minden szituban jobban tudd.
Nem azért, mert biztos, hogy te rosszul tudod, hanem azért, mert senki nem tud a te elképzelésedhez igazodni, ugyanúgy, ahogyan te sem tudsz egy másik "nagyon okos" elképzeléshez igazodni. A tábla ki van rakva. Nem kell kitalálni, hogy mire gondol, mert rá van írva.
"hanem ki van rakva a rohadt táblára/" Hát igen, csak az a gond, hogy ezt néha olyan hülyék rakatják ki akiknek fogalmuk sincs az egészrõl. Láttam már olyan helyet, ahol szép magas volt a sebességkorlát, de jóval lassabb volt a biztonságos (érdekes módon az összes arra járó autós velem együtt így gondolta, mert jóval lassabban ment mindenki a megengedettnél, pedig semmi rossz útviszony nem volt, csak olyan durva kanyarok és beláthatatlan részek, hogy ihaj). Van ahol meg sokkal gyorsabban is lehetne menni biztonságosan, mint a megengedett. De az építkezések után (fõútvonalakon is) hónapokig kintfelejtett 30-as táblákról se feledkezzünk meg...
"Minden törvény korlátozza a szabadságot, azért van. Mindig van aki nem örül a korlátozásnak. A vérprofiknak a versenypályán, a mazsoláknak a tanpályán/tömgetközlekedésen a helyük. Akkor is ha rosszul esik nekik."
Ez így van és abszolút egyetértek, de nem ellenindok arra, amit én írtam.
"Ugyanazért a bûnért itt nemhogy fizetéshez kötött a dolog, hanem egyenesen személyhez."
Pontok levonása jogsiról. Egy "visszaesõnek" pillanatok alatt elfogy a francba (ez egyeztethetõ lenne egy fejlett ellenõrzõrendszerrel), és utána a kihágások súlyossága/gyakorisága/mintája alapján beskálázható lenne egy "felfüggesztési idõperiódus", ami alatt nem igényelhetsz újra jogsit, tehát nem léphetsz forgalomba (ha mégis, akkor szépen lehet továbbmenni, akár megvonni véglegesen a jogsit).
"Lehetne progresszív is mint az adó. Lada 20ezer, Opel Vectra 200 helyett 500ezer, AMG Merci 2 mila helyett 10 millió. Egy piros lámpáért. Ne mondd hogy ez se lenne visszatartó erõ. 10 mila már a kopasz kigyúrt maffiózóknak is fáj, az nem annyi hogy ma 2 órával tovább maradnak az utcán a lányok."
Jól hangzik, csak éppen azt megemlíteném itt, hogy opelferrárival meg tuningolt kadettal és egyéb csodával többször látok idiótákat, mint high-end csodakocsikkal. Legalábbis itthon. A külföldi viszonyokban közel sem vagyok annyira tapasztalt/értesült, hogy elkezdjek okoskodni.
"Ha csórikámat visszatartja a 20ezerFt, mert ha be kell fiztetni õ akkor is kb éhenhal, akkor miért ne fizethetnél te 500ezret, hogy te is megérezd?"
Mert nem éhenhalatni kell õket (akár a csórit, akár a mágnást), hanem kiiktatni. A megelõzés fontosabb, mint az utólagos büntetés. Arról nem is beszélve, hogy a pénz befizetése még mindig nem jelenti azt, hogy legközelebb nem teszi meg - a jogsimegvonós rendszer számomra szimpibb. A "2 hónapig éhezem a bírság miatt" vs. "párszor eljátszok ilyesmit, és utána pár évig nem tudok vezetni" párharcból szerintem az utóbbi nyerne.
"Az elsõ evidens, a másodiknál globálisan emeljünk egy piros lámpás kihágás büntetési tételét mondjuk 200MFt-re, mivel van aki Ferrari Enzoval jár?"
Erre írtam, hogy szankcionálás. A pénzbírságnál is jobban fáj a Yugósnak/Enzósnak egyaránt, ha a lehetõséget veszítik el a vezetésre.
"egy évi 100MFt-t keresõ, és egy évi 1MFt-t kezelõnek is ugyanakkora mértékû fájdalamat okozzon."
Ez a baj az egésszel, hogy nagyon Girondi-s a dolog. Sem a vezetett autó, sem a bejelentett fizetés nem reprezentálja a valós státuszt - és ez nem néhány kivételes esetben van így, hanem csillió szituban.
"Kezdjük egy alapján, és finomítsunk rajta!"
Most itt akartam írni ezer marhaságot, mint az egészségügyi ellátást és még más egyebet, de rájöttem, hogy felesleges. Az a helyzet, hogy a meglévõ módszerek alkalmasak lennének, csak éppen szarul mûködnek, mert szarul mûködtetik õket. Nem toldozni-foldozni kell, meg új akármiket kitalálni, csak a meglévõket kéne normálisan mûködtetni.
"Ami egyszerû nem feltétlenül jó."
Tény, ahogyan a túlzott szabályozás sem. Ráadásul a kettõ közötti középút csak a gyakorlati alkalmazás után kezd letisztulni.
"Egyébként õszintén, melyik az életszagúbb szerinted: egy 7-es BMWben feszítõ maffiózó 200-al a sztrádán, vagy trabival piroson átrepesztõ öngyilkosjelölt?"
Régi audiban, opelferráriban meg cigánybömösben állatkodó kretén. Számomra ez :)
"A tiéd elmélet, a másik bizonyított."
Tény. Ki kell próbálni. Természetesen nem vonom kétségbe a te általad leírt módszer hatékonyságát, mert egészen tényszerûen állítom, hogy a közlekedésszervezéshez a legkevesebbet sem értek. A saját véleményem szerint viszont a konstansan kihágásokat elkövetõ/alkalmatlan/szuicid idióták eradikálása fontosabb és hatékonyabb, mint a csóri meg a gazdag arányos bírságolása.
"Te hoztad fel a magántulajdon védelmét. Szóval ha már szembeállítjuk õket, akkor az alkotmány szerint az élethez való jog nyer a magántulajdon védelmével szemben."
Tagadhatatlan tény. Ellenben a közúti szabálysértések sem fekete-fehérek, és az esetek sem fekete-fehérek. És ha már az élet védelménél tartunk, akkor jobb az, ha valaki megtartja a magántulajdonát (autó), de elveszik tõle a használat jogát (jogsi), mint fordítva. Legalábbis szerintem.
Csak azt mondtam hogy a biztonság relatív. Pl én is mentem már fõúton 60-al, mert pont üvegszekrényt szállítottam a verdában, és nem akartam több 10eFt-t kettétörni egy kósza kátyú miatt. Akinek nem tetszik, ki lehet kerülni. Nem értem ez miért volna veszélyeztetés. Max 90-el mehet más is, 30 km-es lassulást akkor is tud produkálni, ha 20 méterrel mögöttem jön rá, hogy lassabban megyek mit õ. Ha meg 130-al megy 90 helyett és összetör akkor utána még kezét lábát el is töröm a marhájának, ha netán ép maradna. Ez szerintem máris egy nyomós érv, hogy miért éri meg betartani a sebességkorlátozást:-)
"De ha valaki az életemmel játszik azt nem nézem jó szemmel, gondolom te sem." Én ilyenkor büszke vagyok magamra, mikor önerõbõl el tudom kerülni a balesetet. Nem pedig õt szorítom lefelé, meg kurvaanyázok. Mert az az idegbaj tünete. Egyébként is, minden autón széria felszerelés a középsõ pedál, meg a kormány is - igen hasznosak baleset elkerülésére. Ajánlom figyelmedbe õket.
"És ez a biztonságos 80 legtöbb esetben nem a biztonságról szól hanem a félelemrõl, és aki fél annak nincs helye az úton! Ennyi!" Hát én már jártam úgy, hogy autópályán mindenki félreállt, mert úgy érezte biztonságosnak, hogy 80 km-es oldalszélben, ahol bónuszként galambtojás méretû jégdarabok potyokgtak talán mégse jó ötlet tartani a 130-at, de még a 30-at sem. Mondjuk ki: mindenki félt haladni. Akkor be lehet vonni mindegyik jogosítványát (kamionok elsõként húzódtak le)?
Ez már csak azért is lenne hülyeség, mert 30-al mindenhol lehet menni, ergo 30-al nem lehet szabályt sérteni (kivétel hogy túl lassan megy, pl autópályán).
"Mind a kettõ teljesen tényszerû, de ha végeznénk egy felmérést az érintett természetes/jogi személyek portáján, akkor az egyszerû taxis legalább annyira ki lenne bukva, mint maga a taxiscég. Itt nem is igazán lobbiérdekrõl, hanem a foglalkoztatottak érdekérõl van szó. Igazság szerint ez kábé annyira lenne jó, hogy pár csóri tizenévestõl és néhány nyugdíjas szódásszifonostól elvennék a jogsit "alkalmatlanság" címszó alatt, a cégesek/hivatásosak/dörzsöltek ugyanúgy megoldanák, mint manapság." Minden törvény korlátozza a szabadságot, azért van. Mindig van aki nem örül a korlátozásnak. A vérprofiknak a versenypályán, a mazsoláknak a tanpályán/tömgetközlekedésen a helyük. Akkor is ha rosszul esik nekik.
"Egy pillanat. A társadalmi státusz egy kresz-szabálysértés esetén nem súlyosbító vagy enyhítõ körülmény." A bûncselekménye, szabálysértések büntetési tételének nem a bosszú a lényege, hanem hogy visszatartó erõként mûködjön. Ezért nem a büntetésnek kell azonosnak lennie azonos tettek esetén, hanem a büntetés generálta visszatartó erõnek. Ez akár személyre szabott is lehet. Például míg egy elsõ bûnelkövetõt elég gyakran felfüggesztettre ítélnek, addig egy visszaesõt letöltendõre. Ugyanazért a bûnért itt nemhogy fizetéshez kötött a dolog, hanem egyenesen személyhez.
"Ráadásul még a visszatartó-erõ létezésében is kételkedem (legalábbis abban, hogy mennyire lenne hatékony)." Lehetne progresszív is mint az adó. Lada 20ezer, Opel Vectra 200 helyett 500ezer, AMG Merci 2 mila helyett 10 millió. Egy piros lámpáért. Ne mondd hogy ez se lenne visszatartó erõ. 10 mila már a kopasz kigyúrt maffiózóknak is fáj, az nem annyi hogy ma 2 órával tovább maradnak az utcán a lányok.
"Egy szó, mint száz, azért nem tartom reálisnak a rendszert, mert a fizetésem nagysága nem játszhat szerepet ilyen esetben" Miért, hol az az alkotmány, ami megtiltja? Ha csórikámat visszatartja a 20ezerFt, mert ha be kell fiztetni õ akkor is kb éhenhal, akkor miért ne fizethetnél te 500ezret, hogy te is megérezd?
"ha azt akarod, hogy csökkenjen a kihágások mértéke, akkor javítani kell az ellenõrzést/növelni kell a büntetést/durvább szankciókat kell bevezetni." Az elsõ evidens, a másodiknál globálisan emeljünk egy piros lámpás kihágás büntetési tételét mondjuk 200MFt-re, mivel van aki Ferrari Enzoval jár?
"Ha én és a cégemnél a takarító részegen gyorsulásit rendezünk, akkor nehogy már én többet fizessek azért, mert nekem jobban bejött az élet (az adó azért egészen más, nem hasonlítanám a kihágásokért kiszabható büntetésekhez - igazságszolgáltatás detto: mióta ül többet egy alsóközéposztálybeli gyilkos, mint egy diplomás munkanélküli, vagy egy HR-es gyilkos?)" Szabadságvesztés ugyanúgy fáj egy takarítónak mint egy miniszterelnöknek, mert a várható élettartamuk közel azonos. Ugyanígy pl ha volna korbácsolás mint büntetési tétel, ott sem volna értelme fizetés alapján többet vagy kevesebbet kapnia valakinek. Azt azonban továbbra is fenntartom, hogy nem a büntetés abszolút mérte a lényeg, hanem a büntetés által okozott visszatartó erõ, és pénzbírságoknál a fájdalomküszöb akkora határok közöt mozog, hogy muszáj ehhez hangolni a büntetés mértékét azért, hogy egy évi 100MFt-t keresõ, és egy évi 1MFt-t kezelõnek is ugyanakkora mértékû fájdalamat okozzon.
""Akinek 1200-es ladája van, sanszos hogy egy 20ezres büntetés legalább úgy fájna neki (ha nem jobban), mintha mondjuk egy Opel Vectrára értékarányosan 200ezrest kapna, vagy egy AMG mercire 2 milliót." Nem reális. Ha már erõltetjük ezt a "mindenkinek fájjon, mindenki érezze arányosan" dolgot, akkor még 10.000 marhaság miatt kezdhetnénk megkülönböztetgetni." Kezdjük egy alapján, és finomítsunk rajta! Az adórendszer is így alakult ki. A támogatási rendszerek is. Meg még 28000 differenciált rendszer. Pl. autó sebességváltó. Legyen csak 2-es fokozat, mert minek bonyolítsuk? Abban el tud indulni, 90-et megy abban is szinte mind, akkor meg minek a többi? Ami egyszerû nem feltétlenül jó.
"Az meg már egy egészen más történet, hogy mi alapján határozod meg az adott verda értékét (átalakított/tuningolt jármûvekig, restaurált autókig és társaikig el sem akarok menni - akkor ha beszállok egy 20 éves Yugóba, már élvezhetem is a pirosokon való áthajtást, mert alkalmanként csak 100 forintba kerül nekem?)" A verda értékére ott az eurotax. Tuningverda vagy nem tér el ettõl jelentõsen, vagy simán le lehet venni róla a rendszámot (merthogy legtöbb tuning tiltott). Matuzsálemekkel meg eléggé ritka a szabálysértés, attól jobban féltik õket. A pénzbírság normalizálása továbbra sem hatna ki az egyéb következményekre, pl büntetõpontokra, jogsi elvételre, vagy esetlegesen szabadságvesztésre. Egyébként õszintén, melyik az életszagúbb szerinted: egy 7-es BMWben feszítõ maffiózó 200-al a sztrádán, vagy trabival piroson átrepesztõ öngyilkosjelölt?
""Szlovákiában bizonyított az autó lefoglalás bevezetése jelentõs sebességtúllépésnál. A halálos balesetek száma töredékére csökkent náluk." Attól, hogy elveszik az autómat, még tudok vezetni. El kell venni a jogosítványt, a jogosítvány nélküli forgalomban való részvételt meg irtózatosan meg kell nyomni. Kész-passz." A tiéd elmélet, a másik bizonyított.
""Az élethez való jog fontosabb alkotmányos jog a magántulajdonhoz való jognál." Nem csak fekete-fehér esetek vannak. Amúgy a kettõ nem zárja ki egymást." Te hoztad fel a magántulajdon védelmét. Szóval ha már szembeállítjuk õket, akkor az alkotmány szerint az élethez való jog nyer a magántulajdon védelmével szemben.
"aki tud vezetni, van érzéke hozá, az mindíg tudja mi az a sebesség, ami még biztonságos egy adott útszakaszon adott forgalom mellett."
Ennek ellenére mindig van körülötted olyan, aki úgy gondolja, hogy õ jobban tudja, mennyi a biztonságos sebesség. Arról nem is beszélve, hogy nem szeretnék összehasonlítani egy friss jogsis 17 évest egy 5-10-15-20-akármennyi éve vezetõ delikvenssel, még akkor sem, ha szerinted "a vezetésre születni kell". Azt ne próbáld már beadni nekem (vagy akár magadnak), hogy te ugyanúgy vezettél egy napos jogsival, mint pl. ma. Vagy akár, hogy minden nap konstans módon ugyanúgy vezetsz.
A probléma éppen azokkal van, akik állatira úgy gondolják, hogy nem számít nekik ha +30-40 km/h-t ráhúznak a dologra, hiszen õk úgyis "a vezetésre születtek". Egyébként meg sokkal sokrétûbb a dolog, mint ahogyan te beállítod, hogy ha a totojázó nyámnyilákat kivennénk az utakról, akkor minden pöccre biztonságos, produktív és kellemes lenne. Még vagy néhány tucat viselkedésformát tudnék felsorolni, ami rohadt veszélyes a közutakon.
Amúgy meg nem neked kell tudnod, hogy mennyi az adott útszakaszon a jó sebesség, hanem ki van rakva a rohadt táblára/benne van a kreszben. Sem totojázással, sem forma1-ezéssel nem kéne felülbírálni.
És nem vagyunk egyformák, ettõl szép az élet, aki hülye az meg haljon meg!
Akkor most, ha már a autós játékokról szól ez a Hír akkor kihasználom, hogy itthon vagyok és Test Drive-ozok egyet, hogy ösztönözzön egy kis kockázatvállalásra, jól jöhet még :)
De talán ehez még fel kell nõni egyeseknek.
De miért kell szenvedni, aki szenved az menjen kórházba, pontosan az elõzésekkor van sok baleset, sa sok szenvedõ miatt, nem kell kötelezõvé tenni a gyorshajtást, aki tud vezetni, van érzéke hozá, az mindíg tudja mi az a sebesség, ami még biztonságos egy adott útszakaszon adott forgalom mellett.
Hát eléggé negatívan látod a dolgokat, 1. nem vagyok idegbeteg, alapjában véve nyugodt ember vagyok, amíg nem rajtam csattan az ostor, elmegyek minden mellet. De ha valaki az életemmel játszik azt nem nézem jó szemmel, gondolom te sem. "aki már sok-sok autót összetört, de õ mindig megúszta" ebben nagyon-nagyon tévedsz csak 1x törtem össze autót, meg magamat is, de annak 5 éve, és akkor sem én voltam a hibás, egy vétkem volt a 90 helyett 100-105-el mentem.
Szerintem nem a 20-al "tötymörgõkkel" van a gond, hanem az idegbeteg sofõrökkel, akik rádudálnak, leszorítják, anyázzák, satöbbi. Jóhogynem majd kötelezõvé tesszük a gyorshajtást...
"VALAKINEK" na azoknak nem kell autóba ülni, mert álltalában õk a balesetek okozói, a sebességet legtöbb esetben a forgalom határozza meg, ha egyedûl autókázik valaki a nagy semmi közepén kit érdekel, hogy ha 20-al tötymörög, senkit nem fog zavarni, de ha a forgalom megköveteli akkor menjen. És ez a biztonságos 80 legtöbb esetben nem a biztonságról szól hanem a félelemrõl, és aki fél annak nincs helye az úton! Ennyi!
"Jó, persze, ha csak lobby érdekeket nézünk, akkor semmit se lehet megcsinálni. Egy hivatásos sofõr sokkal több idõt tölt az utakon mint régen, ráadásul most kb receptre lehet kapni a hivatásos jogsit."
Mind a kettõ teljesen tényszerû, de ha végeznénk egy felmérést az érintett természetes/jogi személyek portáján, akkor az egyszerû taxis legalább annyira ki lenne bukva, mint maga a taxiscég. Itt nem is igazán lobbiérdekrõl, hanem a foglalkoztatottak érdekérõl van szó. Igazság szerint ez kábé annyira lenne jó, hogy pár csóri tizenévestõl és néhány nyugdíjas szódásszifonostól elvennék a jogsit "alkalmatlanság" címszó alatt, a cégesek/hivatásosak/dörzsöltek ugyanúgy megoldanák, mint manapság.
"Nincs ebben semmi érdekes sem. Szabadságvesztésnél megoldott ügy, hogy a büntetés mértéke ugyanúgy fájjon az elkövetõnek, akár nõ, férfi, gazdag, szegény, tökmind1. Pénzbírságnál ez jelenleg nem megoldott. Erre megoldást jelenthet az, hogy az anyagi lehetõségének arányában fizessen. Adó is ilyen, sõt progresszív, nem csak sima százalék, a büntetésre miért ne lehetne ezt bevezetni?"
Egy pillanat. A társadalmi státusz egy kresz-szabálysértés esetén nem súlyosbító vagy enyhítõ körülmény. Ez olyan, mintha bevezetnénk, hogy a csóri kevesebbért (fizetésével arányban) tudja felbérelni a sztárügyvédet, mint a mágnás. Ráadásul még a visszatartó-erõ létezésében is kételkedem (legalábbis abban, hogy mennyire lenne hatékony). Egy szó, mint száz, azért nem tartom reálisnak a rendszert, mert a fizetésem nagysága nem játszhat szerepet ilyen esetben - ha azt akarod, hogy csökkenjen a kihágások mértéke, akkor javítani kell az ellenõrzést/növelni kell a büntetést/durvább szankciókat kell bevezetni. Ha én és a cégemnél a takarító részegen gyorsulásit rendezünk, akkor nehogy már én többet fizessek azért, mert nekem jobban bejött az élet (az adó azért egészen más, nem hasonlítanám a kihágásokért kiszabható büntetésekhez - igazságszolgáltatás detto: mióta ül többet egy alsóközéposztálybeli gyilkos, mint egy diplomás munkanélküli, vagy egy HR-es gyilkos?)
"Céges autónál is a sofõr követi el a kihágást. Ha a cég ezt akarja helyette állni hát állja, õ baja."
El kell venni a szaros jogsit, aztán mehet vissza a balettbe ugrálni. Itt legalább nincsen min vacakolni.
"Akinek 1200-es ladája van, sanszos hogy egy 20ezres büntetés legalább úgy fájna neki (ha nem jobban), mintha mondjuk egy Opel Vectrára értékarányosan 200ezrest kapna, vagy egy AMG mercire 2 milliót."
Nem reális. Ha már erõltetjük ezt a "mindenkinek fájjon, mindenki érezze arányosan" dolgot, akkor még 10.000 marhaság miatt kezdhetnénk megkülönböztetgetni. Az meg már egy egészen más történet, hogy mi alapján határozod meg az adott verda értékét (átalakított/tuningolt jármûvekig, restaurált autókig és társaikig el sem akarok menni - akkor ha beszállok egy 20 éves Yugóba, már élvezhetem is a pirosokon való áthajtást, mert alkalmanként csak 100 forintba kerül nekem?)
"Szlovákiában bizonyított az autó lefoglalás bevezetése jelentõs sebességtúllépésnál. A halálos balesetek száma töredékére csökkent náluk."
Attól, hogy elveszik az autómat, még tudok vezetni. El kell venni a jogosítványt, a jogosítvány nélküli forgalomban való részvételt meg irtózatosan meg kell nyomni. Kész-passz.
"Az élethez való jog fontosabb alkotmányos jog a magántulajdonhoz való jognál."
Nem csak fekete-fehér esetek vannak. Amúgy a kettõ nem zárja ki egymást.
Jól van, megfontoljuk egy idegbeteg, mindenkit szopató kamionos tanácsait, aki már sok-sok autót összetört, de õ mindig megúszta. Egyébként az tény, hogy több baleset van kis sebességnél, mint gyorshajtás esetén, de a halálozási statisztikában a gyorshajtók miatt bekövetkezett balesetek vannak a topon.
""Nem ártana az sem, hogy a jogosítványt idõnként meg kelljen újítani." Ez a sok hivatásos sofõr, valamint a gyakorlatilag nemhivatásos, de munkához kötelezõen autót használó delikvens miatt lehetetlen megvalósítani (nem csak az emberek, maguk a cégek is lobbiznának ellene)." Jó, persze, ha csak lobby érdekeket nézünk, akkor semmit se lehet megcsinálni. Egy hivatásos sofõr sokkal több idõt tölt az utakon mint régen, ráadásul most kb receptre lehet kapni a hivatásos jogsit.
""a büntetési tételek a havi fizu mértékében skálázódnak" Érdekes dolog, hogy a csórinak kevesebbet kelljen fizetnie, mint a "mánáger"-nek meg a Kiminek, de igazából a szabálysértés mértéke/súlya, illetve az érte kiszabható bünti nem változhat meg a társadalmi státuszom alapján - legalábbis elég irreális módszer. Persze addig poénul hangzik, ameddig magadra vs. Raikönnenre gondolsz, de ha magadra vs. szuzukis kisnyugdíjasra, akkor már közel sem." Nincs ebben semmi érdekes sem. Szabadságvesztésnél megoldott ügy, hogy a büntetés mértéke ugyanúgy fájjon az elkövetõnek, akár nõ, férfi, gazdag, szegény, tökmind1. Pénzbírságnál ez jelenleg nem megoldott. Erre megoldást jelenthet az, hogy az anyagi lehetõségének arányában fizessen. Adó is ilyen, sõt progresszív, nem csak sima százalék, a büntetésre miért ne lehetne ezt bevezetni?
""Mondjuk Magyarországon jobban megérné az autó értékéhez kötni a büntetési tételt" Céges és bérelt autókkal mit csinálsz? A benne ülõ sorfõrnek szabod ki a büntit, vagy a cégnek? Amúgy ez még alaphangon egész értelmes dolog lenne, bár még mindig az a bajom, hogy egy piroson áthajtás X%-el ugyanolyan súlyú kihágás, mint egy 1200-es Ladával." Céges autónál is a sofõr követi el a kihágást. Ha a cég ezt akarja helyette állni hát állja, õ baja. Akinek 1200-es ladája van, sanszos hogy egy 20ezres büntetés legalább úgy fájna neki (ha nem jobban), mintha mondjuk egy Opel Vectrára értékarányosan 200ezrest kapna, vagy egy AMG mercire 2 milliót.
""Meg persze ha megfelelõen durva szabálysértést követ el, akkor el lehet venni az autót" Teljesen megfelelõ a vezetõi engedély megvonása/aktív státusz X ideig történõ felfüggesztése. Azért a magántulajdonomat nem illendõ dolog csak úgy behúzni." Szlovákiában bizonyított az autó lefoglalás bevezetése jelentõs sebességtúllépésnál. A halálos balesetek száma töredékére csökkent náluk. Az élethez való jog fontosabb alkotmányos jog a magántulajdonhoz való jognál.
Lehet gyorsan is menni ovatosan, nekem volt már balesetem is azóta sokkalta jobban figyelek a közlekedõkre és mellette lehet gyorsan is menni. A hozzászólásod valamilyen szintig igaz, de elsõsorban a gyorhajtónak kell rá figyelnie. Egy esetleg bírói pernél sem a te helytálásod lenne az igaz. Valakinek csak a 80 a biztonságos még merciben is ennyi...
Más képességek kellenek egy 60 lovas elsõkerék meghajtásos fabia, meg egy 500 lovas hátsókerék meghajtásos corvette úton tartásához még akkor is, ha betartod a sebességkorlátozást.
Egyébként, meg nem a gyorshajtók, okozzák a legtöbb balesetet, hanem akik nem mernek 70-nél többel menni és rákényszerítenek másokat a szabálytalanságokra!
Hát ez röhelyes, 9 éve van jogsim 7 éve vezetek rendszeresen, sõt törtem is már össze autót, totálkárra, ami nem következett volna be ha nem tanítanák a kreszben azt a k*rva bizalmi elvet, azota ha összefutok ilyen nyomi szerencsétlenekkel, akiki nem találják a helyüket a forgalomban, nem tudják mikor hová nézzenek, mikor mit csináljanak, hol mekkora sebességgel közlekedjenek, addig szopatom amíg félre nem áll elgondolkodni, hogy megéri e neki mások életével játszani! A legjobban azt díjazom mikor autópályán meg 80-al lejön róla, a városban meg 90-100, mert nagyon sokan vannak ilyenek is! Lassan 3 éve kamionozok, és mivel sok idõt töltök az utakon, igy van idõm megfigyelni a népeket, és nem szeretném részletezni, sokszor milyen helyzeteknek vagyok szemtanuja! A vezetésre születni kell, van akinek megy van akinek meg nem, ez így volt, van, és lessz is! EZT NEM LEHET MEGTANULNI!!!! De ha már annyira akar vezetni minden segfej akkor irány a PÁVI. PÁVII. (a három nem, mert az gyenge) vizsga, azt ott eldõl alkalmas e vezetésre. Az országban a jogsival rendelkezõ emberkék 70% menne a levsbe tuti és ez így lenne rendjén, de erre nincs mód és nem is lesz, mert ugye pénz beszél!!! Imádom az autósjátékokat, arcad, szimulátor, rally mindet egytõl egyig, és nem ezek miatt törtem össze azt autómat. Sõt inkább sok helyzetre rámutat, amit a valóságban is megállja a helyét, fõleg a szimulátorok!!
Értelme valóban nem sok van, de tényleg érdekes dolgok okozója lehet, amikor a 17 éves kölyök segge alá nyomok egy 911-est, mert megtehetem és az tök jó. Bár azért ez közel sem olyan gyakori eset (Személyesen ismertem egy mára már megszûnt magyar dohányipari cég vezetõjének a csini lányát, aki a 17. szülinapjára kapott egy 600S Mergát. A csajszi annyira örült neki, hogy 72 órán belül gyorsan fel is szaladt vele az erzsébet-híd egyik pillérére - szerencsére semmi baja nem lett, de az apja annyira dühös lett rá, hogy utána már csak valami Audit kapott :D:D).
"Nem ártana az sem, hogy a jogosítványt idõnként meg kelljen újítani."
Ez a sok hivatásos sofõr, valamint a gyakorlatilag nemhivatásos, de munkához kötelezõen autót használó delikvens miatt lehetetlen megvalósítani (nem csak az emberek, maguk a cégek is lobbiznának ellene).
"a büntetési tételek a havi fizu mértékében skálázódnak"
Érdekes dolog, hogy a csórinak kevesebbet kelljen fizetnie, mint a "mánáger"-nek meg a Kiminek, de igazából a szabálysértés mértéke/súlya, illetve az érte kiszabható bünti nem változhat meg a társadalmi státuszom alapján - legalábbis elég irreális módszer. Persze addig poénul hangzik, ameddig magadra vs. Raikönnenre gondolsz, de ha magadra vs. szuzukis kisnyugdíjasra, akkor már közel sem.
"Mondjuk Magyarországon jobban megérné az autó értékéhez kötni a büntetési tételt"
Céges és bérelt autókkal mit csinálsz? A benne ülõ sorfõrnek szabod ki a büntit, vagy a cégnek? Amúgy ez még alaphangon egész értelmes dolog lenne, bár még mindig az a bajom, hogy egy piroson áthajtás X%-el ugyanolyan súlyú kihágás, mint egy 1200-es Ladával.
"Meg persze ha megfelelõen durva szabálysértést követ el, akkor el lehet venni az autót"
Teljesen megfelelõ a vezetõi engedély megvonása/aktív státusz X ideig történõ felfüggesztése. Azért a magántulajdonomat nem illendõ dolog csak úgy behúzni. Nem is kell. Egyszerûen szigorúbban kéne kezelni a közúti szabálysértéseket, és ezzel egy idõben az átlagrendõrök hozzáállásán/IQ-szintjén reformot végrehajtani.
"automata sebességmérõket mindenfelé, nem csak 1-2 autópályára. Az se baj ha csak a 10 százalékuk aktív egy idõben, hadd kockáztassanak a vérprofik"
Hát nemtom. én kb 10 éves korom óta imádom a need for speed játékokat meg a hasonló autós játékokat( beleértve a f1-et is). Most lassan 20 éves leszek 3 éve vezetek és büszkén mondom, hogy még nem volt balesetem sõt még csak egy büntetést se kaptam:) szóval én biztos kivétel vagyok?!
Külön vezetési tréningnek nem sok értelmét látom, az autósiskoláknak eleve úgy kell(ene?) felkészíteni a tanulóvezetõt, hogy forgalomban, a kresz-t betartva biztonságosan vezessen. Ezután a büntetéseket kellene olyan szintre emelni, hogy a "vagánykodókat" elrettentsék vele.
Szerintem az volna a korrekt, hogy ha valaki XFt-ért vesz autót, akkor mondjuk 0.1*X Ft-ot legyen köteles elkölteni vezetési tréningre. Mondjuk 20 milás 500 lóerõs BMW esetén teljesen indokolt volna a 2 MFt értékû vezetési tréning (max 40 alkalom jön ki ennyibõl szerintem). Nem ártana az sem, hogy a jogosítványt idõnként meg kelljen újítani. Akár az elsõ felújító vizsga lehetne ingyenes is, ha elbukik akkor 3 hónap jogsi bevonás, kötelezõ fizetõs tanfolyam, és fizetne a pótvizsgáért is. Rögtön kevesebb mazsola/vérprofi lenne az utakon. Ezenkívül az se egy hülyeség, ami Finnországban van, hogy a büntetési tételek a havi fizu mértékében skálázódnak. Pl mikor Rakönnen olyan utánfutót vontatott, amire nem volt jogsija kicsengetett pár 100ezer eurót. Mondjuk Magyarországon jobban megérné az autó értékéhez kötni a büntetési tételt (eurotax 2 perc alatt kiköp egy nagyjából korrekt értéket), mivel elég gyakori a minimálbér + luxusautó kombináció. Meg persze ha megfelelõen durva szabálysértést követ el, akkor el lehet venni az autót, mint a Szlovákoknál x% sebességtúllépés esetén. Ha nem az övé az se baj, majd a gazdája leveri rajta az árát. Ami még mindig értelmesebbnek tûnik mint a játékok betiltása, az az, hogy automata sebességmérõket mindenfelé, nem csak 1-2 autópályára. Az se baj ha csak a 10 százalékuk aktív egy idõben, hadd kockáztassanak a vérprofik. Olyan helyeket, ahol szintén gyakori a kresz megsértése (pl kanyarodáskor rendszeresen nem engedik el a gyalogosokat, stb) szintén be lehetne kamerázni, vannak már elég jó módszerek a felvételek (fél)automata kiértékelésére. Kb 1 hét alatt bejönne a rendszer ára, és valszínûleg 1 év alatt több lóvét hozna be mint a komplett Gyurcsány csomag.
"Amikor valaki utcákon és városokon robog át, autós üldözésekben vesz részt, akkor nagyon hamar megfeledkezik a gátlásairól és igazán bátorrá válik. Fennáll azonban annak a veszélye, hogy aki agresszív vezetõ a játékokban, az a valódi utakon is egy idõ után agresszív lesz."
Ez tipikus esete a kocsmapszichológiának. Az esélye annak áll fenn, hogy idióták ülnek autókba. Ezért kéne kötelezõ mentális stresszteszt 2 millió HUF érték feletti autóvásárlás esetén. Agresszívoskodjon kispolákban vagy egy 5-ös Renaultban.
na ez jó volt. ez tetszett! hetente jön a hír h milyen játék miért káros (satöbbi) közben meg körülöttünk sokkal rosszabb dolgok történnek, amik nem a sztgépes játékok miatt vannak... azt meg szarják le a tudósok meg mindenkik. szinte mindenkik...
Én nem tapasztaltam magamon ilyen jelenségeket...bár lehet az a több tucat ember mást mondana, akiket elgázoltam...
Nem semmi, elõször az erõszakos játékok, majd az autós játékok. Nemsokára kitalálják, hogy a tetris is káros, hiszen szegény gyerek elkezd téglából falat rakni, mire az rádõl, srác meg meghal.
Mikor jutnak el vajon oda, hogy a háborúk káros hatásait kezdik vizsgálni és a totális békét bevezetni?
Az ember önpusztító. De legalább jobban elférünk majd.
Én meg azt mondom, inkább éljék itt ki a gyorshajtási vágyukat, mint gyermekes családok lakta környéken.