Szeretem, de ha valaki megcsalja a másikat, az nyilvánvalóan nem szereti azt. Nem vagyunk, de ez nem ad okot arra, hogy mindent megbocsássunk a másiknak. Egyet találhatsz, hogy mi lenne az elsõ ötletem ilyen szituációban. Igen, a lényegre tapintottál. Több eszem van, minthogy egy kurvával maradjak. Kinek a mije?
Aki nem önzõn szereti a másikat, az valójában nem is szereti.
Nekem a megcsalásból nem következik az, hogy nem szereti azt akit megcsal. Egyáltalán nem nyilvánvaló. Motivációk és indítékok sokfélesége állhat a háttérben.
Sõt, a másikkal folyatott viszonyt sem veszem megcsalásnak.
megcsalás = nem szereti viszony = megcsalás
ezek inkább csak megszokott, üres, ész nélkül átvett képzetkapcsolások
nyilván a szeretet fogalmát némileg kicsit mindenki másképp fogalmazza meg..
én ha szeretek valakit, akkor nem akarok neki rosszat.. és ez alól nincs kiskapu, pl hogy nem tudja meg, mert ez az én lelkem "bíróságán" ítéltetik meg úgyis.. mivel én nem találkoztam olyan emberrel aki örülne neki ha megcsalják, úgy szocializálódtam hogy ez fájdalmas mindenkinek.. így ha nem akarok neki fájdalmat, akkor nem csalom meg..
ha szeretem azt akarom hogy boldog legyen.. viszont magamat is szeretem és én is boldog akarok lenni.. ha megcsal a másik, akkor ezzel fájdalmat okoz nekem, így azt kell gondoljam hogy nem szeret..
"ha megcsal a másik, akkor ezzel fájdalmat okoz nekem, így azt kell gondoljam hogy nem szeret.."
- nem biztos, hogy a fájdalom okozás a motivációja - nem biztos, hogy adott helyzetben belegondol abba, hogy ezzel fájdalmat okoz
Ha igyekszel megérteni az õ részérõl a megcsalást, és nem csak a saját gondolataiddal, sérelmeiddel, önérzeteddel vagy elfoglalva, akkor még helyrehozható a kapcsolat, talán még jobb is lehet a végén, mint megcsalás elõtt/nélkül.
Persze a szakítás és a dobás is alternatíva.
Viszont jó kérdés, hogy vajjon melyik alternatívával juthatsz legelõbb egy boldog párkapcsolathoz.
Ja és a fájdalmat okozott = nem szeret: ez a legrosszabb és legártalmasabb képzetkapcsolás egy kapcsolatban.
Szeretjük egymást, és mégis sokszor fájdalmat okozunk egymásnak. Nem vagyunk tökéletesek, sokszor nem vagyunk elég körültekintõek, és sokszor balul ütnek ki a szeretet motiválta dolgok is, és sokszor azt is gondoljuk, hogy nekem nem fáj, tehát neki sem.
Szerintem a szeretetet sosem szabad megkérdõjelezni. Mindig úgy kell venni, hogy szeret, és ennek kell lennie a gondolkodásban, mérlegelésben a kiinduló pontnak.
nem gondolom hogy a cél a fájdalom okozása, de ettõl még fáj.. ha ismer, tudja hogy fájna.. ha nem gondol bele, akkor nem érdekli..
a megértéshez annyit, hogy ahogy korábban írtam azt el tudom fogadni hogy ha én beletojok a kapcsolatba akkor ez mondjuk következmény és akkor én lehetek hibás, és akkor megérthetõ, és ha valóban õt szeretném akkor nem a szakítás az elsõ alternatíva
de ha a másiknak ez passzió, vagy a semmi sem elég, akkor részemrõl ez nem elfogadható.. elhiszem hogy vannak akik nyitott kapcsolatban élnek és ez jó nekik, én nem állok készen ilyesmire, illetve nem ilyen kapcsolatra vágyom..
az akaratlan fájdalomokozás az egy dolog.. de a megcsalás szerintem nem ugyanaz a kategória mintha valakit megbántasz mert mondjuk elfelejtetted az évfordulótokat, vagy tovább sörözik az ember a barátaival mikor a másik már vacsorával várja otthon vagy ilyesmi..
a "szándékos" megcsalás szerintem nem a nem kellõ körültekintésbõl adódik, az nem a "hopp megbotlottam és véletlenül" eset, azért addig erõs szándéknak kell lennie a mellett hogy tudja hogy valaki megbízik benne..
az pedig igen, valóban jó megközelítés lehet ha arra próbálok törekedni hogy gondoljak arra a másik szeret akkor, ha tudom hogy hülyeségeken aggódom
"ha ismer, tudja hogy fájna.. ha nem gondol bele, akkor nem érdekli.."
Magunkat is alig ismerjük, hát még a másikat. Nem azért nem gondol bele mert nem érdekli, hanem mert valamiért így alakul.
Nem tudom, hogy alapjában milyen kapcsolatra vágysz. Gondolom boldogra. Ha erre, maradj elsõdlegesen ennél, és ne paraméterezd tovább a dolgot.
Tapasztalatból mondom, hogy minél részletesebben paraméterezel, annál jobban elvágod magad attól, amit alapjában véve szeretnél.
Korábban én is alaposan felparamétereztem a dolgot. Aztán miután sorra nem jöttek össze a dolgok, és egy alkalommal végsõ elkeseredésben minden paramétert töröltem. Kettõt kivéve: ne dohányozzon, és legyen 178cm-nél magasabb, de már e utóbbi elhagyását is fontolgattam. És bejött a dolog. Nem mondom, hogy könnyû kapcsolat, de sok nagyon szép boldogság van benne.
"Magunkat is alig ismerjük".. ez tény és tudom hogy van még hová fejlõdnöm, de azt azért szerintem érzi az ember ha valami nem jó neki akkor is ha nincs teljesen tisztában minden tekintetben saját magával..
milyen kapcsolatra? így van.. boldogra.. tudom hoyg a tartós boldogság állapota szinte elérhetetlen, de mondjuk úgy hogy több boldogságot szeretnék mint rosszat, és rosszból ha lehet minél kevésbé erõset :)
azt elfogadom, hoyg a sok paraméter engem is beszûkít.. most pont ezt próbálom gyakorolni, próbálok nyitott maradni amennyire lehetséges és mérlegelni hogy az elsõre nem szimpatikus dolgok mennyire kritikusak igazából..
nem mellékesen, az a tudatállapot, ami létrehozott neked egy problémát mindaddig a továbbiakban is problémákat fog neked okozni, amíg meg nem változol - ezt a változást nagyon nehéz kiváltani, mert ezért tenned kell
ha közel állsz a falhoz, akkor csak a falat látod, hátra kell lépned kettõt - kívülrõl kell látnod magad, hogy a problémát lásd
egyetértek.. részemrõl azt gondolom nem is a tenni, változni akarás kérdés, mert úgy érzem hogy próbálom megtalálni hogyan lehetne "ebbõl" kiszabadulni csak az út tele van zsákutcákkal, kudarcokkal és visszaesésekkel, de néha látom a reményt és vannak pozitív hullámok is
ettõl még ugyanúgy együtt maradhatnak, csak a fokozódó lelki terror és úgymond ez a fajta kényszerítés "hogyha ez nem lesz akkor így viszonyulok hozzád azaz szakítunk, ha nem veszel el" féle cselekedetek elég gusztustalanok...fõképp a nõk csinálják ezt is, nagyrészt az õ vágyálmaik a házasság mintha valami biztosíték lenne a számukra...
magamból indultam ki valószínûleg, mivel tudom, hogy a legtöbb ember ilyen...
valószínûleg éppen ezért fogok "látszólagos" együttléteket létesíteni így minden helyzetben az eszemet fogom elõtérbe helyezni...mivel a szívünkkel nem tudunk gondolkozni engem pedig max az éltet...Ha ez miatt egyedül maradok hosszú idõre üsse kõ..már nem érdekel.
Tudom, hogy az ember olyan hogyha "sikere" van azt fél, hogy elveszíti így mindent megtesz annak érdekében, hogy biztonságba érezze magát és ne kerüljön olyan ínséges lelki állapotba, mint ahogyan korábban élte az életét...érthetõ, de úgy kell felfogni, hogy talán lesz másik lehetõség is...
bitos, hogy lesz másik lehetõség, mert mindig van egy kinyíló kapu, ha egy másik bezáródna. abban is igazad van, hogy a ffiak inkább ésszel élnek, nem szívvel. ill. akkor szívvel, amikor nagyon szerelmesek. ez meg elmúlik.
pont azért, mertha egy nõnek kitesszük a szívünket lelkünket pont akkor fognak a földbe tiporni...nekem mondjuk szerencsés helyzetem volt eleddig az egyetlen exemmel ugyanis õ csak a konyhás srácot szúrta ki azok után, hogy az önbizalmát kissé magaslatokba emeltem, kimozdítottam és odaadtam önmagam is:D
csak épp akkor munkám nem volt, más elképzeléseink voltak teljesen nem érdekelte már a kapcsolat, mert ahhoz 2 ember kell így szakítottam vele...
sokkal cifrább helyzetek vannak, mindenesetre sajnálatos módon egy nõnél nem lehet úgy sikert elérni, ha totálisan az elvárásaik szerint cselekszünk, megfelelünk nekik, mert félredobnak, mint a használt csontot ugyanakkor minket állítanak be hibásnak...
szóval azért volt szerencsém, mert õ legalább nem hibáztatott engem korrekten megbeszéltük, igaz annyiban sunyi volt h nem vallotta be, hogy õ már úgymond tovább akart lépni rajtam (miért is mondta volna meg a szemembe az ilyet), helyette összejött vele késõbb...de ezt is leszartam mivel már elõtte se foglalkoztatta túlzottan ez az egész, 1 fecske pedig nem csinál nyarat...egyedül nem lehet egy utasokkal teli hajót megmenteni a süllyedéstõl
ne utáld már ennyire a nõket :) tényleg teszünk hülye dolgokat 8ahogy a ffiak is), megbánjuk, bocsánatot kérünk. változunk, mert változik a környezetünk, elvárások velünk szemben. tesszük a dolgunkat, de senki meg nem köszöni, hogy van tiszta, vasalt ruha, van finom étel minden nap, van tiszta lakás, udvar, stb.
utolsó sor nálam nem lesz elvárás, mert azon vagyok, hogy mindet elsajátítsam, hogy ne függjek senkitõl...vagy, ha egyikünk se tud mondjuk fõzni akkor együtt megtanuljuk pl az is egy jó program lenne...de ilyenért semmiképpen nem kezdeném ki a párom, hogy most miért nem fõztél. Legalább is, ha mindketten dolgoznánk megérteném ezt a helyzetet, de, ha otthon lenne és nem lenne mit csinálnia és nem csinálná meg a napi otthoni teendõket, amiket én pl. munkaidõben nem tudnék megcsinálni, akkor kicsit bosszantó, de sztem ezzel nem csak én vagyok így. Azt sem szabad hagyni, hogy a másik totálisan a fejedre nõjön.
fõzés mondjuk nálam kényes téma valóban, de az is megtanulható, mint minden kellõ akarattal...
na amúgy komolyan, ha te is magányosnak érzed magad természetesen, én is hasonlóképp akkor mire várunk vágjunk a dolgok közepébe:D találkozunk, összehozunk valamit, nem félünk levetkõzni és azután folyamatmenedzselés:DDD
üdv újra.. a március elején boncolgatott "nyûgömmel" némileg továbbléptem, és azért írok, hátha valakit érdekel, akár tanulság, akár további hozzáfûznivaló tekintetében a dolog :)
Szóval végeztem némi önértékelést, és "nyomozást", és arra jutottam hogy az én problémám alapvetõen az, hogy nem tudok biztonságosan kötõdni (folytonos szeretgetésvágy, folytonos megerõsítési vágy, folyton nézem a telefonom írt-e és ha nem vajon miért stb stb).. Amire jutottam az az, hogy ennek az okai egészen gyerekkorra vezethetõek vissza, hogy ez már nem bepótolható "hiányosság", amire a rossz tapasztalataim még ráépültek, és csak erõsítették a rossz hozott mintát.. viszont szeretnék ettõl valahogyan megszabadulni, vagy élhetõ módon úrrá lenni..
Jelenleg azt próbálom megvalósítani, hogy figyelem magam, és próbálok különbséget tenni, hogy mikor érzem azt hogy valamit ennek a "mûködészavarnak" a késztetésére szeretnék cselekedni, és mikor van az, amikor õszinte (valós?) érzelem kimutatásról van szó, és e szerint megtenni valamit vagy sem (sms-t írni, telefont, emailt nézni stb).. Próbálok mindig arra koncentrálni amit csinálok, és mindig elfoglalni magam valamivel, nem összekeverni a folymatokat, de sokszor úgy érzem még hogy túlkompenzálok, és nem látom még hogy hol a határa annak ami a másiknak sok vagy kevés, hol húzódik a közös és hol az egyén..
A felismerés és próbálkozás nem régi, de legalább annyiban megnyugtat, hogy kicsit tisztábban látok magammal kapcsolatban..
Fogok majd errõl a párommal is beszélni, de ha van ezzel kapcsolatban valakinek még javaslata, hozzáfûzni valója azt megköszönöm ;)
ezt önértékelési zavarnak hívják
ha te magadnak sem tudsz megfelelni, akkor más sem tud neked - ebbõl következik a szeretetéhséged és a folytonos aggódásod és féltékenykedésed
megoldás: fogadd el magadat olyannak amilyen vagy, de elõtte ismerd meg magad - az már egy jó lépés, hogy elkezdted megfigyelni magad
Akkor is önértékelési zavarról beszélünk, ha amúgy ki vagyok békülve a világgal, és ismerem a korlátaimat, értékeimet és problémás területeimet?
Mármint azt figyeltem meg az évek alatt, hogy amíg nem kezdek el kötõdni, addig semmi ilyen jellegû problémám nincs.. amikor nincs senkim, teljesen felszabadult, kiegyensúlyozott tudok lenni és nem érzem hogy önmagamnak ne felelnék meg.. ez utóbbit igazából most sem érzem..
akkor beszélhetsz önértékelési zavarról, ha sokkal eltérõbben látod magad, mint azok, akik ismernek, ismerik a képességeidet és pártatlanul állnak hozzád. nagyon kétlem, hogy nálad ez lenne a gond. szerintem, egyszerûen csak extra igényed van a visszajelzésekre, mint sok más embernek is. ha a párod így elfogad, nem mész vele az idegeire, akkor nincs semmi gond.
szerintem csak így tovább, gyakorlat teszi a mestert a kezdeti botladozások, "szerencsétlenkedések" idõvel, gyakorlattal megszûnnek
a pároddal tényleg beszélhetsz a dologról, esetleg beszélhettek arról, hogy mondja el ha valamit túl soknak vagy túl kevésnek érez és aztán idõvel adjusztálhatsz a dolgokon
Ahogy a dal is mondja:
Life's a dance, you learn as you go. Sometimes you lead, sometimes you follow. Don't worry about what you don't know, life's a dance, you learn as you go.
még valami eszembe jutott reggel.. triviálisnak tûnt elsõre, de rájöttem hogy nem annyira kézenfekvõ számomra.. a megbocsájtás, elgyászolás, elengedés folyamata
kimondani egyszerû hogy ok nem haragszom, megbocsájtok.. de a sérülések nyomai ettõl még nem tûnnek el, nem lesz semmis és csak görgetem magam elõtt mindet.. el kell engednem a korábbi sérelmeimet és erre még nincs jó "módszerem".. van ezzel kapcsolatban saját tapasztalatotok? kinek hogy megy ez, illetve van-e valami jó módszer?
igaz az a mondás, hogy az idõ minden sebet begyógyít. el nem felejted, de már nem fog fájni. lassú folyamat (legalább is nálam). addig pedig elmesélem mi az ami bánt a legjobb bnõmnek, haveromnak. kapok visszajelzést nõi és ffi látásmódból is, összerakhatom magamnak ahogy akarom. aztán pedig, ott vannak a mindennapok, a megszokott teendõk. lefoglalom magam, nem jut idõm a 'semmin' agyalni. pont elég amikor lefekszem már. ha nagyon bánt valami, amit muszáj lesz túllépni, akkor lekötöm a szabad perceimet mindennel, amivel lehet. olyankor nem bírok megmaradni egyedül. közös progikra megyek. nekem ez a legjobb, ami bevált. másnak biztos más.
Ha nem tetszik ahol vagy: evezz új vizekre. Tájold be az új irányt, húzd fel a horgonyt és bonts vitorlát. Aztán vissza ne nézz, mert „senki sem alkalmas az Isten királyságra, aki miután kezét az eke szarvára vetette, hátra tekint”.
Tulajdonképpen ennyi. Nekem ez segített. Az egész gyûlölet sztori irrelevánssá vált az új kikötõ szempontjából.
Másrészrõl igyekszem a dolgokat nem személyesre, nem rólam szólónak venni, különösképpen a rólam szóló személyes dolgokat.
Megégetem magam a tûzzel. Gyûlölöm a tüzet ezért? Ha ép eszem van: nem. Megráz az áram. Gyûlölöm ezért az áramot? Ha ép eszem van: nem.
Ugyan így érdemes eljárni az emberekkel. Kitapasztaljuk a tulajdonságaikat, és aztán annak megfelelõen eljárunk. Építünk belõle, felhasználjuk, alkalmazkodunk, kikerüljük, eltávolítjuk stb.