Nem tudom ti hogy vagytok vele, de kimondottan útálom a rádiót. Sokat hallgattam régebben, de mára csak a hányinger kerülget tõle. Hogy miért?
1. Sláger rádió. Szerintem sokatoknak feltûnt, hogy ugyanazokat az okádék zenéket nyomják folyamatosan. Cserháti, Edda, KFT, Bikini, Quenn (na ez nem okádék, csak az, hogy ugyanazt a 3 zenét adják tõlük). És még sorolhatnám. És nem csak az a baj, hogy ezeket utálom. Másnak lehet, hogy tetszik. Na de minden nap ezeket hallgatni? Ugyanazokat a lerágott csont zenéket??? Minden jobb együttestõl is csak 1-2 zenét adnak, amitõl már feláll a hajam.
2. Rádió 1. Hasonlóak az okok. Itt is van pár "kedvencem", de nem szitkozódok, ez csak saját vélemény. Azért azzal talán többen egyetértetek, hogy nem kéne tényleg folyamatosan ugyanzokat játszani...
3. Na ez már itteni rádió: Juventus Orosháza. Na mi az új szlogen? "Annyi jó zene van!". Hát ettõl is csak okádnom kell. Pár hónapja ez volt az a rádió, amit még hallgattam örömmel. Sok olyan zenét adtak, amit rég hallottam, sõt, volt sok ismeretlen is. De azok is jók voltak. Most pedig "ez". 1-2 hónapig Rádió 1 style volt (de még a mostanitól igényesebb), majd most átálltak a Sláger majmolására. Majdnem tök ugyanazokat játsszák. És még volt képük azt is hírdetni magukról, hogy "nem az elcsépelt zenék mennek".. Á nem. Csak ugyanaz a hulladék, amit a sláger már évek óta nyomat.
Nektek mi a véleményetek? Nálatok a helyi rádiók ugyanígy meghülyültek?
p.s. Mondja már meg valaki, hogy mi a f*szom az a rádiósnapló. Kib* sláger és rádió 1 is mondogatja, hogy "írd fel a rádiós naplódba: most az xy rádiót hallgatod..." Na ettõl szó szerint idegrohamot kapok.
nekem a danubius ment az agyamra ugyanezzel a technikával.
hallgassátok a PONT FM 88.1 - et. Neten is lehet.
rádiós napló: rádió hallgatottság mérési eszköze
Néhány családnak kiosztanak egy táblázatot,ami órákra és rádiókra van bontva és a rádióhallgatáskor be kell X-elni,hogy mikor melyiket hallgatta...
Akik mondogatják valószínûleg azért teszik,mert õk rendeltek hallgatottság mérést...
A kedvencem, amikor egy órában kb. hússzor bemondják, hogy csak zene, szövegelés nélkül. A mai, kereskedelmi rádióknak el kell adniuk magukat. Annyi zenét tudnak adni, amennyijük van, ezt persze kompenzálni kell olyan sületlenségekkel, mint a "sokak kedvence", "közkívánatra", vagy "az örökzöld sláger". Régebben én is sokat hallgattam, bár akkor még állami kézben volt - csakúgy, mint a tévé, amely azóta lett szennyesláda, mióta kereskedemi adók tarkítják a tahóságshow-kkal és a beszélgetõs, "mindenkit érintõ" mûsoraikkal.
Marketing, azaz addig üsd a vasat, amíg meleg nem lesz.
Tökmindegy, ki vagy, honnan jöttél, ha naponta harmincszor leadják a vonyításodat a rádióban, reklámozzák a cédédet a tévében, már világsztár vagy. Tehetség nem kell, csak pénz. Ezzel nemcsak az igazi mûvészeket, a zenéhez tényleg értõ együtteseket vágják haza, hanem a közönséget is - ez van, ezt kell szeretni, ha nem tetszik, nem vagy trendy, ódivatú, alternatív k****g vagy, aki nem ért a jó zenéhez... többek között ezért énekel Pataky Attila mulatós slágereket.
A kedvenc rádiós szövegem az volt, amikor Jáksó bemondta, hogy a reklámot megszakítjuk egy kis unalmas zenével. Na, azon bedõltem - majdnem az árokba, autóban életveszélyes Jákshowt hallgatni.
max. kocsiban hallgatok rádiót, akkor is inkább a helyi városit, mert ott mindig új számokat nyomnak...
Csak az ideg kívánkozott ki belõlem. Otthon nincs még net, sz'al az mp3-on kívül ez maradt (volna), de csak szar folyik a ládából (már bocs).
Tényleg az ember idegére megy ez az agymosás. Miért kell belénk tuszkolni azt, hogy a legjobb slágerek? Attól, hogy naponta 100000* hallom, még nem fog megváltozni a véleményem (sõt)
Ez a másik poén, a harc a nézeccségér (így, két cs-vel) és a hallgatoccságért. 5.000 embert figyelnek, az eredményt megszorozzák 2000-rel és hopp, így jön ki a "két és félmillióan nézik hetente" reklámszöveg, ami azért már sok agyat elindít: "ez tényleg ilyen jó? Ekkora marha vagyok, hogy én meg azt a **** másikat nézem?"
Én csak a Bumerángot szoktam hallgatni rádión...:)
abszolút kategóriában a legalja nálam is a Rádió 1, "ahol csupa igazi mai sláger megy", miközben x éves rongyosra játszott és nagyon megunt zenéket adnak minden nap 10-szer...
nálam ez odáig fajult, hogy ha besétálok egy boltba és meghallom hogy a Rádió 1 megy a szokásos izékkel, rövid úton távozom, mert nem bírom :/
#1 látom Békés megyei vagy Te is, Orosházán nem tudod fogni a Csaba Rádiót? az talán még nem annyira elcseszett állomás mint a többi, aránylag sokféle mûfaj, többféle évjáratból, tán nem annyira korlátolt, mint a többség.
+fav
Rádió 1: Sean Paul, Nelly Furtado és társai folyik egész nap. Egyszer-egyszer még ok, de amikor egy edzés alatt (1,5-2 óra) már másodszor hallod ugyanazokat a zenéket ugyanazon a rádión és minden egyes rohadt nap ez megy, az elég idegesítõ tud lenni...
Ja meg Juventus és "annyi jó zene van" ... Igen? Akkor b+ miért nem adjátok le azt az "annyi jó zenét", miért 15 számból áll a repertoár?
90.9 Jazzy
lejátszások...
Tanították ezt is,hogy pontosan hogy müködik de sajnos nem emlékszem minden mozzanatára,de ami megmaradt az azért leírom
Minden számhoz hozzárendelnek egy KEDVELTSÉGI értéket. A szám hosszát és a kedveltéségi értéket összevetve a RANDOM kidob egy számot :)
KEdveltésgi érték befolyásolók: - Friss/régi - Jó-e az nekünk,ha a csapból is az elõadó folyik? IGen/Nem :) - Öröksláger/Idényzene - Van-e az elõadóhoz kapcsolodó bármilyen játékunk? Igen/nem
Ezek rémlenek ;) ha valaki máshogy tudja sorry...
Én is Csabai vagyok bár én ritkán hallgatok Csaba Rádiót...:(
Dunaújváros - EL-DO rádió :) kedvesek,aranyosak és jó zenéket játszanak ;)
Bár a zene alapján kicsit felismerthetõ,hogy ki van bent a rádióban ;) [Ha MOBY megy,akkor biztos,hogy AUDREY van bent ;)]
Hamarosan már a kocsiban is lehet internet... Hamarosan már szükség sem lesz az FM-re.
Ezért kell internetes rádiót hallgatni.Többezer csatorna közül választhatsz és nincs közbepofázás.Évek óta nem hallgatok "normál" rádiót(max. Kossuth, Petõfi-persze ezeket nyílván nem a zene miatt:D), fõleg mióta olyan helyen dolgoztam, ahol egész nap szólni kellett a rádiónak és egy nap 10-szer leadták a számokat.
Valóban elég elcsépeltek a rádiós zenék, és a legrosszabb az, amikor már tudod hogy melyik szám után mi következik, merthogy a playlistet sem módosítják.. Mostanában kb hetente egyszer hallgatok földi/helyi1 rádiót, néha kellenek a hírek stb. Viszont érdemes naponta áttekerni más rádióra, így egy hétig elvagy :)
és ugyan milyen rádiót hallgassunk a kocsiban addig az 5-6-x évig, mire lesz a verdákban is net?
sajnos egyenlõre a külföldön már évek óta terjedõ DAB (digital audio broadcast, lényegében cd minõségû hang) sem nagyon akar itthon gyökeret verni :/
a döntõ többség háttérzajnak hallgat rádiót, csak hogy ne legyen csend, arra meg tökmindegy, mi szól. legyen ismert, régi, vagy egyszerû bugyuta szöveg-bugyuta dallam kombináció, hogy aki zeneileg igénytelen (nem pejoratív értelemben), könnyen megeméssze. autóban szoktam néha rádiót hallgatni, annyi a szerencsém, hogy bár több mint 80 kmerre lakom a fõvárostól, a radio cafet így is fogni tudom, ezen kívül mást elviselni nem tudok. régebben a helyi, kisebb rádiókban volt némi egyéniség (pl veszprémi radio jam, várpalotai yo radio), de ezek is beálltak a sorba, hogy legyen még egy x+1, meg x+nedik rádió, ami ugyanazt játsza orrba-szájba.
Corvinus Rádió Sopron, éjfél után DJ Yokoval ;DDDDD Legjobb !!!
most hallgattam roxyt, ment rajta egy jó szám, gondoltam megnézem a honlapjukat, hátha rajta van mikor mit adnak. Persze nem, a tavaly 5 milliárd (!) forintos árbevételt elért roxy honlapja kb. féltucat html lapból áll, és a tartalom rajta kevesebb, mint ebben a fórumtopicban... Pedig ennyi pénzbõl igazán fordíthatnának rá 200 ezret havonta, hogy egy ember folyamatosan frissitse, és kirakják hogy éppen mi megy.
Én nem hallgatok rádiót, az összes zene, amit szeretek megvan, akkor és azt teszem be, amelyiket akarom...
A rádió úgyse azt játsza amit én épp akkor szeretnék. Errõl ennyit.
ha itthon vagyok akkor csak netes radiot hallgatok (ha épp ahhoz van kedvem mp3 ak helyett) justmusic.fm <3 Kocsiban / úton pedig csak "saját" zenéket. +Slagerradiot amikor eszembejut a bumeráng miatt hallgatom.
...az okokat asszem felsorolták elég sokan már. ^^
Azért a netrádiók közt is van 1-2, ami nem teljesen komplett...
Kedvencem a MÉDIA VÁLOGATOTT RÁDIÓ Kontor Gáborékkal. (VÁLOGATOTT ZENÉK ÉJJEL-NAPPAL)
Az hagyjám, hogy ezen többnyire nyálzenék mennek, mert többnyire kívánságmûsor, de pl. elõfordul, hogy valami nem stimmel a lemezjátszójukkal, mert össze-vissza pattog meg ugrál a muzsika, hallgathatatlan az egész. És pont akkor, amikor épp valami jó kis alternatív zene menne. Dehát õk ezt leszarják.
Amiket én hallgatok, többnyire a ShoutCast állomásról szedem, mert az tényleg minden igényt kielégít, be a winampba, azt megy is. No reklám, no duma.
Amúgy 2004-ig hallgattam a Roxy-t, akkor még aránylag normális volt. Aztán áttértem a Deejay-re, amikor az meg megszûnt, azóta már én is csak netrádión élek.
radio x-trem volt jó hétköznap du amikor kivánságmûsor ment .. de nagyon jó zenék mentek :) csakhát a rádiónak vége lett, a mûsort meg nem tudták folytatni, mert a mûsorvezetõ faszi nem engedett a nagyobb rádióknak, mert õk megvették volna ugyan a mûsort, de azokat a zenéket kellett volna leadnia amit a rádió akar. :)
jajj, néhány éve én is kaptam 1 ilyet, 2 nap után ment a kukába
slágert utálom, sokat ugatnak fõleg reggel, amikor épphogy zenét hallgatna az ember, hogy felébredjen, meg legyen kedve dolgozni, azon kívül idióta "poénokról" beszélnek, telefonálnak órákig
rádió 1, jó lenne ha nem mondanák be 5 percenként, hogy most 50 percig zene van megszakítás nélkül, a széftörõs reklámtól meg a falra mászok
danubiust nem hallgatok, csak ha nincs más vétel, de akkor inkább megy be a cd
ezeken kívül van még a rádió max (debrecen), még fiatal rádió, 1 éves, eddig nincs velük bajom
Balatonfüreden is annak idején volt 2 jó rádió is (Balaton, Jam) és néhány éve megszüntették (felvásárolták) õket, helyette lett buzi klubrádió meg café
gold fm miskolc, reggelente naon jó számokat szokott adni. a kereskedelmi rádiókbókl nekme is elegem lett. egyszerûen fuj:(
+ a városi rádió péntek és szombat este feé szkott jó kis muzsikákat nyomni, viszont hétköznap meg hétvégén pff:(
ettõl a "nem kell rádió, ott az mp3 lejáccó" dumától a falra mászok.. persze amilyen beszûkült ízlésû emberek vannak, nem is csodálom :S a rádiónak ugyanis az lenne az egyik eredeti célja, hogy új zenéket ismertessen meg veled. bármikor szívesen hallgatom pl. Nestát, mert olyan zenéket tud nekem mutatni, amit különben soha életemben nem hallgatnék.
jah, a cafén, ugye. az az egyetletlen amit tudok hallgatni (a pont fm-et is hallgatnám szívesen ha kicsit profibb lenne) jah és hétfõ reggel tilos, szõke andrással :D
"új" zenéket hogy akar megismertetni velem, amikor mindennap ugyanazt a régit nyomják? Danubiusék ott tartanak, hogy négyperces számot csináltak a November Rainbõl... A mostani slágergyár, a Megasztár pedig megszabja, milyen zenéket SZABAD" énekelni az "elõadóknak". Akkor kinek van beszûkült ízlése?
Eltekerem (vagyis utálom): #1: Danubius, iszonyatosan bénák a reggeli mûsorban, folyton pofáznak. #2: Juventus, mióta nincs Suriimi/Kovács Nagyember azóta nem bírom hallgatni #3: Sláger, a csimmás egy nagyképû senki #4: a tuc-tuc-os vonal (Rádió 1, Rádió DJ, meg Roxy rádió), de lehet, hogy Rádió DJ már nincs, mintha az utóbbi idõben nem állt volna meg ott soha a keresõ :D meg pár kisebb
A két általam kedvelt rádióban normális zenék mennek, és nagyon jó témájú mûsorok. A Cafénak kifejezetten jó zenei szerkesztõje van...vagy csak rábízza Nestára az egész zenélést!
Ha havonta 1x hallgatnád, neked is tetszene. :) Az mp3 az isten számomra, mert azon azt hallgatok, amit akarok.
Én régebben egy ideig Danubiust hallgattam a Jáksó miatt :D de azt elment a vétel (120 km-re pesttõl) és akkor átáltam Alisca rádióra, de helyette inkább Mp3 szól v vmi (számomra) értelmes zene :D
Nekem semmilyen rádió nem fekszik,mert nem szeretem,ha más mondja meg milyen zenét hallgassak.Ha új zenét akarok keresni,5 perc alatt találok a myspace-en.Akkor mi van?!
én a roxit szoktam hallgatni mikor pesten járok kocsival de amugy mást nem nagyon:)
Ott a pont.
Én õszintén jobban szeretek rádiót hallgatni mint empéhármat. Azok többségét úgyis rádiókon keresztül ismerem meg. És szerintem ezzel az emberek többsége így van.
Miazhogy nincsenek új számok a rádióban? :D Ma pl. nemtommilyen rádió ment a buszon amibõl a csodálatos No,Thanx zenekar száma volt hallható.. Sokan ki akartak ugrani az ablakon :S
Kaparták az üveget, mint kisgyerek a mikrosütõben :)
A Sláger rádióban amikor Bocskor meg Boros megy reggelente, és én épp megyek iskolába, akkor anyám benyomja a rádiót és no lám õk szólalnak meg. A téma állandóan ugyanaz, hogy had említsek néhányat:
1.) Szerinted a Koreai vagy a mongol szûz lány a jobb?
2.) Képzeld megint bébi gabi vetkõzik a tv-ben. Mikor már 100000szer levetkõzött és mindegyiket bemontdták.
3.) Britney Spears a rákos fejében megint daganatot találtak ezért hozzámegy egy dagadt öreg emberhez mert annak van pénze közben 133445 néger gyereket befogad.
Na szerintem ezek Ku***ra hasonlítanak egymásra.
Nekem csak a DIÓ rádió és a Szent korona Rádió tetszik.
látom egy szegedi sincs itt, mivel még nem került elõ a legizgalmasabb, legjobb, legnagyobb... RÁDIÓ 88! ha valaki át akarja élni az iszonyatot, kezdje el most hallgatni, épp a "Lécci!" nevû roppantul izgalmas névre keresztelt mûsoruk meg, amitõl... hát, hogy is mondjam... valamiért mindig rámjön az az érzés, hogy most keresek leírást valamilyen robbanószerhez, és az pokolba postázom ezt a sok rohadt homokost aki ezt a rádiót vezeti... egyszerûen iszonyat! megy az ember kocsival, véletlenül ideteker, és meghallja a szlogent... ohh, istenem, a szlogen... "Lécci, a Rádió 88 legkívánatosabb mûsora... LÉCCI! LÉCCI!" váááá nem bírok még rágondolni se... hallgassátok, éljétek át az horrort, képtelen vagyok leírni, tönkretesz már az is ha rágondolok. [megy és belefekszik egy kád jégbe hogy megõrizze még a józan eszét]
itt a webkamerájuk, így a Lécci közben láthatod is õket :DDD
jah, egyébként figyelmesebben olvashatnál is. a szar juventuszokat meg danubiuszokat csak vidéken hallgatom a kocsiban, mert ott nincs semmi csak azok.
sztár fm is jó, kivéve amikor mulatóst raknak be, mert amúgy tök jó régi 80-as számok mennek rajta.
Rádió DeeJay 92.9 volt a legjobb rádió de mióta azt megszüntették a Roxy-t meg elbaszták már csak online meg néha Roxy-t hallgatok
En nekem egyetlen egy problemam van.
Nem vagyok rassiszta de az a sok neger zene KIKESZIT!
Engem a sok hülye szlovák állomások idegelnek, hogy elnyomják nekem a magyar adókat.... Nincs is jobb, mikor a kabarét hallgatom és elkezdenek halkan szlovákul beszélni.
mifelénk a román adásokkal van így, gondolom õket meg a magyar rádiók idegesítik :)
Nekem ukrán rádióval is gyûlt már meg a bajom így.
én a callisto rádiót halgatom a neten a munkahelyen tudom mindenkinek ajánlani
Rádiózni csak kapcsolgatva lehet. Roxy be sincs állítva az iszonyú.... Egyébként meg van pár mûsor amit jó hallgatni. Kabarécsütörtök pl. Vagy a Demokráciarészvénytársaság :)
egyetértek,engem a danubius idegel fel nagyon 1órában 2szer lejátszák ugyanazt a számot minimum
amugyi tt nálunk miskolcon szerencsére 2nagyon jó rádió is van,az egyik a rádió gaga,meg nemrég gold fm ezeken tényleg elég jó zenéket tolnak,és nem ismételnek vagy legalábbis elég ritkán
Tudom milyenek a helyi vidéki rádiók, de ami szerintem Budapesten a két legjobb rádió, az fogható neten is. Radio Cafe 98.6 és a Tilos Rádió. Ez a kettõ ami többé-kevésbé eltér ettõl a mainstream örökklasszikus-funky-rnb-hiphop faszságtól. A többi egyszeráen hallgathatatlan.
Próbálkozott most ez a Jazzy rádió, de egyszerûen szar. Klasszikus és pornójazzt hajlandóak csak játszani, ezzel engem nem fognak meg, pedig imádom a jazzt.
Persze a netes rádiókat nem tudod autóban (mondjuk de, de az már bonyolultabb) hallgatni, de ha otthon vagy és rádiót akarsz hallgatni, akkor annyi jó netes rádió van, hogy nem tudom elképzelni miért kellene a többit hallgatnod.
viszont a mûsorok, fõleg az esti mûsorsávban hihetetlenek, olyan zenéket hallhatsz, amit amúgy soha, nagyon jó, hogy tágítsd egy kicsit a zenei látókörödet sztem
Úgy vagyok a rádióval, hogyha beállok a gép mögé melózni akkor néha benyomom, aztán 6 perc alatt meghallok valami olyat amitõl hupililát hányok, akkor kinyomom. Ezzel nincs is gond, ízlések és pofonok ugye. De kérem én beülök egy étterembe, hogy smúzoljak az asszonnyal és együnk egy jót erre ott is a rádió szól? Könyörgöm fizetek a kajáért, erre rámeröltetik a zenét "megszakítások" nélkül és a többi szart. Na engem ez irritál igazán. Fodrász detto, ott is mindenhol nyekereg valami szar.
Akinek elege van a gagyiból annak ajánlom ezt a rádiót és webszolgáltatást egyben: Last.fm Olvassátok el a cikket, érdemes regisztrálni az oldalra, nekem bevált.
Kiskunhalasi vki? Itt van a Party fm. Háát, ez engem készít ki. Kollégista vagyok, és már harmadik éve minden reggel, és sokszor délután is ezt kell hallgatnom. Mindig van egy-két szám, amit ugye állandóan lejácccanak (direkt két céé), azokat nyomják éjjel nappal, aztán pár hónap múlva meg már jó, ha hetente egy délután meghallod õket. Én nem tudom hogy vagytok vele, de ha nálam egy szám jó, akkor az MINDIG is jó. Persze nem kell túlzásba vinni a hallgatását, mert akkor az ember tényleg megutálja, de egyébként az a szám jó lesz holnap is, tíz hónap múlva is, 50 év múlva is. És ebbõl a szempontból a rádió nem csak arra való, hogy megismertesse az emberrel az új számokat. Egyébként én sem szoktam sokszor rádiót hallgatni ezen kívül, de ez a rádió már az agyamra megy. A Slágerrádióhoz annyit, hogy tényleg idegesítõ, amikor reggelente butítják az embert, fõleg mikor zenét hallgatna, de ha figyeli a mûsort, akkor vicces tud lenni.
a maxot hallgattam tavaly karácsony környékén elég sokat bent voltam az irodában, aztán egyszercsak elfogyott az 500mega kvóta és egy hónapra blokkolták a kimenõ forgalmamat xD