Erre csak azt tudom mondani, h a WTCbe is beleszálltak 1koron.. Másrészt a világon nem õriznek ám minden robbanóanyagot úgy, mint egy NAVY bázison. Sõt vhol el is adják, bárkinek jópénzért. Hasonlóan "könnyû" pl vegyifegyvert használni vmi nagy ünnepségen. Mondjuk újévkor a Time Squeren permettel v ilyesmi.. nem is értem miért nem csinálták még meg! :)
"Egy terrorszervezet meg tudná csinálni, persze saját hajóval.."
Szerintem messze túlbecsülöd a képességeiket és lehetõségeiket. Akciófilmek helyett inkább dokumentumfilmeket kéne alapul venni.
"sok fanatikus pedig leszarja az ellencsapás mértékét."
Õk leszarják, csakhogy mögöttük áll egy szervezet, ami az akciót pénzeli, és amögött országok/kormányok állnak, akiket már nagyonis érdekel az ellencsapás.
Egy terrorszervezet meg tudná csinálni, persze saját hajóval.. sok fanatikus pedig leszarja az ellencsapás mértékét. Bár ez nem alternatívája a búvárakcióknak. ;)
"A legegyszerûbb módja a komoly pusztításnak, ha valaki még Hong-Kong közelében elfoglal egy container szállító hajót, azt megrakja TNT-vel, elküldi New York-ba és amikor a vámhatóság felmegy ellenõrizni, berobbantja."
Hát ezzel vannak gondok. 1. Honnan szerzel sok ezer tonna TNT-t? Pláne észrevétlenül? 2. Qrva sokba kerül. Lopni meg ennyit nem egyszerû. 3. Felrakodni egy óriás hajóra az óceán közepén szintén macerás. Akkor már sokkal egyszerûbb saját hajóval berongyolni a kikötõbe. 4. Nem olyan egyszerû egy kikötõbe bejutni. Pláne nagy és forgalmas kikötõkbe. Nagyon nehéz lenne elkerülni a lebukást (révkalauz nélkül nem jutnak be). 5. Nem jó túl nagy kárt okozni, mert arányosan nagy lesz az ellencsapás.
A hiroshima atombomba, ami eléggé gyatra és régi technikájú, annak volt a robbanóereje 15kT TNT-vel egyenértékû.Azt megnézem, hogyan raksz fel 15 000t TNT-t egy hajóra észrevétlenül.(Nem ismerem a hajók teherbírását, de ez eléggé soknak tûnik.)
"A kavitácio akkor keletkezik, amikor a vizben egy tárgy nagy sebességgel mozog, és ekkor levegöbuborék veszi körül." ez nem igaz ebben a formában.
A kavitáció mondjuk egy hajócsavar mögött alakul ki, az áramlás leválik, és valóban légbuborékok keletkeznek, de nem a test körül, hanem a felszinen, viszont ezezk gyorsan össze is omlanak, és meglehetõsen erodálják az alkatrészt. Amirõl te esetleg beszélni akartál, az a szuperkavitáció. Egyébként itt is, de néhány éve egy ennél komolyabb újságban is volt szó az oroszok víz alatti, szuperszónikus torpedójáról.
Pedig létezik...(keress rá arra hogy shkval)és handredben is áll már elég régóta. Ruszkik csinálták még hidegháborúban. Amerikaiakat nem érdekelte túlzottan mert van számos hátránya: - rövid hatótáv ( 5km ) (míg egy mk48 as torpedóé 30km) - nem irányítható - veszettül hangos (és mivel nem irányítható pontosan tudni lehet hol van az aki kilõtte)
állítólag 90-es években készítettek a ruszkik irányítható verziót is (és áll. Iránnak is eladták már). Ám ezzel is vannak gondok (hatótáv ugyanolyan, ráadásul a meghajtása miatt nem alkalmazhatnak távvezérlést (ugyanis a torpedókat kötél köti össza az indító hajóval - így lehet csak parancsot adni (a torpedó saját sonárja jóval gyengébb mint a hajóé), ahhoz hogy a saját szonárja mûködjön le kell lassítani ezt az izét (ugyanis a hajtomûzaja gyak. megvakítja), így egyeteln elõnyébõl veszít rengeteget... Amúgy nem 400 "csak" úgy 300 a vége (ennél többet fizikaim korlátok miatt nem mehet).
Konténeres téma : ez eredeti felvetés nem az volt hogy egy kontérnerbe raknak cuccot hanem az egész hajót telepakolnák...ami vizont már semmiképp sem sikerülhetne. Egy db konténernek meg nincs olyan nagy pusztítóereje. max kicsinál pár dokkmunkást, de annyi.
Szerintem ez a legnagyobb rés az USA pajzsán. Teljesen import függõ ország, elképesztõ mennyiségû árút importál. Az import olyan hajókon történik, amik gyakorlatilag védtelenek és védhetetlenek.
Szerencsére a terroristák nem különösen képzett és felkészült emberek, ezért számukra egy ilyen akció még csak fel sem merül. Nekik megmarad az, hogy becsempésznek v. átkonvertálnak pár embert az USA-ban, azok meg ott összeeszkábálnak jobb esetben egy egész teherautónyi bombát és azt felrobbantják valahol. Erre képesek legjobb esetben évente egyszer, de inkább még egyszer sem...
Na, ezzel soha az életben nem fogják megnyerni a háborújukat...
Igazad van. Félreértettem amit írtál, hogy "Hong-Kong közelében". Én is láttam azt a mûsort a Discovery-n. A kapitány leadta a jelet hogy kalóztámadásra felkészülni, erre kiálltak 2en vízágyúval a hajó tattjára. Hát ez is egy megoldás. Én biztos parancsba adtam volna azt is hogy mindenki vicsorogjon. Legalább...
A cikkre visszatérve. Fenemód megy a fegyverkezés-ellenfegyverkezés. Mindenki jobb akar lenni a másiknál, és ki is akarják próbálni azt. Talán ennek köszönhetõ a mai technológiai fejletségünk.
"én inkább errõl az 55-ös incidensrõl olvasnék bõvebben"
A wikin írnak errõl a búváros elméletrõl, de inkább csak olyan összeesküvés elmélet szintjén. Wiki Giulio Cesare/Novorossiysk Én a magam részérõl elég hihetetlennek tartom, hogy az Olaszok tíz évvel a vesztes háború után nekiesnek a SzÚ-nak egy rekvirált hadihajó miatt...
Heti rendszerességgel rabolnak ki kalózok Container hajókat. Errõl is volt egy mûsor a Discovery-n, kár, hogy nem láttad.
A Container hajók gyakorlatilag teljesen védtelenek, fegyvertelenek. Gyakori a teljes kommunikációs kiesés.
Épeszû ember természetesen egy olyan hajót térít el, ami Hong-Kong-ból egy USA kikötõbe már elindult. Természetesen miután már kifutott...
Persze te úgy csinálnád, hogy Hong-Kong kikötõjében, a rendõrökkel tûzpárbajt vívva foglalnád el a hajót, utána kitörnél vele a kikötõbõl és meglepõdnél, amikor nem engednek be az USA felségvizekre. ;-)))
Pedig volt errõl szó nem is régen talán pont az ngc-n. Nem emlékszem pontosan, de ilyen gyors torpedón dolgoznak talán valami német laborban...és hasonló számadatok repkedtek. Mondjuk arról még nem esett szó, hogy akár már hadrende is állt volna valahol.
Hát az hogy 400Km per orával menjen egy tárgy a viz alatt az kicsit erös, jól szétesne az oriási közegellenállás miatt, kérdés, hogy a kavitácio jelenség mennyiben javít rajta.
A kavitácio akkor keletkezik, amikor a vizben egy tárgy nagy sebességgel mozog, és ekkor levegöbuborék veszi körül. Volt egy müsor az ngc-n, ahol lövedékeket löttek ki viz alatt. Hát hogyismondjam minnél nagyobb a sebesség annál hamarabb esik darabokra. Hogy ha viz alá lemerülsz és lönének rád egy 50 kaliberü mesterlövésszel - ami normális körülmények közt leszedi a fejed - 1 métert se tud megtenni a lövedék a viz alatt, mert darabokra esik. Lassan járj, tovább érsz, a kispisztoly 2-3 méterre is lelö viz alatt, mert kisebb a torkolati sebessége.
"Az akusztikus fegyverek legfõbb ellenzõi a tenger biológusok, a szonár ugyanis képes megölni vagy legalábbis megsebesíteni egy bálnát, összezavarni az egymástól több tíz, akár száz kilométeres távolságra levõ hatalmas állatok kommunikációját, lecsökkentve több faj életterét. A rendszerek fejlesztõi erre azzal reagáltak, hogy nem hagyják figyelmen kívül az élõvilágot, a telepítéseket átfogó felmérések fogják megelõzni."
Elképzelem, ahogy nem telepítik a rendszert a terrorveszély ellenére egy stratégiailag fontos katonai kikötõ közelébe, ami a bálnák közkedvelt párzási helye, ugyanis az élõvilág megóvása mindennél fontosabb az amerikai haditengerészet számára... vááááááááá
Így van, hiszen oly egyszerû egy konténerszállító óceánjárót befoglalni. Pláne Hong-Kongban. Ráadásul azalatt a röpke pár nap alatt se vesz észre senki semmit, amíg áttotyognak vele New Yorkba... Nemrég a spektrumon pont a hong-kongi kikötõi felügyeletrõl volt szó, ahol a figyelmes ember észrevette hogy elõre köszönnek a kikötõi munkások a frissen beérkezett hajónak és kapitányának. Ugyanis elég sokat ismernek. De ha tudnád, milyen szigor van az ilyen hajóknál,nem csak a konténerek tartalmát illetõen, hanem például a berakodás normaidejérõl is, akkor nem pattannának ki ilyen villámgyors és hatékony világleigázási módszerek a fejedben. Cserélhetnél Bin Ladennel, nem lenne ennyi bajunk...
Fegyverkezés agyba ,fõbe. Mi lessz enek a vége? Az oroszok háborognak,az USA háborúzgat.
"A fejlesztõk szerint a rendszer 98%-os biztonsággal azonosít egy-egy célpontot."
a maradék 2% delfinnek és fókának annyi.
A legegyszerûbb módja a komoly pusztításnak, ha valaki még Hong-Kong közelében elfoglal egy container szállító hajót, azt megrakja TNT-vel, elküldi New York-ba és amikor a vámhatóság felmegy ellenõrizni, berobbantja.
Annyi TNT már egy atombomba erejével robban és lekaszálja az egész várost...
Egy búvár nem csinálhat komoly károkat, mert egyszerûen nem tud magával vinni elég robbanóanyagot. (Persze ha nincsen atombombája, de az szerencsére még nincsen a terroristáknak...)
100 búvárból 98 ezt ajánlja....
"A fejlesztõk szerint a rendszer 98%-os biztonsággal azonosít egy-egy célpontot."
Fasza, akkor száz búvárból csak kettõ hal meg. Hurrá!
" A hajó elsüllyedt, több mint 600 fõnyi legénység lelte halálát a békeidõben valaha bekövetkezett legsúlyosabb haditengerészeti katasztrófában."---->
"az eset után nem sokkal több olasz búvár magas kitüntetésben részesült"---->
("A Novorosszijszk egykor olasz hajó volt, amit 1947-ben adtak át a Szovjetuniónak háborús jóvátételként.")
búvár terrorizmus? ezek a csúnya arabok mindenre képesek! :)
a kikötõk védelmérõl volt szó (ennyi erõvel megemlíthetne bármit is). Szóval a Shkval-ról majd máskor lesz szó biztos :)
én inkább errõl az 55-ös incidensrõl olvasnék bõvebben (a shkval-al ellentetben nem hogy nem hallottam róla, de most sem találtam semmi közelebbit - csak annyit hogy szevasztopolban "aknára futott" és elsüllyedt)
Kicsit csapongónak érzem ezt a cikket, és ha már az oroszokkal indít, talán megemlíthette volna a nagysebességû rakéta torpedóikat, amik kb 400Km/h-val képesek a vízalatt menni!!!
"Mindez a frekvenciák megnövelésével hatékony fegyverré alakítható, a katonai szonár is képes szédülést és hányingert kiváltani" Azt hittem ez éppenhogy alacsony hangfrekire vonatkozik.. ha 1 szonárt magasabb frekin üzemeltetnek akkor max a vízalatti denevéreket zavarhatja :)
"illetve képesek olyan, a környezettõl elütõ jegyek kiszûrésére is, mint egy fémhenger"
akkor fémhengerbe kell bújnia a búvárnak. vagy még jobbak az eleve fémhenger formájú egyedek. jedi vagyok.
Kikötõk védelmére remek lenne a bejárat optikai figyelése lézerhálóval és fénydetektorokkal, mondjuk ha agyonszennyezik olajjal meg minden szirszarral a vizet akkro nem mûködik, meg ugye egy hajóra kapaszkodva simán bejuthat egy búvár, de szerintem azt a szonár se veszi észre, szal alapból halott ötlet az egész. Robbantgató barátunk a nyilt vizen odatapad egy kikötõbe tartó hajóra, átsurran az ellenõrzéseken, felpakolja a bombákat, majd ahogy bejött úgy távozik, aztán má csak a piros gombot kell megnyomnia...