Azért ez messze nem igy van. Ha belegondolsz, attól hogy paris hilton olyan amilyen vagy lindsey lohan, az emberek 99.9999% marad ugyanolyan normál ember, és csak elenyészõ %uk akar rájuk hasonlitani. Az meg meg is érdemli.
Az meg hogy genetikailag kiküszöböljük a hibákat nem olyan nagy baj, mert persze amig egy ember egészségesnek születik és hibamentesen (köszönet a természetnek) addig nem érzi ezt magán, de miheylst õ születne hibásnak mindjárt megváltozik a helyzet.
Amit meg te mondasz az részben igaz, na de mai példánál maradva, attól még hogy meglátok egy tarajos vörös-kék hajú punkot, az orrában kilós vassal meg agyonpiercingelve meg tetotálva én még nem fogok rohanni a fodrászhoz meg a tetkoshoz hogy én is ilyen szeretnék lenni. Másik példa a szem, akinek nem tetszik az ma is hordhat akár hupikék kontaktlencsét is és máris más a szeme szine, de azért mégsem ez az elterejdt. Ez végsõ soron csak egy újabb módszer a reportárban amivel tudunk magunkra hatni, akár jó akár rossz irányba, de ez már egyéni kérdés.
Ez az egész nagyon egyszerû. Sejtenként össze fognak varrni egy embert!
Nem azt mondom hogy aki vak az ne lásson. Az a baj vagy inkább ugy mondom hogy furcsaság, hogy én választom ki a szemem tipusát, vége a régi romantikának ezentúl "de szép szemed van, jól választottál!"- "igen, ez a legujabb carl zeiss nyári divatszín" Hogy jók-e a kölönféle tuningolások (optikai zoom, infravörös, röntgen, stb..) lehet hogy jók, de ezzel egy felsöbb kaszt képzödik a társadalomban. Ahogy A. Hitler is mondotta: "Láttam az übermenschet, köztünk él" Ez lesz az uj felsöbbrendü elit, akik genetikailag megtervezettek, talán ez a jövö, talán jobb lesz vagy mindenkiböl "kocka" lesz és tökéletes komformban él a társadalomban, nem lseznek deviáns viselkedések, szoval nem fejlödik a társadalom.
"én mondom már ott vagyunk hogy mi határozzuk meg a kivánatos képességünket, az evoluciot saját kezünkbe vesszük" Egy kicsit engem is zavar, hogy beavatkozunk az evolúció folyamatába ilyen módon. Ugyanakkor szerintem a civilizáció már alapból jóformán megszüntette a testi evolúciót azáltal, hogy ellensúlyozza a testi hátrányokat, még az ilyen über upgrade-ek nélkül is.
Pl egy születésétõl beteges gyereknek a civiizáció elõtti idõkben zéró esélye lett volna az életben maradásra, ma bezzeg mindent megteszünk, hogy normális életet élhessen, beleértve a családalapítást is. Ez persze neki jó, de a faj genetikai állománya szempontjából már kevésbé.
A cikk tökéletes arra, hogy támpontot adjon a további kereséshez. Kb erre használom az sg híreit. Mindõsíteni nincs jogomban. A találmány elsõre haszontalannak tûnik, de annak tartották a kereket is korai eleink...
Mondjuk a nanotechnológiától kissé messze van az, hogy "jé beleböktünk egy drótot és nem döglött meg"
ne parázzatok már. Az egyház mindjárt betiltatja.
És milyen jó lenne ha mikor a szemedbe ment a jancsiszög, és soha többé nem látnál semmit sem, azt mondaná a doki, hogy semmi gond, vegye be ezt a nanotabletátt aztán az majd helyrerántja a szemét. Vagy ha fél kezed van, fél lábad van, vagy rákos vagy stb stb. Persze mindezt senkisem értékeli addig ,amig azt nem mondja neki a doki hogy uram fél éve van hátra... akkor hirtelen mindenkinek sürgös lesz...
Hát nekem kéne memoriaimplant, de a bionikus szemmel kapcsolatban fenntartásaim vannak. " Drágám nem látok rendesen, jo akkor elmegyünk a lakatoshoz" Az milyen lenne ha a látoközpontot fokozni tudnánk? 50-szeres optikai zoom a szembe, infravörös képalkotás, az orvosnak nem kéne röntgengép, a röntgenszeme kéznél van, illetve a fejében. én mondom már ott vagyunk hogy mi határozzuk meg a kivánatos képességünket, az evoluciot saját kezünkbe vesszük, persze lehet hogy szopás lesz a végén, de gyorsaság, intelligencia, alkalmazkodoképesség és erö fokozásával még annyira "emberfelettiek" leszünk, mint a Jani a kemény, kobrastilussal meg sirkövel .
Sok-sok hüje :D sokkal eccerübb a felhasználási területe: be kell vonni a hámsejteket nanocsövekkel és nem kell az a hüje mellény a biciklisekre és a gyalogosokra :P (mivel fluoreszkál)
Tok ertelemszeru a felhasznalhatosagi terulete: Ideg implantatumok.
Gondolok itt pl a latokeregre valo fizikai csatlakoztatasra, amelynek pl jlenleg a legnagyobb hibaja a felbontasa, amelynek forrasa az alacsony kapcsolodasi pontszam a sejtekkel, de ezt meg lehetne tovabb is ragozni, a terulet akkor is ertelemszeruen az idegi kapcsolodas megoldasa.
NB: az agymukodes felterkepezeseben is sokat segithet ez az eljaras - serult teruletre ilyen nanocsovek + ossejtek
Ezek se tudják már hogy mit csináljanak a mérhetetlen nagy unalmukban. Szerintem a sejtek és a gépek nem összevalók Isten nem teremtett belénk nyomtatott áramkört,nemértem akkor az ember miért akar.
Ennek a baromságnak meg mi a nagy értelme????
"..., nem csak jóra lehet fordítani."
Mondj egy olyan dolgot amit csak jóra vagy csak rosszra lehet fordítani?
Most ezt úgy mondod, mintha bármiféle létezõ funkciója lenne ezeknek a nanodrótoknak, és már csak a hosszútávú felhasználást kellene megoldani. Jelenleg kb annyi haszna van, mint amikor egy fakír átszúrja a karját egy tûvel.
Látványos, de ettõl még nem kell azon dolgozni gõzerõvel, hogy benne is hagyhassa a kezében, vagy hogy minden ember használhassa ezt a dolgot.
A hírben szereplõ nanodrótok egyszerûen csak tüskék, amelyeket a sejt körbenõtt. Hogy fel lehet-e majd használni ezeket valami módon az kérdéses. De biztosa nem az foglalkoztatja most a tudósokat, hogy mi lesz a tüskékkel a sejt halála után.
Nagyon sok dolgot kell meg megoldaniuk, ha ezt alkalmazni is akarjak. Hova urul a sok drot, miutan elhalt a sejt? Az uj sejtekbe ugyanugy be kell majd juttatni a drotokat. Majd jarhatunk naponta potlasra:D
egyesek már a szánalmasság határát súrolják... alulról :D
ha ilyeneket látok nekem a deus ex játék nanoaugmentációi jutnak eszembe, az ott leírtak java szerintem nem áll tul messze a jövõ valóságától.
Képzeljétek el ha a rákos sejteket ötvözik ezekkel a csövekkel és sikerül valami úton módon intelligenciát adniuk hozzá.Újraszervezi önmagát,... gyakorlatilag az egyetlen olyan gyorsan terjedõ sejtáttét, melyre nincs ellenszerünk
eléggé szörnyû lesz ha sikerül valami használhatót ebbõl kifejleszteni, nem csak jóra lehet fordítani. képzeljétek csak el ha mondjuk odáig eljutunk, hogy injekciótadnak az embernek, belefecskendeznek egy rakatot a nanocsõbõl azt két nap múlva már nem is tudjuk mi áll valünk szembe... arra is kíváncsi lennék hányan voltak magyarok a kutatók közül
Benne van a drót? Na és?!?!!
"több millió felhasználó fantáziáját" Felhasználó? Most már mindenki egyszerûen csak "felhasználó"?
"A kísérletek során emlõsök élõ sejtjeit használták fel és a szilícium-nanodrótok semmilyen kárt nem okoztak a sejtekben." vs. "A tudósok még választ keresnek arra a kérdésre, hogy a nanodrótok miként befolyásolják a sejtek mûködését, illetve hogyan hatnak a DNS-re." ...
Nem hiszem, hogy tudnál idézni olyat, amikor áradozok róla.
hopp ne értsétek félre az ucsó mondatot,télleg okos dolgok
Na jó,belekötöttek egy madzagot pár sejtbe...Na és???XD
Csak vicc volt,am nagyon érdekes dolgok ezek,és legalább fejlõdünk.Csak aztán nehogy úgy járjunk eccer mint a Terminátorba h a madzagos-sejtekbõl kialakult full-metal cyborgokat kell lõni Okos dolgok ezek amiket csinálnak;)
Láthatóan neked is tetszik, mert állandóan itt lógsz. :D
Mert legalább küszködnek vele és pénzt fordítanak rá, lehet hogy ez egy kezdetleges kissé semmitmondó cikk, de legalább arról informál minket hogy idõt fordítottak rá.
"Kiderült, hogy a nanodrótok annál kevésbé zavarják meg a sejtnövekedési folyamatot, minél vékonyabbak." Ki gondolta volna? Valahogy engem is kevésbé zavar, ha egy injekcióstût szúrnak belém, mintha egy vasrudat...
ezt csak a mosóporos reklámok befolyásoltsága alatt írták :) én inkább vmi olyasmit vettem ki az eredeti angol cikkbõl, hogy a nanocsövek hatására egy egérnek az õssejtjei egy zölden fluoreszkáló fehérjét bocsátottak ki...