"pl Elte programot suliban irták csak meg a házit, az böven elég:)" Ismerõsöm az ilyen embereket szórta ki. Nem ok nélkül (mert hogy csak a házit csinálta/csináltatta meg, attól nem lesz önálló, gyakorlott, kreatív, problémákat könnyen megoldó ember).
Másik sztori, amit hallottam: egy laboros cég egy programozó céggel elkészít egy komplett vállalatirányítási szoftvert kemény ezres óradíjakért. A program kis modulokból áll, de a végfelhasználók csak szívnak vele, mert nem felhasználóbarát, lassú (de nagyon!). Ez a programozó cég több milliós nagyságrendû bevételhez jutott (arról nem is szólva, hogy a labort üzemeltetõ cég éhbérért csináltatott meg kis programocskákat pár dolgozójával - amik természetesen sokkal hatékonyabban mûködtek).
"4. Én matek alatt azt a felsõfokú matematikát értettem, amivel algebra órákon engem nyúznak, nem az összeadást. :)" Én is. ;) Szükséges a valszám. a matematikai logika. Geometria képfeldolgozásnál, játékfejlesztésnél elengedhetetlen.
"Akkor mi szeretnél lenni?:)" De szeretnék én is hej jó sokáig élni Nézni, hogy lesz lánykákból nõ aztán meg néni És amikor öreg leszek s iszonyú tapasztalt Elindulok fölfelé de lerúg egy angyaltalp
De szeretnék én is hej jó sokáig élni Nézni, hogy lesz fiúból legény aztán férfi És amikor öreg leszek s iszonyú tapasztalt Elindulok fölfelé de lerúg egy angyaltalp Kispál és a Borz - De szeretnék
nem mondod hogy a fizikus haverod végzett ELTE progtervezõ infósokat dobott ki azért mert "csak" iskolai házit írtak... meg se nézte hogy mire képesek? tudod aki ttk-s, programozo stb az általában az idejének 95%át az iskolára forditja, a maradék 5 ben eszik, és utazik..
"meg se nézte hogy mire képesek?" Megnézte. Épp ezért válogatott nagyon körültekintõen. Sok végzett, vagy éppen tanulmányait folytató hallgató képtelen volt önálló munkavégzésre.
1: beirod keresõbe,h webfejlesztõ tanfolyam... tuti dob ki találatot, ahol én tanultam, azt rohadtul NEM ajánlom,mert "mindenbõl 1 picit" elv az alapja. hát én nemtom,h mi az értelme,h mindennek az alapjaiba megy bele,de legalább tulnõttem a tanfin :) amugy hivatalosan webfejlesztõ végzettség magyarországon (OKJ) nincs, ezért kell várnom arra,mig meglesz a "biziosztás", amikor is kapok 1 azonosito kodot (amit irtam,h bárhol,ahol van ilyen "szakma", utánam nézhetnek), + kapok 1 papirt, ami több,mint 1 oklevél,de kevesebb,mint... nemtom mihez hasonlitsam :)
1ik kedves érdeklõdõnek a válaszom: dolgozom.
#225: félkész cuccok vannak,és nagyon kezdetlegesek,mivel azok még amugy is tanfi alatt készültek. a további sorok lejjebb olvashatoak. :)
a #237-es hsz-szel meg tökéletesen egyetértek. minden tele van sivár ocsmányságokkal, átláthatatlan és agyonbonyolilott vackokkal, amik csak innen-onnan lopott scripteket + egyéb elemeket tartalmaznak.
kész oldalam jelenleg nincs (mivel általában igényesen akarok megcsinálni vmit,és legalább 50 emberrel nézetem meg,h mondjanak véleményt,és amikor mind ugyanabba köt bele,akkor inkább hagyom az egészet,és másnak állok neki) :) de készülget, ma is azért ülök szinte egész nap gép elõtt.kb. 20-30%-a van meg. lassan haladok,mer mindig,amikor már ugy döntök,h kész 1 része, eszembe jut,h mit kéne másképp,h jobb és pofásabb legyen, és akkor ált. elõlrõl kell kezdenem az egészet...
programozo csak addig akartam lenni,mig el nem végeztem ezeket a tanfikat,és rájöttem,h ott se szol a programozásrol semmi, mert a szlogen: "programozoi gondolkodásmod kifejlesztése" na pffff... beadando cuccot sima gondolkodással,ám nuku ismerettel??? és ezzel vakitják a népet... + elédraknak 1 könyvet,h pötyögd be a forrást, forditsd, futtasd, és találd ki,melyik sor miért van benne... nah,azota nem akarok progis lenni...
szept.ben is csak a papirért megyek 1 ilyen video és zene és mittom én milyen animácios tanfira, mert videot szerkeszteni és (kész) zenét szerkeszteni nem nagy cucc (fõleg,ha az ember normális progit szed le,és nem gagyit),ha vki ráadja a fejét,és nekiáll komolyan autodidakta modon. csakhát az otthonülésbõl nem lesz papir, ami ugye nem ártana a jövöben.
remélem minden konkrét kérdésre válaszoltam
de akármilyen kérdést szivesen fogadok,csak annyit kérnék,h az PÜ-ben legyen feltéve (nincs kedvem állandoan sok hsz-t átolvasni 1-1 nekem szolo kérdésért,v kötekedésért,v anyázásért) :)
elõzõleg azt irtad, hogy: Ismerõsöm az ilyen embereket szórta ki. Nem ok nélkül (mert hogy csak a házit csinálta/csináltatta meg, attól nem lesz önálló, gyakorlott, kreatív, problémákat könnyen megoldó ember).
tehát az OK az volt hogy nem voltak alkalmasak, ennek persze az lehetett az oka hogy nem irtak még saját programot, de az csak közvetett ok:)
na mindegy a lényeg hogy nagyon hasznos, és kell is hogy az ember részt vegyen kisebb nagyobb projektekben
csak annyit füznék hozzá, hogy azért a gyakorlatot követelik meg a webes helyeken, a papir nem számit (gyakorlatilag semmit) ha designer vagy, programozoknál más a helyzet, de a jo designert a referenciái mutatják meg. Honlapkészitéshez tanács (ha elfogadod, nem kioktatásból mondom, csak segitségként).: legyen egy koncepcio, amit vagy tudatosan megtervezel (papir-ceruza), vagy eszedbejut egy ötlet , ami köré kiépited az egészet, a lényeg hogy egy alapvetõ irányelv legyen mindig a fejedben hogy nagyjábol mit akarsz csinálni. Amikor aztán megvalositod akkor változhaz, eszedbe jut ezaz, de a lényeg hogy ugy ne ülj neki hogy közben találod ki hogy mi hogyan és merre. És persze érdemes külföldi oldalakat nézegetni, azokbol tanul a legtöbbet az ember
le van rajzolva minden,és maga a StormOS is elkészülhetne, ha 2 mc-t össze tnék idõziteni :) de mintha mc-n belül másképp számolná a 25fps-t, nem ugy,mint az alap háttéren... és ez problémákat okoz... v csak az én gépemen csuszik a 2 "idõsik" :D amugy maga az 5let csak ugy jutott eszembe,h lementem boltba,és megláttam a pékáru feliratot mátrixosan :) nah,és abbol lett az 1. részlet kész,és most a 2.kal hülyéskedek ahelyett,h inkább a lényeget csinálnám, ez amugy is átléphetõ "intro" része lesz :)
amugy ált. az a probléma,h amikor végre késznek gondolom, akkor jut eszembe,h lehetne másképp, látványosabban, mégis kisebb fájlméretben megoldani. szal hiába van lerajzolva,h mi micsoda,és agyonvissza nyilazva,h ez ide fog menni kb ennyi fps-t,az meg annyi fpst, ez azután lesz,az meg párhuzamosan azzal,ami után, etc etc, a kész munkánál mégse néz ki az egész olyan jol ugy 1be... és akkor abbahagyom,és benézek forumozni, és amikor bevillan a szikra, akkor felét kiszedem a forrásnak,és az uj 5letet valositom meg... nekem ált. elsõre nem sikerült még soha semmi :)
amugy nem konkrétan designer akarok lenni,mert csak ugy "bõrt" nem akarok tervezni kész forrásokra... oké,oké, adhatnám hozzá a nevem, de sztem 1 flash-site sokkal tutibb, ami olyan gyorsan jön be,mint 1 szimpla html oldal, de látványosabb,elvégre is flash, akkor miért ne inkább ezt csináljam? uj designeket már nehéz kitalálni... már a barbi-baba kinézettõl egészen a mátrixig mindenféle ocskaságokkal tele van a net, abbol én kimaradnék... én maradnék az egyedinél, az ujdonságnál :) nameg az nem gyakorlat,h 2 nap alatt összedobok 10-15 "bõrt" (ugyanarra a koncepciora,mint ah sokan teszik)........
azért is szenvedek ennyit ezzel a cuccal a kevés szabadidõmben :(
Az hogy valaki seggeli a magyart nem azért seggeli hogy szüksége lesz késõbb a memoriterekre hanem mert lehet szüksége lesze ezen képességére más szakon. (pl magyarországon a jogászoknak vizsgaidõszakról-vizsgaidõszakra kb 4-5K oldalt kell bemagolni szóról szóra + tudni a törvényeket.)
erre soha nem lennék képes. viszont tudom, hogyha egy jogászt leültetnék egy marshall Kereszt elé vagy egy Porter féle környezetelmzést bíznék rá azt sem tudná, hogy hol fogjon neki. MÁs tudáshoz más tanulási út vezet. Egyik szakot sem kell lenézni és egyik tanulási módszert sem, de az nagyon rosszul jár aki nem a megfelelõ módszerrel tanul az adott szakokon (infon, matekon nem lehet magolni és nem is éri meg különben programozáskor látod hátrányát)
"http://www.ecdl.hu/index.php?cim=webkezdo - tessék megnézni a követelményeket... "
ennél még én is többet tanultam a tanfin, pedig az aztán tényleg 1 nagy nulla :) és a javascript hol van a listájukbol? mer ez a link inkább tematikának néz ki,és se alap flash (actionscriptek nélkül - pl. bannerkészités), se javascript... érdekes tematikájuk van...
köszi,megyek, mert bár van vmi,amit tok használni, de értelmét nem látom,mivel... de azt majd swf.hu-n :)
de köszi a linket :) remélem el tnak ott magyarázni a scene 2-vel kapcs.ban vmit, amit használhatnék, de minek... pedig gondolom nem véletlenül találták ki :)
Az ECDL Webkezdõ maximum arra jó, hogy Gizike a titkárnõ (elnézést a névért és a titulusért) magának oldalacskát tudjon készíteni. Ráadásul a HTML-t már a középiskolákban (már ahol) is oktatják.
"és a javascript hol van a listájukbol?" Javascript az már kvázi programozás, szóval nem az ECDL tárgykörébe tartozik.
milyen blog? hol irtam én blogot? pill, visszaolvasok, asszem elkerülte vmi a figyelmem :)
oks,megtaláltam :D elolvastam... tényleg... kik is használnak keretrendszereket? én inkább a rétegkezelés és a réteghivatkozások hive vok :)
semmi táblázat + macro-soft??? :D hát ezek tényleg nagy luzerek :D
nah,az a blog megy a kedvenceim közé,mert nagyon muris :D ezt fogom mutogatni mindenkinek :D
igy átolvasva még1x, végülis 1etértek a blog irojával... csak kár,h minden tanfi ilyen... az oktatoval meg azért értek 1et,mert tényleg nem kéne mindenféle sablonos kinézetekhez ragaszkodni... én se teszem... vagyis NEM AKAROM a "szabványokat" követni... minden olvashato lesz,mégis uj... (remélem) :) most csak azért,mert vki csinál kb 4 oszlopos,és 8/6 soros tábla-sablont, attol mitõl lesz jobb? átszinezem,és máris "uj"? erre irtam én azt,h "bõr" :P meg erre irtam,h 2 nap alatt összedobhatnék 10-15 "bõrt"... csak azért,mert a gombok hátterét átszinezem, ezt azt lekerekitek,v sarkositok, attol az még nem ujdonság... sztem legalábbis nem...
és bár az én felbontásom 1280*1024, mégis 800*600-ra optimalizálok, biztos ami biztos :) hát igen, a flash elõnye,h pixelesedés nélkül átméretezhetõ :P ezért nem akarok soha "CSAK designer" lenni,mivel ott vannak korlátok... flashben meg azt csinálok,amit tényleg akarok,és bármilyen felbontáson ugyanaz látszik, csak 1-1 javascript megoldja helyettem,h milyen a valos felbontás,és a böngészõk valos ablakának mérete... sztem inkább ettõl lesz 1edi 1-1 munka,és nem a "szabványoktól"...
elvégre is: mitõl lesz jo az én munkám,ha fogok 1 sablont, és csak a szövegeket irom át rajta??? pl. vegyünk 1 akármilyen áruházlánc sablonját... átirom a szöveget, és felajánlom 1 másik áruházláncnak,h inkább használják azt... ha van köztük kicsit is jártas,v olyan,aki nap mint nap böngészi a netet árváltozások után kutatva, az levágja,h ez csak 1 sablon,és visszadobják a melot... (jártam már igy, nem kérek erre kommentárt) szal inkább maradnék a baromi gyors flash - megjelenitésnél az automata átméretezõ javascript beágyazással...
nah,most 1 kicsit visszatérek a "techdemo ref.munkámhoz"... vagy elmegyek holnap táppénzre,h mielõbb végezzek,és a mai napot átpihenhessem... ezt majd 1 jo hütõfürdõben eldöntöm,mert itt baromi meleg van (Gyõrben) :(
ui: ha elkészülök vmikor, tuti titeket kérlek meg,h mondjátok majd el a véleményetek :) ti elég sokan vtok, és ah kivettem a szavaitokbol,még értetek is a dolgokhoz :) szal ide fogom linkelni az oldalt, v pü-ben küldöm szét, még nemtom... csak készüljön már el végre,mer baromira unom,h még mindig idõzitéssel szarakodok :(
"én se teszem... vagyis NEM AKAROM a "szabványokat" követni..." Potenciális látogatót veszítesz, keresõhelyezésednek annyi, a kód átláthatatlanná válik, és lentebb adsz a minõségbõl. Ha profitot akarsz, és minõségi szolgáltatást kívánsz nyújtani, akkor nem köthetsz kompromisszumokat.
"most csak azért,mert vki csinál kb 4 oszlopos,és 8/6 soros tábla-sablont, attol mitõl lesz jobb?" A táblázat - felolvasószoftverek, keresõmotrok - számára nem annyira átlátható. Másrészt nem szemantikus (nem oldalszerkezet kialakítására szolgál). Harmadrészt nehezebben kezelhetõ. Olvasgass egy kis Jakob Nielsen-t. Vagy például ezt a leírást. Vagy külföldi szakfolyóiratokat. Vagy a Weblabort. Grid-based layout? Section 508? WCAG? Acessibility? Usability? Diszkrét Javascript? Tartalom/struktúra/viselkedés különválasztása? Mondanak ezek neked valamit? Nem? Akkor már lemaradtál.
"mitõl lesz jo az én munkám,ha fogok 1 sablont, és csak a szövegeket irom át rajta???" Sablonok használatával szakmai körökben hiteledet veszted. És elõbb-utóbb a megrendelõk között is.
"sztem inkább ettõl lesz 1edi 1-1 munka,és nem a "szabványoktól"..." Hatalmas tévedés. A web információközlõ médium - az információ közlésére azonos nyelv szükségeltetik (és egy fajta nyelvjárásban - ami a fejlesztõ dolgát könnyíti meg). A design másodlagos dolog (fontos, de a közlendõ információnál nem). A Flash-nél nagyon el lehet rontani a dolgokat az akadálymentesség és a keresõbarát oldalkialakítás hátrányára. Epilepsziások? Csökkentett látásúak? Színtévesztõk? Szöveges/Flasht-nélkülözõ böngészõt/mobil eszközt használók? Gondolni kell rájuk is.
Szó se róla van ahol remekül alkalmazható a Flash. Mozgóképnél, animációknál, vektografikus, pixelpontos grafikáknál, hangoknál. De máshol elég a HTML+CSS+...
Ez a felsõfokú képzettség csak a fõiskola és az egyetemre, azaz a diplomára igaz ? Vagy az OKJ-s 55-ös OM-ü felsõfokú képzésekre is ?
lásd: http://profession.hu/hu/allas/115172
most látom hogy elírtam egy szót: képzettség -> végezettség ( bár tök8 )
én is info szakon végeztem
pár tapasztalat, info (nemcsak az enyém):
A nyelvtudást (angol, esetleg német) szinte minden nagyobb cég megköveteli. Nem érdekli õket a papír, hanem az interjún kell beszélni. Például számos csop. társamat hívták be egy nagy német céghez és aki nem tudott társalgási szinten németül, vagy angolul attól szépen elköszöntek: "Viszontlátásra".
Közeli rokonom Bp-n egy multinál programozó. Az összes munkatársa magyar, de mivel a cég több országban foglalkoztat csapatokat, telefonon/skype-on gyakran konzultálnia kell angolul külföldiekkel. és õ csak egy egyszerû programozó.
Ahogy elnéztem az álláshirdetéseket, normális helyekre (jó fizetésért) komoly szaktudást és több éves gyakorlatot követelnek. Na ezek azok, amik nekem nincsenek. :( De nem olyan reménytelen a helyzet, mert hiány van informatikusból és néhány helyre kezdõket is vesznek fel. Ezt egy állásbörzén az Ericsson Mo-osoktól hallottam. Azt mondták, hogy adnak bõven betanulási idõt, plusz ha valamibõl fejlõdni kell, akkor elküldenek tanfolyamokra (amik nem olcsók).
Szerintem egy ilyen helyet érdemes megpályázni. Ha az ember elõrébb akar lépni, nincs értelme elmenni valahova win-t telepítgetni, meg egy 5-10 gépes hálózatot felügyelni.
Ami nálam eddig biztosnak tûnik az az, hogy nem fogok hálózatokra szakosodni. Itt a fél társaság hálózatos témáról írta a szakdogáját. Túl nagy lenne a konkurencia. :) Mondjuk most csinálom a cisco CCNA-t, de csak azért, mert érdekel és jól mutat az önéletrajzban. Ja igen, ez az amit még tapasztaltabbaktól hallottam: Ha látják, hogy motivált vagy, hajlandó vagy tanulni, akkor "beléd fektetnek".
nem, félreértetted:) a sablon, és a szabvány az két különbözõ fogalom. a W3C nevü szervezet szakosodott arra, hogy szabványosítsa a html forráskódokat, tehát elõirja, hogy a böngészõknek milyen parancsokra hogyan kell megjelenitenie a honlapot, ill hogy a kódolok hogyan irják meg a scriptet egy adott problémára. Illetve nem kötelezõ betartani, ez csak azt a célt szolgálja hogy egységesen mindenhol ugyanugy nézzen ki egy konkrét honlap. Tehát szo sincs itt arrol hogy elõirnának bármiféle szabványok használatát a kinézetre vonatkozólag, itt az a lényeg hogy technikailag hogyan van leprogramozva egy site.
Összesített válaszok: #245: Ja! Nem akarok férfi lenni. :D #246: IK-s :) #252: Gondolom fle annyit sme fog érni, mint egyetemen, a negyede multimédiás sáv (ez feleljen meg 2 félév HTML, webfejlesztés, webszerkesztés kurzusoknak) #256: Na, mondom.. persze nem néztem meg a linket. :)
:)
ennek még utánajárok, remélem az okj-s felsõfoku is odatartozik. ha nem, akkor viszont nem tudok elhelyezni sehová sem... az marha jo lesz...
EGYETLEN EGY adott honlap ugyanugy nézzen ki minden böngészõben ez a lényeg. persze hogy két különbözö honlap máshogy néz ki, de ha nem a szabványoknak megfelelõen irod a kodot, akkor a honlapod (tehát egy adott honlap) máshogy néz ki Firefox on és IE-ben pl. vágod-e?
ugy látom,te elég jártas v a témában,és valszeg tnék mit tanulni tõled :) ugyh valszeg elõbb-utobb meg foglak keresni néhány konkrét "konzultáciora",ha a te idõd is engedi...
ne feledjük az alapszabályt a sakkból: "ha tanulni akarsz, mindig okosabb ellenféllel állj ki" /revolver c. film/ nameg itt van az is,h "okosabbtol tanulni nem szégyen" :) hát én nem szégyellem,h viszonylag pályakezdõ vok, de azokat a keresõs hülyeségeket elvetném... mivel... a keresõszavakat be lehet állitani... a javascript önmagában nagyon sokmindent meg tud oldani... ha flash-be rejtem el (és a tudásodbol itélve eléggé érted,mirõl beszélek),akkor ugyanott vok,mint akármilyen html vacakkal, ami sablonos (tehát már pár 1000 helyen láthato volt...)
abban igazad van,h nagyon sok helyen nem alkalmazhato a flash... viszont én elõször is ezt az ugymond "referencia munkát" saját bemutatásomra szánnám, ami hihetetlen gyorsan töltödik le, és mégis átláthato,és kezelhetõ... aztán végülis áttérek majd vmikor a html + css + javascript 2.0-ra, de most nekem ez a flash dolog az,ami ugy nagyon bejön, mert ebben nemcsak a design lesz a lényeg... olyan megvalositások lesznek benne,amiket alapbol html-be nem lehetne ágyazni... igen, tom,h tod,h elég lenne az ujdonságokat megvalositani flash-ben, de nekem ez most jelenleg igy könnyebb. soha nem tagadtam,h van mit tanulnom, minden eddigi hsz-em arrol szolt,h nagyon is kezdõ vok :( nameg bevallom férfiasan,h én inkább a "láthato eredmény" hive vok... nevezz rohadt wysiwyg -esnek, de frontpage-ben akkor se dolgoznék, ha stukkert tartanának a fejemhez :D nekem megvan a magam szerkesztõje,és nagyon nagyon elégedett vok vele,mer jobb,mint a macromedia dreamweaver CS3 :P
de jelenleg: uj 5lettel akarok berobbanni ebbe a rohadt szánalmas web-világba, és nem ohajtok mindenféle mátrixos vackokat gyártani, mint ah sokan teszik mindenféle sablon "mátrix-effekt gyárto" progikkal... és emellett be akarom mutatni a világba,h 1 kb. 150 MB-nyi flash oldal is pillanatok alatt behozhato akár még modemesek számára is... (inkább ezt kéne értékelnie a publikumnak)
nahhh,de a jo hir,h már végeztem a 2. résszel, jöhet a 3. :) ez már gyorsabban fog menni :) és a keresõk is hidd el,h meg fogják találni,ha beirnak 1 konkrét nevet, amit akkor teszek közzé, amikor végre feltöltöm vhova a konkrét cuccot... de most szolok: az 5let nem ujdonság... (annyira...) inkább fricska 1 multicég orrára,mer nem hitték el nekem,h a progijuk szimplán scripthalmaz, azé zabál annyi memoriát feleslegesen... igen, ezt angolul fogalmaztam meg nekik,mert irásban jobb vok, mint beszédben... gáz,v sem, ez van... de a megvalositásom eléggé uj lesz (remélem sikerül 2 nap alatt megértenem azt az as3.0 scriptet, ami lehetõvé teszi ezt - flash9) de jelzem: a keresõk meg fogják találni... de ez nem konkrét oldal, ez amolyan "techdemo" :)
értem: szimpla böngészõazonositás, és annak megfelelõ megjelenités... de a kod ua lesz minden létezõ böngészõben :) az igaz,h firefox alatt vannak olyan problémáim, amik pl. opera alatt nem jelentkeznek... pedig ha jol tom,akkor ugyanaz a motor... :) ha hülyeséget irok,és már változott,akkor szoljatok nyugodtan :)
de azért az érdekelne,h miért van mindenki a konkrét flash-esek ellen, holott nagyon nagyon sok játékgyárto cég hivatalos weblapja se áll másbol, csak és kizárolag flash-bõl... (én õket céloztam meg eredetileg)
Nagyon gáz a flash. Itt van minnyá példának az clickclick...com oldal. Még csak másolni sem lehet a szöveget. Lassú, a tököm kíváncsi a hülye effektekre, információ kell, nem dizájn. Sokszor a görgetés is egy rémálom. Általában ez a bajom a flessel így hirtelen.
én pl nagyon nem vagyok a flash-esek ellen, sõt bár vannak nálam sokkal tapasztaltabbak, én is flashesnek mondhatom magam (akit érdekel az a vargaandras.com ill aekostudio.com oldalakon talál infot a dolgaimrol, ez most nem reklámnak ment, elnézést attol aki annak veszi). A flashben tényleg nagyon sok lehetõség van, a baj az, hogy ugyanugy kell hozzá alázat a szakmához, és sokan ezt elfelejtik. anno persze én is ugyanugy voltam vele, de rá kell jönn hogy a webdesignban lévõ alapszabályok ugyanugy vonatkoznak flashre mint htmlre igy aki átugorja a html-t az sokszor "gagyi"-t csinál flashben, és elég sok ilyen van. ami egyébként nem baj, csak ha pénzért csinálja
Mert a Flash csak egy program, fut a böngészõben, azt nem lehet keresni, nem lehet a keresõmotoroknak indexelni, nem tudsz kulcsszavak alapján a tartalmára következtetni. Meg pl. Firefox alatt nem mûködik középsõ klikk, plusz a lentebb említett dolgok. Viszont lehet vele csinálni szép vizuális effekteket, háttérzenét berakni, stb., amivel egy játékot könnyebben el lehet adni. Példa Föl le járkáló Lara Croftot az életbe nem csinálsz HTML, CSS és JavaScript segítségével. Persze berakhatsz mozgó gifet, csak az elég ótvarul nézne ki.
lehet keresni, és indexelni is:) amikor a flash ellen szólnak, akkor általában 1.olyat irnak ami nem igaz 2.rossz példákbol indulnak ki. én elhiszem hogy ami uj attol fél az ember, de a flash már elmult 10 éves is, és az informatikában nem kéne félni az ujtol:)
"a keresõszavakat be lehet állitani..." Külön a HTML-ben kell elérhetõvé tenni a tartalmat, mert a Flash bináris formátuma miatt nem válik áttekinthetõvé a keresõrobotok számára. Ha ezt nem teszed meg, az oldal nehezebben indexelhetõ be -> potenciális látogatóktól esel el -> potenciális bevételkiesés -> kiábrándult megrendelõ.
"a javascript önmagában nagyon sokmindent meg tud oldani..." De tegyünk be még egy csavart az egészbe: a MS 2006-ban pert vesztett az Eolassal szemben. Ennek következményeként az eddig beillesztett Flash cuccosokra rákerült az aktiválás árnyéka. Ezt ugye úgy kerülhetjük el, ha Javascripttel tesszük be a Flasht. No igen, de Javascriptet kezeli a keresõrobot? Mivel a keresõrobot feladata az, hogy a szöveges információt minél gyorsabban beindexelje nem fog a Javascript értelmezésével vacakolni. Na ezért is szükséges az alternatív tartalom. Illetve ezért kerülendõek a "href="javascript:"-jellegû popup-ablakok, a csak-Javascriptes menük, a nem-diszkrét Javascriptes megoldások.
"az igaz,h firefox alatt vannak olyan problémáim, amik pl. opera alatt nem jelentkeznek... pedig ha jol tom,akkor ugyanaz a motor... :)" Nem talált. A Firefoxban Gecko (3.0-tól Cairo), az Operában régen az Elektra, újabban a Presto "kódnevû" motor fut. Az IE-ben meg a Trident; a Safariban meg a Webkit.
"értem: szimpla böngészõazonositás, és annak megfelelõ megjelenités... de a kod ua lesz minden létezõ böngészõben :)" Ha a Javascriptet letiltják, akkor meg oda a böngészõazonosítás. Esetleg szerveroldali nyelvvel elfogod a User-Agent HTTP-headert...
"holott nagyon nagyon sok játékgyárto cég hivatalos weblapja se áll másbol, csak és kizárolag flash-bõl..." Tévedés. HTML mindenképpen szükséges hogy az oldal elérhetõ legyen a böngészõbõl (illetve az elõbb említett alternatív tartalom miatt is fontos). Javascript meg az IE miatt.
"de azért az érdekelne,h miért van mindenki a konkrét flash-esek ellen," Én nem a Flash ellen vagyok, csak a Flash nem megfelelõ használata ellen. A Flashnek megvan a maga jogosultsága - és ez a multimédia (mozgó/vektorgrafikus kép+hang+videó). Lásd a #264-es hozzászólásom legutolsó bekezdését.
Vegyük például a 3D-t. A 3D a weben (X3D/VRML) nem igazán terjedt el. Miért? Mert túl komplikálttá teszi a kezelõfelületet (emberek vagyunk nem békák, akiknek a szemük a fejük két oldalán van). Bõvebben errõl Jakob Nielsen - Designing Web Usability címû könyvében olvashatsz.
A de facto' szabványosítás meg nem sablon, hanem a fejlesztõk számára egy egységes nyelvezet a böngészõháborúkat megsínylett webnek. Lásd a #252-es hozzászólásomban szereplõ galériákról elérhetõ oldalakat.
van néhány dolog amivel nem értek egyet: a flash véleményem szerint, gyakorlatilag mindenhova jó, csak értelmesen kell használni, egyre több portál (!) is kezd full flash oldal lenni. a 3D azért nem terjedt el eddig, mert nem volt rá pénz + még inkább nem voltak rá elég erõsek a gépek, és a fejlesztõi eszközök. a vrml egy gyenge probálkozás volt, a shockwave viszont annál jobb, rengeteg 3d-s játékot láthatsz weben ami shockwave. És hogy a legtöbb oldal miért nem 3d? mert 3d-re nem mindenhol van szükség, de egyre inkább kezdik gyönyörüen felhasználni, lásd egyik kedvenc oldalam gondolom a vektorosan flash motor által rajzolt 3drõl beszélünk, mert elõre renderelve még több 3d van az oldalakon már , de azt mondanom sem kell
indexelés alatt mit értesz? a headerbe ki tudsz iratni tartalmat, és abbol el is tudod igazitani a flasht. keresni magán a flash-en belül nem, bár legtöbbször a flash külsö helyrõl tölti be az adatokat, igy azokkal könyebb a helyzet, ennek ellenére ez nem olyan nagy probléma a gyakorlatban mint néhány felfujják
A #304-ben említett Tomb Raideres példánál maradva: Van benne szöveges tartalom, de a keresõrobotok nem tudják letárolni õket. Külön XML-bõl húzza be az adatokat, de azok valószínûleg csak csücsülnek valahol a szerveren, egy nagy adathalomként, amivel a keresõ robot nem tud mit csinálni. Ha meg is találja, az nem tud mit kezdeni vele, nem tudja hova kötni, nem tudja melyik oldal használja, számára az csak egy összefüggéstelen információhalmaz.
"a flash véleményem szerint, gyakorlatilag mindenhova jó, csak értelmesen kell használni, egyre több portál (!) is kezd full flash oldal lenni." Ha elolvastad volna az általam linkelt anyagot, ott olvasható, hogy a tartalmat alternatívan elérhetõvé kell tenni, hogy a keresõrobotok felismerhessék a szöveges tartalmat.
"a headerbe ki tudsz iratni tartalmat" A fejrész (<head> és </head> tagek közti rész) nem a tartalom megjelenítésére szolgál. A keresõket segíti, de az oldal tartalma igen fontos a keresõk számára.
" a 3D azért nem terjedt el eddig, mert nem volt rá pénz + még inkább nem voltak rá elég erõsek a gépek, és a fejlesztõi eszközök. a vrml egy gyenge probálkozás volt" Egy 3d-s felületen a felhasználó nehezebben navigál, mint egy 2 dimenzióson. többnyire 2 dimenziós síkon "vándorlunk" (ugyebár önmagunktól nem tudunk repülni, nem ugrálunk fákon); a 3 dimenziós tér több információt hordoz mint a 2 dimenziós (többet kell feldolgozni, ami fárasztó) - pláne még ha hanggal is ki van egészítve.
böngészõ cimsávra gondoltam sry, késõ van. (addressbar)
a 3d egyébként egy lehetõség, amivel lehet élni, nem kötelezõ kihasználni (egy honlapnak sem kell szépnek kinéznie, a tartalom a lényeg, miért nem fehér alapon feket szöveg minden honlap?) egyébként ahogy látom a keresõmotor on kivül másba nem igen tudtok belekötni, és ez jo hir:)
"egy honlapnak sem kell szépnek kinéznie, a tartalom a lényeg, miért nem fehér alapon feket szöveg minden honlap?" Túlzottan sarkítasz. Egy weboldalon a szép, letisztult kinézet és az akadálymentes, átjárható tartalom nincsenek messze egymástól. A 3D (illetve a túlzott csicsa) viszont nehezebben kezelhetõ. Játékokban, szórakozásnál elmegy, de hatékony információkezelésnél minél kevesebb energia megy el a navigációra, minél kevesebb energiád megy el a csicsa bámulására, annál biztosabban megtalálod a kívánt információt.
Mivel honlapot azért csinálsz, hogy valamilyen információt megossz, ezért nem árt, ha információ kereséssel valaki oda is talál. Ha meg nem tudnak rákeresni meg van lõve az egész. Reklámozhatod orrba szájba, lesz néhány érdeklõdõ, de aki valóban kíváncsi rá, az oda se fog találni, mert nincs hogy.
dehogynem, magát a honlapot a google keresõ megtalálja, csak az oldalon belüli strukturára nem tudsz keresni google-ben. ami fölösleges is, ha jol meg van csinálva az oldal.
a kezelhetõség a flash terén uj dimenzioba lép, az nem a flash hibája hogy vannak akik az oldalt átláthatatlanra csinálják. egyébként ez a "csicsa" tipikus programozo szo a flash-re, sokszor hallottam már.:) kicsit eltér(t)ünk a témától nem?:)
" csak az oldalon belüli strukturára nem tudsz keresni google-ben. ami fölösleges is" Ami egy tévedés. Ha a tartalomban nem találja meg a Google a kereõszavakat, akkor gyengébb helyezést kap az oldal. Másrészt a web a hiperlinkeken való feltérképezésen alapszik - lényeg az egymásra utaltság. Ha nem lehet az oldalt feltérképezni, nem jó.
" az nem a flash hibája hogy vannak akik az oldalt átláthatatlanra csinálják" A bináris formátumban hogyan keresel? Nehezen az biztos. ;)
Tessék olvasgatni egy kis SitePontot, 456 Berea Street-tet, A list apartot, illetve ergonómiával foglalkozó szakirodalmat. Érdekes dolgokat lehet tanulni.
tanultam ergonomiád, nem volt tul sok értelme. az átláthatóságot te hoztad fel a navigáció kapcsán, nem tudom hogy jön ide a bináris formátum. az oldal helyezésében én nem hiszek, buta ember az aki google rank alapján dönt (sajnos elég sok ilyen buta ember van), de ez már marketing kérdés is. Egymásrautaltság: az index.html-edre ugyanugy linkelhetnek más oldalrol, hiába csak egy flash van rajta, tehát a rank ettõl nem lesz kevesebb
"tanultam ergonomiát, nem volt tul sok értelme." Akkor nem tanultad meg rendesen. A weben eléggé nagy jelentõsége van.
"az átláthatóságot te hoztad fel a navigáció kapcsán, nem tudom hogy jön ide a bináris formátum." A keresõrobotok a bináris formátumban nehezebben keresnének.
"Egymásrautaltság: az index.html-edre ugyanugy linkelhetnek más oldalrol, hiába csak egy flash van rajta, tehát a rank ettõl nem lesz kevesebb" Mivel a page rank meghatározásában a tartalom is szerepet játszik, ezért van szerepe. Ha az oldalról kifele vezetõ linkeket nem tudja feltérképezni a keresõrobot az sem éppen egy jó pont.
"de a navigáció kapcsán hoztad fel, tehát annak semmi köze nem volt a keresõrobotokhoz." Dehogy nincs! Google Sitemaps-röl tetszett hallani?
"ergonomia kapcsán szo sem volt webrõl, azon amit tanultam" Kontrasztarányok, színek szerepe (színtévesztés, színvakság), olvashatóság (például hogy kenyérszöveget képernyõre talpatlan betûtípussal írunk), villódzó animációk epilepsziaveszélye, felhasználói tesztek, de ide tartozik az akadálymentesség is (mert ugye egy vaknak is jó, ha el tudja érni a tartalmat), stb.