Azért tényleg vegyük figyelembe, hogy Azarenka lesérült, de Ági szerintem sem feltétlenül azért nyert. Morezmó már keményebb falat, de a mostani formát látva bármi elõfordulhat. Úgy látszik tényleg nem kellene annyira erõltetni azt a párost.
Ági elfáradt fizikailag és fejben is. Nincs még meg a kondija, a 3 db 3 szettes hosszú meccs felõrölte az erejét. Az elsõ szettben a 2007-es Ágit láthattuk, de a 2. szett közepétõl teljesen elfáradt.
Plusz azt is bele kell számolni, amit a bal combján láthattunk. Nem véletlenül volt ott az a tapasz. Már tegnap is így játszott és ápolni is kellett õt is, nemcsak Azarenkát. Ági biztos vagyok benne, hogy kicsit kímélte magát az RG-re, nem akart komolyabban megsérülni.
„A meccs elõtt csak a szokásos idegességet éreztem, arra nem gondoltam, hogy negyeddöntõ Mauresmo ellen és mit jelenthet a gyõzelem. Ma nagyon jól ment az elején, de mentálisan és fizikálisan is fokozatosan elfáradtam. A második játszma elején 1-2 gémet elbuktam, 3:2 helyett 1:4 lett és õ sokkal jobban kezdett teniszezni. Jól szervált, agresszívan játszott, alig hibázott. Ha 2:2 lett volna, akkor teljesen másképp alakul a folytatás, nem kezd el annyira jól játszani. Sajnos én többet hibáztam, amik az elején bementek, ekkor nem.
A vereség ellenére nagyon jó és pozitív hét volt számomra. Nem csak a nyomást éreztem, de élveztem is a meccseket, a versenyzést. Fizikálisan is sokat javultam. Minden mérkõzésemen voltak nagyon jó szakaszok és egyiken sem játszottam rosszul. Pennetta ellen legalább másfél szettig remekül ment. Rezai ellen a harmadik játszma volt szuper.
Azarenka ellen az elején nagyon izgultam, nem teniszeztem olyan jól, de aztán nagyon jól kezdtem teniszezni. Irányítottam és az eredmény meg a játék képe is elég sima lett. Salakon még nem játszottunk és ez sokat számított. Mi egészen fiatal korunk óta nagy riválisok vagyunk, ezért is volt annyira értékes a gyõzelem. Mentálisan jobban elfáradtam, mint fizikálisan, bár a lábam fájt egy kicsit. Igaz az mára teljesen elmúlt.
Nagyon sok önbizalmat ad ez a hét, három nagyon jó játékos ellen tudtam nyerni. Hiszem, hogy sikerül átmentenem ezt a formát a Roland Garrosra”- búcsúzott Ági, aki azt azért még elárulta, hogy Párizsban az argentin Dulkoval indul párosban és a jövõ héten Budapesten készül a szezon második Grand Slam versenyére.
Természetesen a "jövõ héten" az a ma kezdõdött hetet jelenti.
Elsõ játszmát 6:3-ra behúzta, és most is 3:0-ra áll, nem lesz itt baj szerintem...
6-3 6-4
Gratulálok Áginak!
A várt gyõzelem megvan, a játék meg olyan volt amilyen. Vesnina ellen sokkal komolyabb teljesítmény kell majd. Remélem sikerül teljesen kihevernie a múlt heti vírusos megbetegedését, ami miatt szombatig edzeni sem tudott.
HAJRÁ ÁGI!
Egész jól lehet keresni a tenisszel:
1. forduló: 4,2 millió forint 2. forduló: 6,7 millió forint 3. forduló: 11,5 millió forint nyolcaddöntõ: 19 millió forint negyeddöntõ: 37 millió forint elödöntö: 74 millió forint döntö: 148 millió forint gyõztes: 297 millió forint
meg utazgatni, edzõt fizetni, felszerelés, hamar elmegy az elsõ pár fordulós pénz
„Késtem tíz percet, és az olasz már le akart léptetni a bíróval, pedig negyedórát kell várni a szabály szerint. Ráadásul azért nem jöttem, mert rá vártam az öltözõ elõtt, ugyanis hivatalosan együtt kellene felkísérni minket a pályára. Csakhogy õ már elõbb kiballagott…” – mondta Szávay a találkozót követõen a sportszerûtlen olaszról.
– Csodálom a türelmét. Amennyiszer az olasz lánynak szerencséje volt… – A végén, amikor a legjobban kellett, viszont nekem volt mázlim, egy a hálóról felpattanó labdával lett mérkõzéslabdám. Mondjuk nem tudom, miért panaszkodott utána, addig végig hihetetlenül szerencsés volt. Amúgy sem viselkedett valami szimpatikusan.
– De legalább legyõzte. – Örültem is, hogy két szettben sikerült. Kicsit beteg vagyok, antibiotikumot szedek még néhány napig, és csak háromnegyed órákat tudtam edzeni, úgyhogy ha harmadik játszmára kerül a sor, nem biztos, hogy bírtam volna erõvel.
– Egyáltalán megfordult a fejében, hogy az olasz kihúzhatja a döntõ szettig? – Az igazat megvallva gondoltam rá a második játszma derekán, hiszen volt labdája az öt-öthöz is, onnan meg bármi megtörténhetett volna. De szerencsére sikerült hoznom az adogatásomat a végén, ha nehezen is, utána pedig már õ is hibázott.
– Addig is, viszont nagyon kellemetlen stílusú ellenfélnek tûnt. – Szerintem a junior mezõnyben láttam ilyet utoljára, hogy valaki így kanalazgassa vissza a labdákat – de annak is még az elején. Szörnyen kellemetlen volt, meg is nehezítette vele a dolgomat, de aztán szerencsére abbahagyta, próbálta gyorsítani a játékot, úgy meg már nem volt annyi esélye.
– A következõ ellenfél Jelena Vesznyina lesz a második körben. – Szerdáig remélhetõleg teljesen meggyógyulok, ki tudom magam pihenni – ez kelleni is fog, mert nehéz mérkõzésnek ígérkezik. Miamiban csúnyán elvert tavaly, de akkor nagyon rosszul játszottam. Szerencsére kemény pályán sokkal jobb, mint salakon.
Ez valami brutális gyõzelem volt, félelmetes adogatójátékokkal. Már tegnap is jól ment neki a szerva a párosban, de sztem ma még arra is rátett. Ha meg tudja ezt tartani, akkor még Venus ellen is lehet esélye. Bár õ még nem jutott a 3. fordulóba Safarova ellen.
Huhh, erre asszem nem sokan számítottak. Tényleg gratula, egy ilyen nagy gyõzelemre már szükség volt! Jöhet az izomagy! :-)
Hagyjad mar ez a statisztika nem er semmit. Van ket jatekosunk aki ketszer nyert es slussz. Van akimeg 16 jatekossal indul, tehat ha 16-bol csak 15 jut tovabb az rosszabb mutatoval fog rendelkezni. Ket fordulo mulva mar kb sehol nem leszunk ebben a rangsorolasban sem.