"Ennek a megfelelõje volt a második világháborúban, az elsõ amerikai kísérleti robbantásnál, amikor az atombomba elpárologtatta az acél tartóállványt. A tudósok nem gondolták, hogy olyan erõs lesz"
Nem tudom honann szedted ezt. Elég jól meg tudták becsülni elõre, hogy mekkora lessz a robbanás. Pontosan csak azért nem, mert rendkívül precízen kellett beállítani a begyújtást, egy kis hiba is jelentõsen csökkentheti a hatásfokot.
"Persze a tudósok nem tehetnek errõl -mondják õk- hiszen a politikusok csinálják"
Azért építették meg az atombombát, hogy megelõzzék a németeket (késõbb derült ki, hogy õk már az elején elakadtak). És akkoriban pont hogy egyedül a tudósok ellenezték a bomba bevetését (a legtöbb átlagember támogatta).
"csak "sajnos" nélkülük nem lennének képesek ezekre a dolgokra."
Meg nemcsak ezekre, hanem kb. semmire. Klasszikus példa a kés. Millió rend³jvül hasznos célra fel lehet használni, és mellesleg lehet vele embert is ölni. Az atomfizika sem csak bombát jelent, hanem pl. erõmûveket is, amik drasztikusan csökkenthetnék a környezetszennyezést, ha nem tiltakoznának ellene annyira a sötétzöldek.
mondom hadd kísérletezzenek, tegyük fel hogy létrehoznak vmit, de akkor az a baci még nem feltétlen pusztít el minket. Nem hiszem el hogy ezt ilyen nehéz felfogni.Mert:ahhoz hogy elpusztítson minket ki kell kerülnie a természetbe ahol baktériumokra specializált vírusok(bakteriofágok) ezrei várják, vmint még a többi baktériummal is meg kell bírkóznia hogy egyáltalán élhessen. Csak ezután támadhat neki vminek már ha nekitámad.
Nem hiszem hogy ezt így a semmibõl összehoznák......
Csak az a probléma a génmanipulációval, hogy lövésük sincs a dolgok mûködésérõl, csak össze-vissza kísérletezgetnek. Például, hogy az "éhezõket megmentsék" -most annyi élelmiszert öntünk az óceánokba, a túltermelés miatt, hogy az bõven ellátná õket-, és ne kelljen permetezni, kifejlesztenek ellenállóbb növényeket. Készítettek egy kukoricafajtát, olyan géneket ültettek bele, amitõl saját maga termelt toxikus rovarölõ anyagot, csak egy baj volt vele, amikor a földeken kezdték használni, egy idõ után úgy módosult, hogy 1000x-es mennyiségû mérget termelt, és azt nem a legjobb megenni. Ezek után nem csoda, hogy ennyire erõsödik a biotermékek piaca.
"vagy valami olyan bukkan elõ a laborból, amivel maguk a kutatók sem számoltak."
Ennek a megfelelõje volt a második világháborúban, az elsõ amerikai kísérleti robbantásnál, amikor az atombomba elpárologtatta az acél tartóállványt. A tudósok nem gondolták, hogy olyan erõs lesz (kivezényelt katonákon is tesztelték az USA-ban, az oroszok viszont a robbantásoknál a lakosság egy részét nem telepítették ki, hogy lássák a hatásokat élõ embereken is). Persze a tudósok nem tehetnek errõl -mondják õk- hiszen a politikusok csinálják, csak "sajnos" nélkülük nem lennének képesek ezekre a dolgokra.
Én inkább így mondanám: Egyszer s mindenkorra felelõs lettél azért, amit kifejlesztettél. (A kis herceg után szabadon)
"Megölnek egy egysejtût" Oo, szegeny egysejtu! Btw, ti otthon nem szoktatok pl. mosogatni? Na, abban is meg szokott halni egynel picit tobb egysejtu.
"és a DNS-ét használják fel valami újnak a létrehozásához" Mielott hulyesegeket irsz, nem art elolvasni a cikket, ugy szorakoztatobb.
"Nulla az egész biotechnológia a Kréggel az élen." Mondja ezt MrImy, a tema vilaghiru szakertoje.
"Most piacra dobják az újat, ami csak úgy terem, annyit és annyiszor ahogy azt a tervezõasztalon megálmodják. Ez terrorizmus, ez a természet bombázása oda nem illõ organizumsokkal. Undorító!" Tenyleg. Szornyu. Egyebkent melyik szekta agymos^Wkepviselojet tisztelhetjuk benned?
Hol van itt a szintetikus élet????????????????????????????? Megölnek egy egysejtût (már ha egysejtû) és a DNS-ét használják fel valami újnak a létrehozásához. Nulla az egész biotechnológia a Kréggel az élen. Régen hosszabb folyamat eredménye volt a növények "fejlesztése" és akkor nemesítésnek hívták. Most piacra dobják az újat, ami csak úgy terem, annyit és annyiszor ahogy azt a tervezõasztalon megálmodják. Ez terrorizmus, ez a természet bombázása oda nem illõ organizumsokkal.
Undorító!
"Mert a semmibõl csak semmi lesz."
Ha élni fog az nekem pont elég, mert megint ledöntünk egy több ezer éve fennálló hitet.
Szerintem az Ember ugyanugy resze az univerzumnak, mint az osszes tobbi eloleny a foldon, a gondolataival egyutt. Nem vagyunk mi olyan hatalmasak, hogy felulirjuk a torvenyeit, tehat amit az Ember meg tud valositani, annak helye, es szerepe van az univerzumban, hisen ezert juthatott egyaltalan eszunkbe :)
"egyébként semmi értelme,hogy emberek istent játszank"
"miért ne tehetnénk meg hogy életet teremtünk a semmibõl"
Mert a semmibõl csak semmi lesz.
Amugy MAC gepen biztos jobb klonozni, a faterom is azon dolgozik :D:D:D
Szerintem az ember nem kerult ki a termeszet "vedekezo" mechanizmusa alol csak tovabb huzza. Tudjatok, a klasszikus pelda, a farkasokbol mar rengeteg van es a nyulak mar kifogyoban. Elobb utobb nem lesz uj lehetoseg, en attol tartok. Az hogy a sajat magunk kipusztitasatol felni kelljen, hááát. Vegulis mar reg megalkottuk az erre kepes dolgokat. Miert is feltunk a hideghaboruban???
Pont ez a dolog ami gatat vet a fejlodesnek. Mert ha valakinek van egy kese akkor mennyi mindnt tud vele haladni, taplalek, hazepites, blablabla... A vegtelensegig ,mehet vele. De a leggyorsabb utja a fejlodeshez ha leszurkalja a szomszedot es elveszi a dolgait. Ez mindig is igy volt. Azzal hogy valakik "becsuknak egy ajtot", nem gatoljak a fejlodest, sokkal inkabb elosegitik. Uj ajotkat asnak kia foldbol es a vegen mar kontrollalhattatlan lesz. Gondolom mindenki megoldotta valahogy az iskolaban a logast, meg a hasonlokat. Vagy nezzetek a torvenyeket, mindenhol van alternativ megoldas...
voltam
Sztem meg nyugodtan játsszunk csak istent, elõször az egyház majdnem betiltotta a krumplit mert nincs benn a bibliában, késõbb a repülést ítélte el(a repülés monópóliuma ugyebár az angyaloké meg a többi hasonlóé volt).Most miért ne tehetnénk meg hogy életet teremtünk a semmibõl? Lehet hogy most nincs értelme, de majd lesz haszna, ha nem is most.
elsõ komment:OTT A PONT!!!! nekem is ez jutott eszembe:) egyébként semmi értelme,hogy emberek istent játszank
"Nem is oly rég cikkeztünk a szintetikus életrõl és a körülötte kialakult vitákról. A projekten dolgozó dr. Craig Venter most újabb bejelentést tett."
Hol van itt az új bejelentés? SG színvonal... no comment.
Feltetelezem, hogy ezzel a kockazattal a biomernokok is tisztaban vannak, es belejuk epitenek valamilyen korlatozast (pl. csak savas kozegben mukodnek, vagy nem tudnak osztodni, hanem ugy kell oket "gyartani" egy masik mikrobaval, esetleg valamilyen modon aktivalni kell oket, mielott femet tudnanak bontani). Viszont az tenyleg ciki, ha ezeket a korlatozasokat mutacioval sikerul nekik bypass-olni.
Az a "tervezoi mikroba" inkabb mernoki akart lenni. :-) Viszont a problema ezzel a technikaval az, hogy jo esellyel hoznak ossze valami olyat, amit a termeszet nem keszitene el magatol, vagy legalabbis nagyon kis esellyel. Celzott genetikai fegyverek mar eddig voltak (pl egy magyar fejlesztes szovjet megrendelesre), csak azok meg csak nepcsoportokat tudtak kivalasztani. Ez a project inkabb olyan mellekhatasokkal jarhat, mint pl. egy femeket bonto mikroba, ami ha kiszabadul egy femujrafeldolgozo uzembol es elterjed akkor az osszes fembol keszult targyunkat elpusztitja. Ugyanezt meg lehetne tenni az osszes muanyag targyal is, ilyen miroba mar van, bar az egyelore csak nyersolajat bont, de konnyu lenne ugy modositani, hogy minden muanyag targyat lebontson. Eleg hamar osszedolne a jelenlegi civilizacio... (maradna a kobalta)
A leirt technika egyebkent a mesterseges dns klonozasnal hasznalt technikaval torteno beulteteset irja le.
"A klónozással az a baj, hogy a klón minden tekintetben ember"
Ezért próbálnak különálló szerveket klónozni inkább.
ja, azér a fórummal fel lehet dobni a szar cikkeket is :D kár hogy az xp-linux-mac fanatikok ebbe most nehezen tudnak bekapcsolódni, de majd megoldják :)
Ehh megint nem "tudomány" hanem "szenzációhajhász" cikk :S
Mindegy, megvárom Roliika hozzászólását, és lesz itt vidámság :)
Ezzel egyetértek,a Sziget címû film szólt errõl. :)
De lehet úgy genetikailag módosítani az állatokat,szarvasmarhát vagy sertést,hogy emberi testel kompatibilis szervek alakuljanak ki.Megintcsak részleteket nemtudok,de úgy emlékszem ,hogy ezzel szemben is voltak korlátozások.Tiltakozások meg biztos ,hogy voltak.Ha már úgyis megesszük õket akkor tökmindegy.Annyi veszélye van a dolognak,hogy nemvárt hatások elképzelhetõek.Persze alaposan ki kell vizsgálni,ha kell többször egymástól függetlenül is.
"Sokan tartanak attól, hogy a technikával eddig nem látott biológiai fegyverek születnek" Szerintem a jelenleg meglevoeknel sokkal jobbakat nem lehet csinalni, mar ami a halalozasi aranyt, es hasonlokat illeti. Olyat esetleg, hogy pl. celzottan hasson, de az meg nekem inkabb jo, mint nem.
"vagy valami olyan bukkan elõ a laborból, amivel maguk a kutatók sem számoltak" Ez barmelyik mikroba barmelyik osztodasanal ugyanugy elofordulhat, az meg annyira nem ritka dolog.
Hát ja, az ilyen antigeci aktivistákat ki kéne küldeni tanyára, ahol van kerekeskút, meg lehet tehéntrágyával fûteni, szórakozásnak meg ott a kecske. Ott aztán pipázgassanak és merengjenek a technológia káros hatásáról.
De sajnos minekután az ember kikerült minden természetes szeleckciós mechanizmus hatása alol, miközben a környezet rombolásával fokozott károsító terhelésnek teszi ki saját genetikai állományát, sajna nincs más út, mint hogy saját kezébe vegye ennek kezelését. Különben kb 100 év és behalunk.
A klónozással az a baj, hogy a klón minden tekintetben ember, vagyis vannak emberi jógia, ergo nemlehet megölni azért, hogy én vagy akárki más kapjon egy új tüdõt.
"A projekt ellenzõinek a bejelentés a legutóbbi szabadalmaztatási procedúra után olaj volt a tûzre. Sokan tartanak attól, hogy a technikával eddig nem látott biológiai fegyverek születnek, vagy valami olyan bukkan elõ a laborból, amivel maguk a kutatók sem számoltak."
Fel nem foghatom,hogy miért tiltakoznak sokan a tudományos elõrehaladás ellen.Fõleg az egyház és követõi aktívak néhány területen.Sokmindent lehet rosszra használni,sokmindennel lehet visszaélni,de jóra is ugyanúgy.Amikor meghúzod a ravaszt akkor nem a géppuska öl hanem az aki meghúzta a ravaszt.Külömbenis már ha nagyon akartuk volna,akkor kipusztithattuk volna magunkat sokszor.Fõleg,hogy ezeket a technológiákat eredetileg nem fegyvereknek készítették,tehát talán az orvostudomány is ki tudja valamiképp aknázni.Ott van pl a klónozás,ami egy eléggé használható technológia lenne ,ha kiforrna.Pl mesterséges szervek elõállítására,de külömbözõ etikai elvek miatt az usa-ban és az eu-ban nem engednek meg bizonyos kísérleteket.Részleteket nem tudok,de szerintem akkor is a középkorra volt jellemzõ az efféle gondolkodás.Nehogymár különféle etikai problémák gátoljanak az elõrehaladásban.És szerintem etikailag sokkal rosszab ha ezáltal beteg emberek halnak meg mert nem engedték,hogy ezen a területen kutathassanak és kísérletezhessenek.
Más kérdés, hogy ilyenekért szívesen fizetnék is, hiszen ez hasznos lehet más jellegû kutatásokhoz. Pl. gyártok magamnak egy baktériumot ami egy speckó ötvözetet készít... vagy valami. Amire jó lehet ez a dolog. Nem tudom hogy mire jó pontosan ennek a kutatásnak az eredménye, ez csak egy példa volt
Szövegértelmezésbõl 1-es :)
Kiemeltél két rossz mondatot. A lényeg, hogy más intézetek is nyújtanak be szabadalmakat meg õk is. Szóval más intézetek is keresztbe tesztek kutatásoknak ezáltal.
A szabadalmaknak részben sajnos ez a lényegük, hogy megakadályozzák a fejlõdést, hiszen ha én is rájövök magamtól olyan dolgokra, amiket valaki már szabadalmaztatott akkor fizethetek a saját ötleteimért is másnak.
"semmi olyat nem csinálnak, amin más intézetek már ne dolgoznának" "A Venter Intézet és a Synthetic Genomics ugyanazt teszi, amit a legtöbb nagy intézet"
Akkor mi a halálra is akar szabadalmat kérni?!?
The Cylons were created by Man. They Evolved. They Rebelled. There are many copies. And they have a Plan.