Azért mondják, hogy a PS3 elvesztette a harcot, mert valójában elvesztette. Legalábbis a Sony eredeti terveihez képest biztosan. Óriási nagy baklövés volt, hogy a PS3 és a Blu-ray sorsát elválaszthatatlanul összekötötték. A Blu-ray formátumot átgondolatlanul - csupán a Sony iránti rajongásból - pártoló mûkedvelõ szakértõk folyamatosan a Playstation 3 konzolt emlegetik, mint a Blu-ray gyõzelmét bizonyító és biztosító tényt. Amikor a három (vagy négy?) évvel ezelõtti CeBIT-en a Sony elõször mutatta be a cég a következõ generációs optikai adattároló stratégiáját, azaz a Blu-rayt, több újságíró kollégám megrökönyödésére azt mondtam (meg is írtam pár cikkben azóta), hogy ha a Sony nem tesz le arról az erõltetett stratégiáról, hogy két termékvonalat (következõ generációs konzol és következõ generéciós optikai adattároló) elválaszthatatlanul összekösse, akkor túl nagy rizikót vállal be. De a Sony mindenképpen a két technológia szimbiózisát akarta felhasználni a két termékvonal közös sikerre viteléhez. Elõre megjósoltam, megjósoltuk, hogy ezzel még lehetnek bajok. Mint ahogy lettek is. Ha ugyanis a Blu-ray alulteljesít a kommersz filmkiadás piacán, vagy netán elsõ körben kudarcot vall, mint megfizethetõ optikai adattároló megoldás, azon önmagában a Playstation 3 segíthetett volna - ha a konzol piacra kerül idõben. De ha a Blu-ray a technológiai problémák miatt eleve késik, és ezzel persze további késést okoz magának a konzolnak (utóbb nem volt elég kéklézeres ODD alkatrész, korábban a lemezek végleges formátuma volt kérdéses), sõt a konzol egyéb okok miatt önmagában is komoly csúszással küszködik, akkor melyik fogja megmenteni a másikat? Hogyan erõsítse egymást a Blu-ray és a PS3 így?
A Playstation 3 és a Blu-ray erõltetett házassága tehát mind a két termékvonalnak ártott és árt - pont ellentétben az eredeti elképzeléssel. Hogyan adjanak el Blu-ray filmeket? Továbbmegyek: hogyan vegyenek rá gyártókat, hogy Blu-ray lemezeket - akár mûsoros, akár írható korongot - gyártsanak? Hogyan gyõzzék meg a kiadókat, ha az egyetlen 1000$ alattira tervezett Blu-ray eszköznek beígért konzol nincs sehol? A PS3 eleddig nem mentette meg a Blu-ray formátumot, inkább egymás nyakát szorongatják.
Bocs, hogy csak bemásoltam egy korábbi írásomat, de az egykori véleményemet mindinkább igazolják a történtek.
Azt az egetverõ baromságot szépen felejtsd el, hogy a DVD-nél a PS2 hozta az áttörést, ne röhögtess már. :D A PS2 is része volt a DVD diadalmenetének, de anélkül is ugyanolyan sikeres adathordozó formátum lett volna, tudniilik pont jókor jelent meg és teljes iparági támogatás volt mögötte, mire piacra került (elõtte volt boksz, de azt már hajlamos mindenki elfelejteni) és totálisan átfogott minden platformot: PC-s adattárolás, mûsoros filmkiadás, konzolok terén. Ugyanakkor a DVD-re épített filmkiadás formátuma (DVD-Video) nem követelt meg egyéb kiadást, hardver-kiegészítõ beszerzést, hanem hazavitte az user, rádugta a rendszerre a régi VHS mellé/helyett, és már ment is. Most viszont fordítva történik a dolog: ezt a státuszt erõbõl próbálják elérni mind a két kéklézeres formátumnál - vegyél HD DVD vagy Blu-ray lejátszót, meg HDTV-t, meg HDCP-s VGA-kártyát stb. - márpedig ez így nem megy. Majd ha természetes igény lesz rá, akkor nem kell gyõzködni az embereket. Ehhez pedig az kell, hogy világszerte általános legyen a HD mûsorsugárzás, az iparág végre döntse el, melyik formátum mögé áll - technikailag egyik sem superior - és akkor majd lesz tömeggyártás, olcsó lejátszó, olcsó lemez és karácsonyi HD-s filmdömping. Akkor megismételhetõ a DVD sikere. Addig meg csak vergõdés lesz.
Mióta is van kint a BD? És mióta a HD-DVD? Ráadásul, ha azt nézzük a fentiekben írottak alapján, hogy ennyit meg annyit adtak el blabla... a két termék között akkora árkülönbség van, hogy még mindég felesleges kimutatásokat csinálni. Egyébként szerintem a BD fog nyerni. Sokkal fejlettebb technológia, mint a sima HD. Ja és hogy mennyi filmet lehet kapni itthon a HD-re? És mennyit a BD-re? Ha csak a xpress-t nézzük, akkor 51db BD film vásárolható, de valaki mutasson HD filmeket.
Nekem van HD-DVD-m és egyszerûen nem tudok jogtiszta HD-filmhez hozzájutni.
Konzol téren is sokan mondják, hogy a PS3 elvesztette a harcot. MIÉRT? Ha csak abból indulunk ki, hogy a PS3-ban benne van a BD ellentétben a x360-al, amihez még +50000Ft a HD-DVD.
Ennyit a konzolokról.
Holodiscre nem lesz porno, mert olyan felbontásban már látszik milyen bûn ronda a csaj...
Ekkora propagandát a HDDVD-nek! A BD mögött állnak a legnagyobb filmstúdiók.
Inkább az van, hogy túl korán probálnak meg eredményt kihozni. Olyan ez mintha 1940-ben közöltem volna hogy a németek nyerték a világháborút mert leverték a franciákat. Kb 5 év múlva fog minden kiderülni. Az én véleményem meg az hogy akkora lesznek tök olcsón tök gagyi mindkét formátumot olvasó lejátszók és a usereknek tökmindegy lesz hogy br vagy hd. (legalábbis én azt látom manapság hogy az embereknek bemennek a tescóba és vesznek valami noname dvd lejátszót 10kért aztán nézik a filmeket, nem azt hogy vesznek egy ps2-õt mert dvd-t szeretnének nézni. És ha megnézzük nagyságrendi különbség van a ps2 és a dvd lejátszóval rendelkezõ emberek száma között)
Az egyetlen fontos momentum a cikkben, hogy egyetlen piacot vett gócsõ alá a mintegy 300 milliós USA-belit.
Megfeledkezett a 75 milliós Kanadai, 460 millios Európai a közel 200 milliós japán és a mintegy 150-150 milliós fizetõképes kereslettel rendelkezõ délamerikai és kelet ázsiai piacokról.
"mert csak rossz sül ki belõle" -- aham, a HD_DVD számára. :P
"Van olyan mikrósütõ, amiben kenyeret, süteményt lehet sütni, de nemsokan használják erre, tehát a ps3 maradjon meg konzolnak, ne legyen svájci bicska mindent helyettesítõ (pct helyettesítõ), mert csak rossz sül ki belõle."
Most mondd meg, hogy mekkorát "szopott" ez a Sony az elõbb említett DVD lejátszásra képes PS2-vel is! Eccerûen hogy utálták az emberek;))) Ráadásul hány tvt, meg házimozi redszert is "kénytelen" volt legyártani a házimozi iránt megnövekedett igények miatt!;)
"de a filmek terén egy kicsit a HD-DVD jelenleg jobban áll." Bakker. Eladott filmek száma: HD_DVD: 1,5 millió Blu-ray: 2 millió
"a filmipar fogja eldonteni melyik kerul ki gyoztesen. Ott meg kicsit jobban áll a HD jelenleg." Bakker, a Blu-ray mellett 5x annyi kiadó áll.
"Mert aki HD-DVD lejátszót vesz, az konkrétan azzal a céllal, hogy filmeket nézzen." Miért, aki Blu-ray Disc lejátszót vesz, az nem azzal a céllal teszi? :)
"Aki meg PS3-t annak a tobbségének kb eszébe se jut, hogy jé létezik olyan is hogy Blu-Ray." Csak 60%-ának. Azaz 40%-ának igen.
"Épp ezért egy PS eladása nem érhet fel egy HD-DVD lejátszó eladásával." Egy egésszel nem. Csak mondjuk egy harmadnak. Szorozva 5 millióval...
Kit érdekel, hogy 1mm vagy mondjuk 20? Ma már az MM-ben ~800k-ért olyan istencsászár, 1080p-s, kb. másfél méteres megjelenítõt kapni, hogy leesett az állam. 150k-ért meg már kapsz 80 centis 720p-st, átlagos szobába teljesen jó.
PS3-nál a vásárlóknak kb a felét nem érdekli a BD, de a másik felét meg érdekli (hozzátennám amcsiban, nálunk tapasztalatom szerint 90%-át a BD-is érdekli). Magánügy hogy te az elsõ csoportba tartozol, én meg a másodikba, ezen nem fogunk összeveszni!;)
Amúgy a dvd-nél legalább 5 évet nyûglõdtek, amíg kezdett valami alakulni, szal OK hogy nem a kívánt eladási számok jönnek, de mihez képest? A DVD-nél a PS2 hozta az áttörést, és ha a Sony nem adja ki a PS3-at mint olcsó HD lejátszót gondolom a Toshiba is még mindíg vagy 1000 dodóért vesztegetné a lejátszóját és a béka segge alatt nem lennének az eladások mindkét oldalon.
Monnyuk szerintem is annak ellenére, hogy a kiadók többsége a BD-t (is) támogatja a HD-DVD-n, a Universal jóvoltából elég sok jó exkluzív film van. Szal egyelõre úgy néz ki, hogy a Universal tartja életben a HD-DVD-t. De már a szakma is rágja a fülüket, hogy adják fel. Az viszont nagy valószínûséggel kegyelemdöfés lesz a HD-DVD-nek! Jelenleg itt tartunk és nem ott, hogy a HD-DVD állna jobban!
Van olyan mikrósütõ, amiben kenyeret, süteményt lehet sütni, de nemsokan használják erre, tehát a ps3 maradjon meg konzolnak, ne legyen svájci bicska mindent helyettesítõ (pct helyettesítõ), mert csak rossz sül ki belõle.
Régen is mondtam, most is, sony összehozza a kellemest a hasznossal, egy termékével (ami régóta népszerû) próbálja a másik terméket is ráerõltetni a felhasználóra. De ez mindegyik sony termékben érzõdik, asztali Cd lejátszók támogatják az SACD formátumot, ami aztán nagyon elterjedt. Hordozható Sony mp3 lejátszó mp3mat támogatja, meg a saját fejlesztésû atrac3(plus) formátumot, nem mp3, ogg, vagy wma (bár oggnak jobban örülnék).
Csak az a baj, hogyha veszek egy PS3-t attól még nem vennék egy darab filmet se, mint a vásárlók tobbsége, mert nem az érdekel. A cikkbol tisztán kiolvasható, hogy a várt eladásokat egyik tábor sem tudja hozni (messzirol se),de a filmek terén egy kicsit a HD-DVD jelenleg jobban áll. Felelotlenség kijelenteni, hogy eldolt, de a cikkíró feltételezi, hogy a filmipar fogja eldonteni melyik kerul ki gyoztesen. Ott meg kicsit jobban áll a HD jelenleg. Mert aki HD-DVD lejátszót vesz, az konkrétan azzal a céllal, hogy filmeket nézzen. Aki meg PS3-t annak a tobbségének kb eszébe se jut, hogy jé létezik olyan is hogy Blu-Ray. Nem mindenki ilyen technológiabuzi. Az emberek tobbségének a PS egy konzol, játszani lehet vele. Most kijott egy új, szebb grafika, komoly játékok, jó marketing. Megveszi, játszik vele és ezzel vége. Az emberek tobb mint fele így viselkedik jelenleg. Épp ezért egy PS eladása nem érhet fel egy HD-DVD lejátszó eladásával.
Szóval eröltetett érv, hogy a PS3 legalább is addig amíg az asztali lejátszók lényegesen drágábbak voltak, ezért az árért + jobb minõségért a legjobb BD lejátszó a maga kategóriájában?
Kezdem érteni!;))) Nyuszika effektus, van rajta sapka, nincs rajta sapka. Konzolként szar, mert igaz hogy a legerõsebb hardver van benne, de akkor is azt mondják rá hogy drága. BD lejátszóként meg igaz hogy tök olcsó, de akkor is: "dehiszenezegykonzol!;("
láttam 10 milliós nagyfelbontású csillivilli 1 mm vékony tv-t... hát azt amit az produkált, nem lehet a képminõség szóval leírni... nagyon béna, még 4-5 év, amíg érdemes lesz talán gondolkodni azon, ha egyáltalán meg tudják csinálni
Amúgy kíváncsi vagyok itt a fórumon hányan tervezik HD-DVD lejátszó megvételét a közeljövõben (ebben az évben), vagy vették már meg. És akkor ezt összevetném azzal, hogy hány emberkének van, vagy lesz BD lejátszásra képes berendezése (Pl PS3).
Én a két tábor között 10:0 arányra tippelek a BD javára;)
Ez egy eszement barom. Nemtom mennyit fizettek neki, hogy ennyire hülyét csináljön magából. Nevetséges. Méghogy eldõlt? Ráadásul a HDDVD javára? Brávó!
Nem tökéletes, úgysem nagyon jónak nevezett márkáknál olyan apró baromságokkal cseszik szét az egész cuccot, hogy az agyam szétdurran (pl drága jómárkás tápot szar ventivel) lemezeket is tuti elcseszik, mert túl egyszerû azokat meg mindig elcseszik.
(Egyébként: "Azt nem tudom, hogy készülnek-e kiadni filmeket holodiscen" Biztos nem, mert ezekbõl nincs "ROM", azaz elõre nyomott változat, nem is lehet, mert itt nem 2D-s pitek vannak, hanem 3D-s hologramok, benne az adathordozóban.)
Ja, a cikkbeli "elemzõ" úriember még hazudik is: "A szakember végsõ érve, hogy ugyan a Dell, a Sony és az Apple is a Blu-ray mellett tette le a voksát, de a Hewlett-Packard, az Acer, a Gateway és Toshiba fémjelezte HD-DVD tábor" Helyett: [A Dell és] a Hewlett-Packard is a Blu-Ray-t támogatja "A HP szerint a Blu-ray lehet a leginkább felhasználóbarát technológia a következõ generációs tárolóeszközök számára" További cégek a Blu-ray mellett: Hitachi, LG (a másikat csak olvasásban támogatja, abban sem fullosan, lásd nincs eredeti HD_DVD menü az asztali hibrid playerben), Philips, Thomson, stb.
Ja, ezt a szemcsézést én sem szeretem, szerencsére nem mindenki csinálja.
Ne terjeszd a fantáziáidat tényként. Nem a vastagság számít, hanem a mechanikai és fizikai tulajdonságok. (Meg hogy egyátalán tökéletes-e a ragasztás a DVD/HD_DVD-nél.)
Az lehet, hogy nonek a HD tv eladások, de amíg egy családban van max 1HD tv az mellett kb még két crt tv is van. 2-3 év alatt ezeket biztos nem cseréli le senki. Ez kb olyan mint a dupla rétegu DVD. Nem sokkal tud tobbet. Meg a fene írná ki a cuccait egy 250Gb-os lemezre, hogy aztán 2év múlva siránkozzon, hogy semmi nem olvasható a lemezrol. Csak szépen terjedjenek az egyre nagyobb kapacitású memóriák mindenfele és semmi szukség nem lesz itt ilyen adathordozókra. Filmeket is max veszel kártyán, benyomod az olvasóba és kész. Lassan a pénztárcában elfér 124GB-t, akkor minek ide nagy lapos, torékeny, karcolódó lemezek?
De, már sorozatban gyártják. Igaz, nem milliószámra, csak x ezer. Miért akarnák (sokkal-sokkal) olcsóbban adni, ha ennyiért is veszik szép számmal? Van elég bank, és más efféle.
Nem tudom, mire gondolsz, de a holodisc az mechanikailag pont olyan, mint a többi optikai lemez:
Mi jön ki? Amíg a filmesek direkt szemcsésítik a hd filmeket, addig egy 4 gigás dvd-s hd film is elég. Azt mondják azért szemcsésítik a filmeket, hogy filmszalagos kinézetük legyen, mert az "jó"... 300 is borzalom. Le lehet tölteni hddvd-s, bluray verziót, 4 gigásat, 8 gigásat, 15 gigásat, 25 gigásat, ugyanolyan szemcsés mind mert az valakik szerint jól néz ki.
Akárhogy csûröd, csavarod, de én nem bízok a sonyban, és sztem rajtam kívûl még sokan mások, ezért inkább HD-DVD és nem, nem érdekel, hogy a több az jobb.
Ok. De sorozatban (tömegben) még nem gyártják. Az árak alakulására meg inkább ne jósoljunk. :) Mûködését tekintve pedig sztem. maga az információt hordozó lap nem mozog a lejátszóban, hanem az olvasó fej tudja bepáztázni a teljes felületet.
Még1 szempont, ami a filmeket illeti: 1080p-s, nagyméretû, nagy kontrasztú, stb. megjelenítõkön a legkisebb hiba is igencsak kijön. Így már egy hosszabb filmnél a 15GB kevés lehet h.264/vc-1-ben is. (A hangról, extrákról, stb. nem is beszélve.) Mit tehet a HD_DVD-s oldal: duplarétegû lemezek -> és máris költségesebb, mint egy egyrétegû Blu-ray lemez.
"adattároló lemez 51 százaléka papír" - szal nem papírból lesz, hanem papír+mûanyag.
"Márpedig a kiadóknak az a fontos hogy õk mennyi filmet tudnak elpasszolni az adott formátumon, nem pedig az hogy te mennyi warez tudsz kiírni a korongra." LOL, 2 millió vs. 1,5 millió, szerinted melyik a több? :P
"És a legnagyobb ászt még meg se említették: Microsoft. Az ugyanis a hddvd mellett kötelezte el magát" Nem kötelezte el magát. Épp nemrég nyilatkozták, hogy jelenleg a HD_DVD-t támogatják elsõsorban, de ha a Blu-ray bizonyul sikeresebbnek, akkor õk is amellé állnak. Azaz a nyertesre tesznek. :) Ezért sem akartak pl. az xbox360-ból integrált HD_DVD meghajtót tartalmazó csúcs-példányt gyártani, pedig bármikor megtehetnék, hogy beletesznek egy PC-s olvasót.
A Holodisc már a piacon van... Több milló egy meghajtó, és több tízezer egy lemez. Egy darabig nem is fog csökkenni, mert a bankok, katonaság ennyiért is megveszi... De pl. tizedáron sem lesz túl olcsó. (Egyébként kb. ugyanannyira mechnaikus, mint bármely más lemezes optikai meghajtó.)
Azért nézzük csak ezt is: "Ezek közül 1,4 millió a Sony PlayStation 3 konzoljaiban és csupán 100 000 az asztali berendezés. Ezzel szemben eddig már 300 000 asztali HD-DVD lejátszót értékesítettek." Ehhez hozzávéve, hogy a PS3 tulajok 40%-a mozizik: 1,4 millió 40%-a 560000 + 100000 = 660000 aktív Blu-ray mozizó vs. 300000 HD_DVD-s...
Itt is van még számolgatni való: "eddig az Egyesült Államokban kereken 3,5 millió nagy felbontású filmet adtak el, 1,4 millió HD-DVD és kétmillió Blu-ray lemezt. Azonban ez az adat csalóka, ugyanis azt jelenti, hogy az 1,5 millió Blu-ray készülék tulajdonosai átlagosan személyenként 1,3 lemezt vásároltak meg, míg ugyanez az arány a HD-DVD meghajtóval rendelkezõ felhasználók esetében 4,7 lemez." Nos, mint olvashattuk, a PS3 tulajok 60%-a kizárólag játszik, azaz nem Blu-ray film lejátszóként használja a gépet. A többiekre vetítve az eladásokat: 2 millió / 660000 = 3,0 - ez így már kicsit jobban hangzik... (Nem mintha ez lenne a leglényegesebb szempont.)
Mivel a hozzászólásodban nem sokat láttam én sem, arra gondoltam amiket leírtál tényként fogadod el!:)
Valamikor egyszer biztos kiadnak ilyet is. De szerintem nincs akkora különbség fél miliméter müanyag, meg fél miliméter jó minõségû papír költségei között, bár kitudja.
"Amúgy a BD azért jobb tárolási kapacitási szempontból mint a HD-DVD mert nem egyszerûen nagyobb az írási sûrûség, hanem vékonyabbak a rétegek, lehet 10 rétegû 250GB-osat is csinálni!"
Csak legyen majd ami megirja + olvassa isd. Lásd 2 rétegû dvd is elég nehéz feladat ma még.
Amúgy a BD azért jobb tárolási kapacitási szempontból mint a HD-DVD mert nem egyszerûen nagyobb az írási sûrûség, hanem vékonyabbak a rétegek, lehet 10 rétegû 250GB-osat is csinálni!
lehet egy olcsóbb kisebb kapacitású verziót is csinálni.
Lehet csinálni, csak nem értem minek ölnek pénzt és idõt bele, ha nem lesz belõle semmi. Vagy szépen kivárnak vele, és ha Blu-ray nyer, akkor átállnak papírra?
Hogy érted, hogy "papír alapú"? Tudtommal jelenleg ugyanazt a polikarbonátot használják, mint a többi lemez. A védõréteg meg épp elég vastag, hogy mechanikailag megvédje, és léghatlanabb lehet, mint a ragasztott DVD/HD_DVD.
A két vállalat által (TOPPAN PRINTING CO., LTD és a Sony Corporation) már egy éve fejlesztett, Blu-Ray technológiájú adattároló lemez 51 százaléka papír, így lényegesen könnyebb mûanyag társánál.
A papír alapú Blu-Ray lemez kifejlesztését az tette lelhetõvé, hogy a Blu-ray Disc írása közben a lézernek nem kell vastag szubsztrátumon keresztülhatolnia [a Blu-Ray lemezek csupán 0,1 mm-es "védõréteggel rendelkeznek a DVD lemez 0,6 mm-es rétegével szemben].
Mire a szoftveriparnak szüksége lenne rá, már rég eldõl az egész. És nem szeret-nem szeret alapon megy az adathordozó megválasztása hanem a piaci viszonyok alapján. És régebbi hordozókon is kijön majd: Lásd Win95/98 floppylemezes kiadás, vagy hogy a játékokat is inkább nyomták 4 CD-re, csak nehogy elessenek azoktól akiknek nincs DVD meghajtójuk.
7-8000 Ft egy HD vagy BR film... szóljatok ha 990-ért lesz a MM-ban, addig ez szinte lényegtelen, ill. a burzsoá játékszere.
Én ezt értem. Csak arra akartam kilyukadni, hogy Blue-ray vagy a HDDVD már csak az asztali lejátszók piacán érhet el nagyobb sikert, mert amint elérhetõbb lesz a holodisc szélesebb körben, ki fog 30 gigás korongokkal kínlódni amikor ott lesz a kapásból 200 gigás adathordozó aminek az azt követõ lemeze már 1 terra feletti lesz. Tehát a lényeg az, hogy valószínüleg (remélhetõleg) ez a két rivális formátum soha nem fog akkora teret nyerni mint a dvd. És akkor mégegyszer, azt még nem is lehet tudni, hogy esetleg nem gondolnak egyet és a holodisc beszáll szépen a filmiparba is, és akkor tényleg vége a mókának mindkét nextgen dvd-t nézve.
A lényeget sikerült nem észrevenned: "az amerikai háztartásokban 1,5 millió Blu-ray készülék található. Ezek közül 1,4 millió a Sony PlayStation 3 konzoljaiban és csupán 100 000 az asztali berendezés" + "a PlayStation 3 tulajdonosoknak csupán a 40 százaléka néz filmeket a Blu-ray meghajtóján, a többség kizárólag a játékok telepítésekor és futtatására használja ezeket az eszközöket". Vagyis a bluray eladási mutatók nem tükrözik a filmkiadók által elérhetõ célközönség nagyságát! Márpedig a kiadóknak az a fontos hogy õk mennyi filmet tudnak elpasszolni az adott formátumon, nem pedig az hogy te mennyi warez tudsz kiírni a korongra.
És a legnagyobb ászt még meg se említették: Microsoft. Az ugyanis a hddvd mellett kötelezte el magát, ami önmagában eldöntheti a kérdést. Elég ha mondjuk a Vista utáni oprendszert hddvd-n adja ki, blurayen meg nem. És az xboxról még szó se esett.
LOL! szerintem az a poén az egészbõl, hogy 300 millió amcsi van... Olyan nincs aki vett mind2bõl? Tuti eldõlt a verseny ezekbõl a számokból kiindulva... SZOMBATON TEMESSÜK EL A BLU-RAYT!
LOOOL. Igazából el sem kellett volna olvasni a cikket, hogy a választ meg lehessen adni. Már eldõlt a Blu-ray kontra HD-DVD háború? El! Melyik gyõzõtt? Egyiksem! Amint az ici-pici lábát a piacra teszi (ami már nincs messze) a Holodisc vége a hepajnak. A számítógép felhasználók körében egyértelmûen ez a formátum lesz az elterjedt a rengeteg elõnye miatt. (végre nem mechanikai írás/kiolvasás lesz, kapacitás...) Azt nem tudom, hogy készülnek-e kiadni filmeket holodiscen de igazából nem is lényeges. A filmek piacán megmaradhat valamelyik formátum és gyõzhet, de az a gyõzelem már messze nem lesz olyan nagy mint a dvd. (a már említett pc-s okok miatt.)
"nos rátapintottál a lényegre ennek a cikknek semmi értelme."
Nem vettétek még észre? Idõnként itt az sg-n leadnak olyan cikket, amiben "bebizonyítják", hogy HD-DVD-bõl többet adtak el, több lemez fogyott és egyértelmûen nyerésre áll. Aztán számokat is közölnek, amiket ha számolgat egy kicsit az ember, akkor rájön hogy BluRay-bõl több fogyott, de hát ha a "szakemberek" azt mondták hogy HD-DVD a nyerõ, akkor az lesz az... A HD-DVD csapata szereti úgy számolni az eladott lejátszókat, hogy kihagyja közülük a PS3-at, meg azok úgysem vesznek filmet. Ezt meg mibõl veszik? Megkérdezték a HD-DVD felhasználókat? Szóval, ennek a cikknek tényleg nincs értelme, mert a verseny még nem dõlt el, meg kozmetikázott számokkal dolgozik...
Hogy érted, hogy "papír alapú"? Tudtommal jelenleg ugyanazt a polikarbonátot használják, mint a többi lemez. A védõréteg meg épp elég vastag, hogy mechanikailag megvédje, és léghatlanabb lehet, mint a ragasztott DVD/HD_DVD.
A 10-20év saccodat nagyon soknak találom én ezt lerövidíteném 2-3 évre. Normál tévét már most is nagyon keveset adnak el (adnak el még egyáltalán?) Mindenki LCDt vesz. Persze egy normális méretû LCD tévén bazi jól néz ki egy gyári dvd. Azt hogy a mindenféle 1 klikkes módszerrel átkódolt szar dvdk kockásak arról nem maga a dvd tehet.
Én azt tudom,hogy HD-DVD-t és a Blu-ray-t se fogok venni.Minek?
Blu-ray xar, mert papír alapú, és a papír elégkönnyen bomlik, sõt a védõréteg is 0,1mm vastag, a dvdé 0,6. Tehát, oxigéntõl elzárva tokban tárolandó.
Egy 80cm körüli, 720p-s, nagy kontrasztú megjelenítõn már igencsak meglátszik tömörítés a DVD file-méretre tömörített HD-s cuccokon, nem beszélve a 1080p-s megjelenítõkrõl... Azokon már a legkisebb hiba is nagyon kijön, oda már nagyon kell a Blu-ray v. a HD_DVD, sõt még kevés is, ha mpeg2-ben van (nem h.264-ben v. VC1-ben).
Amcsiban már van egy csomó HD-s adás, nem szívesen költenek túl sokat HD-s lejátszókra, inkább azokat nézik. Viszont az EU-ban alig van ilyen adás, de a HD-s tévé eladások folyamatosan emelkednek. Így talán itt lesznek ezek keresettebbek (ha már nem azok).
pedig a képlet egyszerûnek tûnik: az nyeri meg, aki minél elõbb a béka segge felé irányozza az írható nyersanyag árakat, illetve az írókat.
Sorra állnak le a gyártók a CRT-s tévék gyártásával. Aki egyelõre maradt, vagy aprócska jószágokat gyárt, vagy nagy "dögöket", amik szintén HD-sak. :)
Egyébként az sem igaz, hogy a DVD tökéletesen elég akár egy 63-72cm-es tévéhez. Ugyanis ezeken még olvashatóan megjeleníthetõ egy 800 pixel széles kép, miközben a DVD 704-720 pixel széles. És ehhez még hozzá jön, hogy a DVD képén egy 1 pixel nagyságú blur is van, hogy teljesen kiküszöböljék a pixelesedést.
(Én egy 63cm-es (jó képû, 100Hz-es) tévére RGB-ben vezetem a gép képét, 800x576-ban, és az erre a felbontásra kicsinyített HD-s anyagok képe is sokkal élesebb és részletgazdagabb, mint a DVD-k.)
Egyébként én semmi érvet nem tudok a TV mellett.Mert egy szennyláda az egész.(kivétel a természet tudománnyal foglalkozó adások).De 1 érv van...azért vettem egy nagyon, ha Nézni akarok filmet GÉPrõl rá tudjam kötni :) de még ez se 104-es plazma...majd ha lesz pézem :D
lol. mi a ráknak néztek TV-t? :) vegyetek 1 fain monitort aminek szép a képe, oszt nézzetek filmet dvd-rõl. felejtsétek el a TV-t, attól max hülyébbek lesztek. a híradó meg jó dolog, csak hazudnak benne. nesönel dzsiogrefik adások meg úgyis letölthetõek...több érvet nem tudok a tv mellett :)
A blu-ray melett van még egy csomó gyártó! pl. panasonic,samsung,pioneer a HD-DVD-nél csak a samsung-ot, Acer., és a tosi ami nagy gyártó amúgy meg ha az embernek van ps3-a akkor úgyis kipróbálja hogy milyen a blu film. pl. nekem van ps3-om és kb. 10film.
Szépen el lehet vitatkozgatni :)) Például ez nem egy floppy -> CD váltás, sõt nem is VHS -> DVD. Pláne, hogy az emberek egy része DVD-re átírt nagyfelbontásút fog nézni, amíg megteheti. Ha meg nagyon elnyúlik a Blue-ray vagy HD-DVD áttörése, mondjuk nem is 10 vagy 20 évre :), hanem mondjuk 5-8 évre, addigra itt lesznek azok a formátumok, amiken a Superbowl-t nézhetjük nagy felbontásban rengeteg kameraállásból, vagy szuperprodukciók szintén többféle kameranézetbõl vágási lehetõséggel :)).
szerintem ez nem igy van én inkább úgy fogalmaznék nekünk magyaroknak drága de ammerika meg kina meg tud fizetni egy 130 ezres tv-t ami szerintem nem is oyan drága mellesleg rohadt jó :D
Egy HD-Ready tv most ugyan annyiba kerül, mint 1-2 éve egy 100Hz-es katódos! Karácsonykor, húsvétkor meg FullHd-sat kapsz ezért a pénzért!
Amcsiban nemsokárra le fognak állni az analog mûsorszórással is. Szal igen csak közel van amikor az emberek tömegesen áttérnek, Idén vagy jövõre mindenképp!
Szal ez a 10-20 év nagyságrendileg sem reális!;)))
Még egy jó darabig (akár 10-20 év) a DVD lesz a meghatározó mennyiségileg ! Az ok egyszerû: a nagyfelbontású TV-k azért a jõvõben sem lesznek marha olcsók, a DVD pedig TÖKÉLETESEN megfelel a hagyományos TV-hez. Adattároláshoz (backup), meg már a DVD sem volt elég nagy kapacitású, és a 500 GB feletti winchesterekhez sem 20-50 GB -os lemezek kellenek. Sõt ha a hardware illetve mammut mozi gyártók is akarnák, a DVD is elég lenne a HDTV-zéshez: kétoldalas kétrétegû tokozott DVD-kkel.
Elég eröltetett érvek. Hogyan hozzuk ki a gyözelmet, ha minden számadat a vesztést mutatja, gratula!;)))
Szaddam is rengeteg érmet osztogatott a Sivatagi vihar nevû gyõztes háborújuk után. Igaz pl az õ veszteségük kb 100 000 ember volt, szemben a szövetségesek pár száz fõs veszteségével.
Amúgy elég sok házimozival foglakozó lap és oldal szerint a PS3 mint lejátszó bestbuy-nak számít ebben a kategóriában. Szal minek vegyen valaki rosszabb asztali lejátszót, amikor ebben még egy játékgép is van, ja és olcsóbb is.
Amúgy PC-be meg egyelõre felesleges BD vagy HD-DVD lejátszó, ott ugye inkább a lezöltés a divat. Nem hiszem hogy az emberek tömegesen vennének ilyeneket, majd ha 10-20 ezresért megvehetik.
Egy biztos nem mindegy hogy 25 giga vagy 15 giga fér el egy lemezen... Én nem fizetek egy olyan technológiáért, ami alig nyújt többet mint egy dubla rétegû DVD! Miközben 150000 ft-ért akarják rámsózni, nem beszélve a drága lemezrõl