Bocs, de hülye példa! Az orvosok gyógyítják-ha lehet- a szerettei meg törõdnek vele. Miért raksz fel ilyen idióta kérdéseket? Nem szeparálják el sehol a világon a beteg embereket és nem hagyják magukra. Én még nem hallottam olyan példát, hogy egy gyógyíthatatlan embert a betegsége miatt (már ha ilyen jellegû) kiközösített volna a civilizált közösség. Sõt jobban igyekezett kedvesnek lenni, segíteni neki. A delfinek pl. sérült tásukat nem hagyják magára, felcipelik a felszínre, hogy levegõt vehessen...stb. Te írtad, hogy hiszed mi különbek vagyunk az állatoknál, vagy vmi ilyesmi....
Tegyük fel van egy végsõ stádiumú rákos ember. Kire tartozik ez még rajta kívül, kinek a vállát nyomja még? Ki tudná átvállalni a rákját vagy annak egy részét?
A közöst lehet közösen. Egyet értünk. Már csak max azt nem tisztáztuk, mi minden közös.... Hú, nehéz szülés volt, hosszú vajúdási idõ.....De csodaszép gyerek lett!
Huntofának azért is igaza lehet, mert mikor olyan cipõbe jártam mint raulék, akkor az én fejemhez is hasonló dumát vágtak többen is, és én is csak gondolkodás nélkül elkergettem õket magamban a fenébe.
Holott fel kellett volna rá figyelnem, mert amolyan kis vörös lámpa volt a mûszerfalon ami azt jelezte, hogy valami gáz van. Már csak azért is, mert ugyan ez a lámpa (beszólás) másnál nem világított.
Annak a kérdésnek a vizsgálata, hogy milyen alapon szóltak be, már egy teljesen másik (elterelõ!) téma.
Az élet tele van ilyen fordulópontokkal. Szerintem már sokkal elõbbre tehetõ: otthonról bölcsibe, oviba, isibe, középbe..... Kipécézett - szégyen de nem neki. Többen egy ellen sose fair és nem dicsõséges. Sajna ez a tiszta lappal indul érettségi után az életbe nem mindig igaz. (Vagy pedig nem jól értelmezem) Addigra 18 éves, sok ember ismeri, véleményt formált róla, õ is magáról...stb. Felelõs lesz, mert meg van határozva egy idõpont a 18 év, de hogy valóban megérett-e a felelõsségre az egyénenként más idõpontban következik be (vannak felelõsségteljes 16 évesek és totál felelõtlen 20 évesek), csak hát kellett egy idõpontot meghatározni.... Szal szerintem az hogy egy ember hány évesen lesz valóban érett arra, hogy valóban tudjon bizonyos dolgokon változtatni eredményesen az mindenkinél máskor érik be. Ez is bizonyos kényszer, amelynek van akik meg tudnak felelni, van akik nem. Próbálni lehet, akkor is, ha nem érett rá, csak a kudarc visszább vetheti. Sajnos mostanában kicsit gyorsan igyekeznek felnõni a gyerekek. Én ennek nem örülök. Az utolsó mondatról az jutott az eszembe, hogy valóban néha könnyebb név nélkül, más néven ismeretlenekkel megbeszélni nagyon cikis dolgokat, tanácsot kérni, kevesebb lehet a kellemetlen következmény. Véleményt leírni pedig jópáran nem mernének névvel, arccal. Ez egyéni felelõsségvállalás kérdése.
A visszajelzések sokszor nem tükrözik a valóságot. Néha az emberek fejében élõ belsõ kép megzavarja a dolgokat. Ráadásul, fõleg 10 - 18 éves kor között elõfordul, hogy egyesek valakit úgymond kipécéznek, akit piszkálhatnak. És akkor a "baka belerúg a kutyába" elv érvényesül.
Nagyon ritka, hogy a kipécézõhöz nem csatlakozik a környezet egy része, mert: 1. de jó vicc 2. õ erõsnek látszik, inkább csatlakozom, minthogy engem is megtaláljon.
A két állítás közül gyakran egyik sem igaz. Viszont mindig igaz: amíg adom, nem én kapom.
Úgyhogy ez egy nagyon furcsa területe a visszajelzéseknek, kapcsolatoknak, közösségeknek. Azt gondolom, hogy aki pl. most érettségi elõtt áll és a kipécézettek között van, az rövidesen komoly sorsforduló elé néz. Amikor elszakad a megszokott környezet egy részétõl. Mikortól egy új kapcsolatrendszert kell kialakítson úgy, hogy tiszta lappal indul.
Ez lesz az a pont, amikor felelõs a tetteiért. Itt kiiktathatja az életébõl az azt megkeserítõ elemeket. Aki akkor nem próbálja meg ezt, az hibát követ el önmagával szemben.
Aki meglépi és sikerül, az viszont sokkal sikeresebb ember lehet, mint azok, akik eddig nagynak, erõsnek tûntek. Mert sokkal edzettebb lelkileg.
Amúgy meg komoly személyiségfejlesztõk sem mondják soha, hogy fordulj ki magadból, légy másmilyen. Csak azt: élj a lehetõségeiddel és emelkedj felül a besorolásokon.
Az meg természetes számomra, hogy a fáradt gõzt ilyen helyen engedik ki. Idegen környezet. Elolvassák amit ír, válaszolnak neki, de ha kikapcsolja a gépet, nem csesztethetik. Ezért nem beszél meg ilyen dolgokat hozzá közelállóval.
A vélemények(már ha õszinték) visszajelzések a környezetünkben lévõ emberektõl a viselkedésünkre, a szavainkra, tetteinkre...Szügségesek ahhoz, hogy egy embercsoport összekovácsolódhasson. Bár nem tudunk egymáshoz maximálisan igazodni, de kompromisszumokat lehet kötni. Természetesen oda-vissza alapon. Abban meg igazad van, hogy mindenki eldöntheti, kinek ad a véleményére, kinek nem.
Szerintem õk egyben vannak. Csak más lelki beállítottságúak, mint te. Te komolyan és szigorúan veszed az élet dolgait. Õk meg komolynak és szigorúnak látják az életet magukkal szemben. Ezért nem akarnak ilyenbõl többet maguknak.
Huntofának meg nem lehet igaza. Még egy újszülöttet is tisztelnünk kell. Aki nem adja meg a kellõ tiszteletet másoknak, fõleg úgy, hogy maga nem járt az õ cipõjükben, az olyan, akinek a véleménye nem mérvadó. A kertemben álló kivágott fa maradékának se adok a véleményére. Ettõl akár ki is röhöghet, sõt bárki gondolhatja: igaza van.
Heuréka! Nyertem! Nem vagyunk sose egyedül. Ott a gondviselés is velünk no meg a szüleink, meg egy kipécézett fiú/lány, akit Õ küldött, no meg (majd vagy most) a gyerekeink...stb. Nem mindent kell egyedül cipelni.
Én ezzel értek egyet, és eszerint igazítom életem:
"Pascal mondja: élvezet a vihartól hányt sajkán ülni, ha tudjuk, hogy az elveszni nem fog; s nem ilyen-e annak élete, ki vészei között teljes bizodalommal emeli tekintetét ég felé? Ki a gondviselésben nem kételkedik, az elõtt minden egyéb kétely elveszti kínzó fontosságát."
Valahonnan ismerõs szöveg. Tudom már honnan számomra "nem szeretem helyrõl". Gyönyörûséges, de néha milyen jó letenni az igát és megpihenni kicsit, egy szeretett ember karjába omolva nevetni, vagy sírni....
A legnagyobb tudás, tudni, - hogy senki sem kap nagyobb terhet, mint aminek az elviselésére képes. - hogy senki sem kap olyan feladatot amit ne tudna megoldani.
Attól, hogy nem bírunk mindent egyedül nem vagyunk elfuseráltak. Én sem bírok mindent, más sem. "A legnagyobb tudás: tudni, hogy gyengék és mégis erõsek vagyunk."
Ismét elnézést kérek, hogy az embert többre tartottom valami elveszett elfuserált önállótlan lehetetlen lénynél. Elnézést kérek. Komolyan. Folyamatosan ebbe a hibába esek. Nézzétek el.
Ez a teóriád az állatoknál sem mûködne. Mondd kedves Salsoul, miért játszod az érthetetlent? Nem úgy tûnt, hogy az lennél. (Jaj, bókoltam egyet, hogy történhetett ez meg! Nem is értem.)
Igen, nem maradna életbe felnõttek nélkül. Ám felnõttektõl független benne az az erõ ami tanulásra és tapasztalásra ösztönzi. Az amiért megtanul járni, beszélni.
Ahhoz, h beszélni tudjon mindenképp hallania kell valaki mást is beszélni. Máskülönben hogy tanulná meg a nyelvet...? Anaidnak igaza van. A gyerek úgy tanulja meg a dolgokat, hogy utánozza azokat, akiket lát. Ha nem látna két lábra egyenesedett embereket, eszébe sem jutna neki is két lábra állni.
De fogták néha a kezét és szeretgették, beszéltek hozzá, stb. Egyébként totál értelmetlenrõl beszélünk, egy csecsemõ felnõttek nélkül életben sem maradna....Táplálkozni sem tud egyedül. Szerintem térjünk vissza a topic témájához, vagy fejezzük be ezt az értelmetlen vitát.
Igen, csak - ha nem gumiszobába dugják ahol semmi sincs - önmagától egyedül tör elõre, anélkül, hogy ebbe bárkinek bármilyen beleszólása lenne. Egyszer csak jár, egyszer csak beszél.
És nem azért mert a szülõ ezt akarta. És nem érdekli, hogy a szülõ akkor ott van-e vagy sem, hogy segítsen.
Nem egyedül. Néha segítõ kezek emelik fel és megsimogatják. Nincs gyereked? Láttam egyszer egy iszonyú dok.filmet. Ott tényleg egyedül volt egy nem is kicsi lány bezárva valahova, már nem emlékszem. Enni, inni kapott semmi egyéb. Sajnos azt is mutatták, hogy visszafejlõdött, még beszélni is szinte teljesen elfelejtett. Iszonyatos volt. Elbõgtem magam rajta. A gyerekek utánozva tanulnak. Kell a környezet hatása is hozzá, lásd Tarzan történet, hogy bonyolultabbat ne említsek.
Én már csak azon csodálkozok, hogy a kisgyerek hogyan tanul meg járni és beszélni. Én már csak ezen csodálkozok. És mindezt egyedül, önerõbõl. Senki nem segít neki. Senki. És mégis. Ezen csodálkozok.
Miért nem sír inkább, hogy neki ez nem megy, és soha nem is fog menni... az elsõ esés után, vagy csak úgy alapban. Miért nem ezt teszi? Miért próbálkozik újra és újra elszántan... nem értem.
Miért nem mondja, hogy õ amúgy is négykézlábra, és gügyögésre teremtetett és ne akarják már, hogy a "bálna banánt egyen".
5768: Lehet nem helyesen asszociáltam. Bocs. 5761: Azt hittem errõl is beszéltek. Nem értek egyet az ilyen magányosak vagyunk és pont szemlélettel. Én azt mondom, lehet, hogy most az vagyok, de lesz megoldása az egyenletemnek, de kétismeretlenes amibõl én csak az egyik vagyok. Remélem, majd elõkerül a másik ismeretlen is, hamár a matek nyelvén jobban értesz...
???? confused. nem tudom, ez hogy kapcsolódik a kommentemhez, sorry :)
És ha egy embernek a valós számok halmazában a kibeszélés okozta megkönnyebülés is benne van az õt érdekli, nem kell hogy téged is érdekeljen. Mond már meg nekem, hogy miért valóságosabb az, hogy bajjal küzdõ emberek higgyék csak el, hogy magukra maradtak? Mennyi depist akarnak ilyen szemléletek táplálásával még "legyártani"? Társas lények vagyonk, nem kell belénk szugerálni, hogy baromira egyedül vagyunk, mert nem. Legalább hagy reménykedjünk. Nem hallottad még, hogy az ad a legtöbb lelki erõt?
valamelyik egyenletrõl viszont kapásból látni, hogy csak a komplex számhalmazon van megoldása, és azzal nem is foglalkozom. Engem csak a valós megoldások halmaza érdekel :)
Légyszi vonatkoztass már el néha! 2*2 néha 5. Nem minden megoldható. Egyébként a matek példa nem jó az érzelmeknek meg a realitásnak semmi köze egymáshoz. Ennyi erõvel azt is kérhetnénk, hogy a bálna banánt egyen....Akkor sem fog banánt enni.
Kivéve abban az esetben, ha eleve megoldhatatlan az egyenlet, mert akkor magunknak teszünk szívességet, hogy nem görcsölünk tovább rajta. Közöljük, hogy nem sikerült, elõveszünk egy egyszerûbb egyenletet. Nincs bukta a vizsgán, csak legfeljebb nem kiváló. És? Tudod, senkit nem vágnak meg azért, mert egyetlen egyenletet nem tudott megoldani.
csak a valóságban egy grammal sem lesz könnyebb az a teher
ez olyan mint egy bonyolult összetett egyenlet megoldása: annak az ecsetelésétõl, hogy milyen bonyolult és milyen nehéz megoldani, és hogy mennyien nem tudják megoldani nem lesz könnyebb az egyenlet megoldása, és ugyan úgy megoldatlan marad
lehet sírni, de a vizsga elégtelen lesz - engem mindig kivágtak ilyenkor
Kétségtelen, hogy vannak olyan típusú emberek, akik megkönnyebbülnek attól, ha kiírhatják, kibeszélhetik magukból. Mázsás súlyként lepottyan róluk a bánat pusztán csak attól, hogy kimondhatták, leírhatták. Nem megoldást keresnek, csak hogy meghallgassák õket. Néhány kedves szó pedig csodákat tud tenni. Szerintem õk egyszerûen csak így teszik könnyebbé, hogy cipeljék a saját terheiket. Emlékként még ott lesznek, de már nem teherként. Van ilyen is.
Mit ér az arany a több száz vagy ezer méter mélyen föld gyomrában kibányászatlanul, kibányászó nélkül? Na mit? Semmit sem.
A kitermeléshez kell: erõforrás a kitermeléshez, vágy az aranyra/kitermelésre, elszántság a kitermeléshez, hit a kitermelés sikerességében, tudás a kitermeléshez, menedzsment a kitermeléshez, és alázatosság, hogy az ember ne hülyüljön meg.
Igazibb súly s erõ az emberi agyvelõnél nincs. Ennek több vagy kevesebb léte az embernek több vagy kevesebb szerencséje.
Huntofának igaza van. Mindaddíg amíg a véleményezettek nem szedik össze magukat.
Szerintem idõnként a belsõ hangodat hallod. Az elképzelésed arról, milyenek azok, akik itt szólnak. És nem hallod meg az õ hangjukat.
Amit itt a linkben is mutatsz, meg amikre hivatkozol: írások, tanítások, vélemények, sokszor jók. De igazából ezek hozzák a más-bizalmat. Az ilyenekben bízás támogat a talpraállásban.
Úgy gondolom, azok, akiknek itt nincs önbizalmuk, hibáznak, ha nem keresik meg magukban azt, amiben jobbak, mint mások. És bocs, de szerintem a világ lustájának, vagy a legszuperebben rinyálónak is van valamihez tehetsége. Csak õ eddig nem tudta, hogy tehetséges.
Végülis láttam embert, aki abból él, hogy néz. Állítom nem rosszul. A nép meg sír és zokog a gyönyörtõl: láttam egy látót! Azt senki nem tudja, lát-e ilyenkor az illetõ bármit is, mert egy kukkot se szól. Viszont tényleg rendkívül hatásos arckifejezéssel néz.
Szóval Huntofának nem lehet igaza. Mivel õ átlagos modortalanságával sehol sincs az itt felszólalók tehetségéhez képest! Ahogy elnézem, inkább õ lehet itt a pancser.
"Amirõl szó van az az, hogy ide a gondjaival jár az ember, gondolom azért mert megoldásokat keres, és ki akar lépni a rezignált vergõdésbõl."
hiba.
5700 komment után már észrevehetted, hogy ez a topik az önsajnálatról szól, és arról, hogy akinek gondja van, az kiírhassa magából. A legjobb amit tehetsz, hogy meghallgatod, és bólogatsz :) itt nem fog senkinek megváltozni a véleménye - sajnos, vagy szerencsére. Ahhoz ezeknél erõsebb ingerek kellenének. Ez a topik panaszkodásként született, és panaszkodásként fog meghalni. Keress megoldást az interneten, és megoldásod soha nem lesz. A jó tanács itt csak egy tompa visszhang. A legtöbb, amit nyújthatsz az nem az okosság, hanem a megértés, vagy a kedvesség, ami sajnos csak ritkán jut eszembe. Ezt az is befogadja, aki az okosságra cselekvõképtelen.
Nekem az volt érdekes/elkeserítõ, hogy az osztályban mindig én voltam/vagyok a lesajnált balfék - a nevemet is ilyen fura, lemondó hangsúllyal mondják - mindenki ellenségeskedik, viszont amikor elmentem erre-arra és találkoztam ismeretlenekkel, emberszámba vettek. Ezek az esetek egy kicsit visszaadták az elvesztett önbecsülést -de az is lehet, hogy a más-bizalom egy részét szereztem vissza- ((A "legjobb" az amikor olyan szinten sz.rnak rád, hogy szinte egyenlõvé válsz a semmivel. És bármit csinálsz, akkor is az maradsz. Luft.))
értelmes srry*
komoly beszélgetések voltak végre értlemes dolgokról is:D Anaid üdv a klubban:)
Aki akar változtat, megtalálja annak módját.
És mi van azzal a tézissel, miszerint mások által ítéltetünk meg? Hiszen olyannak látjuk magunkat, mint amilyen képet a társadalom alkot rólunk. Mi van ha tévednek? Vagy mi tévedünk? Kinek van igaza? Patthelyzet.
Nem is annyira extrém. Nekünk pl. nincs lóvénk kajára. Nem árulok el nagy titkot vele, hogy baromira nincs összefüggés e tény és az önbizalmam között. Bocs, az elméletek nem mindig helyesek. Vagy talán az jött eddig le a hszeimbõl, hogy krónikus önbizalomhiánnyal küszködnék, szerintem nem, ugyanis valóban nem. Ilyen az élet....
Az önbizalom nevében benne van, hogy mitõl függ leginkább. Ön-bizalom. Bizalom a képességeidben, tehetségedben sat.
Hogy mutassak olyan embert? Mutatom magamat.
Mondom, ugyan abban a szarban jártam mint ti, de van megoldás és ki lehet lépni. Nekem az elsõ nagy lépés a tánctanfolyam volt - de errõl már sokat és részletesen szóltam. Igen erõsen munkált bennem, hogy majd milyen bénának tartanak, a csajok úgyis undorodni fognak tõlem majd sat. És legyõztem magam, és rájöttem, hogy csak fantomoktól rettegtem és féltem valójában, amiket magam teremtettem magamnak, és ezért nekem is kellett felszámolnom õket, a hozzájuk való kötõdésemet.
Na már most az önbizalomhiány több okból adódik:egyrészt néhány rossz tapalasztból,másrészt önértékelésbõl,harmadik ezekbõl következik minek úgyse menne érzés...legalábbis nálam.feloldani ezt nem tudom.
Az az igazság, hogy az önbizalom jórészt a külvilágtól függ. Ha csak negatív visszajelzéseket kapsz, mondjuk évekig...mutass olyan embert akinek nem száll el minden önbecsülése. Régen nekem is volt. Most csak...néha-néha.
Mint sokminden más, az önbizalom sem való minden jöttment ágrólszakadt parasztnak. Nem azért mert kívülrõl elzárják tõlük, hanem mert õk zárják el maguk elõl.
Nem kell, ironizálni, éhezni ígyse-úgyse jó, tudjuk. A kérdés az, hogy egy magabiztos, öntudatos, stb egyén és vele szemben egy bizonytalan, letargiába süllyedt örök vesztes milyen megoldást keres (talál) arra, hogy ne éhezzen. Sajnálja magát hogy így kib...szott vele az élet, vagy esetleg hajlandó megmozdulni? Feladja vagy tesz valamit? (Imádom, hogy mindenki extrém példákkal hozakodik elõ, hogy tutiezer100%igbiztos mód beleköthessen valamibe, nehogy hátha azt kelljen mondania, hogy jéé ez akár még mûködhet is. :)
És mire megy a magabiztos belsõ tartással ha pl. korog a gyomra? A nem megfelelõ táplálkozásba is belebetegedhet, letargiába süllyedhet. A bármilyen krachról meg ennyit. Azért mennyivel másabb vigyorogva, önbizalommal telve éhezni, hátha attól is jól lehet lakni! Csak egy extrém példa. Nem kell azért mindenfélét csak és kizárólag az egyénre kenni. Az életünk kölcsönhatásokban létezik szerintem, nem lehet csak az egyént, meg csak a környezetet okolni. Mindkettõ formáló tényezõ. Csak vélemény. Nem változtathat meg mindent az, ha az ember magabiztos és kedves, meg mosolyog, meg stb. az olyan nézetek, hogy ha te ilyen vagy, meg jó, meg izé minden jóra fordul nem igazak. Ezt meg én írom tapasztalatból.
Azt is elolvastad, amit utána írtam? Befolyásolnak a külsõ tényezõk, de arra építeni nem lehet. Nem nyújthat egy biztos szilárd alapot, pont azért, amit te is leírtál. Ha valaki csak külsõ tényezõkre épít, és azok neadjisten rossz irányba fordulnak, akkor az illetõ tönkremegy, belebetegszik, letargiába süllyed, ennyi. De ha van egy magabiztos belsõ tartása, akkor jöhet bármilyen krach, elég erõs lesz ahhoz, hogy átvészelje és megoldást is találjon.
#5729, #5731: Nem bizony. Az önbizalom külsõ tényezõktõl független.
Az önbizalom ha kap egy pofont, negatív visszajelzést nem összeesik meg hullámzik, hanem megnézi, hogy mirõl van szó vagy hogy hol rontott a számításban, és amint lehet javítja a hibát. Mert tudja, hogy emberbõl van ezért idõnként hibázik, és azt is tudja, hogy a hibái viszik elõre, tökéletesítik (az azokból való tanulás ugye).
A stabil önbizalmat nem ingatja meg semmi. Ellenáll minden ostromnak, árnak, földrengésnek, tornádónak.
De ugyan úgy ellenáll annak, mikor hiúságának beszélnek, vagy dicsérik.
(A helyes önbizalomban nyilván alázat is van, ami meggátolja az elszállást)
#5730: Lehet ellene tenni, ám akkor tényleg tenni(!) kell. Gondolja arra, hogy pl matematikából sem 45 perc alatt tanulsz meg mindent, hanem sok-sok év alatt. (Tudom, ha nem lenne tankötelezettség azt sem tanulnád...)
#5733: A megoldás a folyamatok tudatosítása. Tudatosítása az önbizalomhiánynak, annak ingadozásának, annak kivizsgálásának, és a korrekciós programnak. ”neménvoltam” helyesen elmondta, hogy ez bizony kemény dolog, a korrekció több éves folyamat.
Ha tudatosan nem figyelek az önbizalom a kérdésre, akkor még ha a sikerek önbizalmat is adnak, az elsõ kudarc mindent lerombol.
22-es csapdája eset: egy embernek sikerül hatalmas változtatás egy bizonyos területen, pl. megygúgyul egy betegségbõl. Fárasztó, hosszú folyamat után, a viselkedésében nem tuti, hogy azonnal pozitív változás a "látszat", az aszem a következõ lépés lehet. Erre mondják azt, hogy az események megviselték, és "kiheveri"? Önbizalmat adhat, hisz sikerült, de el is vehet az önbizalomból, mert a viselkedésbeli enyhén és szerintem átmeneti változást nem annyira pozitívan sikerül mindenkinek lereagálni. A látszat az látszat. Megoldás? Idõ?
Véleményem szerint Salsoul látásmódját nem fogjátok elfogadni, mivel egy teljesen más életszemléletet és életvitelt képvisel mint közületek bárki, így mivel nem ismeritek azt, ráadásul számotokra nem is hiteles a mondandója (miért is lenne az interneten keresztül), ezért nem tudjátok/akarjátok elismerni (direkt nem írom, hogy szerintem milyen, mert ez teljesen irreleváns, mindenkinek a saját útját kell megtalálnia és tiszteletben tartania másét). Tény és való, hogy az önbizalomhiány évek alatt épül ki és mivel gyakorlatilag a személyiségedet kell átformálnod a siker érdekében ez nem megy egyik napról a másikra, hanem egy kezdõ döntésre (pl. jobbá akarom tenni az életem) épülõ folyamat. Eközben sok elbizonytalanodás és kudarc lehetséges, de ha az ember halad akkor az ebbõl fakadó önsajnálat átalakulhat egy analitikus problémamegoldó képességgé. Ezt úgy értem, hogy ha valamit beszopunk, akkor a hiba tényleges okát keressük, elemezzük és újrapróbáljuk másképpen, nem pedig leülünk és sírunk. Leírva ez szép és könnyû, a megvalósítás pedig szar és kemény. Türelem kell hozzá és kurva nagy önfegyelem, hogy ne essünk az önámítás csapdájába. Hogy erre az önámításra kinek mennyire van hajlama, az személyiség kérdése, minél mélyebb annál hosszabb lesz a folyamat, mert minden alkalommal amikor saját magának hazudik az ember, visszaugrik egyet, és ezt ráadásul nehéz is kiszûrni mivel senkinek sem könnyû elismerni, hogy saját magát bassza át. Csernus dokival kapcsolatban: a módszerei megosztottak, viszont hasznosak. Szerintem akaratgyenge embernek nem érdemes hozzá fordulnia, mivel nincs türelme a folyamat "menedzseléséhez", ha vkin azt látja, hogy tojik változtatni, azt elhajtja a francba. Viszont a másik véglet sem jó, amelyik csak lelket ápol és elsiklik a problémák fölött, mivel ennek ugye semmi haszna. Bár kinek mi a jó ugye... na ez jó hosszú lett...
Szerintem nem átok. Olyan egyszer fenn egyszer lenn dolog. Kinél milyen mértékben eltérõ. Az ember összeszedi magát, beüt a krach, megint összeszedi magát....és így tovább. Kívülrõl meg ezt is, azt is "segíthetik": az összeszedést is, a lerombolást is. Néha meg a szerénységet is tévedésbõl önbizalomhiánynak tartják....stb.
Valóban egy átok ez a önbizalomhiány,de nem igazán lehet ellene tenni..
Külsõ tényezõk nem befolyásolják az önbizalmat? Már bocs, de te el is olvasod mit írsz, vagy csak pötyögsz össze-vissza? Ha egy meber csak negatív visszajelzéseket kap, habár majd meg szakad úgy igyekszik, baromira le lehet rombolni az ömbizalmát. Ez nem vita tárgya, tény.
Egyébként ha pedig úgy áll a dolog akkor mondjátok KI azt, hogy: IGEN, ez így Kurva JÓ nekünk!!! MI így szeretjük és ez ellen semmit sem akarunk tenni. Meg mi különben is erre predesztináltak vagyunk. Az önbizalomhiány és beszariság alapvetõ feltétel, alapja a boldogságnak, és teljességnek. Nem, hogy meghaladandó, egyenesen kívánatos!!!
De akkor tényleg mondjátok, ki, hogy ezt szeretnénk és nekünk ez a jó, a nirvána, a menny, a paradicsom, a béke, boldogság, az életelixír sat.
És akkor senki sem fog belepofázni az életetekbe. Senki sem fog tanácsot adni. Senki semmivel nem fog elõhozakodni.
És másik topikot is kereshettek, mert ha jól olvasom az indító szándékait, akkor õ mint meghaladandó dologra tekint az önbizalomhiányra, ami gátja az ember boldogságának, felhõtlenségének, ragyogásának.
Ehhez nem kell Kálvin János.
Egyébként az is benne van a Bibliában, hogy segíts magadon és Isten is megsegít. Persze, a rezignáció, az hogy sorsunk elõre meg van írva felment minket a cselkedetek alól, és sokkal kényelmesebb.
"Az alap tételed abban a megfogalmazásban lenne jogos, hogy minden ember egyenlõ lapokkal indul, és kötelezettséggel arra, hogy emberhez méltóan éljen, tegye magát hasznossá maga és a társadalom számára, és ne pedig valami agyatlan csúszómászó parazita féreghez hasonlatosan éljen. " - pontosan erre értettem...nem kellett volna fölöslegesen körmölnöd az elején:D egyébként a kálvinisták (reformátusok) is ezeket vallották->bûn ha az Isten által adott tehetségeinkkel nem élünk, vagyont halmozhatsz fel, de használd fel jótékony célra...röviden ennyi Kálvin János tana ja igen és még valami amit kimondott->Sorsunk elõre megvan írva, ahogy a nagy könyvben:D 1535-ös Keresztény Hitvallás Tanításaiban (én alapvetõen Evangélikus vagyok) de nem gyakorlom a vallásom ...
Olvasd el, hogy mi a topik címe, és kérlek beszélj a címérõl, és az indító hozzászólásról, az indító szándékairól. Aztán beszélj arról, hogy miért érdemes eme topikba látogatni, bele írni sat. Aztán arról, hogy mi célból jön ide valaki értekezni, írni, olvasni.
Másrészt ki a faszom mondta, hogy Csernusssá kell válnod??? El vagy tájolva! Nem kicsit!
Amirõl szó van az az, hogy ha gondjaid vannak, akkor azokat oldd meg! Ténylegesen! Amirõl szó van az az, hogy ide a gondjaival jár az ember, gondolom azért mert megoldásokat keres, és ki akar lépni a rezignált vergõdésbõl.
Kövesd a benkõ stílust, hogy minden úgy fasza és király ahogy van. De akkor ne is gyere panaszkodni. Meg a többiek se, hogy így meg úgy õ milyen szegény önbizalomhiányos és hogy milyen rossz...