Részvétem. Tudom, milyen érzés, és nem könnyû. Talán az erõt adhat, ha elmondom, nálam mi a helyzet a rokonsággal. Bátyám nem sokat törõdik velem, igaz már saját családja van de akkor is. Névnap, meg ilyen alkalmakkor felköszöntjük egymást, azt csá. Unokanõvérem kint van Írországban, az ünnepekre hazajött, de hozzánk nem volt képes eljönni. Vele kapcsolatban asszem elég, ha azt mondom még mindig nem tette tiszteletét nagyapám sírjánál (2 év után sem). Szóval én is fõleg anyámra, szûkebb családra számíthatok. Nem tudok mást mondani neked, kitartást és erõt kívánok ennek elviseléséhez.
Elõször is részvétem. Másodszor pedig arra kell figyelned szerintem, hogy van egy bizonyos határvonal ennek pedig két oldala van: az elsõ rész, amiben te jársz, a természetes gyász idõszaka, ez mindenkinek különbözõ ideig tart, mindannyiunk másként dolgozza fel. Viszont mint írtam van egy határ amit ha átlépsz már nem gyász lesz, hanem önsajnálat, sõt: sokan egy hozzájuk közel álló ember halálát használják fel arra, hogy a problémáikat megmagyarázzák a megoldás keresése helyett. Ezt az önámítást igen nehéz és szar dolog megtalálni és visszafordítani mivel valamilyen szinten saját magunkat köpjük szembe és ezt sosem könnyû elfogadni.
Azt nem mondom, hogy te ebben jársz mivel nem ismerem az életkörülményeidet személyiségedet stb... csak arra próbáltam rávilágítani, hogy ha erre az útra rálépsz akkor abból nehéz kiverekedned magad, mert aki sok szart kapott az élettõl annak kézenfekvõ, egyszerû megoldás lehet a múltból való táplálkozás kihívás esetén és ha másoktól várod a problémáid megoldását akkor nem fejlõdik a személyiséged. Kívánom, hogy ne lépj erre az útra és igyekezz õszinte lenni magadhoz még ha néha fáj is.
Érdekes emberrel találkoztam minap. Jól ismert dolgokat mondott el, szokatlan fókusszal, megvilágítással. Az egyik téma amirõl elõadott: Szakrális párkapcsolatok napjainkban.
Amúgy egy elõadássorozat része volt (más témában lesz itt is folytatás), amiben ez az elõadó a különféle betegségek lelki okairól beszél. Nagyon tetszett, hogy nem az volt számára szempont: változz meg, gondolkodj máshogy, hanem az, tetteinknek milyen következményei lehetnek.
Sokszor hisszük azt, a másik ront el valamit, holott mi magunk kényszerítjük rá a körülöttünk élõket az adott döntésre. Nagyon sok élethelyzetemre kaptam végre magyarázatot, magam és szüleim, valamint saját párkapcsolataim szempontjából.
Ha igazán szeretnél valakiket magad mellé, akkor találnál. Szerintem téged annál sokkal jobban érdekel az, hogy elsírd mindenkinek hogy neked mennyire szar életed van és te mennyire szenvedsz állandóan. És miközben azt mondogatod hogy mennyire semmit nem érsz, folyamatosan csak magadról beszélsz. Ha tényleg ennyire szar az élet, akkor ld. #5407. Ha meg kiutat keresel, tedd.
(Legyetek szívesek megkímélni azoktól a hozzászólásoktól amiben taglaljátok hogy mennyire nehéz ismerkedni, mert nem az. Én is voltam magányos, kiközösített, meg nem értett.)
én ugyan nem. megértem, hogy fáj. Tanácsolni csak azt tudom, hogy kezdd el keresni új emberek társaságát, akikhez újfent ragaszkodhatsz. Mert úgy érzem, hogy nem vagy ez irányba nyitott.
természetes dolog csak szemétség a tudat hogy 18 éves vagyok és lassan márcsak egyetlen élõ rokonom marad! jó nem panaszkodom õ kitart mindig mellettem az édesanyám...de viszont van olyan ember akinek senkije sincsen...->valószínû elõbb utóbb erre a sorsra jutok akkor nem lesz tovább ami motiváljon mondjuk eddig se nagyon volt de ezek után!! erre mondaná FBN x meg Salsoul h baszod legalább megfog tanítani az élet mindenre pffff....köszönöm ez nagy segítség az ilyen dumákat bírom komolyan :S:S ááá mind1 jó8
ezért se jöttem fel több mint 2 hétig az sg-re egyáltalán nem volt kedvem semmihez...majd jön salsoul és letámad avval a dumával h az élet megy tovább ez így igaz, de ritkán éreztem olyan pokoli fájdalmat belül mint 7-én 8-án szinte csak félholtan feküdtem és néztem fel a plafonra merengve a szép együtt töltött idõkön...na mind1 ez van..nem szabad feladni az egy dolog de engem most vhogy nem érdekel semmi jelenleg
meghalt a nagymamám január 6-án így kezdõdött az évünk sok minden a nyakamba szakadt de kezdjük megoldani a dolgot csak mondom megint egy személyt elvesztettem aki legalább megértett , szeretett és a bizalmasom is volt hozzáteszem rendszeresen jártam hozzá segíteni is ha kellett
a családod egyik napról a másikra való ellátásáért dolgozol éhbérért egy indonéziai aranybányában? ciánban fürdesz minden egyes nap és hébe-hóba feljössz írogatni az sg-re vagy mi?
Nekem úgy tûnik, helyre jönnek a dolgok. A suliban is sikerült helyreállítanom a renomémat plusz sok eddigi döntésemrõl azt hittem, h rossz...és közben kiderült hogy mégse
nem értem hogy nem engedhettek titeket át Pozsonyba ezt nem értem:O:O ahogy nekem akkor is sántít a történet:) tudod majd hiszem ha látom, várom szeretettel a képeket xD xD
egyáltalán hova mentetek? Lengyelországba? mit akartak az álarcos emberkék? nem hiszem, hogy egy 45ös cipõtõl megijednek a tolvajok, hogyha egyszer mindenkit kirabolnak...a másfél millás sétát az autópályán hááát...már csak azért is, mert tilos az autópályán a gyalogos közlekedés (ha meg le van zárva, akkor meg fõleg)
Ellentmondásos lenne? Mittomén. Ezen még nem gondolkoztam. :D Szimplán csak megtörtént.
azért vágod, hogy eléggé ellentmondásos a történeted...
Amikor még volt kedvem emberek közé járni mindig amikor kifogyott a téma ezt az utazást kezdtem mesélni. Cserediák koromban pl. két germánus csajnak regéltem el (németül) aztán kb. köpni-nyelni nem tudtak. Inkább rendeltek nekem még egy "radlert", hogy folytassam.
Miért...ha láttad a legújabbat...ott se dumált sokat, leginkább csak hörgött
Kitaláltam? Sajnos nem. Hogy is mondják? Az élet írja a legszebb meséket...vagy a legizgalmasabbakat... Évekig beszéltünk ezekrõl a dolgokról... Majd ha egyszer felmegyek Pestre, mutatok képeket...ugyanis mindent lefotóztam. Normális fényképezõvel, nem digitálissal. Minden sz.rt megörökítettem.
Hát nem t'om, de kicsit zavaró, hogy sehova se tudok úgy elmenni, hogy ne történne valami :S Kilépek az utcára, és kb. azt várom, h mikor esik a fejemre egy féltégla...vagy egy zongora XD
- a mi sátraink hátul voltak - én felvertem egy sátrat, azért nem kaptam el a többiektõl a betegséget - a mi szobánkba azért nem törtek be, mert a kétméteres vezetõnk kinnhagyta a 45-ös cipõit...és nem mertek bemenni XD - ja és az utolsó pill-ban nem szálltam be abba a kocsiba...mert az utsó pillanatban megjöttek a szüleim is... XD XD
Egyszer elmentem egy ifjúsági találkozóra :) Busszal. 2 hét. Elmondom milyen dolgok értek minket: - Szlovákián akartunk átmenni, nem engedtek, ezért kerülõvel Ausztrián keresztül kellett - 1 hétig az elõtalálkozón, nyakig sárban cuppogtunk - álarcos emberkék molotov koktélokat dobáltak a sátrakra - egy pár leégett - utána lerobbant 1 napra a busz - de mielõtt lerobbant megetettek minket tortával - a vesztegelés alatt mindenki beteg lett, hányt - a vezetõnk összeesett, lefejelte a mosdómittoménmit...egy lány addig hányt, míg ki nem száradt - ne tudjátok meg, milyen látvány- - utána iskolában megszállás - kirabolták a sulit, szinte minden mozdítható értéket elvittek - utána másfél milka ember gyalogolt az autópályán - le volt zárva - tömegnyomor mint az állat, rohadt nagy táskákkal - kb. félholt állapotban értünk haza - slusszpoén: a vezetõnk ezután az út után volán mögé ült...kabummm...belecuppantak az árokba...
Jah...és én mindent megúsztam :D :D Kinek van kalandos élete?! XD
Ilyen megesik... De csak azért, hogy legyen mit mesélni az unokáknak 50 év múlva ;)
Annyira szerencsétlen vok, h már én is poénnak fogom fel lassan. XD
Enyhén volt ám gáz :D Engem szólítottak elsõnek (írásbeli), felállok -szõke kiscsaj pár perccel azelõtt majdnem az ölembe ült :P Így hát fogtam magam...és kiborítottam az összes cuccomat a földre :D :D Olyat röhögtem... XD
Alapvetõen de. Csak nagyon sokat nyom a latbe, ha tudod használni a nyelvet kreatívan. Nem kell igazat mondani csak beszélj, és érsd mit mondanak. Írásnál ugyanez. Ne légy túl görcsös, csak hangozzon jól amit leírsz.
Én múltkor megszívta megyet nagyon. Bemetem vizsgára, úgy hogy tanultam... De a tanár arra számított hogy úgyis mindenki puskázik, tehát K nehéz volt a vizsga. Annyit fejbõl nem is lehet tudni... Tehát, meghúztak... De úvén nem fognak! HA kell bemagolom az egész könyvet!
Yeaah.. :D Megvolt a nyelvvizsga :S Lehet h sikerült. (azt hiszem kezdek fejlõdni) De lehet, h nem (vagy mégse) ... Többet meg nem mondok, mert mindjárt agyvérzést kapok. (nem már megint, hanem még mindig :D )
Nem a palota pincsi volt amit evésre fejleszettünk ki? Ja nem... Az a Chao Chao...
Egyébbként mikor is alakultunk kutyakedvelõk és pedigré elemzõk fórumává? Nem zavar, csak kérdeztem...
Egy ilyenrõl láttam egy mûsort... A gazdája valami nagyon sovány paranoid ember volt, és azért szerezte be a medveölõt, hogy megvédje (elég rossz környéken lakott). De a legtöbb sérülést mindig a kutya okozta neki akaratlanul is, azzal pl. hogy sétáltatás közben elrántotta, meg ilyesmikkel. Vicces. :D
Én a középtermetûekre voksolok, juhászkutyákra. A kicsi kutyák olyan kiábrándítóak, egy harciasabb macska végez velük. :D
A csivava nem pincsi, asszem mexikói eredetû. A palotapincsi kínai. Kistermetûben elég sokféle van, nagyon gondosan kell válogatni a fajták közül, mert a legtöbb agresszív, támadó típusú, ideges természetû.
A nagy medveforma, vagy méretû kutyákkal van a legkevesebb probléma, mert tisztában vannak az erõviszonyokkal, nemigen támadnak. Minek? Ránézel úgyse kötekszel.
A középtermetû kutyák közül a juhász típusúak és a középtermetûnél kisebb keverékek jellemzõje a hangoskodás, kerítésnek ugrálás. Legtöbbjük csak a figyelmet akarja magára felhívni. Ha megijedsz tõle, jót röhög a markába utólag.
Bevált módszereim: Ha a kutya ugat rám, köszönök neki és megdicsérem, milyen ügyesen õrzi a házat. Ettõl megdöbbennek és csönd lesz általában. Ha találok olyan kutyát, akivel végképp nem bírok, bemegyek egy állateledel / felszerelés boltba, veszek reflexlabdát. Megmutatom neki és bedobom a kertbe - nem felé.
Ezeknek köszönhetõen csönd van, ha az utcán járok, pedig majdnem minden házban van kutya.
ha kutya akkor legyen kaukázusi medveölõ! ha már megtámad valami dög akkor egy ilyen! s akkor nem fog fájni ha teljes munkát végez! :-)
Én sem,nem nagyon bírom hogy rám döntik a kerítést hülye nagy dögök...én csak a kistermetû ártatlan kutyákat viselem el például csivava vagy hogy hívják:D
Nem pótlás részemrõl. És nekem spec ember sem tulajdonom. Nem értek egyet az értelmetlen gyilkolással és szívem szerint 18+ jelzéssel illetném a tv híradót.
Az emberi tulajdonságok kivetítésére az állatokra: az embereknek nemigen van fogalmuk az olyan telepatikus kommunikációról. A kutyával születik. Én sokat tanultam tõlük errõl, de azért egy kölyökkutyától még erõsen le vagyok maradva.
Abban, hogy az ember nem magányos fajta egyetértek. Csak nem falka, hanem csorda, ahogy te is mondtad. Ami azonnal magyarázza a viselkedési különbözõségeket. Terelhetõ, mint a birka, de soha nem az értelem és az ésszerûség fogja vezérelni.
Egy viszont tuti. Egyszerûbb kutyával összeszokni, mint egy másik emberrel.
Az elsõhöz álltam közelebb akkoriban. Fiatalon ugyanis kóros ember undorom volt ezért inkább a kutyámmal/macskámmal töltöttem az idõm. Simogattam, beszéltem hozzá, miegymás. Ettõl függetelnül nem ért el nálam sokmindent...
De héj, sok barátom van aki nagyon állat centrikus, és párral még vitatkozni is szoktam, a jó öreg ember kontra állat "csatamezõn". Jómagam humanista vagyok ilyen szempontból (nem keverni azokkal a liberális idiótákkal akik így nevezik magukat de gõzük nincs mirõl van szó). Szép és jó, hogy nem szabad pl megütni a kutyát, de én ammondó vagyok, elõbb fügesszük fel egymás legyilkolását háborukba, és utána, ha már, mikor törõdünk azzal, hogy a másik ember, hogy érzi magát, jöhet a többi állat. Mondom ezt úgy, hogy 100x jobban bíznék meg egy kutyában mint egy emberben. A falka álaltok, amíg te vagy az alpha, tudják a helyüket. Az ember gyakran árulóvá válik... Teszem hozzá az emberek egy része is falka (csorda) "állat". Ettõl függetlenül megbízhatatlnabb. Mégis, inkább vagyok ember párti.
Amúgy szép ez az elv: az "állat a barátom nem a tulajdonom"... Speciel több okból nem értek egyet, de ez másik kérdés, tisztelem mások meggyõzõdéseit.
Egyébbként meggyõzõdésem hogy az "állatosoknál" ez a nagy állatbarátság csak emberi kapcsolat pótlás. Az álatokkal valamilyen szempontból mégis könyebb mint emberekkel. VÉgülis, lehet bármilyen okos egy kutya/macska, az emberi szinvonalat sosem fogja elérni, és ezért könyebb (sokkal) kvázi "ráerõltetni" a barátságot...
Egyébbként pedig, sok tulajdonság amit az állatoknak tulajdonítanak, pusztán kivetítés. Humanizáljuk õket különbözõ nyelvi és pszihológiai ezközökkel. Meggyõzzük magunkat, hogy olyan mint az ember, felruházzuk õket emberi tulajdonságokkal, hogy jobban érezzük magunkat. De ettõl még nem válik igazzá.
Vidéken többnyire a háznak van kutyája, nem az embernek. Ezt nehéz elmagyarázni. Én most falun élek, de Pestrõl költöztem ide. Az akkori kutyáim lakáskutyák voltak. Napi 4-5 óra közös séta, játék, beszélgetés velük, az egészen más.
A vizslám kifejezetten kísérõkutya volt. Õ még dolgozni is jött velem.
Ez egy egészem más kapcsolati forma. A kutyák nagyon jók emberismeretben és telepatikus kommunikációban. Tökéletesen eligazodnak a testbeszédben és a gesztusnyelvben. Rengeteget segíthetnek a környezet megismerésében. Emellett határozottságra és következetességre nevelnek. Mert ha egyszer ettõl eltérsz, a kutya a fejedre nõ.
A macskák ezzel szemben eléggé ingadozó hangulatúak, de merem állítani, hogy sokrétûbbek és kommunikatívabbak a kutyáknál. Egy macska körülbelül 100 kifejezést ismer és használ (macskabeszéd), de önfejûek piszkosul, hiába okosak. Náluk a legnagyobb áttörés a bizalmuk velem szemben. Amikor idegen kutya jön az udvarba és a macska rezzenetlen arccal sétál oda hozzám. (igaz, az idegen kutya azonnal megáll és száját tátja a döbbenettõl) Mert tudja, amíg ott vagyok, neki bántódása nem eshet. Ez a bizalom azért is különleges, mert a macska nem falkaállat, viszont ezzel azt is elismeri: itt én vagyok a fõnök, akinek mindenki (kutya, macska) engedelmeskedik.
Szóval õk is az én társaim. Nem a kutyám, nem a macskám igazából. Nincs bennem tulajdonlás semmilyen élõlénnyel szemben. Hidd el, nem könnyû és nem rövid az út idáig. Meg persze az idáiggal nincs is vége.
Általában vidéken a kutya, macska viszont tulajdon, de minimális a közvetlen kapcsolat. Nem kevés olyan kutyát ismerek, akit a gazdája meg se simogat. Enni, inni kap, õrzi a házat, azt jólvan.
Gondold át magadban, melyik formához álltál közelebb.
Többen is mondták, hogy nekem is hogy, szerezzek be valami állatot, és akkor talán nem legyek "ilyen". De nálam ez nem mûködik. Vidéken nõttem fel, sok állatunk volt. Kutyám is volt egész életemben, mielõtt elköltöztem és nekem nem használ. Mármint a jellemfejlõdésemmel nem tett semmit a dolog. Félni sosem féltem tõlük.
"Ezért akkor kell megölnünk magunkat, amikor elégedettek és boldogok vagyunk. Egyedül ez az öngyilkosság hiteles, mert bizonyítja, hogy nem gyávaságból, menekülésképpen vagy önutálattól sarkantyúzva távozunk az élõk sorából, hanem azért, mert megvetjük az életet amúgy egészében, örömeivel és sikerajándékaival egyetemben. Az ilyen öngyilkosságot soha nem bánjuk meg, és példaképpé válhatunk minden idõk következõ öngyilkosai számára."
aszongya soha nem bánjuk meg, hát nehéz is lenne :DDD
hát remélem neki sikerült, mert a módszerekrõl igen érdekes dolgokat írt (haljunk éhen vagy fagyjunk meg lol)
Szerezz egy kutyát. Elmúlik a dolog, ha megismered õket. Valamikor még a törpetacskótól is féltem. Most 7 kutyám van, de a rekord 15 kutya volt az udvarban. Valahogy minden kutya hozzám talál, ha otthonról elcsavarog.