Hát szerintem meg benézted, a PC rohadt nagy piac.
Azért tûnhet kicsinek, mert minden játékot megcrackelnek, de hát istenem, ilyen az élet:)
Állítólag csippelik már nagyiparban is a konzolokat, úgyhogy majd egy idõ után rájönnek ezek a hülye kiadók, hogy mégiscsak univerzális piacot tud nyújtani a PC.
Én azon szoktam röhögni, amikor a balfékek exklúzív FPS-t játszanak gamepaddal:))))
"egyszerre adta meg a hatalmas külsõ tereket, a szabadság érzését, a gyönyörû helyszíneket, a szintén kidolgozott belsõ tereket, változatos ellenfeleket, iszonyat jó AI-t, jármûveket, stb."
Ez nagyjából igaz, csak nekem a szabadság érzése nem volt meg. Lehet, hogy keveset baszakodtam vele, de nekem úgy tûnt, hogy a tér ugyan nagy, de ha nem arra mész amerre "kell", akkor céltalan az egész. Nem volt semmi értelme elkolbászolni a világ másik végére, mert utána vissza kellett menni, hogy jöhessen a következõ "pálya". Na meg egy csomó helyen olyan volt a nagy tér, hogy egyik oldalon hegy, másikon szakadék, azt' mennyé' elõre. Pszeudo nagyteres. Olyan, mintha szabad lennél, de közben igencsak kötött. Nekem ezzel volt bajom. Egyébként anno a vasam is kevés volt hozzá, úgyhogy lassan elõszedem megint.
"akkor is le lehetett tölteni ingyen, engem senki nem akadályozott meg benne"
Ja, hát engem sem fog. Izzítom is a torrentet... :P
Bátyámék egyébként anno nagyon rákattantak, vettek is kettõt, aztán tolták (volna) multiban. Csak az egyik CDkulcs nem mûködött. Írtak emailt, kaptak egy másik kulcsot. Az sem mûködött. Még egy email, aztán hozzájuk vágtak három mûködõt, hogy "hagyjatok már békén"... :P :) Jóféle support, ilyen kéne mindenhová!
Halo egy szimpla gagyi shooter volt. Szép grafikával+jármûhasználattal (ami akkor még tényleg újdonság volt). Viszont iszonyatosan arcade játékmenet (bár ez nem végülis nem, baj sokan erre gerjednek). A fõ gondja viszont a minden ötletet nélkülözõ pályatervezés volt. Egyszerûen ctrl+c, ctrl+v módon csinálták. Amikor az ember már huszadszor ment végig egy tök ugyanolyan hídon hogy leérjen a szakadék aljára, vagy huszadszor fordult be tök ugyanolyan sarkon, akkor már mocskosul idegesített (és csak azért toltam végig, mert épp túl sok szabadidõm volt)
Halo-nál sokkalta jobb FPS-ek voltak pc-re...
wtf?
akkor is le lehetett tölteni ingyen, engem senki nem akadályozott meg benne
másrészt nem volt semmi baj a cryengine-nel, minden megvolt benne, ami egy jó fps összerakásához kellett, külsõ, belsõ terek, fizika, stb. szerintem az akkori engine-ek egyik legjobbika.
õszintén szólva alapvetõen érthetetlen számomra, hogy annak idején hogy lehetett az, hogy valakinek csak 15 percig tetszett a játék. persze elfogadom, hogy ízlések és pofonok...de azért igen kevés fps gamma volt annak idején ami egyszerre adta meg a hatalmas külsõ tereket, a szabadság érzését, a gyönyörû helyszíneket, a szintén kidolgozott belsõ tereket, változatos ellenfeleket, iszonyat jó AI-t (okos de "gyengusz" zsoldosok, buta de erõs szörnyek), jármûveket, stb.
aki az akkor fps-felhozatalban azt mondta, hogy mekkora szar a far cry, azt enyhén szólva is szûklátókörû buta sznobnak tartom, akinek egy fps még mindig abból áll, hogy megyek egy csõben és lövöm a szembejövõ szkriptelt ellenfelelet.
emlékeim szerint is a far cry után a következõ fps, amivel érdemes volt játszani, a chronicles of riddick volt, ami végre valami újat hozott a fps-ek langyos állóvizébe.
Ja, azt meg el lehet felejteni, hogy ingyenes lett. Illetve ingyenes, az amcsiknak. Talán a kanadaiaknak is. (Csak észak-amerikai, ubisoft accal rendelkezõknek) Kb egy hét után bekorlátozták az akciót.
Ja, HALO-ban volt valami kooperatív, amit kiheréltek a PC verzióból, nem? Az mondjuk úgy buli lehetett...
FarCry enginetõl meg mindenki hogy el volt szállva, aztán kutya se licenszelte le... Vagy nem is engedték? Közben meg jött csillió játék Doom3, UT, sõt, Chrome motorral. De CryEnginnel egyetlen egy sem. (Vagy tudtok ilyenrõl?)
Hát engem egyik sem csigáz föl...
Sokan meg azt mondják hogy tartalmasabb/hosszabb játék lett a wiis metroid3 (csak sajna multi nélkül ami elég gáz) mint az xes halo3, csak az n inkább a fejlesztésre adott több pénzt reklám helyett. Na mindegy, majd egy jó wii multi fps lesz a medal of honor heroes 2.
Egyetértek ! Akik leszólják a HALO-t, azok azért mert PC-n tolták. Anno imádtam boxon. amikor x évvel késöbb kijött PC-re, meg sem közelítette azt a hangulatot, grafikája is hagyott kivánnivalót az XBOX1-hez képest(!!!!), szóv al PC-s Halo 15 perc után uninstall volt nálam.
És lehet, hogy a Crysis-t is egyhamar meg fogom unni. Még ha nincs is elég vasam hozzá, nem a grafika határozza meg egy játék élvezhetõségét. Ha futni fog minimumon szaggatás nélkül, és unalmas lesz a játékmenet, akkor felõlem futhat maxon is, nem fogok itt ásítozni csak a grafikai extázis miatt. A Bioshock demója is jó volt, szép volt, de hiányzik belõle valami, ami ideszegezne a monitorhoz. Vagy csak szimplán öregszem.
Hát ja... nem sok újdonság lesz benne. Az is kimerül majd abban az öltözetben, amit a katona fickó hord :P Ez az a tipikus agyonreklámozott, grafikára hajtó game lesz... de engem sem érdekelt soha a game... majd jön vmi jó rpg, vagy kalandjáték, azzal elleszek.
egyre több infó jön a jáékról meg képek és egyre jobban nevetek ezen a szaron eddig se voltam oda érte, de már kezdek rájönni, hogy totál nemlesz sztorija és egy nagy rakás szar lesz.. amikor bejelentették azthitem vmi jó fps-t akarnak kihozni, dehát ennyi grafhomik verhetik rá aztán ennyi lesz a játék
Játszottam a metroid primeal gamecuben, és a halo1el pcn, egyértelmûen jobb a metroid, de talán azért, mert pcn nem jöttek elõ a halo elõnyei.
A Halo-ban van valami ami miatt rendszeresen elõveszem, valahogy az összhatást nagyon jól eltalálták benne és a sztorija is nagyon tetszett.
a far cry-t ingyenessé tette az ubisoft, ami király. ráadásul egy olyan játék, ami simán megállja a helyét még ma is, egy mai konfigon extragyönyörûen zseniális. pont egy hónapja fejeztem be megint :)
PC-s és NDS-es vagyok elsõsorban, de amit írtál az nagyon merész feltételezés. A Halo 3-at akik látták, mind elismerõen nyilatkoztak, nagyot fog szólni KONZOLON. PC-n meg a Crysis, és a wrz miatt biztosra veszem, hogy több Halo 3 fog fogyni, mert bár konzolon is dívik a wrz, azért még mindig nem annyira, mint PC-n.
Én is végigtoltam a Halo-t és máig nem értem a hype okát... multiban állat, de amúgy? Pfff.
"es sokkal jobban tetszett, mint addig barmelyik PC-s fps" Full grafon toltam végig egyhuzamban a Call of Juarez-t... Prey is kiváló volt, ahogy a HL 1 is! Nálam a Halo nyomába sem érnek.
"Farcry mint olyan kb 15 percig futott" Mókás... a legtöbb ember aki leszólta anno a FC-t, lassan kiderült, hogy azért tette mert nem volt alá vas. Nekem volt, életem egyik maghatározó számítógépes élménye és ha azt kérik, hogy mutassak valami látványos és szép játékot akkor a mára már ingyenes FC az.
Ezzel egyetértek. Nem is értem hogy jön ide a kettõ. Mondjuk úgy hallottam hogy nyugatabbra a gamereknek van mind 2 :) konzol is meg játékra szánt pc is. De akkoris a Crysis demo nem befolyásolta volna... Én próbáltam a Halo-t nem teccett... A Crysist viszont mindennél jobban várom. Remélem nem csak a beharangozás volt olyan nagy.
Ha a halo vontatott, akkor mgs micsoda? Egyebkent en vegigtoltam mindket halot kolcson boxon, es sokkal jobban tetszett, mint addig barmelyik PC-s fps. (kiveve persze HL, HL2) Valahogy jobban megfogott a hangulata. Farcry mint olyan kb 15 percig futott, utana kapott egy akkora uninstallt mint a haz. Nekem nem jott be. Sajnos a crysishoz nincs elegendo vasam, igy majd valahol meglesem milyen.
Egy PC-s játék DEMOjának kiadását miért befolyásolná egy X360-as játék megjelenése? :)
A Halo 3 konzol játék, a Crysis PC-s. Lehet, hogy az én agyam rövid, de hogyan is tudja egyik a másikat veszélyeztetni?
Pfff, ez a cím tökre szívás (bulvárlap-beütés rulz?). A Halo 3-nak esélye sincs a Crysis mellett.
HALO-t én sem értetten soha. De a Crysis jöhetne már.
Azt én sem értem, hogy miért olyan nagy szám a Halo. OK, egy korrekt FPS, a sztorija nekem tetszett, de láttunk már ilyet n+1 esetben. Mi benne az a hatalmas extra?
Akkor talán nem kéne beleszólni? Tudod, szállóige csöndben maradással, bölcsességgel kapcsolatban... Teljesen normális a fejlesztési ideje, figyelembe véve, hogy új motort írnak. ID-nek is beletelt pár évbe a DOOM3 motor a Q3 után. UT engine-k is jópár évente jönnek csak.
engem sem fogott meg egyik halo sem, szépnek szép, sõt egyes részeken kifejezetten gyönyörû (a maga idejében persze), a játékmenet viszont rettenet unalmas és vontatott volt.
sose értettem a halo körüli felhajtást. szerintem csak a konzolosoknak akkora szám, mivel konzolon talán tényleg az elsõ játszható FPS, meg hát valószínûleg ezen konzolosok nagy része nem játszott még pc-n normális FPS-sel, ezért istenítik a halot. a halo elsõ részének felét nagy ásítások közepette toltam, de szerintem nagyon gyökér volt már az is, úgyhogy végig sem vittem.
Az agyon reklámozott halo3mal nem tudtak volna versenyezni. Ennek semmi köze a pchez, az túl kicsi piac.
krízis lesz még emiatt a crysis miatt az biztos
vagy csak nem akartak pc-s körökben akkora istentelen nagy lebõgést, mint a midway a strangleholddal.
Én azt hittem, hogy ez már egy ezer éves játék, mert évek óta hallok híreket róla. De úgy látszik tévedtem :) Ez a Duke Nukem Foreverrel egy idõben fog megjelenni?
(Mentségemre legyen mondva, hogy nem szoktam játszani :)