ezzel egyetértek. szerintem a jelenlegi rendszer igen jó rp alap lenne ( kis alligment system módosítás után ) csak ippeg az ilyen barmok cseszik el ezt is.
Az hogy EVE-ben "ki kezdte", az nem érdekel, de hogy Goon-nak nagy tapasztalata van benne az fix, és most behozták a DF-ba. Hogy gyomorforgató vagy sem, az mellékes, a lényeg amit írtam, minél több metagaming, annál kevesebb normális játék. Aki nem akar metagémelni, az hátrányban van. Mint a Wessex, akik RP-zni jöttek a játékba, ehelyett most metagémer módszerek ellen kell hadakozzanak. Nem mintha sajnálnám õket, de inkább RP-zõs ellenfelet gankelek, mint metagémert, aki aztán egyenlõ megtorlásnak azt tekinti, ha például feltöri az accomat.
Ez így van, van is sok "Goon is the new BoB" tread... Félre ne értse senki, én sem szeretem a goon stílusát, csak azért azt sem csipázom, mikor õk vannak kinevezve a mindenrosszértfelelõs fõgonosznak, aki jól elrontja.
Inkább azt a kérdést lehet itt feltenni: zavarnak-e engem ezek? Beleszólnak-e a játékomba-játékunkba?
Annyi még van, hogy magyarokhoz sokkal nehezebb kémet beépíteni, a nyelv miatt értelemszerûen. A csakmagyar klánnak ez nagy elõnye. De azért elbízni sem kell magunkat, volt ott ugye az a Hun-FGC történet, mikor két magyar cég háborújában egy kémet vetett be az egyik oldal egy ûrbázis lekapcsolására.
jogos igazad van.. én nem nagyon tudom mi volt eve-be, meg azt se tudom mi az a metagaming, de õszintén megmondom annyira nem is érdekel:-) volt pár alkalom, amikor beleolvastam eve fórumba, de amilyen vélekedések ott mentek, csak hányingert keltett bennem, milyen szintre süllyednek playerek a net mögött, ha real ha nem az..:-)Ö én mindig is próbáltam normál erkölcsi értékek alapján mmo-zni, azaz ha nem gyakok le ok nélkül senkit stb, ez lehet idiótaság, de én ehhez tartottam magam. Fõleg fanatasy-ba elég letisztult erkölcsi értékek és jó és rossz odlal van, nekem ez tetszik benne. 1er le lehet kérdés nélkül gankolni, ölni tökmind1, de utána az ellenfél jobb ha tart, mert nem felejtek..:-Ö arra viszont, hogy lentebb említett módon kirabojak valakit, eszembe nem jutna..:-)
Vear: "EVE vagy DF, ugyanaz, ventri/TS/fórum kémkedés, account hackelés, klán jogosultságokkal való visszaélés, stb. Ne már minden játék ugyanarról szóljon, mert a Goon olyanná teszi."
Erre reflektáltam, az eve-t sem a goon tette "olyanná", "olyan" volt az elõtte is, sõt idõnként még olyanabb.
túl van ez tárgyalva.. ki a faszom ez a goonos banda? szememben csak egy fõldepaszírozandó gittegylet, leszarom kik voltka és mik és hol..:-) ha buktakbuktak, így jártak, the life is hard..:-p
A goon védelmében annyit azért hozzátennék, hogy a metagaminget messze nem õk alkalmazták elõször... TS kémkedést már sokkal régebben kitalálták, ASCN-BoB háborúban pl. amint kiadta a parancsot az FC, hogy hova ugorjunk, jééé véletlen pont a bob is akkor ugrott oda... Érdekes, ha magyar ganggel mentünk, saját ventrilon, akkor meg azért lehetett osztani õket... De említhetném a Delve régió feltuningolását a Bob beköltözése után, vagy az egyik fejlesztõ által bespawnolt T2 BPO-kat, a gyanús körülmények között megnyert elsõ mothershipjüket, amik nem metagaming, hanem egyszerûen csalás kategória nálam. Biztos más szövetségekben is voltak hasonló ügyek, csak azért a bobot hoztam fel, mert arról tudok.
Ha valakinek lettek volna ilyen rózsaszínködös álmai, hogy a Darkfall majd másmilyen lesz, sürgõsen felejtse el szerintem. Az ilyen játékokban így lehet "nyerni", ezt vagy beveszi valakinek a gyomra, vagy nem.
hmm valamit csinálni kell, mert sajnos drop-ba nem esik polearm (nem úgy, mint a fránya 2hsword..) és a kezõdfegyver elég ratyti már, ha cuccba rohangálnék...mintha valahol olvastam volna, hogy rank 10es fegyókat rank 20as craft skilltõl lehet már csinálni, ha ez igaz, akkor csináljunk rank 10es fegyót, csak legyen valami és legalább te is fejlõdsz..
Egyértelmû hogy a Wessex volt a fasz, de most megpróbálják menteni a menthetetlent. Azzal védekeznek hogy valaki Corporal helyett Captain rangot adott az emberkének, de ez sajnos már nem követhetõ vissza mert erre nincs history. Hát ez egy faszság, ott van a Clan News Reel abban benne van az összes ilyen esemény nyugodtan vissza lehet keresni hogy ki volt az aki Captain rangot adott. Természetesen az gáz ha ez a valaki történetesen a Leader volt aki most visít mint a malac. :)
Azt gondolom, hogy tök mindegy, hogy vki más nevével csinál karit vki vagy saját névvel...ha minden validálás nélkül elhiszik neki, hogy õ az akinek mondja magát akkor azok hülyék. Ha sok pénz/cucc van a guild bankban akkor nem adok rögtön mindenféle jogot egy most csatlakozónka...fõleg a mai világban ahol a ventr/ts alap dolog...ha meg ismerik az illetõt akkor meg tudniuk kéne, hogy mikor lép be stb...szal ha vki bejelentkezik és ismerem a nevet azért attól még beszélgetek vele egy picit és ott rögtön le kéne jönnie, hogy az az illetõ nem az akire én gondolok...de hülyén írtam...
Ha ezt úgy teszik meg, hogy vkinek feltörik az accját és úgy pakolnak ki mindent az nyílván más kérdés..ott már fel kell lépni...
nevet meg hogy foglalhat le vki magának?..ilyen nincs..ha sikerül bejutnod akkor meg is van a név ... ha nem és késõbb már nincs meg az a név akkor nincs mese újat kell választanod...volt már több játékban is úgy, hogy nem tudtam olyan nevet adni az emberemnek amit szerettem volna mert már foglalt volt...ilyen alapon simán kirúgathatok bárkit a játékból mert azt mondom, hogy az az én nevem õ csak ellopta..ez faszság.
Más. levertem ma reggel egy addictionöst a bind stonenál...tudom nem nagy dolog vkit ott leverni, de nem tudtam ellenállni a kísértésnek:))...persze nem volt nála semmi..de mindegy:)) nekem meg volt az örömöm:))
Este sajna csak 10 után leszek megint..de mennék bárkit ölni olyan éjfél-1ig:.
Nyilvesszõt tudok gyártani, van egy raklap fám (wood) de kell hozzá ignot ami meg nincs. 1 wood + 1 ignot + 20 sec = 20 arrow.
Sajna most dögrovásra kerültem ezért nem voltam tegnap este se de remélem hétvégére, vagy még hamarabb már jobban leszek és akkor leszek. Azt a bindstone-t ismerjük volt is ott nem egyszer egy kis Alfar farm. Akinek kevés az alignementja annak mindenképpen ajánlott.
33-on áll a ws skillem. r20-et ha minden igaz 50es skilltõl tudok csinálni. mondtam a többieknek is hogy szívesen felhúzom a ws skillt de ahhoz irdatlan sok ore/ignot kell . egyedül ezt biztos nem tudom rövid távon kitermelni. szóval ha van felesleges ora/ignot a tatyótokban akkor juttassátok el hozzám és húzom a skillt és mindenkinek gyártok jóféle fegyvereket.
Duu hogy állsz fegyverkovácsolással? Kéne nekem 2 vagonnyi rank 20as spear, mi kell hozzá és elég e pénz csak?:) Van 40pár ignot-m meg 120 fám kb..:p Nyílvesszõt ki tud csinálni? Mi kell hozzá és mennyi? Abból is kéne pár darab. Jó gankhely: Alfarok felé menet a keleti kezdõsziti felé van chillburn-tõl nem messze egy bindstone, elbújsz szépen lehet zúzni a frissen éledõket..:-p
Nem arra a szituációra gondoltam. A klán bankot lehet lootolni, de a privát bankot nem. Ha a privát bank nem lenne globális, és lehetne lootolni, akkor egy ilyen lopás után konkrét erõfeszítésbe kerülne kimenteni onnét a szajrét.
de ezt meg meglehet tenni bármelyik npc városba is, nem? szal annyit kell tenni, ha ostrom van 1 officer ücsörög a közeben lévõ városba és pakol ha gáz van..mondjuk ha nem primetime megy a dolog akkor szívás van..
A bank nem biztonságos, mert ha levered 0 hp-ra akkor kilootolhatod. Természetesen ehez rendesen kéne játszani, meginditani a siege-t leverni a várost meg a védõit és a végén bankot is. (Az más probléma hogy az elsõdleges cél a város védõi számára, ha nem birják visszaverni az ostromot, hogy a klán bankot kiüritsék és a leader vagy más személy a teljes bankot átpakolja a saját bankjába.) No ettõl kezdve már biztonságos.
Nem az a lényeg, hogy a játékmechanika megengedi-e, vagy mennyire morális. Szerintem a lényeg az, hogy ha az ilyesmi megengedett, és a Goon egyértelmûen ezt a játékot játssza, akkor a játék tényleges játékmenete háttérbe szorul. A játék "politikai játéka" nem a szövetségek, háborúk, csaták-ról szól, hanem az ilyen Goon féle metagaming. Milyen következtetést lehet levonni abból, ha EVE-ben a Goon nem tudja megsemmisíteni a BoB-ot, csak áruló segítségével? Azt hogy a "normális" játékot nem is érdemes ûzni, mert úgy sem vezet eredményre, mivel a metagaming sokkal hatékonyabb, és bármit csinálsz, a másik fél metagaming segítségével sokkal nagyobb kárt tud okozni, mint te bármekkora PvP potenciállal.
EVE vagy DF, ugyanaz, ventri/TS/fórum kémkedés, account hackelés, klán jogosultságokkal való visszaélés, stb. Ne már minden játék ugyanarról szóljon, mert a Goon olyanná teszi.
Még egy dolog amire ez az eset rávilágított, az hogy ez mégsem teljesen full-loot FFA PvP, mert a bank az biztonságos, és egy klán nem tudja a hatalmát gyakorolni felette. Ezen segítene, ha lokálisak lennének a bankok, mert akkor a lopott cuccot nem lehetne simán átrámolni, hanem el kellene hordania másik helyre, ami idõbe telik, plussz esélyt ad másoknak hogy legankeljék a tolvajt.
De a hackelés egyelõre nagyobb probléma, mint a metagaming.
"You may not use any name that belongs to another person with the intent to impersonate that person, including any employee of Aventurine or anyone acting under the authority of Aventurine or its affiliates within the Game, the World or on the official Darkfall online web sites."
"You may not trick, cheat or defraud any fellow player out of game currency, items or any other in a game item of value, outside of the scope of in-game role-playing. You may not engage in these activities where out-of-game communications or real currency is involved."
Ebbol nekem az jon le hogy egy masik, jatekba meg be nem jutott, jatekos nevet felhasznalva jutottak hozza ilyen lehetoseghez, es ezt messze nem fedi az "in-game role-playing" fogalma, hisz egy jatekon kivuli forrasrol masolta a nevet egyertelmuen a jatekos guildjenek karara. Az rendben lenne ha valaki sajat neven jelentkezik a Hyperion szovetsegbe, felveszik, eleri hogy eloleptessek majd jol meglopja oket... gusztustalannak tartom, de legalabb ingame tett valamit azert hogy elerje a celjat. Viszont az ilyen TS/Vent kemkedos, account/nev lopkodos jatekon kivuli modszereket nem tartom legalis eszkozoknek, es remelem az AV sem.
Semmi nem lesz, ingame történt lopás és árulás. Wessex volt a retardált, hogy bedõltek egy ilyennek. Próbálják szépíteni, meg hangsúlyozni, hogy mennyire is gonosz tett volt ez.. az volt, de attól még nem mondható rá, hogy szabálysértõ.
Persze megérdemelnék, hogy a játékosok 80%-a rászálljon a scammerekre, biztos hogy lesz is valamilyen népi megmozdulás.. ingame.
Kivancsi leszek AV mit fog lepni, mert ha igaz amit irtak hogy egy meg be nem jutott jatekos nevet vette fel az illeto es igy jutott hozza a klantagsaghoz es a kapitanyi ranghoz akkor bizony megszegte a jatek szabalyzatat :o
beugrottam ma este 10 percre, nem volt senki..? mind1, szal lekurtam egz addiction craftert, epp heggesztett ugyhgy van 120 fatok meg 40 ignot-ja a klannak.. meg elmentem alfarnezobe, gyrsan csinaltam a 0as alligmentblol 14et:P
Ááá az ilyenekért lehet szeretni ezt a játékot (EVE-ben is ezek az akciók voltak a legjobbak :p)
itt konkrétan az a vki baszta el a dolgot aki captain rangot adott az új tagnak. Wessex egyik emberkéje írta hogy logban nem látta ki lehetett az. ja és kb 100k gold értéket rámoltak ki tõlük.
jah jó lenne a saját fórumunkat is kicsit aktívabban használni. aki esetleg nem tudja a címet az pm nekem.
Ja ez van sajnos. Az a fõbaj hogy MOTD nincs a klán chat-ben szóval nem bírtuk beállítani a figyelmeztetést. Killera a prophecy fórumra írt egy posztot, de ugyebár nem azzal kezdi mindenki a napját hogy elolvassa, szóval shit happens. De 3x veri ezt Ludas Matyi vissza.
Ez jol hangzik, csak en mint "jomunkasember" reggel gondoltam apritok meg egy kis fat meg a vas ercet sem hagyhattam ott, erre a varos kozepen nekemesik 4 ember es kirugdalnak a vagyonombol :D csak lestem hogy warban vagyunk :o
Tegnap olvasgattam race alliance chatet (mindig szoktam amúgy), és egy srác szídta õket... rákonvóztam, elmondtam neki a falujuk koordinátáit, örült neki, mondta, h vannak páran, akik utálják õket... :p
Hát kéne de nincs sok most éppen csomósodás indult meg a kis klánok között mert a nagyok szövetséget akarnak maguk körül és zsarolják a kicsiket hogy vagy kezet csókolnak vagy elmossák a falujukat. Sokan fogják a szövetséget választani és sokan fognak inkább a faluban megpusztulni minthogy behódoljanak. Azok a hontalan klánok mint pl. mi most kényelmes helyzetben vannak mert senki se támadja õket(nincs miért), ha meg háború van annak csak egy haszna van hogy nem kell figyózni hogy ellenséges faj-e vagy sem. Ilyen hontalan klánnal lehet szövetséget kötni, de nem hiszem hogy ez azt jelentené, hogy megtudnánk szervezni egy falu siege-t. Ha mi mind online volnánk egyszerre és egy helyen az 1.5 party-t tenne ki. HA volna 2-3 siege hammer meg emberke aki tudja használni akkor 30K aranyba kerülne egy siege. Ezt nem birjuk kifarmolni csak azért hogy elbukjuk, mert pl. a védõknek sikerül USA hajnali 3-kor (ekkorra kell idõzíteni az ostromot hogy legyen esélyünk) összerántani 2-3 party védõt és levágnak minket.
jah tudom ott van a mocsár közepén a clan stonejuk egy bankkal.
azért nem ártana már szövetséges után is nézni .
HEH nem szóltál neki hogy ugyebár az ázsiai piac az bannolva volt az account vásárlásokból, szóval köszi az infót és már írod is a petíciót a GM-nek õ meg vegyen fájó búcsút az accounttól. Sayonara.
Viszont nekünk ezzel a bandával szerencsénk van 5-10 perc alatt ott tudunk lenni a mocskos kis falujuknál, ARAC klán szóval még esetleg egy kis alignement is befigyelhet, bár nem tudom hogy ez hogyan mûködik WAR esetén. A mi városunkban szoktak lebzselni mert a falujukban nincs szar se, szóval helybe jönnek, csak le kell õket vágni.
Ne félj fog ez még tartani :) Nem nagyon konvóztak ránk a népek béke ajánlattal, csak csípõböl elfogadták a WAR-t. Konvó meg csak akkor volt a mikor Killera beszólt nekik, hogy azért megfésülködhettek volna ha már videót csinálunk a speedhackról a GM-eknek. Természetesen mind laggolt mint állat meg a hatodik újával nyomta a sprint gombot ( nem mintha sokat számítana a sprint mikor körbe szalad minket a gyerek oldalazva).
Ja, a tegnapi falulátogatások viccesek voltak:))...asszem nekem kell sokat fejlõdnöm a darkfall harcban...még nem igazán vágom, hogy mikor mit érdemes..erre ez a kis háború meg pont jó...nem nagyon izgat ha meztelen levernek mert nem nagy kaland...azért remélem hamarosan már én is le tudok vágni néhányat:)).
A lényeg az hogy vagy csapatban mindenhová még a wc-re is vagy pedig pucéron starter fegyverrel. Mi tegnap vagy 3 falulátogatást szerveztünk hozzájuk. 4-6 ember volt a party-ban, csupa pucéron. Természetesen mind a 3 alkalommal haza küldtek minket a bindstone-hoz, de vittünk magunkkal egy párat mi is. A lényeg az hogy megértsék végre hogy vége a afk macro party-nak. Nem lesz nyugtuk, nekünk nincs mit veszíteni ( ezért jó a város nélküliség), viszont nyerünk tapasztalatot, skillt meg nem unatkozunk a bányában.
Hát azért lehet õket irtani. Elég szépen gyarapodik a killboard :) Killera viszi a prímet 15 killel a középmezõny meg 4-5 killel kullog utána. Szóval van mit behozni :)
Akik meg megöltek azoknak kellene a neve, hogy felvéssük a kardmarkolatra emlékeztetõül.
tegnap este én is belefutottam még 2 be..az egyik arc érdekes volt...kint harciolt a város szélén (Monkfield) 2 törpével és kb úgy verte le õket, hogy nem sebzõdött...õ meztelen volt...amikor lootolni akarta õket akkor én betámadtam, erre szaladt vissza a városba...nyíllal lövöldöztem de nem nagyon találtam. Bent a városban kicsit ketgetõztünk, aztán amikor megjelent még egy addictionös akkor nekem jöttek mind a 2en...a vicces az volt, hogy bár a log szerint ütöttem õket, nem nagyon mozdult a health barjuk..lehet csak bugos volt..no, a lényeg az, hogy lecsaptak mint a szart...a kergetõzés azért vicces volt:))
Szal elég nagy cheater bandának látszanak, vigyázzunk velük.
Hát most már a sorbanállást elég jól megoldották a fiúk, szóval elképzelhetõ hogy megint eladnak egy pár accountot.
Ja bárki, de ez nem volt ok nélkül, bár nem akartunk nyílt háborút.
Killera-ék segítettek a bunkóknak egy marék alfar ellen, ha nincsenek ott akkor feltrancsírozzák õket. Erre hálából, mikor már jól megszedték magukat, hátba támadták õket és leölték õket mint a disznókat.
Úgyhogy most az Addiction emberkék lesznek a homokoszsákok, úgy is kell egy kicsit gyúrni a skillekre.
Mivel en most lepek dolgozni meg minden, nincs idom megvarni hogy valaki mas is online legyen, ezert ide irom hogy (legalabbis szamomra uj) haboruban allunk az Addiction klannal, ma reggel szepen feltrancsiroztak a varos kozepen :D
naja az alligment system egyáltalán nem tökéletes ezt valóban át kellene dolgozniuk. talán majd megtörténik ez is. de amit írtál szerintem nem a játék hibája inkább a játékosoké. sajnos sok emberbõl pont a rosszabbik énjét hozza elõ. :(
Vigyázok magamra, akárcsak a való életben, igaz ott sem mindig sikerül. :)
Túl sok online játékot nem játszottam (nagyon válogatós vagyok), de nagyon régóta játszom. Az UO-t 1998-ban kezdtem, még dial-up internettel. (Nagy szám volt.)
Határozott elképzelésem van a fair játékról, maximálisan figyelembe véve azt, hogy a Darkfall teljes területre vonatkozóan PVP. Sajnos olyan torzulások vannak benne, amik élvezhetetlenné teszik, s ezt csak ideig-óráig lehet púderezni.
Gondoljuk csak át, a két szövetség között (dwarf-human-mirdain, ork-mahirim) állandó a háborúskodás. Ez, plusz az alfarok adják az egyik ütközõpontot. A mások a klánok, klánszövetségek közötti ellentét, ami dinamikusan változik.
Egy szövetséges megölése, ok nélkül, a saját harci potenciál gyengítése, nota bene árulás. Az áruló jutalma a halál. Itt mi történik? Semmi. (Gyûjtögetett megfelelõ számú alligmnet pontot, -8 pont azt kész.) Rendben, akkor mûködjön a bosszú lehetõsége, hiszen még naplózza is név szerint a program ki, mikor, hol ölt meg. Valaki megölt aljasul, s aztán gyorsan elsunnyogott. OK Egy alkalommal bármikor ölhessem meg következmények nélkül. Lelki szemeimmel látom micsoda sírás-rívás lenne.
A játék PVP része a sunyiságot támogatja. Innentõl kezdve gáz. (Arról nem is beszélve, hogy a kezdõknek szóló küldetések, amiket most már esetenként csak a védett területen kívül tudnak teljesíteni, miatt a kezdõk - na persze itt nincs is ilyen :P - a félcédulások igazi célpontjai.
Persze ezen nem szabadna meglepõdnöm, hiszen ez a fajta fair play alapvetõen eltûnõben.
Szóval a carebear helyett rám inkább õskövületet kéne mondani (esetleg más bolygóról jöttet).
Jatékfejlesztésre nem fogom adni a fejem. Mondjuk amit én készítenék, szerveznék, az lenne csak igazi rétegjáték. (Micsoda bosszúhadjáratok lennének.)
tegnap óta néhány torony bugos és nem lövi a szürkéket. ennyi a rövid sztori.
egyébként meg troll/fail/carebeer/gotobackwow :P csak hogy hozzam a hivatalos fórum hangulatát. de ne vedd magadra nem sértésnek szántam. relax és próbáld meg élvezni a játékot.
ja és egyedül ne mászkálj mert az itt tényleg vesztes helyzeteket szül ;)
Eddig is komoly kifogásaim voltak a Darkfallba épített PVP rendszerrel, de a mai "élményem" után elég röviden tudom jellemezni: sz@r
A történet röviden.
Monkfield-tõl északra van egy toronnyal "védett" bank, vagy inkább széf. A széf mellett álló lovag küldetéseket is ad.
Délután arra vettem az utam, gondoltam megcsinálom a küldetéseket, s szerzek egy kis könnyû pénzt. Siettem, ezért a megérkezés után leültem a széftõl néhány méterre pihenni. Amíg üldegélek, gyanúsan el kezd körülöttem somfordálni egy törpe. Jobban szétnéztem, volt ott még két klántársa is, mindkettõ mirdain.
Bankoltak, gondoltam megvárom míg eltûnnek, majd utána megyek csak vadászni.
Nos a történet itt nem ért véget, a törp megütött. A neve átváltott szürkére, én meg mosolyogtam, hogy a torony majd elintézi. Jól pofára estem, az a torony nem csinált semmit. Õk meg megöltek, kivégeztek.
Szóval summa summárum, a valóban élvezhetõ és játszható PVP elemei (jelzem nem csak emiatt) a Darkfallban csak nyomokban fedezhetõek fel. Amíg az ilyen hibákat ki nem javítják a játék nem ér egy kalap szamócát sem. (Aventurin-nél a srácok nyaljanak sót, a Darkfallban szaladgáló pszihiátriai esetek meg menjenek Afagnisztánba a tálibokkal PVP-zni.)
A játékosok száma, helyesbítek, az aktív játékosok száma a két héttel ezelõttihez képest jelentõsen csökkent. Úgy gondolom, mások is észrevették a probémákat, és azt is, hogy mint a jelentõsebb változást hozó patch is tanusította, a fejlesztõk nem nagyon akarják ezeket orvosolni.
Írtam egy levelet a supportnak, abban megkérdeztem, teljesen normális hogy a torony nem csinált semmit. (Hasonló esetekben a városi tornyok lövi a támadót.) Sok reményt nem fûzök a válaszukhoz, tulajdonképpen még ahhoz sem, hogy válaszolnak.
Úgy látom semmi szükség másik szerver indtására, a jövõ héten pedig nyugodtan folytathatják az értékesítést. Hamarosan a kihalt, üres szerver miatt fog a néhány megmaradt játékos morogni.
off
Amennyiben valóban jó PVP-t akartok próbáljátok ki a Savage 2-t. (Az adrenalin ott is nagyon felmegy.)
Bocs a hosszú posztért, de ez kikívánkozott.
hja az adrenalin szint nálam is emelkedik pvpnél elég szépen. jó cucc ez . mortalig biztos elleszek vele . aztán meglássuk melyik lesz a jobb. de számomra felüdülés a sok grinder mmo után.
Nekem egyre jobban bejön a játék, daoc óta ez az elsõ oylan játék végre ahol pvp után úgy remegek mint egy kokós az adagért. Kezdeti betegségeket kezdi kinõni. Egyedüli nagy negatívum a hackerek, nem úgy tûnik mintha bannolnák õket, vagy ezt nyilvánosan kéne hogy mennyi accot dobtak ki. Queue megoldódott, craft nekem bejön nem egy bonyolult de nem is lesz mindenki master armorer mint wowban stb...
Ha valakinek kéne a játék én tovább adom az én accountomat kedvezõbb áron, mint a boltban kiírt.
Nem tudok vele játszani, mert nekem túl idõ igényes. Nem vagyok elég hc hozzá :D
"22 kékségrõl lementem -2 -be, nem értettem, hogy miért ilyen sokat vett le." saját/szövetséges faj legyilkolása -8 pont ha gankeled akkor még -4 pont szóval ha mindkettõt kinyírtak/végezted az összesen -24 pont így jogos hogy -2 re ment az alligment státuszod és redves piros bûnözõ lettél :D de jól kimagyaráztad magad és nem lett gond belõle ez e lényeg ;)
Hát, én Man-at-arms ölés közben találkoztam két szerencsétlenkedõ törpével. Nagyon csillogó, fullplate páncélban virítottak, de a cselekedeteik alapján úgy értékeltem a helyzetet, hogy nem is érdemelnék meg azok viselését, így megvártam míg a beaggrozott 5 mob legyengíti õket, aztán kinyírtam mindkettõt. 500g fejenként meg 2 überkraftolt páncélszett (anyám, micsoda cuccok!) és rengeteg különbözõ fegyver volt náluk. 22 kékségrõl lementem -2-be, nem értettem, hogy miért ilyen sokat vett le. 5 perc múlva írt a gyerek, hogy most akkor háború a klán ellen, úgyhogy eljátszottam, hogy azt hittem a törpék "gonoszak", ezért öltem le õket. Elhitte, s azt mondta, hogy ha visszaadom a cuccaikat, akkor nincs gond.
Eközben a neten igyekeztem keresni egy neutral, torony nélküli bankot, hogy bedobhassam a cuccokat. Sajnos túl messze voltak, így nem mertem kockáztatni, no meg nem akartam a klánunk ellen egyedül háborút robbantani, így arra a döntésre jutottam, hogy vissza kell adnom neki a dolgokat (közben állandóan írta a játékmechanikai dolgokat, hogy segíthessen jövõbeni kalandjaim során:P). Elmentem egy közeli chaos stone-hoz, szerencsére épp állt ott egy alfar. AFK volt, gyorsan le is öltem (a törpök cuccát felvéve rendkívül egyszerû volt) s vissza is változtatm kékké. Találkoztam a törpicsekkel, visszaadtam a pénzt és 1,5 szettet (nem is kérte a többit utólag sem), majd megköszönte és elviharzott.