- Hordozó Vs freagatt vitáról annyit, hogy a helikopáternél nem árt figyelembe venni a gyalogság szállás lehetõségét (repcsibe ugyabér nem lehet bepakolni túl sok embert, max Bruce Willist a tetejére:)) - A szpvjeteket és a plazmaálcázást elég nehéz összhangba hozni. A plazmaálcázóról igaázból azt se tudom, micsoda. A MIG 29 azonban rávilágít: ennek az anyaga még minig jó öreg alumínium, és nem komplozit (tessék megsímogatni-gyegyergetni egy Mig-et és egy mûanyag Harriert, bár nekem az F-15 is gyanús volt, túl síma). A tanulság: a ruszkik továbbra is fémekbõl építenek repcsit és anyagok terén mérföldekre vannak az USA-tól. Jó, persze meg tudnak építeni egy olyan gépet, mint a 29-es, ami szépen röpköd, de egy elavult anyagból és olyan fogyasztással, hogy "ha rendesen repkednének a magyar MIG-29-ek, arra rámenne a HM teljes költségvetése". Ha hidegháború alatt lett volna csírája is az amerikai passzív lopakodó technológia aktív szovjet ellensúlyozásával, akkor az másnap a Pravda címlapján lett volna (lásd Buran ûrrepülõ). Más kérdés, hogy a lopakodó technológiák alkalmazása még az amcsiknak is méregdrága. - Itt térnék rá, hogy a lopakodó önmagában nem csodaszer. A pilóta túlélési esélyeit növeli meg, de ugyebár a radarok ellen a legjobb megoldás egy HARM (vagy valami egyéb, új radarelhárításra tervezett csiliflancos cukiság) rakéta a tányérba, nem pedig mindeféle mûanyag takony a sárkányra... Egyébként is arra találták ki, hogy a nagy, központosított szovjet rendszerû légvédelmet leromboló elsõ csapást biztonságosabban lehessen végrehajtani: lopi repcsi ruszki radarbázisra beköszön és onnantól már csak a milliószám hemzsegõ IR rakétákat és csöves légvédelmet kell kerülgetni. A légierõ központosításának hátrányaira amúgy maguk a szovjetek is rájöttek (a sivatagban a gyalogkakukk túl sokszor húzta a fejükre a bakancsot), és a szoros földrõl történõ vezérlés doktrínájának megtörését jelentette a MIG-29 bevezetése, ami az elsõ autonóm vadászgép volt a SU történetében (és az uccsó). Más kérdés, hogy a szovjet légierõ személyzete képtelen volt ellátni ezeket a bonyolult gépeket (a "nagy" elõd, a Mig-25 meglehetõsen egyszerû, elfogó vadász volt). Ha azonban nem központosított egy hadsereg, akkor a lopakodók is használhatatlanok, mert nincsenek stratégiai célok, amiket támadni lehetne. Ez volt Vietnam, Szerbia és Irak (2. kör 2. felvonás) legnagyobb tapasztalata. - Itt kanyarodnék vissza a repcsik fregattra telepítésének ötletéhez, ami elsõre tényleg hülyeség. De: ha kilõsz egy carryert, akkor ugyebár kampec a teljes stratégiai csapásmérési kapacitásnak. De egy jó lövéssel nem szokás ledurrantani mondjuk húsz fregattot (mondjuk atommal lehet, de a rugalmas válaszadás doktrínája ezt atommal viszonozza...).
Igen, de a hajó csak tapasztalatszerzése volt jó, valós képességei nagyon gyengék voltak, nem véletlen, hogy hasolnó hordozó nyugaton soha nem volt.
A hadihajók valós harcászati kapacitása igen ritkán van kihasználva...
"A Moszkva osztályt már régesrég kivonták, a '90-es évek elején futott ki legutoljára, ma már a bontásban van..." Példaként hoztam, hogy ahhoz hasonló olyan dolgokban mint hordozó és tengeralatjáró elhárító is és fregatt is. HASONLÓ. Nem tudom hogyan mondjam még, hogy megértsd.
"Miért lenne ágyúval verébre helyzet?? USA mindenhova légicsást mér, tök mindegy az, hogy most hordozóról jön -e vagy sem technikalig, de poloitikailg sokkal jobb. Nem kell senkitõl megkérni, hogy ugyan már had használhassuk a reptereiket, leszarom, hogy ki mit gondol rólam amíg nemzetközi vizeken hajózok" Ágyúval verébre azért, mert: 1. Egy repülõgéphordozó harci kapacitása alig van kihasználva ilyenkor. Pláne ha tartósan ott tartózkodik valahol és egymás után hajt végre ilyen kis akciókat. 2. Jóval kevesebb repülõgéphordozó van, mint fregatt. Viszont a világ legtöbb országának a légiereje már néhány F-35-tel se sok eséllyel veheti fel a harcot, nincs szükség 50-60 repülõre ellenük. Ami az általad vázolt politikai hasznosságát illeti, az egy fregattnak ugyanúgy megvan, mint egy repülõgéphordozónak, tekintve, hogy a nemzetközi vizeken mindegyik hajózhat, ugyanakkor a hordozók felvonulását nagyon figyelik épp a csapásmérõ képességének nagysága és a relatív alacsony száma miatt, a fregattoknál ugyanez jóval kevésbé van meg.
A gép amelynek a hajtomû fúvócsõ elfordító rendszerét átvették az ilyen nem "egyszerûen-fel le szálló"F-35-ösökhöz."Mindössze" 700-ezer docsi volt az egész még a repülési tapasztalatokat tartalmazó dokumentumokkal együtt is. A gép amúgy a világ elsõ hangsebesség feletti VTOL gépe volt. õ lenne
Miért lenne ágyúval verébre helyzet?? USA mindenhova légicsást mér, tök mindegy az, hogy most hordozóról jön -e vagy sem technikalig, de poloitikailg sokkal jobb. Nem kell senkitõl megkérni, hogy ugyan már had használhassuk a reptereiket, leszarom, hogy ki mit gondol rólam amíg nemzetközi vizeken hajózok. Mellesleg az új small diamater bombákkal meg tényleg minimális járulékos kárral lehet operálni. Tehát, ghol van a itt az ágyúval verébre helyzet?? Sehol.
Sõt, a terrorista célpontok ellen sokkal biztonságossab a Tomahwak, mert a lelõtt pilótát, ha elfogják, neki tutira annyi. Ezért is használtak valamelyik Afrikai ország ellen csak ilyet, bár a pontossága akkor még nem volt túl jó.
A Tomahawk jóval korlátozottabb képességû, mint egy F-35, és a bevetések számának növekedésével egyre kevésbé is éri meg. (feltéve persze, hogy az F-35-öket nem kamikáze bevetésekre küldik)
A levezetésed elsõ fele stimmel, viszont a következtetésed már nem. A jelen hordozói még a hidegháború fejlesztései. Manapság viszont sok kis intenzitású háború van a világban és ezekben egy hordozó olyan, mint ágyúval verébre. (és "ágyúból" jóval kevesebb is van, jóval drágább is, nehézkesebb is és óvatosabban is kell mozgatni)
Néhai terrorbázis elleni csapás esetén mért kéne F35? ott a pl Tomahawk.
USA eredetileg azért tartott ilyen rettentõ hadsereget mert SZU, mostmeg jön elég durván Kína. És tengereken SZU(és majd Kína) legfontosab célpontja mindig is a hordozó volt és lesz és a kisérõ hajók legfontosabb feladata, nem egy csicska terrorbázis eltüntetése hanem a hordozó védelme. Éshát mivel lehet egy hordozóhohoz közel kerülni.? Na és itt már jobb a heli.
Nem kéne elvenni tõlük a tengeralatjárók elleni képességeiket. Azok mellé lenne ez a (mondjuk) két gép rajtuk. Ma is vannak hasonló hajók. Pl. az orosz Moszkva-osztály hajói, helikoptereket cipelnek, de alapfeladatuk a tengeralatjárók elleni védelem. A mi a felderítést illeti, azt nyilván meg kellene oldani, legrosszabb esetben az ilyen hajó kötelékeken mindig kéne lennie legalább egy felderítésre alkalmas gépnek, vagy a felderítést is ezekkel az F-35-ökkel végezni pl. külön szárny alatra rögzíthetõ speckó konténerrel.
Ez azért sántít kicsit, mert az F-35-nek azért kell elõzetes felderítés. Ez lehe Global Hawk, Predator, de ha ezek nincsenek, akkor még ehhez is gép kell. Hamar elfogy a kapacitás hordozó nélkül.
Tengó meg bármikor fenyegethet. Nem tudom egy fregatt parancsnok mennyire lenne nyugodt, hogy megfosztják ettõl a fõ képességtõl. Kb. annyira, mintha elvennék a nagy hordoztól a vadászgépeit. Fenemód védtelenebbnek érzi magát ettõl az ember, legalábbis szerintem.
Ja és gondolom mozgatni is könnyebb két fregattot a világ tengerein, mint a hordozókat. Egyrészt talán gyorsabbak is a fregattok, másrészt több is lehet belõlük, harmadrészt kissebb logisztika kell nekik, negyedrészt az elõbb már leírt politikai okok miatt is.
Persze, egy darab F-35-öt bíró fregattot nem is egy hordózó flottának kell nekiengedni. Viszont ha egy fregatt elvisz 2 ilyet, és mennek mondjuk párban, akkor már a rajtuk lévõ 4 F-35 (és akkor gondolj a hatótávolságára és a lopakodó képességére) bizony jelenthet olykor jelentõs erõt. Például terrortáborok felszámolásakor vagy hasonló kis területet érintõ precíz, naponta-hetente ismétlõdõ csapásokra. Ráadásul jóval kevésbé feltûnõ ha két fregatt jelenik meg valahol, mintha egy repülõgép-hordozó a nagyszámú kíséretével. (utóbbinak olykor már komoly politikai vonzatai vannak)
Nem kötekedni akarok csak megjegyzlseket fûzök egyes dolgokhoz. Se sok értelmét nem látom ennek sem. A fregattoknak nem ez a feladatkörük. Óvják a hordozót a csúnya tengóktól és õk meg a légifedezet alatt hajóznak. Egy szem F-35 nem sokat számít azzal szemben, hogy egy horozón 4x12 komoly harci gép van állandó jelleggel.
Ki mondta, hogy mind, bárhol és bármikor? Pláne minden hajón standarad lehetõség? Eszednél vagy? Ha minden hajót nézünk még a személyszállító vitorlások is beleszámítanának. Te mit mondanál minden hajóra elhelyezhetõnek? A kapitányt meg a tõkesúlyt kb. nem? De ha bárhol és bármikor nézem, akkor még a kapitányt se mindig. Te elolvastad mit írtam vagy csak kötözködsz unalmadban?
Annyit mondtam, hogy: "Azzal, hogy tud helybõl felszállni sokkal kissebb hajókon is helyezhetnek el ilyen repülõket, nemcsak helikopter és VTOL hordozókon, hanem a sok cirkálón alkalmazott 1-2 helikopteres megoldást lecserélve is." Ebben hol van, hogy mind, bárhol és bármikor, meg, hogy minden hajón? Annyi van, hogy ez egy lehetõség (helyezHETnek el az szerintem eléggé feltételes mód és nem jelenti, hogy mind, bárhol és bármikor minden hajóra igaz) a kissebb hajók számára is, ami ha nem lenne helybõl felszállni tudó, akkor sok kissebb hajót teljessen kizárna, így viszont (fõleg számosságában) sokkal több hajót érinthet. Ennyit írtam.
Te úgy beszéltél errõl, mintha ez minden hajón standard lehetõség lenne, pedig nem az. Az hogy van néhány az nem egyenlõ azzal, hogy MIND és BÁRHOL és BÁRMIKOR...
Nem a teher elbírásáról van csak szó. Egyszerûen egy fedélzeten általában nincs hely egy heli vagy repcsi leszállására. Hanem külön leszálló van kialakítva. És ami a kialakítás nehézéségét illeti, az angolok Harrierre már rég megcsinálták. Voltak és talán vannak is hajóik (cirkálók és nem heli vagy VTOL hordozók) ami 2 Harriert szállítanak. És nyilván karban is voltak vagy vannak tartva. Úgyhogy ennyit arról, hogy ez csak elvi lehetõség.
Igen mert annak is el kell bírni a terhet, de nem jön ki a fúvócsövön LEFELE 600-800 fokos vagy még melegebb és nagysebességû füstgáz. A F-35 tömege és talajnyomása is meghaladja szerintem egy átlagos helikopterét (így fejbõl). További gond, hogy a repcsi karbantartásához cucc már nem fér a hajón a helikopteré mellett az tuti. Ez egy szép erõsen elvi lehetõség...
a helikoptereknek is külön ki kell alakítani a fedélzetet, az se csak úgy leszáll a vakvilágba egy cirkálón, szal ezeknek is csak ki kell alakítani a fedélzetet; de nagyjából azon a helyen, amin egy heli azon ez is leszállhat (pl. UH-1es hossza 17,46 méter, rotor átmérõje 14,62 méter; F-35 15,37 m hosszú és 10,65 m szárnyfesztávú)
Na szal itt egy összehasonlítás: http://www.globalsecurity.org/military/systems/aircraft/f-35-vs-av-8.htm
Ez is az öngyilkosság egy kevesek által gyakorolható formája. Amúgy kiváncsi lennék egy összehasonlításra, hogy egy F-35 miként aránylik egy Harrierhez. Gyanítom erõsen veri a legtöbb tekintetben.
Épp most láttam a TV-ben hogy egy Harrier-t hülye pilótája a sekély tengeröböl fölé vitt 30-40m magasra a hajtómû teleszívta magát vízzel, aztán placcs!
Azzal, hogy tud helybõl felszállni sokkal kissebb hajókon is helyezhetnek el ilyen repülõket, nemcsak helikopter és VTOL hordozókon, hanem a sok cirkálón alkalmazott 1-2 helikopteres megoldást lecserélve is. Egy ilyen F-35 harcértékével meg helikopter nem nagyon vetekszik. (bár bizonyos helyzetekben persze jobb lehet a heli, de egy F/A képességû repülõ a legtöbb harci helyzetben jobb lehet nála)
Egyébként meg ha minden este ugyanazon az úton, gyak ugyanabban az idõben repül a "lopakodó" ergo a szerblégvédelem a minimálisra tudta csökkenteni a közte és a repülõ közti távolságot + bizonyos dolgok még a lopakodó képességét is csökkentik pl nyitott bombakamra akkor nemkell csodálkozni ha rátudnak álni egy elavult, leselejtezésre váró lopakodóra.
Hát sajna tényleg inkább a vezetéstõl, mint a rendelkezésre álló technológiától függ a dolog.
Az X-33 törléséhez nagyban hozzájárult, hogy akkor még nem tudtak megfelelõ súlyú üzemanyag tankot összehozni. Ezt a problémát néhány évvel késõbb már megoldották. Ennek ellenére az "új" ûrszállító rendszerüket olyan a Shuttle rendszerbõl kölcsönzött komponensekre alapozzák, amiket a hetvenes években is csak azért választottak ki (a már akkor is tervbe vett, hatékonyabb dolgokkal szemben pl airospike hajtómû) mert akkor kevesebb fejlesztést igényelt így olcsóbb megoldás volt. Viszont a rendszer alacsonyabb hatásfoka és magasabb bonyolultsága miatt az üzemeltetés maga sokkal drágább. De azóta viszont ezek a komponensek már kifejlesztésre kerültek, csak választani, jól dönteni kellett volna.
"Jó lenne ha észbe kapnának és újra beindítanák az X-33/Venture Star programot is."
Ilyen vezetés mellett ez esélytelen
Valszeg nem ez az elsõ anomália az elnevezések tekíntetében. Egyesek szerint ilyen anomália az F-19 maga. De az A-12 körül is volt egy kis zavar, ami évekig-évtizedekig adott egyes embereknek elfoglatságot.;)
Azért is gáz az X-sorozat, mert simán abbahagynk 1-1 projektet, majd simán más néven évtizedek múlva folytatják, amikor megint összejön rá a pénz.
Jó lenne ha észbe kapnának és újra beindítanák az X-33/Venture Star programot is.
Persze :) Jó eséllyel egyébként az volt, hogy valami magas rangú, de rosszul tájékozott valaki ezt mondta és kész. A DoD kicsit kapálózott hogy az F-24 lenne a helyes, de aztán maradt az F-35. A X sorozot számozás átvétele egyébként azért gáz, mert sokkal gyorsabban nõ, mint ahogy sorozatgyártásba kerülõ gépek lesznek belõle. Mondjuk jó eséllyel egy jó darabig nem lesz ilyen (mármint az ember vezette gépek közül). A kovetkezõnél majd megint kitalálnak valamit :)
Amit én láttam képet azon eléggé látszik hogy repeszek találták el. Nyilván ezek közül némelyik üthet kör alakú lyukat, de a mintázaton látszik, hogy több kisebb-nagyobb darab valami csapodott a felületnek.
Azok kerekek úgye? Tudod én löttem gépágyúval. Az is gyagyaság hogy Belgrádnál többszáz gépágyú volt telepítve és szinte senkinek eszébe nem jut hogy a találati valószínüség avval volt a legnagyobb 4000 méterig, mikor pld 150 ágyú egyszerre lõ.
Itt csak egy a tévedés hogy a lopakodót nem rakétával lötték le hiszen a darabokon amit mutattak világosan látszottak a légvédelmi ágyú lövedéke által ütött lyukak. Nem úgy lötték ám ezt le hogy bemérték és aztán puff.Amikor száz légvédelmi ágyú tüzel egyszerre bármelyik alacsonyan szálló gép találatot kaphat ha épp akkor repül el felettük.
Nem hibás a megnevezése, hivatalosan F-35A, B vagy C. Az F prefix érvényes a vadászbombázókra is (Pl F-4, F-16, stb). Az F/A amúgy hivatalosan nem is létezik (nem lehet benne /), bár a Hornetnél ez az elterjed megnevezés (A DoD-nál hivatalosan FA-18). A Hornetnél amúgy emberi hülyeségbõl lett ez a prefix. Elvileg két verzió lett volna, F-18 és A-18, de végül egy gépbe gyúrták a kettõt. A haditengerészeti csapásmérõ pilóták (akik az A- szériás gépeket repülték), viszont nem akartak egy F- jelü gépen repülni, az AF ellen a vadászpilóták tiltakoztak, így lett végül FA vagy F/A. Az F-22 is futott egy darabig F/A-22 néven, ott az volt az ok, hogy mikor a program pénzelése veszélybe került, akkor ezzel a névvel akarták azt kihangsúlyozni, hogy nem csak vadászgép, hanem csapásmérésre is képes. Szerencsére aztán visszatértek szabványos elnevezéshez. Amúgy az F-35 is kilóg a sorbol, ugyanis elvileg F-24-nek kellene lennie. A miértekre több teória is van, szvsz a legérdekesebb az, hogy azért lett F-35, mert hivatalosan F-25 lett volna és akkor felmerült volna a kérdés, hogy hol az F-24. Összeesküvés elmélet rulz :)
hmmm... én is erre utaltam. Azért a Harrier elsõ generáció nem voltak képesek fegyverzettel helybõl felszálni, sõt még teli üzemanyag tartályal sem. Hajtómû fejlesztése és a srákány súlyának csökkentésével, lett képes rá, de mint mondtam, nem éri meg így használni, sokkal inkább ugrósáncról, mint ahogy teszik azt a mai britt hordozókon és partraszálókról.
Képes korlátozott fegyverzettel felszállni helybõl, de miért tenné ezt? A Harrer sem így száll fel a partaszálló harjókról, akkor ez miért így tenne? Képes lesz komoly mennyiségû fegyverzettel felszállni kisebb hordozóról is, ez a lényeg.
Ez se teljessen, mivel helybõl felszállni nem lenne túl gazdaságos, és legfeljebb fegyverzet nélkül lenne érteme. Ezek a manõverek pedig legfeljebb a légi bemutatókra fognak korlátozódni, ahol bámulhatja a sok ember, ahogy helybõl felemelkedik, oldalaz, lebeg, majd helyben leszáll a gép.
Ha ennyire szupi miért nem alkalmazta senki eddig? Még az oroszok sem. sõt még a PAK-FA-nál sem terveznek ilyesmit (pedig most a pénz is dõl egy ideje)... Szóval szép dolog a legenda (meg megbíízhatóak az orosz források is (õk a lódítás nagy mesterei haditechnikában (nem mintha szükségük lenne rá hisz királyos cuccokat csináltak amúgy is)).
Mégha megvalósítható is lenne, azt mondtad várni 5-10 évet(hogy kiforrjon a dolog) aztán csinálni egy ilyet. Igen csak akkor abból a gépbõl 2025 körül lenne bevethetõ gép.... (ui egy vadászgép ma már az elsõ felszállás után minimimum 10 évvel tud csak csapatszolgálatba állni (és akkor a fejlesztési idõrõl még nem is beszéltünk), míg F-22 már 2 éve csapatszolgálatban van pl...(barátok közt is minimum 20 év különbség....)
Ja, nem téved a Wiki, bocs!
Milyen parázs vita alakult már ki a lelövésekrõl, Ki milyet, hányat, mikor. Azért azzal vitatkoznék, hogy minden lelövés USAF géphez kötõdne. Az F-16 -ok közül bizony egy holland gép pár is ért el egy Mig - 29 -es felett gyõzelmet. Mondjuk az máris 2 v. 4 Aim - 120C Amramm egy gép ellen. És az aktív radaros légiharc rakéták is átverhetõek egy bizonyos manõverrel. A mi pilótáink is a német oktattóktól tanulták Kecskeméten, miután a németek kivonták a saját 29 -iket. (Szóval itt hibádziak egy kicsit a Wiki). Az F - 117 -es lelövése meg egy csomó hiba következménye volt. Mert ugye ua az útvonalon repülni több napon keresztül, azaonos alakzatban, sebességgel, magasságba. Az biz gyanús. És a lopakodó sem láthatatlan, csak csökkent észlelhetõségû (de ez radar, infra, és audio tartományokra mind igaz.) De nem láthatatlan. És SA-6 rendszerrle szedték le, az meg mobil ugye. ÉS nem egy rakétát indítottak az is biztos, mert általában több darabot szokta indítani. Itt meg egy üteg volt. Nem tudom az ex - Jugoszláviában milyen egy üteg felépítése, de az több indítót 6-8 db jármû, jármûvenként 3 db rakéta. És biztos ment az egész, és érvényesült a klasszikus "kartács" efektus. De mint BlackRose -is írta, átélni, tapasztalni, és olvasni, beszélni róla két teljesen különbözõ dolog. A titkokat pedig nem foglyuk megtudni, csak elmélkedünk róluk... Az meg ugye nem az, mint tudni..!
Amúgy észre vette valaki, hogy végülis rossz a cikk címe!? "Bemutatkozott a rövid leszállású F-35B" Inkább rövid felszállású. A rövid leszállás igaz lehet a C variánsra is, mivel ha elkapja fék horgot, elég hamar megáll :D STOVL: Short Take-Off, Vertical Landing
Biztos lehetsz benne, hogy sokba fog kerülni. az F/A-35 is a tervezett darabonkénti árhoz képest, majd 2szer annyiba fog kerülni.
Hát nem értek a plazma skin cucchoz, de ami videókat láttam a Naudin oldalán róla, elég sok energiát zabálhat. Meg azért más dolog egy laborban kis méretben, és más dolog egy elektronikával telepakolt csúcstechnológiás vadászgépen. Pl. nem vagyok meggyõzõdve róla, hogy nem kerül egy csomó plusz pénzbe a zavarvédelem a gépbe.
Ja persze. Kifejlesztették a hidegháború közepén, és olyan jó volt, hogy az oroszok akik éppen vérre menõ haditechnológiai vesenyt vívtak az amikkal nem használták fel sehol... Azt elhiszem, hogy az elv már akkor megvolt, és hogy kisérleteket végeztek vele, de hogy felhasználásra/tömeggyártásra alkalmatlan volt az biztos.
Ezt nem tudom miért nekem céloztad, de semmi gond :D Azért nem hinném, hogy folyamatossan fordulni fog a gép, hogy 6 g-s terhelés alatt álljon. Forduló harcban meg eléggé problémás lehet állandóan a mûszerfalra figyelni, a megfelelõ beállítások miatt.
A hetvenes években fejlesztették ki, és az egyik teszt során egy Mig-21-es gép valós RCS-ét bizonyos irányokból olyan 1/5 részére csökkentette az elfogó Mig-31 radarja szempontjából. A berendezés tömege asszondják olyan 100 Kg.
20 éve még az is sci-fi volt, hogy 20 évvel korábban az oroszok is a Holdra készültek!!!;)
"Az F-35 lesz az elsõ beszédfelismerõ rendszerrel ellátott amerikai vadászgép, így az alrendszereket a kapcsolók nyomkodása helyett akár szavakkal is vezérelheti a pilóta, a fejlesztések, fõként a hibajavítások azonban még javában tartanak."
Ebbõl a szempontból az F-35 még az F-22-höz képest is forradalmi lesz! Teljesen futurisztikus lesz a pilóta fülke, egyetlen hatalmas kijelzõvel. Kérdés persze, hogy gyakorlatban mennyire válnak be az újdonságok. Folyamatos 6 g terhelés mellett, beszédben kommunikálni kitt-tel nem biztos, hogy olyan egyszerû dolog.
"Orao és Jastreb lett lelõve (az elsõ 1-2 nap), de az nem légigyõzelem, azt egy F-16 félszárnyal is földhözveri részeg pilótával."
Attól az még légigyõzelem.
ON Rosszul lett beírva a gép típusa. Mivel vadászbombázó, vagyis F/A-35. Az A variánsból az Ausztrálok is akarnak venni egy jelentõsebb mennyiséget. Amúgy a C varians nem csak elfogóhoroggal és megerõsített futómûvel fog eltérni, a többi verziótól, hanem nagyobb szárnyakat is kap, hogy csökkentsék a leszálló sebességet, így könnyítve meg a hordozóra való visszatérést.
Egy méteres erre kihegyezett radarral, monnyuk 100 km-rõl olyan pár négyzetkilóméteres pontossággal/felbontással meg tudod határozni egy lopakodó helyét, ezen a térségen belül pedig a hagyományos repülõgép fedélzeti radarok is meg fogják találni.
Persze, ha minden lopakodódra van még 10 másik nem lopakodód, és így is minimum 10X-es erõfölénybe vagy az ellenséges légvédelemmel szemben, akkor valszeg kevés lopakodót fogsz veszteni, mert szegényeknek a kisebb gondjuk is nagyobb lesz annál, hogy arra a néhány lopakodóra vadásszanak!;)))
Történetesen átéltem, és még pilóta barátom is van (õ is magyar). Különben az adatokat megtalálhatod a neten is... nem volt mivel megjavítani az ország gazdasága romokban hevert. Két gép pl. az Újvidéken lerombolt szabadság híd melletti alagútban volt elrejtve. Néhány gépet el sem tudtak rejteni, mert a hadsereh az utolsó pillanatig azt hitte, hogy a NATO csak fenyegetõzik. Pl. a riasztók sem mûködtek, az akumulátorok mind levoltak merülve, másnap-harmadnap állították õket helyre. De sorolni is sok lenne, hogy mennyire nagy fejetlenség volt... mondom, olvasni, a hírekben nézni és átélni két szédületesen kölönbözõ dolog.
Amúgy elterjedt az a téveszme, hogy a lopakodók láthatatlanok a radaroknak. ez TÉVEDÉS. Csak a radarkeresztmetszetük csökkent le iszonyúan (magyarul nem 100, hanem mondjuk 5-10 km-rõl érzékeli a radar. A taktikai elõny világos, viszont nem kell csodálkozni ha mégis sikerül leszedni egyet-egyet (fontos szerep jut a bevetés tervézének is (pl nem közvetlenül a radarállomások mellett repülni) F117 esetében is nyílvánvaló a hibák sorozata vezetett a lelövéshez (könnyelmûek lettek az amik)
Ja és az igaz hogy a régi, méteres hullámsávú radarok jobban érzékelik ezeket a lopakodókat, viszont ne felejtsük el hogy számos hátrányuk miatt kevésbé hatásosak is mint a modernebbek.
Mellesleg ezeknél az új gépeknél a lopakodó képesség csak egy dolog. Az újítások összesége az ami minden más gép fölé emeli õket.
A radom-ot, ami úgy is a gép elején van nem kell befednie a plazma rétegnek, ezt megcsinálhaják olyanra, mint a passzív stealth kialakítású gépeknél. Az aerodinamikai felületeket, a beömlõ nyillást viszont csinálhatják optimálisra, és talán még belsõ fegyverzet terekre sem lesz szükség!
Kell egy AC-130-as nagy herkules azzal kilyuggatják a kifutópályákat egy éjszaka alatt és ennyi volt a légierõ. (Igen, agyamra ment a Cod4)
Ezek egymástnak ellentmondó követelmények. Írtam már, ha plazma álcázód van, akkor te SEM tudsz cél keresni vagy tûzvezetõ üzemmódban radart használni. SZART sem ér egy igazi lopakodóval szemben, max. légvédelem ellen jó. Amint te is tüzelsz, védtelnné válsz.
Most komolyan, honnan veszed ezt az erõltetett 3 gépes adatot?? Mivel a szerbek tudták, hogy ez lesz felkészültek és majdnem az összes gép röpképes volt, széttelepítették és jól álcázták õket?
Hát igen, sok minden csak feltételezés, amíg be nem jeletik, mint pl pont az f-117 is ugye.;)
Persze a VJ-101-es projektet végül törölték, csak azt akartam jelezni, hogy az F-35 inkább abban nagy, hogy az évtizedekig jórészt pénzhiány miatt meg nem valósult teveket most viszonylag gazdaságosan meg tudják csinálni, de nem biztos, hogy annyira forradalmi lenne, mint amennyibe így is kerülni fog.
Én az oroszok helyében, még olyan jó 5 évig pihentetném a plasma-stealth technológiát. Aztán mire a nyugati országok az összes erre szánható pénzüket f-35/f-22-re költk, akkor piacra dobnék valami olcsó, jó manõverezõ képességû, viszonylag jó harcértékû lopakodót.
3 MiG-29 lett lelõve és ennyi is volt repülõképes, a többi a földön volt (18 darab ha jól emlékszem) mert alkatrészhiány miatt képtelen volt repülni. Ezenkívül mondom, néhány "bátor" vagy inkább elmebeteg Orao és Jastreb lett lelõve (az elsõ 1-2 nap), de az nem légigyõzelem, azt egy F-16 félszárnyal is földhözveri részeg pilótával.
Nem azt mondtam, hogy hónapok után lõtték le az F-117 est hanem, hogy amikor két hónapig repülnek a fejed felett a gépek, megtanulod megkülönböztetni a hangokat, a légvédelemnek nem kell ennyi, õk ugye pl. audio-print analízist is alkalmazhatnak, és hidd el a rádióamatõrök elképesztõ munkát végeztek azokban a napokban.
Nem, még az elején mondta, mikor egy riporter kérdezte. A hadmûvelet megkezdése elõtt nagyon komor volt a hangulat, akkor még nem volt az az "Ej, de hazavágjuk õket" hangulat.
Ha csak 3 MIG gépet lõttek le, akkor a többi légigyõzelem az mi volt? Az AWACS gép és a többi gép radarja mit láttott és hogyan azonosították NCTR üzemmódal a célt? Volt olyan légigyõzelem is ahol a másik gép radar kisugárzása alapján ment célra az AMRAAM. Hány ember hazudik akkor???
A B-2 estében is csak feltételezés tudtommal, technikai bizonyíték az nincs.
Az, hogy egy KÍSÉRLETI gép mit tud, az önagában nem mmuatat semmit. Milyen messze repült el? Mennyi ideig tudta ezt tartani? M1.1 nem egyenlõ M1.55. Fegyverzet, stehalth képesség? Tehát ez egy igen merszé összehasonlítás, kitöröhleti vele az ember a seggét..
"1963-ban a német VJ-101 kisérleti STOVL vadász is képes volt."
...persze meg a Concorde is :) de itt most gyakorlatban alkalmazott operatív vadászgépekrõl beszéltem. Különben még egy valamiben különleges, ritka gépek közé tartozik amely vertikálisan (90 fok) gyorsulni képes, azt hiszem ha nem tévedek az F-15 Strike Eagle is képes erre, de az modifikált verzió.