Tévedsz. Ha össze tudod gyûjteni a keletkezett anyagokat akkor azok súlya megegyezik a bomba súlyával. Az energia csak felszabadul mégpedig annyi amennyi az anyag keletkezésébe belemanifesztálódott. Ha a szenet oxigénnel elégeted pontosan súlyra annyi CO2 keletkezik mint a résztvevõ anyagok súlya. A felszabaduló hõenergia a szén keletkezésébe betáplálódott hõenergia felszabadulása.
Na jó, van "anyagmegmaradás" is, ugyancsak a kémiában: a felhasznált ELEMEK nem alakulnak át a kémiai folyamatok során. (Kivéve az alkimistáknál. ;) ) Fizikai folyamatok során átalakulhatnak. Errõl ennyit.
Azt ma már inkább úgy mondják, hogy tömegmegmaradás, és inkább kémiai tétel, mint fizikai. (Kémiai folyamatok eredményének tömege megegyezik a kezdeti anyagok tömegének összegével.)
De mérd csak le pl. egy atombomba töltetének tömegét a robbanás után... Hopp, csak nem átalakult energiává...???
No, kérem, ami a római katolikus vallást illeti: Óvatosabb lett az egyház. A szentírás bötûihez persze ragaszkodik, de elismeri, hogy nem minden kérdésben illetékes, így a tudományos kérdésekben sem. Erkölcsi kérdésekben is van olyan téma, például a homoszexualitás, amelyben a Hittani Kongregáció (ennek volt a feje a mostani pápa) már óvatosabban fogalmaz. A nem is tudom mikor, de talán a XIX. században valamikor elfogadott pápai csalhatatlanság tételét sem alkalmazzák már. Sõt, a Vatikánnak saját csillagvizsgálója van! Sõt, a római katolikus egyház - cáfoljon meg valaki ha nincs így! - által mûködtetett sulikban tanítják az evolúcióelméletet! Sõt, sõt, sõt.
Ha értelmezted volna a mondataimat, akkor tudnád, hogy nem csak a Földrõl írtam, hanem az univerzumról. Úgy látom, hogy te (aki szerint a vallás a gondolkodás gyilkosa) nem tudsz továbblépni azon, amit látsz, azaz teljesen beszûkült a gondolkodásod. Csak sajnálni tudlak, és remélem, egyszer majd rájössz, hogy mennyi mindenben tévedsz. Mindesetre befejezem a vitát, mert meggyõzni nem tudlak. Bár személyesen szívesen beszélgetnék még veled.
Hogyan képzelhetsz el ekkora marhaságot hogy a földön más törvények érvényesek mint a világûrben ahol a föld is kering, aminek szinkronban kell lennie a világûrrel.
"ANYAGMEGMARADÁS! Ha most megmarad, akkor mindíg is megmaradt. Miért kell mindent szájbarágni? Hogy a fenébe lenne ûrutazás ha ezek a törvények nem volnának jók?"
A mi környezetünkben megmarad ez tény, de mégis honnan veszed, hogy mindehol így van? Nyilván te is tudod, hogy az univerzumnak csak egészen parányi részét ismerjük.
"A papok kijelentik hogy ami a bibliában van az szó szerint úgy van mert az szent írás." Ez a mondatod egyszerûen hazugság. Ha nekem nem hiszel, akkor kérd ki a Hittani Kongregáció véleményét, vagy egyszerûen csak üsd fel a Katolikus Katekizmus címû mûvet. Esetleg más vallások ismerõinél is kérdezõsködhetsz, szerintem õk is hasonlóan gondolkodnak, mint én. És még valami: azokat a törvényket, amikhez a végletekig ragaszkodsz, azokat nem te magad ismerted ki(fel), hanem valaki más. Azaz másnak hiszed el, amit mond, pedig gondolom nem láttál még a saját szemeddel sem elektront, sem feketelyukat. Én vallásos vagyok, mégse vetem el se az evolúciót, se az anyagmegmaradást, vagy egyéb megalapozott természettudományos tényeket. Minthogy ezek egy cseppet sem zárják ki Isten létezését. Sõt, számomra csak megerõsítik, mert nem hiszem, hogy egy ilyen bonyolult univerzum létrejöhet véletlenek sorozataként.
Ja, meg ugye sem abban, hogy az "anyag" csak egy megjelenési formája annak, ami adott esetben inkább kvantummechanikai hullám, kvantummechanikai tulajdonságokkal. Csak úgy 100 éve elavult a felfogásod... Megkövesült, mint az általad szídott vallások.
Ez a materialisták következtetése. Ha hibás a kiindulópont, a következtetés is hibás. Számos olyan tulajdonsága van a tudatos átélésnek, amit nem lehet anyagi alapon magyarázni. (Ilyenkor persze ráfogják az egészet a megérthetõnél nagyobb agyi komplexitásra, ami a probléma kitolása.) BTW, nem keverendõ a tudat, mint tudatos átélés, és tudat, mint tudati folyamatok, amik elõkészítik az agyban az adatokat a tudatos átélés számára -> csak marad a kérdés: mi éli át ez elkódolt, szétszórt, egymással fizikai kapcsolatban nem is álló adathalmot? És annak is vannak jelei, hogy visszahatás is van. Azaz van szabad akarat. Nos, hogy van ez a valami, amit az agy mintegy kiszolgál? (Talán ott, ahol a kvantumszámítógép számításai elvégzõdnek...)
ANYAGMEGMARADÁS! Ha most megmarad, akkor mindíg is megmaradt. Miért kell mindent szájbarágni? Hogy a fenébe lenne ûrutazás ha ezek a törvények nem volnának jók?
A papok kijelentik hogy ami a bibliában van az szó szerint úgy van mert az szent írás.Tele vannak az elsõ oldalak már hazugságokkal, valótlanságokkal, nem kell hozzá egyetemi végzettség hogy lássa valaki. Mond a papnak hogy itt valótlanságok vannak.
Babajaga, csak egy utolsó reakciót várnék tõled. De nem az eddigi félrebeszélést. A következõ két idézet tõled származik: "Az anyag öröktõl van és mindíg lesz, és mindíg ugyanannyi." "Ezerszer bebizonyosodott dolgot nem kell tovább bizonygatni.Nem lenne gyógyszer mûanyaggyártás semmi ha az anyag törvényei nem lennének igazak. Nem lenne áram, semmi nem lenne. Mit kell még bizonygatni? Az anyag és energiamegmaradás törvénye neked humbug?"
Az anyag- és energiamegmaradás törvénye mióta bizonyítja, hogy az anyag öröktõl van? Ráadásul honnan veszed a biztosítékot, hogy ezek nem fognak megdõlni(kiegészülni) valamikor a jövõben? Ugyanúgy, ahogy a newtoni fizikát is túlléptük, és most már az einsteininek is feszegetik a határait. Ja, és még vmi: miért öli meg a vallás a gondolkodást? Erre a kérdésemre eddig egy betûnyit sem reagáltál.
Amúgy zöldes-szürkés-barnás szemszínem van :)
"Objektívitásban és logikában... Ugyanarról a dologról nem lehet ellentétes dolgot mondani mert az egyik nem lesz igaz."
Objektívitásban és logikában biztosan nem, de a világ dolgainak mûködését jelenleg nem tudjuk száz százalékosan megmagyarazni objektívitással és logikával. Amúgy sem számít olyan nagyon sokat az objektivítás, mert jóval több olyan dolog létezik, amit nem tudunk egzakt módon mérni és megítélni.
Kitalálni meg felfedezni az nem ugyanaz. Az hogy az égitestek gömbalakúak az a fejlõdés következményekénti felfedezés.Amire nincs bizonyíték azt csak találgatni lehet.Pld a holdról már többezer évvel ezelött lehetett látni hogy gömbalakú, csakhogy az ember néha a saját szemének se hisz.
Ez olyan dolog, hogy régen az volt mese, kitaláció, hogy a föld "gömb" alakú, vagy hogy a puskapor robban. Attól még, hogy valami a mai embernek kitalációnak tünik, lehet, hogy 200 év múlva tök alap dolog lesz.
Az ember képtelen kitalálni új dolgokat. Mindig a meglévõket kombinálja. Nem csoda, hogy a mai napig képtelen az UFO témában elvonatkoztatni a humonioid, vagy más vallásból, vagy állatvilágból vett formavilágtól. Egyszerûen képtelen bármi újat alkotni, csak építkezni.
Abnormális az is pld hogy a gyerek az iskolában órán tanulja a föld keletkezésének legvalószínûbb történetét, majd átmegy hittan órára és a teremtés sokkal kisebb valószínûségét magyarázzák ott meg neki. Ebbõl egy vaskos nemtudás kerekedhet csak ki.Nem csoda hogy sokan már tagadják az anyag és energiamegmaradás törvényét aminek igazsága már ezerszer bebizonyosodott.
Objektívitásban és logikában nincsenek fokozatok. Felsõbbrendû ez olyan fasisztoid katagória. Igen van meg nem. Ugyanarról a dologról nem lehet ellentétes dolgot mondani mert az egyik nem lesz igaz.Cervantes mondanivalóját meg erõsen félreértetted, vagy a tanáraid hibája nem tudom.
Midenhol elõjön ez a vita :D.Én részben egyetértek veled babajaga.Énsem tudom elképzelni,hogy hihetnek értelmes emberek egy olyan dologban ,aminek ennyire mese/kitaláció szaga van.De ugyanakkor úgy gondolom ,hogy a vallásos emberek nagy része az én mércémmel mérve normális kategóriába tartozik,de az már nem egészen aki mondjuk oltárt épít fel magának a házában és mindennap imátkozik és minden jó mögött csak az istenét látja,vagy utálja azt aki nem az õ vallásában hisz, vagy aki az evolúció tanításának beszüntetését követelte amerikába(mert helyette keresztény teremtéselméletet akart tanittatni),vagy akik kígyókkal haraptatják meg magukat amerikába... és még lehetne sorolni kik nem.Ugyanakkor nemcsak vallásos emberek tartoznak az abnormális kategóriámba.De mint tujuk,az ,hogy normális az relatív.Nyitott elmével kell járni a világban,de szkeptikusnak kell lenni mindennel szemben.Én úgy gondolom, a világegyetemben nincs különbség teremtõ és teremtmény között.És a vallások többségével szemben vannak fentartásaim,pl miért fizet az állam az én pénzembõl a keresztény egyháznak több milliárd forintot?Ez sérti egyrészt a más hitûeket és egyrészt azokat akik nem tagjai vallási csoportulásoknak.
Téged hasonlítottak már Don Qui Hote Da La Mancha-hoz? Szerintem félelmetes (sõt, felsõbbrendû) logikáddal és mérhetetlen objektivitásoddal magad is meg fogod találni a személyiséged és eme "hõs" személyisége közt húzódó vaskos párhuzamokat, így remélhetõleg megkímélsz majd attól, hogy ezekre nekem kelljen rávilágítanom oly módon és stílusban, mintha egy hülyegyerekhez kéne beszélnem. Ezek egyszerû összefüggések, amikre gondolok, nem bonyolultabbak mint a szorzótábla az alsótagozaton, így komolyan bízom abban, hogy a felismerésedet siker fogja koronázni.
babajaga, neked ellenségek kellenek, akikkel harcolhatsz. ha nem épp az én vélt antiszemita megnyilvánulásaim ellen, akkor a vallás ellen, ha ez sincs, akkor a tudományban hívõk, de szerinted buták (rosszul hívõk) ellen stb. stb.
Féleszû vallásos barmok százai robbantják magukat és másokat fel már évek óta tömegével. Nem tudsz róla? Azok nem az anyagmegmaradás törvényére hivatkoznak esztelen barom tettük elkövetéséhez.
Látod ez az emberi hülyeség. Ezerszer bebizonyosodott dolgot nem kell tovább bizonygatni.Nem lenne gyógyszer mûanyaggyártás semmi ha az anyag törvényei nem lennének igazak. Nem lenne áram, semmi nem lenne. Mit kell még bizonygatni? Az anyag és energiamegmaradás törvénye neked humbug? Mi a fenének tanulnak sokan fizikát és kémiát ha semmi nem ragad meg belõle az agyukban? Kár az idõért.
Köszönöm, hogy egyáltalán figyelmet fordítasz rám, Babajaga, rám szánalmas és õrült vallásosra, aki nem is képes gondolkozni. Csak arra válaszolj, hogy miért is gyilkolja meg a gondolkodást a vallás? Ja, és milyen logikádat nem érhetem fel? Olyan kijelentéseket teszel, amiket nem tudsz alátámasztani. Eddigi írásaidban azt fejtetted ki, hogy a vallásos emberek bizonyíthatatlan dolgokban hisznek. Akkor a te következõ mondatodat hogyan is értelmezzük? "Az anyag öröktõl van és mindíg lesz, és mindíg ugyanannyi." Ha te ezt véled, akkor nyilván be tudod bizonyítani. Ellenkezõ esetben te magad is ugyanabba a "hibába" esel, mint az általad annyira lenézett vallásosak...
Persze azt hiszed véletlenül említettem az elmebetegeket? Aki azt mondja hogy neki másik élete volt az elmebeteg.
Pedig bizonyítékok vannak bõven, amik igazolják az ilyen paranormális dolgokat, csak észre kellen õket venni. Nyitott szemmel kell járkálni, nem jó az, ha az ember beszûkült tudattal él (nem célzás volt:-))
ha engem kérdezel én a végtelenben hiszek és abban bõven van helye szellemeknek , istennek, isteneknek, idegeneknek , dimenzióknak és minden másnak is...
az univerzumunk amely véges anyagmennyiség a végtelen üres térben végtelen ideje és végtelen formációban ... csupán egy része a végtelennek...
Tudod az én logikámat úgyse éred fel. A gyilkosnak is más a véleménye mint az áldozatnak.Én a vallást gyilkosnak nevezem, az emberi gondolkodás gyilkosának.
Ok. És mit szóltok az olyan dolgokhoz, mint telepátia, tisztánlátás, a tulpák, szellemek, emlékek az elõzõ életekbõl, földön kívüli entitások? (tisztelettl: nem szeretnék vitatkozni, csak a véleményetekre vagyok kiváncsi)
Semmibõl nincs semmi.Atomok csoportosulása az ember is és minden csak azután jön.Nem lenne világ ha nem lett volna anyag. Az anyag öröktõl van és mindíg lesz, és mindíg ugyanannyi.
Amúgy meg az egész vallás vs materializmus dolgot félre kéne tennünk már így, ebben a formában, ahogy most van. Ideje lenne már megtanulni felelõséggel gondolkodni és cselekdni, és nem isteneket, démonokat vagy a rossz körülményeket hibáztatni saját hibáinkért.
Babajaga, csak sajnálni tudlak. Miért fáj az neked, ha vkik másképp gondolkodnak, mint te? Mi az oka ennek a rosszindulatnak? Ráadásul az érveid nagyon gyengék. Ha már annyira ragaszkodsz a "tényszerûséghez", légyszíves mutass nekem egy felmérést, közvéleménykutatást, ami bizonyítja az alábbi mondataidat:
"Dehogy tudják. A legtöbbjük azt állítja az életére is esküdve hogy minden szó úgy igaz ahogy le van írva. Elvonatkoztatás? Ugyan."
az elovúció szupernormális mutációk sorozata
A tudomány szélsõséges védelmezõi semmivel sem különbek, mint az elvakult hivõk.
babajaga: szerinted melyik volt elõbb, a tudat vagy az anyag?
csak egy pontosítást kérnék tisztelettel cikk írójától:
genetikai mutáció: minden esetben olyan abnormális degeneráció amely legkésõbb néhány generáción belül kihal, de rendszerint még az életében, a hátrányos tulajdonságai végett.
_szupernormális_ mutáció: olyan tulajdonsággal ruházza fel a mutáció alanyát, amely arra nézve semmilyen hátrányos megkülönböztetéssel, tulajdonsággal nincsen a génom normális variánsaival szemben, vagy éppen ellenkezõleg, elõnyös tulajdonságokkal rendelkezik.
És az állatot nem olyan értelemben használtam mint kutya majom stb hanem nem méltó az ember névre.
"elveszi az emberektõl a reményt hogy a haláluk után még lesz "valami"
A magyar televízióban egy pap pár éve a következõket mondta: a földi élet a siralom völgye, az igazi tartalmas élet a halál után jön. Én azt mondom ez egy állat!
Szó szerint idéztem, az hogy te nem azt írtad amit valójában írni akartál az már a te bajod (vagy inkább a te Freudi elírásod ahol leírtad hogy valójában mit gondolsz. )
Sok szélsõségesen materialista gondolkodású ember azt hiszi hogy ha bebizonyítja hogy a Bibliában leírtak nincsenek TÉNYSZERÛEN bizonyítva illetve logikátlanok akkor azzal eléri azt hogy... mit is?
Számít bármit is hogy pl egy gépészmérnök mit gondol a világ teremtésérõl ha a mindennapi életére és munkájára ez semmilyen kihatással sincs?
A vallásos emberek azt mindják hogy a Bibliában leírt történések igazak és ennyi holott tudják hogy nem és hogy nem a betûkrõl hanem a mondanivalóról és a tanulságokról szól az egész, tökmindegy hogy tényleg igazak-e vagy sem mivel mindez semmiben nem változtatja meg a mindennapi életüket, erre elég "bizonyíték" az, hogy már nem barlangban élünk hanem a "gonosz" vallásosság ellenére a bolygót belakó technológiai fajjá váltunk.
A vallásosság csak egyfajta világszemlélet és életstílus, semmi több, tucatnyi sokkal rosszabb ideológia van, élen a szélsõséges materializmussal ami elveszi az emberektõl a reményt hogy a haláluk után még lesz "valami" (eddig EGYETLEN rendszer sem mûködött ami az ateizmust tûzte a zászlajára).
A halál utáni élet ígéretére és pár egyébb zavaró kérdés megvalászolására (az Élet, a Világmindenség és Egyebek ) az emberiségnek ígénye van, könnyebb, kényelmesebb és pillanatnyilag még pszichológiai szempontból "ésszerûbb" látszólag elfogadni egy elõre megírt választ mint azon filózni hogy valójában mirõl szól az egész, alig másfél kilós aggyal sok olyan kérdést talál az ember amire érdekelné ugyan a válasz de pillanatnyilag lehetetlen ezt a választ megtalálni, jobbhíjján marad a hit és a vallás.
Erdekes modon, nekem mindig is azt tanitottak, hogy a Bibliaban talalhato dolgokrol elvonatkoztatassal kell gondolkodni es nem kell oket konkret tenykent kezelni. Ebbe a hibaba esnek bele gyakran a kulonfele szektak.
Rosszul írtam és rosszul idéztél. A bibliában leírt nyilvánvaló hazugságokat nemcsak az elvakultak mondják igazságnak hanem minden vallásos, hiszen azért vallásos.A biblia valóságos dolgaira semmi bizonyíték nincs az anyagi valóságra ott van a számítógéped az anyagból emberi elme hozzáadásával készült meg még sok milliárd egyébb anyagi dolog.Nem lenne lakásod, még a fán se tudnál kapaszkodni mert anyag nélkül nem volna fa sem. Ehhez semmiféle elvakultság nem kell csak egy kis ész.
A vallásos embereknek csak töredéke "elvakult", ugyan ez az elvakultság igaz a materialisták egy töredékére is, egyik sem jobb mint a másik. (te is ilyen töredék vagy )
Tévedsz :) (Nekem is kék a szemem) Így van a genetika a szemszínekkel: barna+barna=bármilyen zöld+zöld=bármilyen barna+zöld=bármilyen kék+barna=bármilyen kék+zöld=bármilyen KÉK+KÉK=KIZÁRÓLAG KÉK! Tehát, ha neked is kék szemed van meg a feleségednek és azt állítja, h. közös a gyerek, akkor megcsalt v. elcserélték a csecsemõt :D
/Ja, egy õstõl származunk Ádámtól és Évától. Valószínûleg a férfinak volt barna szeme, a nõnek kék. Szerintem :D /
"100 vallásos emberbõl 99 azt fogja mondani, hogy nem a történelmi hûség a lényeg a bibliában,"
Azokon az oldalakon nem történeti hûség van hanem egyszerû kijelentések melyek logikátlanok. És az elvakult vallásosak azt fogják mondani hogy az igaz mert a biblia minden szava úgy van ahogy le van írva, és azok az állítások igazak.Ezt én emberi korlátoltságnak hívom.
Xizor megvan! titkos zufooknyomozást végeztem az érdekedbe! : régen is aszonták az ufos magazinokba hogy vannak a szürkés meg a zödes zufok(aszem az 1ik jo a másik meg a gonosz) és te nekik vagy a leszármazotjuk! figy ha nemvagy biztos a családfádba vagy a rokonságba rakok ide neked 1két fantomképet hátha rájukismersz kitudja lehet távoli rokonok: . na ? szolj ha rémlik már valami .
Bocs wóter ez xizornak akart menni :D amugy meg kékszemü vok, de ha valaki le zombi-mutánsozik itt orrbaverem.
A kvantummechanika is tele van logikátlanságokkal - mármint ami nem fér bele a klasszikus fizika logikájába. Nos, úgy tûnik, te a klasszikus fizikában "hiszel" - hát belõled sem lenne jó tudós...
Ezek szerint Kopernikusz például nem volt igazi tudós szerinted. 100 vallásos emberbõl 99 azt fogja mondani, hogy nem a történelmi hûség a lényeg a bibliában, hanem a történetek tanulságai, erkölcsi tanításai. A vallások a reál tudományokhoz nyilván nem adtak sokat hozzá, de a humán tudományokhoz (irodalom, múvészettörténet, szociológia, politológia, államismeret, filozófia és még lehetne sorolni bõven) többet is mint gondolnád. Ja és mielõtt megkérded, nem, nem vagyok vallásos. Én a megrögzött ateisták és a bigott vallásosok között nem is igazán tudok különbséget tenni. Felsõbb hatalom nemlétének egyértelmû bizonyítása éppúgy lehetetlen, mint létének bizonyítása (most egy-egy konkrét vallástól elvonatkoztatva).
Tudod valaki azt írta : Hívõ ember, költõ nem lehet! Én meg azt mondom hívõ ember, igazi tudós nem lehet. Mond száz vallásos embernek hogy a bibliában már az elsõ oldalakon számtalan logikátlan állítás van, mit fognak mondani?
Ezek szerint nekem is van valami problémám, mert szeretem az olyan lányokat, akik ebben a genetikai mutációban szenvednek, és mellékesen jól is néznek ki
én kék szemu vagyok:D
Tudom mert pont ez a helyzet, nagymuter második férje (szláv izé) hozta be a családba a kék szemeket és a "rossz vért", én az elsõ férjes ágból származom szal megúsztam eheheh, remélem a másik ágból is majd "kikopik" idõvel
Kedves babajaga nem a vallással van a probléma, hanem a fanatizmussal a "csak azért nem godolkodok, mert már megmondta a ..." sok ember nem akar gondolkodni, mert az fárasztó, inkább keresnek valamit maguknak, ami megoldja ilyen irányú problémájukat. Pedig, ha a vallásokat jobban szemügyre vesszük megkövetelik a gondolkodást, elmélkedést, a világ megismerését. Na és persze sok vallásos tudós tette már le a névjegyét a tudományban.
Jut eszembe: ez a kiválasztottság érzete a sumér és az egyiptomi papságnál jelent meg elõször. (persze aztán más népek sámánjai, gurujai is erre a következtetésre jutottak)
A helyes sorrend tehát az, hogy a bronzkori papság kiválasztottság-hitét a zsidók kiterjesztették a saját etnikumukra, a keresztények pedig a velük egy valláson lévõkre. Az alapötletet aztán lekoppintották egyes politikai mozgalmak (jakobinusok, komcsik, nácik) képviselõi is. Megjegyzem, az amúgy nem rossz, ha valaki (akár közösség) nem akar belesimulni az átlagba, úgy érzi nagyobb dolgok véghezvitelére hivatott.
Nekem minden vallás az emberi gondolkodás szemete, salakja.Az hogy valaki azt mondja hogy mi ezt már kétezer éve így csináljuk és nem változtatunk rajta az nem az emberi gondolkodás diadala. Kivétel nélkül minden vallás korlátoltságot kíván meg a követõjétõl.Nem gondolkozom, tehát vallok!
Khm, te akkora nagyon utálod a zsidókat, mármint közülük is a vallásosokat, akik szerint a zsidók kiválasztott nép. (A keresztények is amúgy azt vallják, hogy õk is kiválasztottak, ugyanis Jézus a megváltással a kiválasztottság körét kiterjesztette minden követõjére.)