Pedig pontosan így van, a foton szempontjából nem telik idõbe a Nap és a Föld közötti 150 millió kilóméteres távolság legyõzése (vagy átszelni az egész világegyetemet), azon egyszerû oknál fogva, mert a foton számára nem létezik térbeli távolság.
Amit írtál, az kb. olyan, mintha "a Föld gömbölyû (gömbölyded)" kijelentést azonnal baromságnak nyilvánítottad volna, azon az alapon, hogy akkor a túloldalon lévõk leesnének.
Amúgy én nem írtam olyat, hogy a fotonnak - részecskeként, tehát mint egy energiacsomag -> azaz magának az energiának - nincs szüksége idõre, hogy a térben um. pozíciót váltson.
Ez a rész látom valahogy kimaradt: "Bizonyos kísérletek közben megfigyelt történés (tehát valós kísérletek által megismertekrõl van szó, nem elméleti fejtegetésrõl) két logikus magyarázat kínálkozik"
Tudod, így megy ez, megfigyeljük a dolgokat, aztán gondolkodunk. Így jöttünk rá, hogy a Föld nem lapos, még ha ez elõször lehetetlennek is tûnt. És így tovább.
Nem én vagyok magas lovon, hanem egyeseknek a homokban van a feje.
ps. na tessék, ez a vége, ha az ember hétköznapi nyelven ír le dolgokat, így még meg is értik, és rájönnek, hogy ez mennyire nem egyezik a hétköznapi felfogásukkal... Úgy látszik, a sötéteket mégis jobb meghagyni a sötétségben. :(
"1. vagy képes a foton (v. akár más részecske) az idõben visszafelé is haladni; 2. vagy a 3 szokásos térdimenzióban mérhetõ távolság csak képzetes (létezik egyfajta mezõ, ami mindenhová elér, pedig nincs is kiterjedése, mivel hogy nincs szüksége idõre a közvetítéshez)." - mifasz van? Baromság mindkét állítás. 1. Miért is lenne képes a foton (v. akár más részecske) idõben visszafelé haladni? 2. Ezek szerint a fény a távoli csillagokról azonnal ideér? Akkor mi a lótúró a fényév? Értelmetlen lenne!
Oltod itt a jónépet a magas lóról megint. Nem kéne.
Igazad van, de talán nem kellene minden topikban minden szélsõséget felvonultatni. :) Új - régi; tökéletesen pontatlan - tökéletesen pontos; stb. Már az is elõrelépés lenne, ha a többség hétköznapi szinten ismeretet szerezne bizonyos újabb (már amennyire több évtizedes dolgokat annak lehet nevezni) dolgokról. Tehát ha nem lenne ilyen információs szakadék az emberek között az internet korában.
1.b Kicsit megint pontatlannak érzem a megfogalmazást:) Inkább úgy fogalmaznék hogy kísérletektõl, mérésektõl függõen minden "részecskére" lehet hullámmodelt, ill részecskemodelt alkalmazni, az adott méréstõl függ hogy melyik modelt kell alkalmazni. Azért érzem fontosnak megjegyezni hogy csak modellekrõl van szó, mert ha kijelentem hogy az elektron interferál, azzal azt az érzetett keltem mintha az elektron hullám volna. Pedig ez nem így van..., de gondolom ezt te is tudod, nincs értelme folytatnom. Csak azért kötözködöm, mert láthatóan neked van rálátásod a dolgokra, így veled lehet vitatkozni
Magad is láthatnád, "mennyiben add ez bármit is a témához", ha követted volna azt. Páran azt állították, hogy nem lehet az idõben visszafelé haladni, és hogy nincs is okunk ilyesmit feltételezni.
1.a. Az, hogy a foton számára nincs idõ, csak egy teória több közül. De akár így van, akár úgy, lényeg, hogy nem úgy áll az idõvel, mint ahogy "kellene" egyesek szerint. Így maga az idõ sem az, aminek sokan gondolják. Bár sok anyagi folyamatban az egyszerû idõ fogalom jelenik meg, közel sem minden történésben. 1.b. Adott körülmények között más részecskék is képesek különös dolgokra. Pl. egy elektron is képes interferálni. Hogy mindent tud-e, amit a foton, azt nem tudom.
2. A megfogalmazás önmagában pontos, de valóban már egy tovább-következtetés.
Megjegyezném, hogy a fotonnak nincs is antirészecskéje (párja)
Érdekes amit leírtál, csak megkérdezném hogy akkor mi van? mennyiben add ez bármit is a témához. Egyébbként amennyire én tudom, kicsit hibás amit írtál. 1., Ugyanis pont a foton számára nincs idõ, így nem kell hogy idõben visszafelé haladjon. Minden más részecskére viszont igaz, egyes kísérletek arra utalnak, hogy az antianyag nem más mint az idõben visszafelé haladó anyag. 2., Amire itt utalsz, az a távolhatás és kísérletileg bizonyított. Bár szintén kicsit pontatlan a megfogalmazásod, ill az még nem dõlt el mi is ez pontosan, csak az hogy van.
"Csak nem azt akarod mondani hogy szándékosan valótlanságot tanítanak?" [általánosban]
Csak nem azt akarod mondani, hogy nem tudod, mit tanítanak gimiben - fõiskoláról, egyetemrõl nem is beszélve? Hát így már világos, miért veted el ilyen "magától értetõdõen" a relativitás-elméletet és a kvantummechanikát.
Mit akarsz ezzel a két hülye viccel? Nagyon messze vagy, hogy megértsd, amirõl katonalevi beszélt. (De ne zavartasd magad, a legtöbben így vannak vele.)
Huh, érdekes olvasgatni, hogy keveredik itt az általános iskolás fizika a relativitás-elmélettel és a kvantummechanikával.
Nos, bedobnék a nagy brainstormingba egy talán nem elhanyagolható tényt. Bizonyos kísérletek közben megfigyelt történés (tehát valós kísérletek által megismertekrõl van szó, nem elméleti fejtegetésrõl) két logikus magyarázat kínálkozik: 1. vagy képes a foton (v. akár más részecske) az idõben visszafelé is haladni; 2. vagy a 3 szokásos térdimenzióban mérhetõ távolság csak képzetes (létezik egyfajta mezõ, ami mindenhová elér, pedig nincs is kiterjedése, mivel hogy nincs szüksége idõre a közvetítéshez).
Nos, ezek a kísérleti megfigyelések már több évtizedesek! [Aki nem hallott róluk, ne mondja már, hogy olvasott.]
BTW, ugyebár magas lóról (szinte szó szerint) lenézzük az amcsikat és az amcsi tanítási rendszert. Nos, ott a fentit, és még sokminden mást már általánosban is bemutatják. (Most az, hogy a tanulók nagy része le se szarja, egy másik dolog.)
"bvalek2 itt jóformán az egyetlen akinek értelmes hozzászólásai voltak, szóval õt nem kéne oltogatni."
Nem a tudásával van a baj, hanem a stílusával !!!
Bár abban már biztosak lehetünk, hogy legalább egy emberi civilizáció van. Tehát jelenlegi tudásunk szerint, erre van a legnagyobb esély.
Mi a problémád az "agyunknak csak 10%-át használjuk" elmélettel? :) Fontos dolog, hogy nem _kihasználtságról_ van szó, mert akkor értelmetlen lenne ekkore méretû agy. Ez olyan, mint a feladatkezelõben a CPU használat. :o) Az agynak egyszerre csak 10%-a van mozgásban, de ez nem azt jelenti, hogy mindig ugyanaz a rész. Aki pedig 11%-ot is tud használni, rájöhet extra kapcsolatokra is bizonyos dolgok között. Én ezt így képzelem.
Rendben, logikusnak tûnik, hogy az idegeneknek is hasonló problémákkal kell megkûzdeniük, ezért van rá esély, hogy hasonló megoldásokra jöjjenek rá õk is, mint mi. Fõleg akkor, ha õk is hasonló, földszerû bolygón élnek. De ez még nem zárja ki azt, hogy gyökeresen másképp fejlõdjenek ki. Pl. az emberiség fejlõdésében is rengetek találmány került a süllyesztõbe, amit ha jobban támogatnak lehet, hogy teljesen más irányt vesz a fejlõdes. Sok véletlenszerû felfedezés is történt, ami nem tudatos fejlesztések eredménye. Ha ezeke a "balesetek" nincsenek, ki találja fel õket? Vagy ha csak száz évvel késõbb fedezzük fel az elektromos áramot, addig szükség miatt olyan más megoldások születhettek is volna, amire mi már nem jöhetünk rá, mert az áramnak köszönhetõen, nem vagyunk "belekényszerítve". Azért nehéz dolog ez, mert nem lehet azzal számolni, amit nem ismerünk.
"2000 éve a repülést madárszárnyakkal képzelték el. Vagyis a madarak szárnyához hasonló szárnyakkal. Ehhez képest mi lett?" Errõl van szó, elképzeltek valamit, annak alapján amit õk akkor tudtak a világról. Aztán rájuk szakadt a valóság. (Bocs, ez már régen beakartam írni valahová. :D) Ugyanez a helyzet jelenleg is, nem tudhatjuk hogy mit hoz a jövõ. Hiába próbálunk felkészülüni mindenre, lehetetlen. Nem várhatjuk a váratlant.
bvalek2 itt jóformán az egyetlen akinek értelmes hozzászólásai voltak, szóval õt nem kéne oltogatni. Attól hogy regisztrálni tudtál egy internetes fóumon, még vannak nálad okosabb emberek, és attól hogy nem értesz valamit, az még nem feltétlenül hülyeség (ezt most úgy általában mindenkinek mondom).
balek2: "Nem vagy az emberi intelligencia csúcsa. Attól mert te nem érted, más még értheti...", Igen te biztosan érted, szerintem te leszel a köv. Nobel díjas aki felfedezi a nagy összefüggéseket és nem más ideáit löki... kb ott vagyunk most amikor azon vitakoztak a nagy tudosok hogy a föld gömb alaku vagy nem, csak most más szinteken vitáznak.
Az az állításod miszerint "Albert nevezetû fazon" megmondta a tutit elmondanám hogy õ sem volt mindennel tisztában, pl a kozmológiai állandóban, amirõl késõbb kiderült hogy használható. És még ki tudja hogy mik fognak kiderülni (50-100 év múlva) amirõl most azt hiszik egyes nagy okosok hogy ez a megoldás.
És ha már személyeskedtél velem és ugy olvasom mással is akkor engedd meg nekem (ha nem is vagyok az intelligencia csúcsán)hogy kifejtsem én is az 'aranyköpéseid' alapján, megnyilvánulásod azt sejteti hogy kisebbségi komplexusod van és nem vagy tisztában alapvetõ dolgokkal. Nem állítom azt hogy értem ezeket az új elméleteket, de amugy is nagyon kevesen értik és akik értik (próbálják megérteni) az életüket teszik erre. Én inkább kimegyek a szabadba bringázok egyet a barátnõmmel, élvezem az életet, pozitivan gondolkodom -érted- élem a kis életem és nem próbálom bizonygatni hogy mekkora agy vagyok. Szerintem neked is arra kéne azt a kis idõdet fordítani hogy megismered a világot és nem írkálsz személyeskedõ megjegyzéseket másokra akiket nem is ismersz, mert ez csak téged minõsít és ellentétes hatást érsz el.
2000 éve a repülést madárszárnyakkal képzelték el. Vagyis a madarak szárnyához hasonló szárnyakkal. Ehhez képest mi lett? Fel kell másznod egy böhöm nagy vasszörbyetegbe, amely pöfög, füstöt okád, rettenetesen zúg, székbe kell kötöznöd magad, akár hányingered is lehet, nem beszélve az antiterrorista ellenõrzésekrõl. Hát errõl álmodtak az emberek 2k éve? Nem hinném. Nem, nem.
Az idõutazás olyan szinten valósulhat meg, hogy a számtech annyira fejlõdik, hogy tud nagyon pontos szimulációkat megvalósítani. Tehát, annyi adatot fognak tudni kezelni a gépek, hogy egy virtuális valóságban idõutazást tudsz tenni. a múltba kötött paraméterekkel, de a jövõbe már igazlamasabb módon, mert megmondom mindjárt miért: Betápljálják a jelenlegi egészségi állapotod, vércukorszinted, szociális hálód (adatvédelem?) stb. és megtudod nézni saját magad 20 év múlva. Ha látod önmagad szenilis ürge módjára viselkedni, akkor rákérdezhetsz a gépnél, hogy vajon mely tényezõnek van döntõ szerepe ebben. Az meg nagy meglepetésre kidobaj, hogy nem kellett volna annyi töményt legurítani. Visszamész a jelenbe, és hipp-hopp felhagysz az alkohollal. Másnap újból visszamész a jövõbe, és akkor meg azt fogod látni, hogy okos, antialkoholista öregember vagy, de magányos. No, ezt így leeht játszani, akár végtelen ciklusban is. A végén az nyer, aki ki tud szállni a végtelen ciklusból. :-)
Persze, persze, és milliomodszor írom le, mint az "agyunknak csak a 10%-át használjuk ki" baromsággal kapcsolatos véleményem: biztos lesznek eltérések, akár sokkolók is, de azért a hidrogén, hidrogén, a szén szén, a fényseb fényseb, stb. stb. A hülyék annyira meglepõdtek a mexikói piramisokon, hogy máris összefüggéseket kerestek az egyiptomiakkal (amúgy én sem zárom ki teljesen valamilyen kölcsönhatás lehetõségét), pedig ugye arról van szó, hogy a gravitáció, az a kib..ott gravitáció hatott aPalenqueben is, és a korabeli technikával a piramis volt a legstabilabb monumentális építmény. Amúgy, persze, nem tök egyformák, mert a palenquei gúláknak dominns lépcsõjük van, de mondjuk a lélekcsatorna az már mellbevágott engem is. Szóval, ha összefutunk egyszer az et-kkel, mert össze fogunk futni, erre mérget lehet venni, akkor olyan irtózatos nagy meglepik nem fognak érni. Hál'istennek.
Elbizakodott dolog azt feltételezni, hogy a másik civilizáció is egy "emberi" civilizáció. Ez korántsem biztos. De mivel emberként látjuk a világot, ezért kézenfekvõnek tûnik, hogy egy emberihez hasonló, technológia civ. fejlódik ki. Ahogy az emberek fejlõdtek, az egy lehetséges út a sok közül. Én el tudom képzelni azt is, hogy alapvetõ dologokat teljesen másképp látnak, így az általunk használt fogalmak - mértékegységek náluk ki sem alakultak.
Valóban nem erõsségem az átváltás. De ha összeadok két számot kettes számrendszerben, majd az eredményt visszaváltom tizesre, akkor ugyanazt az eredményt kapom meg, mintha tizes számrendszerben összeadtam volna õket, nem? :)
Kicsit vagy pongyolán fejezted ki magad, vagy nem tudsz számrendszerekben számolni. A tizes számrendszerben kifejezett 10 a kettesben 1010.
Egy idegen, ha ide tud jönni, azt feltehetõleg valamilyen eszköz segítségével teszi. Az eszköz elkészítéséhez pedig elengedhetetlen (többek között) az, hogy értékeket/mennyiségeket/arányokat hasonlítson, összevessen, tehát emberi fogalmak szerint számolnia kell tudni.
Ha a klasszikus fizikát nézzük, akkor viszonylag tisztázottnak néz ki a dolog. A modern fizika már más tészta, rengeted feloldandó kérdés van, amiknek jó részét nem lehet feloldani kísérlettekkel, vagy megfigyeléssel, mert még technológiailag nem vagyunk azon a szinten. Ezért az egész elméletfizikába csap át, ahol "bármi megtörténhet". Bármin el lehet gondolkozni, majd bizonyítékokat keresni az alátámasztásához. Biztos rengeteg bebetonozott/sokak által vallott elmélet megdõl majd, de ez nem ok arra, hogy ne próbáljuk megfejtni a jelenségeket, akár csak elméleti szinten is. Lehet, hogy pont egy rossz elmélet sarkall majd valakit arra, helyette egy jobbal elõjöjjön.
"negatív töltéssel rendelkezõ pontszerû részecske. Csakhogy ez nem igaz" Az igaz, hogy pontosan nem tudjuk hogy mi, de azért áll rendelkezésre adat bõven. Viszont milyen alapon mondod azt, hogy amit idáig kiderítettünk róla nem igaz? Hogy tudhatnád hogy pontosan mi _nem_, ha nem tudod pontosan hogy mi? A neve lényegtelen, mondhatnánk akár azt is, hogy az elektoron egy zöld alma, aminek az ellentéte, a pozitron, azaz a piros alma. Nem ezen van a lényeg. A lényeg, hogy beilleszük egy rendszerbe, és dolgozni lehessen vele, mert ha csak azon vitatkoznánk, hogy mégis mi az elektron, nem jutnánk egyrõl a kettõre.
"Ha körülöttem lelassul minden és nálam megy gyorsabban az idõ, akkor kívülrõl azt látják h egy pillanat alatt már meg is öregedtem." Neo már biztos bánja, hogy leszerzõdött Morpheushoz. :) Szerintem ilyenkor az van, hogy a világ összes többi része elõre utazott az idõben, és lassabban öregedett, amig számodra normális telt az idõ.
@willcox, Epikurosz: félreértettek. :) Én csak azt mondom, hogy nincs tökéletes tudomány, és olyan rendszer se, amit tökéletesen leírhatná a természet minden részét. Ezért is írtam, hogy kár lenne a matek helyett egy másikot kidolgozni, mert benne lenne ugyanez a "hiba". Egy pillanatig sem gondoltam azt, hogy a matematika gagyi lenne, vagy bármi, csak próbáltam más szemszögbõl is nézni a helyzetet. A példa meg csak egy példa. A 10 az 10, bárhogy is nézem. A kettes számrendszerben is egyenlõ lesz a két érték. Tehát bárhol leírod azt hogy 10, akkor mindenki tudni fogja, hogy az bizony 10, nem pedig 9. :D Ennyi.
"Mibõl gondolod, hogy egy idegen is 10-esben számol?" Pont ez a lényeg! Az se biztos, hogy számol! Egy idegen lehet hogy meg sem értené azt, hogy 10. Nem ismeri a matematika jeleit, ezért neki ez nem több, mint egy ismeretlen jel, sõt az emberek számára nyilvánvaló 5+5=10 sem lenne egyértelmû számára, mert nem ismeri a rendszert. És ez is alátámasztja azt, amit feljebb mondtam, hogy a matek csak annak jó/hasznos, aki használja: az embernek, Hiába gondoljuk azt, hogy a matek univerzális, nem az. Maximum az ember "univerzumában".
Szerintem az a ti problémátok, hogy szeretnétek ha a világ egyszerû lenne (fõleg Epikurosz), de a világ egy nagyon bonyolult hely. Ti mindent a fizika oldaláról néztek, pedig jobb lenne egy kicsit a filozófia irányából megközelíteni a dolgokat. Hiszen még egy olyan alapvetõ részecskét, mint az elektron se ismerünk pontosan. Sokan szeretnék itt szerintem azt mondani rá, hogy az elektron nem más, mint negatív töltéssel rendelkezõ pontszerû részecske. Csakhogy ez nem igaz, fogalmunk sincs hogy mi az elektron, még csak a létezése se biztos. szóval lehet itt vitatkozni idõutazásról, de semmi értelme, hiszen még a fizika legelemibb része se tisztázott.
Ez így teljesen világos. Tegyük fel h odakötöznek egy fához és nem fordul ki alólam a Föld. És most jön az h ha mûködik az "idõgép" és lelassulnak az életfolyamataim és ezáltal gyorsabban látom telni körülöttem az idõt, akkor mások meg nyilván úgy érzékelik, h én alig öregszem. Na de ugyanez fordítva? Ha körülöttem lelassul minden és nálam megy gyorsabban az idõ, akkor kívülrõl azt látják h egy pillanat alatt már meg is öregedtem. Következtetés: Mindössze egymáshoz képest tologattuk az "idõ múlását" és ezért az elsõ dolog még mondhatjuk h mûködik. Na de a második? Utaztam én a múltba? Hát nem. Csak körülöttem lelassult minden, annyira h majdnem nulla sebességûnek is érezhetem ami körülöttem történik, na de visszafordítani az idõt? A jövõbe utazás tényleg OK. Láthatom pár perccel késõbb azt aminek pár évtized múlva kéne megtörténnie, persze ami közte van csak gyorsítva láthatom. De a múltba hogyan akarhat bárki is utazni? Na, erre keresek választ! Vagy van már aki írt errõl könyvet, olyat ami elfogadható?
A példád eléggé necces (5+5=10). Ez tizes számrendszerben valóban így van, de más számrendszert használva? Mibõl gondolod, hogy egy idegen is 10-esben számol? Még egyes mértékegységeink sem a 10-esre épülnek! A klasszikus mondás: 10 féle ember van. Aki érti a bináris számrendszert, és aki nem :)
Itt az a probléma, hogy a fizika/matematika nem biztos, hogy le tudja modellezni a, khm, való világot. Mert ember alkotta, azért hogy ember használja. Pl. szokták mondani, hogy a matematika univerzális nyelv, amit minden országban egyformán értenek. 5+5, a szlovákoknál is tíz. Bár lehet, hogy náluk sak 9,9999. ;) De tegyük fel, ha idejönne egy idegen civilizáció, értené-e a matematika nyelvét? Vagy csak mi emberek gondoljuk, hogy a számokkal tisztán ki lehet fejezni bármit is? A valóságnak azt a szeletét, amit le tudtunk írni számokkal, azt természetesen lehet, de ez még korántsem jelenti azt, hogy ez a rendszer ráillik a természet rendszerére, pl. a "nálunk magasabb energia" szintjén már alkalmatlan. Ezzzel nem azt mondom, hogy dobjuk kukába a matekot, és csináljunk egy új rendszert, mert hiába csinálnánk egy másikat, ezt a "hibát" sehogy sem tudjuk kiküsszöbölni.
Hát, olvastam egy könyvet Paul Davistõl: "Hogyan építsünk idõgépet?" címût, és õ írta benne, hogyha nagyon gyorsan haladunk, vagy ha nagyon nagy gravitációban vagyunk, akkor lassabban telik az idõ, mint máshol, ahol "normális" - földi - körülmények vannak. Most a levezetését, indoklását - számodra is meggyõzõen, ha megszakadok sem tudom leírni, ajánlom, hogy olvasd el, alig száz oldal. De ezt az elméletet támasztja alá az is, hogy sokáig a föld körül keringõ mûholdon mértek pár ezred eltérést az idõben.
Érdekes, hogy a legtöbb ilyen elvolt ürge, aki azt hiszi, hogy tudja a tutit, rég megcáfolt elméletekkel támad. Régi fizikakönyvekben olvastam róla, hogy egy idõben azt hitték, hogy nem állandó a fénysebesség, de kiderült hogy szisztematikus mérési hiba volt.
Egyébként a fénysebesség nem kb. 300000000 m/s, hanem pontosan 299792458 m/s. Ugyanis ezen alapul a méter nemzetközi definíciója, amit magyar javaslatra vezettek be annak idején. Ezt nem tudni olyan, mint nem tudni hogy miért harangoznak délben.
Ha nem vagy magyar, nem szóltam... de ha már itt fórumozol, gyakorold egy picit a nyelvet.
"Ezeket a kérdéseket már 1905-ben megválaszolta egy Albert nevezetû fazon" Akkor meg minek keresik pl.: az új dimenziókat?
Ezeket a kérdéseket már 1905-ben megválaszolta egy Albert nevezetû fazon. Nehogy már egy 103 éve tisztázott problémán vitatkozzunk. Tudom hogy a gimiben nem sokat beszéltek róla, meg a fizikaórákat is leépítették, de azért ha utána olvasol, megtudhatod a választ te is.
Forogni pedig nem tudsz a Föld körül, max keringeni.
"Olyan dolgon gondolkoztok mintha egy kutya vagy majom meg akarná érteni a nála magasabb fejlettségi szinten lévõ ember kitalált szabályokra fektetett elméleti rendszerét" Ez a kijelentés egyenértékû az "Isten útjai kifürkészhetetlenek"... Ja és tényleg még kutya, vagy majom szintjén lennénk, ha nem gondolkodnánk olyan dolgon amit nem ismerünk...
na akkor 3d leképezése 2d be, akkor 4d-is le lehet képezni 3d-be utána 2d-be és akkor a 10d is le lehet képezni salakanyagra- meg még mit nem... Olyan dolgon gondolkoztok mintha egy kutya vagy majom meg akarná érteni a nála magasabb fejlettségi szinten lévõ ember kitalált szabályokra fektetett elméleti rendszerét: 2+5+43+56+421+435+233+654+6533+542255+5245+52425=xxxxxxxxxvalamennyi, ki tudom számolni mert van számológépem és ember vagyok és belémverték kis koromban a matematika szabályait. De. Ugyanmár egy nálunk sokkal magasabb szinten lévõ rendszer(energia) szabályait hogyan tudnánk megérteni???...majd akkor ha a kutya számológép nélkül összeadja azt a képletet, akkor talán, de akkor jön a következõ feladat a kivonás, aztán a szorzás és osztás. Ja bocs hogy csak emberként tudok gondolkodni, mert ember vagyok, és a kutya is elnézést kér hogy õ csak kutyaként tud gondolkodni. Ha sikerülne is bármi az csak az agyunk fejlettségi szintjének növelésével fog bekövetkezni. Olyan agyi fejlettséggel amin most van az ember csak ábrándozhatunk mert valójában 'kutyák' vagyunk.
"- pl. nagyon gyorsan haladsz - tehát amíg a Földön eltelik 2 perc, nálad addig 1 telik el," Szóval nem érzed az ellentmondást, ha te haladsz x sebességel a földhöz képest (forogsz körülötte) akkor ha számodra lassaban telik az idõ, a föld gyorsabban fordul alattad el, ha gyorsabban fordul nõ a sebességed, ha nõ még lassaban telik az idõ és így tovább! Marhaság! Mivel te csak a földhöz képest haladsz gyorsabban a naphoz képest nem 1 napod nem 24-órából álna csak 12-bõl? Szintén marhaság!
Aki állítja, hogy állandó a fény sebessége, hol mérte? és fõképp hogyan? Tudni kell hogy pontos mérés nem létezik, csak közelítõ! Ha rövid távolságon mérjük akkor rendkívül kicsi az idõ 1m-en 1/300 000 000 s Ha nagy távolságban mérünk akkor a mérõ jelnek is nagy távolságot kell megtennie (ugyan is két helyen kell mérni) ami szintén kb. fénysebessggel megy (de az is mennyivel?) tehát a bizonytalansági tényezõk nõnnek meg! Én elhiszem hogy nagy pontossággal tudnak mérni, csak hogy az általunk észlelt tárgyak sebessége a fénysebesség töredéke csupán, elég kicsi eltéréseket okoz a fénysebességében, lehet hogy mérési határon belülit! A Dopler effektus azonban leleplezi ezt az eltérést! Végezetül, az elméletekben azért keletkeznek ellentmondások, mert egyszerû dolgokat bonyolult tézisekkel támasztanak alá, naná hogy a természetben nem úgy van és jön a meglepi... szerintem.
Igen az a nagy probléma ami miatt az idõvel ,vagy a dimenziókkal próbálnak meg manipulálni az elméletek amikor valami fénysebességgel halad arra is érvényes a relativitás tehát hozzá viszonyítva fénysebességgel távolodik az általa kibocsátott fény, viszont amihez fénysebességgel közeledik ahhoz is fénysebbeséggel közeledik a fénye. egyszerre két sebessége nem lehet egy azon dolognak (ugyanabban az irányban). Tehát vagy nem lehet a fénysebességet elérni, vagy nem igaz hogy a fény nem haladhat csak fénysebességgel, vagy az idõ telik másképp a fénysebességgel haladó objektum számára. Pont a relativitás miatt elérhetõ egy sebesség ha annak a fele elérhetõ! Így az elsõt kilõhetjük, de meg kell jegyezni nem túl gyakori eset lehet fénysebességel közlekedni (lehet hogy 0). Most nézzük az idõt: Ha lassaban telik az idõ a gyors objektumnál (megint érdekes, hogy mihez képest gyors?) akkor a környezetében azoknak a tárgyaknak a sebessége nõ amik mellett elhalad (relativan) hiszen a sebesség m/s és kevesebb s esik egy m-re, tehát az õ sebessége folyamatosan gyorsulna... De ez nem így van! Akkor most nézzük meg a fény sebességét valóban állandó-e? Nem állandó! Kroó Norbert elõadásából kiderült, hogy kb. 3 éve sikerült olyan kisérletet végezni, hogy megállították a fényt, majd tovább engedték! továbbá azt is állította, hogy abban mindenki egyettért nem mindig volt 300 000Km/s a fény sebessége! Valamint a fény sebessége függ a közegtõl amin áthalad!(ez utóbit nem õ állította) Akkor létezik a Dopller effektus a távoli fényforrásoknál megfigyelhetõ! Ez mind azt bizonyítja nem állandó a fény sebessége! Tehát nincs szükség az idõvel bûvészkedni! Megfigyelések szerint viszont nem tudunk olyan tárgyról (égitestrõl) ami megközelítette volna a fénysebességet (valamilyen irányba haladással), tehát nincs tapasztalati bizonyíték sem! Amig az ember képes lesz ilyen tárgyat megfigyelni eldõl a vita!
"Ha pedig valamit nem értünk akkor szükségünk van még több D-re! C:" :) Nekem nem D kell, hanem inkább 1g. [bocs :P:D]
@stermix: Az idõutazás nem egyenlõ a teleportálással. Tehát ha egy percet elõre utazol az idõben, az nem azt jelenti, hogy elõreteleportálsz, vagy valami, hanem azt, hogy te lasabban élsz meg egy eseményt bizonyos tényezõknek köszönhetõen, - pl. nagyon gyorsan haladsz - tehát amíg a Földön eltelik 2 perc, nálad addig 1 telik el, és így utazol elõre 1 percet.
"Szóval ezt hogyan lehetne szabályozni?" Szerintem ez nem arról szól, hogy az emberiség, egy apró pötty az univerzumban szabályozhat valamit is. :) Mivel még nem tudunk idõutazni, ezért nincsenek igazi válaszok a kérdéseidre.
Ha együtt haladsz a világgal akkor a jelenben vagy!
A normálisan telõ idõben állandóan változnak a koordinátáid...
"A térkoordináták nem változnak, csak az idõ. " Hát errõl szól a relativitás elmélete, mihez képest állapítod meg? Ha a Földhöz akkor az elfordul alólad, ha a naphoz akkor a föld már nincs a közelben, ha a tejúthoz akkor már a nap sincs a közelben (vagy épp pont beleesel az elmozdulás irányától függõen) ha a világegyetem középontjához akkor lehet hogy.... De ez is bizonyítja az idõutazás csak egy irányban és egy tempóban lehetséges... Elõre...
Ja, jut eszembe: hová érkezne az, aki pl 1 percet utazna a jövõbe? Mármint helyileg? Az egyenlítõnél kb 500km/h-val forog a Föld, és még kering is a Nap körül, tehát az esti órákban utazna vki akkor 1 perccel késõbb a Föld már haladna annyit, h az illetõ pár száz méterrel a föld felett volna, ugyanez ha reggel történik, akkor a föld alatt találná magát.
Ja és a másik: ha fél évet utazna vki az idõben, akkor a Föld épp a Nap másik oldalán lenne, egybõl szkafanderben idulhatna útnak és várhatna fél évet a bolygónkra... Szóval ezt hogyan lehetne szabályozni?
Ha modellezünk valamit akkor tudjuk hogy a modell nem azonos a modellezettel, csak azok a paraméterei egyeznek meg (vagy csak hasonlóak) amelyek nekünk lényegesek! Ha tehát dimenziókkal modellezünk akkor ha a térrel teszük akkor csak 3D is elég. Amennyiben eseményt is vizsgálunk szükség van az idõre is. Ha pedig valamit nem értünk akkor szükségünk van még több D-re! C:
A matematikában ábrázolhatjuk úgy, hogy megtett út az idõ függvényében, és matematikai értelemben, ilyen formában képezhet dimenziót az idõ, ez kétségtelen. De a valóság modellezésére szolgáló matematikát ne keverjük össze a valóságggal, mert a matematikában a lakások légköbméterét is lehet az ott lakók függvényében vizsgálni, és akkor az ott lakók is egy dimenziót alkothatnak.
Nos félretéve a viccet, a nicknév sem 2D-s a képernyõn, azoknak a fénylõ pontoknak is van térbeli kiterjedésük, különben nem látnád... Sõt tovább megyek a Nicknév tulajdonképp szám, méghozzá bináris. És még ezt sem tudjuk 1D-ban létrehozni, pedig a számok halmaza az (kivéve a képzetes számokat)Ugyanis feszültség szintek reprezentálják a biteket, amely tudvalévõ (mivel az elektronak is va kiterjedése) csak térben lehetséges.
Egy másodperc kb. 1,855×10 43-ikon Planck-idõ hosszúságú. 2006-ban a legrövidebb közvetlenül mért idõtartam, az atto-másodperc 10-18 nagyságrendû, ami kb. 10 26-ikon Planck-idõnek felel meg. Ebbõl látszik hogy amit mérni tudunk az elméleti Planck-idõtõl mekkora nagyságrenddel tér el! 10 17-iken az 100 000 000 000 000 000 !!! Vajon lehet mérési pontatlanság? A másik probléma olyan jelenséget találni ami biztosan pontosan azonos idõ alatt történik minden esetben! Ilyen nincs, csak közelítõleg és azt sem tudjuk mi befolyásolhatja esetleg a sebességét! Tehát mérhetõ eltérõ idõ, a mérési pontatlanságnak köszönhetõen, de ez nem befolyásolja az idõt, csak tévedésekhez vezethet ha ezt nem látjuk...
"Épp úgy, ahogy egy 2D-s világban élõ lény érzékelheti a 3. dimenziót" Mindig elõjöttök ezzel a 2D lénnyel, ami nem létezhet...
"ehhez ragaszkodom" Az egy dolog, hogy te mihez ragaszkodsz, és mi a valóság.
Na, ez csak szekálás volt. :-)
Az idõ is dimenzió, de nem egyenértékû a tér három dimenziójával. Ez utóbbiakban viszonylag szabadon mozoghatunk, de az idõ egy kötött dimenzió, nem tudunk rá befolyással lenni. Épp úgy, ahogy egy 2D-s világban élõ lény érzékelheti a 3. dimenziót, de arra nem tud hatással lenni. Számunkra, akik 3D-s világban élünk, ilyen kitüntetett, extra dimenzió az idõ. Persze, ezzel nem mondtam el sokat, de talán annyiban hasznos, hogy így - sok embert zavaróan - nem keverjük bele az idõkártyát a 3D-s pakliba. Az pedig, hogy mi a túró maga a dimenzió, más lapra tartozik.
Az egy dolog hogy egy laikus mit hisz, és egy másik, hogy egy szakértõ mit tud.
Nem vagyok szakértõ, de szakértõk tanítottak, és két dolgot szûrtem le az órákon elhangzottakból:
- Az idõdimenzió létezik, nem csak egy segédfogalom, és különbözõ megfigyelõk más idõkülönbséget mérhetnek ugyanazon két esemény között.
- Nem lehet az idõben utazni, az ok és okozat közötti kapcsolat megtiltja.
Szóval attól, mert az idõ egy dimenzió, nem lehet csak úgy elõre-hátra utazgatni benne. Igazad kell adnom neked, amikor kritizálod az idõutazást, de az idõ egyáltalán nem egy segédfogalom, sokkal több annál, erre épül az egész fizika, ehhez ragaszkodom.
Egyetértek. Végre vki meg tudja fogalmazni amire gondol. Az idõ számomra is egy elvont fogalom. Mi csak az idõ múlását mérhetjük, de nem lehet utazni az idõben. A történés folyik és kész. Csak azért mert meg tudunk mérni két esemény között eltelt idõt, még nem jelenti, h a múlt visszahozható v épp mi mehetünk vissza. A múltat csak látni lehet, ahogyan mi is a múltat nézzük amikor a csillagokat bámuljuk, amelyek fényei száz, ezer v millió év után hozzánk elértek. A jövõbe olyan módon lehet utazni, mint mikor vkit lefagyasztanak vmennyi idõre, vagyis az illetõ pl elalszik és felébred vmikor késõbb. Ez az õ szemszögébõl egy pillanat, és mondhatjuk h õ tényleg a jövõbe utazott. De vissza õ sem jöhet és nem modhatja el senkinek mi történt vele.
Most nem fogom neked konkrétan ide kiírni, hogy mit kell letiltanod, de ha használsz Adblockot, akkor nem lesz nehéz a nem az sg-hez köthetõ scriptet megtalálnod és letiltanod.
Az, hogy megszorzunk egy óra által mért értéket a fény sebességével, és ezzel olyan mértékegységben tudjuk számolni az idõt, mint az utat, nem azt jelenti, hogy az idõ a térbeli dimenziókhoz tartozna. Az idõ egy periódikus mozgáshoz való viszonyszám. Semmi több. Sajnálatos módon a speciális relativitás képes keverni a két értéket. Ez a relativitás olyan szintû félreértéséhez vezetett, hogy az lassan helyrehozhatatlan.
A 2008 idõutazásos topikból kéretik kiszedni a scripteket, mert mindig kidob.
A kozmikus sugárzásban nagyságrendileg nagyobb energiájú részecskék vannak, mint amit majd az LHC valaha is létre tud hozni. Már régen létre jöhetett volna fekete lyuk.
És a videó: [url]http://www.thesun.co.uk/sol/homepage/news/article902014.ece[url]
Harcpöröly Bruenor él! :)
""A 20/21. század istene a tudomány" - szokták mondani. Az egész már annyira elméleti síkon mozog, hogy szinte már egy vallás felé tart. Naponta kijön egy új teoria, ami olyan más teoriákra alapszik, amit még nem bizonyítottak, vagy csak részlegesen. Ezen aztán jól össze lehet veszni, mert nincsen döntõ bizonyíték. "Jézus ember volt vagy Isten?" Szavazzuk meg! Persze most már olyan szinten vagyunk, hogy gyakorlati tapasztalásra nincs mindig lehetõség, de attól még bennem megragadt ez az érzés.
"A teoristák szerint a plusz dimenziók észlelésére a..." elõször terroristáknak olvastam a teoristákat. :D Pedig nem is az USA-ban élek. :P "
Ezzel teljesen egyetértek. De azért vannak ezek a fórumok hogy gondolkodtassuk egymást el dolgokon. Persze nincs olyan végzettsége itt senkinek, hogy ezekben a kérdésekben perdöntõ legyen a véleménye. De együtt talán kiszûrhetjük a pelyvából azokat az információkat amelyek valódiak, ezért is vitatkozunk, mert van aki szerint igaz, mások szerint nem....
Az elõbbit azért írtam mert, nem bonyolítani kell az elméleteket ahogy lefelé haladunk minnél kisebb dolgok vizsgálatában, hanem egyszerûsíteni, különben abba az ellentmondásba ütközünk, hogy a világ az egyszerûbbõl a bonyolultabb felé épül, az elméleteink meg egyre bonyolodnak...