Bevallom furcsa, hogy eddig ilyen típusú kérdést nem tettem be. Vagy legalább valami hasonlót.
Nem vagyok egy szaki semmilyen téren sajnos. Kisebb festéseket (régi beltéri ajtók/beépített szekrények ajtajai, spejz, WC, fürdő) csináltam csak még régen anyámnál, de azt többször is. Azért ha 1-1 csavart meg kell húzni vagy a WC tartály lehúzóját kell kicserélni, azt még megoldom. :D
Kisebb dolgokat megoldom, de inkább szakemberre bízok amit lehet, had dolgozzanak meg a pénzükért. Egyébként értek mindenhez, nagyon jó kézügyességgel áldott meg a sors.
szinte mindent csináltam már, néha ezermesternek érzem magam, pedig csak az egyikből van papírom is
Nagyon szőrmentén csak, apróbb villanyszerelés, festés, csiszolás, mázolás, egyszerűbb dolgok, pl rájöttem, hogy miért nem szív vizet a mosógép, a józan paraszti ész szintjéig. Ami kimaradt: Kert (metszel, ásol, ültetsz, oltasz, ilyesmi) Asztali gép/kütyük (lehet, itt az SG-n egyértelmű, hogy patent asztali gépe legyen mindenkinek, meg sima liba egy extendert, bármit, akármit beállítani...de sóhaj, nekem más a tapasztalatom a szomszédaim ismeretében) :) Utoljára szerkesztette: Renegade, 2019.10.21. 19:29:22
Cserép, gáz kivételével a többi megvolt. Gázt csak szakemberre bíznám, illetve a nagyobb villanyszerelést is de a kisebb dolgok nem okoznak gondot, pedig nem vagyok szaki.
Új szavazás.
mobil és ezen a téren, googli asszisztens a legjobb barátom.
már öt éve meg tudott pimpelni egy Sony SP-vel o0, éjszaka elkattintott képet. Sokszor majdnem elhiszem, hogy értek a fotózáshoz :D
Van egy Nikon D3400-asom, és egy régi Fuji FinePix S5600 (ez a "hurcolós"). Régebben rengeteget fotóztam, sajnos mostanában idejét sem tudom megmondani mikor voltam fotóstúrán... :(
Kizárólag fényképezés.
Van egy Oly e-pl5 MILC-em, azt hordom kb. mindenhova. Csak képeket, videó senkit nem érdekel.
Azért nem látom értelmét, mert ennek arány nyilvános adat, hogy hol melyik van túlsúlyban a világon. Annak nem látom értelmét, hogy egy kis mintában összevesszük a statisztikai eltérést. Inkább kérdezek rá másra. Kérdésjavaslat továbbra is jöhet.
BTW, be lehetett volna dobni a konkrét típusokat is, kíváncsi lettem volna az arányokra.
nem, mindig elfelejtem :(
Tudom, nem véradás miatt.
Nem tudom. Eddig soha nem sikerült vért adni. Sajnos.
Igen, véradás óta.
ötvenhétszeres véradó vagyok - igen :)
Új szavazás, egy nagyon egyszerű kérdéssel.
Az pl. oké, hogy nem kötelező 2 évente telefont venni, de amikor az eszközöket adott élettartamra tervezik, nincs sok választásod - egy átlagos csúcstelefonban az első év után sorra kezdenek degradálódni illetve teljesen elbaszódni alapfunkciók. Legutóbb egy ájfón hetesem volt, egy év leteltével először ugye az aksi hal le gyorsan, aztán előjött az, hogy fagypont alatti hőmérsékleten egyszerűen kikapcsol, aztán a hangszóró lett szar és csak kihangosítóval tudtam kommunikálni, meg ugye a töltő csatlakozója altatt is nagyon hamar szétcsesződik a kábel, a hozzá adott fülhallgatónak nagyon könnyen megtörik a kábele, az érintőkijelző veszít az érzékenységéből, az ujjlenyomatos felnyitás szintén egyre frusztrálóbban működik, aztán még volt pofájuk szoftveresen megoldani azt, hogy ahogy nő az aksid élettartama, úgy csökkenjen a processzorteljesítmény és lassuljon a telefon - így majd aztán méginkább érzed, hogy sebességben mennyivel jobb a következő generációjuk.
Hát, akkor ezúton gratulálok minden almást telefont használónak. Akkor ez a méregdrágán a szart szinonímája akkor. Nekem a 7 éves Samsung Galaxy minim két jack dugó cserét kapott és ennyi. Működőképes maradt. Csak a bibi az volt vele, hogy teljesítménye mitt lett kb. használhatatlan, mert értelmezhetetlenül lassú volt régi szemmel is netezésre. És persze 3-as Andriod sem ment rá. Pedig volt az -12 fokban bringázva is használva.
De basszus ma 40-50 ezer HUF-ért olyan telefonok kaphatóak, aminek tudását az átlagember ki nem tudja használni és sok-sok évig jók. A céges telóm is 3 éves volt és semmi baja nem volt. Pedig én nem tettem mindenféle tokba, csak bevágtam a táskába és kész. Bringázás közben kabát mellényzseb vagy nyáron hátizsák oldalzseb. Esett rá az eső, sütötte a nap, ami kell.
Szóval úgy összességében a gyártók, meg a marketingesek masszívan sárosak. Itt külön kiemelném a marketinget, hogy milyen baszott nagy hatása van a tömegek viselkedésére egy jól szervezett marketingkampánynak. A másik tényező az eszközök rövid életciklusában (nem csak az elektronikai eszközökében, de pl. autóra, ruhára is igaz), hogy szociális nyomás nehezedik rád, hogy a korszerűt használd. Mert ez például a vagyonodat és a státuszodat reflektálja, meg a marketingesek összekötik őket egyfajta identitással és életérzéssel.
Milyen terméknek van rövid életciklusa? Csak annak, amit ostobán használ a felhasználója.
A régi számítógépeimet mind továbbadtam és mindegyik megérte a 7-10 éves kort. Még a bringámat is túladtam, a 18 éves montit meg elajándékoztam úgy, hogy csak javítani kellett kicsit rajta.
Éppenséggel 10+ éve volt az, hogy 10 év alatt elfüstölt vagy 5 db HHD-m. 2008 óta összesen 1 db, de az sem elfüstölt, csak érdekes hangokat hallatott magától és 1 év után, mikor egyszer elvesztette a Win7 és reboot után látta csak, akkor vettem helyette egy újat.
A régi monitoromat elajándékoztam, mai napig működik. A mostani monitorom is 5+ éves.
Az én tapasztalatom az, hogy a termék rövid életciklusára azok a balfaszok panaszkodnak, akik csesznek törődni velük. Pl. egy ismerősöm évekig nem takarította ki a mosógépét, amit lakótársával (szintén csaj) közösen használtak. Hát, amit abból kiszedtem, nem volt semmi. De az előző lakásban is a bérlő egyszer nem takarította ki szerintem mosógépet. Rozsdás zsanérok, és olyan sár szerű izé lerakódva a gépen. És akkor csodálkoznak, hogy nem jó vagy tönkremegy.
Én speciel a füllhalgatókat leszámítva, amit egyre vékonyabb kábellel gyártanak azt látom, hogy minden cuccom egyre tovább húzza. Ja, hogy én rendet tartok és figyelek rá? Ennyike.
Még egy aspektus amit érintenék, hogy a hasonló naiv aktivisták gyakran a felelős pozíciókat elfoglalók gonoszságát jelölik meg okként, mivel ugye kurvára nem értenek semmit az egészből, felfestik azt a narratívát, hogy ó, ha már mindenhol szélerőmű meg napelemfarm lenne, meg ha mindenhol csak lebomló alternatív csomagolásokat használnánk, stb. stb. - mintha mindez csupán szándék és őszinte akarat kérdése lenne, és csupán a hazug politikusok és profitorientált cégvezérek mentalitásával lenne itt baj. A legtöbb esetben az a helyzet, hogy a világ praktikus szempontok alapján szerveződik, és az általuk támogatott alternatív megoldások több embert ölnének meg rövid és hosszútávon is, mint amennyit megmentenének. Annyi kilojoule-t, ami közel 8 milliárd ember igényeinek a kielégítéséhez szükséges, észszerűen jelenleg fosszilisból, és remélhetőleg egyre nagyobb arányban atomból lehet felszabadítani. Annyi, és olyanfajta élelmiszert, ami nagy tételben biztonságosan előállítható, szállítható és tárolható, tehát alkalmas egy olyan infrastruktúra keretein belül való alkalmazásra ami képes megetetni közel 8 milliárd embert, sokszor csak műanyagba csomagolható. Sokan nem képesek felismerni azt, hogy a dolgok előállításának mekkora költsége van. A zöldek az ideák világában élnek, és amíg nincs zöld program ami kifejezetten praktikus megfontolások mentén működne, addig sajnos halálra van ez ítélve.
Ha olcsó és tiszta áram van, akkor szinten minden van. De ameddig olyan viccerőművek a népszerűek, amik, addig nincs remény.
most biztos én vagyok hülye, hiszen a fószer egyetemen ad elő atomenergiáról, meg minden, de azért örültem volna, ha a cikk végén (végre) felvetett problémára valami épkézláb, érthető választ ad. nekem kábé az jött le, hogy szerinte a jövőben teli kéne baszni az egész bolygót szél- meg naperőművel, aztán ha valahol éppen nem várható holnap szél meg nap, akkor okosrendszerekkel megoldani az energia átszállítását. de ez laikus szemmel nekem eléggé az a kategória, aminél az atomenergia minimum egyszerre biztonságosabbnak és környezetkímélőbbnek is tűnik, de első blikkre olcsóbbnak is.
A megújulókkal kapcsolatos állításaiddal abszolút egyetértek, ebben nincs vita, és itt a tömeg tájékozatlansága (és törekvése, hogy az aktuális "életpozitív" ideológiába teljes testtel beleálljon) masszívan közrejátszik, de úgy összességében én közel sem hárítanék ekkora felelősséget a tömegre. Olyan egyénekből áll, akik bár szellemileg gyakran korlátoltak, de a világra való egyéni ráhatásukban is erősen limitáltak, valamint a tömeg nem különösebben képes szervezni önmagát, vagy fejlesztőleg visszahatni önmagára. Ha valami balul sül el, az többnyire elsődlegesen menedzsment-probléma társadalmi szinten is, hiába a proli az elkövető - ahogyan ezt a szemléletet a céges kultúra már kifejlesztette önmagában. Szóval bármennyire is korlátoltnak tartom Gréta (illetve az őt indoktrináló sötétzöld népfront) álláspontját, legalább úgy-ahogy jó irányba lőtt.
Az pl. oké, hogy nem kötelező 2 évente telefont venni, de amikor az eszközöket adott élettartamra tervezik, nincs sok választásod - egy átlagos csúcstelefonban az első év után sorra kezdenek degradálódni illetve teljesen elbaszódni alapfunkciók. Legutóbb egy ájfón hetesem volt, egy év leteltével először ugye az aksi hal le gyorsan, aztán előjött az, hogy fagypont alatti hőmérsékleten egyszerűen kikapcsol, aztán a hangszóró lett szar és csak kihangosítóval tudtam kommunikálni, meg ugye a töltő csatlakozója altatt is nagyon hamar szétcsesződik a kábel, a hozzá adott fülhallgatónak nagyon könnyen megtörik a kábele, az érintőkijelző veszít az érzékenységéből, az ujjlenyomatos felnyitás szintén egyre frusztrálóbban működik, aztán még volt pofájuk szoftveresen megoldani azt, hogy ahogy nő az aksid élettartama, úgy csökkenjen a processzorteljesítmény és lassuljon a telefon - így majd aztán méginkább érzed, hogy sebességben mennyivel jobb a következő generációjuk. Szóval úgy összességében a gyártók, meg a marketingesek masszívan sárosak. Itt külön kiemelném a marketinget, hogy milyen baszott nagy hatása van a tömegek viselkedésére egy jól szervezett marketingkampánynak. A másik tényező az eszközök rövid életciklusában (nem csak az elektronikai eszközökében, de pl. autóra, ruhára is igaz), hogy szociális nyomás nehezedik rád, hogy a korszerűt használd. Mert ez például a vagyonodat és a státuszodat reflektálja, meg a marketingesek összekötik őket egyfajta identitással és életérzéssel. Ez méginkább érdekeltté teszi az egyént abban, hogy így nyilvánuljon meg és javítsa a saját státuszát, tekintve, hogy általában törekszenek rá az emberek, hogy a szociális ranglétrán kellően magasra pozícionálják magukat, hiszen az pl. növeli a szexuális esélyeidet, a kapcsolati háló fejlesztését, meg megkönnyíti a konszenzusosan 10/10-re értékelt partner felszedését. Erre jön rá, hogy a marketingesek bizony minden erejükkel azon vannak, hogy a fogyasztást összekössék az ember identitásában való kiteljesedés iránti vágyával, és az élménnyel, hogy ma is 0.1%-kal kúlabb vagy mint tegnap voltál, ebben az új farmerban ezzel az új ipaddel ezzel az új bmw-vel. A tömeg ebben az egyenletben abszolút az elszenvedő fél, ami nem képes önmagát megváltani - közvetlen demokráciával azért nem tudná, mert a tömeg átlagos intelligenciája túl alacsony, reprezentatív úton pedig azért nem tudja, mert beleválaszt egy képviselőt önmaga számára abba a rendszerbe, ami működésének ez a logikája.
És itt jön a csapda, hogy mivel a politikusok hatalmának egyik pillére a tömeg támogatása, ha annak a rövidtávú pozitív hatását nem látja a választó, akkor simán leváltják; de a másik pillére meg a multik támogatása, mert nem ritka, hogy a nagyobbra nőtt cégeknek zsarolási potenciálja van a politikai osztállyal szemben, vagy hogy éppenséggel a befolyásosabb oligarchák akkora marketing - és véleménygépezettel rendelkeznek, amit egy politikus nem szeretne maga ellen fordítani. Így meg ugye nehéz effektív szabályozásokat kidolgozni, hogy vagy közvetlenül a választók, vagy ha befolyásosabb milliárdosok érdekeit sértené, akkor a médiagépezeteiken keresztül szintén a választók, de le fognak váltani.
Még egy aspektus amit érintenék, hogy a hasonló naiv aktivisták gyakran a felelős pozíciókat elfoglalók gonoszságát jelölik meg okként, mivel ugye kurvára nem értenek semmit az egészből, felfestik azt a narratívát, hogy ó, ha már mindenhol szélerőmű meg napelemfarm lenne, meg ha mindenhol csak lebomló alternatív csomagolásokat használnánk, stb. stb. - mintha mindez csupán szándék és őszinte akarat kérdése lenne, és csupán a hazug politikusok és profitorientált cégvezérek mentalitásával lenne itt baj. A legtöbb esetben az a helyzet, hogy a világ praktikus szempontok alapján szerveződik, és az általuk támogatott alternatív megoldások több embert ölnének meg rövid és hosszútávon is, mint amennyit megmentenének. Annyi kilojoule-t, ami közel 8 milliárd ember igényeinek a kielégítéséhez szükséges, észszerűen jelenleg fosszilisból, és remélhetőleg egyre nagyobb arányban atomból lehet felszabadítani. Annyi, és olyanfajta élelmiszert, ami nagy tételben biztonságosan előállítható, szállítható és tárolható, tehát alkalmas egy olyan infrastruktúra keretein belül való alkalmazásra ami képes megetetni közel 8 milliárd embert, sokszor csak műanyagba csomagolható. Sokan nem képesek felismerni azt, hogy a dolgok előállításának mekkora költsége van. A zöldek az ideák világában élnek, és amíg nincs zöld program ami kifejezetten praktikus megfontolások mentén működne, addig sajnos halálra van ez ítélve.
A napenergia tökéletesen kiszámolható, hogy hol ökörség, mert nem is csak elmélet, hanem a modell számai pontosan a valóságot adják vissza. Amit Manfred ott előad, na az a nettó propaganda és csak a fehér oldalról beszél. A napenergia sötét oldaláról és hátrányairól, de legfőképp korlátairól semmit. Fullba tolja a kretént, amikor a valóság cáfolja állításait. Csak ignorálja azokat.
Olyan nincs, hogy a kínálat irányítja a keresletet? Marketing sem létezik? Ami mára már egy tudományág lett és nem a kereslet után kullognak, hanem próbálják azt meghatározni, amennyire csak képesek. Igen, az emberek többsége birka, de ezt maximálisan ki is használják, a cégek, a politikusok és igenis befolyásolják, megosztják az embereket csak, hogy az ő érdekei mentén cselekedjenek. Annyi dolog befolyásolja ezeket, hogy nagyon nehéz bármire azt mondani, hogy valami fekete vagy fehér lásd a vitádat a napenergia topicban.
Nekem még pl. azt nem magyarázta meg, hogy ha viszek saját vászonzsákot, akkor pl. a Sparban, ahol magad méred és címkézed a terméket, akkor a kb. 1000-dik címkét hogyan fogom leszedni...? Hogyan fogom mosni?
Nálunk a lakótelepen van heti kétszer tejeskocsi, nem túl messze meg van egy hely, ahol friss gyümölcs- és zöldségleveket lehet venni szintén saját tárolóval. A helyi lidl/aldiban pedig pékárunál, zöldség-gyümölcspultnál pedig ki van írva, hogy a hozott tárolók használata hogy működik (le lehet előre méretni, megjelölik hány gramm, és annyival táráznak az elszámolásnál).
És miért is kell megvenni....? Tehát akkor valahol kurvára álságos pl. a kis Greta beszólogatása a politikusoknak...
A politikusokat emberek, a választók, felnőttek választják meg. Tehát ne egy szűk csoportra kéne mutogatni, hanem tömegesen ostoba, felelőtlen gyök társadalomra, akik sokszor egy centit sem engednének a jólétükből vagy változtatnának életmódjukon és ezt csak kiszolgálják odafent.
A nagy cégek sem felelősek önmagukban, mert ők is csak fogyasztói igényeket elégítenek ki. Azt, amit a fenti sokszor gyök2 csoport termel. Vagy pl. a fene nagy világutazók a hatalmas ökológiai lábnyomukkal. https://www.newshub.co.nz/home/travel/2018/07/record-number-of-planes-in-the-air-at-once.html
Ameddig a világ egyik legnagyobb szennyezője a villamosáram és fűtés és ez fosszilis alapú, addig klímavédelemről beszélni röhejes, ameddig az országok nagy része atomenergia ellenes. Nem merő passzióból, hanem a gyök2 választók miatt, akiknek ilyen mérvű beleszólása van abba, amihez kurvára nem értenek.
Szóval nem a politikusok azok, akik elvették álmait és jövőjét. Ők már a második lépcső, akiknek lenne hatalom a kezében, de ha nagyon durván elkezdenének beleszólni a piac működésébe vagy az emberek magánéleti szintjén, akkor gyorsan leváltják őket. Tehát valójában a társadalomnak kéne beszólnia elsősorban és a képükbe mondani, hogy mennyire ostobák, rövidlátóak és telibaszrósak. Ha kiállna a ENSZ elé és beszólna így az lenne valami. A jelenlegi formában az én szememben egy túltolt banner, ahol a banner szövege vérostoba.
Ameddig az őket megválasztók kötik gúzsba a cselekvési szabadságot és lehet méregdrágán rossz megoldásra elbaszni 1000 mrd EUR-t és 20 évet (Németország) addig nincs remény. Semmi. Csak ezt a jelek szerint nem akarja mondani, mert az mégis hogyan nézne ki, hogy kimondja, hogy a társadalom relevánsan nagy része annyira agyilag zokni, hogy egy üveg tejet se szívesen bíznék rájuk.
"egyes konzumidióták évente cserélnek mobilt és világutazósat játszanak." Ebben azért a gyártók keze is jócskán benne van. Évente képesek eladni egy olyan terméket, amiben a fejlődés csak alig pár %.
Mert számtalan terméknél a boltban kapható csomagolást nem tudod kiváltani. Csak abban tudod hazavinni a tejet, a sört, a bort és csomó mindent, amiben oda viszik. Vagy te magad előtt látod azt, hogy az emberek viszik magukkal az üvegeket és automatákból töltik fel azokat?
A műanyagszatyor újrahasznosítást lehet visszaszorítani, de ez csepp a tengerben a CO2 lábnyomban. Annak súlyosabb környezheti hatása miatt fontos, a mikroműanyag szennyezés miatt. A CO2 lábnyoma annak semmi ahhoz képest, hogy egyes konzumidióták évente cserélnek mobilt és világutazósat játszanak.
Egy ideje már magamnak csinálom a joghurtot. Azzal szerintem több műanyagot takarítok meg, mintha szelektíven gyűjteném (hozzáteszem a lehetőségeimhez képest szelektíven gyűjtök). Persze értem amit mondasz, de ha lehet hinni az "okosaknak", akkor már rég nem ott kellene járni, hogy mossuk vagy ne mossuk a műanyagot hanem, hogy nem is használjuk vagy amennyire tőlünk telik visszaszorítjuk. Csak itthon ebben még nem igazán partner egyik multi sem. SPAR-ban lehet kapni környezettudatos (vagy mi a rák a neve) szatyrot és akkor nem kell mindenhez külön nejlont letépni, de ezen kívül semmiről nem tudok.
Ez az, ami már nem igaz. Mert amikor újrahasznosítható szemetet nem a jó helyre teszel, akkor a teljes mögötte levő gyártási externáliát dobod a kukába. Az újrahasznosítás során mivel legalább kétszer használod fel a már megmunkált anyagot ezzel minden egyes ciklusra leosztod a fajlagos terhelését az első gyártásnak.
Tehát, ha elmosod mondjuk a literes tejfölös dobozt az kb. pár dl víz. Ha kikúród a nem szelektívbe, akkor a szállítástól kezdve minden meg a kukába. Ehhez képest néhány dl víz az semmi. Az nagyobb pazarlás, ha pl. a tejfölös vagy joghurtos pohár falán hagysz anyagot, amit meg lehetne enni, ha ujjaddal kinyalod. Akkor szinte nincs is mit elmosni. Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2019.10.01. 09:33:27
"Az átlagember gyakorlatilag nem tud vizet pazarolni" Az átlagember ennyi erővel szemetelni sem tud, mert a nagy gyárak annyi káros anyagot juttatnak a környezetbe. Mégsem szeretnék térdig gázolni a szemétben. És akkor is kimossák ha én már kimostam. Szerintem azzal többet teszek, hogy megpróbálom visszaszorítani a műanyag "fogyasztásom", mintsem, hogy mosogassam az ásványvizes palackot (irónia).
Ez a másik városi legenda. Az átlagember gyakorlatilag nem tud vizet pazarolni. A termékek mögötti vízfogyasztás, amit megvesz az akkora, hogy ahhoz képest bármi elmosogatása az kb. a hangya faszán a pattanás.
Viszont technológiai szempontból sokkal jobb, ha el van mosva. Ezen felül, ha kevés műanyag hulladékod van és 1-2 hétig gyűlik, akkor azért 1-2 hétig teszi a dolgát az anyatermészet azzal, amit bennehagy az ember a műanyag flakonban és pohárban.
Nem tudom, hogy a mosogatással mennyire vagyunk előrébb, hiszen akkor meg a vizet pazaroljuk. Nálunk csak egy plusz műanyagos zsák van, amibe a műanyagot külön gyűjtik, de ahogy tudom azt is újra szokták szortírozni kézi erővel, állítólag az a legnagyobb segítség, ha a kupakot nem csavarom vissza a műanyag palackra. Nem vagyok 100%-ig meggyőzve, hogy a lakossági szortírozás hasznosságáról. Utoljára szerkesztette: ToxiMaxi, 2019.10.01. 08:53:15
Igen, de nem mosogatok.
A nem érdekelre tudtam csak nyomni, talán az áll a legközelebb. Ha tényleg ott van kéznél a szelektív gyűjtő, akkor szortírozom a dolgokat, de az is inkább csak OCD mint őszinte kötelességtudat, hogy ez most kis lépés lesz az emberiségért. Utoljára szerkesztette: Fbn Lx, 2019.09.30. 23:48:47
Igen, még az üvegeket és a flakonokat is is elmosom. De mint kiderült, néhány dolgot rossz helyre tettem eddig. Lásd itt.
Az első válasz.
Új szavazás.
Kétszer jelentkeztem: először érettségi után, akkor 5 helyre jelentkeztem, az elsőre felvettek (SZE-Építészmérnöki egyetemi képzés), el is végeztem. Másodiknak jóval később, 26 évesen jelentkeztem, akkor 2 helyre, és felvettek szintén az elsőre (BCE-Gazd.info BSc), azóta ezt is elvégeztem már.
hát, így a humiaris jelenlegi agymenés után szabadon:
Szelektíven gyűjtöd a szemetet?
Igen, még a tejfölös dobozt is elmosom hát, van rá külön zsákom/kukám, de csak úgy beledobom azt, amit bele kell nope, túl lusta/öreg vagyok én az ilyenekhez hülye vagy?! még csak kommunális adót sem fizetek, kirakom a zsákot okosban
4 helyre jelentkeztem, a másodiknak megjelölt helyre vettek fel (jó rég volt).
Három helyre jelentkeztem, felvettek az első helyen megjelöltre.
BME-n három karra. Elsőre felvettek az utolsónak megjelöltre (áldom az eget, hogy nem lettem építőmérnök, de a villamosmérnökség terén nem tudom, hogy lett volna-e esélyem), soha többet nem jelentkeztem. Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2019.09.24. 12:27:54
3 helyre, aztán az első egyetememet nem szerettem, két év múlva máshová mentem. (az 1-3 és 3-5 opcióknál átfedés van)
Új szavazás.
House MD. Rome (HBO) Talán a Stargate SG-1 vagy a Band of Brothers. A BoB eszméletlen mértékben megelőzte korát.
Hát ha életem végéig csak hármat nézhetnék, akkor 3 olyat választanék, amit még nem láttam de érdekel :) nem igazán szeretek semmit újranézni. De ha top 3, akkor: Spartacus, Black Mirror és aztán... a House, a Dark és az Orphan Black is kb ugyanott van, szóval a harmadikat csak kockadobással tudnám kiválasztani.
na megint hijackelem (hijackingelem?) a topikot, ha nem gond, szavazást ez sem ér, meg nem is lehetne, de hátha lesz hagyománya, hétvégente valaki bedob valami bonbont, szóval:
Ha életed végéig csak három sorozatot nézhetnél, melyek lennének azok?
Nálam: Scrubs (nyilván minden idők legjobb sorozata) :) Babylon 5 House
mini sereies nem ér, szóval a kettes számú legjobb sorozat, a Chernobyl nem játszik :)
7-9
4-6
fehér-fehér Adidas Superstar már enyhén nyúzott állapotban, nagyon ritkán használt fekete Lonsdale Oval, meg egy "örökké nyár" műanyag kínai papucs. szóval eggyel több cipőm van a kelleténél.
2 papucs, 1 utcai/melós univerzális, 2 edzős, 2 bakancsforma, 1 ünnepi, meg 1 utcai ami teljesen színsemlegessé vált miután kitakarítottam a beleivódott sarat a két évvel ezelőtti irdatlan belvíz után, amikor térdig érő vízben mentem végig másfél utcán, és még azóta sem dobtam ki
9. abból 5 pár futócipő (2 aszfalt,1 könnyű terep,2 OCR) bakancs,utcai,papucs,ünnepi.
Két téli csizma, egy tavaszi/őszi magassarkú, egy alkalmi magassarkú, egy balerina, egy szandál. Otthoni és strandpapucs összesen négy. Lehet, hogy lapul néhány a szekrény mélyén, de azokat nem használom, nem jut eszembe. Szóval tíz.
Új szavazás. Az archívumot frissítettem, pár hetes lemaradásban volt.
azért az ABS-nek nem az elsődleges feladata,hogy ne kanyarodjon el az autó,hanem rendszeres felengedéssel ugyan hosszítja a fékutat,cserébe tiporhatod akárhogy a fékpedált,tudod irányítani merre menj-ez néha áldás,néha átok,pl.amikor pont az az 1m hiányzik ami sima satufékkel meglenne ÉS nincs hová menekülni szélre.sajnos rengeteg ember sem a szabályokat nem ismeri,sem körültekintően nem tud vezetni,a mostani közlekedésben ez a legrosszabb,ha beülsz az autóba az alapfeltételezés: mindenki téged akar összetörni,legyen gyalogos,biciklis,autós,ufó,tök mind1.
egyszer vitt el mentő,de a nullára szavaztam mert nem volt sürgős.picit odanyomott minket egy üresben hagyott és elgurult autó a falhoz nagymamámmal 10 éves korom körül,kb 3 nap megfigyelésre tartottak bent de semmi bajom nem esett.
itt amúgy nem arra gondolok, hogy én lennék az utak császára, hanem, hogy döbbenetes mennyiségű korombeli rója az utakat, akik lehet mást tanultak még és basztak képezni magukat, szóval mindenki legyen körültekintő, pláne hétvégén, na akkor szabadul el az igazi káosz, mert sok, utakra nem való ember előveszi a guruló esernyőt (legyen az két vagy négykerekű). :)
Nekem 97-ben még nem nagyon magyarázták el a 30-50 közötti különbséget, vagy hát, már nem emlékszem rá, de arra igen, hogy kifejezetten ellenjavallt volt a satufék, ma meg már az az alap, mert az ABS megoldja. Amúgy jó móka az ABS, nem az az elsődleges szerepe, hogy jól fékeződj, hanem, hogy ne kanyarodjon el az autó, erre akkor jössz rá, amikor az a feladat, hogy gyorsulj fel 60-70-re, engedd el a kormányt, majd satufék...szerintem ezt sem tanítják suliban. Amit így tippre még nem tanítanak, az az elkerülő manőver (jávorszarvas teszt/manőver), amikor csinálsz egy nagyon durva balra tekerést, majd vissza jobbra, akkor csináltad jól, ha nagyon fáj utána az alkarod. Ez fényévekkel hatékonyabb mint a padló fék, már ha nem jönnek szembe (kvázi nincsen féktáv), mondjuk elég ijesztő, nem árt gyakorolni. Utoljára szerkesztette: Renegade, 2019.09.13. 21:14:35
Szintén saját megfigyelés, amikor Szegedre kerültem, el voltam ájulva, mennyire udvariasak és figyelmesek az autósok, legalábbis Pécshez képest... Itt türelemjáték és küzdelem, hogy gyalogosként átjussak a zebrán, ott kb. még el sem döntöttem, hogy átmegyek, de már lassított is az autós.