Egy héttel ezelõtt indult ennek az MMORPG-nek a zárt bétája. A zárt itt idézõjeles, mert gyakorlatilag bárki kaphat kulcsot. Én azóta keresem az állam a padlón, mert ilyen kivételesen igényes, és a sorba nem illeszkedõ MMO-t nem láttam mostanában, pláne a free to play-ek között. A honlapja:
A legnagyobb különlegessége, hogy a harc körökre osztott. Ez elsõre furcsán hangzik, és biztos sokakat el is riaszt, de azt kell, hogy mondjam, nagyon élvezetes.
Nem egyedül vagy a világban, hanem egy kis csapattal, az elején még csak 3 karaktert irányítasz, a maximum 9 fõ lesz. 1 main karakter és a zsoldosok, akiket kalandjaid során fogadsz fel. Mindegyik saját szinttel rendelkezik, fejlõdik, öltöztetni kell õket, fegyverezni, és természetesen rengeteg kaszt közül lehet õket kiválasztani. Azért is élvezetes a harc, mert rengeteg kombinációs lehetõség van, hogy hogyan, mikor, kivel támad az ember.
A világ a valós világtérkép, mai városnevekkel.
A grafika gyönyörû. Nem technokrata irányból közelít mint a Conan, és jól skálázható, épp ezért jól fut kevésbé erõs gépeken is. A harcokban az animáció pazar, még mozis kameramozgás is van benne, ami baromi látványos, de gyorsan ki kell kapcsolni, mert az animációk alatt fogy a player fázisra jutó idõ.
Kezelõfelületben lefõz sok elõfizetéses játékot is. A parti-, guild kereséstõl kezdve az információs ablakokig minden nagyon profi. Ha egy fajta mobból elég sokat megölünk akkor bekerülnek információk egy kis képeskönyvbe, a támadóerejérõl, arról, hogy miket dob, hol fordul elõ leggyakrabban stb. Ugyanilyen infó van az itemekrõl, npc-krõl, zsoldosokról is. Ha pl valamilyen itemre szükségünk van, akkor a kis könyvbõl kikeresve láthatjuk, hogy milyen mobok dobták eddig nekünk, a mobot kiválaszva láthatjuk annak elõfordulási helyét koordinátákkal, sõt kívánságra auto-pilot odavezet minket :).
A gulid rendszer is érdekes, a guildek városokat birtokolhatnak, akkor az adott városban a befizetett díjak õket illetik meg (bankköltség,AH és piaci díj, stb.) A díjak % értékét õk határozzák meg. De olyan dolgokkal is igyekeznek elkerülni, hogy a guildek chat közösségek legyenek csupán, hogy vannak olyan questek amiket csak guilddel lehet megcsinálni, vagy avval, hoyg a fentebb említett mob és item információkat a guildek tagja megoszthatják egymás között.
A játék quest alapú én 27-es vagyok és eddig gyakorlatilag 1 quest linet csináltam/ok, ami egyben tutorial is.
Rengeteget tudnék még írni, mert eléggé feldobott a játék, majd késõbb még hozok infókat, elsõre talán ennyi is elég lesz (vagy még sok is? :)) Nem beszéltem a pvp arénákról, kraftról, enchantról, kereskedelemrõl stb, pedig mindben van valami különleges.
Én nagyon ajánlom annak aki megcsömörlött a sok egykaptafa mmo-tól, viszont a single player játékok már nem kötik le, nekem ez nagyon jó és élvezetes szórakozásnak bizonyult, hogy hosszú lesz-e a szerelem azt persze még nem tudhatom.Atlantica
Hm, én olyat láttam ahol még nem volt ott hogy ingyenes e vagy nem, de ha free akkor kell :P
Csak 1 a gond, nem tudom megszerezni a kulcsomat, az "invalidcode"-t szöveget image verificationnál egyszerûen nem akarja elfogadni, pedig kell a kulcs a játékhoz..
Pls help!
Nekem az segített hogy explorerrel néztem. FF-el sehogyse akart kódot adni.
Olvasd el alatta a magyarázatot. Ha ezt írja az azt jelenti hogy nem ad kódot. Remélem azóta sikerült, nekem 85% a letöltés most, úgyhogy holnap próbálom csak ki.
engem a prológusos videó alatt hazavág kékhalállal XDDDDDD sírok...
még uninstallt se találtam :D ettõl függetlenül kapott egy határozatlan idõre szóló eltávot a gépemrõl -.-" majd visszatérek rá gépújítás után.... talán....
Rossz hír, hogy ma éjfélkor PDT szerint vége a closed béta elsõ fázisnak (az nálunk holnap reggel 9 asszem), a szervert lelövik augusztus elejéig.
Lol, akkor nem is szedem le, majd talán én is gépújítás után ;)
itt regisztráljatok,regizés után kapjátok is a kulcsot ! FF,IE,Opera...megy mindennel az oldal !
Ezt nem értem, ma elvileg lejár a closed béta.. akkor most hogy játszak?:D ezt már nem értem :\
kliens most jön lefelé.. ^^ thx
Most már sehogy, mert mindjárt vége a closed beta-nak, a keyosztást már abba is hagyták. Erre én se számítottam, nem láttam még 1 hetes zárt bétát. Abból a szempontból érthetõ, hogy bármilyen furcsa is leírni, a játék gyakorlatilag bug, lagg és dc mentes. Ebben a formában simán elindulhatnának élesben is. Remélem a hosszú karbantartás alatt nem rontanak rajta :). Arra leszek kíváncsi, hogy meglett-e a 10000 regisztráció, mert azt ígérték, hogy akkor nem lesz karaktertörlés a zárt béta végén. Mellesleg ez is elárul valamit a játék készültségi fokáról.
most lottek le a szervert:S ez van:S azt irtak majd agusztusban indul ujra Off: finalfantasyn kivul van ilyen stilusu (marmint korokre osztot harcos) rpg PC re valami ujabb 2006-2007 ev felett?
Hát ez jó volt :) Váromtovább, remélem marad ingyenes + pénzes vásárlásos.
20 masodperced van kiadni az akciokat ami action pontokba kerulnek (mana pontont tul ha igenyel azt) es a kor elott kapsz plusz akcio pontot.. bele kell razodni de jopofa a dolog nagyon varom mar hogy ujra induljon a cucc:D
annal porgosebb tehat fixen 20 masodpercnyi idod van a kis teamed iranyitasara egy korben..tehat ha kimesz egy sorert a hutohoz akkor addig lemegy siman annyi kor harc kozben hogy murderes van a dologbol...inkabb final fantasy style a harc ha azzal jatszottal valaha:D
a vilagban realtime kell maszkalni es csinalni mindent. viszont amikor megtamadsz egy monstert, akkor bekerultok egy arenaba es ott zajlik a korokre osztott csata. maximum 3 csapat harcolhat 3 ellen, egyenkent maximum 9 harcossal. a vilagterkepen csak a foembered latszik es az ellenfelbol is csak 1 darab. aztan amikor elkezdodik a csata, akkor jelenik meg a tobbi harcos
Így van, annyi még hozzá, hogy ahogy növekszik a zsoldosaid száma, úgy nõ majd a köridõ is, a max 30 másodperc lesz. Alacsony szinten aggró csak akkor van, ha pont beleszaladsz a mobba, vagy a mob sétál beléd, viszont van csata közben is aggró ! Meg is lepõdtem mikor a Sea king's palace-ban harcoltam a King's guardian nevû kígyó és csapata ellen, már majdnem gyõztem amikor kiírta, hogy 'New enemy arrived' és új csapat kapcsolódott a harcba, összesen még kétszer. Jól nézett ki amikor a végén kiléptem a harc nézetbõl és 4 kígyó hullott a lábaim elé egyszerre.
van egy varazstekercs, amit ha csata kozben felolvasol, akkor a csatlakozo ellenfelek a te oldaladon fognak harcolni (talan silence a neve, de nem 100%).
Olyan is van amit combat-on kívül használhatsz, és a legközelebbi mob partyba lép veled 10 percre, a társaival együtt:).Még követ is mászkálás közben mint egy pet. És az a poén, hogy ha kinyírják a te oldaladon, akkor is lootolhatod. Csak sajnos a teleportokon nem megy át veled, szóval bossok ellen nem lehet használni.
Most az a legvalószínûbb, hogy a closed beta folytatódik augusztusban, mert belerakják az ún, 2.0-ás patchet egy csomó új tartalommal, 120 lesz a max level, új dungeonok, mount, egész észak-amerika kidolgozva, új foglalkozások stb.
Ez egy ázsiai oldal, de van rajta egy videó a 2.0-ás újdonságokról: 2.0 update
nah?? mi van máár ?:D
Mi lenne, csak képeket nézek, meg videókat.. tetszik.
hát a proci szerintem elég, atiban nem vagyok otthon, de a notimban 8400 as NvidiaG 256MB nagyon szép volt, és simén ment 1280*800-ban, minimális beállításokkal, de akkor is nagyon szép volt szerintem.. Én azt ajánlom vegyél egy kis memóriát, most nagyon olcsóak. Nekem 2 GB-van benne
Bárcsak megvenné valaki és rögtön rendelhetném az új gépet :P
Ezzel a játékkal tuti fogok játszani, láttam azt a bossos videót és nagyon jópofa :D, mondjuk a silkroadonline-ból van az a hang amikor meghal a sárkány :D, (amikor sro-ban meghal a ló, ilyen a hangja).
Ebben lehet pvpzni?:P
Augusztus 7-én fog folytatódni a closed béta (az idõeltolódás miatt ez nálunk 8-a hajnal lesz), és elõreláthatólag 18-ig tart. Akinek volt closed beta regje az simán beléphet majd, de újak is csatlakozhatnak.
nah ez jo hir:) remelem tettek bele tovabbi fejleszteseket:D
Lesz benne szépen. Én okulva az elõzõ körbõl nem a fejlõdésre fogom most a hangsúlyt helyezni, hanem, hogy minél több kasztot kipróbáljak.
Sámán mainnel próbálkozott valaki? Az érdekelne, hogy ha zsoldos a sámán akkor ugye lvl 20-nál lehet upgrade-elni high shaman-ra ami már nem csak 1 hanem egy egész sor karaktert tud gyógyítani. Ha a fõ karakter a sámán akkor ez hogy van? Automatikusan upgrade-elõdik a tulajdoság?
Ezt tudom, de nem arról beszélek, hanem a shaman-nál az elsõdleges Blessing of life skill lvl 20 alatt csak 1 célpontot gyógyít, lvl 20 felett ha high shaman-ra upgrade-eled a zsoldost akkor ugyanez a skill 3 célpontot gyógyít. Namost fõkarakternél nem láttam upgrade lehetõséget azért érdekelt, hogy abban az esetben hogy van.
en ugy tapasztaltam hogy kozelharcosokkal erdemes megtolteni a sereget. pl 5 spearman/viking es 1 gyogyito
Kétségkívül nagyon erõs összeállítás bizonyos helyzetekben, de azért van ellene pár érv: 1. a silence nagyon kell néha, mert némely mob/boss brutálisakat sebez mágiával, a silence-et ugye az archer tudja 2. bossharcoknál jó a távolsági egység, hamarabb el lehet kezdeni 'bontani' a bosst nem kell megvárni míg a védõi elhullanak 3. a legfontosabb: repülõ ellenfeleket nem tudsz támadni közelharcossal, oda távolsági kell
1. silencet lehet varizni tekercsbol is ha jol remlik 2. spearman es viking is jo bossok ellen. a viking az lefagyasztja az egysegeket, a spearman pedig 2 egymas mogott allot sebez egyszerre. 3. kozelharcos is tudja sebezni a repulo egysegeket, de csak skillel. amugy lehet probalkozni archerrel, de nalam a leggyengebb egyseg volt. az agyus(gunner?) is marha gyengen sebez. egyetlen elonye, hogy a varazslatat egyszerre 4 ellenfelre is rakuldi.
1. igen lehet, de a scroll elsütése után nem abban a körben lép életbe, hanem csak a következõben, emiatt ráadásul meg is szakíthatnak castolás közben (mondjuk a silence-et pont nem próbáltam ki, de gondolom azzal is így van), plusz a scroll fogyóeszköz 2. az archer viszont bármelyik célpontot támadhatja egybõl, a gunner (az a puskás, az ágyús a cannoner) viszont 3 egymás mögöttit sebez. A bossokon kívül ez fontos lehet pvp-ben is ahol a main karaktert kell kinyírni, aki valószínûleg a leghátsó sorban lesz. 3. én úgy emlékszem nem tudja. Legalábbis nem mindegyik skill. A swordsman skillje pl. csak tûzsebzést rak a kardcsapásra, a spearman-é is csak plusz dolgokat tesz fel, a viking jéglabdája lehet, hogy mûködik, azt is el tudom képzelni, hogy lefagyasztva már üthetik a többiek is. Úgy gondolom általánosságban azok a skillek ami után ugyanúgy odaszalad a karakter és üt-vág, nem mûködnek repülõ ellen, ahol ténylegesen valamilyen varázslatot süt el közvetlen az ellenfére azok mûködhetnek. Erre mérget nem vennék mert alacsony szinten összesen 1 repülõ ellenféllel találkoztam. De remélem holnap már kipróbálhatjuk.
Az viszont igaz, hogy az elején a távolságiak gyengén sebeznek a védelmük meg pocsék, sokat halnak, de a fórumokon olyat olvastam, hogy magas szinten már pl. az archernak van a legnagyobb dps-e.
Én mindenesetre ilyesmi csapatot tervezek, ha már max lehet: 1.sor: viking,swordsman,viking 2.sor: gunner,spearman,beast trainer 3.sor: monk,sámán,archer
neztem az indulast az eleg keson lesz nalunk :/ ha jolneztem meg akkor nalunk 2008.08.08 Pentek 03:00 a Start
remelem eleszek vele egy darabig mert nincsen most semmi jo mmo :( amik meg jok azzal mar sokat jatszottam es igy nincsen mivel elutni a folos szabadidot :D
Hát a hajnali 3-at már akár koránnak is nevezhetjük :). Természetesen pont holnap nem nagyon fogok ráérni játszani.
Írok még pár dolgot ami szimpatikus volt a játékban. Alacsony szinten úgy éreztem kifejezetten farmolás ellenes a játék. A craftoláshoz való cuccok mind kaphatóak fix áron a marketen, pénz meg van elég a questekbõl. A market olyasmi mint az aukciós ház (az is van egyébként), az a különbség, hogy meghatározott áron rakhatod be a cuccokat, aztán vagy megveszik vagy nem. A másik különbség hogy sok termék alapból kapható, ha nem rak be senki akkor is. Ez két szempontból jó, egyrészt ahogy írtam krafthoz mindig kapsz mindent, másrészt ha valamit el akarsz adni, akkor, ha kicsivel a hivatalos ár alá rakod be, akkor garantáltan azt fogják megvenni a playerek. Ilyen finomságok is vannak, hogy 1 cuccot ha behúzol a market ablakba, egy gomb nyomásra máris listázza, hogy ebbõl mennyi és milyen áron szerepel már a piacon.
A következõ, hogy a skilleket könyvekkel lehet növelni, a könyvek droppolt dobozokból esnek ki. Ha a dobozra kattintasz véletlenszerûen ad egy könyvet. De mindig csak olyat amire szükséged van. Tehát ha pl. valamelyik skilled már elérte az adott doboz által elérhetõ maxot akkor olyat már nem kapsz, nem lesz tele az inventoryd felesleges könyvekkel. Ha minden skilled a maxon van akkor egy olyan italt kapsz ami véletlenszerûen erõsíti a statjaidat (hp,int stb).
Az item mall meg azért szimpatikus mert jellemzõen nem plusz sebzést, vagy védelmet vehetsz, hanem kényelmi szolgáltatásokat, amivel a lustaságot lehet kielégíteni, pl. autopilot, autobattle, autocraft licence-eket, olyat amivel láthatod az ellenfél hp-ját harc közben stb. szóval nem behozhatatlan elõnyökhöz lehet vele jutni.
hmm furcsasag elvileg a honlap a P.D.T-t jelzi ki na mar most csupan 3 oras kesese van a P.D.T-ez kepest :D valamit nagyon nemcsinaltak jol igy nemtudom hogy most naluk 03:00 vagy 06:00 lesz a start mondjuk mind1 mert ugyis alszom akkor meg xD de azert nemszep hogy nemjo idovan kirakva :(
Most már jó az óra. Közben csöpögtetik az infókat az új dolgokról. Az egyik a stamina rendszer. Elég durva, ez az elsõ ötlet amit fenntartásokkal fogadok. Arról szól, hogy mindenki kap egy napra 100 staminát (lvl 50 felett csak 50-et), ami minden csata után csökken 1-el. Ha eléri a 0-át akkor nem kaphat több xp-t, itemet aznap. Ha partiban van a player akkor minden csatában csak a kezdeményezõnek csökken a staminája, lehet lassítani a fogyást azzal ha guild tag vagy, vagy városnak, nemzetnek tagja. Valamint gyõztes pvp harcokkal lehet staminát szerezni. A cél látszik, a magányos grindelést, botokat akarják kizárni és erõsíteni a community-t (Guild dungeonban pl nem kell stamina az xp-hez), de ezt túlzott beavatkozásnak érzem. A hivatalos fórumon máris óriási a felháborodás, szavazásokat tartanak, hogy vegyék ki a rendszert, pedig még el sem indult.
A másik új a challange rendszer, ez jópofa, kihívásokat lehet generálni pvp-re, meghatározod, hogy milyen szinttû ellenféllel szeretnél megküzdeni, mennyi zsoldossal ,és hogy mennyi pénzt teszel fel rá, aztán ha valaki elfogadja akkor indul a harc és a gyõztes viszi a pénzt.
ez a challange jo, de ilyen eddig is volt. igaz regisztraciot nem lattam hozza, de az npc-t megtalaltam, akinel lehetett jelentkezni ellenfelnek. erre a stamina rendszerre kivancsi leszek. igy elsore nem hangzik tul jol. viszont a pvp es a party joval nagyobb hangsulyt kap majd igy, ami nem egy utolso dolog. patcheles kurva lassu. 15 perc alatt 0,5%. erdemesebb inkabb innen letolteni: patchek
hmm csak Romeban van wh es az is 24 slot? :/
Ez a stamina rendszer a legrosszabb amit valaha láttam. A játék viszont az egyik legjobb free mmo lehet, ha kész lesz.
savior neked volt igazad, minden skill sebzi a repülõ mobokat, nincs olyan logika benne amire én gondoltam
Most kezdtem a játékot és tetszik.Azt szeretném megkérdezni hogy boltos npc-k nincsenek a pályán,akiktöl lehet vásárolni dolgokat?Mert azt vettem észre oan van hogy,belementem 1 portálba és jobb lent,kiadta hogy market aukcio meg stb dolgok az lenne a vásárlási lehetöség?