Mindenki azt a sorozatot nézi amelyiket akarja, ha bukás, ha nem, attól ha szereti szeretni fogja, és nem az alapján dönti el, hogy megnézi-e a következõ részt vagy nem, hogy megbukott-e a sorozat(vagyis hogy esetleg mások meg úgy gondolják, hogy ez nem is olyan király)
Nem csak Adam. Hisz Nathannek mondta Angela hogy az apja csalódott volt hogy neki nem öröklõdött a génjeiben (gondolom Peternek és Sylarnek öröklõdött, csak neki nem valamiért, mivel Sylar és Péter képessége is hasonlít az apjáéra, csak kicsit más, képességmegszerzésével kapcsolatos mind3) és pl. Mattnak is olyan képessége van mint az apjának, gondolom neki is öröklõdött.
Attól nem hal meg ha fejbelövik, attól hal meg ha levágják a fejét. Oxigén hiányában sem tudnak meghalni. Adam Monroe sem pár percig feküdt a koporsóban, ami nem igazán légáteresztõ. Igen a véres feltámasztásos dolog így van, de nem mindenkit lehet feltámasztani, egy fejlevágás után nemmûködik a dolog, vagy az elõttem szóló is ahogy írta, a feketelyukas ürge simán megölheti bármelyiket, és hasonlóakat is bevonhatnak a sorozatba, akiket nem érdekel ki a hallhatatlan, vgy ki nem, el tudják tenni láb alól akkor is :) Tehát van értelme a sorozatnak, miért ne lenne?
Az amerikaiak mindigis arról voltak híresek, hogy nagyon agyasok, most aztán bizonyítottak bõven. Ha már valamin kicsit gondolkozni kell, hogy összeálljon a kép, az már bonyolult. Ez a 3. évad eddig a legjobb, tele csattanokkal, érdekességekkel. Én azt mondom gratulálok, így tovább. Ez a heti 45 percnyi heroes-os kikapcsolódás, meg az izgalom ez kell.
miért gg mi a baj a samllville-el?Bár a "celebes szarságok"véleményeddel 100%-ban egyet értek. :D
amerikában a smallville a 86. legnézettebb sorozat (96-ból), itthon a 13. (54-bõl) kinek kell jobban a smallville? amerikában siker a heroes, nálunk bukás. ha nekik 25 darabos puzzle kell, akkor nekünk 3 darabos?
Amerikának túl bonyolult a Heroes? Az amcsiknak még 25 darabos puzzle is bonyolult. Nekik a Smallvillecske kell meg a celebes szarságok...ja észre vettétek hogy most már a tévé is a sztár helyett celebként említi a sztár vendégelket?
SPOILER
Jah, vagy az eltüntetõs el tudta volna tüntetni a fekete lyukkal, de sajna magát tüntette el. Mindenki elpusztítható. Egyébként ha a fejébe kap akkor sem hal meg, csak míg benne marad addig nem tud regenerálódni, lásd ugye a régi részeket...
Egyébként ha ezek hozták létre a képességekkel rendelkezõket, akkor az egyetlen, akinek képessége volt, az Adam? Mármint ugye azt tudjuk, hogy õ már sok századdal régebben is élt, és tegnap kiderült, hogy a többieknek mind a vállalat nyomott képességet, vagyis a fene tudja már :)
Amúgy meg aki akar nagyon sok mindenbe beleköthet ennél a sorozatnál csak hogy egy két példát mondjak SPOILER-esen:
Mikor Sylar mondja Claire-nek hogy ha akarnálak se tudnálak megölni már egy nagy hülyeség, mert ahogy a jövõbeli Claire is mondja Peternek, csak egy lövés kell a fejbe, vagy ahogy az elsõ évadban volt egy faág kell a fejbe és el is van intézve a dolog..ja és most jut eszembe hogy ugy is megtud halni hogy ha csak simán nincs oxigén.
A következõ dolog: Igazából ha nagyon kötekedni akarok akkor azért nincs értelme ennek a sorozatnak, mert gyakorlatilag Claire, Sylar, Peter és talán az a csávó is akit a koporsóba zártak, a vérével fel tudja támasztani a halottakat.. lásd pl Claire apját, Nathant.
Na tényleg elirtam. Arra gondoltam, hogy Hiro japán nem tudom miét kínainak írtam, elvégre japánban voltak a szamurájok. Arra nem emlékeztem, hogy mayáék dominikaiak, csak az rémlet, hogy mexikóból jöttek át az usa-ba, de utánna néztem és neked volt igazad. Nem a haiti-ra gondoltam az afrikainál, hanem Usutu-ra az új srácra aki lefesti Parkman jövõjét, de lehet, hogy félreértettelek, amúgy õ Botswnanai. A haiti-ról nagyon kevesett tudtunk meg eddig(szinte semmit), de van nekem is egy tippem, hogy honnan jöhetett:P
ha õk nincsenek, akkor mi a helyzet velünk? nem véletlen, hogy amerikában rengeteg, sokkal gondolkodósabb sorozat tud sikeres lenni, olyanok, amik nélunk vagy máshol megbuknak.
az életstílusuk miatt nincsenek hozzászokva a folyamatos gondolkozáshoz. én még úgyis értettem a 2. évadot, hogy az elsõbõl kb 4-5 részt, a másodikból pedig kb minden másodikat láttam csak. a részek 1/3-a csak ismétlésbõl áll. és a Heroes egyik pozitívuma éppen a nem-lineáris történetvezetés. nézze meg valaki a Kill Bill-t úgy, hogy idõrendi sorrendbe vágja a részeket és kiveszi az ismétléseket, olyan lenne, mint egy 3 órás Barátok Közt epizód.
ejnye, no. én nem láttam az elsõ 2 évadot, csak a 3.-at nézem, de maya-ék dominikaiak és hiro-ék sem kínaiak, hanem japánok. (a haiti figurát sem kell részleteznem). részletkérdés, de jobb a pontosság:)
Cateran: Nekem jobban tetszik a Heroes, mint a X-men, pont a története miatt. Amitt mondtál, hogy "persze majd minden mutáns amerikában van,mert hát amerika a világ közepe". Ezt már megmagyarázták a sorozatban. Arra nem tértek még ki, hogy a "mutánsok" közül mennyinek van vele született képessége és mennyinek adtak, de kiderült, hogy génmalipuláltak csecsemõket Amerikában és így jött létre ott többeknek is a képessége. Amúgy vannak külföldi mutánsok is pl.: Mexikói(két testvér a 2. évadból), Afrikai(A rajzós ember a 3.-ból) Mohinder indiai, Hiro és Ando kínai és még van pár személy akik nem tudom pontosan, hogy honnan származnak, de van legalább egy európai is, szóval ezzel nem tudom mi a bajod. Ha már az x-ment hoztad fel ellenpéldának, akkor nézd meg ott milyen nemzetiségüek a mutánsok. Egy-két személy jött europából(akiknek vannak emlékeik a 2. világháborúról és a németekrõl) a többiek viszont mind amerkaiak és ott tényleg minden amerkáról szól, szinte meg se említik mondjuk europát. Míg a Heroes több országban is játszódik pl.: Írország vagy anglia(nem emlékszem pontosan), Kína , Mexico, Austrália, Afrika, India, Franciaország, lehet hogy valamit kifelejtettem és az is lehet, hogy valamit rosszul írtam. Az idõutazás az egyik legjobb a sorozatban sokaknak pont emiatt tetszik a sorozat. És nekem Hiro a kedvencem(én feliratosan néztem, úgy nem volt idegesítõ), amúgy mutatták a pár évvel késõbbi Hirot aki teljesen komoly lett, sõt egy igen durva ellenfél (szamuráj kardja is van).
Hehh,fingom nincs milyen a 2.,3.,4.,16. évad,mert az 1. után feladtam, hogy nézzem:) Ennél szarabb történetet álmodni se lehetett volna..az X-men után vmi hihetetlenül gagyi,de a becsület kedvéért végigszenvedtem az 1. évadot...Hironál idegesítõbb arcot tán még a BK-ban se lehet találni..1 8 éves gyerek szintjén mozgó,naiv lúzer..Meg hát persze majd minden mutáns amerikában van,mert hát amerika a világ közepe (amerika-U.S.A. mielött sirna vki,hogy ez igy pontatlan) Syler gyerek meg keresgéli õket? Hahh, mennyi mutáns lehet a földön? 1000?10000? a több milliárdból...hát sok sikert a keresgéléshez (persze könnyen megy majd,mert hát amerika a világ közepe..minden mutáns oda gyûlik..:D) Egész pontosan melyik gén felel az idõutazáért?:D (persze,az X-menben is vannak érdekességek,meg hát ez sci-fi/fantasy szuperhõsös bla-bla,de azért jobban bekajálom a szupergyors gyógyulást a la Wolverine vagy a telepatikus képességeket a la Xavier,mint az idõutazást és teleportációt...) Szvsz ritka fostalicska sorozat lehet,bár ismétlem,csak az 1. évadot bírtam végigszenvedni...
sztem nagyon jó lett a 3.évad. nekem vhogy sokkal jobban bejön mitn pl az elsõ. a második évad gyenge volt de hát tudjuk miért is. de eddig ez az 5 rész nagyon bejön. Embernek fogalma sincs h mi lesz a következõ részben. amugy meg melyik filmbenmelyik sorozatban nincs hiba? ha vkinek nem tetszett már az elsõ évad se annak nem csodálom h ez se tetszik. Inkább meg legyen kevesebb nézõje csak maradjon ilyen a sorozat mint most! Hajrá
Számomra teljesen következõ a sorozat. Logikai hibákat mindenben lehet találni, akár a saját cselekvésedben is, ha keresünk szõrszálhasogató módon, de ugyanígy meg is lehet magyarázni egyszerûen a történet keretein belül. Az meg hogy a jók gonoszak lesznek, a gonoszak meg jók, az szerintem egy hatalmas baromság, mivel ez nézõpont kérdése. Mivel mi Peter szemszögébõl láttuk a jövõt, persze hogy gonosznak tûntek, de az õk szemszögükbõl pedig épp hogy õk a terroristák, és pl Parkmanék sem hiszem hogy igazi "gonoszak" lennének. Peter meg összvissz elkapta Sylar képességét, és én azt gyanítom hogy Haiti fog neki segíteni, hogy leküzdje az éhséget átveszi Haiti képességét, és blokkolja azt az "érteni vágyást"...
Winnienek igaza van, vagyis én ugyanúgy gondolom, ahogyan õ leírta. Ami Csak77-et illeti: elkezdtél személyeskedni. Szerintem nem kellene sértegetned valakit azért mert elmondja a véleményét. Ha nem tetszik amit Winnie írt, akkor érvelj ellene, úgy bizonyítsd be, hogy igazad van.
Nekem nagyon tetszik a sorozat, nagyon jó az idõutazásos vonal(nekem ez benne a kedvencem). "Amúgy az is egy hibája, hogy túl sok karakter lett benne. Egy részben ki se lehet térni mindre, vagy csak nyúlfarknyit" Az elsõ évadban is kb ugyanennyi szereplõ volt. Eddig is úgy volt, hogy nem mindenki szerepelt minden részben. Mindig volt aki elõtérbe került, míg mások emiatt háttérbe. Szerintem jó ez így. Én például kiványcsi vagyok mi történik a Petrelli testvérekkel, Sylarrel, Claire-rel, a Haitival, Hiroval, Mr. Bennettel, Parkmannel.....Szóval én kifejezettel örülök neki, hogy sok szereplõ van.
Szerintem meg pont azért jó a sorozat, mert erõsen elgondolkodtató néha, és nagyon sok erõs fordulat van benne. Kicsit egyébként kezd elLost-osodni, mert néha nehéz követni, de speciel nekem ezért tetszik. Aki nem érti az meg így járt. Nekem az a rossz hír, hogy megint kommerszesíteni kell majd a sok ember miatt akiknek nincs kedve/agyi kapacitása megérteni a kicsit komplexebb dolgokat.
De az idõutazás a legjobb a soriban, ettõl olyan érdekes és nem átlagos, mármint a képességek sem azok:) de az idõutazgatás mindig jó szokott lenni.
Igen, itt senki sem ért hozzá, csak TE! TE, TE, TE a husis, piszos körmeiddel, a szar blogoddal együtt, mi?! Nos, én nem tartom magam zommbinak, hülyének se nem, de az, hogy te már mindenkit hülyének nézel, az komoly probléma. Látszik, hogy valami komoly bajod van, egyértelmûen korházi sekgítségre szorulsz. Esetleg a szüleidnek kellene már komolyan lépni az ügyben, mert te magadtól nem mész el diligokihoz. Mellesleg, a 4edik hsz-t, én írtam, de ezt komolyan nehéz volt észrevenni. Na, ki is okosabb mint egy amerikai, kispatak?
Ezzel csak félig értek egyet. A 3. évad nekem is tetszik, leszámítva az idõutazást, meg azt hogy Peterbõl rosszembert kezdenek faragni. A Syler vonal viszont kifejezetten tetszik, mert több dimenziót kapott a karakter. Ha felhagynak az idõutazással és csak információik lesznek róla jobb lesz a sorozat szerintem. Amúgy az is egy hibája, hogy túl sok karakter lett benne. Egy részben ki se lehet térni mindre, vagy csak nyúlfarknyit, így nehéz követni mi is történik egyes karakterekkel. Ebbõl óhatatlanul következik, hogy néhány karakterrel viszont túl sokat foglakoznak másik szereplõ kárára.
ha ügyesen elolvasod, amit írtam, akkor láthatod, hogy direkt kiemeltem, hogy nem vagyok hozzáértõ, éppen ezért nem is írom le, miért csökken a nézettség, mert nem tudom. de ahhoz nem kell ugatni a dolgokat, hogy az ember mosolyogjon az "ínnekem ném tétszik, ezér csökken" kommenteken. az ilyet csakis akkor lehet elfogadni, ha valakinek az ízlése nagyon rímel a tömegekére, vagyis nézi a legnézettebb sorozatokat és nem nézi, amik nem nézettek. (egy jó érv legjobb bizonyítéka azonban az, amikor az érvelésbe nem tudnak belekötni, hanem csak óvodás módon annak írójába, kvázi "te vagy a hülye" módon) és gondolom abban is egyetértesz, hogy a többség itt nem hozzáértõ, mint ahogy te sem vagy az.
sõt, nyilvén azzal is egyetértesz, hogy az emberke a 4-es kommentben mekkora csacsiságot írt, miszerint azért nem nézik, mert annyira rossz. vagy legalábbis csak elismerte, hogy az amerikaiak mennyire okosabbak nála, és õ mennyire zombul.
EZ a 3. évad eddig a legjobb a sorozatból. Egyáltalán nem érthetetlen (számomra), sõt, az idõutazós dolgok, pillangó effektus stb mind nagyon jót tesznek a sztorinak. Ha jobban megnézitek és GONDOLKODTOK, akkor rájöhettek, hogy nincsenek is benne logikátlanságok. Ha meg valaki nem érti, az ne azzal dobálózzon, hogy szar, hanem írjon konkrét példát, hogy mit tart logikátlanságnak, ellentmondásnak.
Bár igaz, hogy az átlagember, akik a Heroest nézik, nem olvasnak sok scifit és egyéb mûvet, képzelõerejük se nagy, gondolkodni meg nem szeretnek.
"huhh, ez nagy okosság, itt mindenki hozzáértõ?:)"
Nem, itt csak te vagy a hozzáértõ bucimaci, a demagóg beszólásaiddal.
Jó hát a Heroesnak mindig is könnyû kis története volt, "a világ veszélyben van akkor mentsük meg". Én alapjában szeretem az olyan filmeket/sorikat ahol a szereplõknek van valamilyen különleges képessége, így a Heroes nekem amolyan Mennyország volt, vagy van is. Ez elõtt a 4400 volt amit nagyon szerettem csak sajnos azt cancelelték. No mind1, a lényeg az, h a Heroesban nem kell nagydolgokat várni ez a sori mindig is ilyen volt, csak a karakterek "fejlõdnek"(?). A történetben mindig is a hatalmas cliffhangereknek volt nézõ csalogató hatásuk, amit megjegyzek sosem használtak ki rendesen, megvolt a lehetõség és õk valami kis langyos kis ötlettel elszúrták. Na de attól nekem a Heroes még mindig az egyik kedvenc sorozatom marad.
Tényleg gázos a sorozat, de azért még én is nézem.
(KIS SPOILER LESZ - VIGYÁZZATOK) Például milyen hülye már Hiro, nem? Régebben sokkal megfontoltabb volt. Meg Nikit milyen idétlenül hozták már vissza! A nézõk szeretik a színésznõt, akkor ha a karakter ugyan kinyiffant, találjunk már ki valami ikertestvért neki... LOL
A sztori viszont az idõutazás miatt teljesen követhetetlen (TOVÁBBI SPOILER, BOCSÁNAT) - az a jövõ, amit a jövõbeli Peter mutatott a múltbeli énjének már nem ugyanaz, mint amibõl visszament négy évvel korábbra, hiszen épp a kavarása következménye lett az, hogy szegény pompomlányt elkapták, és ettõl kicsit bedurvult a csajszi. Így valószínûleg soha nem fogjuk megtudni az eredeti inítékokat.
Na de mindegy, amúgyis kurvanagy hülyeség az egész alapsztori, szóval...
Hát akkor én és a bnõm biztosan átlagon felüliek vagyunk:) tisztán átlátható szerintem. inkább arról van szó,h az új eldurvult,elfajult(mint a Lost az 1.2 évad után)mondjuk úgy kicsit HC-sabb évadot (ami nekem nem gond;P) nehezebben fogyasztja az europidoknál,már bocsássanak meg, tudatlanabb ámerikái nép.
nah inkább valaki mondja meg h mi a rakért nincs még fent sehol sem az 5ik rész:) itt virrasztok:)
"Pontosan. Úgy forgatják a sorozatot, hogy nincs kész a forgatókönyv, nincs lezárva a sztori."
huhh, ez nagy okosság, itt mindenki hozzáértõ?:) én annyira nem, de azt megsúgom, hogy egy sorozatnál pontosan tudják, hogy az arc, vagy az évad hol ér véget. sok sorozatnál azt is tudják, hogy eleve hogy végzõdik. de az evidens, hogy nincs megírva az összes forgatókönyv, ha nem tudni, hogy egy sorozat 4 vagy 44 vagy 444 részes lesz, mert ez egy SOROZAT.
a sorozat olyan, mint egy képregény, ha ez szemléletesebb. vagy egy könyvciklus, ha már könyveket említesz (ha valaki elkezd írni egy könysorozatot, akkor nem írja meg mind a 16 részt előre, hanem egyesével halad. sokk.). a superman képergény 1940 óta megy és persze, hogy nem tudják, hogy mi lesz a vége, ha egyszer véget ér - a heroes is képregényes gyökerekkel bír, és ugyanazt a szerkezetet használja: rövid, 6-8-12 részes történetekben gondolkodik, amiket elõre felvésnek. és annyit találnak ki, amennyit akar a közönség. superman és batman is majdnem 70 éve a piacon van és még mindig tudnak új sztorikat hozni hónapról hónapra.
de hogy a twin peaks hogy került ide? az az első sorozat, amit megismertél?:) előtte is voltakmár.
"amikor az írók belekezdtek az évadba, még õk maguk sem tudták, hogy fognak kikecmeregni"
Pontosan. Úgy forgatják a sorozatot, hogy nincs kész a forgatókönyv, nincs lezárva a sztori. Ha eszik a barmok, akkor lesz még 243 évad, ha nem, akkor igazából Bobby álmodta az egészet. Így hatalmas logikai bakik csúsznak be. Ezt úgy próbálják meg orvosolni, hogy ide-oda ugrálnak az idöben. Tehát a múlt heti részt Bobby álmodta, a mostani részt Pamela álmodja (nem, nem most álmodja, hanem a jövö heti rész múltjában fogja álmodni, de csak ha mellette áll a haiti csávó), arról pedig, hogy a jövö heti részt ki is fogja álmodni, szavazhatsz a sorozat honlapján (jelenleg Chuck Norris vezet). És ha elég sok barom írja a fórumban, hogy igazából minden szereplö halott, akkor az is. Egészen a következö részig, ahol kiderül, hogy még sem. Vagy ez már egy másik sorozat...? Végül is mindegy. Az ilyen sorozatok elöbb-utóbb káoszba fulladnak, majd egyszerüen eltünnek. A Twin Peaks óta nincs ez másként.
Én inkább könyvet olvasok, ahol az utolsó oldalon mindig ugyanaz áll, függetlenül attól, mikor lapozok oda.
Hey Man! Nem veszed észre, hogy a globalizáció mindent eltorzít, ami jó az unalmas ami rossz az nem eléggé az, én a második évadtól kezdtem volna nézni, de katasztrófa volt, semmit nem értettem belõle... :) Hát feladtam, valszeg nem ettõl fogok majdan hülyén meghalni, ha kihagyom ezt a seriest.
logikus. ha egy sorozat színvonala csökken, akkor esik a nézettség. ennél már csak a lenti érvelés (4. komment) a jobb, miszerint szar az évad, azért nem nézik. mondja ezt az, aki nézi zombiként, annak ellenére, hogy szar:)
bármennyire is furcsának tûnik, nem lehet egyéni ízléssel magyarázni a nézettségváltozást, nem az egyéni vélemény függvénye a tömegek véleményének változása. (elég csak mondani egy szerinted jó, javuló színvonalú sorozatot és kiderül, hogy annak is csökken anézettsége. vagy ott a heroes, amelynek biztos akkor is csökkent a nézettsége, amikor a topon volt.)
Õszintén megvallva én soknak érzem a kavarást.Akik jók voltak azok rosszak lesznek, akik rosszak voltak azok jók, akik ellenségek voltak azok testvérek, akik szeretõ testvérek voltak, azok meg testvérgyilkosok lesznek...Kicsit kezd fejetlenség lenni, és bár lehet, hogy sokkolni akarják a nézõket ezekkel a csavarokkal, de azt hiszem kezdenek átesni a ló másik oldalára. Kicsit olyan érzésem van, mint amikor egy sorozatból kihagyok vagy 8-10 részt, majd amikor megnézem a legújabbat, csak kapkodom a fejem, hogy szinte minden és mindenki megváltozott.
Nekem nagyon tetszik a harmadik évad. Majdnem annyira, mint az elsõ, szóval nagyon jól sikerült. Igaz, hogy eddig még nem voltak nagyon látványos harcok benne, de még így is nagyon izgalmas. Meg több harc volt eddig benne, mint az egész elsõ évadban. Egy dolgot hiányolok az új évadban(ami az elsõben benne volt), hogy nagyon jól zárták le a részeket, mindig valami érdekes jelenetet hagytak a végére, ami miatt jobban vártam a következõ részt.
SPOILER!!!!
Gothmog:A haiti ott volt és blokkolta Petrelli képességét, azért nem tudott regenerálódni, ahogy Edhi is írta. Azt is meglehet magyarázni, hogy miért nincs a jövõbeli embereknek idõutazós képessége. Vannak akik úgy születtek, hogy van képességük és vannak akik csak késõbb kaptak képességet. És lehet, hogy az idõutazós képesség csak örökölhetõ. Eredetileg csak Hironak volt meg ez a képesség, Petrelli csak "megtanulta" tõle. Mondjuk ez már egy kicsit okoskodás tõlem, de szerintem mindent meglehet magyarázni, legalábbis nekem nem tûnt fel még egy hiba sem. Esetleg ha mégegyszer végignézném az elejétõl akkor már biztosan találnék valamit amibe bele lehet kötni.
lol, ez a sorozat agyilag nem dolgoztatja meg a csirkét sem... mivel akkora logikai hibák vannak benne mint a világegyetem. ellenben gondolkodás nélkül élvezhetõ.
azért esik a nézettsége, mert mondjuk ki - a színvonal is csökken.
Úgy emlékszem hogy a haiti ott volt a közelükben, és ezért nem tudott regenerálódni
ha már idõutazás, és a jövõben mindenkinek lehet random képessége, akkor a mindenki közül hány tud még idõutazni? Ha a jövõben -bármikor- sokan tudnak idõutazni, akkor az azt jelenti, -a dolog jellegébõl adódóan- hogy már jelenleg is tudnak. Az mennyi eltaposott pillangó? Az alapszitu ugye az volt, hogy tud Hiro, meg Peter. Az aktulális kavarodást ezek ketten okozták. Az az érzésem hogy amikor az írók belekezdtek az évadba, még õk maguk sem tudták, hogy fognak kikecmeregni belõle. Lehet, hogy még most sem tudják. Vagy majd a végén lesz egy "nesztek, így megmenekült mindenki, püff" lezárás, (kivéve talán Sylar, õ a prérifarkas a gyalogkakukkban, aki a végén mindig megszívja) aztán azt teheti mindenki, ahová akarja. Apropó, a jövõbeli Petert simán le lehetett lõni? Nem úgy volt, hogy eltanulta a gyógyulást Clairetõl? Na mindegy. A történet már a saját szabályait sem tartja be.
hát akkor mekkora hátast dobnak az amcsik, ha elkezdik a negyedik évadot a sorozat harmadik évében
3. évadból még nem láttam semmit, szóval abba nem szólok bele, de amit eddig mondtatok róla... Én speciel szeretem a rosszfiú jó lesz dolgot (régi nagy kedvencre Dragon Ball-ra gondolva pl. ami legjobban tetszett, hogy Ifjú sátán és Vegita és jó lett) szóval szeretem ha egy gonosz, akit még szeret is a közönség annak ellenére, hoyg gonosz, késõbb át áll a jó oldalra, persze ha megmarad keménynek mint addig volt (ne valami kis puhány legyen :) )
eléggé megoszlanak a vélemények szerintem egyáltalán nem bonyolultak az új részek nekem nagyon bejönnek jobban mint az elsõ évad és öszintén nagyon nem érdekel h ki mit vár a sorozattól lassacskán minden kifog benne alakulni és pont ez a lényege h nem rögtön belevágnaka közepébe h harc harc hátán mer annak semmi értelme legalábbis szerintem Sylerböl meg mér ne lehetne jófiu? mi lenne benne olyan hihetetlen h valaki átáll a jó oldalra? kellenek bele az ilyen fordulatok amugyis maga az egész sorozat hihetetlen.....
Van benne valami, ez az "elágazás" dolog nekem se kedvencem. Láttam az alternatív endinget :) és ilyenkor felvetõdik az emberben, hogy az nem lett volna-e jobb? Egy sztorinak, legyen egy vonala. Ha megváltoztatják, eltérnek a tervtõl, pláne ha még látunk is valamit a "mi lett volna, ha" dologból az nem túl jó. Az olyan mintha egy könyvet kétféleképpen írtak volna meg, és ha egy ember olvassa egyiket a másik meg a másikat, akkor melyik olvasta az "eredetit".
Na eeeeez a fasza. Esik a sorozat nézettsége? Pafff, nincs mese, akkor újra kell írni a forg.könyvet. Mennyire hiteles sztori már, amit bármikor elágazáshoz állíthatnak és onnan totál más irányba viszik a történetet, hogy értse és nézze a paraszt... Broáf
Én is nagyon élvezem, hogy a cselekmény idõben is mozog, mondhatni négydimenziós a történet, de nálam ez ilyen ferde hajlam, az amcsik többsége számára pedig - tekintve hogy a felük azt sem tudja, hogy a Föld kering a Nap körül - tényleg sok(k) lehet ez a történeti összetettség... :)
Nem mindenki élvezi, ha agyilag megdolgoztatják.
A harmadik évad eddig látott részei nekem az egész sorozatban a kedvenc részeim. Kicsit bonyolult, bár én értem, elhiszem, hogy sokan nem. Sylar új oldalát is szeretem, szó sincs arról amit a jövõben láttunk, hogy Sylar olyan kedves kisangyal lesz, az csak egy alternatív jövõ volt, amit meg kell változtatniuk. Egyébként szerintem Sylar még mostanában lesz igazán gonosz, és éhes, de majd meglátjuk mit hoz a következõ rész... Akció pedig nem kérdés lesz, már volt is nem is kevés szerintem, nem lenne jó ha a részek csak a bunyóról szólnának, de szerintem amugyis egyre nagyobb szerepet fog kapni az action.
Pompás lenne, a suta nézõk kedvéért lebutítanák a mostani kicsit komplexebb szintrõl, hogy már csak a rizsa maradjon és a drámázás.
Hát ez a 3. évad tényleg elég bonyolultra sikerült. Köze sincs az elsõ évados fedezzük fel a képességeinket és mentsük meg a világot storyhoz. Ettõl függetlenül nekem tetszik, abba ne hagyják :)
Semmi nem pénz kérdése. Hofi mondta anno: "Nem tudsz úszni? ÉS ha fizetek akkor tudsz?!"
Jó de ez szinte mindenre igaz manapság, pl ha nem lenne benne pénz akkor olyan se lenne hogy labdarugás vagy f1, mert csak azért nem szerveznék meg mondjuk a bl-t mert mindenki kiváncsi rá hogy ki nyer idén..a heroest is csak addig fogják csinálni amig anyagilag megéri.
Az elõzõ hozzászolásom elsõ mondatában a nézõk helyett az alkotókat akartam írni.Bocs
...És kiderül, hogy mennyire barmok a nézõk is. Itt a cselekménnyel van a baj. Szuperhõsök akik SEMMIT nem csinálnak. Drámai vitatkozások vannak, néha villan egy-két ez meg az, de semmi. A szuperképességekkel rendelkezõ emberek -könyörgöm- harcoljanak egymással, mentsék meg a gyengéket. Basszus, az elõzõ hír is arról szólt, hogy kevesebbet fordítanak speciális trükkökre többet a "sztárbeugrókra". Gratulálok. Miután senki nem nézi a Heroes-t mert senki nem azt kapta amit várt. Az alkotók lezárják a sorozatot egy ilyennel: Valószínû az emberek ráuntak a szuperhõsökre, ezért nem érdekli õket a sorozat, hiszen Dunát lehetne rekeszteni a szuperhõsfilmekbõl..."...AKCIÓT, KÖNYÖRGÖM AKCIÓT, ÁRMÁNYKODÁST, SZUPERGONOSZOKAT!!!
Ebben a témában sokkal jobb sorozatot lehetett volna összehozni... nem tudom mit csinálnak a forgatókönyv írók de tényleg sokat esett a színvonal.
A cikk szar. Az amerikaiak azért nem nézik, mert szar volt a második évad. A harmadik is kurvaszar. Például az eddigi rettegett, fõgonosz, eddigi legeslegeslegerõsebb fõgonosz sylar-bõl csináltak eggy mamás kisfiút... erre ki kiváncsi?
:) Megalõztél, azt hittem elsõ hozzászóló leszek! :)
Amerikának is bonyolult akkor ne is beszéljünk rólunk... átlag magyar mennyit fog érteni (tisztelet a kivételnek:) ) Nekem pl az egyik kedvencem, bár idõutazás és társai dolgok ugye felvetik a kérdést hogy lehetsége-e vagy sem, elég racionális embernek tartom magam, de ettõl függetlenül élvezem, még ha nem is hiszek sok mindenben ami a sorozatban van. Arra mindenkép jó, hogy az ember elgondolkozzon rajta, már akinek van kedve ilyeneken gopndolkozin. Nincs ezzel semmi baj. Aki meg nem érti az nézze a BKözt, meg hasonlókat :) Yatta! Sajnos az elég baj, hogy a filmek, sorozatok is csak pénzcsinálás végett vannak 8és nem pusztán a szórakoztatásért) ha valami alascony nézettségû, vagy esik a nézettség akkor azt meg kell szüntetni, mert már nem hoz pénzt az embernek. Az a pár ember meg aki szereti és szórakozna egyet mondjuk heti egyszer egy 45 percre az se kapja meg az adagját. Remélem azért nem szüntetik be a sorozatot. :) :) :)
Azért van benne vmi, ez a Peter gyerek is sokat koslat meg a Nakamura gyerek is