Iskolakezdéskor a tanár még nem ismeri arcról a tanulókat. Ilyenkor jól jöhet az arcfelismerõ. Szerintem...
A globalizáció által bevezetett új iskolarendszer szünteti meg a 20 vagy annál kisebb fõs osztályokat. A jelenlegi állami kvóta minimum 16 fõhöz köti a támogatást, tehát ennyi gyerek kell egy osztályba különben nem kap az iskola pénzt, és minél több gyerek van egy osztályba annál több támogatást kapnak. Ennek mértékérõl olvashatsz az Ifjúsági Minisztérium honlapján.
A felsõoktatás pedig dedó mert olyanokat is beengednek akiknek semmi keresnivalójuk ott, nem véletlen van katalógus minden szemináriumon.
Gondolkozz ember mert nagyon szar vagy, ugatni tudsz de a saját fekáliádban pancsolsz.
na ez is hülyeség a javából "globalizáció megszünteti a 20 fõs osztályokat" ezt pl. magad találtad ki? ritka nagy ostobaság a felsõoktatás pedig mr nem dedó
az én reakcióm annak szólt, hogy odáig merészkedtál, hogy Vekerdit még Gyurcsánynál is károsabbnak nevezted. Aki szerint Vekerdi rossz gyermekpszichológus, és azt mondja, ne neveljük a gyereket, az egy ... (ide képzelj valamit igény szerint) hány könyvét olvastad el? max fél fülell hallottál vmit, és félreértetted a scientológusok szerint a pszichológusok a világ tönkretevõi, õk maguk a Sátán, ezért gondoltam, hogy te is az vagy
Ez a rendszer azokban az iskolákban lesz jó amelyek a takarékosság miatt már egy régiót "ölelnek fel", nálunk is ezt csinálják, bezárnak és összevonnak egy óriási iskolába terelik a gyerekeket. Ott aztán tanár legyen a talpán aki mindig tudja, hogy ki hiányzik, bármikor átverhetik a diákok. A globalizáció megszünteti a 20 fõs osztályokat, a kis iskolákat, nálunk is 40 fõ volt az osztály. És ez még kicsinek számít. A felsõoktatásban pedig MÁR megvalósult, 2-300fõs nappali(!!!) szakok. Úgy kell harcolni a székekért a teremben elõadás elõtt. :)
Áá! A végére elfáradt az újjam, hiába ma már sokat dolgoztam.
Magiszter: Teljesen egyetértek, a szülõ nevelje a gyermeket, ne az állam! Zipp: Pontosan harmónikusan kell nevelni, nem akkor kell a gyereket agyba fõbe verni mikor már lop, szipuzik, hanem határokat kell még kisgyermekkorban szabni amit nem szabad átlépnie, ha mégis akkor következetesen kell szankcionálni. De épp annyira fontos a pozitív megerõsítés is és a kettõ együtt hatékony. Az a szemlélet, hogy a gyermeket nem szabad korlátozni téves (itt esett túlzásba Vekerdi).
Mike: Nem vagyok szientológista, vagy hogy is hívják! A nevelés sajnos a köztudatban nem az érték kategóriába tartozik, ahol kellen legyen, ez a reakciódból is látszik. Valószínûleg a szocialista neveléstõl való viszolygás miatt alakult ki ilyen könnyen az emberekben, persze én azt én is képmutatásnak tartom, de hát azért mert valamit alkalmaztak a múlt rendszerben (mégha saját céljaik érdekében is) nem biztos hogy nem jó! Tehát ha a nevelésbõl kiveszük ami ideológiai célt szolgált és a szocializáció (semmi koze a szocializmushoz) és az emberi értékek felismerése marad akkor az igen is jó! B0fire: Az ilyen "modern kütyük" eltejedése, inkább az azt forgalmazóknak jó, mint nekükn. Tehát egyetértek.
Helló! Megerõsítem az elõttem szólókat, valamint hozzáteszem: Nem mindegy, hogy ki volt órán és ki nem? Az iskola elméletileg a GYEREKEKÉRT van. Ha õk úgy döntenek, hogy lógnak, ez az õ felelõsségük, majd meglátszik a vizsgáikon az eredmény. Na de elég a kritikából, szerintem senkinek nincs ínyére az egész ötlet, minek tetézzem. Szerintem ezek után jönnek majd a robottanárok.
Kezd egy kicsit offá válni a téma. Akkor visszakanyarodok. Nekem az jutott eszembe, hogy az iskola ezzel a kísérleti módszerrel okot fog szolgáltatni a diákoknak, hogy legyen miért betörniük a rendszerbe. Ez például a védekezés egyik formája. Betör, és meghamisítja a nyilvántartásban szereplõ adatokat. Ha esetleg az iskolának még eddig nem volt ilyen problémája, jobb, ha idõben felkészül, mert a 11-13 évesek ilyen téren azért már elég találékonyak. Azért az analóg naplót meg névsorolvasást egyelõre ne dobjuk a kukába, hiszen elég, ha elereszt egy férget, ami lebénítja napokra az egész cuccost. Azért az osztálynaplóba tintával ejtett bejegyzéseket nem ilyen könnyû meghamisítani, még ha meg is szerzi a naplót.
Az arcfelismerõ rendszert pedig többféleképpen is könnyen ki lehet játszani. Legtriviálisabb példa, ha jól a szemébe húzza a bézbólsapka ellenzõjét és lehajtott fejjel közlekedik, a kapucnikról meg fillérekért kapható és zsebre vágható farsangi álarcokról már nem is beszélve. + még egy igen vicces dolog, ha a kamerának háttal, curikkban megy ki az ajtón. Szkennelhetik a tarkóját.
off: ez a V mint Vérbosszú hogy jön ide?
A gyereket tiszteletre és nem félelemre kell nevelni. Sajnos sokan nem tudják mi a különbség a kettõ között. Az állam meg mindig a félelemre nevel. Ne lopj, mert börtön lesz, ne csináld ezt mert, csúnya dolgok fognak történni. Sajnos ezen már nem lehet változtatni mert évezredes múltra tekint vissza. Azonban a gyerekek megfelelõ értékrendre és tiszteletre való nevelése még hozhat megoldást sok társadalmi, vallási, politikai gondra. Hiszen lehet hogy a "kis lúrkó" ma még csak átadta az öreg néninek az ülést, de holnap már akár õ irányíthat egy megyét, vagy éppen az egész országot. Amit meg a tea-szürcsölõk csinálnak mostanában az nevetséges. Nem tudom emlékeztek e a V mint Várbosszú címû filmre. szintén Angliában játszódott.
Miért szerinted az ember nem képes felismerni valaki arcát? Húúúú, de sántít a logikád.
Ma csak az iskolák, holnap ezekkel lesz tele az egész Egyes Leszá... mármint Anglia.
Egyetértek toto66-tal.
A nevelés nem sanyargatást, és erõszakot jelent.
Egyszerû példa: nem engeded, hogy a gyereked mindent megvetessen veled, vagy hogy éjfélig tévézzen. Ezek jelentéktelennek tûnnek, de késõbb fontosak lesznek.
Ami még fontos, hogy megfelelõ mennyiségû idõt tölts a kölykökkel, és az alapvetõ értékítéletét te alakítsd ki.
Mike! Saját fülemmel hallottam! Egyébként valószínüleg téged sem neveltek, mert nem lenne ilyen rossz véleményed! A motiváció valóban fontos, csak az demotiváció ha nincs következménye a cselekedeteidnek.
és azért lett öngyilkos, mert nem tudta, hogy az élet pofont is adhat á, nem voltak felé elvárások, nem hagyta el a csaja stb
Igen, ez is igaz! De hát pont az életre nevelésrõl papolnak egyesek, aztán meg nem lehet büntetni a gyermeket! Csak egy szomorú példa: Bizony nem tudta elviselni egy nálunk tanuló középiskolás, hogy nem sikerült az éve. Pedig a szülei nem hajszolták. És miért, mert nem szokott hozzá, hogy bizony az életben nem lehet mindent megkapni, megtenni! A mostani végzõs általános iskolások zöme, és középiskolások elég jelentõs úgy gondolja neki nem kell majd dolgoznia (fizikai munkát végeznie), pedig nem ez a valóság!
"elõbb-utóbb úgyis tesznek mindenkibe chipet, aki nem akarja, az meg terrorista"
Ezzel az a gond, hogy igy elobb utobb eleg sok mernokbol/tudosbol lenne terrorista. Akkor pedig az adott allam es annak vezetoi tenyleg bajban vannak... A problemara hatasosan csak a szuletestol kezdett agymosas jelenthet megoldast (lasd: Szep uj vilag), viszont egy halom agyhalott felnottel nem sokra megy egy allam sem (a vezetok meg a konyvben is normalisak voltak es tudataban voltak annak hogy mindenki mas direkt el van butitva). Ez a fajta neveles meg a naciknal sem valt be, pedig ott odafigyeltek arra hogy azert a hasznosithato tudas megmaradjon. Jelen esetben a szulok azok akinel kiment a biztositek. A gyerekek egy resze pedig a rendszer bevezetese eseten egyszeruen nem fog tobbet iskola kozelebe menni, legfeljebb elmennek bunozonek/terroristanak, azokban a kozossegekben ugyanis befogadjak oket.
Magyarorszag: A mostani munkahelyemen is hasznalunk radios chipeket (rfid kartyak), de a munkahelyen kivul e nelkul is lehet boldogulni es a chipeket meg viszonylag konnyu lemasolni pl. az ember telefonjaban levo rfid egysegbe. A telefont is otthon lehet hagyni, vagy levenni az aksit, ha ki akarjuk kapcsolni. (a telefonok pozicioadatait mar most is menti az allam es nem csak akkor ha telefonalunk, hanem ha aram alatt van mindig) Egy utcai kepfelismero rendszerre alapozott nyomkovetorendszer ellen az egyetlen hatasos megoldas annak szabotalasa lenne, ami viszont tobbnyire fizikai eroszakot igenyel.
Az arcefelismero rendszerekkel tobb baj is van: -hajlamosak hibazni, tul sok a hamis negativ es pozitiv -macerasabb es lassabb a hasznalatuk, mint a kartyas rendszere -a tavolrol is mukodo valtozatuk alapvetoen zavarja az embereket, bar nem jobban mint egy gepfegyveres rendor minden sarkon (angiaban egyre gyakoribb, izraelben mar megszoktak) -terroristak ellen semmit nem ved, de logosok ellen sem sokat, mert hamarabb jonnek ra a diakok a kijatszarasa, mint ahogy a technika fejlodik
ps: "te a melóhelyeden csak azért dolgozol jól mert rákényszerítenek?" Alapvetoen azert mert erdekel a munka es jelenleg nem tudok jobbat talani. Ha csak penz kellene akkor annak munka nelkuli megszerzesere rengeteg legalis (pl. politka) es illegalis (pl. bunozes) megoldas letezik, bar egyik sem tisztesseges.
Ja és engem még neveltek!
Hol van már korbács, ember! Jó ha nem verik meg a tanárnõt a gyerekek vagy a szülõk! Persze a nevelés eszköze a jutalmazás is, de a lógósokat mivel jutalmaznád?
Látod ez érdekes, mert mint írtad humánusabb dologra a nevelésnél, ami azt jelenti az emberekkel már elhitették, a nevelés rossz dolog. Pedig a szocializálás, erkölcs és humánum nevelés nélkül ritkán alakul ki! Tehát a gyermeket kellene nevelni, és nem a médiára hagyni a dolgot! Meg nem csak a tanárra, mert akkor egyáltalán nem hatékony! A legtöbbet ennek a társadalomnak nem Gyurcsány, Orbán árt, hanem Vekerdi Tamás, amikor azt mondja nevelni bûn! Mert az elõbbiek már sehol sem lesznek, de a gyermekeink gyermekeivel mi lesz? Nevelni nem azért kell, hogy te irányíthasd a gyermeket, hanem azért hogy értékes emberré váljon! (egy asztalos, hegesztõ is éppen olyan értékes lehet, ha vannak emberi értékei, mint egy politikus, de az utóbbi ha rosszindulatú erkölcstelen akkor nagyobbat árthat) Tehát a nevelés a legfontosabb!
õszintén? igen :) a pénzel zsarolnak mindenkit nem dolgozol, kirúgnak, nincs melód a lízingelt autódnak lõttek, házad is elúszik stb... Ha kutató vagy, vagy valami tisztes cél vezérel akkor van hogy más is hajthat a pénzen kívül, de attól még a 90% a pénzért hajt ami egyenlõ egy ostorral
ez faszság és a nevelés eszköze nem csak a korbács
te a melóhelyeden csak azért dolgozol jól mert rákényszerítenek?
ebben van valami én konkrétan a középiskolára gondoltam ott már azért a tanár diák kapcsolat nem a nevelésen alapszik, hanem humánusabb dolog. Mindkettõ nyitottabb a dolgokra. Természetesen hülyék mindig is voltak meg lesznek...
meg személytelenebb mint ahogy a jogvéfõd irta, hozzászoktatja a gyereket ehhez, totálkontroll, cenzúra, szép új világ jön :(
Tehát nem modern "kütyü" kell a lógások megelõzésére, hanem nevelés. És az a baj ezt nem így gondolják azok akik az oktatás ügyét irányítják... Ez teljesen infantitlis társadalmat fog eredményezni egy pár éven belül, amikor már senki nem emlékszik a nevelésre, mert soha sem kapta meg!
jah, és a tanár arcfelismerõ rendszerrel is rendelkezik
" tanár amúgyis tanítani " Sajnos nem, az általános iskolában kb.: 70% nevelés és 30% tanítás jó esetben. Középiskolában azért már több a tanítás aránya. A nevelés egyik eszköze a napló, sajnos már alig van nevelési eszköz, és az sem hatékony (ami nem azért van mert korszerûtlen, hanem azért mert ma már nem divat nevelni, és a szülõk nagyrésze nem is tudja hogyan kellene, alap nélkül meg nem mûködik a dolog).
nyugi a mobilodat is lehallgathatják még ha kikapcsolod is ^^ észrevétlenül haladunk egy mirrors edge utópia felé
Ez csak arra kell, hogy a gyerekek hamar megszokjak a megfigyelest/lehalgatast/kemkedest. Mire kikerulnek, mar fel sem fog tunni nekik, hogy a szigetorszagban tobb kamera van mint madar.
Vajon mi a kovetkezo lepes? ujjlenyomat olvaso a bufeben? jelszos belepteto a wc-n?
A tanaroknak is kellene GPS kovetot tenni a kocsijara, meg RFID-t a fulukbe, hatha ok is ellognak az orakrol.
hát igaz a naplós rendszer mûködik de logarimusokkal is bldogultak régen nem kellett gép, najman mégis azt mondta õ nem fog számolni... nah oké térjünk vissza a jó öreg könyvbõl nézzük a sinus cosinust stb-hez... Bocsi ez gyorsabb, korszerûbb és ha valami hoba van gyorsan configolható egyszerre mindenhol, nem kell minden tanárral bemagoltatni, és a tnaár amúgyis tanítani megy nem neveket olvasni mint elsõben -.-
Cserébe az adatok, eredmények, a kormány tulajdona lesz.
Nálunk még úgy volt, hogy a hetes óra elõtt jelentette a hiányzókat. (Amúgy meg a tanár is észrevette, ha valaki hiányzott.) Ez a módszer angliában miért nem mûködik? Miért kell bonyolult informatikai rendszer egy pofonegyszerû probléma megoldásához.
Mert én is beírhatom a te PIN kódodat, és te is az enyémet, és Pistike is Józsikáét.
Egyetemen meg azért nincs értelme, mert ott úgyis a vizsgák számítanak. Nem kötelezhetnek senkit sem arra, hogy benn üljön, ergo olyan, mint lógós, ilyen formában ott már nem is létezik.
Hm, nálunk ez már több mint 50 éve mûködik, névsorolvasásnak hívják:)
"meg kell adniuk a személyre szabott PIN-kódjukat és csak ezután következik a biometrikus azonosítási folyamat." A szemelyre szabott PIN-kod miert nem eleg a szemely beazonozitasara ???
Akkor jó nagy osztályotok lehetett, vagy pocsék tanárjaitok.
Ennek a rendszernek talán egyetemeken van értelme, ahol elõfordulnak 100+ fõs elõadások is, de ott meg nem érdekli õket, hogy ki van bent, és ki nincs.
Bizonyos szempontból egyszerûbb átverni ezt a rendszert, mint egy szimpla tanárt. Elég egy negatív mintát készíteni az arcunkról, gipszet, vagy valami megkötõ anyagot önteni bele, azt kész. Gondolom portást elbocsájtják, ha már rendesen üzemel a dolog.
Mi ezt anno úgy csináltuk, hogy valaki megszólalt a lógós helyett vagy olyat hazudtunk, hogy iskolaorvosnál/másik tanárnál/igazgatónál van. A tanárok 90%-a bevette.
mert ezt enélkül nem lehet? mindent gépesíteni kell? tanárnak már fel sem tûnik, ki hiányzik? mennyire kamu indokok
Igen rogton nekem is ez ugrott be. Vajon mivel jobb ez a hagyomanyos naplozom megoldasnal? Talan ezt annyira nem konnyu ellopni vagy meghamisitani. Persze elektronikus naplo formajaban ez a problema sem allna fenn.
napló egy szerveren? pistike? jelen.. józsika? jelen.. gazsi? hiányzik.. zsuzsika? jelen.. ez régen bevált.. csak azt kell berakni egy elektronikus naplóba hogy ki volt ott azon az órán, és a végén egy excel vagy accsess tábla megmutatja a lógósokat.. ennyi.. biometrika bah..
Nem lett volna egyszerûbb egy chip/mágneskártyás beléptetõrendszer?