amikor az elsõ ezred visszajött és adták egymásnak a cigit stb... nagyon megindító volt szerintem, mutatta az összefogást.
az öreg szakaszvezetõ (?) kurvanagy arc, a századosért is kár, volt olyan közvetlen mint winters anno (és látszott is hogy mennyire hatással volt a morálra - sorra sírták el magukat az emberek)
ejj...ha az elejétõl fogva ilyen lett volna.
basilonet nemtudom hova tenni, mi a szarnak kelett a sorozatba. volt 2 része kb...
leckie-ért is kár, hiszen hogy nincsenek már a középpontban így értelmét vesztette az hogy részeken át foglalkoztak velük. így meg, hogy van 3 ember a háborúban, 3 különbözõ osztag a téma. a bobnál ugye csak az easy század volt... de itt teljesen más a felállás, a japánok a végsõkig küzdenek (a katanás japcsi is akit lelõ eugene, látszott hogy már tiszta üszkös volt a teste mégis rárohant... stb.)
durva naturalista jelenetekben nem volt hiány!
eugene jellemfejlõdése nagyon jó, látszik hogy benne van a háborúban, ám mégis, kívülálló, amikor csak szemlélte a többiek barbárságát (neki tán még megvan a józan ítélõképessége -bár az utolsó, "aranyszerzõ" kísérlete hülyén jött ki, mi a francnak neki arany, full gazdagok, örüljön hogy túléli)
hát nemtudom. érnie kell még ennek, de van olyan jó mint a bob.... az elsõ 5rész elõtt pedig értetlenül állok, hogy mi a francnak kelett ebben a formában.
Elfelejtetted megemlíteni a nagy, méla (meg a végén a keménycsávóvagyok) nézéseket a semmibe... :(
Hát ez a mostani rész is olyan semmilyen volt. Elmentek a gyere lõttek kettõt, megálltak 2mp múlva jön a tag, hogy meghalt a százados ezután még tovább mentek aztán visszahajóztak Pavuvura. Egyáltalán nem volt felépítve ez a rész sem, nem tudni miért mennek, hova mennek, minek mennek. csak úgy vannak. A százados "története" sem volt rendesen felépítve, mert ugye az derül ki ,hogy a katonáknak amolyan apapótlék volt aki szuper erõs érinthetetlen, mindent túlél és fel lehet rá nézni, lehet csodálni, de ez az egész kb. abból a 10 mp-es képsorból derül ki mikor mindenki ledöbben és sírva fakad. miért nem lehetett ezt is normálisan felépíteni?
Nekem tetszik. Nem hasonlítgatom a BoB-hoz mert felesleges. Könnyed szórakozást nyújt hetente, semmi több.
Az egész a BoB hoz képest egy szar fos sorozat lett... Semmi történet, nulla karakterek inkább hozzá se kezdtek volna...
Kb ez van.
A csatákból tényleg hiányzik a hangulat. bár most már bekeményítettek de az eddigi csaták 90%-a a abból ált hogy jöttek japánok õk meg legéppuskázták õket. Nem igazán éreztem egy percig se hogy veszélyben lenne a katonák élete. A BoB-ban a ledobás éjszakáján lélegzetvisszafojtva figyeltem mi lesz és bár mint tudjuk reggelig semmi sem történt de hangulat akkor is óriási volt. A 88-as elfoglalása meg egy nagyon szépen fokozatosan kivitelezett hangulatos harc keretében zajlott le. Amolyan igazi kétesélyes harcként ahol nem sok múlott hogy hõseink húzták a rövidebbet nem pedig a németek. A Pacificban pont az ilyen jelenetek hiányoztak. Nem igaz hogy egy hasonló harcot se tudtak volna megcsinálni csak most a japánokkal. Ehylett nézhettük ahogy látványosan csinálják a semmit. Az elsõ részben ugyebár a flottát szétlövik. Szerintem mindenki várta az elsõ találkozást japánokal, hiszen a nyomaik már látszottak erre valami olyan vérszegény elsõ harcot szúrtak be hogy az már kabaré. Egyedül a gránáttal ügyeskedõ japán katona volt jó ötlet de a következõ részekben a japán fanatizmus és eltökéltség abban merült ki hogy elérohantak a géppuskáknak.
úgy 1 éve láttam utoljára a BoBot, de miután megnéztem úgy pár hónapig emlékeztem is jópár bölcs idézetre amit mondtak a szereplõk... itt meg 1 értelmes mondatra nem emlékszem ami elhagyta volna a szájukat... semmi drámaiság nincs a csatában (pedig ez fontos)... BoB-ban ott volt az, amikor túl voltak a leugrás 1. éjszakáján, és nappal mentek... Amikor Malarkey adott cigit a németnek, beszélgettek, aztán azt a németet lelõtték... adott egy hangulatot az egésznek. az amikor Malarkey visszaindult. Jellemet kaptak a karakterek, nem pedig valami üres egyenruha mászkált meg rohangált meg üvöltözött meg néha lõtt egyet... mire végigértem a BoB-on minden szereplõjének ismertem a jó és rossz tulajdonságait, stb. Valami nagyon hiányzik ebbõl a sorozatból...
Igazából azt nem tudom, hogy kinek is szól a sorozat? Akik ott voltak, azok elaludnának rajta, akik meg nem, azok meg nem pont erre számítottak. Nem rétem a 9es osztályzatot.
Na oké, de nézd meg a BoBot! Ott is duplás volt Bastogne (így vagy úgy), de mindegyik részt lezárták. Vagy így (narrátor), vagy úgy (befejezõdött a hadjárat).
Itt van három (?) emberke akinek a sorsát követi a film. Én két értelmes mondatot is csak azoktól hallottam, akik nem fõszereplõk. A többiek csak néznek bele a világba és tk. semmit sem csinálnak. Ha helyettük minden részben más katonát mutatnának be, észre sem vennénk.
Nem azt mondom, hogy le kellett volna koppintani a BoBot (gondolom õk is így gondolták, ezért lett más), de ami ott mûködött, az itt is mûködött volna, ebben nem hittek, de tuti kevesebb fanyalgó lenne, mint lett.
az eleje/végével annyira azért nem értek egyet hogy szükségszerû, mivel itt az epizódoknak címe sincs. szóval sztem itt is úgy lesz a legjobb ha egyhuzamba ledaráljuk a részeket...
Hiába van benne most már akció, ha maga a sorozat enyhén elcseszett dramaturgiával rendelkezik. :(
A Spartacusban is volt akció, látvány, de volt eleje és vége a részeknek (itt talán csak a melbourninek), vagyis magán viselte egy jó sorozat minden vonását.
A Pacific nem más, mint egy közepes dokumentumfilm, melyben az "akciórészeket" nem eredeti színes hiradófelvételekbõl vették át, hanem Hollywoodban készítették el milliókért. :)
Ja majd mindenki hazamegy és megállapítják hogy a háború rossz ééérrteeem?
A BoB 2 részében a 88-asok elfoglalása olyan jól meg volt csinálva hogy azt többször is megnéztem és ez még csak 1 csata volt. Itt nem tudnék olyan csatát ( pardon sötétben lövöldözést ) mondani amit újra megnéznék. Azt hittem némileg többet mutatnak majd japánokból de azok kívül hogy sötétben rohamoznak Banzai ordítással nem sok mindent lehet belõlük látni.
Berakhattak volna ide is valami "elfoglaljuk az ellenség ütegeit" vagy meglepésszerû rajtaütés japánokon/rajtuk, roham japán állasok ellen NAPPAL de semmi...
1 teljes részt a semminek ( a pihenõ rész ) szentelni meg nagy hiba volt. A BoB -ban is volt olyan rész amiben nem harcoltak (elsõ) de ott egy percig se gondoltam az nézés közben hogy (történjen már valami!harcoljanak már)
Sztem a legbénább jelenet a megkattanó katonáé volt. Mibe került volna kitömni a száját rongyal hogy mukkani se tudjon aztán a szanitéc bead naki egy löket morfiumot és reggelig durmol. Nem, vazze üssük agyon mert mert egy magányosan bomló katona még befogott szájjal is nagyobb hangot ad ki mint az egy órával korábban szintén sötétben közösen röhögõ teljes hadosztály. Ezt még sztem japánok se csinálták volna. Csak én éreztem marhaságnak ezt a jelenetet?
Lehet hogy szerencsésebb lett volna haditengerészet szemszögébõl mutatni az eseményeket bár lehet hogy akkor túl sok pénzbe került volna a tengeri csaták mutogatása. Bár lehet hogy az sokkal jobban megérte volna.
akkor még van 3 rész ahol számithatunk harcra az utolso megint drámázás lesz. amugy elég érdekes hogy erre a reptérre 3 részt szántak iwo jima és okinawa meg egyet , pedig szerintem ott nagyobb harcok voltak és minden film szinte azokrol szolt .
The Pacific Episode 10: Home The Pacific Episode 9: Okinawa The Pacific Episode 8: Iwo Jima The Pacific Episode 7: Peleliu Hills
imdb-n 9.0 körül van a szavazat. Csak tudnám mire fel. A legnagyobb jóindulattal is csak 5-öt adnék rá...
Az különösen vicces, hogy az imdb-n semmilyen sorozatra sem láttam olyan magas osztályzatot, mint a BoB-ra. Volt olyan, hogy 9.7 felett volt. A legjobb film is csak 9.1-es. Na így nézzétek azt,hogy 9.7 volt. Közelébe sem szavaztak egyetlen sorozatot sem, amire tízezres nagyságredben érkezett szavazat. A BoB koronája úgy tûnik, hogy marad még egy darabig.
amugy valaki olvasott külföldi oldalakat ?Ott milyen visszhangja van a sorozatnak? Vagy csak nekünk van ilyen érzésünk és tölünk nyugatra épp igy szeretik ?
nem lehet már hivatalos forrásból beszerezni tavaly április óta Mo-n...én is angliából hozattam magamnak díszdobozost..:)
az elején még talán én álltam ki a legjobban a sorozat mellett, mondván adjunk neki több idõt. 6 rész után sajnos már az én türelmem is elfogyott, ill. én is úgy látom, mint mindenki más. valamit nem sikerült eltalálniuk az íróknak, de olyannyira, hogy nem az a bizonyos plusz hiányzik, amitõl kiemelkedõen jó lesz egy sorozat, hanem még az alapvetõ dolgokat is kifelejtették belõle
nincs kivel azonosulni, nincs folytonosság, sem olyan momentum, ami után csettintenénk, hogy "ez igen, már ezért megérte megnézni ezt a részt" :\
nem ragozom, jól leírtátok már elõttem, mi a helyzet. mindenesetre kértem egy bannercserét, mert ez egy nagyon jó kép :)
A kitüntetéseken nem így osztják tudtommal. Basilon pl. valszeg azért kaptam, mert rangjához képest jóval nagyobb felelõsséggel látta el feladatát és sikeresen is, saját testi épségét nem kíélve.
Azt sem értem, hogy a jenki kitüntetéseket miért az összes katonára vetíted rá...
És még annyi, hogy a 2. világháborúban összesen 464 Medal of Honor-t osztottak ki, ami figyelembe véve, hogy a csak a 2. VH-nak 22 millió katona esett áldozatul, plusz a több millió akik túlélték. Na ehhez képest a 464 MoH kitüntetést nemhisszem, hogy csak úgy utánadobták az embereknek 1 napi harcért.
Kb. a 3. résznél volt nálam az a pont, amikor elkezdtem aggódni, hogy milyen lesz ez a sorozat..
2. részben ugye a srác (Basilone) este a dzsungelben lelõ egy géppuskával kb 30 embert,erre ezért a 3. részben Medal of Honort, azaz a legnagyobb amerikai katonai kitüntetést kapja meg. Ezt meg, hogy?? Szerintem ezt hagyni kellett volna a végére, vagy ilyesmi, mert ez így teljesen "értéktelenné" tette a dolgot. Pár napja voltak a dzsungelben és máris Becsületérdemrenddel mehet haza... :O :O
A szigeti pokol is értekes dolog. Hogyan vetsz össze egy pokot a másikkal?
Bastogneban hideg volt, se ruha, se kaja. A túloldalon meg meleg vagy esõ, szomjúság.
Attól, hogy a két hadszítér más nem értem, hogy gyakorlatilag miért nincs története a filmek? A 3. részben volt egyedül valamiféle történetvezetésre kísérlet...
A másik meg az, hogy a részek bizony rövidek. A BoB egyes részei bõven 50 perc felett vannak, de az elsõ rész asszem 75 perces.
A vallomás résszel meg nagyon nem értek egyet. Egyetlen pillanatra sem értek egyet. Nem szükség ilyesféle 'vallomásokra'. A bomba bevetése kevesebb embert ölt meg, mint a háború folytatása.
Mivel egy ember halála is sokak szerint több a kelleténél, akkor mi alapján rangsorolsz? Nem kell magyarázni a bizonyítványt...
bár ez igaz. leckie az elsõ részben még a levélben vall hogy micsoda paradicsomi helyre kerültek, mégis "más istennel, és megint más önmagunkkal szembenézni". aztán amikor leckie eugene-al beszél a bibliáról már csak annyit mond hogy "i believe in ammunition"...
Kicsit át kell értékelnem az elõbbieket így a 3-4. rész után.. Tény hogy sokkal rövidebbnek tûnik az egész, és nincsenek kifejezetten végigvitt szálak, életek a történetben.. Ugyanakkor valahol itt döbben rá az ember hogy a két hadszintér teljesen más
Szerintem (és hangsúlyozom sztem) ez a történet egyfajta vallomás atekintetben hogy az atombombát miért is dobták le annó.. Sokan hajlamosak összemosni az Európai hadszinteret, a Csendes óceánival pedig egy napon nem lehet említeni egy elkötelezett és technikailag fejlett ,de gyökereit tekintve egy kultúrált népet mint a Német, az ezzel szemben totálisan belehajszolt fanatikus Japánnokkal. Valahol azt sugallja a story hogy érdemben nem volt más lehetõség hogy végre befejezõdjön.. Nem óhajtok a Japán civil lakosság miatt vitát kezdeményezni ezügyben, csak annyit mondok hogy ellehet képzelni hogy a civilek védõvé válása esetén egy totális japán megszállás mekkora áldozatokkal járt volna mindkét oldalon.
Szóval ez más szisztyémában közelítette meg a dolgokat mint a BOB.. ott a következetes elõrenyomulás volt a lényeg, és a fõbb pontok bemutatása.
Itt pedig egyik szigeti pokolból, a másikba való dagonyázás, hihetetlen morális és emberi áldozatok árán
Nagyon nehéz megfilmesíteni egy "földi poklot" olyan számára sztem aki otthon karosszékbõl "várja" a frappánsabbnál frappánsabb had mozdulatokat.. Japók ész nélküli lerohanás hívei voltak.. ami vagy bejött vagy nem Plussz ezeket követõ brutalitások egyenként való kiszemezgetése se tette volna "változatossá" a story-t, pedig biza ez történhetett.
Szóval ha valki BOB-ot várt, és csalódott az jobb ha mérlegeli mik is zajlódhattak ott valójában
az tény hogy nagyon rövidke lett, és jobban kellett volna koncentrálni bizonyos emberekre
Amen. Hétvégén miközben otthon dolgoztam valamit háttérben végighalgattam a BoB-ot. Csak hallgatni nagyobb élményt, mint nézni a ezt.
Egyszerûen minden rész kerek volt. Itt meg mos mi van. Elkezdõdik és vége van. Gyakorlatilag még lényeges momentum sincs.
Õszintéb szólva, ha a BoB egy 10/10 valam, akkor ez egy kb. 3-3,5-es osztályzatot kapna tõlem. Csak azért nézem, hogy elmondhassam, hogy ez is megvolt. Én már nem várok semmi különöset. A baj az, hogy ezen cucc esetleges buktája után ki fog háborús filmet rendezni?
ahogy a sorozatban is mindíg említik utólag canalt, glocestert, én meg nemtudom magam kötni hozzájuk érzelmileg... (bezzeg ha meghallom bastogne-t...!)
Igazi fejezetekre kellett volna bontani. 1 rész-1 fejezet-1 ember története. Se több, se kevesebb. Kellett volna egy elõzetes a sorozat elõtt amiben felvezették volna Pearl Harbort - esetleg megemlítik a további japán terjeszkedést -, majd Midway-el lezárni a felvezetõt, és végre az igazi "Pacific" sorozatként elkezdeni amit akartak: az elsõ részben bemutatni egyenként az elkövetkezendõ részekhez tartozó fõszereplõket, hogy miért jelentkeztek, honnan jöttek, fontos részek a kiképzésükbõl, esetleg a családi háttér, stb, és szépen egymás után rakosgatni a részeket. Egy rész Guadalcanalról, egy rész a minden más tengerészgyalogos hadjáratról (ha már minden áron õket eröltették ...). Szerintem, a visszaemlékezéseknél nem kellett volna híradórészlet, a térképet se kéne mindig majd 1 percen át zoomoltatni, ugyanis nem hinném, hogy az amerikaiak többsége Guadalcanalt valaha is el tudná helyezni a térképen, de lefogadom, hogy ugyanez lenne a helyzet Bastogne, Berchtesgaden és Carentan esetében is. Mivel a BoBban ha jól emlékszem ennyire agybarágósan ilyen nem volt, és mégis mûködött, hasonlóképpen mûködhetett volna itt is. stb.
hát igen. meg pont tesóm mondta hogyha ennyire közük sincs egymáshoz a fõszereplõknek akkor az egyik helyett simán lehetett volna a 3. fõszereplõ egy japán katona is...
Nagyon nem áll össze. Szépen, lassan, de végignézem. Nem értem, hogy szinte ugyanazok miért nem voltak képesek hasonló módon végigvinni a sztorit, mint pl. a Band of Brothersnél. Tudom, tudom, nem egy alakulaté a fõszerep, több különbözõ emberrõl szól a történet, de akkor is: kéne, hogy eleje és vége legyen egy-egy résznek, nem pedig úgy hogy bele qurják a pofánkba a különbözõ szálakat, aztán silabizáljuk ki! Egyik pillanatban még otthon vannak (megj. tök feleslegesen beépítve a történetbe azt a szálat!, különösen annak fényében, hogy egyes filmekbõl, sorozatokból milyen jeleneteket szoktak alapból kivágni), a másikban meg kb. eddig megismert arcok vannak valahol, és majd valamit tesznek, de amit tesznek se egy húdenagy valami, legalábbis a BoB 88as elfoglalásához, ejtõernyõs akcióihoz, Bastognehoz képest. Ráadásul a felvezetõben az öregek elmondják, a régi kópiák meg megmutatják, hogy milyen nehéz volt átmenni a reptéren, majd a filmben megmutatják, hogy milyen nehéz volt átmenni a reptéren, de most ugyanezt filmes katonák teszik.
Nem tudom. Máig a legjobb Pacifichoz kapcsolódó II. VHs sorozat az a Black Sheep Squadron. Annak van sztorija, van eleje, van vége. Ennek meg? Kár érte! Lehetett volna ebbõl egy igazán ütõs, jól megcsinált sorozat is, de a milliók ellenére sem sikerült véghezvinni. Ha ez nem HBO, már a 4. résznél nincs nézettség, és még az elején elkaszálják, mint a picsa!
Én láttam mind a 6 részt eddohg és a 5. második fele meg a 6 ik rész kivételével szinte nincs harci jelenet. Sehogy sem áll össze az egész történet.Japánokat csak pár másodpercig látni majd meghalnak. Eddig a MOHA pacific assaultnak több izgalmasabb jelenete volt mint ennek a filmnek. Amennyire vártam akkor csalodás ez és a maradék rész sem tudja annyira felhuzni hogy ebbol egy jo sorozat legyen. Bár azt is el merem képzelni, hogy ennek lesz egy másik oldali verzioja a japán részröl és most azért nem látni öket annyira.
nem beszélve arról hogy 50perc egy rész, amibõl az elsõ 10perc intró, az utolsó 7 perc meg zene..
azért biztos sokba került
1. 2. rész után ... hogyismondjam.. csöppet MOHA, Ryan közlegény rókabõrnek tûnik az egész.
színészi alakítások is olyan... (szóval Joe-nak monják hogy legyen szomorú, és Joe úgy is tesz)
naaaa
ettõl még lehet jó késõbb :)
Elit alakulat, Generation kill.. ezek csöppet sokkal jobbak SZTEM
Sziasztok. Vki megtudná mondani honnan tudnám letölteni magyarul a részeket jó nekem a tvbõl felvett is, csak nincs HBOnk és szeretném megnézni köszi :)
bakkerrrr ez már megyen??? hohááá:)
Gyanítom, az volt a baj, hogy nem találtak olyan egységet, ami a jelentõsebb hadmûveletek mindegyikében részt vett volna. Olvastam, hogy rengeteg feljegyzést, listát, könyvet, dokumentumot néztek át, de egyetlen embert sem találtak, aki ilyen lett volna. Ezért - szerintem - ahelyett, hogy kreáltak volna egy nemlétezõ egységet (és vállalták volna a "történelemnácik" puffogásait), inkább választottak három embert, akinek átfedõ történetei voltak és a legjobban lefedték a lefilmezni kívánt eseményeket, írtak még hozzájuk, meg összekötötték õket valami laza szálakkal és ez lett a sorozat, ezért ilyen epizodikus, csapongó és széthulló. Sajnos (?) vszleg már nem tudjuk meg, milyen lett volna, ha az elsõ változat felé indultak volna...
Most ott tartok, hogy eddig Leckie volt az egyetlen, akit már arcról felismertem és a neve is beugrott, kezdtem megkedvelni és már el tudtam helyezni, erre hazamegy (vajon végleg kiírják? remélem, még nem, bár nagyon félhulla volt), és jön megint egy új, több résszel korábban jóformán csak futólag említett arc, akinek éppencsak elhangzik a neve és máris becenevet kap (jó, spec. ezeket azért nem lesz nehéz megjegyezni)...
hát, jó rész volt. de szerintem ez a 3 TELJESEN külön szálon mozgó cselekmény sok egy 10részes minisorozatba!
szentül hittem hogy valahogy összeérnek majd a szálak. erre valami ilyesmi volt: canalnál és melbournig felváltva mutatták basilonet és leckiet, majd leckie "leváltotta"... bejött eugene, összefutott leckievel, majd most õ váltotta le.
1-1 jelenetig találkoztak a szereplõk. hát nemtom. és mindegyik szereplõ mellett van 1-2 társ. ez nagyon, de nagyon kevés.
jó rész volt, de így nem az igazi. a legnagyobb baj hogy nagy összevisszaság az egész.
Szerintem a végén lesz egy még nagyobb ugrás aztán nézhetjük hogy a 3VH ban harcolnak a harci robotokban ülõ japánokkal.
Ez nem magyrázat arra, hogy összefüggésetelen az egész. Pontosan azokra gondoltam én is, mint te. Úgymond egy csomó "kérdés" van a filmba, de egyet sem válaszolnak meg.
DE végre ez a csata nem a "jön a sok japán és lelövik õket éjszaka" Legalább megmutatta ez a rész hogy a pulykavadászat ment másik oldalon is rendesen... Amit visznt nem megint nem vittek végig... A víz...
Ott rinyáltak 25 percen át hogy nincs víz bemutatja hogy kínjukban már mindenhonnan vizet próbálnak fakasztani aztán egy új jelenetben mutatják hogy 2 katona háttérban iszik. Vazze egy 10-15 másodperces kis jelenet kelett volna hogy megkapják a vizet és örülnek neki mint majom farkának és máris teljes lett volna az elmúlt 20 perc. Ami még fura volt... 1 megzakkanó bajtársra odalõnek a japánok de amikor egy teljes zászlóaj röhög éjszaka az meg nem veszélyes?
Az átfutás komoly volt mutatta hogy azért még 44-ben is nem kis potenciál volt japánokban.
Azért még ez sem volt az igazi. Tényleg volt csata, de még a 10 éves Õrület Határán filben is jobb jelenetek voltak szerintem.
A BoB 4. részének csatajelene vagy Carentan is jobb volt. Kicsit uncsi volt tizenx percig nézni, hogy fut, robban, hullik a végtag. Okosabban is lehetett volna vágni.
tényleg jó volt, de a Lekiék most tényleg hazamennek?? Végre kezdtem megszeretni õket, végre volt akiért izgulhattam, erre lelépnek?
Na ez a hatodik rész nálam már ütött, s látszik mostmár az is hogy a következõ részek is legalább ilyen jók lesznek... én is kezdtem temetni ezt a sorozatot ,de ebben a részben benne volt minden amit egy ilyen sorozatban benne kell hogy legyen és elõzetes alapján a következõ se lesz gyengébb...
Láttam õket és tényleg sokkal jobbak. Különösen a Flags of our Fathers tetszett de a Levelek... is nagyon jó volt.
BoB-ban az elsõ részben már megismerted nagyjából a szereplõket... nevek szerint már a 2. részben tudtam hogy ki-kicsoda és azt is, hogy milyen beállítottsága van a háborúban. Óvatos, vakmerõ, stb... Itt most meg azt látom a legutolsó rész óta, hogy valami nyálbuzi kiment harcolni és fosik akármit is csinálni csak rohangál össze-vissza... Nagyon gyenge ez a sorozat a BoB-hoz képest.
Akit esetleg érdekel a Csendes Óceáni téma, annak ajánlom a Flags of our Fathers-t és a Levelek Iwo-Jima-rólt. Az elõbbiben a hírhedt amcsizászlós téma van (amikor kb. 6an állítják fel a zászlót), a 2. említett film pedig japán szemszögbõl mutatja be a dolgokat. Mindkettõ szerintem nagyon jó film, meg merem kockáztatni hogy ennél a sorozatnál sokkal jobbak, pedig csak filmek nem sorozatok
Tényleg. Most belegondolva egy jelenet se jut eszembe az eddigi 5 részbõl. A BoB-bõl meg percekig tudnám sorolni a jó jelenteket.
Igen én is így vagyok vele. Ezért is hoztam fel, be lehet ezt a háborút zseniálisan is mutatni .
Tehát az a magyarázat, hogy más hadszíntér, ezért más a sorozat, ez marhaság. Lehetne ezt jól is bemutatni , de nem jött össze, és nem hiszem hogy az utolsó öt részre változna bármi is. Egyszer jó lesz végignézni,de többet nem. Nagyon akartak valamit összehozni, és nem olyat akartak mint az Elit Alakulat, csak épp nem sikerült.
mégha az utolso 5 rész jo is lesz, akkor is hogy néz ki hogy egy sorozatnak az elsö fele hiányozni fog, merthogy annyira nem tortént az elsö négy részben semmi és sehogy nem kapcsolodik a többihez, hogy nem is érdemes megtartani a többivel. Én ott látom az egész bukatoját, hogy 3 szerzö 3 könyvéböl ollozták össze a történetet.A másik hogy tul nagy az idöugrálás és dramaturgiailag nem kapcsolodnak össze . Pedig nem kellelt volna nekik ennyire csapongni mert a bob 1 évet ez meg bö 3 évet kellett volna hogy átfogjon('41 dec-'45 aug), igy 5 rész alatt kellett volna 1,5 évet bemutatni nem ugy mint most ahol már talán most tartunk 3 évnél ('44 szeptember). ebböl az következik hogy a vége azért lesz jobb mert több idöt fognak forditani a maradék csatáknak a bemutatására.
én még azért adok neki esélyt...
sajna most nézem párhuzamosan újra a BoB-t, és rá kell jönnöm hogy
1.) mennyire zseniális az a sorozat
2.) a pacific hozzá képest mennyire langyos (eddig)
sajna már a fele lement az alkotásnak, vajon spielberg kiégett mostanra vagy a végére összehoznak valami maradandót?
A Meztelenek és holtak de jó könyv, úristen! Legalább ötször elolvastam, és ott tényleg érzed, ahogy végkimerülésig cipeled Wilsont a sivatagban.... nagyon jó.
A sorozattal kapcsolatban csak csatlakozni tudok mindenkihez, teljesen jelentéktelen az egész. Én konkrétan senkire sem emlékszem, csak Leckie-re, de csak azért mert két rész is róla szólt. De hogy ki hol van, és miért, mi történik, nem értem. A részeket is csak az unalmasabb perceimben szoktam megnézni, nem azonnal ahogy letöltöm... egyszerûen nem érdekel annyira.
Úgy néz ki talán beindul az akció vonal a promo alapján, na meg az 5. rész második fele is ezt sejteti. Amúgy a részek címénél találtam Iwo Jima-t is, ami a 8. epizód lesz, úgyhogy azért remélem, hogy tényleg nem spórolják ki az akciót.
Amúgy én Az Elit Alakulatban sokkal jobban együtt tudtam érezni a katonákkal, a kemény kiképzés, a zord tél elviselése a szabadban, mind-mind hihetõ volt.
Ha legalább akció fronton hozni tudnak egy jó színvonalat (amennyi pénzbõl készült, ez talán kötelezõ), akkor tisztességes iparosmunka lehet ez a sorozat. Mert eddig olyasmi volt, mintha össze nem illõ visszaemlékezéseket láttunk volna. Nem volt ok-okozat az események között. Meg hát az is fura, hogy ha már belemennek a lelkizõs vonalba, akkor ne ütnék agyon azzal, hogy próbálják vázolni a katonák érzéseit, majd a következõ részben ugrunk 1 évet.. Azért kiváncsi lennék, hogy az 1 év alatt mi történt? Mi változott meg ilyesmi, mert erre még utalás se volt pl az 5. részbe se...
Bizony, képtelen vagyok a legtöbb archoz nevet kötni, 5 rész után. Egyedül Bleckie neve maradt meg. A másik két csóka neve már be sem ugrik.
Lehet, hogy az a baj, hogy európai szemnek nagyon idegen környezet a Csendes-óceán? Mondjuk akkor nem értem, hogy a 12 éve Thin Red Line harci jelenetei miért jók még mostani szemmel is.
Mondjuk a harci jeleneteket leszámítva a film tényleg az õrületbe kergette az ember, és a végére az is olyan semmilyen lett. Ment a film, oszt egyszercsak végetért.
Egy biztos. Lehet, hogy lesznek jó részek, de valahogy egyáltalán nem érzem veszélyben a BoB koronáját...
Igen. Pontosan ez a baja. Semmilyen. A karakterek is semmilyenek. Öt rész telt el, de igazából még a nevük se maradt meg, se a személyiségük, semmi. Nem érezni át, hogy milyen volt a katonai élet . Oké, sok a rák, a patkány, hol esik, hol meg nagyon meleg van. De ezt magamtól is gondoltam, és ez is, olyan semmilyen. A harcok látványosak, de ....itt is, mivel egyik karakter se érdekel, az se érdekel, hogy halnak-e vagy élnek.
Meg lehetett volna ezt jól is csinálni, Norman Mailer : Meztelenek és holtak címû könyve pont ezen a hadszíntéren játszódik, és sokkal jobban bemutatja a dolgokat mint a The Pacific.
És igen, azért a Band of Brathers-hez hasonlítja az ember, mert azaz etalon. Igazából már a kezdésnél elszúrták. Jön három alak, akik a franc se tudja kik, két másik tol egy biciklit, és azon nyavalyognak, egyikük nem lehet katona , majd megyünk egy szigetre, ahol van egy kis piff-puff, majd kiderül õk ott nagyon szenvedtek. Ja, remek, ezt így elmondják: NAGYON SZENVEDTEK. Ezt nem mondani, hanem megmutatni kellet volna, de nem az elsõ részben! Az elsõ részben a kiképzés legyen, ismerjük meg az embereket, ahogy a nézõ azonosulni tudjon velük!
Ja. Egyszerûen nem áll össze. Látsz innen-onnan képeket, de jóformán semmi kohézió. Nem hiszem, hogy ez a polcomon vagy a vinyómon fog pihenni valaha...
Nem az a baj, hogy más mint a BB. Az a baj, hogy olyan semmilyen az egész...
Nekem is felemás érzéseim vannak a sorozattal kapcsolatban.
Az elsõ dolog, hogy az elsõ 5 rész nemigazán az akcióról akart szólni. Ez idáig rendben van. Viszont a lelkizõs vonal meg úgy el hasal, hogy az fáj nézni. Elõször is, alapból 3 szálon fut a sztori, aztán ami legjobban bezavar, hogy dramaturgiailag nagyon furán van összerakva az egész. Állandóan ugrunk a részek között úgy fél vagy 1 évet is, ami totál megakasztja az egész kibontakozását. Pl 4 részben Leckie rehabon van egy szigeten, de ott csak kicsit beszélget pár emberrel, aztán szevasz, le is lép, nemigazán történik semmi. Köv részben meg már megint ugrunk az idõben, és megint, mintha félig egy új sztorit kezdenénk.
Az egész nem akar összeállni egy egészbe, mivel a készítõk mindenbõl beleraknának egy kicsit, úgy 4 év eseményeit lefedve, ami meggyilkolja a sztorit. Ugye az Elit Alakulattal azért nehéz összehasonlítani, mert ott nem ugráltak állandóan helyszínek között, és ott kb 1 év eseményeit mesélték el.
Az akció rész azért az 5. részben már rendben volt. De akkor is nekem olyan az egész sorozat,mintha egy sitcom lenne, ahol azonos szereplõk vannak, de összefüggés nagyon nincs a részek között.
3 ember 4 év alatti sztoriját eddig nemigazán tudják szerintem normálisan elmesélni, erre is jó példa, hogy Eugene miután mégis beáll a USMC-be, az egész kiképzésébõl kb egy 2 perces jelenet van, totál jelentéktelenül benyomva a 4. részben, ami elõtt meg utána se róla van szó...
Valahogy én is igy vagyok vele.Az elit alakulatba szépen fel volt épitve a dolog az elsö részbe megismertük a föszereplöket, de ugy igazábol hogy a többi résznél tudtuk hogy ki kicsoda. MEg ott minden résznek volt egy kezdete meg egy vége és tudni lehetett hogy merre tartanak legközelebb . A kamera kezelés is jobban hasonlitott a ryan megmentésére és olyan volt mintha tényleg ott harcolnánk . Ezzel szemben a pacific : Egyböl a csendesoceáni szigeteken találjuk magunkat azt sem tudjuk ki kivel van akirol azt hisszuk hogy föszereplö az a köv részben meghal. Már lement a fél sorozat, de még egy értelmes harcos lejenek nem volt csak este amiböl nem látni semmit. Szinte csak lelkizés az egész eddig és nem lehet tudni, hogy hova mennek legközelebb mi a fö cél semmit csak ugrálnak össze vissza. azzal hogy kiirják hogy mikor és hol játszodik még nem rögzül az emberbe . Azt érzem hogy nincs rendesen felépitve a történet. Az elsö részt kezdhették volna a pearl harbori támadással és hogy miért áltak be katonának. Ahogy látom ez csak egy föszereplös sorozat nem ugy mint az elit alakulat ahol tényleg egy csapatröl szolt , ha valaki megsérült vagy elküldték gyögyulni azt letuták 10 percben és nem egy egész részt pazarolnak rá.A csajozos résznek is akkor lett volna értelme, ha tényleg ott megtalálta volna párját akinek irni fog levelet meg a végén hazautazik hozzá. És nincs nevesitve sem az alakulat, hogy kik azok (vagy csak nem jegyeztem meg) valos alakulat volt e mint a másiknál a 101esek. Eddig nagy vonalakban ez a meglátásom. nem hozza azt a szinvonalat amit vártam , de azért megnézem minden részét és a végén eldöntöm hogy fennt lesz e a polcomon.