"Számos cég próbálkozott már háromdimenziós képernyõ létrehozásával, azonban a különleges élmény biztosításához mindig szükség volt speciális szemüvegekre."
Na ez kapásból nem igaz, a szerzõ figyelmébe ajánlanám az auto-stereo 3D kifejezést, továbbá az erre épülõ, kereskedelmi forgalomban is lévõ megjelenítõket.
"A speciális 3D-s kijelzõknél az objektumokról különbözõ szögekben készített képeket egymásra helyezik és a felhasználók bal, illetve a jobb szeme ezek közül kikeresi a számára leginkább megfelelõt, a legtöbb információt szolgáltatót, majd az agy ezeket ötvözi egyetlen felvétellé."
Ez meg félrefordítás vagy félreértelmezés lehet. A szem nem maga választ. (Próbáljuk csak pl. polárszemüveg nélkül nézni a 3D-s Imax filmeket, na akkor is mindkét szem láthatja mindkét képet, és csak egy duplázott, sík képet látunk.) De nem is kell messzire menni, a cikkben ott is van a fenti állítás ellenkezõje:
"Ennél a képernyõnél egy kép két különbözõ látószögû felvételét hozzuk létre, majd egymásra vetítjük. Különbözõ rendszerek gondoskodnak arról, hogy a vezetõ egy valóban 3D-s felvételt lásson"
Értsd: lencserendszer, vagy más hasonló megoldás (lásd link), ami megoldja, hogy a szemek csak a nekik szóló képet lássák.
Ergo, a Fraunhofer Intézet (megint) feltalálta a spanyolviaszt.
Én ezt, pontosabban egy monitorra helyezhetõ szûrõszerü optikát kb. két három éve már kitaláltam, de mivel a jelenlegi monitorfelbontás nagyon alacsony volt a jóminõségû megjelenítéshez (kb. 120 pixelre esik le a felbontás) ezért nem foglalkoztam vele. Lehet, hogy kár volt.
A magyar "Holovizio" 3D képernyõje ugyan szemüveg nélkül nézhetõ, de eddig csak számítógépes 3D állóképeket illetve animált ábrákat lehet látni rajta...
Informatika és tudomány
