Én csak annyit mondok errõl régen az ember fele ennyi filmrõl se tudott. pl amikor megjelent az hbo nagy szám volt mert ment rajta film, plusz nem volt sok reklám,film közbe megegyáltalán.Lett internet heti 4-5 film jön általában(mármint ami amcsi film) ehhez jönnek még a magyar esetleg más filmek. Végülis azt akarom mondani h winnie-vel egyetértek abban h régen az ember nem válogatott anyira.Örült az ember h vmivel elüthette az idõt. például régen vagy 5ször megnéztem a végtelen története ,mára már nagyon gagyi. Amugy emellett több film is jön ki manapság mint régen,azaz átlagban romlik a színvonal. Szal ebben is egyetértek winnie-vel h a szar filmek nem az hbo hibája. ennyi mûsor mivel töltenél ki? amugy azért az hbo nagyon jó sorozatokat készitett ezért hála nekik.
egy jó film nincs köztük
valójában a semmiféle összefogó történet nélküli rajzfilmek, amiket már nem kedvelek annyira. átnyergeltem anime frontra, ahol már van eleje és vége egy sorozatnak. bár kivételek mindkét táborban akarnak szép számmal. nameg az új rajzfilmek csicsás kinézete irritál. T&J-ben sosem láttam rikító szineket. még a Hupikék törpikék kéksége sem annyira zavaró, mert az árnyalatok normálisak. de pl a winx egy pillanat alatt alatt kikészített.
nem tudom az igényszinted, nem is szándékoztam megmondani, mindössze arra szerettem volna rámutatni, hogy nagy valószínûséggel változott egy bizonyos mértékben az évek során.
Én is imádok sok régi rajzfilmet a mai napig(pl tom és jerry megunhatatlan de akár én is megnézek egy hupikék törpikéket is ha esetleg a tévében adják. winnie meg mint mindig most is jobban tud mindent...
"nagy részükön mai szemmel szörnyülködne, de nem teszi, mert klasszikusnak tartja az akkori szeretet miatt)" Én a mai filmek nagy részén szörnyûlködök,nem a régieken...
"kiskoromban imádtam rajzfilmet nézni" Én még most is imádom. pl nemsokára a végére érek a Tom és Jerrynek, utána meg jöhet a Hohoho Horgász vagy Hupikék törpikék.
Örülök hogy te is jobban tudod nálam:) Amúgy ha nagyon érdekel, lassan 30 leszek.
""akkor más volt az igényszinted" Örülök hogy te jobban tudod hogy akkor milyen volt az igényszintem." szerintem winnie-nek van igaza. nemtudom, milyen idõs vagy, de 10 év sok, felnõsz vagy megöregedsz ennyi idõ alatt. sokat változik a személyiség, a napirend, az érdeklõdés és még kitudja mi. magamból kiindulva, kiskoromban imádtam rajzfilmet nézni, ma meg elborzadok mikor unokaöcsém akar valami mesecsatornát nézni. pedig se a színvonal, sem a célcsoport nem változott. én vagyok, aki változtam, pl klasszikus lett a Tom & Jerry.
a cikkhez hozzászólva pedig ez mind szép és jó, de hiányolom, hogy milyen kábelszolgáltatóknál lesz fogható. vagy csak mûholdas kapcsolattal?? esetleg még felszíni sugárzás is lesz arra a napra?? basszus, azért ilyeneket bele lehetne írni vagy legalább egy linket beszúrni, ami mögött ezeket meg lehet tudni.
1.-t a kutya nem ismeri, a 2-3-4. szubjektív, de nálam egytõl-egyik jó, sõt remek filmet, a michael clayton nagy sz*r, de más meg imádta, oscaros, a kaliforgia nagy közönségkedvenc, a true blood, dettó pocsék, de ez is szubjektív, mert mindenki dicséri
Errõl beszéltem, 10+ éve ilyen nem volt. Akkor tényleg lehetett mondani rá hogy 'mozicsatorna'
"akkor más volt az igényszinted" Örülök hogy te jobban tudod hogy akkor milyen volt az igényszintem. "ÉS most is tele tudná pakolni annyit," Igen most is tudnék, mert csomó filmet most is megnézek, de van egy kis hiba hogy ezek 80%-ban nincsenek az hbo-n...
"ugyanazok a filmek mennek rajta" Akkor minek hbo??? winnie:"miért nézed meg a rossz filmeket?" winnie:"nem vagyok tévedésben, nem írtam, hogy nézel hbo-t" Akkor most döntsd el hogy nézem vagy nem...
Érdekes módon a környezetemben senki se fizet elõ az hbo-ra. Van egy nagy mûholdas ismerõsöm. Aki azzal versenyzik a többiekkel hogy 7891 csatorna helyett 7892 csatornát tudjon fogni az antennáival. Neki se tetszik.
de egyébként, vegyük a ma délutánt. magasról teszek az hbo mûsorára, nem nézem, de kíváncsi voltam, mit adnak.
konklúzió: vagy nem ismerem, vagy klasszikus, de igazából kevés az, amit lesz*roznék. de nem reprezentatív a minta, csak kiszúrtama mai napot.
hbo: érzelmi számtan, vigyázz kész szörf, overnight, a boldogság nyomában, michael clayton, kaliforgia, true blood. az 1.-t a kutya nem ismeri, a 2-3-4. szubjektív, de nálam egytõl-egyik jó, sõt remek filmet, a michael clayton nagy sz*r, de más meg imádta, oscaros, a kaliforgia nagy közönségkedvenc, a true blood, dettó pocsék, de ez is szubjektív, mert mindenki dicséri, így kuss a nevem.
hbo2: testõr, agymenõk, a lista, a skacok meg a kukacok, a cunami után, a három kis malac, az utód.
ööö, ööö, a testõr bé-film, de a többihez hozzá sem tudok szagolni, nem imserem õket.
hbo comedy: francia új viág, ez a ház totál gáz, agyban nagy, mamák lincshangulatban, félig üres, keresd a nõt, dugámba dõltem.
az ez a ház totál gáz remek, az agyban nagy is jó sorozat, a félig üres alap, a keresd a nõt klasszikkus, a többi passz.
cinemax: kerító nõvérek (???), csúcsforgalom (???), claire térde (remek, korai rohmer-film), mutasd meg ki vagy (oscaros, ugyebár), gyönyör (török filmben nem vagyok otthon) és a végén zabriskie point, ami még ma is alap.
az elsõ két olasz film akármilyen lehet, de utána korrektek vannak.
a cinemax 2: vergõdõ sólyom (?), puccini kzedõknek (jó volt), senki árnyéka (ezmi? spanyol thriller), híváskényszer (? német), ahonnan nincs visszatérés (michael madsen béfilm, sosem fogom látni:), egy asszony illata (klasszikus), jade (a régi hbo-n ez még ment, õskori, 90-es évekbeli thriller., akkor nem volt rossz.)
"Kicsit tévedésben vagy, mert kb 8 éve nem néztem hbo-t."
nem vagyok tévedésben, nem írtam, hogy nézel hbo-t. a színvonal csökkenését említetted. ami rossz filmeket jelent (gondolom). amikor belenézel a műsorban látod ezeket a rossz filmeket, amiket te is megnéztél, mert tudod, hogy rosszak. erre kérdezem, hogy miért nézted meg őket?
"Viszont közben belenézek a mûsorába, és elborzaszt milyen filmek mennek rajta. Néha (én általam a magyar televíziózás legaljának tartott) tv2-n, rtl-klubbon is jobb filmek vannak."
ugyanazok a filmek mennek rajta, mint a tv2+rtl-en - ugyanazok a jók és rossz filmek. utóbbiakon is ott vannak kivétel nélkül a legjobb, legnépszerûbb, legklasszikusabb, legoscarosabb filmek. (meg persze más is, hiszen egy rtl vagy tv2 heti max egy mozis premierfilmet tud adni.)
"Régen 10+ éve mikor délutántól hajnalig volt adás, minden héten legalább 2 videokazettát telemásoltam filmmel. Aztán pár év mulva mikor egész nap mentek a filmek jó ha egy hónapban megtelt az a 2 videokazetta."
akkor más volt az igényszinted (akkor, más lehetõség híján mindenki minden sz-rt megnézett és szeretett, nagy részükön mai szemmel szörnyülködne, de nem teszi, mert klasszikusnak tartja az akkori szeretet miatt) ÉS most is tele tudná pakolni annyit, ha 1. lenne olyan a filmtermés (nem az hbo hibája), 2. ha törekednél rá. attól, hogy napi nem 16 óra, hanem 120 óra filmet adnak, még ugyanúgy látható rajta az a 2 kazettányi napi jó film.
"Most meg akinek van internete, teljesen felesleges kiadni az hbo-ért pénzt."
aki tud letölteni, ugyebár (meg annak is felesleges, aki nem néz havi 6-7 filmet tévében - amúgy a korlátlan dvdkölcsönzés is hasonló árban van). de hiszem, hogy itt is van olyan, aki tud és van hbo-ja. de való igaz, nekem is ezért nem kellett hbo. ha akarok nézni valamit, letöltöm. de az így gondolkodók szerencsére a kisebbséget jelentik. addig jó.
mindenesetre az hbo elõfizetõi tábora folyamatosan nõ. ez tény.
ööö, mármint hogy? ezt nem értem. milyen szempontból irreleváns? az ember nem azért fizet elõ, hogy 5 hónap múlva megnézzen valami konkrét filmet, hanem, hogy legyen hbo-ja, legyen állandóan 5 csatornája, amin filmek mennek.
az értelmes kategória szubjektív. valaki vagy elõfizet vagy sem. az hbo a mozifilmek 80%-át adja (az nem az hbo dolga, hogy ezek jók vagy sem), mindig is azt adta, plusz a saját sorozatait. ehhez jönnek hozzá a töltelékek, az az a többi film, jók, rosszak egyaránt.
nézõt pluszban, ami egy fizetõs csatornának a legfontosabb a plusz tartalaom jelenthet, a sorozatok, a koncertek, az egyéb produkciók. a filmek adottak.
Kicsit tévedésben vagy, mert kb 8 éve nem néztem hbo-t. Viszont közben belenézek a mûsorába, és elborzaszt milyen filmek mennek rajta. Néha (én általam a magyar televíziózás legaljának tartott) tv2-n, rtl-klubbon is jobb filmek vannak. Régen 10+ éve mikor délutántól hajnalig volt adás, minden héten legalább 2 videokazettát telemásoltam filmmel. Aztán pár év mulva mikor egész nap mentek a filmek jó ha egy hónapban megtelt az a 2 videokazetta.
Most meg akinek van internete, teljesen felesleges kiadni az hbo-ért pénzt.
mindenki azt nézi, ami érdekli õt. régen az hbo napi (mondjuk) 16 órát adott, most viszont napi 120-at. komolyan van, akit zavar, hogy ennyire széles lett a választék? megnézni úgyis mindenki azt fogja, ami érdekli õt. az irreleváns, hogy napi 3 óra õt nem érdeklõ film van vagy 83 óra. (már, ha valaki nem zombi és kapcsolgat, hogy "na, most mi van az hbo-n, nézzük, mert õk valóban vesztesek lehetnek, de éljen a céltudatos nézõ. mondjuk a neten elérhetõ a filmek zöme, így tavaly óta passzoltam a csatornát.)
Az HBO-nak akkor esett a színvonala, de akkor nagyot esett, mikor áttértek az egésznapos sugárzásra.
?? az hbo nem tud sz-r lenni, hiszen kvázi nem is entitás, hogy lehessen. évek óta ugyanazon stúdiók filmkeit mutatja be. a kínálata attól függ, hogy mit gyárt a fox, a sony és a többi. attól, ha a filmek, az nem az hbo hibája, ott ugyanúgy megvannak a premierek - sõt, nyilván sokkal jobb, mint volt pár éve, hiszen most már 5 csatornája is van itthon az hbo-nak, végre nem csak fõsodorbeli filmeket ad, hanem európai, kevésbé ismert cuccokat is, már magyar sorozatot is ad, meg egyébként is, sokkal több a sorozat rajta.
Valaki magyarázza már el hogy az hbo miért lett egy ekkora szar az elmúlt években. Mikor megjelent magyarországon éveken át ez volt az ország szenzációja.a vasárnapi szuperfilmek szinte mindíg fantasztikus A kategóriás filmek voltak amik alig 1-1,5 éve mentek a mozikban. Bezzeg most...
Nem reklám, sajtóközlemény, aztán copy-paste, növekszik a "cikkek" száma.
az ilyet sajtóközleménynek nevezik. a csatorna megírja, elküldik a sajtóorgánumoknak. elõbbinek megéri, mert híre megy, utóbbinak megéri, mert kivált egy saját írónak fizetett hírt ingyen. kecske, káposzta.