Ja. Én úgy értettem, hogy elsõ alkalommal kiderül, hogy mennyire szimpatikus. Hogy áll hozzá. Mennyire tér ki a részletekre. Mennyire segítõkész. Egy szóval mennyire felelõsségteljesen végzi a munkáját. :)
Nyilván nem úgy értem, hogy kóstolja végig az összes piciáter gyógyszerkészletét. .)
Alkohol ellazítja az embert és ha iszik, akkor nem szorong. Csak ne vigye túlzásba, mert ha rászokik, akkor már azért fog szorongani, mert nem kapta meg a napi adag italát.
Ez kicsit azért furcsa nekem mert amikor elmész egy ilyen orvoshoz akkor az olyan mintha a mûtõbe feküdnél csak éppen itt a lelkivilágod van kiterítve. Azt értem ezalatt, hogy nagyon könnyen még jobban el lehet barmolni valamit.
Szerintem itt erre az idézetre célzott a #43 hozzászólásból.
"ez az a pont, amikor még eldöntheti, hogy élete végéig pánikbeteg és agorafóbiás akar lenni, vagy normális ember, ha ilyen tudatosan áll hozzá, inkább szerintem utóbbit válassza"
Sztem arra gondol, hogy az ember rászokik a gyógyszerre. Én olyan vagyok, aki könnyen rászokik dolgokra, de közel 5 hónap gyógyszerszedés után sem szoktam rá, pedig a legelsõ az elég erõs volt.
Amikor nem voltam jól - szakítás miatt - akkor kezdtem dolgozni egy új munkahelyen. Vigyorogtam állandóan. Mert ilyen vagyok. Nem mutattam ki soha, hogy fáj. De semmivel nem volt jobb. El is neveztek szmájli-nak, mert tényleg mindig vigyorogtam. Aztán, hogy ez mögött mikor mennyire volt jó kedvem, azt nem feltétlen tudták.
"ha végig olvasod lehet jobban megismered magad, lehet nem is kell orvos!"
Nem feltétlenül kell orvos,csak akkor ha már nem tudod magadban tisztázni a dolgokat. Ez az oldal meg ránézésre nagyon informatív és ahogy láttam lehet az orvosnak is írni.
Szóval hajrá,kitartást kívánok!
Ez oké de egy életed van! Ilyenben én csak nem rizikóznék.
Egyszerû is. Ha csehül érzed magadat, mosolyogj. Ha mosolyogsz, vissza fognak rád mosolyogni, és máris elment a rosszkedv. Ennyi, ki kell próbálni, ha Neked van igazad, úgysem veszíthetsz semmit. Ha meg nekem, akkor nyertél egy adag jókedvet.
Mellesleg nem tudom, hogy mennyire bízhatok meg az állami orvosokban. Nem csak a pszichológusokra gondolok, hanem bármilyen orvosra. Õk azután kapnak valamilyen pontokat vagy mit, hogy mennyi beteget látnak el nem? Nem vagyok benne biztos, hogy így minden orvos felelõsség teljesen látná el a munkáját.
Privátban többen is írtak, hogy forduljak szakemberhez. Kaptam mindenféle hasznos infót, de egyet közülük kiemelnék, mert itt nagyon sok hasznos információ van errõl a betegségrõl.
A levél név nélkül: Látom hogy keresel pszichológust! Én találtam egy helyet ahol össze vannak gyûjtve az ilyen orvosok. www.szorongok.hu remélem segít
Persze, sõt, az utolsó havi gyógyszert már be sem szedtem. Persze eltettem, hogyha esetleg mégis kell majd újra valamikor, ne kelljen megint orvoshoz menni, de azóta sem nyúltam hozzá. Körülbelül december vége óta nem szedem. Téliszünetben nem volt rendszer az életemben, úgyhogy a gyógyszerrõl is megfeledkeztem, hol bevettem hol nem, aztán úgy voltam vele hogy ha így sincs már bajom, hogy rendszertelenül szedem, akkor biztos akkor se lesz ha egyáltalán nem szedem, és teljesen jól vagyok azóta is :)
Úgy, hogy egy idõ után minden apró bajával pszichiáterhez rohan. Lehet, hogy egy barát, vagy egy sör () is segítene rajta, de nem, neki súlyos lelki problémái vannak, amihez szakember kell...
Szerintem inkább önbizalmaddal van gond, bizol egyáltalan magadban ? (Amugy nekemis volt hasonlo gondom én magamba folytottamm mindent (érzelmi téren) utolag rádöbbentem nem volt jo otlet..) Kb 1-1,5 rajtam is észrevehetö volt "pl plázákban vagy tömegközlekedésben, akkor elönt a forróság, elsápadok, és elkezdek reszketni is" (reszketést kivéve) , ha ennek kiváto oka valam irossz dolog tedd magad tul rajta :)
Engem a pszichiáterfüggõség nem fenyegetett. Szerintem max azokat fenyegeti, akik magánorvoshoz járnak, és az orvos természetesen visszahívja a pácienst jó sokszor, hadd tejeljen.
Nekem összesen 2x kellett elmennem a pszichiáteremhez. Elsõnek mikor elmondtam hogy mi a bajom, õ elmondta hogy ez micsoda (egyébként szociális fóbiám volt), majd felírt rá gyógyszert, és adott pár tanácsot, aztán kb 1 - másfél hónap múlva vissza kellett mennem, kérdezte hogy bevált-e a bogyó, mondtam hogy be, felírt még 3 havi adagot, és ennyi.
Én egyáltalán nem tartom szerencsésnek, könnyen pszichiáterfüggõvé válhat az ember - pedig tulajdonképpen nem is beteg, csupán rosszkedvû, mert valami hiányzik az életébõl. Egy ember, aki megérti, egy kedves mosoly, vagy egy cél, amelyért érdemes küzdeni - ezek lehet, hogy nem is hiányoznak, csak leárnyékolja valami, jelen esetben az a megrázó élmény, amit a topicnyitó említett.
Én úgy vagyok vele, hogy ami tegnap történt, az már a múlt. Az életet tollal írjuk, amit már leírtunk, azt nem tudjuk kiradírozni, átírni, viszont újra elolvashatjuk, és tanulhatunk belõle a hátralévõ fejezetekhez.
Nem ültem otthon 10 évig és rágódtam, hanem az volt a baj, hogy nem ismertem fel a problémát. Azt hogy mi a baj, az utolsó fél évben ismertem fel.
Azt hozzá kell tegyem, a 10 év nem úgy volt nálam, hogy minden áldott nap, hanem ciklusonként. Volt, hogy fél évig folyamatosan, aztán akár 1 évig semmi bajom nem volt, aztán utána ismét 1 évre visszatért.
"És azért kellett a gyógyszer, mert elõtt 10 évig nem kértél segítséget? Úgy értem, ha azonnal mentél volna, még az elsõ évben, akkor gyógyszer nélkül is ment volna, nem?"
"Akkor fontosnak tartod hogy valaki ilyen betegséggel szakemberhez forduljon?"
Szerintem mindenképp fontos szakemberhez fordulni. Persze van alternatív gyógyászat is, ezoterikus dolgok, stb, de én akkoriban még nem ismertem az ilyesmit.
"Tb-n keresztül kaptál beutalót? Nem tartottál attól, hogy azok az orvosok esetleg nem fognak törõdni a problémáddal vagy inkább ártanak mint használnak?"
A beutaló úgy volt, hogy elõször felkerestem a háziorvosomat, hogy mi a problémám. Õ mondta, hogy kell egy teljes kivizsgálás, volt ebben mindenféle, aztán nem találtak semmi szervi bajt, és mondta, hogy akkor hívjam fel a rendelõt, hogy kérek a pszichiátriára idõpontot. Vhogy augusztus végén hívtam fel, és szeptember végére kaptam idõpontot, úgyhogy jó soká kaptam, de sebaj.
Nem féltem attól, hogy nem segítenek, hisz ez a szakmájuk. A pszichiáterem egy nagyon kedves idõs hölgy volt, ha kell, privátban megadom a nevét, hátha valaki a közelben lakik (Komárom megye) és szüksége van orvosra.
Hát, én akkor tettem érte, amikor már olyan méreteket öltött a szorongásom, hogy sokszor élni sem volt kedvem. Persze mostmár tudom, sokkal elõbb el kellett volna menni, csak az volt a baj, hogy nem ismertem fel a problémát. Amúgy a szorongásoldók szinte csodákra képesek, nekem amikor kellett szednem, abszolút nem volt bajom, a szervezetem is hamar megszokta, különösebb mellékhatás nem volt, és ráadásul elég hamar elkezdenek hatni is.
És azért kellett a gyógyszer, mert elõtt 10 évig nem kértél segítséget? Úgy értem, ha azonnal mentél volna, még az elsõ évben, akkor gyógyszer nélkül is ment volna, nem?
// én nem "hiszek" a gyógyszerekben, kerülöm is õket..
Tb-n keresztül kaptál beutalót? Nem tartottál attól, hogy azok az orvosok esetleg nem fognak törõdni a problémáddal vagy inkább ártanak mint használnak?
Csak a gyógyszeremet kellett fizetnem. 1 doboz vhogy 600 Ft körül volt, és 3 hétig kibírta (napi 3 szem kellett), az orvosnak nem kellett semmit fizetni, mivel nem magánrendelõbe mentem.
Nem bízol magadban, pedig teljes jogú tagja vagy a társadalomnak. Ott a helyed az emberek között, attól függetlenül, amit a #11-ben írtál. Másnak is vannak hasonló problémái, de felül kell emelkedned az eseményeken, különben magával rántanak a mélybe. Az, amit láttál, nem Rajtad múlt. Nem Te vagy érte a felelõs. Rendben van, elég szar érzés lehet, de nem Temiattad történt, ráadásul már megtörtént, tehát azzal sem változtathatsz rajta, ha töröd magadat miatta. Nézz az emberek szemébe, és sugalld nekik, hogy Te is ember vagy, ugyanolyan, mint õk.
Azért nem mondanám, hogy simán túl lehet magunkat tenni bármin. Ez a kifárasztás lehet, hogy használna, este megpróbálom magamból kifutni a a dühöm, így hátha tisztább fejjel tudok majd látni, és beszélni is tudok az apámmal és a barátnõmmel.
Rubenvagyok: privátban már többen írták, hogy forduljak pszichológushoz. Valószínûleg ez lesz, mert nem valószínû, hogy egyedül fel fogom tudni dolgozni ezt a problémát.
Sziasztok! Olvasgatom a fórumot, és látom, nagyon sok ember küzd szorongással. Elmesélem énis a sztorimat, aki akarja, privátban kifejtem neki bõvebben is, néhány ok miatt nem írnám le ide teljes részletességgel. 10 évig küzdöttem szorongással, majd elmentem pszichiáterhez, õ kb 4-5 havi gyógyszeres kezeléssel kigyógyított teljesen. Az élet egy másik arcát ismertem meg, és teljesen megváltozott sokminden. Örülök, hogy elmentem, és hogy végre boldog lehetek!
Szerintem ha tudsz bárhová költözni,akár oda is ahol most vagy akkor költözz el mindenféleképpen.Menj el a cuccaidért,amikor apád nincs otthol,de ne egyedül menj.Ha továbbra is ott laknál,sose tudnál túljutni rajta...
Az nem jó (szerintem!) hogyha nem jár olyan helyre ahol nincs senki. Ugyanis az nem megoldás. Persze nem karácsonykor szombaton kell a plázában sétálgatni amikor mindenki mindene mindennel összeér.
Még ha csak annyi lenne, hogy a lányt mással találni érdekes helyzetben. Akkor lehetne elé állni 2 nap múlva, az arcába nevetni, majd leküldeni a fenébe (nem csúnya szóval, csak menjen már el, pápá).
De a rokoni kapcsolatok így is úgy is megmaradnak.. Hiába küldöm el a lányt, hogy a soha többé viszont látásra. Ha utána a másik féllel kéne együtt élni.
ne legyél egyedül,mindig legyél valakivel ha megoldható és akiben megbízol,neki mondd el,a dühöd,az érzéseidet beszéld ki.Ez az elsõ lépés.
Beszélgettem, de õ sem tudott sok mindent mondani. Próbált vigasztalni, meg feledtetni a gondokat, de miután abbahagytuk a beszélgetést, nem tudtam másra gondolni.
Persze, simán túl lehet tenni magunkat bármin. De azért nem mindegy, hogy tegnap történt vagy már vagy 3 hete.
Én semmi esetre sem járnék plázába! :D
Akkor inkább egy jó futás, biciklizés.. Persze azt is haverral. Tehát valami, ami fizikailag fáraszt, hogy este amikor ágyba dõlök, akkor ne az legyen, hogy elkezd járni az agy.. esélye sem legyen.. fizikai fáradtság utána, azonnali bealvás. :)
Az ilyen szituációban az a rossz, hogy az élmény miatt az agy olyan hatást kap, amit nehezen lehet helyreállítani. Szerintem meg kéne próbálnod olvasni pszihológiai témájú könyveket. Ha érted, hogy mi játszódik le a fejedben most, akkor sokkal könnyebb küzdeni a szorongásos tünetek ellen. Magától nem fog elmúlni.
"hát akkor igyekezzen túltenni magát a féltékenységi önsajnálaton, és csak módjával menjen plázába, mindig olyan helyre menjen, ahol tudja, hol van a kijárat és biztonságban érzi magát, mindig valakivel együtt menjen, és akkor magától elmúlik hamarosan, ha nem csinál belõle hisztit, és nem fokozza még tovább"
"ez az a pont, amikor még eldöntheti, hogy élete végéig pánikbeteg és agorafóbiás akar lenni, vagy normális ember, ha ilyen tudatosan áll hozzá, inkább szerintem utóbbit válassza"
Annyira nem,csak érdekelt.
Így apád olyan 45 év környékén lehet...dúúrva.
Ne gondold azt, hogy ezt nem lehet megoldani, bármennyire is kilátástalannak tûnik most a helyzet.
werkfilm te nem gondoltál arra hogy orvoshoz forduljál?
Igen, sarkon fordultam és eljöttem. Nem mentem be utolsó órámra így két órával hamarabb értem haza. Nem tudom mióta folyhatott köztük ez a viszony. Igen tegnap volt.
Ezek után ember legyen a talpán aki oda tud menni úgy az apjához vagy a lányhoz hogy ne ütés váltás legyen a vége vagy legalábbis egy irgalmatlan nagy ordibálás. Szerintem nagyon sok embernek ehez már orvos kéne hogy feldolgozza,fõleg fiatalabb korban.
Te hány éves vagy?
képet vagy dugd meg anyád és küldd el a képet apádnak h visszavágj :D
#7 nem viccelek, tényleg azon jár az agyam hogy melyik nyakába merrõl szúrnáma kést amikor mellettem állnak egy villamoson v buszon, síró gyerekeknek azonnal letépném a fejét. de tudom kontrollálni egyelõre
Sziasztok! Szerintem ilyenkor az lenne a legfontosabb, hogy kezdésnek menj el valahová (látom ez már megvolt). Mindenképpen maradj addig távol az egésztõl amíg meg nem nyugszol addig, hogy végig tudd gondolni tiszta fejjel, hogyan tovább.
Nem hiszem, hogy félreértés lenne, mert elég egyértelmû volt a szituáció. Nem szeretném leérni, mert még mindig nagyon feldúl. Nem tudom mikor fogok tudni megnyugodni.