Engem a pszichiáterfüggõség nem fenyegetett. Szerintem max azokat fenyegeti, akik magánorvoshoz járnak, és az orvos természetesen visszahívja a pácienst jó sokszor, hadd tejeljen.
Nekem összesen 2x kellett elmennem a pszichiáteremhez. Elsõnek mikor elmondtam hogy mi a bajom, õ elmondta hogy ez micsoda (egyébként szociális fóbiám volt), majd felírt rá gyógyszert, és adott pár tanácsot, aztán kb 1 - másfél hónap múlva vissza kellett mennem, kérdezte hogy bevált-e a bogyó, mondtam hogy be, felírt még 3 havi adagot, és ennyi.
Szerintem inkább önbizalmaddal van gond, bizol egyáltalan magadban ? (Amugy nekemis volt hasonlo gondom én magamba folytottamm mindent (érzelmi téren) utolag rádöbbentem nem volt jo otlet..) Kb 1-1,5 rajtam is észrevehetö volt "pl plázákban vagy tömegközlekedésben, akkor elönt a forróság, elsápadok, és elkezdek reszketni is" (reszketést kivéve) , ha ennek kiváto oka valam irossz dolog tedd magad tul rajta :)
Úgy, hogy egy idõ után minden apró bajával pszichiáterhez rohan. Lehet, hogy egy barát, vagy egy sör () is segítene rajta, de nem, neki súlyos lelki problémái vannak, amihez szakember kell...
Persze, sõt, az utolsó havi gyógyszert már be sem szedtem. Persze eltettem, hogyha esetleg mégis kell majd újra valamikor, ne kelljen megint orvoshoz menni, de azóta sem nyúltam hozzá. Körülbelül december vége óta nem szedem. Téliszünetben nem volt rendszer az életemben, úgyhogy a gyógyszerrõl is megfeledkeztem, hol bevettem hol nem, aztán úgy voltam vele hogy ha így sincs már bajom, hogy rendszertelenül szedem, akkor biztos akkor se lesz ha egyáltalán nem szedem, és teljesen jól vagyok azóta is :)
Értem,igen ebben valami. Az idõs nagymamák is valahogy így járnak az orvoshoz...!
Szvsz az alkohol sem annyira jó ötlet mert abból is lehet függõség.
Mellesleg nem tudom, hogy mennyire bízhatok meg az állami orvosokban. Nem csak a pszichológusokra gondolok, hanem bármilyen orvosra. Õk azután kapnak valamilyen pontokat vagy mit, hogy mennyi beteget látnak el nem? Nem vagyok benne biztos, hogy így minden orvos felelõsség teljesen látná el a munkáját.
Privátban többen is írtak, hogy forduljak szakemberhez. Kaptam mindenféle hasznos infót, de egyet közülük kiemelnék, mert itt nagyon sok hasznos információ van errõl a betegségrõl.
A levél név nélkül: Látom hogy keresel pszichológust! Én találtam egy helyet ahol össze vannak gyûjtve az ilyen orvosok. www.szorongok.hu remélem segít
Egyszerû is. Ha csehül érzed magadat, mosolyogj. Ha mosolyogsz, vissza fognak rád mosolyogni, és máris elment a rosszkedv. Ennyi, ki kell próbálni, ha Neked van igazad, úgysem veszíthetsz semmit. Ha meg nekem, akkor nyertél egy adag jókedvet.
"ha végig olvasod lehet jobban megismered magad, lehet nem is kell orvos!"
Nem feltétlenül kell orvos,csak akkor ha már nem tudod magadban tisztázni a dolgokat. Ez az oldal meg ránézésre nagyon informatív és ahogy láttam lehet az orvosnak is írni.
Szóval hajrá,kitartást kívánok!
Ez nem igaz. Tapasztalat.
Amikor nem voltam jól - szakítás miatt - akkor kezdtem dolgozni egy új munkahelyen. Vigyorogtam állandóan. Mert ilyen vagyok. Nem mutattam ki soha, hogy fáj. De semmivel nem volt jobb. El is neveztek szmájli-nak, mert tényleg mindig vigyorogtam. Aztán, hogy ez mögött mikor mennyire volt jó kedvem, azt nem feltétlen tudták.
Sztem arra gondol, hogy az ember rászokik a gyógyszerre. Én olyan vagyok, aki könnyen rászokik dolgokra, de közel 5 hónap gyógyszerszedés után sem szoktam rá, pedig a legelsõ az elég erõs volt.
Szerintem itt erre az idézetre célzott a #43 hozzászólásból.
"ez az a pont, amikor még eldöntheti, hogy élete végéig pánikbeteg és agorafóbiás akar lenni, vagy normális ember, ha ilyen tudatosan áll hozzá, inkább szerintem utóbbit válassza"
Ez kicsit azért furcsa nekem mert amikor elmész egy ilyen orvoshoz akkor az olyan mintha a mûtõbe feküdnél csak éppen itt a lelkivilágod van kiterítve. Azt értem ezalatt, hogy nagyon könnyen még jobban el lehet barmolni valamit.
Alkohol ellazítja az embert és ha iszik, akkor nem szorong. Csak ne vigye túlzásba, mert ha rászokik, akkor már azért fog szorongani, mert nem kapta meg a napi adag italát.
Ja. Én úgy értettem, hogy elsõ alkalommal kiderül, hogy mennyire szimpatikus. Hogy áll hozzá. Mennyire tér ki a részletekre. Mennyire segítõkész. Egy szóval mennyire felelõsségteljesen végzi a munkáját. :)
Nyilván nem úgy értem, hogy kóstolja végig az összes piciáter gyógyszerkészletét. .)
Az orvos válogatás nem egy olyan tevékenység amit nap mint nap csinálnék! Más-más a szisztémájuk máshogy akarnak gyógyítani inkább egy legyen de az biztos és jó
szerintem alkoholhoz senki se forduljon,se droghoz,se semmi ilyesmihez!!ez még nagyobb kárt tud okozni és függõséget és akkor más miatt is járhatsz orvoshoz!Arról nem is beszélve,hogy a szerveket is károsítja!
Nem gondolkoztam azon egy percig sem, hogy alkoholba fojtsam bánatom. Abból soha nem származik semmi jó. Mindenképpen magamtól, vagy ha úgy nem megy, akkor szakemberrel akarom megoldani a problémát
A szorongás elég szar.Nálam a kudarcélmények váltanak ki ilyesmi állapotot.Kezdõdött egy hozzátartozó halálával,aztán jött az álláskeresés miatti tanácstalanság-utána egy végzettséget alulmúló szégyenletes munkakör.Ezután jött a sikertelen nyelvvizsgák sorozata,majd ezt követte a szintén sikertelen vezetésvizsga-sorozat.Mindezt elhízás és erõteljes kopaszodás is erõsíti-nap-mint nap egy egyre ótvarabb embert látok a tükörben,korábban viszonyleg sûrû hajam volt most meg pocsék pihék vannak csak.Ilyen "élmények" hatására már önmagamban kellett csalódnom,arra kellett rájönnöm hogy nem vagyok intelligens és szarul is nézek ki-ezt a munkahelyi tapsztalatok úgy érzem csak megerõsítették.Idõnként ezek a dolgok hoznak rám szorongást,de gyógyszereket sosem szednék,annyira nem is súlyos mert mindemellett gyakran van jókedvem is.
Nincs tapasztalatom. :) Én nem járok egyhez sem. :)
A megyében ahol lakom kettõ is van. Az egyiknél nincs kitöltve a cím, meg a telefonszáma is olyan furcsa, de a másik szimpatikus a kép alapján, és rendesen megvan adva minden adata, így a megbízhatóság érzését kelti bennem.
Szerintem is mindenképp lépj kapcsolatba vele,veszíthetni nem veszíthetsz semmit. Szerintem az elsõ alkalom amúgy is ingyen van,mert ha nem szimpatikus úgysem tudsz majd vele a továbbiakban beszélni...
Ezek ingyenes picológusok?
Nem olyan sok egy nyelvvizsga meg egy jogsi.Környezetemben sokan megcsinálták már,érzem hogy nem is lenne nehéz de valamit mindíg elszúrok mégis.Érettségi,fõiskola egyéb vizsgák jól mentek,mindent meg tudtam csinálni amit mások is általában.Pár éve azonban bármibe kezdek az kudarccal végzõdik általában.Azért addig fogom próbálgatni ezeket a vizsgákat míg nem sikerülnek,de húzom idõt-pedig nem kéne de legyengült az akaraterõm is mostanában.
Ha minden igaz akkor igen! De ott van egy olyan pont hogy orvos válaszol pont ott mindent elmond neked és még egy kezdetleges diagnózist is tud mondani!
Éppen ezért kezdd apró dolgokkal. Oké, hogy nem nagy dolog. És amúgy simán menne. De sorozatos kudarc után nem vagy olyan helyzetben mint a többiek. Nem olyan egyszerû az a nyelvvizsga.
Én azt javaslom mindenkinek, hogy kerülje az ilyen külsõ segítségeket, fõleg az olyat ami gyógyszeres vagy valamilyen hasonló kezeléssel múlasztja. 1 oka van, mégpedig az, hogy nem szünteti meg azt, amitõl ez az állapot kialakult, és nem biztos, hogy nem lesz mellékhatása illetve nem tér vissza.
Bár nincs tapasztalatom, sokat olvasgattam errõl a témáról is (lásd egészség topikom). A legjobb valahogy elterelni a figyelmet a problémáról, pl. menni sportolni (futás, úszás, stb.), sok olyan dolgot csinálni amit szeretsz (lehetõleg társaságban), nagyon sokat segíthet ilyen esetben a jóga és meditáció is (topikomban szintén sok infot találhatsz errõl). A légzésjógát bárhol tudod szinte gyakorolni, és garantáltan jobb lesz, ilyen helyzetekben is.
Szintén jó tanács a zenehallgatás, de az is elég sztem, ha elkezdesz gondolkodni valamin, felidézni emlékeket, elképzelni mit szeretnél a jövõben (mondjuk egy jó kis utazás). A lényeg, ne arra koncentrálj hogy most elõjön-e a problémám, vagy nem, mert akkor nagy valószínûséggel elõ fog jönni. Ha elõjön, akkor légzésjóga, mondogasd magadban hogy ilyen betegség nincs csak az én hülyeségem, stb. :)
Annyi a fontos, hogy ne félj tõle, és ne mástól várd, hogy ezt megszûntesse, neked kell lekûzdened.
Na, igen..
Csak Te segíthetsz magadon. Más legfeljebb utat mutathat. De ha Te nem akarsz "kigyógyulni", soha semmilyen gyógyszer nem fog segíteni!
Ez teljesen így van de ha minden kötél szakad van rá nagyon jó gyógyszer.Onnan tudom ,hogy én is szedtem fél évig Mellékhatása : hízol, némileg befolyásolja az anyagcserét.
Jah és a sport azért kiemelendõ, mert a kûzdelem lelkileg is energiát, magabiztosságot ad, amivel könnyebb "szembeszállni" az ilyen problémákkal, ugyanakkor talán a lehetõ legjobban elfeledteti a problémákat. Nem fogsz olyan sportos embert, sportolót látni, aki ilyen problémákkal kûzd.
Nameg az egészség megõrzéséhez is elengedhetetlen.
Ez jó nagy marhaság, örüljél hogy te még nem tapasztaltad meg a helyzetet!Senki se fordul minden apró bajával pszichiátrhez de ha már ott tartasz,hogy szivrohamszerû tüneteid vannak hetente többször te se gondolkoznál kell -e a bigyula-
Hello, Én nem igazán tudok sokat errõl de én is ajánlom a pszihológust. A másik hogy emellett kérj meg egy olyan barátot, akiben a legjobban megbízol. Egy olyan barátod aki nem rest segíteni ha rád törne valami egy nyílvános helyen. Na ha megtaláltad kivel szeretnéd a következõket elvégezni, akkor menj el egy olyan helyre ahol vannak emberek, de nem annyian mint egy plázában vagy bármilyen olyan helyen ahol rengetegen vannak. Természetesen mindezt fokozatosan. Ne csináljatok semmit, csak sétáljatok és beszélgessetek. Néha pedig próbálj séta közben az emberek szemébe nézni amíg el nem haladsz mellettük. Ne érdekeljen mit gondolnak. Még ha olyat is mondanak miután elmentetek egymás mellett hogy :"ez meg mi a sz*rt bámul?", ne érdekeljen. Most nem az a fontos hogy mások mit gondolnak rólad. A fõ cél hogy ne szorongj. Ha viszont beütne, valami kis baj is rögtön szólj a barátodnak hogy gond van. Ilyenkor, keressetek egy padot és próbálj csak a barátodra koncentrálni. Akkor ha gond van már ne figyelj az emberekre. Ha kell akkor ámult a padlót. Igyatok valamit. A lényeg hogy lenyugodj. Ilyenkor beszéljétek meg, hogy folytatjátok-e. Ha nem érzed azt, hogy tovább bírod, nyugadtan mond meg neki, hogy menjetek haza. Ha kocsival mentek haza akkor hunyd be a szemed és relaxálj. Ha gyalog és még mindig fel vagy dúlva akkor ne nézz senkinek a szemébe, ne gondolj vissza arra amikor megilyedtél azon a helyen, ne gondolj arra ami szorongásba döntene. Gondolj olyan dologra ami semleges iylen témába, vagy figyelj teljesen másra. Ha hazaértél, akkor mindenképpen jutalmazd meg magad valamivel (igyál valamit, rendelj egy kis pizzát bár ha még akkor is rosszul vagy akkor csak dícsérd meg magad. És ez a legfontosabb! Az hogy te is elhidd hogy képes vagy meggyógyulni! Ha ezt akkor még nem is tudod értékelni, majd másnap már nyugodt leszel és felméred milyen bátor voltál. Nekem ez a javaslatom. Remélem segítettem. A lényeg, hogy el kell hinned hogy képes vagy legyûrni a problémákat. És ne feledd, akinek számítasz, az bízik benned ha észre veszi hogy küzdesz.
Figyelj, bevallom 15 éves vagyok. De azért csak vannak ötleteim. Nem éltem még át ilyeneket, csak egy ismerõsöm azért írtam ötleteket. Vele nem ez volt a baj, csak nála is a magabiztosság segített leküzdeni a dolgokat.
A tünetek tényleg ilyen pánikbetegség-agorafóbiára utalnak. Nem biztos hogy súlyos, néha magától is elmúlhat az ilyesmi. Ha hosszabb távon gondot okoz, akkor tényleg irány az orvos. Vagy ha nem vagy híve a "gonosz" pszichiátereknek, kognitív viselkedésterápia, relaxációs technikák segíthetnek.
Nem tapasztaltam meg? Ember, "depressziós" is voltam! Azért írtam idézõjelben, mert ez a "betegség" addig nem is létezett, amíg fel nem találták az ellenszerét.
Addig csak szimplán rosszkedvnek nevezték, és a baráti kör segített elvonni a figyelmet róla.
Egészséges életmód és normális körülmények mellett nem létezik depresszió (szorongás, pánikbetegségek, stb.) és fejfájás sem, csak mint valamilyen betegség mellékhatása (tehát ez mindenképpen létezik, és fejfájás csillapítókat is használnak már egy ideje, pontosabban eleve fájdalomcsillapító). Jó körülmények között, akaraterõvel ki is lehet gyógyulni ezekbõl, mindenféle gyógyszerezés nélkül, lásd azokat amiket leírtam elõzõ hozzászólásomban.
A gyógyszerek hatása is nagyobb százalékban place-bohatás, ezt több helyen is leírják.
Arra meg hogy minél több mindent betegségnek tekintenek, legjobb példa a hiperaktivitás. Még mindig a legnagyobb ipar a gyógyszergyártás.
ez teljesen normális jelenség, én is utálok emberek között lenni! ;))
minek nevezhetõ az, ha pl metrón [inkább CSAK ott ] , ha belépek és érzem h sokan nzének, vagyis nemtom valamiért így érzem hogy néznek nagyon, akkor elönt forróság , elvörösödök, meg legszivesebben átmennék másik vagonba [ezt szoktam tenni ] . az is irtóan zavar , ha ránézek valakire és látom ,h õ is néz, és direkt elnézek aztán érzem, h még mindig néz. EZ csak metróban van, DE ha már 1 emberrel vagyok sehol nincs semmi ilyesmim? MI ez? magamat sem érem ,hogy a picsába ,de rám jön...
Ne legyetek cinikusak. A legtöbb "depressziós" páciensnek mindössze annyi baja van, hogy nincs kivel megbeszélni a problémáit. Erre nem bogyót kell dobni, hanem nyitottnak lenni a világ, az emberek felé.
ez nem egészen így van. pánikbetegség (amirõl elvileg a topik szól, ha jól látom, nem olvastam el az egészet) esetén kimutatható kémiai folyamatok zajlanak le az agyban. depresszió esetén is. ezért is lehet ellenük gyógyszert szedni. a depresszióval kapcsolatban félig-meddig igazad van, elég divatos lett minden piszlicsáré rosszkedvet "depis vagyok" kifejezéssel illetni az igazi, kemény bipoláris depresszió elég szar dolog. kemény gyógyszerezést, odafigyelést igényel általában elmondható, hogy 1-2 pánikrohamot mindenki átél az életében. ráadásul nem is akkor, amikor sokan számítanának rá. az agy elég kiismerhetetlen szervünk, ebbõl kifolyólag még mindig nem tudják sok esetben, hogy mi miért történik. egy gyenge pánikroham akár nyaralás közben is rátörhet valakire, aztán többé sohasem ezekkel (mármint ha gyakori az eset) szakorvoshoz kell fordulni, mert meg kell elõzni a "szövõdményeit", mint pl. az agorafóbia nem vagyok pszichológus, csak van egy jó ismerõsöm, akivel egyszer kiveséztük ezt a témát. mondott olyan pánikbeteget, aki félt nyelni! na az tényleg szar lehetett
Mitõl van olyan érzésem, hogy a gyógyszerek nem válogatnak az agyban, hogy "jé, ez szorongás, ezt megszüntetjük, a többi érzést meg meghagyjuk tisztán"? Amúgy ja. Evés közben is kimutatható folyamatok zajlanak le az agyban.
Nah ilyesmi velem is volt olyan, hogy zavarban voltam, úgyéreztem hogy engem figyelnek, bár rosszul nem lettem, nem tudtam arra nézni, féltem hogy meglátszik rajtam, hogy zavarban vagyok... Nagyrészt ezen tapasztalataim alapján írtam, hogy valamivel el kell terelni a figyelmet, elgondolkodni valamin, zenét hallgatni, vagy ilyesmi. De az is egy megoldás, hogy te válasz bámészkodóvá, és mindenkit végignézel, vagy azt aki néz azt te végigméred.
nem. egy valós, mondhatni igazi pánikroham nem egyenlõ azzal ami írtál. az csak egy kis feszültséget okoz, pánikot. pánik =/= pánikroham!!
wikirõl: * Felgyorsult vagy felerõsödött szívverés vagy szívdobogás * Izzadás * Szédülés, émelygés vagy hányinger * Nehéz légzés * Szúrkáló vagy viszketõ érzés az arcon, a szájban, a kézen vagy lábon (paresztézia) * Elpirulás vagy reszketés * Álomszerû érzés vagy érzékelési zavarok * Disszociáció, az az érzés, hogy az egyén nincs kapcsolatban a saját testével, vagy akár idõvel és térrel (személytelenítés) * Rettegés az irányítás elvesztésétõl, hogy az egyén valami ostobaságot tesz vagy megõrül * Halálfélelem * Remegés vagy reszketés
ebbõl fõleg a "Rettegés az irányítás elvesztésétõl, hogy az egyén valami ostobaságot tesz vagy megõrül" kiemelendõ ,mert emiatt erõsödik fel a többi tünet. sok beteg úgy mondja, hogy hirtelen rengeteg gondolata támad, mondhatni olyan, mintha egy negatív "gondolathullám" elárasztaná az agyát. olyanok, amik elõször csak idiótaságnak tûnnek, aztán már az is megfordul a fejében, hogy megõrült, és ezt teljesen komolyan gondolja. mondanom sem kell, hogy ez a 22-es csapdája, mert emiatt újabb negatív gondolatok születnek.
kb. így van, ahogy írod. pont ezért, ha az ember pszichológushoz megy, az nem fog egybõl gyógyszert felírni. az a pszichiáter, aki ezt tesz :)
kipróbált, jól adagolható, "gyenge" gyógyszerekrõl van szó. nem huzalozzák újra az ember agyát
igen, evés közben is lejátszódnak különbözõ kémiai folyamatok. de ha megeszel egy rántott húst, az nem azt váltja ki, amit a csokoládé (google: csoki és az agyi folyamatok, elég érdekes). mint ahogy egy ecstasy elrágcsálása sem :)