Ezzel a dologgal én is teljesen egyetértek sok a salang a filmek, játékok és zenék közt persze ez magán vélemény. Viszont azt nem nézem jó szemmel, hogy mindenki csak uralkodni akar a másikon mindent kontrollálni és irányítani. Néhány emberke már így is világurának képzeli magát. Az Internet hajnalán éltettük, hogy az emberek milyen könnyen megoszthatták egymással a tudást , anyagaikat és más dolgokat most meg káros vagy mi hmm. fordult a világ. Az pedig aki azt hiszi, hogy uralma alá hajthatja az internetezõket az kicsit túl értékeli magát és hamar rá fog jönni, hogy erõszakkal és megfélemlítéssel itt nem ér el semmit.
Az egészben az a pláne, hogy manapság a filmek, játékok, zenék 99%-a nem ér annyit, hogy elmenjen az ember moziba, megvegye a játékot vagy az adott zenét. A minõség kérem szépen azon bizonyos kétéltû hátsó fele alá süllyedt, így aztán ne kár csodálkozni, hogy él és virul a szlogen: "try before buy". Jó, jó, tudom, sokan vannak akik akkor sem fizetnek a tartalmakért, ha betesztelték azokat, és kiderült, hogy jók, de ez akkor sem elhanyagolható szempont. Ma mindenesetre bizalmat szavazok az új X-Men filmnek, remélem nem bánom meg, az utóbbi 2-3 évben 10-bõl 9-szer csalódottan jöttem ki a moziból..
üdv.
csak arra nem gondolnak a nagy kiadók és cégek hogy az Õ saját ici pici kölkük is torrentoldalakról töltöget és akkor õk is a törvény elé fognak kerülni, persze õk majd kikerülik ezt és lefizetik a biróságokat, mint ahogy már megszoktuk hogy a pénz beszél és a kutya ugat ! szóval akinek van pénze az sosem fog ilyen torrent letöltések miatt börtönbe ülni minden elitélt csakis szegény ember lesz, aki örül egy kis fil letöltésének és egy zene meghallgatásának !
üdv.
A warez ellen a fejlesztõk tehetnének a legkönnyebben. Egyszerûen baromi ütõs regisztrációalapú (online) tartalom kéne. A kölyök vagy megveszi, vagy kimarad belõle. Easy.
Boccs ,pontosítanék, sajnos valóban nem a többségre jellemzõ, hogy vágják a témát, akár csak ha az SG-t nézzük is. Ettõl függetlenül van, nem egy, akit nem kell kapásból leidiótázni...
Sanzistift kapizsgálod a lényeget, de kár lehülyézni a többi fórumozót. Valóban van köztük, aki a(z) TORránál sem lát messzebb, de a legtöbben vágják amit mondasz. Csak ez a cikk most konkrétan a warezzel és a torrenttel kapcsolatos, ezért a filecserélésrõl megy a vita. S mivel ahogy azt te is leirtad, a filecserélés egy RÉSZE annak, amit kontroll alá akarnak vonni, ezért azt is a védelmünkbe kell venni. Sokszor én is hajlamos vagyok az egész zeitgeistot egyként kezelni, és próbálni a problémát gyökerestül megfogni (nem mintha én magánemberként erre képes lennék), de néha nem árt egy-egy részterületrõl is szót ejteni, külön. Legalábbis, amíg van P2P, warez, filecserélés, nevezd ahogy akarod, addig még van mód arra hogy az emberek megosszanak egymással dolgokat, esetleg olyat is ami a rendszernek nem válik elõnyére, függetlenül attól, hogy egy "kalóz" filmrõl, vagy egy politikai töltetû, lázító írásról, vagy bármi másról van szó...na jó éjt!
Nem értem én sem ezeket a jogvédõket. Tegyük fel, hogy sikerül elérni azt, hogy mindenkit elfognak aki warezol. Aztán hogyan tovább? Kifizettetik azt az x százezer/millió Forintot? És ha nincs mibõl és inkább vállalja a börtönt? Állambácsinak úgy sem fog mindez kifizetõdni, mert az is lehet hogy majd a börtönökbe 15-szörös lesz a túlterhelés. Aztán hova tovább? Sanzistift: Igaz amit mondasz, teljes mértékben. Most is manipulálnak, szexõrült és erõszakos világban élünk... Valamint ha megfigyeltétek akkor a bulvár nagyon elöljár sajtóban. Hogy miért? Nehogy meglássák mi folyik a háttérben. Katonai szervezkedések,politikai megalkuvások és a többi. A bulvár csak figyelemelterelés azokról a dolgokról amik a világban lejátszódnak, hogy ne arra figyeljenek az emberek. ennyi...
Nagyszerûen látod a lényeget. A termelõmunka is ugyanolyan fontos, ha nem fontosabb, mint az elosztás. Vagyis ha nem állít elõ senki szellemi terméket vagy fizikai terméket, akkor nem lesz mit védeni a másolástól/lopástól. Míg ha bezár néhány kiadó, akkor mi van? Majd feldobja a mûvész letöltésre vmi honlapra a produktumát (ha elektronikusan továbbítható persze a mûve), és kihagyja a hájfejû managereket. Ez a sok kretén ha a középkorban él, börtönbe záratja a kódexmásoló szerzeteseket, aztán most szegényebbek lennénk pár fontos könyvvel...
Hogy ti milyen ostobák, szûklátókürûek, és elaltatottak vagytok.
Minden kérdésetekre benne van a válasz a cikkben, ott van minden utcasarkon, minden médiában, mindenhol.
"De mégis, mi a hosszú távú cél? Mi a játszma vége?"
A TOTÁLIS KONTROLL!
Azt hiszitek, érdekel valakit a torrent, a pedofilok, a jogvédelem, meg minden szar? Ezek mondvacsinált ügyek. Ezek alapján elõször majd jogot szereznek arra, hogy tárolják az adataidat (IP, stb), utána már bünti is jön (olvashatjátok, folyamatban). Mikor megvan a teljes jogi környezet, akkor már csak oda csatlakozol, ahová engedik. Azt nézed, amit õk akarnak. Azt játszod, amit hagynak. Annak írsz levelet, akinek hagyják. Azt is fogják tudni, mikor lököd be a gépet. Akkor lesz vége az internetnek.
ÉBRESZTÕ, IDIÓTÁK, LÁSSATOK AZ ORROTOKON TÚL!!!!
Hát bazdmeg, ezt nem hiszem el. HOGY LEHET VALAKI EKKORA TAPLÓ??? "A szerzõi jogokat birtokló..." Szerintem inkább bitorló! Ilyen nincs, csinálsz valamit és nem a tied a cucc, hanem azé, aki eladja??? Ilyen egyszerûen nincs! MENJENEK A JÓ KURVA ANYJUKBA MIND!!! Vegyék már észre, hogy az a pénz nem õket illeti, õk csak élõsködõk akik többet lopnak, mint amennyire szükségük van!
Ebbõl nekem elegem van... állandóan csak ezek a közhelynek is rossz marhaságok.
Az a bajuk, hogy csinálják a cuccot, de nem kapnak érte pénzt? Ilyen erõvel hagyjuk, hadd dögöljön éhen az összes afrikai, mi csak küldjük a kaját de õk nem fizetnek érte! Ez a két dolog egy és ugyanaz! Az emberek többsége azért tölt le, mert nem tudja megvenni, akkor meg minek hadoválnak összevissza, ha amúgy sem kapnának érte pénzt?!
Na meg hogy amögött takaróznak, hogy a szerzõ bevételét védik. Csakhogy a szerzõ abból egy fillért sem lát! Sõt lefogadom, hogy titokban a szerzõk is belefáradtak ebbe a hacacáréba és nincs ellenükre a warez. Ha ellenkezõ dolgot is mondanak, csak azért, mert a kiadó nyomást gyakorol rájuk.
NEXUS6, neked teljesen igazad van. Mi a faszért ne töltöttem volna le a kedvenc sorozatomat, ha soha az életben nem fogják adni (legutóbb az elsõ évadot se adták végig)?
Vélemény: a kiadók neo-inkvizíciója szerintem megnyerheti a csatát, de a háborút soha. Eddig õk támadták a warezt, szerintem itt az ideje ellentámadni. A kiadóknak csak addig van pénzük, amíg van mit és kinek eladniuk. Ha a szerzõk kilépnek, nincs mit eladni. Ha a közvélemény ellenük fordul, nem lesz kinek eladni. Ha a kormányok ellenállnak és nem engednek, nincs mivel harcolni. Ennyi az egész.
támogassuk adónk 1%-val a kogvédõ és kiadó szervezeteket! Szegények, már csak $122 milliárd tiszta hazsnuk van!
Milyen meglepõ, megint az emberek mentalitására fogják a warez "népszerûségét"... és részben lehet igaz is, de a túlzott terjedés oka nem ez. A különbözõ területeken más-más okok vannak. Filmek: -Moziban még mindig elég sokan járnak, ezekbõl van a nagyobb bevétel tudtommal. Jó film esetén sokan vannak úgy, hogy letöltik, belenéznek, aztán elmennek megnézni moziba, vagy... utólag valamikor megveszik a filmet. -Egyre többen használnak HDTV-t - amit pl. szerintem is legegyszerûbb számítógéprõl használni, és könnyen le lehet szedni jobb minõségû anyagokat. A következménye, hogy nagyon lassítja a nagyfelbontásu lejátszók és lemezek terjedését nyilván (egyszerûen nem érdemes megvenni az ára miatt), nyilván ez az egyik ok amiért nagyon támadják.
Zene: -Itt is a legtöbb bevételt a koncertek hozzák, az internet még segít is nekik azáltal, hogy könnyen terjed. Én pl. biztos, hogy 80%-át nem is ismerném azoknak amiket jelenleg ismerek. Ez mellett szintén ott van, hogy többnyire mp3-ban lehet megszerezni az anyagokat (ráadásul idõnként még 128 -asra is lekonvertálják...), amivel jobb hangrendszereken már kevésbé élvezhetõ (persze függ a zene összetettségétõl, hangszereléstõl, és tömörítés mértékétõl). Ezért érdemesebb beszerezni lemezen is az igényesebbet. Itt sem azok panaszkodnak azthiszem, akik igényesebb, jobb zenét készítenek.
Játékok, szoftverek: -Warez mindig is volt játékok terén, szerintem ez így is marad. -Elindult egy olyan irány a játékfejlesztés terén, ami nem mindenkinek elégíti ki az igényeit. Mindenfélét kitalálnak, és nagy valószínûséggel pénzelik a kiadókat is, hogy minél hátrébb szorítsák a PC-s játékipart. Konzol excluzív játékok, késõbb kiadott konzolról átírt játékok (többnyire valószínûleg sürgetés miatt szarul portolt, gyakran optimalizálatlan játékok), egyszerû és rövid játékidõ, stb.. Pedig PC sokkal elõnyösebb (persze hátrányai is vannak) játékok szempontjából - de más szempontból is ugyebár (több funkciót is be tud tölteni), és van aki továbbra is pc mellett áll, nem fog konzolt venni. A jelenlegi játékok viszont nem érik meg az árukat többnyire. -persze vannak kivételek, ezeket veszik is, de a vevõk közül legtöbben áttértek piacra, aminek köszönhetõen több fogy konzolon mindenbõl, még azokból is amit igényesebben megcsináltak. -nagyon sok dolgot nem vesznek figyelembe (a vásárlók nagy része is letölti elõbb a játékot; letölti de majd akkor veszi meg ha olcsóbb lesz; letölti de el sem indul a gépén; letölti és azonnal le is törli; stb.).
Ebook: -kényelmesebb sokkal elektronikus úton megszerezni (fõleg a könyvtárakra gondolok). Amúgy is egyre kevesebben olvasnak, legalább így jobban terjed.
Jah és, meg kell õrizni az internet szabadságát - nem CSAK a kalózkodás miatt.
"a The Pirate Bay fájlmegosztó honlap négy fiatal üzemeltetõjét egyévi börtönre ítélték és 3,6 millió dolláros (828 millió forintot kitevõ) büntetés megfizetésére kötelezték." Ehhez illene hozzátenni, hogy ELSÕ FOKON. Ez még messze nem lejátszott meccs. Ja és a bíró, aki a tárgyalást vezette több jogvédõ szervezetben vállalt vezetõ tisztséget; így nem is annyira meglepõ az ítélet. És még ehhez tartozik, hogy az elsõ bíró akit kijelöltek a tárgyalásra szintén szoros kapcsolatot ápolt jogvédõ szervezetekkel. Ezekrõl az "apróságokról" egyesek nagyon könnyen megfeletkeznek.
Én ezt "önfelb*ó mechanizmusnak" szoktam csak hívni. Ezért már a cím alapján megállapítottam, hogy csak akkor olvasom el, ha éppen semleges hangulatban vok
Ma mai jogi szabályozás egy vicc. Pont. Kõkorszaki akárhogy kapálóznak egyesek...
Az még mind semmi, hogy így ezzel a termelõi és valós értékeket "támogatjuk", de gondolj bele, ha mindig csak szellemi termékeket vennénk..HOl tartana a technológia?Lehet még a fákon makognánk...És mégis, mivel nézi meg a szerencsétlen a JOGTISZTA dvd-t vagy hallgatja meg, ha nem marad pénze a lejátszóra...Nevetségesek komolyan mondom...De, hogy ezek még mindig nem unják meg ezt a vagdalkozást..én ezt még mindig nem tudom elhinni..Ahelyett, hogy kiépítenék a saját website-jukat, csinálnák a dolgukat, és online- olcsóbban közzé tennék ezeket a szerzeményeket (legyen az film,vagy zene etc)..Egyszerûen nem értem, ez a csökött kapzsiság jele vajon?Korlátolt,konzervatív és kapzsi?
Szerintük az igazi gazdasági válságot a kalózok okozzák, és nem a jelenlegi pénzügyi helyzet.
Mondják ezt azok akiknek még arra is van pénze, hogy a kormányokat befolyásolja... Azért ez szégyen szerintem, hogy már mással nem tudnak elõjönni...
A másik dolog meg az, hogy akit elbocsátanak az tuti, hogy nem fogja megvenni az adott cég termékét csak azért se! Vagyis még több kalózkodó emberke lesz. :D
Maguk alatt vágják a fát... A perekkel is. Nem érnek el vele semmit hacsak nem azt, hogy megutáltatják magukat az emberekkel...
...ráadásul ha az iTunes-ban megveszek egy zenei albumot azzal senkinek nem kell dolgoznia mert a full automatikus rendszer teszi a dolgát, míg ha veszek egy tévét azzal munkát adok az alkatrészgyártónak, aki azokat elszállítja a gyárba, a tévé összeszerelõinek és minõségellenõreinek, akik elviszik a boltba, az ottani eladónak és pénztárosnak, valamint a házhozszállítást végzõ futárcég alkalmazottainak.
Utolsó demagógia jönni ezzel az "embereket kell elbocsátani a kalózkodás miatt" közhellyel
Már csak azért is, mert azt a pénzt, amit a júzer nem jogtiszta játékra, meg zenére költi, azt valószínûleg elkölti valami másra. Ha minden filmemet megvettem volna eredetiben, akkor lehet hogy nem vettem volna PDA-t, plazmatévét, szélessávú netet havonta, meg kétévente új PC-t. Ha mindenki csak szellemi termékeket vásárolna akkor a fizikai (=VALÓS) termékeket elõállítóknak kellene dolgozókat elbocsátaniuk.
ez csak a szokásos elmaradt hazson csak ugye az éhezõk nem vennének kenyeret a péktõl, mert eddig sem volt rá pénzük ha pék a Microsoft lenne, akkor pedig egy ideig - amig nem kap mindeki ingyen kenyeret (megfojtva ezzel mindennemü konkurenciát) nem szólna egy szót sem, de miután a fél világ rászokott a kenyerére, küldené a verõembereit
Meddig fogja még egy hangos és agressziv kisebbség terrorizálni a többséget? Nerm nekünk kell megváltozni, hanem nekik, azoknak akik kisajátították a kultúrát, és kitalálták a jelenlegi, mára teljesen idejétmúlt szerzõjogi rendszert. Abban reménykedem, hogy elõbb-utóbb ezek kihalnak és mi jutunk el a törvényhozásba.
A reklámokat meg nem nézem meg, olyankor kimegyek cigizni vagy indítok egy támadást Travianban.
Na ez a lopás. :-) Olvastad-e Douglas Adams (isten nyugosztalja) poszthumus megjelent könyvét, amit a számítógépén talált cikkekbõl, stb. állítottak össze? Volt egy megjegyzése a BBC-rõl, ami igaz minden kereskedelmi tévére. Valahogy úgy szólt, hogy "A BBC azért van skizofrén helyzetben, mert még nem döntötte el, hogy közszolgálati vagy kereskedelmi tévé, amelyik a mûsoraival csak a hirdetõknek toboroz közönséget."
Csináljanak olyan anyagot amit nem lehet másolni, ha ennyire fontos nekik! Aki így is megveszi az vállalja, hogy nem másolható cuccot vesz! Nem értem, hogy miért a másoló a hunyó és nem az olyat gyártó amit másolni lehet?! Sosem értettem, hogy aki megteremti az " alkalmat" a lopásra az miért nem hunyó semmiben! A simán hülyéket is kellene büntetni! Adják olcsóbban, ne egybõl akarjanak full milliárdosok lenni és akkor többen veszik majd meg!!! De ez bonyolult gondolom....
az emberek már úgy gondolják, hogy az a tevékenység, amely eddig szerintük rendben volt vagy éppen csak a határokat feszegette, most átcsapott valamilyen veszélyes, becstelen és bûnözõ magatartásba Így van. Pontosan ez az emberek véleménye a kjiadókról / jogvétõkrõl.
Elérkeztünk egy olyan ponthoz, amikor megváltozott a társadalmi gondolkodásmód abban a tekintetben, hogy mi a legális, illetve illegális viselkedés az interneten Nem. Ahhoz a ponthoz értünk el, ahol a kiadómaffiában az al-Kaidánál is nagyobb fenyegetést lát a világ.
Továbbra is tartom magam a következõ elvhez:
Ha minden megtermelt kenyeret le lehetne végtelen mennyiségben ingyen klónozni, akkor adnál enni az éhezõ embereknek? Akiben van egy kis érzés az adna. Pedig ez is lopás hiszen a pék megtermelt munkáját klónoznánk le, ráadásul kevesebb éhezõ venne pénzbõl nagyritkán kenyeret, amivel károsítjuk a pékségeket.
"Szerintük az igazi gazdasági válságot a kalózok okozzák, és nem a jelenlegi pénzügyi helyzet"
uristen b*meg az ilyen és ehhez hasonló kijelentésektõl mindig megugrik a vérnyomásom. hát mi a büdös ló****t képzelnek ezek, hogy ilyeneket mondanak? gazdasági válságot? a warez? de jó lenne, ha az összes rohadt pénzsóvár, harácsoló nagykutya magába nézne 1 kicsit, és akkor nekifutnának ennek a mondatnak még 1x... komolyan mondom ha egy ilyet az orrom elõtt mondana vmelyik nagyeszû, ösztönbõl kiverném a fogát. nem azért, mert a filecserélést és a warezt fikázza, fikázza csak, a warez akkor is fennmarad. hanem azért, mert ezt bemondják a tévében, megírja a sajtó és utána a fél világ el is hiszi nekik (idõsebbek, laikusok). még jó, hogy ma már egy olyan generáció nõ fel (és azért a felnõttek között is jópáran vannak már) akik csak röhögnek a markukba ezeken a hülye majmokon. pfff de felbasztam magam
Szerintem az emberek meg már úgy gondolják, hogy az a tevékenység, amelyet a jogvédõk és egyéb hiénabandák folytattak, amely eddig szerintük rendben volt vagy éppen csak a határokat feszegette, most átcsapott valamilyen veszélyes, becstelen és bûnözõ magatartásba. Utolsó demagógia jönni ezzel az "embereket kell elbocsátani a kalózkodás miatt" közhellyel. Sokkal többet lehet megspórolni pár felesleges felsõvezetõ kirúgásával, mint a vécésnéni elbocsájtásával. Egyébiránt ha kevesebb nagyfõnök van bent az irodában, senkinek nem tûnik fel, ellenben ha szaros a vécé, akkor mindenki felhördül.
"gen, bele van építve az eszközökbe valamilyen díj (tudja fene, hogy nevezik, mikro ohgy amúgy), de ez nem jogosít fel semmire. Ettõl nem tölthetsz le jogvédett anyagot a netrõl, csak akkor, ha digitálisan csinálod és fizetsz érte."
Erre csak azt tudom mondani, hogy ha majd minden munka szegmens ágban, egyforma vagy egy forma közeli bérezések lesznek akkor fog a te elmélete idevágni, egy mezõgazdasági "robot" munkás havi 80 ezeret, míg egy ilyen ingyenélõ havi félmillát is összeharácsol havi fizetésenként, vagy is ameddig több lesz a szegény, mert a középosztály is zsugorodik, addig mindig is lesz varez, meg a net elõtt is volt, a középkorban is pl. a könyv hatalom volt, tiltották is sokszorosítását....A warez is nagy múlttal rendelkezik, csak utána kellene nézni
A szegénység terjeszti a warezt, amíg nem lesz egyenlõ bérezés, addig ne is várjanak javulást, hisz mindannyian nap mint nap megvagyunk lopva fölös adónemek formájában. pl. vidéki családi házaknál is kutyaadó, ez csak a legkisebb példa volt, szó mint száz, a nyugdíj felhalmozás is egy rablás, mert ha felemelik 65 évre, miközben az átlag életkor 60 év, nos akkor nem vagy meglopva napmint nap?
Igen, bele van építve az eszközökbe valamilyen díj (tudja fene, hogy nevezik, mikro ohgy amúgy), de ez nem jogosít fel semmire. Ettõl nem tölthetsz le jogvédett anyagot a netrõl, csak akkor, ha digitálisan csinálod és fizetsz érte.
Szlovákiai hun: ezt az általánydíjat pont leszavazta a nagy többség. Emlékszel a francia esetre? De az általánydíj nem is lenne helyénvaló, még akkor sem, ha csak a szélessávú eléréseket díjazzák.
"Nem,ez taplóság,mert feleslegesen terheled a netet....
Amúgy: a warez lopás..mondom ezt úgy hogy most is megy az utorrent Valaki(kik)nek a munkáját szerezzük meg ellenszolgáltatás nélkül (nem,a net elõfizetés nem számit...ott a szolgáltató szolgáltatásáért fizetsz..)"
És erre nem tudnak mit kitalálni?, höhöhö, ha nem a saját mohóságuk beszélne belõle, simán meglehetne oldani, hogy még is részesedjenek azok, akik torrentelnek, illetve nem fizettek a cuccért: PL. INTERNETES ÁTALÁNYDÍJ, de nálatok ott vannak az artijuss meg mit tudom én mi, akkor mi a faszért ugat ez a sok seggfej, hát a húsos fazekukért, lesem szarják az alkotókat, csak szerzõi jogvédelem címén ingyen élõsködhessenek
Egy az elv: Pénz beszél kutya ugat, ennek tettek keresztbe a file cserélõk, alkalmazkodó képesség? Olyan nem ismernek a jogvédõ hárpiák, hisz a saját húsos fazekukról van szó! Kapzsiság mindenek felett...
"Az Egyesült Államokban hasonló módszerekkel próbálják rávenni az internetszolgáltatókat, hogy bocsássák rendelkezésükre azoknak a magánfelhasználóknak a személyes adatait, akik illegálisan fájlokat töltenek le."
Ha magukra akarnak haragítani világszerte 10 milla fájlcserélõt, hát "sok sikert kívánok nekik", de ne csodálkozzanak ha rá fáznak, mert hogy ebbõl lázadás is lehet, akkor viseljék a böszmeségüket méltósággal, plusz egy sereg hacker is a nyakukon lesz....
"A film-, zene- és szoftverkiadók szemlátomást globális támadást indítottak az internetes kalózkodás ellen. " csak aztán a barbár népek elértek a limeshez és egy Legió megállítja õket.
mikor letöltöm a doors albumot tpb-rõl nem érezm, hogy bûnt követnék el, nem is fogom azt érezni. ha erre alapoznak nem értem mit parázunk
S.P.Q.R.
"kalózellenes törvényeket igyekeznek kicsikarni a kormányokból"
Annyira kicsikarni azért nem kell, a kormányok is látják, még mi mindenre lehet felhasználni a megfigyelõ eszközöket.
"Szerintem az emberek már úgy gondolják, hogy az a tevékenység, amely eddig szerintük rendben volt vagy éppen csak a határokat feszegette, most átcsapott valamilyen veszélyes, becstelen és bûnözõ magatartásba"
Rosszul gondolja. Egyre többen vélik úgy, hogy a zene- és filmmegosztásban nincs semmi erkölcstelen.
Remélem nem probléma, ha ezt ide linkelem: http://index.hu/tech/net/2009/04/29/miert_torrentezik_a_magyar/
A winchestereim, az mp3 lejátszóm, a pendrive-om, a cd-im és dvd-im árába be volt építve egy jogvédõ szervezet jutaléka. Tehát most akkor mindenki elmehet a mocskos büdös kurva anyjába. Ha nem lenne, tényleg szégyelleném magam, nem vicc. Így viszont kuss, büdös bunkók.
Nem akarok hasonlítgatni, de szerintem a p2p (kiváltképp a bittorrent) kicsit (nagyon is) olyan, mint az ingyenes, nyílt szoftverek, oprendszerek (naná, hogy ooo-ra, linuxra gondolok). p2p sosem fog megszûnni, max idõvel változni fog, ahogy szerintem a linux is tekinthetõ öröknek. Lopásra felesleges kitérni, hisz a kés, villa, olló, XP, Vista, Win7 linux, országút is használható jó és rossz dolgokra egyaránt. A kiadóknak, jogvédõknek az a baja, hogy a p2p ennyire életképes, gyors, kényelmes, olcsó, és rengetegen használják, de ez így van rendjén...
Hogy terhelné feleslegesen? Egy jo('bb) arányért terheli... :) Értem, mire gondolsz. Errõl az arányos xarságról többnyire a zárt trackerek, nameg az otthoni, 90%ban aszimmetrikus internetelérések tehetnek... Minimum arány mindenhol van, a maximum nincs korlátozva, sõt, olyan hatással van ránk, userkre, mint mûnyúl az agarakra... :) Feltöltõkönn kívül nincs szükség 2-3-as aránynál nagyobbra elméletben, (közel) szimmetrikus elérésre annál inkább (lenne)... Nem csak p2p miatt. Tegnap töltöttem fel 512 kbit/s-el egy kb 320MB-os fájlt. Nem limitáltam a feltöltést, így egy jóideig a letöltés (sima böngészés) is nagyon gáz volt... Keresek is egy netlimitert OS X-re... digikabelt akarok, igérem nem "nyomom" ki a szemét... :), és 8-as aránynál kiszállok a seedbõl.... :D Nálunk (vidéken) még 2090-ben sem lesz digikabel sajnos... A szolgáltatómmal összességében elégedett vagyok, de ez a kábelnet sajna közel sem szimmetrikus...
Ha alig lenne torrent oldal, akkor sokan akarnának új torrent oldalt indítani.
A Napster bezárásával is annyit értek el, hogy jöttek a fejlettebb P2P technológiák: elõbb a DC++ és ennek klónjai, majd a torrent. Biztos vagyok benne, ha bezárják az összes torrentet, ugyanez lesz, valami még újabb generációs fájlcserélõt használunk majd.
Túl sok az alternatíva. :) Ha alig lenn torrent oldal, akkor kínálnának, persze valami összegért cserébe. :)
A TV-zés nem lopás, ott minden törvényesen zajlik. Ha esetleg mégsem, az nem a fogyasztó hibája, hanem az adóé (mondjuk nem fizetett a filmért). A csatornalopás persze a tolvajé. :)
Nekünk semmi közünk a WoW-hoz. Nem az tartja el a világot. Amint látod, kellõen hozza a pénzt mivel összesen 5 készülõ Blizz játék is van és ennyi soha nem volt egyszerre (sõt, egymást követõ években sem).
De a WoW csak egy a sok játék közül. :) Az meg, hogy kinek mi a jó, szubjektív. Ebbe ne is menjünk bele. Max annyira, ohgy a PC-s játékok is konzolosok, szûk játéktér, behatárolt irányítás. De van, akinek meg ez tetszik.
Valaki(kik)nek a munkáját szerezzük meg ellenszolgáltatás nélkül (nem,a net elõfizetés nem számit...ott a szolgáltató szolgáltatásáért fizetsz..)
Ennyi erõvel tévét nézni is lopás, mert ott is csak a kábeltévé-elõfizetésért fizetek. A reklámokat meg nem nézem meg, olyankor kimegyek cigizni vagy indítok egy támadást Travianban.
Senki nem mondta, ohgy ma, most azonnal meg kel venni a produktumot. Maximum 1-2 jogvédõ a legnagyobb pofájúak közül, de velük nem kell foglalkozni.
Azt viszont mondják, hogy zárjanak be a torrentoldalak, akkor viszont nem jutnék hozzá a kívánt tartalmakhoz. Nekem ez a bajom: alternatívát nem kínálnak, az egyetlen létezõt pedig meg akarják szüntetni.
Nem,ez taplóság,mert feleslegesen terheled a netet....
Amúgy: a warez lopás..mondom ezt úgy hogy most is megy az utorrent Valaki(kik)nek a munkáját szerezzük meg ellenszolgáltatás nélkül (nem,a net elõfizetés nem számit...ott a szolgáltató szolgáltatásáért fizetsz..) Másrészt,a termékek minõsége megköveteli (sajnos)hogy bizony elöbb ingyé kipróbáljam,megnézzem ÉS aztán eldöntsem megéri-e a pénzét..és hát sajna 90%-ban már a letöltést se (fõleg filmeknél,de 1-2 játék is ilyen)
ja igen. Szegény Blizzard még nem tudta eléggé megszedni magát a WoW-al. A többiek meg simán csak nem csinálnak elég jó játékokat. Ez van. Nem kötelezõ játékokat készíteni. Õk is valószínûleg abból indulnak ki, hogyha nem lenne varez, akkor biztos megvenné..
Én pl amikor csak tudtam, játszottam az EVE Online-al ingyenesen, amíg volt ilyen lehetõség. Néha még most is beregisztrálok új e-mail címmel, hogy játszhassak. De amikor lejár a próbaidõszak, akkor eszem ágában sincs elõfizetni, mert annyira nem jó a játék. Úgyhogy inkább Quake Live-ban lövöm szét a jogvédõk fejét. Az legalább ingyenes.
Egyébként a mirror's edge nem megy a gépemen, csak seedelem, mert jó poén segíteni másoknak.
Tisztára be vannak zsongva a torrent miatt, hogy mennyi a letöltés, állítom, hogy a letöltések 70%-a csak azért van, hogy az arányukat javítsák egyesek, lehet még ki sem tömörítik a fájlokat, csak törlik miután elérték a számukra megfelelõ arányt...(ez is illegális használatnak számít?)
Eddig is volt warez. Ez igaz. De a játékok árai nem emelkedtek, a költségek meg sokszorozódtak az idõ múlásával. És ezért kapálóznak. Nem azért, mert unatkoznak. Ezt már más is mondta, sõt sokan, nem találtam fel semmit, de akkor is ez van. És igen nõtt a játékosok száma is, de mégsem emelkednek azok az eladott példányszámok úgy, ahogy kéne. A piac telítettsége a filmeknél nem változott az én megítélésem szerint, a játékoknál igen.
>Elérkeztünk egy olyan ponthoz, amikor megváltozott a társadalmi gondolkodásmód abban a tekintetben, hogy mi a legális, illetve illegális viselkedés az interneten
>Szerintem az emberek már úgy gondolják, hogy az a tevékenység, amely eddig szerintük rendben volt vagy éppen csak a határokat feszegette, most átcsapott valamilyen veszélyes, becstelen és bûnözõ magatartásba
Höhöhö nane.. Hogy az emberek ? Hogy mi ? xD ja értem. Szóval állítólag eddig varezoltunk ezerrel, de most már inkább bûnözõnek érezzük magunkat, és ezért megjavulunk. Oké :D
Gyorsan le is szedek egy-két torrentet.. http://www.gametrailers.com/player/40532.html?type=flv ..és némileg még kapcsolódik is. :D
De már megint a félreértéseket olvassuk a Te hozzászólásodban is. Senki nem mondta, ohgy ma, most azonnal meg kel venni a produktumot. Maximum 1-2 jogvédõ a legnagyobb pofájúak közül, de velük nem kell foglalkozni.
Letöltöd a finom filmecskét és majd mikor megjelenik a Te igényed szerint (dvd vagy HD magyar, nem magyar) és a Te pénztárcádnak megfelelõ árra kerül, megveszed. A jogvédõk problémája, hogy alig vesznek filmet, játékot*, zenét*.
* itt a digitálisan vett produktumok bizony bõven elérik a kívánt mennyiséget. Csak ugye ebbõl a jogvédõk nem nagyon kapnak, ha jól tudom.
Én meg pont a minõség miatt választom a torrentet. A plazmán már a DVD is elég pocsék tud lenni, oda már x.264 kódolású HD kell, 720p a minimum sorozatnál is. Olyant meg hol kapok legálisan boltban? A Fox-on történõ vetítés után másnap magyar felirattal? Amíg erre a válasz az, hogy sehol, addig a jogvédõknek kuss van.
Amúgy én is így vagyok vele. Még ma is rengeteg DVD-t veszek, mert a xar ripekktõl herótom van. De ha nincs más akkor irány a torrent. Az emberek nagy része is inkább ezért torrentezik, mert adott dolog egyszerûen máshonnan nem elérhetõ, vagy ha igen az sokkal macerásabb.
Pl meg akarom nézni a BSG legutóbbi évadát, igen ám de a Tv szolgáltatóm baxik pl Sci-Fi csenölt biztosítani. Akkor mi a zistent csináljak, várjak amíg a zertéelklubb lesszíves mûsorra tûzni? Faxt!!!!
Tessék felnõni az igényekhez kedves jogtipró társaságok, nem pedig elszabotálni a fejlesztéseket!
Amúgy zenei mûsorhordozót is vennék, mert régebben megveszekedett hifista voltam. De gyak max minõség az a 30 éves CD. Gratu! Hát ez a XXI. szd!!! Akkor inkább tényleg xarok a minõségre, és jöjjön a gagyi MP3. Háttérzenének jó lesz az is. Pont annyit ér, amennyibe kerül!
Egyébként a másik cikkbõl pontosan látszik mi történne ha egyik pillanatról a másikra sikerülne a teljes "kalózkodást" felszámolni, de tényleg. Egész egyszerûen ingyenes, nyilvános rádió és tv-adókra mennének át az emberek. Pont. Most is vannak ilyen stream-ek szép számmal, a BBC iPlayer-e pl a britt adatforgalom 5%-át teszi ki jelenleg. Lenne az nagyobb is, ha el lehetne érni UK-n kívülrõl is (jelenleg csak a rádiókat lehet, a tv-t nem. FOX sorozatait is csak US IP-krõl lehet jelenleg nézni). A probléma alapavetõen a megnövekedett sávszél-igény, youtube szolgáltatásnak is ez a fõ gondja. Hogy lehet ez megoldani? Terhelésmegosztással, masszívan elosztott rendszerekkel, mint pl. a na, mi is? :).
Abban a mondatban én sem láttam sehol a szerzõket vagy a mûvészeket, ráadásul õk valami egészen minimális százalékot kapnak az egészbõl.
"A kiadók és cégek egyre-másra azt sulykolják, hogy a kalózkodás miatt kell olyan alkalmazottaktól megválniuk, akik nem vezérigazgatók vagy középvezetõk, hanem "egyszerû" emberek, mint bárki más..." - azt ugye véletlenül sem említik, a vezetõknek mekkora fizetés jár, ugye??
"Szerintük az "igazi" gazdasági válságot a kalózok okozzák, és nem a jelenlegi pénzügyi helyzet." - szerintük meg mi mind hülyék vagyunk... ja, mert a kalózkodás miatt lett a gadasági válság.. véletlenül sem azért, mert egy rakás ganéj most meg akarja szedni magát, hanem mert Pistike nem veszi meg a GTA IV-et, vagy a Dugó banda lemezét (nem lett olyan ütõs, mint amilyenre szerettem volna, de azért tessék gondolkozni..)
MIÉRT BUZI A JOGVÉDÕ? MERT MINDEN KÖCSÖGÖT KINYAL! A mi jogainkat ki védi meg? Lassan már azért is fizetni kell, mert bitek jönnek felénk egy hosszú kábelen, az 1-es és a 0-ás pedig ugye köztudottan jögvédett dolog?? S Z A B A D V I L Á G-ban S Z A B A D I N T E R N E T-et!
Bruhahaha, mától minden ilyen hírre +1 torrentet indítok el.
Én viszont leírom:
LESZOPHAT minden jogvédõ, bõ nyállal. Fõleg az Artisjus fedõnevû maffiaszervezet. Artisjus, a kurva anyád.
Ha most leírnám, amit gondolok, akkor valszeg pill alatt kimoderálnának!