Tegnap kipróbáltam, az ütközésvizsgálat egy fokkal jobb, és a játék alapjában véve kevésbé bugos, mint amennyire én emlékszem. Az mondjuk továbbra se esik jól, hogy játékon belül nem lehet billentyûzetet konfigurálni, ki kell mindig lépni, beállítani, majd vissza... vagy 2 óra volt, amire úgy-ahogy sikerült kézreállóra varázsolni az irányítást. A játékosállomány elég szerény, volt egy teli 24-es szerver, egy másikon játszottak kb. 10-en (ide csatlakoztam be) meg egy harmadikon 5-en. A játékba belépve alapjába véve elégedett voltam, a grafika és a hanghatások továbbra is igen jók, mondjuk a modelsérülés MW3 szintjét (lelõtt karnál a csonkból szikrázó vezetékek lógnak ki...) nem éri el, de ez annyira nem vészes.
ohh bocs akkor síma crysis. bocs a dezinformációért:)
Ez biztos? Mert most kezdek kissé kiégni a WoT-ból, mondom megnézem. Hát a Wars keményre fagy, ha megpróbálom elindítani a Mod-ot, Crysis alól megy rendesen. A FAQ szerint majd a 0.4.x után lesz Wars support csak, most még csak a 0.3.2-nél járunk.
Sajna nem játszottam mióta kijöttem UK-be. Nincs asztali gépem hozzá, De az utsó verzió amit próbáltam jól futott az öregecske szimezéshez használt gépemen.
A vicces, hogy összfegyvernemi a játék. Azaz Elementál, tank, mech, aerospace és Vtol is szerepel benne egész jól balanceolva ahhoz képest, hogy alpha/beta buildek.
A térképek gyönyörûek viszonylag nagyok lehet rajtuk taktikázni.
A grafika a mechek száma és a fegyverek kiadásról kiadásra fejlõdik mindig a balance-t és a játszhatóságt szem elõtt tartva. a végsõ release-be mechlabot is be akarnak tenni. jelenleg prekonfigolt gépekkel lehet játszani.
A 16 vs 16 meccsek nagyon élvezetesek tudnak lenni fõleg a nagyobb pályákon.
Basszus, Crysis csak biztonsági másolatban van meg.... :D De érdekes lehet végre battletech világban harcolni és fõleg emberek ellen... Egyébként vannak rendesen humánok, vagy a szerverek panganak az ürességtõl?
Megy a warsal az meg van eredetiben link és letöltöm!
Ez egy Crysis mod, tehát egy eredeti Crysis kell hozzá amit megvehetsz például itt 2000 Ft-ért.
Feltelepíted a játékot, a letöltött MWLL klienst pedig a játékra telepíted, csinálsz a játékon belül egy accountot amivel igazolod, hogy a játékod eredeti majd a multiplayer-re bökve a listából kiválasztasz egy szervert és mehet is a móka.
Én egy elég régi bétában voltam bent, de jó móka, fõleg ha nem egyedül vagy.
Halli! Régen nagy Mechwarrior fan voltam, sajna most jutottam el odáig, hogy a MW4-et és a többit újra összeszedjem. Ami viszont megfogott, az a MWLL! Tudnátok kicsit bõvebb infót adni róla, mert idõ hiányában a hivatalos oldalát sajna nem tudtam még átnyálazni, de ha röviden leírnátok, hogy mi is ez és mire épül és mennyien használják és egy kis játékélmény beszámolónak is örülnék :) Elõre is köszi az infókat!
Hello Köszi igy sikerült.
Szvsz töröld ki a régi MWLL könyvtárat egy-az-egyben, töltsd le a teljes verziót (ne a patchet),, és próbáld meg úgy. Vak segítség, de hátha...
Valaki még játszik a MechWarrior: Living Legends-el? Mert most a 0.3.2 patch telepitése után ezt írja nekem ki miután belépet: Your MWLL installation has modified files. Please revert them to theit original state to play. Ezzel mit lehet tenni?
Annak idelyén a "MechWarrior Prime"-ot is szép csöndben hagyták abba, amirõl csak pár kép maradt fenn,ez lett volna a MechWarrior 5.
Sajnos tavaly volt egy kis jogi probléma, mert a Macross amerikai jogtulajdonosa szerint néhány Mech másolat a Macross sorozatból. Lehet emiatt van erõs csúszás, gondolom amíg nincs rendezve a vita, addig nem készül a játék.
Hogy honnan tudnánk?Ha már többm int egy éve elénk dobtak egy ingame videót, valamint a Piranha oldalán is az áll hogy "még fejlesztés alatt", ebbõl gondolom én ,meg szerintem sokan mások is hogy még nem hallt be a dolog.És ha esetleg abbagyagták volna, azért csak kiírnak valamit hogy "canceled" vagy valami hasonló jellegû szöveget. Természetesen minden joga megvan a cégnek hogy semmilyen információt nem közölnek még akkor sem ha abbahagyják a fejlesztést. Annak idelyén a "MechWarrior Prime"-ot is szép csöndben hagyták abba, amirõl csak pár kép maradt fenn,ez lett volna a MechWarrior 5.
Én se tudok többet errõl az interjúról, de én úgy tudom hogy megtörtént.De ha lefújták akkor a mektek-es fiúktól nem tudunk meg semmit.
Minden esetre várjuk meg, mi lesz majd az a nagy hír amit mondani fognak.
mellesleg ha már abba hagyták volna arról szerintem tudnánk.
Honnan?
Amúgy a mektek-es srácok biztos tudnak valamit, mert még korábban készítettek egy interjút, vagyis elmentek a Smith & Thinker-hez vagy a Piranha-hoz, már pontosan nem emlékszem, de nem hajlandóak elárulni hogy konkrétan mi van a játékkal.
Nekem az rémlik, hogy volt egy ígéretük, mely szerint az S&T-hez elmehetnek egy interjúra, elkezdték a kérdéseket összeszedni egy topicban, amik érdekelnék a communityt, aztán az interjú le lett fújva, a topic pedig törölve...
Bízzunk benne hogy hamarosan mondanak végre valami új hírt, mellesleg ha már abba hagyták volna arról szerintem tudnánk.
Amúgy a mektek-es srácok biztos tudnak valamit, mert még korábban készítettek egy interjút, vagyis elmentek a Smith & Thinker-hez vagy a Piranha-hoz, már pontosan nem emlékszem, de nem hajlandóak elárulni hogy konkrétan mi van a játékkal.
Egy év után sincs semmi információ. A Smith & Tinker oldala tavaly november óta nem frissült, A Prianha Games oldalán még ott van a "Coming Soon" oldalon a Mechwarrior, de hírt vele kapcsolatban nem írtak. Az egyik Piranyás az oldalán ezt írta szept. 5.-én:
Piranha is working closely with Gearbox and Triptych to deliver A true Duke experience! More to come! More news on mech is coming.
Nagy a csönd a játék körül, egyáltalán él még a projekt?
CD Galaxisban 2e Ft a Crysis Max Pack, akinek még nincs, annak érdemes most vennie a Living Legends-hez.
Szerverek már lát már csak fel nem enged..
nekem speciel így van beállítva de lényegtelen csak a mektek legyen kipipálva a végén
isdn xdls tökmindegy valahogy nagyjából belövöd mind van igazából nem számít sokat csak legyen egyfajta sosem vettem észre különbséget aztán meg csak connect és feltesz egybõl a mektek szerverekre
Igazából a csodarendszerek általában ingyenesek, a játék rájuk kerül pénzbe. Ott a Steam, követendõ példa szerintem. Mióta létezik használom, és nagyon ritkán volt vele gondom...
Annyit nem értek, hogy minek egy ilyen platformhoz kötni a játékot? Miért nem lehet szimplán megosztani egy ISOt, vagy valami.
Csinálj jobbat és egyezz meg a Smith and Tinkerrel és M$-al.
Szerintem már maga a lehetõség is hatalmas. És nézd meg a csoda nagy kiadók rendszereit... Azok sem mûködnek jobban.. és azokért még fizet is az ember.
Torrentoldalak se kapnak sokkal többet, mégis mûködnek rendesen. Alapból nem helyi letöltés kellett volna, hanem csak torrent általi letöltés, az is valamelyik nagyobb trackeren keresztül. Mindegy, még tudok várni 1-2 hetet, addigra csak elfogynak annyira a letöltõk, hogy hozzá lehessen férni a játékhoz és menjen is.
Egy olyan cégtõl mit vársz ami ezt ingyenesen csinálja? Ezért nem kapnak senkitõl se fizut se semmit csak a magánszemélyek támogatását. És akkor csoda ha lerohad a szerver mikor az isten tudja mennyien le akarják tölteni.
Hali!Leszedtem a fileplanetrõl,de nm tudom hogy lehet telepíteni ezzel az mtx-el.Esetleg valaki segítene?
Mechwarrior 4 ingyenes kiadását honnan lehet leszedni?Sehol sem találom,ezen az MTXen keresztül meg nem igazán sikerül letölteni,meg sem találja!
Nem fagy xD én is azt hittem de az dolgozik csak hozza a szokásos mechpak minõséget ahol is félórát kellett várni hogy feltegyen 400 mega anyagot :D Kampány is sokkal élvezhetõbb volt szvsz az új gépek hozzáadnak nagyon a hangulathoz, majd még multiba kéne visszarázódnom.
Dettó. Pont tegnap csináltam meg. Pár küldetést már nyomattam is vele. Ez az MTX amúgy szörnyû... percekig kifagy, meg hasonló dolgok. Örülök, hogy csak a telepítéshez kellett (a játékot külön torrent klienssel szedtem le).
Na a következõ a szitu, MTX-el most updateltem alegújabb verzára és úgy ahogy van kiszedte a CD check-et meg a keyt. Faszán müxik.
igazából a saját programot nem kellet volna erõltetni... a webserver nyilván berohad így is de torrenten simán terjeszthetõ lenne és nem lenne a szenvedés mtx-el.., amúgy elvileg kilehet rángatni a torrentfile mtx-bõl és leszedni rendes torrent kliensel, kérdés hogy sikerül majd visszaaplikálni :)
Ki? A Smith & Tinker fogta magát, és lazán átpasszolta a Mektek.net-nek a technikai kivitelezést. A Mektek.net-esek meg zsebbõl üzemeltetett kis szerverükkel és a saját maguk által csinált programjukkal próbáltak valamit elérni. Jobb megoldás nem nagyon lett volna, mert hiába ingyenes, attól még a kötelezõ regisztrációt elõírták, ha jól tudom.
Semmi info. Amennyire tudni lehet, a Piranha Games egyetlen játékot fejleszt, az pedig az MW5 (illetve MW 3015). Ennyit tudni. A Piranha jelenleg 14 állásra keres embereket, lehetõleg 3+ év játékfejlesztõi tapasztalattal, és Unreal Engine ismerettel, fõleg vezetõi posztokra (Lead Desinger, Senior Desinger, Senior Programer, stb.). Kiadó nincs, így PR terén sincs semmi, a S&T pedig k*rva nagy kusban van, senki sem beszél arról, hogy mi lesz a játék sorsa.
Sziasztok!Egy kérdés hogyan tudok creditet átadni másik játékosnak?Eddig nem volt rá szükségem mert nem igen volt mit átadnom,de most hogy jobban megy már lenne mibõl.(elõre is köszönöm)
És tudsz oldalt írni hogy honnan, mert ha így rákerestem zenét meg a négyet adta be. Úgy szeretem a google-t. Ja és kösz a választ.
Két custom pálya, alapból nincs benne a modban, igy külön kell leszedni a netrõl és kézzel bemásolni a mapok közé. Egyik sem a havas, az már gyári map :)
Jó lett az új Inferno pálya, de a joystick még mindig nem ér semmit Azt tudja valaki hogy mi ez a Desolation és Palisades pálya? Mert nekem azt írja hogy nincs meg, de a havas pálya az mükszik.
Na kénytelen voltam átköltöztetni az weboldalt ide : link
Sziasztok!Szinte egyetlen szerverre sem enged be ha be is enged csak nagyon sokszori probálkozásra és nagyon sok idõbe telik kb annyiba hogy elmegy a kedvem az egésztõl valami ötlet?
A Joystick milyen, jobb lett?
Az szomorít el, hogy úgy csináltam, ahogyan mondod Te is:-S. Uninstallálom, majd újra telepítem, hátha segít:-S.
A legnagyobb újdonság számomra az, hogy többé nem tudok belépni a szerverekre, mindegyik kiírja, hogy ez vagy az a pálya hiányzik (mellesleg mindegyik megvan a megfelelõ helyen). Imádnivaló:-S...
Version 0.2.0 ------------- Balance - Can now use cbill transfer manager while inside a vehicle - Reduced NARC lock on range from 1000m to 800m. - Owens now has C3 on all variants. - Owens now have MASC on B and C variants. - Warhammer speed has been increased slightly. - Increased refire rate on SRMs. - Increased refire rate on StreakSRMs. - Increased LBX5/10 damage. - Increased price of most ammo types. - Decreased MASC speed increase from 50% to 40%. - Tweaked control performance of all aerospace. - Greatly increased AC/RAC damage against BA and aerospace. - Slightly increased spread on RAC2/5s. - Increased RAC overheat time. - Rebalanced Rank salaries including starting salary. - Rebalanced accleration factors on mechs. - Increased height threshold for applying fall animations on mechs. - Firebomb and TBolt reload times greatly increased. - Decreased gauss damage agaisnt aerospace, to prevent guarenteed one shot kills. - Increased damage and heat of Clan ERPPC. - Increased speed on both Sulla and Shiva. - Updated Warhammer configurations. - Updated Puma configuration. - Updated Hawkmoth configurations. - Updated Shiva C configuration.
Bug Fixes - Stumps on destructible trees are now destructible. - BA flamer now functions correctly. - LRM/Streak offsets are now applied when unlocked or guided by tag/narc. - Reticule targeting now reliable. - Calliope turrets now properly fire all visual effects on remote clients. - Fixed multiple ammo reload bugs. - Laser orientation on remote clients fixed. Vehicle TAG laser now works as intended. - Tracers orientation on remote clients fixed. - Missle trails now align to physics direction correctly. - Fixed ghost MASC sounds on cougar. - LRMs now adjust descend distance based on height to target. - Ejector seat is now one shot for both original owner and thieves. - Mechs do not instantly stop on ejection anymore. - Joystick x-axis now properly supported. - Joystick sliders now properly supported. - Joystick POV switches now properly supported. - Joystick throttle on mechs now behaves sanely. - New joystick commands for each axis 'raw' and 'invraw' to send joystick commands without sensitivity. - When using a joystick, game writes Joystick.cfg file to active profile. - New min and max variables per joystick axis that allow users to map custom ranges into -1.0 to 1.0 range. - Fixed corruption of vehicle hud when hitting ESC to go to the main menu.
New Features - Cheat protection system added. - Current release uses new installer. - Prices on all vehicles are now calculated based on chasis, equipment, weapons, and armor. - C3 computers will now chain together to give even more range. - Main menu now displays mod version. - Directional indicator on hud for nearest tag/narc. - Terrain intelligent bomb sight. - LongTom projection system. - Improvements to aerospace controls to allow both percision and speed. - Rank/Score/Income now scales with how many players are on the server. - Manpack PPC now has some serious kick to it. - Lock on cone reduced. - Lock on timer added which allows you to break line of sight for a short period of time. - Friendly NARCs and TAGs now show up on the radar/map. - Added command invertMousePitch to invert pitch on aerospace in game. - Added analog control of leg turning for relevant devices. - Added more formal support for gamepads like the xbox360 controller. - Default actionmap includes mapped functionos for gamepads. - VTOL booster now angled to move player forward in most situations.
New Content - Added Osiris to Inner Sphere mechs. - Added Novacat to Clan mechs. - Added Thanatos to Inner Sphere mechs. - Added APC. - Added Longtom to Innersphere tanks. - Added MRM20, MRM30, MRM40 missile launchers. - Added laser based anti-missle system. - Added Frostbite map. - Updated Extremity. - Updated Clearcut. - Updated Inferno. - Updated Sandblasted. - New RAC5 sound. - New RAC2 sound. - New sounds for Sulla. - New nuke particle effect.
Optimizations - Performance optimizations on desturctible trees. - Optimized server performance on laser guided missiles. - Optimized server performance on explosions. - Optimized server performance on vehicle flamers. - Optimized RAC sound channel usage. - Optimized LBL sound channel usage. - Various map optimizations.
Known Issues: - Inferno currently has a misplaced killzone at 500 m height which kills VTOL pilots
Csak hogy ne érezd magad egyedül, ilyet nekem is csinált az új patch óta. WinXP, 4GB RAM, Ati 4850.
Amúgy az új patch tartalmilag szerintem nagyon ütõs, technikailag viszont viszalépés. A 0.2.0 sokkal többször vág ki desktopra, az új pálya (a havas) gyakorlatilag játszhatatlan (laggol mint az állat, a mechek sokszor torso nélkül spawnolnak, tegnap nem birtam spawnolni 15 percen keresztül), instabilabb lett az egész.
Bétához képest természetesen jó és szeressük, de 0.1.0-hoz képest minõségileg gyengusabb lett egy picit.
Elsõ körben: vírusírtók és hasonlók kikapcsolása, hátha az zavar be. (CTRL+ALT+DEL, Task manager elindítása, és a nem létfontosságú programok kilövése)
Második körben: a jelek alapján videokártyával kapcsolatos probléma, célszerû egy próbát tenni a Furmark nevû programmal, van lehetõség arra, hogy kijelezze a videókártya hõmérsékletét, ha a hûtéssel kapcsolatos a probléma, akkor itt jól ki lehet szûrni. Ha valóban a túlmelegedés a probléma, akkor a kártyán lévõ hûtéstõl és a hozzá való szoftverben való beállítási lehetõségektõl függõen vagy a hûtõventi fordulatszámát kell emelni, vagy a kártyát kell underclockolni, vagyis a GPU/ videó memória frekvenciáját csökkenteni egy picit, és újra próbálkozni.
Harmadik kör: Ha 64bites a Win7, és eddig a 64 bites Crysis-t futtatad, akkor próbáld meg a 32bites exe-t futtatni.