Tarantino nagy kedvencemmé vált a Ponyvaregénnyel, azt volt az Avatarig az egyetlen film amit egymás után többször megnéztem a moziban. A brigantikra nem éreztem késztetést hogy moziba menjek, itthon eddig kétszer kezdtem el megnézni, de másodikra is csak a feléig jutottam.
én se mondtam, hogy a brigantik szar film, csak QT többi munkájához képest nekem unalmas és nem olyan frappáns :-) akkor megegyeztünk :-D
azért mert nekem így van, azért mert neked meg az Avatar s*ar, egyéni vélemény. Csak én elfogadom a tiédet, ahogy látom te meg nem. Fuck you. Amúgy QT meg erõsen ismétli önmagát már néha sajnos, amikor a zsidó csajt viszik az étterembe elõtte a mozi elõtt amikor jönnek érte kocsival a zenei aláfestés ugyanaz (nem hasonlít) hanem ugyanaz mint a Kill Bill Vol.1-ben egyik jeleneténél, pedig egyszer láttam de feltûnt. A kocsmás jelent full unalmas, semmi frappáns nincs a beszélgetésben (csak a Gestapó megjelenése és akcentus vizsgálata) de azt rögtön el is bassza a King Kongos hülyeséggel.
én bírom QT, de a brigantik merõ unalom, eleje zseniális de utána lefele menet. JC meg sztem csak producer lesz ennél a projektnél.
tavaly én sem jöttem még ki elégedettebben a moziból, mint mikor az IG-re ültem be. 2,5 óra tömény képszakadás, a legjobb fajtából. nyilván egyébként rétegfilm, hiszen a nagy tömegeknek az olyan látványos filmek kellenek, mint a zavatár, meg a tf2...megjegyzem mindkettõt láttam, és elvoltam velük, na de azért az nem ugyanaz.
Számomra a Brigantyk abszolút az év filmje. Jól felépített, feszültséggel telli jelenetek jellemzik. Zseniális benne, hogy kiemeli a nyelvek használatának a szerepét, s gesztusokon, akcentusokon dõl el a szereplõk sorsa. Sokkal inkább fegyver itt a nyelvismeret, mint a pisztoly vagy a kés. Sorolhatnám még a pozitívumok közé a régi mozi elõtti tisztelet adást, utalásokat régi filmekre, a western mûfajra. A film adott nekünk egy Christoph Waltz-ot és egy Mélanie Laurent-et. Bár biztos sokan vannak, akik már ismerték õket korábban is. :)
Tarantino van annyira pofátlan, hogy átírja a történelmet, ami szerintem szintén jó húzás, ettõl is egyedivé válik a filmje.
Az Oscaron mindenképpen szorítok neki a film, rendezõ, forgatókönyv, ffi mellék (Waltz)kategóriákban.
Van, aki nem érti miért jó a BB. Ezzel szerintem semmi gond, én azt nem értem mitõl jó a Transformers 2 :)
A gengszterfilmjeit azért nem nevezném paródiának, fõleg a Reservoir dogs-t (többit sem), az még csak nem is vicces.
A párhuzam alapja nálam a valóságtartalom volt, mert véleményem szerint annak hiánya miatt illette baromság és gagyi jelzõkkel korábban a kollega. Én meg így ez alapján megtaláltam jegyezni, hogy akkor középföldének és a messzi messzi galaxisnak még annyi valóságtartalma sincs és mégnagyobb baromságok (attól függetlenül, hogy mindkettõnek nagy fanja vagyok)
olyan hülyeség azon vitatkozni, hogy kinek melyik film tetszik, mintha azon veszekednétek, hogy a piros vagy a kék szín jobb-e? a téma szerintem is jó, de kényes. vigyázni, kell, hogy tényekre alapuljon és semelyik háborús fél felé ne húzzon a film. ha ezt az egyensúlyt megtalálja és az egészet megfûszerezi egy brutális kidolgozottsággal akkor máris sikergyanús..
Nem értem, hogy sikerült párhuzamot vonni klasszikusok között, meg a Brigantik között. Nem WWII filmet várta, hanem jó filmet...sajnos lett, amilyen lett... Nem neked szólt az utolsó mondat, hanem általában, ezért írtam többesszámban :)
Nos,en 1 jo filmet vartam es csalodnom kellett...pedig altalaban csipem a Tarantino filmeket (no nem mindet) de ez a Basterds....nagyobb volt a hypeja,mint a langja...bar orulnek ha ravilagitana vki,miert is korszakalkoto film.... A masik amin jokat tudok rohogni,az az avatar hatasa az 1xu plebsre (lasd alant item kollegat)Hihetetlenul elkeserito, hogy ennyire szajba kell ragni alapveto dolgokat,minthogy az ember kizsakmanyolja a termeszetet...miota letezik ezt teszi,csak a leptek lett nagyobb (nyilvan 100k osember meg nem volt olyan rettentoen termeszetellenes...na de par millard modernkori?)...de ugy tunik ma mar nem oktatnak tortenelmet a magyar iskolakban.... Az emberek sosem fognak fellazadni,sem most,sem maskor (1984)..ha nagyon rosszra fordulnanak a dolgok,inkabb egymast tepnek szet,minthogy kozos akarattal megdontsek a felettuk levoket,akik -jelen esetben- a Fold sorsarol dontenek...a penz beszel,a kutya ugat,a bolygo meg ki lesz zsakmanyolva a vegsokig leven senkinek sem kozvetlen erdeke,hogy ne igy legyen (kozvetve persze sokaknak,de ok az agyatlan massza..)
Nem mindenki birja a parodiat, en pl. Tarantino gagyi gengszterparodiait 10-14 eves koromban tudtam volna ertekelni, ma mar nem. Kulonbozoek vagyunk, semmi gond nincs ezzel.
Látom nem érted milyen alapon említettem meg a kettõt, de most szépen elmagyarázom: a kollega alant azt állította, hogy egy nagy baromság a Basterds. Nyilván az: Mivel Hitler nem így halt meg stb. Na hát akkor ennyi alapon hülyeség tündékrõl meg Jedikrõl beszélni. Nem mondtam, hogy jobb film a basterds ezt nem tudom hol olvastad... szóval feleslegesen írtad le a köztudott jelentõségeit a Gyûrûk urának és az SW-nek.
Valószinüleg azért nem érted, hogy miért tartják jó filmnek a Basterds-t mert magát a filmet sem érted. Nyilván egy történelmi és nem egy Tarantino darabot vártál ezért csalódtál de javíts ki ha tévedek.
Ha csöndbe maradtál volna... egy Becstelen Brigantik hol van Egy GYûrûrk Urához képest, de még egy SW-nél sokkal kevesebb... Gyûrûk Ura a maga idejében könyvben irodalmi mûfajjá tette fantasyt, és mikor a moziba bejött megint hozott valami új színt a filmiparba, vagyis a fantasyt fogyasztható mûfajjá tette az átlag ember számára. SW? A blockbuster mûfajt teremtette meg, és a sci-fit elhozta az átlag nézõnek, ami addig réteg mûfaj volt. A Becstelen Brigantik csalódás volt, és nem is tudom, megérteni azokat, akik azt egyáltalán jó filmnek mondják...
Na majd meglátjuk,nekem nagyon tetszett az Avatar,de ez az új filmterv is tetszetõs! Érdekes,és tanulságos lesz az már biztos. Ha megnézzük pl az avatar-t az is bújtatva egy olyan történet ami végülis egyszer valósággá válhat, no nem a pandora bolygóra való utazás,hanem a saját bolygónk végletekig való kiszipolyozása,és megölése. A második világháború alatt elkövetett emberi gonoszságok egyik nagyon szomorú és sajnálatos esete ami Hiroshimában történt. Ugyan olyan a végletekig megrázó,felkavaró érzéseket fog felébreszteni ez a készülõ film is,mint a jelenleg futó Avatar,ami ugye szintén egy elképzelt de mégis hihetõ története az emberi gonoszságnak.
A Piranha 2 is jó film a maga mûfajában, az egy direkt Zs kategóriás horror.
Egyetlen egy baj van a hozzászólásoddal, hogy a saját véleményed tekinted mérvadónak. Ha szted ez így van semmi gond, de nagy általánosságot ne hozzál ki belõle.
Az Alien vagy a Terminator2-t egy lapon emliteni az Avatarral butasag. Alien minden idok egyik legerosebb filmje, az Avatar meg 1 vizualorgia. Jo lesz majd minden TV-hez prezentacios ajandeknak. Vagy ilyesmi.
Az ötlet jó, egy gond van szerintem Cameronnal, mint rendezõvel, hogy általában nem igazán érdeklik az emberek. A színészek ugyan olyan eszközök nála, mint az egyéb látványos kellékek. Ugyan hasonló tökéletességre törekszik náluk is, mint egy repülõmakettnél, de megelégszik azzal, ahogy a makettek sem tudnak repülni, így a karakterek is tökéletesen kidolgozott bábuk, de általában az igazi lélek azért hiányzik belõlük.
Szerintem nem mondta, hogy nem szereti a mozit. Csupán megemlítette a cikk kapcsán, hogy eme két film nem tartozik a kedvencei közé. Én meg úgy tudom, hogy más is megy a moziban. :)
"Mint ahogy kritikánkban is írtuk, hogy ha nem számítjuk Cameron elsõ filmje, a Piranha 2. részét, akkor bizony a rendezõ filmográfiája több mint perfekt." Ebben mi az elfogulatlan?
ez elég komoly téma lenne, nekem tetszik. csak ennek nem lenne sok bevétele, de talán össze tud rá szedni elég pénzt.
Ez olyan téma ami bármikor tud tarolni. Szefmester szomorú kis emberke lehetsz ha már a MOZI sem tud szórakoztatni... (vagy csak sznob vagy? Nem oltás... XD)
nagyon nem jönnek be a VH-s filmek csak a Brigantyk :)
Érdekes, a cikk elfogulatlan. Csak nem váltják Viktort? :)))
Amúgy nekem ez kicsit olyan bayes ötletnek tûnik. Õ is akciófilmek után mászott át a második világháborúba (Pearl Harbor).
ez még akár jó is lehet.. sem a titanicot, sem az avatárt nem tarom jó filmnek..