Amiket most szórtak ki képeket, látványvilágban nagyon hasonlít azokra, mint amiket eddig megjelentettek olyan címszóval, hogy szerkesztetlen képek.
Nem lehet véletlenül, hogy a SimBin úgy vette meg a gMotor2-t, hogy bele is piszkálhassanak a motorba, s nem pedig csak 'felhasználásra' úgy, mint eddig? :)
Nekem nagyon bejön, exotikus, kitalált pályák(miníg ezt hiányoltam),és végre grafika is szép hozzá, Only pc legalább, a fizika meg csaknem lesz rosszabb! F2P rendszer is tetszik. Reménykedek, hátha hamarabb jön mint a CARS bár az már más kategória.
Biztos hogy azzal is csinaltak valamit, es nem hagytak ugy;) A lenti leirasban, a tesztelo sem tudta, hogy milyen segitsegek voltak bekapcsolva, anelkul meg nem lehet normalis velemenyt mondani.
A lenyeg hogy ingyenes lesz, ki lehet probalni, aztan kiderul.
ezen mondjuk erõsen piszkáltnak tûnik a fizika ...
Hát...ez nekem nullának tûnik. az 56. Race variáns már elég uncsi. Szóval ez már kezd pofátlan dolog lenni,, még vajon hány évig akarnak eladni ebbõl valamit? Értem én hogy ebben nem sok pénz van, de ez már tényleg olyan , hogy hülyének néznek mindenkit .Legalább foltozgatnák tovább mint rF2-ben tették !
Nem eroltetik meg magukat, egyelore ez a video van a GC-rol, meg 2-3 "szokasos" kep.
akkor azok a pályáról készült képek mibõl voltak? gondolom nem ebbõl a RR-bõl: persze nem bukok vele, de a szar promo miatt nem is nagyon várom, meg emiatt nem fogok egy VGA-t venni. mert most ugye integrált van csak. + PS3.
Tartalom és frissítés is kérdéses, mert lehet az is nagy nulla lesz, pláne ha egyszerre több címen dolgoznak. az meg hogy félévente esetleg jön egy pálya, pár kocsi, meg néhány plusz funkció. c-c kevés lesz.
Nah mindegy, én ebben nem hiszek most még. Egy multiplatform, szép, okos, brutálisan kidolgozott GTR3 többet hozhatott volna a konyhára, pláne ha még a pCARS elõtt kiadják...
Mivel ingyenes lesz, igy inditasnak nem vesztel vele semmit, es gondolom alap, hogy adnak hozza legalabb 1-1 autot es palyat, abbol mar ki lehet deriteni milyen lesz (legalabbis a program). Aztan a rendszer, frissitesek, online, kozosseg majd kesobb kiderul;)
A GTR3-ra nincs pezuk vagy nem latnak benne egyelore akkora bevetelt;) Vagy nincs kesz az engine, es azt majd a RR:RE kozben akarjak befejezni;) Vagy az RR:RE-szel akarjak penzugyileg megtamogatni, mert az, mar kozben mukodne, tesztelnek az emberek, es talan meg penz is lenne belole;))
Igy legalabb folyamataban lathatod, hogy milyen lenne a GTR3:P
Nekem ez eddig csalódás. Mégis mi ebben a hír? Sehol nem találtam semmi konkrétumot. Milyen pályákkal tervezik, milyen frissítési gyakorisággal, etc. Vakon nem ugranék bele. AI lesz? Esõ lesz?
a grafika is so-so, nekem nem nagyon tetszik, a egyik új Simbin projektból mutatott képek porig alázzák ezeket.
Lehet jó lesz, de pff... A promo videó is meglehetõsen gyenge, sõt szerintem kifejezetten béna.
Biztos hogy az, nem irtak sajatot, az tuti, annak nagyobb hirverese lenne;) De nincs vele bajom, mert Ok foglalkoztak vele, Ok hoztak ki belole a legtobbet. Mar 5-6 eve volt sajat pilota es egyeb animaciojuk, esojuk, online rendszeruk stb. Valszeg nem lesz annyira friss, modern fizika/gumi/korites mint pl. az iR vagy valszeg az AC, nem lesz annyira latvanyos mint a CARS, de osszessegeben, hasznalatban, szolgaltatasban biztos sokat tudnak nyujtani. Igazabol egy normalisan kivitelezett, korrekt "Simraceway" lesz:)
Ezt eddig is lehetett tudni, pl. a multkori sajto cuccbol (#178), de a kerdes meg mindig ugyanaz (mert ez most sem derult ki;P), hogy az alap amire keszul, mennyire uj, mennyit valtozott, foleg fizikara, gumira. Grafikara valtozott, az eddig is latszott, onarnyekok, uj shaderek es HDR mar vannak;)
Amugy ha valoban jo lesz, valtozott a fizika, es jol lesz arazva, nincs vele bajom, sajnos nem sajnos, szimulatoros piacon, hosszutavon ez a jarhato ut.
Ezert bosszanto a Simraceway, mert lathatoan sok penzuk van, hetente toljak ki az uj liszenszelt autokat, az alap meg a 7 eves rF1, raadasul arra is kicsin gagyin modolnak:/
Nah, úgy néz ki, hogy kezd körvonalazódni a helyzet a SimBin táján. :)
A frissen megjelent sajtó anyagból a lényeget leszûrve, kb. egy iR/SimRaceWay-szerû szoftver fogunk kapni. A program alapja ingyenes, ami gondolom azt fogja takarni, hogy használhatunk pár pályát és autót ingyen, a többit pedig magunknak kell megvásárolni, mint a fentebb említett másik két szimulátorban. :)
Szóval egyelõre nem lesz GTR3, úgy fest, helyette kapjunk ezt a programocskát, melyet RaceRoom Racing Experience-re kereszteltek el.
A RaceRoom-ban elvileg van penz, folyamatosan promoznak, ott vannak versenyeken, rendezvenyeken, az igazabol egy elo, mukodo dolog. Valamilyen szinten logikus, hogy beleerositenek, es arra alapoznak.
Persze ahhoz, hogy ertelme is legyen, valami komolyabb alap kell, frissebb engine ala, mert minek vasaroljak hozza barmit, ha a RACE07 ala felmillio cucc van (OK, a RR:RE frissebb es jol megtamogatjak az online es kozossegi reszet):) Ha a teljesen uj engine-nel jonne, akkor talan OK.
A GTR3 jo lenne, de amit eddig lattunk belole az semmi, vagy nincs hozza rendes liszenszuk vagy csak nem mutogatjak;) Vagy nincs meg kesz az uj, valodi multiplatform engine (hasonlo mint az SMS keszit), anelkul meg nem sok ertelme van kiadni dobozosba, mert minimalis lenne a bevetel.
Biztos nagy a penzugyi kavar, mert ez mar a sokadik hasonlo nevu ceguk, ittis-ottis, ez a mostani Svajban;) Ezert volt talalgatas az AX-szel kapcsolatban, mert naluk is svajci ceg van feltuntetve:DDDD
ezek hülyék... raceroom oké, hogy jó volt, de most mit mondjak rá, demonak is kevés..., iRacing szerû, vagy mikrotranzakciós cucc még jó is lehetne, de azt meg is kell marketinggel alapozni, nem csak úgy eltalálni, hogy akkor most a 3 projekt közül ez lesz az egyik. egy CUCCRA kell koncentrálni (GTR3 vagy tökmindegy mi a neve), azt nagyon-nagyon faszára megcsinálni, akár multiplatformra is, és utána jöhetnének hozzá a licenszelt kiegészítõk, komplett szériák etc.
Ez így fos, idén a Simbin számomra a legnagyobb csalódás minden téren...
A GTR3-rol semmi hir, a V-WTCC elmarad, de ugy nez ki, a RaceRoom sorozat megeri nekik;) Itt is vasarolgatos tartalmak lesznek (elvileg). Kivancsi leszek mi sul ki belole, mert ha nem valtozott az alap program, nem sok ertelme lesz vasarolgatni;)
"Game developer SimBin Studios AB and publisher RaceRoom Entertainment AG are proud to announce RaceRoom Racing Experience™, a new Free 2 Race concept, soon to be released. RaceRoom Racing Experience combines traditional game play with a brand new community portal, all connected and seamlessly built into one platform making it More Than a Game™. RaceRoom Racing Experience is a Free 2 Race concept where a high end racing game is provided for free. The concept offers the opportunity to purchase additional content, thus allowing every user to build the game of their dreams. RaceRoom Racing Experience™ will be presented at GamesCom in SimBin’s exhibition booth, hosted by publisher RaceRoom Entertainment AG, found in hall 8.1, booth 030. Eight simulators will be hosted onsite for GamesCom attendees to get a first look at the new concept. Leading staff from SimBin will be available onsite to answer questions and provide walkthroughs for drop in as well as booked guests and media." http://www.raceroom.net/news/simbin/raceroom-racing-experience-at-gamescom/
Ha mar szoba kerult, akkor mentem 1-2 karikat, es legyen egy kis nosztalgia itt is;D
Ja, es van ala mindenfele sorozat, eppen amihez kedvem van, es ez mind hivatalos WTCC87/2006/2007/2010, Mini, F3000, F.BMW, Caterham, Radical, STCC1/2, GTR-Evo, GT-Power, Retro ;)
Ha igy haladnak, es ha valoban ez a helyzet, akkor ebbol max jovo Karacsony;)
Addig el vagyunk latva, keszul CARS, oket es az iR-t tuti figyelgeti Kunos, igy kozben az AC is keszulget. Az rF2-vel elvannak, talan ev vegere lesz mar olyan allapotban, hogy beindulhat a komolyabb modolas, lesz ahhoz is cucc.
Addig nekem jo a RACE07+ a SB-tol:) Minden piszkalas nelkul azonnal vezetheto, elvezetes, lehet autozni de foleg versenyezni (minden gyari auto/palya kombon jo az AI, szarazon es esoben is).
Amit kell, azt teljesen jol kiforrottan tudja: egyszeru a menu; kenyelmes, jo a setup/garazs; jo az ffb; jo a cockpit es a dinamika; jok a hangok; reszletesek, kidolgozottak a palyak (objectek, animaciok stb.); stb.
Ami nincs: HDR, onarnyekok, latvanyos shaderek es postprocess.
szépek, de mire ez is megjelenik... mondjuk emiatt sem fogok VGA-t venni... a Simbin egyébként a GTR2-t nagyon eltalálta, menü körítés, tanulósdi, ha a GTR3-t kiadnák konzolra, tuti vevõ lennék rá... és szerintem azért elég sok szimes ott is megvenné. lehet nem produkálna GT5 és Forza 4 eladásokat, de bizony lehetne kaszálni. Pl kevesebb kocsi, de jobban kidolgozva, sokkal jobb FFB-vel és jobb fizikával nyerõ lehet. Lásd a GT5-nek sem jött be a rengeteg kocsi, (nagyrészük kidolgozatlan), a Forza 4-nek bezzeg bejött a kevesebb, de több és "jobb". Ezt a szemléletet lekövetve lehetne keresnivalója, de amennyire eltökölik a PC-s megjelenést, nem lesz ebbõl jó ideig semmi, pedig ha ez az a továbbfejlesztett, pár éve konzolon debütáló motor, akkor akár még alapja is lehetne, hogy "hamarosan" jöhet valami konzolra tõlük. de könyörgöm, multi legyen, azaz xbox és ps3 is egyben...
Erdekes GT sorozat lesz;) Valszeg bonusz palya, abbol valoban lehetne tobb is;) Bathurst elvileg/allitolag most szabadult fel, valamelyik cegnel kizarolagos joggal volt, most mar az iR-be is betolhatjak;)
A vWTCC eloszetes engine tesztnek jo lett volna, es megiscsak egy friss sorozat, jatek, lehetoseg.
A GTR3 nem az engine es ujdonsagok miatt lenne ujdonsag, hanem hogy egy egyedi, kulonallo sorozatot dolgoz fel, esetleg karrier moddal. Elvileg ennyi, se tobb se kevesebb.
Az rF2/CARS/AC programokban nem lesz igy teljes sorozatot feldolgozott resz (autok, palyak, nevek stb.). Esetleg az rF2-ben, de ott adott az engine, csak mod-kent lehet, erosen korlatozott koritessel (AI, karrier).
"sokan+ várták, de ezek szerint a régi engine lett volna "tuningolva", szóval semmi különös valószínûleg.
Ami a gáz a közleménnyel kapcsolatban, az az, hogy semmi újat nem mondtak ezzel, tudjuk, hogy melóznak, tudjuk az egyik címet is. (GTR3), de miért nem lehet közölni konkrétan, ilyen projekteken melóznak? lesz esetleg valami multiplatform cucc? (Én örülnék neki, és tuti befizetnék rá, de szerintem õk is jól járnának, ha nyitnának afelé, csak most ne valami félkész bugos "szarral".)
Az a baj, hogy mire lassan kijön a GTR3, lófaszt sem fog érdekelni, ha jó lesz a pCARS. Ott több pálya lesz, régiek is, valszeg már az alapverzióban rengeteg tartalom, online lehetõségek, közösségi funkciók.
Ha most év elején jelent volna meg, mindenki nyomatná a félkész és tartalom nélküli rF2, vagy a negyedrészt kész pCARS helyett. Késtek, késnek, ennek szerintem meg fogják inni a levét. Mert azt azért kevésbé tartom valószínûnek, hogy a GTR3 fel tud mutatni olyat majd, amit a pCARS nem. Inkább fordítva ugye. Bár pár licenszelt széria jó dolog, de ez a rétegjátékosok csak egy rétegét vonzza és azokat is csak PC-n ugye.
Nah mindegy, igazából marketing szempontból is butaságot csinálnak, fél éve semmi konkrétum a GTR3-ról, sõt még annál is kevesebb. nyomatni kéne, köztudatban tartani, megpróbálni mások figyelmét is felhívni rá, erre még arra se képesek, hogy pár WIP képre rányomassák, hogy melyik címhez készül a cucc... nagyon le vannak és le lesznek maradva...
Nincs topic-ja, ide irom, mert SimBin. A vWTCC-t lelottek, egyelore nem lesz, pedig vartam;/ Remelem a GTR3 miatt...
Az utobbi idoben minden beallt egy kicsit. A SimBin aprilisra igerte a vWTCC-t, azota csend van. Az rF2-nek 6 honap beta/test idoszakot igertek, de meg sehol sem tart (legalabbis meg sok lenne hatra, ha meg igy "kiadjak" akkor kellemetlen:P). Az AX-rol sem tudni semmit. Az AC eleg jol halad, de abbol meg sok van vissza. Ha meg nKP-szeru puritan lesz, akkor is van meg mit csinalni. A CARS halad, de ahogy egyre komplexebb a cucc, foleg hogy multiplatform, ugy egyre jobban "belassul" a fejlesztes (legalabbis latvanyra).
Lehet hogy egymast figyelgetik, varnak egymasra, figyelnek, tesztelnek, es mindig valami ujat akarnak beepitgetni, ami a masiknal mar mukodik;)
De egyébként nem értem mit csinál a SIMBIN. Fél éve fel lett lõve a GTR3 weblap, azóta lényegében értelmes képet sem láttunk belõle.
Ezek már azok lennének, de erre még azt sem lehetne mondani, hogy tudnánk, hogy melyik projekt részét képezik. Óriási marketing baki szerintem, hogy nincsenek a képen feltüntetve, hogy mihez kapcsolódnak, mi a játék címe...
Arról nem beszélve, hogy lófaszt nem kommunikálnak, holott az ígérték, hogy jönnek majd az infók rendesen... Több mindent csinálnak egyszerre, de még én sem látom át, mi mihez, mikor, és milyen minõségben, ez egy külsõs érdeklõdõnek még gázosabb lehet.
a raceroom meg úgy fos ahogy van, nem értem mit eröltetik, oké, lehet páran használják, ki lehet vinni a cockpiteket a versenyhétvégére promo céljából, de se tartalom rá, se semmi, az oldal gyenge, és egyébként is olyan akciók vannak az iRacingre, hogy csak azért nem fizetek rá megint elõ, mert egyszerûen maga a játék nem elégíti ki eléggé az igényeimet. De ha tehetném, akkor százszor inkább az iR, mint a raceroom, utóbbi hiába ingyenes, ha semmit különöset, extrát nem kínál... (és nem is fejlesztik megfelelõen. mondjuk érdemi bevétel nélkül nem is fogják, de akkor meg legyen minimális díja, viszont cserébe érkezzen rá rendszeresen ez+az, és fejlesszék a gammát is...)
nah mindegy. várom ezt is, de ha a CARS jó fizikával jön ki, akkor valszeg mást nem nagyon fogok tolni.
Uj topic-ot egyelore nem er a dolog, de SimBin foglalatoskodas – kivancsi leszek, milyen alapra jon ki? Az RR2 alapjaira jelenik meg vagy mar latunk valamit a GTR3 alapbol, vagy a ketto egy es ugyanaz lesz?!:)
Kozben bemelegedett a dolog;) Miutan szobakerult, gondoltam torlom az egeszet ugy ahogy van – de megsajnaltam;) Tobb mint 2GByte mar a cucc, tele van josaggal: az osszes hivatalos addon (wtcc, stcc, retro stb) es a nemhivatalosak (gtr, gtl stb).
Az iRacing-es Motion Cockpit View-val akadt ossze, pontosabban annak a NaturalPoint-os registry bejegyzesevel;)
Nalam egyelore SimBin allergiaja van a gepemnek, mert tavaly decemberben, valamelyik nap, egyszerre bedoglott a RR2, RACE07, GTR:Evo, STCC stb.:))) Azota sem indulnak el, uzenet nelkul kifagynak.
huh pedig már elkelne valami szim, ebben a kategóriában.
Bár nekem a gtr2 annyira nem jött be mint az 1, nem tudom miért, de remélem visszakanyarodnak a-felé:) kivéve a porsche-kat, azok nagyon babák voltak a 2 ben:)
Nem. Raadasul, meg csak liszenszelt autokrol mutogatnak felkesz-kesz kepeket, altalaban csak render szinten, igy lehet hogy csak jovore lesz megjelenes.
Sõt azt sem tartom kizártnak, hogy Reiza studios lehet az új Simbin. Szerintem nagyot alkottak azért, a népszerûségük pedig folyamatosan nõ. Egy komoly licensz kellene nekik, aztán a többi adná magát, ha így haladnak.
Most olvastam, hogy a Simbin kezében semmilyen hivatalos licensz nincs FIA GT bajnokságot illetõen, azaz valszeg ezért megy ez a külön bejelentgetjük a verdákat féle marketing.
nah most olvastam a masters oldalon Tilustól, hogy régen 70-en voltak a simbinnél, most állítólag 35-en. (de persze most pont keresnek megint pár embert, gondolom projekt alapon).
olyan szempontból érdekes lehet a GTR3, hogy igazából a simbinnek nem sok dobása van. Race07 és az összes többi oké, hogy jó, de igazából a teljesen fapados, néhol logikátlan, csúnyán és rosszul felépített menü és menükezelés, valamint az idejemúlt grafika és a megcsorbult hangulat miatt felejtõsek, nem hozhattak, és hoztak sok bevételt. (a menüt pl. GTR2-höz viszonyítva értettem)
Ha most nem üt majd a játék, akkor nagy ziccert b*sznak el, mert azért a GTR3 nem kis cím önmagában, ha félresikerült game lesz, akkor nem sok mindenki bizalmába férkõznek be majd a Simbinesek.
Valamint jó lenne már tényleg pár ÚJ (cockpit + egyéb) inmage cucc, mert ilyen képekbõl dunát lehet rekeszteni, ezeket így nem nagy szám megcsinálni (köszönhetõen a jobb és rosszabb modhegyeknek), ezzel promózni nem is nagyon érdemes a mai világban... persze a semminél több.
Kíváncsi leszek nagyon... Talán a GTR3 név sem szerencsés, ha nincs mögötte licensz, csak valami "darabos" képzõdmény...
most magadról beszélsz? mit lököd itt is az értelmetlen és felesleges kommenteket, legalább valami érdemi dolgot posztoltál volna ide, de nem, te beszólogatsz, mintha Te lennél itt a nagyokos, aki aztán tudja a tutit.
mondj egy szebb szimulátort, és kezet csókolok neked... iracing lehet szép meg még pár, de teljesen statikusak, az a látvány pedig ami az idõ múlásával és az idõjárás változékonyságával jár, teljesen egyedülálló a szimek között ilyen grafikával, fizikával.
hát akkor vedd elõ, mert azért elég nagy a különbség... rF2 különben nem csúnya, sõt. az aszfalt nagyon jó, pláne, hogy dinamikus. a legjobb a piacon. a C.A.R.S.-ban lehet szebb, de ott még minden totál fapados.
egyébként meg kár a szót pazarolni, jelenleg az rF2 a legszebb szim szerintem. és igen, láttam az iracinget, netkart, FVA-t, meg a többit. de ne egy f1 2011-hez hasonlítsuk azért. :)
mindegy, egy a lényeg, szerinted is jó amit a simbin csinál, durva lesz az a részletesség egy ultratuning engine alatt.
Hát mondjuk régen láttam, simbin játékot, de nem rémlik, hogy sokkal rosszabb lenne mint rF2 m fõként mert az se számít a legkevésbé sem szépnek manapság :)
te mit nézel? grafikát? akkor húzd fel maxra az rF2-õt és rakd mellé a legújabb Simbin játékot/kieget...
mint mondtam a pályák kivitelezése tökéletesen részletgazdagok, a grafikai elemek (aszfalt, effektek, árnyékok, etc) ma már viszont gyengék.
hát igen, szerintem sincs új motor, kissé hülyeség is lenne, ha egy rf1 motorral is végülis bármit lehet csinálni, tökéletesen el lehet adni azt is, pláne, hogy szénné tuningolható.
egy fullos és atomállat kidolgozású és grafikával megáldott pálya kidolgozása bármilyen engine alatt így is úgy is elég sok munka, ráadásul az eddigit is szénné tuningolták lényegében, szóval nem volt felesleges idõpazarlás, ha pár effektet, HDR-t, és egyebeket hozzátettek.
A pályákkal kapcs. amelyeket eddig csináltak, sem volt sok gond, nagyon pöpecül ki voltak dolgozva, persze grafikában nem éri el egy rF2, C.A.R.S. szintet, a lényeg, hogy a pályák lényegében ott vannak készen a képükön már rég, csak az effekteket kell beleerõszakolni mindbe.
Azert eddig sem pihentek: evente megjelent 1-2 jatekuk es/vagy kiegeszitesuk (6 ev alatt majd' 20 game/addon), az RR-bol mar a masodik verzio van, es az RTR-rel is elszorakoztak egy ideig;)
Elkepzelheto, hogy tavaly ujra megszereztek/frissitettek a liszenszeket, bejelentettek hogy lesz GTR3, aztan elkezdtek csinalgatni elorol;)
Nem hinnem, de elofordulhat:)
Foleg ha a pletykak is igazak, miszerint a GTR3 valoban a teljesen uj, sajat engine-re keszul. Persze, almodik a nyomor;) Eddig a legvaloszinubb az volt, hogy a mar eleg jol tovabbfejlesztett (HDR, tobbcsatornas hangok) RR2 alapjaira kerul ra a GTR3 is.
áh, azt azért biztos nem, akkor mégis mit csináltak volna eddig? szerintem csak most egy gyorsított, keményebb promós idõszak fog jönni, licensz bejelentés után képekkel, egy idõ után pár videóval. szerintem nyár végén már kézbe is vehetjük.
Ez most vagy parasztvakitas vagy valoban nullarol kezdtek az egeszet;) En ugy gondoltam, hogy ha eddig is naluk volt a teljes sorozat, akkor nalauk is maradt, nem kell elorol mindent liszenszelni, bemutatni es orulni neki;)
De a SimBin mindig jo volt promoba, valszeg ez is csak valami hasonlo;) Vagy nem, es tenyleg csak most kezdik piszkalni az egeszet (liszenszeles, modellezes stb):D
jah, igazából nem is értem, mivel GTR3, "nagyjából" úgyis mindenki tudja, milyen autók lesznek benne. szóval remélem a következõ hónapok nem arról szólnak majd, hogy "ez meg az licenszelve lett, örüljetek!"
Igy eltart egy ideig, amig vegigmennek az osszes auton;)
Fb-n mintha azt írták volna, h a blur a játékban van benne, nem PS. Tudom simbin. szokott PS-élni, és tudom, h volt már ilyesmi kép, de engem is megvesznek, és simán elhiszem h közel CARS szint is lehet a grafika. Ütõs lesz!
SimBin szokott csepektetni infokat, foleg Photoshopolt kepeket es agyon efektezett videokat;))) De mivel az ISI lefujta az ezevi tevekenyseget, igy mar nekik sem lehet anyira egeto a dolog:)
Igazabol sok dolog van a SimBin kezeben, igy pl. megtehetnek, hogy az eleg jo "reklamhordozo" RR2 ala, kiadnanak egy GTR3-as autot, es azzal rendeznenek az ev utolso hetere valami hotlap-versenyt, GTR3 nyeremennyel:)
Szerintem meg nyugodtan alszik mindenki a Simbinnél amiatt, hogy csak erre a képeslapra futotta :DDDDD
simbin részrõl kellemetlen, hogy ennyi a karácsonyi meglepi (és ez is már napok óta elérhetõ a fórumon...), bár még van egy napjuk valami új infót, cuccot közölni. :)
fenti képen dbr9, jobbra meg talán az a fehér egy golf ?
Az tulzas, hogy kepben vagyok, de teny, hogy kivancsisag fel egeszseg, igy neha ranezegetek a forumokra, es beleolvasok ebbe-abba;) Igazabol orakat el lehetne tolteni ezzel, de idom sincs es annyira azert mar engem sem erdekel (a fontosabb dolgok ugy is megjelennek a nepszerubb oldalakon):)
A GTR3 teljesen logikus, hogy bekeruljon a mostani rendszerbe, es a fejlesztes is latszik, ovashato, nem lesz vele gond.
A CARS meg messze van, barmi lehet belole, de igazabol ok is hasonlo komplex rendszert szeretnenek.
Valszeg az rF sem azert csuszik, tart eddig a fejlesztes, mert nem tudjak eldonteni milyen szinu legyen valamelyik auto, hanem a rendszerre koncentralnak ok is. Nem hiaba kerul majd kulon penzbe az online szolgaltatasuk. Egyertelmuen a SimBin utan kell menni, es ha mar Wheatley az iR-tol jott, onnan is at lehet venni ezt-azt;)
Hogy mi lesz ezekbol, az meg kerdeses, igazabol meg egyikrol sem tudunk semmi biztosat;D
nah az fasza lesz akkor nagyon. :) rF2 ilyenek nélkül sétakocsikázás lesz. asszem idén akkor nálam a GTR3 lesz a nyerõ, a CARS nem hinném, hogy be lesz fejezve jövõre. vagy csak viszonylag fapados lesz. kezdetben esõ nélkül meg viszonylag kevés tartalommal.
azért te eléggé képben vagy mindenben, látszik, hogy többet látogatod, nézegeted a fórumokat, meg hogy mindenbe belekóstolsz, ahelyett, hogy inkább versenyeznél folyamatosan. :D
annyiból nem off, hogy jeee, remélem a GTR3 is kap valami ilyesmit, csak egy kicsit még jobban feltupírozva, modernizálva, etc. (mondjuk láthasd a táblázatban a szektoridõket ha akarod, jobb desing, átláthatóság, etc...)
az a baj, hogy egy idõ után hiába nyomnál hibátlan kört, az alien setup azért alien setup. :D