Hiába a jó élethű fizika egy adott szimulátor játéknál, ha ehhez egy elnagyolt kidolgozatlan, pixeles grafika párosul. De ez bizony fordítva is igaz véleményem szerint... Mert bár lehet szépen rugózik az adott jármű, nyomódik a gumi, ha az adott fizikai hatásokat a talajra vetítve az nem látványos, vagyis kevésbé élethű a kerekek nyomvonala, a sàr inkább masszának látszik nem vizes földrétegnek, ahol a kövek valójában vizes szivacsnak néznek ki stb.. Szóval egy igényes off-road játék ami élvezhető is egyben, az mind fizikai hatásokat figyelembe véve, mind részletgazdag grafikai megjelenítésben egyedi kell hogy legyen. Szubjektív véleményem, de a Snowrunner játék MOSTANRA jelen pillanatban ( tartalmakat is figyelembe véve ) a legjobb a piacon. Nem vitát akarok gerjeszteni, csupán ezt látom az összehasonlító videókat nézve ( igaz nem mindegyiket játszva ) Arról meg nem is beszélve, hogy akik belső nézetben játsszák, azok számára a fizikai hatások nem igazán kell hogy számítsanak, főleg azok látványát illetően.
hi. nem tudja vki, h a Spintireshez lévő Chernobyl DLC hova tűnt Steamről? most akarnám megvenni leárazásban, de sehol nem szerepel a játék oldalán... levették thx. üdv.
Értem én, a végeredmény még is az ,hogy az összes szimulátort tudom használni és mást is, csak ezt nem ... ez idegesitő. Az ujjam letörik mire végig megyek egy küldin. Persze, tudom, panaszkodni könnyű, kárpótol a grafika meg a sok fajta minden. Bevallom nekem is jobban tetszik SR így ahogy van, gördülékenyebb, kézreáll, fejben is jobban passzol a játékmechanizmus .... na mind1. Nem panaszkodom. Most hogy Epic megdobott egy példánnyal csak feltelepítettem, és mentem vele pár kört. Meg is lepődtem első körben, hogy a legtöbb gondom a kidőlt fákkal volt (uaz) és nem feltétlen a tereppel. Mi volt ez első ami szembe jött YT ? videó formájában ? 9 dolog amiben jobba a MR mint SR.
Van benne releváns. Persze gondolom kilenc dolgot fel lehet sorolni SR is amiben jobb mint a két korábbi tesója ... de hát az összehasonlítások már csak ilyenek.
Pedig kormánnyal fantasztikus az SR is ,az hogy a tiéd nem támogatja,sajna így jártál. Hivatalosan az enyémet sem G27 ,legalább is ez szerepel a hivatalos kommunikációban... De hibátlanul működik,használható vele ,igaz kellett asszem 2 hónap hozzá ,de azóta.... Anno azért is kezdtem új karriert ,mert addig csak xbox controllerrel tologattam...
Főleg úgy hogy 2015 óta korai hozzáférés státuszban tengődik.... Sokszor gondolkodtam a megvételén ,még nagyon koraiban ki is próbáltam,:de annyira nem árazták még le hogy ,legyen értelme számomra körözgetni vele,nagyon mást nem lehet benne csinálni... Se sztori se karrier vagy valami amitől hú ez kell nekem... Talán majd egyszer...
Ezt elnézve, kár, hogy az SR elment a bugyuta irányba. Csak címszavakban: Kamerakezelés, a kerekek talajfogása, de még a jármű súlypontja is mintha jóval közelebb lenne a valósághoz. Az más kérdés, hogy a textúrák találkozása itt is csapnivaló, de ez legyen a gumideformáció fetisiszták baja!
Ha mar a baleseteket emlegetted es otletelunk itt, gyurjuk bele a BeamNG drivet is, akkor a toresekre se lesz panasz! Azert alakulgat a dolog, igaz hogy eddig minden emlegetett jatek masban jo, de egyszer talan majd valaki osszehozza egy projektben.
Aborg! Nagyon jók az ötleteid, sokszor én is filóztam azon amiket írtál alább, vagyis hogy egyéb szórakoztató feladatokkal nagyon fel lehetne dobni ezt a játékot. Bizony, a gödrök/árkok ásása kellene a repertoárba! :) Lehetne tűzoltókocsikkal is ténykedni, oltani,vagy emelőkosaras szerkocsival embereket menteni, baleseti helyszíneken gépkocsikat elszállítani darus autómentő járművekkel stb.. Lenne mit belepakolni ebbe a játékba úgy gondolom, talán egyszer meg is kapjuk!
A Spintires es a MR meg nagyon hasonloak, de a SR mar eszrevehetoen mas lett: amit nyert a grafikan elvesztette a fizikan. A #1865 be van linkelve egy osszehasonlito video. Jo hogy a Spintireshez meg mindig jonnek anyagok, sajnos a MR-hez mar nem valoszinu. Pedig en a MR-t kedvelem jobban, annak a fizikajan meg tovabb dolgozott Pavel miutan elhagyta a Spintirest valami jogi vita miatt. A SR-n talan mar csak mint konzultans mukodott kozre.
Nemreg talaltam ezt a TEARDOWN jatekot: A videokban figyeljetek meg hogy nem kis lehetosegek vannak benne! Ezt kellene osszedolgozni a SP, MR vag SR-vel. Peldaul arra gondolok hogy valoban megrakni tormelekkel a platot egy markoloval es a rakomany vegig teljesen szabad fizikaju lenne, leszorhato, dozerolhato, stb. Lenne egy csomo munkagep, lehetne godroket asni, utakat egyengetni, kedvunk szerint panelokat lerakni, sodert szorni, hengerelni, utakat tisztitani kovektol, kidolt faktol stb. Hidakat epiteni (nem csak nezni hogy pikpakk felepul) tervrajzok alapjan vagy akar sajat otlet alapjan, lepesrol lepesre. Meg kinek mihez lenne kedve. Aaaa, csak abrandoztam egy kicsit :) Utoljára szerkesztette: Aborg, 2020.11.27. 09:52:34
hi. a Spintirest is érdemes behúzni akinek nincs meg 1,99€-ért, a két DLC meg 0,59€ és 0,69€. egyébként most megint elővettem és mintha teljesen más lenne benne a fizika.. a terepviszonyokkal való interakció szerintem sokkal élethűbb mint a korábbi verzió(k)ban. a súly, terhelés eloszlása.. hardcore módban mintha még nehezebb lenne.. és lesz egy új China Andventure DLC ami dec. 15. fog megjelenni. China Adventure DLC most ezzel fogok kicsit szórakozni.. üdv. Utoljára szerkesztette: chris0000, 2020.11.26. 22:29:28
Aki meg nem spajzolta be a MUDRUNNERt , most megteheti. Harom DLC is ingyenes hozza (Ridge, Valley, Old Timers). Utoljára szerkesztette: Aborg, 2020.11.26. 21:24:15
eta! Jól néz ki az a michigan-i 100-as! :) No, akkor még ahogy látom sok szép nehéz feladat vár rád, úgymond a neheze. Jól gondoltad, nekem az alap verzió van meg, később beszerzem a többit is. Mostanában egyébként többször fordult elő, hogy gázadásra nem indul meg a kocsim, hang van, üzemanyagfogyás van spontán, de nem mozdul meg a vas. Ez akkor nagyon kellemetlen, mikor emelkedőn megállok egyéb okok miatt, majd mennék felfelé. Ehelyett csúszok visszafelé, pedig trepni gázt adok. Megoldás amúgy erre, hogy a felezőn váltok gyorsan, majd vissza az automata állásba, ekkor 95%- ban már meglódul a " jószág " Inkább idegesítő jelenség ez, nem ellehetetlenítő hiba, de volt rá példa, miszerint borulás lett emiatt a végkifejlet. A váltó nem sérült előzőleg, nem emiatt van a gond, erre figyeltem.
Köszönöm, valahol gondoltam hogy ez lesz. :) Amúgy egy sima pofozós manuális váltó is jó lenne, hátha egyszer lesz mod vagy bevezetik. Ennek ellenére imádom a játékot az új season is tetszik.
A konzol vezérlővel, de pécén szintén ez a jelenség. Nem lineáris a gyorsulás. Érzékeli a játék, hogy egy picit benyomtam a gáz ravaszt, látszik is a kerekeken, hogy a váltó kapcsolt, de nem mozdul meg, Benyomom jobban és jobban, akkor elindul és hiába nem nyomom tovább, gyorsul az autó. Ez szintén egy a sok bugyuta megoldás közül, amit én már nem akartam szóvá tenni! Kormányzásra van mod. Egyszer talán a gyorsulásra - lassulásra is lesz.
Autóhangokról ne is beszéljünk. Most, hogy az Ank-hoz jött felfüggesztés, gondoltam tekergek vele egy kicsit... SIRALMAS!!! Utoljára szerkesztette: Jóózsf István, 2020.11.26. 08:24:21
Nos igen szerencsére van dolog és feladat rendesen... Minden hibája ellenére is imádom ezt a játékot,próbálok a lehető legtöbbet kihozni belőle és amennyire lehet megnehezíteni magamnak,hogy ezzel is kitoljam a játék idejét. Én sem a számok miatt játszom,ahogy a mudrunnerbe sem emiatt tettem bele több mint 400 órát anno.. Eddig 10 és fél napom van benn a rendesben plusz a PTS 2 nap és még nagyon messze a vége ,most kezd majd "nehezedni". No meg az enyém fullos ,ha jól olvastam korábban, a tiéd alap.. Szerintem egy leárazásnál érdemes megvenned őket,megéri,persze kinken mi.... Így néz ki most a profilom. profil
Sajnos ez a játék ilyen . Egyértelműen konzolra készült. Ennél fogva a kormány-váltó kezelése is ilyen. No meg úgy összességében a menü és minden felület kezelése,konzol port.... Nem véletlen hogy a mai napig egy csomó kormány nem támogat a játék köztük az általam használtam sem G27. Persze működik ...most már rendesen(de a legutóbbi javítás után ez sem igaz) kellet neki fél év.... Megjegyezném sok "támogatott" kormány sem működik mindig úgy ahogy az elvárható lenne... Az automata váltót hagyjuk is ,ennél bénább megoldást nem csinálhattak volna. De a készítőknek ez volt a legegyszerűbb mint az az eddigi tapasztalatból számomra kiderült. A kormány FFB támogatást is hónapokkal a megjelenés után faragták bele,de legalább erre nem lehet panasz. Én G27-el tolom de nagyon ott van,meg merem kockáztatni hogy sokkal jobb és részletesebb mint a mudrunnerben ,de ez csak(szerintem) Rengeteg fórum témát elolvastam ez ügyben. Egyértelműen akik kormival tolják ,nagyon hiányolják azt a manuál "H" váltó megoldást-beállítási lehetőséget, amit az elődökben megszoktunk és nagyon jól működött bevált. A mai napig megy a "sírás" jogosan ez miatt is,de a készítők részéről semmi pozitív válsz nem érkezett ,hogy egyáltalán megoldják é valaha is. Ahogy a hangok is borzalmasak de ezt is el kell fogadni. Itt elcsíptem a készítők részéről egy nyilatkozatot, ilyen marad azért mert bla,bla... Vissza térve a beállításra ,nem zárom ki hogy ha "széttúrod" a játékot nem lehet átírogatni dolgokat ....sok sikert hozzá... Én elfogadtam ilyennek ,persze nem örülök neki ,de szerencsére vannak dolgok amik azért kompenzálják az elődökhöz képest levő fejlődést...
Sziasztok! Snowrunnerrel kapcsolatos kérdésem lenne. Kormánnyal játszom a játékot (Driving force GT) és azt vettem észre hogy nem igen tudom tartani a sebességet mert túl érzéketlen a gázpedál. Értem ezalatt hogy ha nagyon kicsit nyomom akkor lassan elindul, nagyon lassan gyorsul ok érthető, ha kicsit nyomom akkor igazából le is padlózhattam volna nincs különbség. A játék menüjében nem találtam erre vonatkozó beállítást. Lehet ezen állítani valamit valami cfg file-ban? A cél az lenne hogy mondjuk tudjak egy adott sebességet tartani és ne kapcsoljon az automata váltó 1-2-es között másodpercenként mondjuk egy kicsit sárosabb talajon. A kormányom szerintem ok, a hub-ban a kalibrációnál tökéletes az adagolás. Köszi szépen előre is.
Nem figyeltem eta, tehát Michigan van teljesítve a részedről, a többi még hátravan ezek szerint. Irigyellek, hogy sok mozgolódás van előtted ezek szerint.
Eta! Na, akkor elég szépen haladtál, közel a fullos végigjátszás ezek szerint. Én elértem a 30-as Rank -szintet, nincsen magasabb fokozat. Az össz játék %-ban èrtve 83, kb 6-küldi van hátra, meg 3 db jármű, melyet még meg kell találnom. 1.700.000 a kreditem. Persze ezek csak számadatok, nem emiatt játszom a Snowrunner-rel! :)
A trialok miatt 2fityegőhöz (szélvédőre) nem férek hozzá mivel 3 trial nincs megcsinálva. A műszerfalra rakható joker a harmadik. Bőven elég az a több tucat ami van ezek nélkül is,így ezért sem mozgat meg a dolog ....inkább tolom a küldiket, michigent kitoltam 100%-ra,még majd a legvégén a pótokat össze szedem,most tolom alaszakát meg szép sorjában a többit....
Eta32! Érdemes megcsinálni a TRIAL-t, mert mikorra sikerre vittem a csőszállító feladatot, belekukkantottam az általad megemlített bónuszokba a garázsban. Nem vagyok egy cicomázós játékos, de tetszenek a most kapott matricák/díszek. A jármű tetejére, oldalaira, elejére is lehet dekorációkat tenni, egyszerre többet is, számtalan verzióból lehet válogatni. Az autók elejére/orrára elhelyezhető emblémák nagyon pofásak, egész elegánsak tőle a járgányok.
Köszi István. Babrálni fogok vele, hátha új lendületet vesznek a küldetéseim a pályákon :)
Annyira mélyen, megmondom őszintén fogalmam sincs mi történik. Nem vagyok akkora spíler! Viszont belekukkantottam abba váltó modba amit linkeltél. Na ő(k) is rendesen belenyúlt(ak) a fogyasztásba... Amellett, hogy 10 és 11 fokozatossá tette a teherautó váltókat. Ha kedvet kapok hozzá, talán kipróbálom.
Kezdem Ádámtól, Évától: A játék Mappájában (...\en_us\preload\paks\client\) van egy initial.pak nevű fájl. Azt az ember fia megnyitja egy winrarral (És nyitva is hagyja. Valamint kimásolja akár az egész tartalmát, vagy csak amivel dolgozni szeretne, egy munkamappába. Célszerű az egész initial.pak-ról biztonsági mentést készíteni...) Na ebben a fájlban is tovább kell ásni, kb ide: initial.pak\[media]\classes Itt vannak a motorok, váltók, kerekek paraméterei, (xml fájlokban) amit előtölt a játék. Ezekben szoktam turkálni. Pár példa:
Itt a gyári érték 2.4, Ami önmagában sem rossz, de én nem szeretek lacafacázni. Ez egy hosszas próbálkozásokkal kikísérletezett érték. Ugyanis ha túl nagy értéket írunk be, az a mókás helyzet áll elő, hogy a jármű, főleg terhelve, nem fog elindulni. Nem vicc! Ez a játék legkövetkezetesebb része. Levezetem: Először beírtam egy 7-es vagy 8-as értéket. Igen ám, de a kerekeknek hatalmasra nőtt a tapadása, amihez a jármű legerősebb motorja is kevés volt. Egyszerűen szükség van arra, hogy a kerekek a jól megpakolt jármű alatt ki tudjanak pörögni, akár csak pár fokot is és akkor szép lassan tapadást nyernek, így elindul a jármű. De ha nem tudnak, akkor előfordulhat, főleg emelkedőn, hogy hátragurul... A lényeg: Ha valaki ezekkel az értékekkel babrál, kb a "gyári" érték duplája környékén lesz a nyerő szám!
Vagy akkor vegyünk egy váltót. Ez az offroad. Ami azért érdekes, mert kimaradt belőle a LOW plusz - mínusz fokozat. Azt valahonnan máshonnan veszi... Gyári értékek:
A fuelmodifier értékeket kell nézni. Lehetne még játszani az áttételekkel is, (Gear angvel) vagy akár beleírni végtelen fokozatot, mint ahogy a linkelt modban is van, de ahhoz, hogy érdemben hozzá tudjunk nyúlni, ismerni kellene, hogyan van megírva a váltási metódus. Például engem halálra idegesít, hogy a végsőkig tartja a járműveket a legmagasabb fokozatban és amikor már minden kötél szakad egy megtorpanás kíséretében egyesbe teszi. Ez nettó baromság! Sokkal előbb megpróbálhatna egyet - kettőt visszaváltani. És akkor nem lenne annyira idegesítő. Persze nagyon laza talajon úgy reálisabb ahogy van, de ott is lehetne egyes helyett inkább kettesbe tenni. Na mindegy.
És akkor még azt érdemes tudni, hogy a dlc autók paraméterei megint más mappákban vannak. De az már nem bonyolult, hisz: initial.pak\[media]\_dlc... Szerencsére az xml fájlokban, ha nem is teljesen szájbarágósan, de viszonylag kis agymunkával ki lehet következtetni, hogy melyik érték mihez tartozik. Kivéve a kamera fájlokat, mert az nekem is héber. Próbálkoztam vele, de nem voltam elég kitartó, és nem értem el áttörést. Pedig szívesen megnövelném a szögeket és a távolságokat, mert néha agyfaszt kapok, hogy csak azt nem látom, amire kíváncsi lennék!
Na kábé ennyi. Nem atomfizika. Ha az ember csak sejti mit is csinál és vállalkozó szellemű, akkor menni fog! Legrosszabb esetben visszatölti az eredeti initial.pak-ot és hagyja az egészet a fenébe! Ja igen. Miután módosítottunk egy fájlt, vissza kell húzgálni (Másolni - felülírni az eredetit) a nyitott winrarba (Lehetőleg abba a mappába, amibe való!!!) és kész is!
Mielőtt elindítod kiírja a jutalmat amit kapsz érte...legalább is nekem a full verzió van meg,de lehet neked is,így van. A PC-n sem lehet menteni a trialokat.
Szia eta! Azèrt a vontatás nem olyan problémás ám, hiszen ha emlékszel az ominózus tèrképre láthatod, hogy nem nagyok a távok, tehát kb jó ha összesen 5-8-percet kell csupán ezzel foglalkozni. Összességében még szórakoztató is, kicsit olyan, mintha egy bazi hosszú semi-trailert kellene hurcibálni egy közeli területre. :) Egyébként tuti vontatás nélkül is teljesíthető a feladat, igaz nekem ötödszörre is elfogyott a nafta, emiatt javasoltam számodra/számotokra ezt a rafkós megoldást. Ugye nem lehet ezt a TRIAL a játékot ( konzolon ) menteni, így újrakezdeni minden esetben...hát, akkor inkább a biztos vontatást választom. Nem is tudtam, hogy a bónusz az a belső nézet kiegészítőjére vonatkozik ha teljesül a kihívás. Nem néztem utána, nem foglalkoztatott nagyon. ( ugye àrkádosan nyomom ) Majd írd meg mikor nekiállsz, és hogy sikerült e teljesíteni!
Üdv. Én is valahogy ezt sejtetem.... De így már annyira nem pálya számomra ,mert így eléggé "bugyuta" az egész. Most milyen már hogy vonszolom ide-oda ahelyett hogy adtak volt még 50 plusz liter naftát és szépen a helyszínen felpakolgatni és elszállítani....de így . Na mind egy azért lehet majd egyszer megcsinálom ha másért nem a belső műszerfal dísz miatt,mert csak így kapom meg mindegyiket ha ezeket a trial feladatokat teljesítem Nem mellesleg köszi a tippeket...
Sziasztok! No, bevált a tervem, tegnap sikeresen teljesítettem a TRIAL csőszállítós feladatot! :) Sőt, még maradt is 36 L üzemanyag a végére. A titok a vontatásban rejlett, igaz pár nem is olyan apró momentum kellett még hozzá. Sorolom, hátha nekikezdtek ennek a feladatnak: 1. Féltávon lent van egy havas útszakasz, ne ott menjetek, hanem mellette pár m-re a kicsi havas bucka tetején végig, sok nafta megspórolható, plusz a fák segítenek a csörlő húzatásnál. ( a patakmederben lévő csőhöz menet ) 2. Fontos! Ne menjetek be a patakmederbe a csőhöz a traileres kocsival, azt tegyétek le egy sík részen. A darussal menjetek a csőhöz, majd vontassátok ki előremenetben úgy a traileres kocsihoz, hogy a darugém ne legyen túl magasra állítva a borulásveszély miatt, de ne is legyen túl alacsonyra téve, ellenben a tartály elakadhat pár helyen. Ugyanez a stratégia kell legyen a fenti magaslaton lévő patakmederben heverő csővel szemben is. Vigyétek le a lenti sík területre, ott pakoljátok fel a traileres Paystar-ra. 3. A kiindulóponthoz ( lerakás ) való menet ne a szűk sziklás feljárót használjátok a szállítás útvonalaként ami a cél előtti szakaszon van, mert én ott pl mindig elakadtam a huppanónál. Kerüljétek ki a feljáró melletti havas, kissé meredek, de fákkal ellátott szakaszon, fel lehet menni, több fa között is, igaz csörlő használata ajánlott. Feljuttok a meredek feljáró elé, onnan könnyű már a célba juttatni a rakományt. Sok sikert!
Engem inkább ez a része érdekel. "Belenyúltam a váltókba is!" ... az IS rész is :) Ha megosztanád, velünk, persze mindenki saját felelősségre piszkálna bele, hátha hamarább komfortolódna számunkra a játék idegesítőbb részei. A fejlesztők meg azt csinálnak amihez éppen kedvük van :)
A fórumon is foglalkoztak a "zsírkőeffekttel" úgy hogy sokaknak csípi a szemét ,de mint mindig ,ez ilyen.... Sok mindent javítgatnak ,abból nincs hiba a gond abból ered hogy egyet javítanak kettőt tesznek bele ,már mint hibát,így soha nem érnek a végére . Főleg ,mikor az eddig jól működő dolgokat bakterolják szét.... Van olyan hiba nem egy ami a kezdetektől benn van de fél év után is le@rják a készítők.... De hát így szertejük???.....
Rebeka! A csörlőt is szoktam használni, igaz sportot nem űzök belőle, emelkedőn, főleg ezen a trial-os pályán mindenképpen hasznos dolog. Nemsokára izzítom a vasakat, a második járművem vontatásával bizakodó vagyok, ezt fogom alkalmazni. Nem fog annyival többet enni a vontató jármű, mint amennyi megmarad a vontatott kocsiban, vagyis plusz 50 littyó naftára számítok, ez kell a feladat sikeres befejezèséhez.
Jó hasonlat ez a zsíros anti-tapadós dolog. :) Még szerencse, hogy a játék kb 3%- játszódik hasonló terepen.
"mint ha zsírral lenne bekenve a szikla" De örülök, hogy ezt nem nekem kellett leírnom!!! Már harmadszor türtőztettem magam, hogy "Már pedig nem picsogok!" De így, hogy másnak is szemet szúrt, beszállok!!! Én úgy fogalmaztam volna, hogy a sziklákon NULLA a kerekek oldaltapadása. Volt olyan, hogy egyszerűen lecsúsztam oldalra! Mintha azt szimulálná a játék, hogy benőtte a moha. Vagy épp jeges! Szóval el van bakterolva!
Oldgamer! Kérsz tőlem karácsonyra egy módosított váltót, amivel feleannyit SEM zabálnak a vasak? Csak viccelek. Úgy már nem lenne olyan élvezetes a játék. Kivéve, ha az élvezetet máshol keresed, és tele van a tököd az indokolatlanul - megalapozatlanul folyton-folyvást kifogyó naftával! Igen. Belenyúltam a váltókba is! És elégedett vagyok. Így megint szimpatikusabb a játék. Eggyel!
Van még egy dolog, amit szintén meg akartam párszor írni, de mindig megharagudtam a játékra és gyermeteg bosszútól vezérelve mégsem tettem. De így, hogy pennát ragadtam: Javítottak a vontatott jármű viselkedésén. Volt már róla szó, hogy irgalmatlanul bután, az-az szűken kanyarodik a vontatott jármű. Tulajdonképp ostobán. Azt vettem észre... bármikor is került bele játékba, hogy most már rátart. Mármint picit tovább engedi az elejét (Nagyobb íven fordul mint eddig) Meghatódtam! Kicsit olyan érzésem támadt, hogy van még remény...
Sajnos vagy nem de a konzol más világ...... Nálam nincs fény erő csökkenés sötétben,legalább is én nem tapasztaltam,most végzek Michigenben,már 100%-on vagyok de még az uccsó küldit tolom és megyek tovább Alaszkába majd Oroszba,stb... Kíváncsi vagyok hogy sikerül... Helyenként olyan mint ha zsírral lenne bekenve a szikla....
Majd leírom, ha sikerül a projekt, este kiderül. A vontatós megoldással ha fejben jól kalkuláltam, akkor elvileg sikerülhet, igaz nem szabad borulni egyszer sem, a kimentés sok üzemanyagot emészt fel. Nem lehet menteni sem, egy slungra kell teljesíteni a feladatot. Ja, a második tartály kiemelése a szakadék aljából kissé bugos, mert kétszer fordult elő, hogy a monstrum megszorult két sziklaperem között, onnantól kezdve se ki se be... Nagyon kell ott figyelni, mert emiatt bukta lehet az egész küldetés. Észrevetted, hogy az esti fényszóró már nem olyan erős ebben szériában, mint az eredeti játékban? Konkrétan alig látni valamit. Külső nézetben legalábbis. Az általad jelzett mocsáros feladat nagyon tetszik, de még nem sikerült teljesítenem, a havas résszel nyüglődtem eddig. ( pár napja jött a frissítéssel a plusz feladat konzolokra ) Ez a mocsaras pálya nagyon szép, sokkal részletgazdagabb, mint a többi pálya, a fények/színek csodásak, élethűek. ( konzolon ) A sziklás pálya nem jön be, mintha lebegne a kocsi kapaszkodás közben, lehet a távolabbi pályarészek nem ilyenek lesznek.
Mikor még PTS-en volt a játék kb,4x próbáltam meg különböző formában ,de mindig hasonlóan jártam volt hogy 20-25 literen múlt... Így hagytam is ...elengedtem. A 2.-at csináltam meg ,az tetszett mikor a susnyásban keresni kellett a helyeket ahol a kocsik vannak,....a többit is próbáltam de egyik sem tetszett annyira hogy 2-3 próbálkozás után érdektelenné ne váljanak ...
Köszi a tippet! Persze gondoltam rá, viszont az adott pálya terepviszonyai alig teszik lehetővé, hogy a H-val haladjak hosszabb időtartamban, tehát alig spórolnék az üzemanyaggal. Ma este a vontatásos megoldást kipróbálom, szerintem ez lesz a megoldás...kiderül.
A TRIAL egyik feladatával nem igazán bírok, azzal, amelyiknél 4 db csövet kell felpakolni illetve elszállítani a kiindulópontra. Az üzemanyag minden esetben elfogy az utolsó 300-400 m-en, pedig mindent kipróbáltam ennek kiküszöbölésére. Vagyis: megtankolom a 3 db elhagyott autóval ( 40 L ) az arra járó járművemet, felezővel közlekedem, illetve rövidebb/könnyebb útvonalon-nyomsávon haladok végig. De ez sem elég... Ma kipróbálom azt a variációt, hogy amíg lehet, addig a darus kocsival elvontatom a szállító járművet a tartályokig, csak onnantól fogom saját hajtással a telephelyre vinni a rakományokat, ezzel számításaim szerint nagyjából 40-50 L üzemanyag megspórolható lesz, így talán elég lesz a nafta. Bosszantó amúgy, hogy az üzemanyagok hiánya teszi nehézzé a feladatok teljesítését, és nem maga a haladás a terepen, ami igazán ennek a játéknak a lényege kellene hogy legyen.
Nos igen, jól meg kell választani az útvonalat és a vontatót....
oké, közben rájöttem, olyan régen játszottam vele hogy már nem emlékeztem. de mondjuk rögtön az első küldetésnél mikor a caterpillart kellett elvinni a helyére úgy elakadtam hogy a Kolob-ot is áttranszportáltam az első területről :D de még azse bírta kihúzni, pedig nyílegyenes úton volt. végül oldalról megborítottam a trailert és úgy sikerült előröl meghúzni egy másik kocsival. Utoljára szerkesztette: botyika, 2020.11.20. 16:44:50
Kicsit fura a kérdésed... Nos mindenki a 0-ról kezdi a Kanadai pályákat,függetlenül attól hogy most vette é meg a pass 2 dlc-t ,vagy már korában meg volt a teljes full game. Nincs kikötés holt tolod épp, melyik régióban-pályán. Nem függnek össze ,épp ez a jó benn hogy bármikor (ha épp unod valamelyiket) átugorhatsz egy másik régióba-pályára...
sziasztok! gondolkodom hogy megvegyem az új dlc-t, csak ezzel az új dlc-vel lehet nulláról kezdeni az új kanadai pályán, vagy csak akkor ha már az alapjáték pályáit megcsinálta az ember? mivel nekem ott kb az első térkép van csak kész, azóta nem játszottam vele.
Azóta már használtam konténer (Kabin) rakodásra. Egész jól ment. A terepet is jól bírja, csak a vizet kerülni kell vele!
Ugyan így vagyok én is, ez ilyen így kell elfogadnunk ,volt rá fél évünk hogy valahogy ha nyögve nyelősen is de beletörődjünk.... Na az a targoncás részt hagyjuk is... A fórumon mióta megjelent, több topicban is megy az "anyázás" miatta...már szerintem ha virtuálisan is de le lettek köpködve.... Valaki felvetette, jogosan ,nem ártott volna megnézni az FS részeit ott már évek óta hibátlanul működik ahogy annak kell. Én annyit fogom használni ,hogy a szükséges küldit letudom vele és megy a levesbe eladom... Nos igen lesznek "kihívást" jelentő feladatok,nyilván lehetett volna másként is ,de legalább valami van.... Most hogy lehet szállítani a kocsikat,az egyikből (michigen) átszállítottam egyet 2 mapon keresztül a Black Riverbe jó móka volt. Ha tehetem ezzel a funkcióval is el fogok szórakozni,persze közbe a benya is kifogyott így azt is vinni kellett a traileres kamcsinak....így aztán jó pár órám elment....
Inkább nem barkácsolom szét. Elfogadom a kihívást. Lassan megszokom, hogy ez a játék ilyen és kész! Így is - úgy is végigjátszom, csak így több lesz az anyázás!
Amúgy a küldetésekről mi a vélemény. A targoncás valahogy nálam mintha inkább egy ballépés lenne. Már a jücsübökben sem értettem, hogy minek nekünk villás emelő, aztán amikor kipróbáltam... Te jó ég! Ezt a szar munkát!?!?!?! Naponta több órát targoncázok a "gyárban". Azt nem vártam, hogy élethű legyen, de ez... Az életben a targonca (Már a villás) az ember kezének a meghosszabbítása. Szinte érzed amit csinálsz. Az igazi gép él a kezeid közt! EZ MEG???!?!?!? Vagy haladsz, vagy mahinálsz és azt is nyögvenyelősen. Arra sem sikerült igazán rájönnöm, hogy hova döfjem a villát! Szerintem ha most törlik a játékból, akkor talán nem lesznek nagyon leköpdösve.
Ami még felkeltette az érdeklődésem, de már 7.0-nál, hogy a gyári küldetéseknél mintha elgurult volna a fejlesztők gyógyszere! Most belekezdtem a bánya újranyitó céges küldetésbe, ránéztem a feladatokra és fennakadt a szemem! Tényleg ennyit kell küzdenem? OK küzdjünk! Na de abban mi a küzdelem, hogy hatszor kell végigmennem oda - vissza ugyanazon az útvonalon? És ez még csak a második küldetés a többit meg sem néztem!
Mivel én kormival tolom ,most úgy érzése a kormány vissza jelzések alapján ,jobb irányítani mint a mudrunert,pedig az sem volt piskóta. Itt egyenesen is lehet döngetni ,nem kacsázik mint a részeg....persze terepviszonyoknak megfelelően. Még ha egyszer megkapjuk a "H" váltó pedálos kuplung támogatást,nagyon elégedett leszek. Simán újra kezdem megint... Nyilván a játék még mindig sok hibával rendelkezik ,de használható. Mire a végére érek addigra azokat a részeket is "kigyomlálják" így jó lesz az a része is. Ennél fogva nem látom értelmét széttúrni a játékot,persze akinek ez az ingerülete és ettől jobbnak érzi, hajrá....
A sérülés dolgot pont úgy vettem észre, hogy lépésben koccantam... Tudod amikor flipperezel a fák között. Na azt eddig büntetlenül megtehettem. Immár nagyon oda kell figyelnem...
Tudom hol kell átírni a terep tulajdonságait...! Á! Francokat. Lassan már ott tartok, hogy az egész játékot módosítottam, holott csak egy kis békés krúzolásra vágytam!
Nos igen teljesen helytálló amit írsz. A sár sokkal "vendégmarasztalóbb" Hamarabb kapod a sérüléseket.....igazából sebesség függő. Kipróbáltam ugyan azon az útvonalon ugyan azzal a kocsival megtettem az utat. Míg "A" sebesség fokozatban, kaptam annyi sérülést ,hogy javításra szorult. "H"-ban semmi sérülést nem kaptam,így már ennek is van értelme korábban soha nem kellett használnom.... Nyilván mindenkinek nem jön be ez ,nekem tetszik,jobban odafigyelős,mind sérülésileg,mind pedig jobban meg kell gondolni merre is megy az ember,az úttalan utakon főképp. Ahol eddig simán elmentem most beragadtam a sárba ,pl: Island Lake,de máshol is.... Hard-kór!!!!! befigyel....
Konzolon a frissítéssel érkezett egy plusz kihívás kisebb új térképpel, mely játék a TRIAL nevet kapta. 4-féle feladat van összesen: sáros-havas-sziklás-meg egy daruzós vegyes. Ezen területek szépen kidolgozottak nálam konzolon, nem észlelek fps csökkenéseket. A motion blur, meg a képszemcse kiiktathatóságával meg az élsimítás funkcióval nagyjából 30%-al szebb lett a játék konzolon!! Miért nem lehetett ezt előbb megoldani!? Na mindegy, jobb későn mint soha.
aessiq Saber Interactive about 4 hours ago Reply Quote
@Tximist Unfortunately, SnowRunner does not officially support all wheels and pedals. This does not mean that they will not work at all, but their correct work is not guaranteed. Your steering wheel and pedals are one of those.
Jó kérdés....szerintem őszintén a készítők sem biztos hogy tudják rá a választ.... Már a PTS-en is ilyen volt és volt is róla topik ,de a készítők részéről semmi reagálás nem volt.... Gondolom ez így sikerült.... Az én szerény véleményem szerint több objektum és kevesebb helyen található ...
Üdv eta! Igen, köszi a tippet, valószínűleg beszerzem a bővítményeket is hamarosan! Az alacsonyabb képkockaszám mondjuk nem túl jó hír a számomra, nagyon érzékeny és finnyás vagyok a látványvilág milyenségét illetően minden játék esetére értve. Remélem az új generációs konzolokra is érkezik majd valamikor egy újabb rész, kíváncsi leszek ott hogy fog " muzsikálni " ez ( vagy más ) szimulátor. :)
De megveheted külön is a season1 vagy 2-őt bármikor. Szerintem érdemes egy akciót kinézni akár Karácsonykor lehet is.... Az új mapokon az FPS sokkal (10-15)kevesebb ,de ezt már a PTS-kor is jelezték és az élőben is így van-maradt sajna. A hang problémára rájöttem igaz kellett neki kis idő ,no meg a véletlen szerencse....persze ettől még a hiba létezik csak orvosolható könnyen....
Ps4 konzolokra is megérkezett a 1.14-es frissítés, nagyon jó opciók kerültek bele, igaz kissé késve, mert a játék 80%-al már végeztem mostanra. Aminek kimondottan örültem, hogy a motion blur funkció kikapcsolhatóvá vált, így sokkal szebb és egyenletesebb lett a látványvilág, mintha kicsi túlzással élve egy másik Snowrunnerrel játszanék olyan érzetet kelt! A külső/belső kameranézetet is lehet variálni szerencsére, sokkal távolabb is be lehet állítani a kameraképet, ez egy remek megoldás. Sok esetben elölről nézve a járművünket haladás közben túl közeli volt a nézet a legtávolabbi állítás közben is, ez mostanra a múlté. A film grain esetében nem látok különbséget, talán kissé letisztultabb a környezet tőle, kevésbé homályos. Hibákkal a frissítés után még nem találkoztam, remélem így is marad! Kaptunk kb 4 db újabb feladatot is, ez is valami. Kár, hogy új térképet nem " adtak" ez a season pass privilégiuma továbbra is.
Nekem azt kell eldöntenem (mivel kormival tolom) hogy vagy váltok a váltóra beállított kiosztással(ami eddig működött) vagy hang nélkül működik a játék . Minden kilépésnél leveszi az összes hangot a játék ,igaz ekkor a váltóval tudok kapcsolni. Vagy nem megy el a hang ,de nem tudom használni a váltót. Mind ezt azért mert tettek egy új opciót a menübe a kormi beállításoknál és ez szétcseszte összekeverte az egészet. A PTS-en még jól működött.... Áthidaló megoldásnak hogy tudjak váltogatni ahogy megszoktam ,minden belépés után beállítom az összes hangot újra és újra.....WTF.... Igazából a készítőknek fogalmuk sincs mit miért és hogyan csinálnak ,totál káosz.... Amiről írsz ,már hasonlót olvastam a fórumon ,odáig nem jutottam hogy kipróbáljam az előbb említett okok miatt. Itt minden javítás után egyet előre kettőt hátra megy a móka....
Az létezik, hogy "parasztabb" lett a játék? (Ha lehet ezt egyáltalán fokozni?!?!?) Szinte alig érek hozzá valamihez, már kapom is a sérülést. És elég bőkezűen osztja! Az utak is járhatatlanabbak. Még a csalós gumijaimmal is épphogy csak el tudok evickélni. El kellene már dönteni, hogy árkád, vagy vérpistiknek való hard-kór!?!?!?
Nekem semmi nem jó!
Ja, igaz bocs... Tényleg azonnal javít és tölt. Igen, mondjuk kerülhetne mindez pénzbe is. Lehetne műhely, javítani meg "bütykölni" a gépeket. Ezek bejönnének. :)
Na baszki tényleg kazuár vagyok, mit értesz "automata" alatt ? Javítani meg tankolni én csak a garázsban meg benzinkúton szoktam, benzinkúton is inkább csak tölteni, nert ritkán töröm a gépet, nem rallizok...XD A megjelenése utáni 2-3-hét óta játszom, de eddig csak egyszer borultam egy pótos Paystar-ral, akkor viszont akkorát, hogy alig bírtam összeszedni a völgyből, mert nagyon elmértem egy oldalra billenő emelkedőt, de ennyi, a Khan-t törögettem meg néha felderítés közben de nem nagyon, és ennyi mert "beszarian" óvatos vagyok...XD
Ez a játék billentyűzettel játszva is qrva jó. Életemben nem kötött le "autós játék" ennyi ideig, hihetetlenül kikapcsol ez a terep autókázás. És igen "kazuár" vagyok. Nem érdekel mennyire valósághű ez, a hangulata szenzációs, nekem ez a lényeg. :) De soha nem vennék ezért az egy játékért kormányt. Egyedül a "teleportálást" érzem bele nem illőnek, azt nem is használom. Szeretek végigautózni akár századjára is a térképen...
Kormányra frissítsenek inkább de úgy se . ... Megnéztem az összes támogatott kormányt amit ír a SR, hát .. 50-150K mindegyik. Köszi. Ennyiért nem veszek csak azért hogy játszhassak vele kényelmesebben. Hm.
Jellyfoosh Community Manager about 9 hours ago Reply Quote
alt text
Hello SnowRunners!
We’re excited to announce that the upcoming Season 2: Explore & Expand, the second of four phases in the Season Pass for SnowRunner, will be available on November 16 for all Season Pass and Premium Edition owners or for separate purchase on PlayStation 4, Xbox One and PC.
Season 2 brings an all-new Canadian wilderness packed with exciting sandbox gameplay possibilities, a set of new vehicles, and more!
SnowRunner_Season2_Explore&Expand_logo_04.png
Season 2 brings two new maps set in Canada’s Yukon wilderness, filled with snow-blanketed valleys, treacherous rivers and dangerous mud banks, featuring missions that allow for more creative gameplay than ever. Expand your operations into this new frontier, gathering raw materials and using the brand new cargo crafting mechanic to build a huge processing plant from scratch.
Three new vehicles join the vehicle roster, including the CAT 770G: the biggest truck in the franchise yet. Current vehicles can also be customised even further, with new exclusive skins, hood ornaments and exterior stickers.
Free content on its way for all players
SnowRunner has brought free post-launch support since its release in April, and a wealth of new free content is also on its way. Two new trials, Xtreme cargo, the introduction of new customization items for interiors and exteriors, as well as new missions for the existing Alaska and Taymyr maps will be made available for all players when Season 2 launches on November 16.
Gondolom céges küldetések lesznek az orosz és az alaszkai pályákon. "revisit Taymyr and Alaska for new missions." Ahogy a 7.0-ás frissítéssel is jött Michigan-be... Elég húzósak voltak. Inkább kitartás kellett hozzájuk, mint ész. Olyan after gémnek valók. Minthogy azok is!
Ránézek a GM-re. Valószínűleg az enyém is eltűnt.
Utoljára szerkesztette: Jóózsf István, 2020.11.03. 06:33:36
A minap jártam arra nekem eltűnt valamelyik frissítés után. Persze én nem vontattam sehova.... Anno a jutalmat megkaptam érte.... Ja igen és lesznek a régebbi térképeken is új küldik ,ne kérdezd hol mennyi de lesz,azt mondták a készítők.... Új járgányok,pót egy ami már 8 slot-ot is tud szállítani... Érdekes új jellegű küldik ,nehezen felfedezhető tornyok,már ha nem radarral csinálod ,hanem elmész(felmászol)az őrtornyokhoz....stb...
És van olyan is, hogy megjavítod, feltankolod, elvontatod és aztán pingvin. Vagy pestiesen mondva Lóf. a S.ed-be! A Gát pályán a GM-el mi van/lett? Még mindig bukó? Nekem ott áll a műhely mellett eleven mementóként.
SR- ben, a feloldható járművek "látszódnak" a térképen, vagy csak bizonyos küldetések után jelenek meg ? Arra gondoltam, hogy ha feloldom a térképet teljesen és minden szeglete láthatóvá válik akkor körbejárok minden térképet és megkeresem a feloldható járműveket. De ha csak bizonyos feladatok után kerülnek a pályára akkor nem annyira érdekes.
Remek aki PTS-el játszik. Csak az zavar, hogy szinte az összes szimulátorral működik a kormányom, persze nem egy űber márka, csak egy Microsoft SideWinder, de ettől még kedvelem, mert jól működik. Ehhez képest minden játékkal tudom kalibráltatni mert felismeri a rendszerük, legyen az AC, DR2, vagy R3, de még a WRC9is. de SR nem. Csak azért sem. Az óta sem. Vicc.
Nagy valtozasokban (pontosabban: a MR ota kimaradt dolgok potlasaban) most mar en se bizok. Ahogy az osszehasonlito film miatt parhuzamosan jatszottam a ket jatekot, radobbentem hogy nagyon masok. A SR nem a MR folytatasa szamomra, inkabb egy mellekag. Azota visszatertem a MR-hez. Megy egy remenyem maradt: hatha Pavel ( a Spintires atyja) kedvet kap majd tovabb fabrikalni a jatekot a maga modjan (MR2?) A SR meg lehetne az arcade vonal (mint a ringes Forza kontra Horizon).
A PTS-en már van erre lehetőség már mint "egyéb kormányok" támogatására ,majd megjelenő készben is benn lesz ,hogy ez a te speciális kormányodat fogja é támogatni azt csak a készítők és te magad fogod tudni megválaszolni... Szerintem a tempomatot nyugodtan elfelejtheted...ennél komolyabb és fontosabb dolgok sem fognak bele kerülni,amik már az elődökben szerepelt.....,de itt bármi lehet ,csak én nem látok rá esélyt ,még a megjelenés után a fórumon felvetődött hónapokkal ezelőtt ,de azóta senki nem forszírozta..
Ami viszont felbosszant SR kapcsolatban, az egy dolog, hogy nem tudnak egyéb kormányra scriptet írni, csak márkásra (biztos tudnának csak nem akarnak) de, hogy még egy szájba akasztott tempomat gombot se tesznek bele ... az ujjam törik már le a "gázpedálon". Szal ez pofátlanság. Nem írt valaki véletlen, legalább egy tempomat gombot SR-hez ?
Koszi Yag. Lett volna meg jo par otletem tovabbi fejezetekre is, de ahogy irod, mar igy is kicsit hosszu lett a film, ezert a szamomra lenyegesebb dolgokat raktam bele a filmembe. En a MR-t se tudom megunni, engem a fizika tud a legjobban lenyugozni. Most is azt nyomom MOD terkepen. Persze, a SR szep meg sok auto meg feladat stb, de nalam ezek nem ellensulyozzak a gyongebb fizikat. Tudom, a kisebbseghez tartozom :)
Nekem ez a teszt videó tetszett. Kicsit hosszú volt, talán több volt az összehasonlítható paraméter mint gondoltam de attól még érdekes és meglepő volt számomra. Ennek tudatában arra a gondolatra jutottam, hogy ha a fejlesztők helyében lennék valószínűleg én sem hagytam volna ki azt a lehetőséget, hogy egy régi alapjaira ráépítek egy másik játékmenetet. És igen. Lehet hogy a fizika vagy a modellek kapcsolata nem tökéletes, de nekem már nagyon uncsi volt, hogy egy map vidd A-ből B-be majd vissza ... stb. Ezeken a SR pályákon sokkal sandboxosabb élményt kapok és a free world érzésem is megfelelő ennek tudatában hogy van több térkép. Igazából régió. Szerintem. Persze ettől még lehet kritikát megfogalmazni vele kapcsolatban, akár grafikában akár mechanikai területen, ettől még úgy látom hogy az autók választéka pl. sokkal változatosabb mindezt MODok nélkül mint MR-ben ST-ben.