Pont véletlenül fel van húzva, mert valamire kíváncsi voltam. (Valamiért nulláznom kellett a grafikai beállításokat az envígyija kezelőpulton, és azt vettem észre, hogy az akadozások megszűntek. Elmentem arra a pályára, ahol ez a legjellemzőbb volt (Drummond Island) és felrántottam a grafikát, hogy teszteljem.) Egyébként jobban meg szoktam nyirbálni, mert van pár parasztvakító ficsőr, amire baromira nem vagyok kíváncsi!
Fejtsd ki légy oly tündér, hogy mi nem tetszik a képekkel! Annyi a bűnük, hogy az első a küldetéses ki lett vágva az egészből. A második meg a negyedére lett zsugorítva mert eredetiben (18 MB) nem tudtam volna feltölteni oda a mérte miatt. Sima PrtSc - paint (némi méret korrekció) - mentés - feltöltés a tárhelyre és ennyi. Azon kívül ködös nap volt. Ha arra gondolsz, hogy fakók akkor esetleg ez lehet az oka. De ennél szaturáltabbak nem nagyon szoktak lenni. És ez így rendben is van. A részletességét szintén nem érzem elmaradottnak. Majd vetek egy pillantást, hogy most épp milyen grafikai beállításokkal megyek a játékban. Magában a gépben nincs elbabrálva semmi! Most az ovis versengés látszatát kerülendő, az általad feltöltött rommá szaturált képek esetén (1788) inkább merülhet fel a kérdés, hogy nálad minden rendben van-e? De az ugye nem ez a játék. A korábbi képeidhez képest (1762, 1753) nem látok szembeötlő különbséget! Milyen színű a VGA-d. Az enyém zöld. Esetleg még itt lehet a kutya elesve!
Íme: settings1 settings2 Utoljára szerkesztette: Jóózsf István, 2020.06.11. 22:13:31
MudRunner képek. Picit néhány szín túl van tolva rajt de térképenként változó... MudRunner kép MudRunner kép. Utoljára szerkesztette: eta32, 2020.06.11. 21:04:41
A mesternek véletlen "Premium Platinum Gold Edition Full-Full+Tripla Season Pass"verziót adtak el ,amiből csak ez az egy példány létezett és még a Fejlesztők sem kaptak belőle.... Már a kezdetek óta neki vannak olyan dolgok a játékban amilyenek senkinek a Világon......
Van így az ember fia..... Mellesleg ezek a képek mivel és hogy készülnek,remélem a játék ennyire nem csúnya nálad, mert ha nálam ilyen randa lenne rég kidobtam volna ...valamit.... Nálam a MudRunner is szebb,jó a Spintires talán nem.... Csak el tudd költeni azt a sok pénzt amit össze lapátoltál .... Utoljára szerkesztette: eta32, 2020.06.11. 19:49:55
Tartoztam az ördögnek egy úttal! Már nekem sincs ott. Még jó, hogy lefényképeztem, mert most saját magam is hülyének nézném! Bosszúból megcsináltam a stopperes küldetést. Egyszerűen imádom ezt a bicajt! Ebben az összeállításban, bármilyen munkát el tudok vele végezni.
Minden küldetést megcsináltam. A helyieket és a cégeseket is! Visszamegyek és megnézem, hátha mellétett egy küldetés felvevőpontot is... Mert amikor arrajártam, akkor nem rémlett, hogy láttam volna, csak mint mondottam volt. "Amikor visszanéztem, hogy minden rendben van-e," akkor vettem észre!
100%-ra kész vagyok a Tajgával és nekem sincs ott semmi, nem is volt. Utoljára szerkesztette: RaKmaTakaTa, 2020.06.11. 15:19:42
Annyira még szerencsére nem rossz a szemem. Nekem nincs ott semmi. Én arra tippelnék ,hogy nálam még meg kell csinálni előtte egy küldit akkor jelenik meg de erre minimális esélyt látok hogy a semmiből majd odapottyan egy trailer....de ebben a játékba bármi előferdülhet. Nálam ezt látni ott ,vagyis semmi oversized cargo nincs.... No Oversized Cargo???
Annyit találtam a neten egy vidin,hogy nem csak nekem nincs...9:12-nél vagy 17:30-nál kell nézni neki sincs ott semmi trailer. Utoljára szerkesztette: eta32, 2020.06.11. 08:22:57
Magán a térképen fel van tüntetve, mint tereptárgy, a fűrész üzemnél. A listában is benne van. Személyesen nem találkoztam vele, csak amikor kivonultam, visszanéztem, hogy minden rendben van-e és láttam, hogy ott van. Mivel új rendszer van, az is lehet, hogy a küldetés is meg volt hozzá, csak hát ugye...
Nos esetleg képet róla hogy hol...?? Már 2x felfedeztem de nagyon vak lehetek ha nem találkoztam vele....
De a Rift-et csak tegnap kezdtem! Nem ugrottam rá a bétára!
Apropó van a pályán egy túlméretes rakomány. Annak van valami szerepe? Esetleg nem találtam meg a küldetést hozzá? Szomorú lennék, mert pont levonultam onnan is. Még a kis utánfutókat is eltakarítottam! Ohhh! És köszönöm szépen a fejlesztőknek azt a százötvenezret, amivel megdobtak egy BTR formájában! Ígérem hasznosan költöm el az árát! Utoljára szerkesztette: Jóózsf István, 2020.06.10. 22:02:16
Hááát, annyira nem örültem annak, hogy újra oda kell mennem aktiválni a küldetést!!! Ez olyan "olcsó trükk," hogy több idő menjen a játékra! Az viszont kifejezetten tetszett, hogy nem jelölte meg a fejlesztéseket! Rém büszke is vagyok magamra, hogy megtaláltam őket! Mondjuk elég tipikus helyen voltak.
Osztom a véleményed ez teljesen így van. Most hogy a Task-ot eltüntették és újra oda kell menni hogy aktiváld ,még több dolog van ,ami szerintem nem baj... Felül kell emelkedni a hibákon,még ha sokszor nehéz is... A készítők is rajta vannak hogy mi előbb aránylag hiba mentes jó játékot tudhassunk magunkénak,de ehhez idő kell...
Eta32! Csupa meglepetés ez a játék nemde!? :) Na igen, hasonló hibákra még sokáig lehet számítani, de ha nem túl gyakori jelenségek, akkor azért elnézhető. A pozitívumok nagyobb számban vannak jelen a játékban, én emiatt pl nem is mérgelődöm. Shooter játékoknál a bugok jobban szoktak idegesíteni.
Eta32! Csupa meglepetés ez a játék nemde!? :) Na igen, hasonló hibákra még sokáig lehet számítani, de ha nem túl gyakori jelenségek, akkor azért elnézhető. A pozitívumok nagyobb számban vannak jelen a játékban, én emiatt pl nem is mérgelődöm. Shooter játékoknál a bugok jobban szoktak idegesíteni.
Ez a fórumról van. Akkor mégsem annyira kerek minden mindenkinél... ""Ghosting" of cars in single player" "I believe this is a new feature. What is the reasoning behind this decision. I cannot winch my own truck in singleplayer anymore?"
Mennyit multiztál eddig???? Mivel az alábbi vidi (1764) is arról szól.... Ja ,nem érzem hogy nagyon nyugalomra lenne szükségem ,mivel nem használom a multit ,de ahogy olvasom látom,egyenlőre nem is nagyon lenne még mindig értelme..... Nem betazok mivel már támogatja a rendes játék a custom kormány beállításokat és ami a lényeg a kormány FFB beállításait. Így már olyan vezetni, sőt ,ha nem jobb mint a MudRunnert... Most hogy minden kőre ha rámész érezni a kormin,a fákon még most is némelyiken átmegy a kerék, a kormány FFB nagyon jól vissza adja mi is történik a kocsival... Nem találkoztam áteső rakománnyal (eddig) ez is egy okkal több hogy a rendest toljam. De annyira jó hogy inkább hagytam az eddigi előre haladásom , ami eddig 15-ös szint és kezdtem egy újat mivel így az elejétől kihasználom a kormi adta lehetőségeket. A manuál "H" váltó azért hiányzik még,de ezt is megoldottam,persze ez csak rész megoldás ,az összes váltási lehetőséget ráraktam a "H" váltó kiosztásokra... A korábbi "1762" hsz-ban is azt szerettem volna leírni megmutatni ,hogy milyen volt az elejéről kezdve,de szerencsére azóta nem találkoztam ezzel a buggal ami a képeken is szerepelt. A gyengébbek kedvéért akik nem tudták értelmezni amit írtam,leírom még egyszer (nem rád értem) NEM azért kezdtem új játékot mert elveszett az előző ,javítás előtti játékom. Azt simán folytathatom,a javítás után,bármikor ,ja igen és NEM kellett semmi betát sehonnan átmásolni sehova. Semmi dolgom nem volt csak elindítottam az 5.1 letöltése után és minden mentésem ott volt ahol kellett a játékon belül is az első slots-ban. Van akinek ez így nem ment így inkább másolgatott ide-oda minden félét....
Negyed óra játék kilép, belép, ÚJ karrier ,ez fogad... Van az a mondás ,"egy kép többet ér ezer szónál" Szerintem ezen sokat nem kell magyarázni,már ha valakinek kérdéses hol is tart a játék most. Kipróbálja és olyan meglepetésekben lesz része amilyenekkel még az elején sem találkozott..... Pozitív is van,de nem sok..... WTF??? WTF?????
The Rift Update Patch 5.0 (version 5.0) - June 9, 2020 (full release)
General
Added new Taymyr map: Rift. The truck engine will now automatically be turned off if the player is AFK. Information about trucks that are stored in the garage is now displayed on a minimap pop-up. Fixed problem when terrain simulation stopped working in certain situations. Fixed problem when truck's wheels were falling through the models of rocks. Fixed problem with cargo that was falling through the trailer. Fixed problem when player were unable to complete tasks for fuel trailer delivery if the fuel trailer is completely empty. Fixed possible trucks loss if players quits the game when map is loading. A number of fixes for different collision situations between players trucks and trailers. Various fixes for in-game music. Various performance and memory optimizations. Fixed Tuz 166 ultimate suspension using wrong localization template. Fixed Hummer Tires using the wrong friction template. Khan 39 Marshall mass tweaked to avoid mud physics glitchiness. Fixed "Repair The Truck" task on the Smithville Dam map. Multiple fixes of unrealistic collisions (wheels clipping or hovering) on various objects. Objectives trucks that were not removed after tasks completion will now be properly removed from the map on level load. Fixed "Drilling Spare Part" spawn for "Lost Container" mission in co-op. Implemented saves corruption fix for players that are stuck in infinite loading screen.
Co-Op
Fixed a bug when the discovery of a vehicle as a guest added up to the vehicles discovered in solo. Added ability to change region in co-op. Guests can now spawn cargos on manual loading zones in a coop session. Fixed bug when player location icon was not properly displayed on the global map in co-op. Fixed problem when guests were unable to refuel in co-op.
UI
Moved crane anchors control to functions menu. "Out of Fuel" and "Broken Engine" messages are now properly displayed for trucks that player finds on a map. Max rank is now properly displayed. Supported option to choose different save slot. Added icon for locked gateways.
Options
Added sticks inversion for gamepad. Added alternative to metrics system. Added rebind for additional features (camera, map, profile, truck controls).
Art
Improved LOD for different objects on a map. Crane art fixes. Various rear-view mirrors placement tweaks. Tweaked lampposts lightning across all maps.
Wheels (PC only)
Added proper force feedback for driving and collision with different objects. Supported settings for force feedback. Fixed issue with reversed pedals on Logitech G920. Updated icons for wheels controls on HUD. Various in-game controls fixes. Fixed problem when Logitech G29 was not properly detected by the game.
Modding (PC only)
Added subscription counter in mods UI. Supported proper mod preview display in truck store. Mod download status in now displayed in the mods menu. Added free camera on Summer/Winter Polygon maps. Added scrollbar in the mods menu. Art improvements for summer and winter polygons.
Consoles only
Fixed headlights for PS4. Added hi-rez textures for PS4 Pro and Xbox One X. Added working rear-view mirrors on consoles.
Olvasgattam én is a hozzászólásokat... Elég nagy a bégetés! Szerencsére lehet ezt ésszel is: 1759
Eta32! Csak nem vesznek el véglegesen a játékállások!? Ahhoz ez lassú folyamú játék, képtelenség, hogy pár hetes beleölt időt elveszítsen az ember. Mondjuk én konzolon játszom, nem tudom ott a frissítés mit fog okozni ami a problémákat illeti. Kíváncsi vagyok, hogy pl a fényszórók világítását ( hiányát ) orvosolták e.
Megérkezett a frissítés,van is kiakadás a fórumon.... Na csak igazam lett sajnos ,de igazából talán mégsem. Most tölti ,majd kiderül...
Fórumból idézetek... "my progress lost with update :(((( where is my career. Is this normal that we lost all progress of game and we have to start new game? R
1
rubymoon90 12 minutes ago Reply Quote
Just checked and my save still works. But just for future reference peeps, its always important to back up your saves before any major update ? . Thanks for the update jellyfoosh, keep up the good work ❤ M
0
Mattyjoebill 11 minutes ago Reply Quote
Bit of a kick in the gut updating this game for it to wipe out my save file did someone miss something? Deouej
3
Deouej Community Manager 10 minutes ago Reply Quote
Hello everyone, please do not worry, your saves are not erased, it should be back in a few minutes, we are aware of it and are on it! I
1
Inquus 10 minutes ago Reply Quote
lost my save game. Have to start all over. No way. I want a refund of my money and wasted time"
Thanks to the hard work of the team and a huge help from everyone who reported bugs on the Public Test Server, we're excited to announce that Patch 5.0 has been sent in for certification! If everything goes according to plan, it will arrive on both PC and consoles on June 9th!
With several new features coming, we'd like to celebrate the arrival of working mirrors on all platforms with this brand new video.
Youtube Video
The major new features coming in the patch include:
All Platforms
New Taymyr Rift Map, with new missions 2 vehicle skins (Derry Longhorn 3194, KHAN Lo4F) Multiple Save Slots Multiplayer: Players can now change region together
PC only
Mods: installed mods counter display Force Feedback setting on steering wheels Flycam on mod maps
Consoles
Working mirrors
Steering wheel support for consoles could unfortunately not be included in the update, but should arrive within a week or two of Update 5.0.
Update 5.0 will also bring a ton of bug fixes and quality of life improvements. The full list will be available when the patch goes live, but you can see the patch notes on the Public Test Realm for a general idea.
Many major bugs have been addressed, such as freezes, cargo and vehicles falling through trailers, and missing vehicles.
We're extremely thankful for all your bug reports and patience, and can't wait to release this update to you, after which we can all look forward to the release of Phase 1 of further new content and improvements! The Public Test Server will close when Update 5.0 launches, but will be back soon after to prepare for Phase 1.
See you in the snow, The Saber and Focus Home Interactive teams
Azt azért megnézném, hogy "Jött egy frissítés, de újra kell kezdeni miatta a játékot..." Akkor a fejlesztők ettől a kijelentéstől kezdve még hány percig tudnának életben maradni?!?!?!? Szerintem a tömeg széttépné őket! Az meg, hogy béta - nem béta kb ugyanez a helyzet. Persze mindig mindenhol elmondják, hogy ha bétázol, akkor készíts biztonsági mentést, de nekem soha egy játéknál sem volt belőle bajom. Vagy nem akkora, hogy elölről kelljen kezdenem. Azt így lehet tudni, hogy mikor lesz rilíz? Vagy a kedd nem arra vonatkozik, hogy mi is megkapjuk?
Ma jött a javítás javítása..... de legalább talán látni az út elejét.... Ha így marad a nagyjavítás 5.0 után is akkor már lehet vele kezdeni valamit. Indul a karaván
Kedden jön az 5.0 Arra leszek kíváncsi a mentés vissza felé is kompatibilis lesz é??? Vagyis ha a megkezdett karrierre ráeresztik az 5.0-át akkor is úgy fog működni mint most a PTS,vagyis jól. Mert akkor lehet elölről kezdeni az egész karriert....különben robbanásokkal és egyéb nyalánkságokkal kell szembe nézni..... Ezek a PTS-re betöltött régebbi mentésből való.... Volt minden....robbanás stb stb...
Teszt mapon volt amit a képen láttál....asszem elég egyértelmű hogy ott nincs mentés. A vicc az hogy az újonnan kezdett játékban működik és nincs átesés....de ez is random.... Mint írtam az 5.3 PTS-nél minden jól működött ,az új 5.4 javítással vissza kerültünk oda ahonnan elindultunk,sőt inkább még visszább.... A kormány-pedál problémával is tele a fórum....meg úgy mindennel....jót nem olvastam már rég a játékról....de biztos a felhasználókkal van a baj, nem a játékkal...rosszul használják.... Ha nem indítom el akkor semmi hiba nem jön elő..... Utoljára szerkesztette: eta32, 2020.06.04. 20:49:25
Kar hogy a SRben nincs ez a kerekekre ragado sar. Igaz hogy kicsit darabos hatasu volt, de nekem nagyon tetszett. Lehet hogy ugy gondoltak hogy nem uti meg a SR grafikai szinvonalat es ezert hagytak ki? Remelem majd dolgoznak ezen is es idovel visszakerul a jatekba.
Mindig meg akarom figyelni az apro de annal valosaghubb reszleteket (amik benne voltak az elozo reszekben) de elfelejtem: hogy a SRben is terjeng e az olajfolt ha behajt az auto a toba? Vagy bugyborekol e a viz alatt a kipufofo? Bar mely vizben meg nem nagyon jartam es ezeken az elso autoimon magas fuggoleges kipufogok vannak. Meg hogy vissza e folyik a viz a karosszeriabol ha kijovok a vizbol?
Nem tudtok rola hogy a SRben van e olyan grafikai beallitas ami elhomalyositja a kamerahoz tul kozeli objektumokat? A MR-ben igy volt, de a SRben nekem minden egyforman eles. Utoljára szerkesztette: Aborg, 2020.06.04. 20:27:22
Hááát, ha betöröd a szerelvényt, akkor a harmadikat simán. Ha leejtőn/emelkedőn ügyeskedsz akkor kis erőlködéssel a negyediket is el lehet érni. Attól nem fogom magam bénának érezni, mert lekapcsolom a féltótot, hogy telepakoljam.
Még mindig nem tudom mi és hogyan történik. Illetve mit kell csinálni ahhoz, hogy a váltó váltson idő előtt!
#1745 Az a valto forszirozas erdekes, ki fogom probalni. De a rakodos csalas undorito! Ha arra gondolok hogy a Mudrunnerban meg azt se engedte hogy rogzitsd a jol felrakott fat ha nem alltal viszonylag egyenesen (ami ugy volt jo!).
#1747 Nem a regebbi mentesek miatt vannak ezek? Vagy tiszta lappal probalgatod?
Nagyon nem kínlódok csak a véleményem írom le.... Mivel kb. 2 hete nem tolom csak a PTS tesztelgetem de azt is csak rövid ideig,változott é jó irányba...így már cseppet sem érdekel ez a szemétkupac bug halmaz. Anno az FS 19-nél is ugyan ez volt a helyzet 2018 november közepén megjelent ,egy tömény bug halmaz volt ,félretettem majd márciusban(19) mikor már a sokadik javítás után működőképes volt olyan szintem ami nekem is megfelelt elővettem és toltam tovább. Ez a játék is így járt ,majd idővel mikor kigyomlálják ,belekerülnek számomra fontos funkciók,na akkor majd tolom vele ,az hogy ez majd akár fél év múlva jön el, hidd el simán túlélem,sőt tuti hogy újra kezdem az elejéről. Eddig is csak amiatt toltam hogy tudjam mire is számítsak és lássam érdemes é időt pazarolni rá,nekem egyenlőre nem.... Jó lesz ez nem kétség ,SOON....
Azért ebben van pár dolog, amit nem lett volna baj, ha egy hónappal ezelőtt tudok!!! Például az a félpót pakolós trükk, ami ugyan csalás, de ha játék hiányosságait használod ki akkor bocsánatos bűn. Csak a saját lelkiismeretünkkel kell elszámolnunk! Azt már csak nagyon halkan merem mondani, hogy nem vettem észre, hogy el is lehet adni a fejlesztéseket. És a sárvédő eladás párszor jól jött volna! A váltó "forszírozást" meg nem is értem! Van arra gomb? Vagy csak manuálban működik? Valaki homályosítson már fel!
Egy másik fórumban én játszom a te szerepedet. Ott én bétázok és szórom szét a kétes információkat. Kétes, mert mire rilíz lesz, addig huszonhatszor is megváltozhat a felállás. De így már látom a másik oldalról, hogy milyen amikor én tombolok! Eddig csak találgatni tudtam, hogy egyáltalán vevők-e rá. Úgy döntöttem, hogy az információ a várakozás közben jó dolog. És, bár nem vagyok kárörvendő, szórakoztató, ahogy "kínlódsz" Bármit olvasol ki ebből, csupa jóindulattal írtam! Kicsit még maradj a kereszten a kedvünkért! "Always look on the bright side of life!" Fü-fütty, fürütty fürütty fürütty! Ők ügyesebben csinálják!
Jött megint egy PTS "javítás".... De ahogy elnézem a fiúk nem álltak megint a helyzet magaslatán ,de a fórumon is hasonlóan vélekednek most már nagy a felháborodás...mindenkinek fogy a türelme.... Ez kérem nem helyben járás hanem vissza lépés az előző verzióhoz képest. Az eddig működő 5.3-ban dolgok most nem vagy hiányosan működnek,kb mint az első 5.1 javítás után... Áteső gépek a póton persze random.... Az eddigi kormi beállítások csak részbe működnek ,minden kilépés után újra kalibrálás mert elfelejti,stb.....a többit már nem is néztem,ez a játék egyenlőre kuka.... Ha így halad ez a játék Karácsonyra talán működő képessé teszik.... Részemről asszem ennyi volt.... Majd ha kijön a végleges a PTS után akkor ránézek..... Hétről hétre csak megy a tesztelgetés de előbbre nem nagyon jutunk......
A PTS-en igen . Amin most játszol azon egyenlőre nem, javítás alatt van.... https://kepkuldes.com/image/KkHVHl https://kepkuldes.com/image/KkHvN7 https://kepkuldes.com/image/KkHzWm Utoljára szerkesztette: eta32, 2020.06.01. 21:00:01
nem volt semmi felfedezni a Scout-al…(eddig még csak ez van meg +a chevi1500as) sokkal nehezebb terep mint a Michigan 1-es térkép... pillanatok alatt fel lehet borulni és ugye garázs sincs! a Scout-nál ilyen terepen el kell felejteni az automata váltót mert nagy a motor nyomatéka, főleg ha még upgradelted is :)… a snowrunner upgrade 3 low gear fokozata tökéletes ilyen terepre... én rendszeresen használom... automatát már csak sima úton használok.. és végre itt, találtam egy normális munkagépet!!!, amivel a küldetések nagy részét meg lehet csinálni...:)
: üdv.
Én még " kilövésekbe" nem futottam bele, de út szélén bájosan ringatózó, vélhetően nőnemű, twerkelő trailerekbe annál inkább. :)
A net tele van hasonlókkal.... A fórumon is nem egy vidit láttam hasonló űrbe kilövésekről stb stb... Nekem a teszt mapon egyszer a trailerem úgy megcsavarodott "S" alakban hogy öröm volt nézni.....pedig csak le-fel kapcsoltam...
Van a jatekban humorerzek is :) A WhiteStarral sikerult visszaugyeskednem a hegyoldalon lecsuszott Fleetstart es a trailert az utra (elszorakoztam vele vagy egy oracskat), aztan amikor az uton ra akartam ujra kotni a trailert, az egesz hobelevancot megtekerte, feldobta a levegobe autostol-trailerestol, csattogtatva mint egy csephadarot. Aztan bukfenceztek lefele a hegyoldalon, meg sem alltak a to fenekeig
"komolyabb gép NEM FÉR ÁT a sziklás szűkítőknél" Én voltam. És azért írtam, mert úgy is volt! Ha te nem férsz át... A játékot meg azért bíráljuk, mert ennyi pénzért, ennyi törődéssel, HARMADSZORRA már lehetne jó is. DE NEM AZ! Mármint a tartalmak rendben vannak, csak szinte mindenhol hibádzik. Ez van! Nyugodj meg, hogy addig fogjuk bántani, amíg jó nem lesz. Tudod miért? Mert mi a JÓ JÁTÉKÉRT fizettünk és nem egy fércmunkáért! Amíg ez így lesz, addig mi vagyunk a károsultak. Ha úgy tetszik, meglopott minket a fejlesztő csapat/cég!!! A fórum meg azért van, hogy kiírjuk magunkból a fájdalmunkat, majd együtt sírdogálva haladunk tovább az élet rögös útján! Van esetleg ezek után még valami kifogásod? (csak okosan!)
Rakományokról.: Ha a valóságban a rakomány meg tud mozdulni, akkor azt meg is ette a fene!
RakMa...! Íme a halmozhatóság netovábbja! :0 https://youtu.be/OcexI5618CY
Aborg! Pontosan! És újra köszi az infókat! Én ha lehet mindig felveszek innen-onnan árut, majd olyan küldetést választok ki, melyhez a spontán felpakolt termék éppen kell. Lepakolom, majd folytatom az utamat, hiszen ahogy helyesen említetted, félbe lehet hagyni az adott kiválasztott küldetést. Persze kérdezhetitek: miért jó félbe hagyni küldetést? Nos, egyszerű: mert a játék első szakaszában nincsen megfelelő járművünk stb, meg sok felesleges utazgatás is megspórolható. Más: engem a gyors kameramozgás nagyon zavart ami gyárilag volt beállítva, most a csúszka alsó harmadán már lassabb, pontosabb a kamerakép, nektek is ajánlom.
Kifejezetten tetszetős egy-két mozzanat a rakományokkal, fel sem tűnt, hogy nagyon különbözne a mudrunner-ban megszokottól. Pl. a rögzítők is elpattanhatnak: link (Viszont a rakomány halmozhatósága nem tetszik igazán: link)
-amikor feloldunk egy kilatotornyot, automatikusan megjelennek a terkep bal oldalso listajan (azt hiszem a harmadik ful alatt) szurke kis irat-ikonnal egymas ala kilistazva az uj kuldetesek. Sot, a vadiujakon valami sarga ize is van, jelolve hogy ujak (miutan eloszor raklikkelsz, a sarga jel eltunik, jelolve hogy mar elolvastad). Persze ezek a kuldetesek a terkepen is megjelennek. Eloszor mindig oda kell hajtani ahol a terkepen is lathato az a kis kis irat-ikon. Ott tudod aktivalni (elvallanni) a kuldetest, ezutan mar a terkep bal oldalso listajan megvaltozik szurkerol feherre. Nem kotelezo teljesiteni is azonnal a kuldetest, nyugodtan aktivalhatod a tobbit is, vagy foglalkozhatsz massal.
-a mar aktivalt kuldetesek kozul barmikor kivalaszthatsz egyet ( a terkep bal listajan), es ott nyomhatsz ra egy "kovetes" gombot. Ekkor megjeloli a kis irat ikont egy piros pontocskaval (alig eszreveheto), es maga a terkepen kijeloli sarga rombuszokkal hogy hol kell felvenni az arut (felfele nyil), es hol kell lerakni (lefele nyil). A kepernyon meg a HUDon irja is jobboldalt mi az aktualis feladat.
Nem is kell befejezni egy feladatot, peldaul amikor talalt autot kellet javitani (az volt a kuldetes celja), nem volt elegendo javitopontom, ezert felbemaradt, csinaltam mas kuldetest, aztan valamikor kesobb arra jarva befejeztem a javitast.
hi. van is egy küldi, mikor menteni kell egy kocsit és emiatt a "szűkítés" miatt, jóval nehezebb volt megcsinálni... üdv.
Nos nem csak a kezdőknek okozott fejfájást Pl. melyik áru melyik, a piktogramok nagyon gyenge megvalósítása,az elején hidd el mindenki küzdött vele ,ahogy azzal is hogy most akkor mit és hova-honnan kell szállítani,sokszor nem volt egyértelmű,de idővel rájön az ember. Mint írtam korábban,pl: ha nem nézel utána nem biztos hogy egyszerre rájössz hogyan is lehet feloldani némelyik átjárót...(orosz map1-ről a 2-re) vannak furmányos megoldások. Hogy ezekre magadnak ,kell rájönnöd vagy le van írva előre minden ,hát ki tuja melyik a jobb,mindenki döntse el magának. Én szeretem a ha fel kell fedeznem valamit vagy utána kell hogy nézzek,itt-ott... Egy másik példát hozok fel: a G27 kormit alapból nem támogatta a játék (most már a custom szekció működik PTS-ben ),pedig nagyon sok usernak van ilyen. A hivatalos fórumon is fél megoldások voltak rá. Én a magam erejéből megtaláltam a jó és működő drivert ,amivel úgy működik mint a MudRunnerban. A készítők is idő közbe a menüt javították hogy a customban is lehessen használni a G27-et. Tegnap a hivatalos fórumban leírtam akinek ilyen gondja van, az mit és hogy csináljon és működni fog. Egyenlőre még csak a PTS-en ,de állítólag a jövő héten megkapjuk a véglegeset és akkor már abban is benn lesz a jó. Igazából mindig igaz a mondás "magad uram ha szolgád nincs" ráment pár órám de nem bántam mert most be tudom állítani a profilerben olyanra mint az elődöknél. Mellesleg egy félkész játéknál hogy is várhatná el valaki is hogy még információkkal is el legyen látva....
Nem arra gondolok hogy ne rogzitsuk az arut hagy csuszkaljon. Gondolom ti ujoncok vagytok, ez az elso "Spintires" jatekotok. En arra gondoltam amikor a szallitott hosszu fak fizikajarol irtam hogy lerogzitve is van fizikajuk. Nem nagyon talaltam igy hirtelen errol jo videot, csak ezt (sajna elegge rangatja a kamerat), de valami azert latszik, oldalba is gordulnek, hanem fel le is rugoznak. :
Kereshettek a farakodasrol is valamit, vagy a legjobb ha kiprobaljatok a Mudrunnert, meglatjatok magatok. Ezek szerintem igenis a forum temajahoz tartozo dolgok, miert is ne irjuk le azeszreveteleinket. Foleg a Mudrunnerral valo osszehasonlitgatas jogos, hiszen ez az utodja. Ha kerdesetek van, nyugodtan kerdezzetek, ha valaki tud akkor segit. Magamtol mit is irjak? Ha lejjebb olvasol talasz olyan hozzaszolast is amiben megosztom ha valamire rajovok (peldaul a kuldetesek parhuzamos vallalasarol irtam nemreg. Vagy esetleg aki nem jott ra a garazsban levo folosleges alkatraszek eladasara:
ha a garazsban kinyitod peldaul a motorcsere menut, akkor ott latod bepipalva hogy milyen motor van beszerelve az autodba. A lakat jel ugye azt jelenti hogy meg nem hasznalhatod. Es amid megvan, de nincs beszerelve, azt szammal irja: peldaul 1x, 2x, vagy ahany darabod van a garazsban az adott alkatreszbol. Ezeket el tudod adni, ugy hogy a jobb also sarokban, ahol a hasznalat gombot nyomnad ha hasznalni akarnad az adott motrot, nem azt nyomod, hanem a mellette levo eladas gombot. Ha sikeresen eladod, akkor mar nem azt irja az adott alkatreszhez hogy pl. 1X, hanem az arat irja oda, mivel mar nem a tied, es ujra meg kellene venned ha hasznalni akarnad. Utoljára szerkesztette: Aborg, 2020.05.30. 11:41:48
Még a játék megjelenése előtt volt egy vidi ahol bemutatták a járműveket amik szerepelnek a játékban és mellé a valósat amiről "koppintották" Nem olcsók a licence kifizetni ,az ETS2-ben is sokáig sok kamion fantázia néven futott,engem ez hogy egy kocsi nem licence néven fut nagyon hidegen hagy,egy ilyen játéknál,inkább a viselkedése érdekel jobban. A hangok viszont nem hinném hogy licence miatt ilyen borzalmasak ,a váltóéról nem is beszélve. Jó lenne ezekkel is mielőbb kezdeniük valamit,de mivel sokkal égetőbb és több buggal kell megküzdeniük így asszem marad ez is a végére ,remélem azért nem hagyják így,csak ugye mire bele kerül, lehet már a kutya sem tolja vele....
Sokat írtak a realitásról, a gumik benyomódása meg egyebek. Ha oldal nélküli platón rögzitetlen árúval megy elötted egy kocsi, követed? Én nagyon lemaradnék ennek semmi köze a realitáshoz. Valaki azt írta ő mindent teherautóval fedezett fel nem használta a scoutot. Hát az a helyzet egy komolyabb gép NEM FÉR ÁT a sziklás szűkítőknél. Elindultam nyergessel egy úton és a felénél derült ki, nem fér át. Nem a hossza, a traktor szélessége miatt. Innentől erősen nézem a térképet és ha sziklás szűkitőt látok el sem indulok ilyen szerelvénnyel abba az irányba, üres traktorral sem. Jobban örülnék, ha a fórumban inkább információ, segítség lenne a kezdőknek és nem a játék fikázása folyamatosan meg a megszokott "benfentes" információk a játék fejlesztéséről a készitők szándékairol. Ilyenkor mindig az jut eszembe, az info írója esetleg napi kapcsolatban van a készítőkkel és tájékoztatják a terveikről? Az elején nagy segítséget kaptam a mentés kezelésérő, amiért nagyon hálás vagyok, de azóta csak ....méregetést látok, ami elszomorít.
Hm... érdekes! Hallottam én is ezekről a licencekről egyébként.
Egy lista melyik kocsinak mi a valós neve. Ezt a módszert pár játékban csinálják a jogdíj miatt, pl. az LFS-ben is.Fantázia néven teszik be a kocsikat, de a formájukról, alakjukról simán felismerhető
Aborg! Igen, lehetséges, hogy egyes pályákon majd lehet fát rakosgatni, nem lenne rossz! Viszont vihetsz úgy a SnowRunnerben árut nyitott platón, hogy magát a szállított táglát, fa meg fém alkatrészeket nem kötözöd le. Simán lecsúszhatnak, én próbáltam. :) Mindenki eldöntheti, hogy kínlódik kicsit vagy a könnyebb utat választja. Én az oldalfal nélküli platót vettem meg a Paystar-hoz. Nem kimondottan a leeső áruk miatt, de rájöttem, hogy ezzel lehet nehezíteni a játékot.
Ez a verda a SR-ben nem sokra menne :) De kar hogy nem lehet mar fat rakodni (gondolom az orosz terkepeken se fog lehetni - meg csak Michigant jatszom). Ha nem tudnam melyik jatek a korabbi, azt gondolnam hogy a SR a legregebbi, ahol meg csak ez az egyszeru darukar volt, aztan azt tovabbfejlesztve lett belole az az erdeszeti ronkfa markolo amit mar a Spintires ota ismerunk.
Az is remekul nezett ki (Spintires, MR) amikor a megrakott auton rugozott meg billegett a fa, remekul erzekeltette a fizikai mozgast, billegest. Ehhez kepest a SR-ben a rakomany mozgasanak latvanyossaga sehol sincs (marmint abbol amit eddig lattam, sok arut eddig meg nem vittem csak fa meg vasgerendat.) Lehet hogy vannak benne "fizikasabb" rakomanyok is (remelem).
Nos igen teljes mértékben osztom amit írsz. Olvasom a hivatalos fórumot ahol ahogy írod is a konzolosokat sújtja leginkább a hibák tömkelege.... Ja olyan hibába én sem ,csak már várom a PTS rendes megjelenését azt hittem a héten megjön ,de csak javítás jött rá. Én speciel a kormi támogatás miatt várom nagyon ,addig pihi van....a FFB funkciót bele tették így már igazi élvezet vezetni a kocsikat...no meg egyedileg tudom a kormira-váltóra tennni a beállításokat és működnek is... Én is elnéző vagyok ,mert azért amit lehet megtesznek javítgatják csak gondolom azt sem tudják hirtelen hova is kapjanak...
Eta32! Konzolokra még javítás sem jött úgy emlékszem, talán az első napi. Pedig konzolokon sokkal több a bug mint pc-n. Én ugye azon játszom. Azok a hibák illetve hiányosságok amiket írtam előzőleg továbbra is fennállnak, ilyen a világítások hiánya a járműveken, illetve a garázsban történő "select" funkció lefagyása, tárgyak lebegése stb.. Újra kell nem indítani a játékot. Manapság a játékokat a piacra kerülésük után minimum 2-3-hónapra rá szabad megvenni, addigra vélhetően a hibák javításra kerülnek...vagy akkor sem. Még a nagy cégek AAA játékai is hemzsegnek a bugoktól, de azoknál legalább folyamatosan történik a gyomlálás. Nagyon ritka a hibátlan játék, ha esetleg éppen nem bugosak, akkor meg rosszul vannak az adott platformra értve optimalizálva, szaggatnak, akadoznak. Ez nem a konzolok gyengesége miatt van, hanem a készítők hibáznak minden esetben! Egyébként szerencse, hogy a Snowrunner-ben egetrengető, a játékmenetet durván befolyásoló hibába ( még ) nem futottam bele, inkább csak bosszantóakba. Tetszik továbbra is, emiatt vagyok elnéző a game-el szemben. :)
Megint jött egy javítás a PTS-re (a sokadik...) nem tudom de olyan érzésem van,hogy ez egy kísérleti játék lett a készítők részéről,javítgatják toldozzák innen-onnan de csak nem lépnek érdemben előre ,bejelentik leírják a javítási listában hogy ezt meg azt javítottak ,de azon nyomban jön a válasz az userek részéről hogy még mindig fenn állnak a hibák amiket állítólag javítottak. Nyilván van amit javítottak és működik. Gondolom nem véletlen hogy még mindig nem engedték kiadni a rendesbe ... Nagyon nyögve nyelős ez így.... Ha minden "komolyabb" javítást ennyit kell betaban tesztelni hogy működő képes legyen,.....nem tudom vége lesz é egyszer....inkább megunják a készítők és valahol félúton abba hagyják tessék eddig jutottunk ezzel kell játszanotok, persze a háttérben mi dolgozunk gőz erővel csak hát....
Na igen. Az ismétlődések miatt pont meg is ette a fene!
Köszi! Tényleg hasznos, de inkább a frissített képet ajánlom ugyaninnen: https://i.imgur.com/YadMaxw.jpg (Ha megfigyelitek, vannak különböző típusú áruk, azonos ikonokkal. ) Utoljára szerkesztette: RaKmaTakaTa, 2020.05.28. 21:01:20
Meg az is fura hogy mielőtt a küldit elkezded aktív fehér a listában,ezzel még nem is lenne gond ,csak mikor a küldit teljesíted akkor is ott marad a listában de inaktív (szürke),mint mikor nem fedezel fel egy kocsit vagy pótot... Mit keres a listában???
eta32 #1675 Ezt a fórumból másoltam.... Utoljára szerkesztette: eta32, 2020.05.27. 21:13:25
"Ami azt illeti hogy nem lehet a terkepeket 100%-ra teljesiteni: nem az idofutamok miatt van ez? En ugyan meg egyet se inditottam, de valaki irta hogy a teljesites utan is ott maradnak ezek a feladatok es ujra lehet probalkozni, jobb eredmenyt elerni."
Erre maguk a készítők sem biztos hogy tudnák a választ. A hivatalos fórumban nem egy topic foglalkozott a kérdéssel ,de válasz hivatalos forrásból ez eddig nem érkezett ,de minden topicot én sem olvasok át így bármi lehet... A fórumozók részéről a GMC jelölték meg oknak,egy másik mapon is egy másik küldetést.....így mindenkire rá van bízva a megoldás. A első Black Riveren nekem ott maradat minden idő futam,a teljesítések után is, volt amelyiket 2x is teljesítettem.
"A terkep deli reszen van egy GMC 9500-at javitos kuldetes (tele is kell tankolni), de az nem bug hogy nem kapjuk meg"
Jaaaaa. Csak furcsa volt, hogy ottmaradt! El is vontattam a garázshoz!
Sikerult a masodik terkepen (a gatnal) egy kuldetesben megkapnom a WhiteStart. Kicsit nehez volt vontatni mert nem tudtam beleulni amikor benan vette mogottem a kanyart hogy korrigaljam, de jo moka volt. Egy szerpentines reszt nem birtam beszedni de sikerult kerulot talalnom. A megjelolt celteruletre erve megkaptam. Talaltam hozza elsokerek meghajtast is, megemelt alvazat is. Ha majd rakhatok ra jobb gumit egesz jo lesz. Csak meglehetosen hosszu.
A terkep deli reszen van egy GMC 9500-at javitos kuldetes (tele is kell tankolni), de az nem bug hogy nem kapjuk meg. Ott csak javitast kert a megbizo, penzjutalom jar erte.. A WhiteStar feladatnal irta is hogy a kuldetes jutalma maga az auto lesz.
Ami azt illeti hogy nem lehet a terkepeket 100%-ra teljesiteni: nem az idofutamok miatt van ez? En ugyan meg egyet se inditottam, de valaki irta hogy a teljesites utan is ott maradnak ezek a feladatok es ujra lehet probalkozni, jobb eredmenyt elerni.
Ja, a Scouttal kulon sportot lehet uzni belole hogy az utolso pillanatban elrantott kormannyal visszabillentsuk az egyensulyt mielott borulna :) Persze nem mindig sikerul, de mar eleg jo vagyok benne. Ha meg potot is huz az eszrevehetoen stabilizalja, lenymja a hatulljat, nem borul olyan konnyen. Utoljára szerkesztette: Aborg, 2020.05.27. 18:35:54
Apropó GMC ,mi már megint ,ebben is rossz játékot kaptunk.....van akinél ez is működik.... igaz hogy a hivatalos fórum külön topicban foglalkoznak vele,hogy ez is meg még máshol is vannak hasonló anomáliák bugok.... A póteladósat már az első héten tudtam ,a fórumon írta valaki.... Ha úgy jön ki a lépés elvontatok egyet-egyet és eladom... Egyenlőre, mióta kijött a PTS csak tesztelgetek,a karriert felfüggesztettem,megvárom a véglegest, a kormi támogatás FFB,beállítások stb miatt,úgy azért már sokkal jobb lesz a játék.... A modoknál vannak bizony elrugaszkodottak... Mivel a Navistart 5000-MV nem kaptam meg mint előrendelő sok más előrendelővel együtt...., csak ezért töltöttem le ,más módom nincs ,nagyon nem is kell,kocsikkal jól elvagyunk látva...
Megközelítőleg 300K-t lehet keresni azzal, ha minden régióban minden utánfutót összeszed és elad az ember! Mivel nem lehet átvinni egyik régióból a másikba, érdemes akkor megcsinálni, amikor végeztünk egy-egyel. (Michigan, Alaszka, Vagy akár az orosz, de azt gondolom mindenki utoljára hagyja. Jól fog jönni a zsé később. A kicsiket és a tartányos félpótokat meghagytam. Még jól jöhetnek, ha egyszer újra elkezdenék játszani...