Vannak benne járművek, amikhez alapból vannak kiegészítők. Csak ezért nem kell modokat letöltened. Igaz, vannak járművek, amelyekhez nem elérhető minden kiegészítő, de ez a balansz miatt lehet. Ha azokon felül akarsz más módosítást vagy járművet, akkor érdemes csak modokat letöltetni.
Nem tudom. Szerintem tudja kezelni.
Csak az Epic store-ban lehet (és érdemes) megvenni, más forgalmazó nem árulja. Ez egy netes forgalmazó mint a Steam. Dobozos verziót ne is keress. Két féle változat van. A sima ami az alapjátékot tartalmazza és a drágább prémium, ami a 4 db később jövő DLC-t is tartalmazza. (értsd amint megjelenik nem kell már megvenned). Az alatt legfőképp további járműveket és térképeket kell érteni. Utoljára szerkesztette: Nohab, 2020.05.18. 17:36:57
Sziasztok! Én még csak most találtam rá a Snowrunner játékra, és már most tetszik a bemutatók alapján. Olvastam hogy alapból nem minden autó, gumik, pótkocsik vannak benne, hanem különböző mod-okat kell letölteni hozzá?! (ne kövezzetek meg a tudatlanságomért légyszi! ) Ez a mod-olás csak eredeti vagy letöltött játékkal is megy? Mivel hajt a kíváncsiság, mit ajánlotok, hol érdemes megvenni a játékot? (ahol van is belőle, mert most úgy néztem hogy sehol nincs készleten) Köszi a segítséget! Utoljára szerkesztette: Howkeddlee, 2020.05.18. 12:52:42
Köszi.. Azt le tudnád írni pontosan, hogy tudom vissza rakni a 4.6 -os verziót mert akkor én is azzal tolnám. Gondolom akkor az automatikus frissítést ki kell majd kapcsolnom utána,ha ezt felteszem és ezt szeretném használni.??? Köszi előre is..
Michigan 4/4 Drummond Island, mivel ezt fedezed fel utoljára ez a 4ik, A 4.6osnál nincsenek ilyen átesős , meg rakomány eltünős bugok mint az újabb verzióknál, most már úgy vagyok vele ha nem fogok valami játékmenetet akadályozó bugba belefutni akkor ezzel lesz először végigtolva single rész, a jelenlegit meg bütykölgessék csak. #1598 Mivel keveset fogyaszt és van hozzá speedway váltó így régión belüli gyorsabb a nagy távolságú áruszálíltás, vagy nagy fogyasztású járgány+felépítmény+rakomány szállítása a könnyen járható útvonalon , de egy darus platóssal vontatva vontatva difi és összkeréknélkül is hatékony lehet csak ki kell tapasztani melyik terepen mennyi rakománnyal lehet terhelni.
Az összes teher autó féltengelyes....meg a dzsippek is. Különben hogy vinnék át a hajtást a kerekekre,de erre is léteznek alternatívák,de ebbe nem mennék bele. Csak vannak külső láthatók amik mindegyik végén csuklók találhatók és belsők amik a "hídházban" belül találhatók a differenciálművel együtt ezek csak tengelyek mereven a végükkel. A külső féltengelyeseknél ,ahol látod magát a féltengelyt ott a váltóműben található a difi vagy külön . De van ahol a váltó és az osztómű is külön van vagy akár egybe is építhetik akár a difivel is.... A mai moderneknél már nagyon sok lehetőség megoldás létezik van de a régebbieknél is volt ha nem is ennyi. Apropó váltó....ez az automata ami most van benn,engem akkor is irritál ,rühellem. Sokszor azon kapom magam hogy nyomkodom a kuplung pedált,és váltok a H váltóval. Annyira beidegződött és megszoktam ,ha másért nem a Mudrunner miatt is...
Megy ez :) Gondoltam ra hogy remek lenne a jatekban egy GTA szeru visszajatszasfilm-editor is, azzal is el tudnak tolteni rengeteg idot!
Talaltam egy cseh Tatra-tortenelmi filmet, nezzetek meg innen par percet, nem semmi terepjarok voltak mar akkor is! Szinte valoszerultenul konnyen gyurik le a terepet. Nekem kulonben is a feltengelyes teherautok a kedvenceim. Tatra archiv film
végre már sikerült elérni a 6. rankot.. így már tudok végre venni egy normális gumit a GMC-hez.. már nagyon kellett rá... nagy nehezen találtam megint egy Suspensiont és akkor mihez jó.. hát kizárólag a Khanhoz!! még ebből is nem tudom, h hányféle/hányfajta lesz? áhh... :)
a Kodiacot sikerült kihúznom, de ez az Oil Tank kicsit szenvedős volt... de élveztem... direkt nem akartam nagy gépet használni. Utoljára szerkesztette: chris0000, 2020.05.17. 19:05:32
A BM17 az nem volt eldugva azt el is adtam hamar mert diff.lock nélkül nem fogom szívatni magam,mikor ingyé van jobb.... Ami el van dugva az ANK MK38 Bakker most nézem már beletoltam a játékba 70 órát,de nagyon messze a vége. Utoljára szerkesztette: eta32, 2020.05.17. 18:32:08
Nos igen van néhány ami csak dísznek jó ...ki sem próbáltam ,de nem is fogom ,minek....? De vannak jók is, nem is kell sok... Az egyik amit találtam Alaszkában az nem tudta a diff.lock-ot így pár fuvart toltam vele és vissza hoztam arra a mapra ahol van garázs és már adtam is el. A másikat megtartottam az jó minden téren,még alap állapotában is. Feltuningolom majd mikor kell.... Olyat nem is érdemes venni ami nem tudja mind kettőt,AWD .dif.lock. Nehéz terepen csak a szívás van velük.már pedig vannak szívatós részek minden mapon. Most Oroszba megvettem a 6 tengelyes dzsippet (YAR 87) ,feltuningoltam,a khan elbújhat mellette,igaz nem rossz ,de ez stabilabb és jobba is tetszik egyszerűen imádom. Jó lett volna Alaszkában is felfedezni,volt szenvedés ,de legalább volt kihívás. Az International Loadstar 1770-al toltam végig alaszkát ,nyilván feltuningolva már amit lehetett,sajna a rugókat nem tudtam megemelni ,nem volt rá meg az upgradem. Így volt sok csörlőzés a hegyekbe ,de nagyon szórakoztató volt.
Nevesíthetnéd a kegytárgyakat! Olyan rég csináltam, hogy elfelejtettem melyik - melyik! A garázs melletti az a White Western Star ugye? Amelyik meg el volt dugva a Royal BM17?
Ezek a kamionok se difi se összhajtás mégis mire jók? Vettem egyet próbakép pár perc után eladtam, alkalmatlan volt.
Nos Alaszka összes map felfedezve. Érdemes ide is ellátogatni,ha másért nem a 2 ingyen kamionért....Így aztán már nem kell a pénzt annyira számolgatni,ha valaki eladná őket.... Igaz a jobbik picit el van dugva de simán megtalálható. Már csak Orosz 2 map hiányzik,a felfedezésre várók közül,bele is vetem magam az Orosz tajgába..
Michigen Black River egy sétagalopp a Smitville Damhoz képest.Főként az towerek és az a kurva kőbánya:) Az Island Lakere csak benéztem.
Döngetek alaszkában az ingyé kapott kamionommal a tuning után üresen ,az egyik kanyarban a jeges aszfalton jött a kanyar bumm bal első defekt a szalag korlátok eléggé veszélyesek .....Még jó hogy nem volt messze a garázs ,a felni is szépen nézet ki....,mondjuk nagy gondot nem okozott de a dagonyában már nehezen evickélt. Most rákattantam alaszkára nagyon ott van ez is a szeren....eddig.....rengeteg dolog van itt is...2 map van felfedezve az egyik eléggé nagy a másik kisebb a többit majd még fel kell fedeznem.... Utoljára szerkesztette: eta32, 2020.05.16. 18:52:16
Amikor már harmadszor daruzod vissza a túlméretes rakományt, és már az összes szentet lekáromkodtad az égről, hidd el jól fog jönni ez a trükk!!! A kulcsszavak a GYORSAN és az ASZTALRA. Akár egy Alt-F4-et is be lehet vetni. De az is lehet, hogy már javították. Nem mostanában használtam. A Recovery gomb nálam is annyit jelent: "A halál időpontja..." Utoljára szerkesztette: Jóózsf István, 2020.05.16. 14:24:53
hi. #1576, #1577, #1578 thx az infokat… a Kodiacot már sikerült kiszenvednem... amit beadott Khant és Navistart nem is használom, mert nagyon erősek és így nagy könnyítés lenne a kezdő térképe(ke)n... később veszem elő őket, mikor már érezhető, h kell... üdv.
Köszi a tippet ,de ha már felborult akkor elmenti,legalább is eddig ,de erre még ráfigyelek. Igazából nem gond,nálam ettől csak még jobb a játék magam rakok bele nehézséget kihívást.....ha újrakezdem és kínlódok kicsit még.... A mudrunnernél is azokat szerettem mikor nem győztem egyiket a másikkal kihúzogatni az árokból így kb 2x annyi idő volt egy map mint alapból , A kodiakot is mikor húztam ki, berongyoltam a kamionnal ,majd alig tudtam vele kihúzni ,a végére még a khant is be kellet vetnem hogy elérjen a kamion csörlője a parti fákhoz és így sikerüljön kikecmeregni.
Más : Nektek is a sprit küldiket (időre küldik) Black River ,eddig ezen mentem csak, ezeket végtelenségig meg lehet ismételni soha nem tűnnek el az indító markerek.... Vagy ez is BUG ???,hamar a legkönnyebbiket le is toltam próba kép . Megadja a szint növekedést is és a pénzt is érte.... Jó nyilván uncsi lenne tizedszere is ugyan azt és ott letolni ,de egy F1-es futamon is némelyik pályán 70x körbe mennek.....
Nos megint csak ismételni tudom magam....Minden szavaddal egyet kell hogy értsek ,ha akarnék sem tudnák belekötni....
Két játékban is voltam (Az egyikben még vagyok is) Béta tesztelő. Nem nagy ügy. De, hogy ezért fizessek?!?!?!?!? Egy "kívülálló" azt gondolná, hogy azon a rostán minden fennakad. Egy frászt! Van olyan hiba, amit hiába jelentenek le, nem tudnak, vagy nem is akarnak vele kezdeni valamit. Egyszerűen ez a trend, hogy kiadják félkészen. Némely esetben még annyira sem. Aztán majd lesz valami. A felhasználó meg egye a kefét! Addig ez így is lesz, amíg a játékosok nem tesznek ellene valamit. A valami meg az, hogy megvárni amíg jó lesz minden a játékban és csak akkor megvenni. Így nálunk lenne az előny és az egyre pofátlanabb fejlesztők kénytelenek lennének JÓL dolgozni! Nem! Nem érdekelnek a fogadatlan prókátorok. Nem kell védeni őket. Az sem érdekel, hogy ez a piac. Tudom mit beszélek. Minden vonalon egyre jobban szarnak a fejünkre! A kedvenc játékom fejlesztői is pont ezt csinálták: Kifizettem a megjelenés előtt egy rahedli pénzt aztán 15 hónapon keresztül szidhattam őket mint a bokrot. Ugyanis, annyi kellett még, (És egy DLC) hogy elérjék azt a szintet, ahol kiadáskor kellett volna tartani! Vagy egy általánosabb: Ghost Recon Breakpoint. Nem kell bemutatnom ugye? A 2.0-nál (Amikor volt az ingyenes hétvége) örömmel adtam ki érte pénzt. Főleg, hogy addigra annyira beesett az ára, hogy a hülyének is megérte. Szóval arra buzdítok mindenkit, hogy fogja vissza magát és csak azért adjon pénzt ami meg is éri. Én ezt nevezem piacnak!
Endy! A borulásra a legjobb megoldás a játék egyik hibája: Azonnal az asztalra kilépni! Nem fogja elmenteni az eseményt. Újraindítod, et voila! Utoljára szerkesztette: Jóózsf István, 2020.05.16. 13:12:41
Ja ja nem győzök menteni én is biztos ami biztos ,meg ugye megnehezítettem magamnak hogy ha borulás van, egyenlőre 1 kamionnál ,kezdés elölről (legutóbbi mentéstől) nincs segítség... Kérdezném nálad nem esnek át a traileren a kocsik ha szállítás miatt feljársz rájuk??? Mert ezen kívül én sem találkoztam olyan buggal ami miatt ne tudnám tolni folytatni vagy akadályozna ,legalább is eddig. Michigen alatt mit értesz mert 4 map van mindegyiket végig toltad???? Én most végzek az elsővel igaz alaszka meg orosz már részben felfedezett de, ott is szállítani kell hogy tudjak tovább menni felfedezni,csak kellenek kamionok oda is.
Folyamatosan bütykölik a további tartalmakat is mert elsősorban a pénz a lényeg, így nem véletlenül jönnek ezek az egy lépés előre két lépés hátra updatek. DLC6 - PHASE 1 Search and Recover Audience DLC7 - PHASE 2 Explore and Expand Audience DLC8 - PHASE 3 Locate and Deliver Audience DLC9 - PHASE 4 Expansion Audience Feltételezem a v4.6 ot még úgy ahogy csak-csak tesztelgették , de amik azok után jöttek azt maximum a community, azért majd mindenki gondolkodjon el a fejlesztő következő termékének vásárlása előtt, hogy akar-e 40+ €-ért beta tesztelő lenni. Anno a spintires estében adták a pit mapot (ami persze alapból a lezárt garázs miatt nem működött) engesztelésül mert mert az a játék is elég gáz állapotban jött ki. A legelső verzió multijában még nem volt jelen a szellemautós marhaság, de mivel így volt egyszerűbb megoldani a problémát így ezt természetesnek vették a következő rész esetében is. Itt most v4.9-nél hasonló megoldásnak tűnik ez az jármű járművön vagy tartozékon való 'átfolyás' is csak szellemmód nélkül, de ez hiba v4.6 esetén nincs. Odaáig eljutottam hogy Michigannél 1 feladat van hátra és egy nagyobb buggal találkoztam amikor a 4ik mapon egy épített híd egyik oldaláról a tankernek épített Western Star-al nem lehetett visszajönni mert átesett a texturán, de első áthajtáskor, meg az össze addigi Michigan-ben fellelhető járgány esetén tökéletesen működött és mivel a híd mellett van egy elkerülő út is így ez sem olyan bug ami tönkretenné a játékmenetet. Mindenestre minden játék indítás előtt ajánlott egy saját kezű mentés, vagy a paranoiásabbak nézzenek szét a focus fórumán ott linkeltek félóránként 'mentő' automatizált scriptet is.
Az nem ,de ez most a mudrunner óta miért lett az(akkus)???? Ez egy könnyítés megint ,akár honnan is nézzük,ahogy a többi részében is mindenhol vissza köszön. Nyilván mindenki úgy használja és játszik ahogy neki tetszik ,..... De hiába akarok én hard modban játszani ,nincs benn ,talán egyszer lesz ,de kb a játék jelenlegi állapotában ez lesz az utolsó amit a készítők bele raknak majd ? hónap-év után...de erre is csak ígéret van ,azzal meg már rég tele a padlás.... Még szerencse hogy pár dologban az ember valamennyire meg tudja "nehezíteni" magának a játékot ,hogy ne legyen teljesen árkád és uncsi. De most is fenn tartom míg normális kormi támogatás FFB-el,ami most van benn az minden csak nem FFB. Ja igen ha ezt használom (FFB) akkor a kormány elfordulási szög lekorlátozódik 180 fokra,vagyis le van butítva conroller ,bill használathoz. Ha enélkül akkor lehet annyit állítani amennyit én szeretnék,viszont nincs FFB. Normális manuál H váltó manuál pedálos kuplunggal,nem előre megírtan ,hanem ahogy az user szeretné oda állít mindent. Itt kezdődnének a hard mod alapjai ahogy az elődöknél ez alap volt. De egyértelműen nem ebbe az irányba mentek ,inkább árkádosabb irányba,no meg igazából egy félkész játéknál ,talán még fel sem róható.....annyira.... Itt van annyi bug a fórumokat szemezgetve olvasva hónapok kellenek mire minden platformon normálisan működő képes lesz a játék. Majd ezután jöhetnek az egyéb "fejlesztések" amiknek már alapból benne kellett volna lenni a játékban. Ne akarjanak új térképeket, kocsikat, stb..bele tenni mikor a meglevők is bugosak.... Mielőtt bárki azt hinné ezek csak az én "vessző paripáim",nem, sokan velem együtt ezen a véleményen vannak,vagy hasonlón...ha a fórumokat olvasom. Utoljára szerkesztette: eta32, 2020.05.16. 07:27:32
Akkumulátoros csörlőt nem érzem irreálisnak. Főleg, hogy a valóságban is inkább az dívik! Fejből nem is tudnék osztóműre kapcsoltat mondani! Teherautónál, természetesen fordítva jellemző.
Nos igen érdekesek az erő viszonyok. Nálam pl: nincs is olyan hogy nem jár a motor és tudok csörlőzni. Tudom hogy a fejlesztések között van ilyen elérhető opció,de azért annyira nem akarom le árkádosítani,eléggé az, ezek a könnyítések nélkül is. A khanra is csak a motor fejlesztést tettem így bivaly erős de a kamionomat még nem tudta vissza fordítani ha az oldalára borult mert az önsúlya kevés hozzá... . A tuning is a felhasználható és engedélyezett volt csak,ezen kívül nincs rajt más. Se + javító és üzemanyag a tetőre se jobb csörlő az alapnál. Így aztán sok küldit kellett újra az elejéről kezdenem ,vagy borulás vagy üzemanyag hiány miatt. Csak hogy legyen kihívás és ne legyen annyira könnyű. Olyan sokszor van hogy a khant vissza rakom a garázsba de ezt is csak az üzemanyag miatt vagy ha felborult. Mint írtam 1 kamion és a khan az össz kocsi amivel letoltam a küldiket Black River mapon. közbe gyűjtöm a következő mapra a lóvét. Arra jó hogy a kis személyeket ezzel húzkodom ki és még ha kifogy a kamionból a benya ezzel viszek neki ami a tankban elfér. Tudom ez így elég macerásnak hangzik ,de ha minden sarkon tudok tankolni akkor 20-30 óra alatt lezavarnám a mapokat... Majd a többinél már kellenek a tanker pótok és nem lesz recovery mivel sokban nincs is garázs a kút is kevés ,na ott majd lesz kihívás és oda kell figyelni mit is csinál az ember. Ami a realisztikát illeti a múlt héten az egyik kocsikihúzós küldinél a nehezebbik megközelítést választottam a mély víz felől indultam neki,na gondoltam itt annyi elmerül azt sanyi....de nem , szépen leúszott a khan a vízen ,mikor már talajt tudott fogni az egyik szigeten onnan meg már kimászott a saját erejéből. Ha nem látom az egészet azt hittem volna hogy ez még hajónak is jó,oly szépen siklott a vízen. Fura helyzet volt mert mikor a kormit forgattam mint ha az irányát is tudtam volna szabályozni merre menjen persze csak minimálisan. A motor természetesen járt,mivel a tetején van a levegő szűrő kimenet. fel sem borult. Pedig az ablak üvegekig ért a víz. A folyó sodrás vitte lefelé...szó szerint úszott.... Biztos a ballonos kerekek miatt... Érdekes volt mert a kerekei nem értek le de nem süllyedt el....elég tiszta volt itt a víz így jól látható volt minden szitu...
Kicsit talán túl erősek ezek a személyautók. Az persze nem gond, ha talpra tudok állítani vele egy teherautót, ha nincs más kéznél, de akkor is illúzió romboló! És ha már itt tartunk. Talpra állítás! Nem volt vele gondotok? (csak erős idegzetűeknek!) "Néhány évvel később...!"
De nehéznek sem,én direkt keresem a nehéz szitukat hogy ne legyen uncsi...a valóságot meg hagyjuk köszönő viszonyba sincs még a Mudrunnerrel sem,az irányítás stb....ha már a valóságot említed. Minden kocsit kihúztam a vízből, iszapból különösebb gond nélkül nyilván nem mind egy mivel . Semmi csalás, gondolom a khan nem számít annak. 1 kamiont használok és a khant ,de a task 2 híján üres ,abból is az egyik sprint futam.... A codiak még nekem is hátra van de szerintem még a khan is kihúzza hogy legyen valami kihívás... Írd le pontosan hol mibe és hogy akadtál el szívesen segítek. Most vagyok 8 szinten 53 óra után,de ezeknek egy része az alaszka 2 map és az orosz 1 map felfedezése is benn van. Természetesen a michigan összes map felfedezve.
A Kodiakot ki lehet, en kirancigaltam, kicsit persze elotte fel is javitottam. Annyira futotta hogy legalabb a "szaraz"foldre kihoztam. Aztan egy masik javitoszettel mar eleg jo kipofoztam es elmentem vele a garazsba. Persze semmi teleportalas, olyanra en nem jatszok. Azert persze orulnek egy rendes hivatalos hardcore mod-nak, lehetne a serules is erosebb.
így 30-40 óra játék után, szerintem egyáltalán nem mondható könnyűnek a játék, ami részemről teljesen rendbe van.. :) persze ha mindent úgy csinál az ember mint a valóságban...
pl.: a Michigan mapon az oil trailert és a beragadt, a map egyik sarkában lévő kisteherautót szinte lehetetlen kihúzni a mapon lévő kocsikkal vagy bármilyen addig elérhető fejlesztéssel...és a Kodiacot sem sikerült ami szintén vízben van, ráadásul szinte teljesen OFF-on van, még meg is kell javítani először... a pump küldetés 3db szintén...legalábbis nekem nem sikerült...
Köszi a segítséget,igazából csak egyszer próbáltam póttal aztán annyira nem merültem bele. Gondoltam meghagyom a legvégére legalább lesz miért vissza jönni ide ha már máshol nem lesz mit csinálni...ami soká fog eljönni...addigra már lesz tuti olyanom amire ráfér egybe minden.
Egy sima platós teherautóval meg lehet csinálni. Felkapod az árut, elindítod a küldetést és a fúráshoz mész először. Lerakod a két árut, majd vissza a fűrésztelepre üresen. Ott ismét kettő árut felraksz és irány a templom majd a ház.
Hozzá tenném a Navistart nem kaptam meg ,pedig előrendelő voltam,de nem izgat mert kamion van elég ,viszont a khannak nagyon örülök ,ahol lehet azzal tolom...
Na végre egy jó kis sprint futam (black river) a meterológiai állomások felderítése 10 perc valamennyi alatti időre aranyért, kizárólag belsőből engedélyezett. Igaz 2x futottam neki, a nagy igyekezet miatt felborultam,kár volt sietni így is sikerült 06:09 alatt teljesíteni. Még 1 ilyen sprint idő futam van de ahhoz kell egy olyan amire felfér egyben 4 rakomány mert póttal próbáltam eléggé lassú voltam,és körülményes,így csak a bronz lett meg.... Ez marad a legvégére mikor már a lóvé felvet.... A másik is bőven időben volt meg. Lehetett volna több ilyet is bele tenni,de majd a többi térképen lesznek....
-Szerintem is ugy az igazi ha az ember fejlesztgeti a gyengebb vardakat (orul a javulasuknak) es halad lassan az erosebbek fele. Egybol az izmosakkal kezdeni nekem se smakkolna.
-Ma engem is megbamult a farkas :) -A tetore szerelt villogot nem lehet kikapcsolni? -A legfekek kieresztoszelepe tobb autonal is valahova masfel meterre a motorhazteto fole van pozicionalva a semmibe. Szisszeneskor ott csap egy porfelhot.
ezt a free PRE+DLC-t nem értem miért rakták bele az updatbe... a garázsban van egy Khan meg egy Navistar kamion ingyen.. jó max nem használja az ember és maga keresi meg, vhol a játékban vagy veszi meg és fejlesztgeti…
hi. és #1565. a fordítók tudnának ebben segíteni... profik a témában... (Játékmagyarítások fóruma) itt az sg-n. üdv.
Természetesen. A totálkommander is kicsomagolja neked, de legjobb winrar-t használni és azon belül szerkeszgetni, mert az tuti. Egyszer próbáltam a totállal ki és visszacsomagolni de valami nem tetszett neki. Persze ha nem nyúlsz bele, csak nézegeted a tartalmát, akkor mindegy. Ez egy használati utasítás a modhoz amit említettem. Nyilván nem pontosan ugyanígy kell eljárni, de a lényeges mozzanatok benne vannak!
Installation : - Find your SnowRunner "client" folder containing all the .pak files by default it coud be C:\Program Files\Epic Games\SnowRunner\en_us\preload\paks\client - MAKE A BACKUP OF YOUR "INTIAL.PAK" FILE ANYWHERE ON YOUR COMPUTER - Right-Clic over initial.pak and choose "open with" and choose "WinRar" (if it is not in your most used list, you might need to browse your computer program file folder to find it) - WinRar window opens and displays the content of the initial.pak file - Still in WinRar, open the [media] folder, then classes one - Drag and drop all the files provided in the trucks folder of this mod in the winrar window - WinRar shows a popup window. Hit OK button (you can check that format is zip and compression method is normal) - A quick progress window might appear and disappear. Once done, you can close Winrar and any other window.
Én sem vagyok híve a piszkálgatásnak, de néha muszáj, mert mondjuk ordenáré baromságot kell helyretenni. Így került a képbe a láncos gumi is, ami jégen nagyon jól (Túl jól is) teljesít, de hóban kevésnek éreztem a különbséget! Azt meg had ne ismételgessem, hogy a való életben a HÓ-LÁNC (!!!!!!!!!!!!!!!!) mire is való!?!?!?!
Azt amit a Mudrunner alapból nagyon jól tudott. Ez amit írtál mint szép és jó de én nem modderkedni vettem a játékot ,hanem arra mire az elődöket is nagyon jól használtam.... Mire is.. H patent váltó kiosztás és felismerje a játék majd mindent oda kalibrálhassak ahova nekem tetszik e mellé manuál pedálos kuplung. A kuplung helye meg van a kiosztásban csak a készítők ahogy még sok minden mást is nem csinálták még meg, félkész sem.... Ez az automata nyilván nagyon sok játékosnak megfelel és kényelmes ,nekem ennék több kell ,de nem több mint az elődökben évek óta jól működő. A kormányokat ne csak úgy támogassa hogy lehet velük tekergetni, ffb jóformán 0.... A kormányokat felismerje custom is be lehessen kalibrálni mindent bárhova. Én mint felhasználó 5-10 perc alatt beállítok mindent a játék menüben és a játékkal foglalkozom vagyis használom ,NEM mindenféle fájlokba turkálok írogatok át dolgokat. Szerintem ezeknek alapoknak kellett volna lenni egy ilyen játékban ,főleg hogy az elődök ezt nagyon jól tudták évek óta. Ez a mostani váltó egy árkád játékra készült ....engem kifejezetten irritál ,még a való életben is. Soha nem vennék és nem is volt automata váltós kocsim. Itt meg a terepen ezekkel a nagy dögökkel a sárba az automatával kell @rakodni,meg a lassú gyors között váltogatni....két gomb-kapcsoló nyomogatásával. Á hagyjuk is megyek inkább a Mudrunnerrel, igaz ott nincs más mint fa rakodás ,habár mod mapokon már ennél többről van szó,de legalább van kihívás,abban a kevés tartalomban is ami benne van.
Van egy MOD a Nexus-on, ami a kormányreakciót változtatja meg az összes tipusnál! Na az nem volt egyszerű feladat. Minden autóhoz külön meg kellett mókolni. Ha jól látom 42 fájl...
És a gumik: (Illetve a komplett kerekek)
Elnézést kérek, hogy kicsit elragadtattam magam!
Utoljára szerkesztette: Jóózsf István, 2020.05.14. 09:08:33
Normális váltó alatt mit értesz? Mert a váltók áttételezését, fogyasztási paramétereit bármikor lehet változtatni egy kis XML buzgerálással, de azt, hogy a koma hogyan kezelje már egy mélyebb dolog. Mint kiderült, (Ahogy a neve/kiterjsztése is mutatja) az Initial.pak egy csomagolt motyó, amit kicsomagolva szanaszét lehet babrálni, majd visszacsomagolva felülírni a gyárit... Ahogy moddolni is lehet a játékot. (Valaki ezt mintha leírta volna, de most nem találom, hogy hivatkozhassak rá.) Anno, a gumik kapcsán merült ez fel, ugye. Na, az viszont nem olyan egyértelmű, mint a váltók. Vagy csak én voltam türelmetlen és nem néztem be minden bokor alá... Ez pöllő az "egyedi" terepváltó:
Nos igen teljesen igazak és valósak amiket írsz, minden szava. Most jön a de....ha már így belemerültünk... Mint korában írtam is rájöttem az "áthengeredés" egymáson való átmenő kocsik, mikéntjére,mint írtam megoldani ,nem tudom ahhoz ízekre kellene szedni a játékot és szerintem jó pár sort a kódokban át kellene írni ,de ehhez vagy nem tudják vagy nem volt még kapacitásuk a készítőknek,inkább az utóbbira ,tippelek,már csak a saját érdekünkben is. Nos a lényeg ha egyik kocsival a másik kb.4-5 méteres sugarán belül tartózkodsz, és átváltasz egy másik kocsira akkor van ez a jelenség BUG. Igazából mind egy hogy váltasz kocsit a térképen a listából bejelölve,vagy úgy hogy benn vagy az "átváltási körön" belül. Nyilván ez az átmenési lehetőség bug megszűnik mikor sokkal messzebb vannak a kocsik egymástól 4-5 méternél,értelem szerűen ez a 4-5 méter csak sacc ,nem tudom pontosan ránézésre ,de olyan dzsipp távolság és egy pici talán... A legfőbb gond az hogy ezt a bugot hogy lehetne kikerülni???? A mentésekre az elején rájöttem hogy is lehet okosan kiszedegetni és ha kell vissza tölteni ,hogy ne vesszen kárba a sok idő , mert tuti ez is valami bug ,vagy ha nem akkor nagy mínusz a készítőknek ,hogy a backup csak így tudja menteni az adott állást. Mondjuk ezzel a konzolosok szívnak szerintem nagyokat mert ott nem hiszem hogy így lehet ügyeskedni,de nincs konzolom így ez csak tipp. Ennek a sok bosszantó dolognak BUG-nak a fényében nagyon le vannak korlátozva egyes userek a játékban. Nem tudok egy kocsit elszállítani trailerrel ,stb stb...??? Mert amit linkeltél is vidit alább (egymásra pakoltak több kocsi) ezek szerint nekik ez a bug nem jön elő vagy nem tudom hogy??? Meglehet valamelyik hardver konfigurációban keresendő a probléma,ami okozza ezeket a bugokat,persze csak tippelgetek ,sajnos ahogy a készítők is ,mert megoldás a közel 3 hét alatt nem érkezett. Nagyon gondolkodom hogy egyenlőre felfüggesztem a játékot,míg érdemi fejlesztés javulás nem jön,pedig jó vele tolni de annyira mégsem,,ezek hol vannak és mikor lesznek,normális váltó??rendes kormány támogatás,ffb??? sok ordító Bug kigyomlálása???stb, stb...
Az sem egyértelmű, hogy van akinél igen, míg másnál nem. Nálam volt olyan, hogy szintén támasztásból egy félpót mellé álltam és simán áthengeredett a másik járművön, de a "következő percben" meg, (ugyanazzal a kombóval) toltam a félpót végét, hogy ne essen le az útról. Szóval... A rakodásnál is. A másik autóra nem, de a letámasztott/lecsatolt pótra lehet pakolni! A négy cementes, négy olajoshordós, stb küldetéseket félpóttal oldottam meg. Azt meg csak úgy lehet rakodni, (A végét) ha mellé állok...
én is mögé álltam egy trélernek, h ne guruljon vissza a lejtön… gondoltam így könnyebb lesz felhúzni...aztán nem sok értelme volt így, h átment rajta... :)
Nos vannak nagyon furcsa dolgok. De akkor legalább figyelmeztetne a játék vagy nem tudom...
Az tuti hogy valami a kódolással és a program megírással nagyon félre ment ,mert míg pl. nálam most is átmennek egymáson a kocsik,nem kell hozzá trailerre felállni ,van akinél meg nincs ilyen. Ahogy az sok vidin látszik. Arra már rájöttem hogy az átesésnek nem a trailerek az okai,nélkülük is átmennek egymáson a kocsik mint ha szellem autóvá válnának ,autó váltás után. Arra is rájöttem mi okozza, jobban mondva milyen esetekben történik meg. Persze nem úgy hogy meg is tudom szüntetni ,nem vagyok programozó ,meg ha az lennék se biztos hogy innen a kódrendszerbe bele lehet piszkálni ,tuti le van védve.... De ahogy látom a készítők is elvesztették a kulcsot a megoldáshoz...
Nem tudom de tetszett.... Azt írják a vidi alatti hsz.-ok hogy nekik nem sikerült ,még mindig átesnek a platókon a gépek ,na megyek meglesem én is van é valami változás,most már letöltötte nálam is..... Ami azt illeti a korábbi vidiknél is van akinek nem estek át a platókon ,valahogy szerintem nem mindenkinél okoz gondot,de valószínű még a készítők sem tudják az okát .....
Mondd csak, te szuperintelligens zseni! Ezt miért nem a 1501-re válaszoltad, ahol már felsoroltam pár járművet amihez lehet, vagy nem lehet csatolni a pótot? De azért köszönjük a klassz képeket. Ügyes vagy!
Ezt hívják CSAK ÍRÁS módnak? Néha elolvashatnád amiket ide irkálnak az emberek és akkor nem csinálsz magadból hülyét! Édesjóisten!
Itt a legújabb javítási lista. A hsz-okat átfutva ,mire itt érdemi javulás lesz ,beköszönt az ősz.....ezt most úgy összességében értem ,kormány teljes támogatás ,stb stb.... Amennyi bug van benn Konzolok, PC, minden héten tolni fognak egy javítást. Karácsonyra talán már élvezhető bugmentes lesz....de ez várható is volt egy félkész játéktól... "
Hello SnowRunners!
We have just released an update on all platforms to address various issues that have been reported, including a crash on PS4.
Thank you all for your feedback and reports, it has been very helpful in finding solutions quickly. Please check out our How To Report A Bug Guide if you have a bug to report.
Take a look at yesterday’s community update for an idea of what we have in store for our future updates! Patch Notes Consoles
Co-op
Additional invitation and connection fixes Fixed: some players were not able to accept a co-op invitation after quitting the game during a co-op session Fixed: host blocked after a guest exits a game while host was changing map with a guest's vehicle
Stability
Main rendering crash fixed (PS4)
Miscellaneous
Additional crash and freeze fixes Fixed headlights and brake lights issues Fixed a terrain issue in Smithville Dam
PC
Co-op
Cargo duplication fix Fixed the main menu disappearing or being blocked when players tried to find a game Fixed some cases of trucks overlapping each other with no collision Fixed friends' names not always displaying properly in friends list
Stability:
Numerous stability improvements
Miscellaneous
Additional crash and freeze fixes Various rendering Fixes Localization fixes
WIP Known Issues:
These are issues we're in the process of fixing, and should be fixed in the next update.
PC
Savedata - Trucks duplicate if savegame path contains non-latin letters and symbols Some players get a black screen when they open map (can cause save issue) Michigan dam duplicated/lost truck bug Missing and duplicating trucks after every loading in the solo mode As coop host, you can lose your truck if you quit the game during a gateway loading screen Coop - Player can fall under the ground (PS4 also) Tutorial - It's possible to leave the garage before going to Alaska using the global map"
En remekul el tudok szorakozni a jatekkal amikor menteni kell a veletlenul bajbajutott automat. Ezt szerettem mar a mudrunnerban is. Szinte nincs remenytelen helyzet, itt mutatja meg a jatek leginkabb hogy mit is tud. Csinaltam a legutobbi esetemrol egy kis kepregenyt (a teherauto jobbra kicsuszott egy erdei utrol), hatha valaki kedvet kap hasonlo mulatsaghoz :)
De jó hogy ezt írtad... Én is megkaptam tegnap este az első defektem. Egy sziklának ütődött neki az egyik kerék. Oda lett a lengéscsillapító és a kerék is. Elég jó le lett modellezve az össze vissza járó kerék!
Kérdés: Ha Michigant befejeztem, melyik pályával érdemes folytatni? vagy igazából mindegy? Utoljára szerkesztette: Serko, 2020.05.13. 13:01:04
We hope you're all having a blast exploring the wilderness and getting stuck in the most unlikely of places.
In the last two weeks, we released two hotfixes (one and two) on PC to address a few urgent vehicle collision and coop issues and make some improvements. More Updates
This week, we plan to release a larger update for all platforms (PC, PS4, and Xbox One). This update aims to resolve the main rendering crash and coop disconnection issues that have been reported on PS4, as well as several other fixes for all platforms, including more collision, mission, and cargo fixes. The full patch notes will be provided when the update releases.
In the next couple of weeks, we also plan to release our first free major content update! It will contain a fourth Taymyr map, working mirrors for consoles, cross-region (Michigan-Alaska-Taymyr) coop, and more!
Thank you so much for all the feedback you've provided so far! Please remember to check the How To Report a Bug guide to make sure your report helps us identify the issue.
Egyenlőre a multi kuka csak a gond van vele ahogy olvastam a fórumokon...na meg akkor te is tapasztaltad. Még jó hogy volt mit mentésből vissza állítani....
Tegnap multiztam, nem kellett volna. A barátom csalással játszik, minden kocsi meg egyéb feloldva ámbár azt nem tudta hogy kell másik pályára menni. Na a lényeg, épp Alaszka első pályájával ismerkedem épp beestem, mikor rávett a multira. Egy döggel hóláncos kerékkel végigrohant a pályán megoldott majd mindent, igaz a pénz meg az xp nekem jött, de hol itt a felfedezés öröme? A barát csörlőzés nem műxik, egyik oldalon sem lehet használni. Aki maga szeret felfedezni, fejlődni óvakodjon a multitól. Szerencsére épp mostanában lettem kiokosítva a mentések kezeléséről, úgyhogy megy vissza egy előző és egy darabig nem indítok multit.
Ja igen még a váltóra akartam írni én is, már jó lenne ha az első komolyabb javításnál vissza tennék azt ami az elődökben benn volt,"H" váltót pedálos kuplunggal és normális kormi támogatást, hard móddal fűszerezve ezeket. De tartok tőle mire ezek bele kerülnek nagy részünk már a végét tolja a játéknak.... Ez az automata váltó egy nagy rakás.....értem én hogy ez is egy opció és kell bele főleg a bill és a controller miatt de,azért ami eddig jó volt és működött az elődökben a kormányosok nagy része használta is ,akkor innem megint miért kellett kispórolni. Most jön a válasz ,mert a vírus miatt nem tudták tesztelni. Megoldás lett volna fél áron koraival kiadni az userek tesztelik fél évet, kijavítják a hibákat és goooo mehet teli áron. Ja hogy a készítőknek akkor fele ennyi bevételük lett volna,több munkáért cserébe....na szépen vagyunk ,sajna ez már általános....a játék iparban.
Nos igen engem is nagyon zavar állandóan daruzásnál váltogatom a kamerát hogy lássam a menütől hova is pakolok. Megint az egyszerűsítés ,gondolták úgy sem fognak sokan vesződni a daruzással,nekem pl ez az egyik kedvencem. De a küldikben eddig asszem 2 kötelező volt,pedig jó sokat letoltam. Igaz a Hudot ki lehet kapcsolni ,de az mindent kikapcsol,az meg azért nem jó. A tolatás a valóságban sem egyszerű azokkal a pótokkal ahogy az FS-ben sem volt,gyakorolni kell és ráérezni. De itt már erősen ajánlott a kormi azzal azért szerintem jobban tudsz manőverezni,de ki profi a controllerben az biztos cáfol ebben... Nekem még az sem tiszta ha a belső nézetben a kamerát úgy állítom hogy lássak a jobb tükörben is egyszerre,mihelyt sebességet váltok vissza áll alap helyzetbe, a kamera. Még ezen is lenne mit dolgozniuk,a kamerán,de már így is nagyon jó belső nézetben tolni főleg így tükrökkel,legtöbbször így nyomom,de külsőből is mikor elakadok mert akkor mindenképp kell.
Na erre mondom hogy ez már több mint sok.... A felhasználónak kell ilyen trükköket alkalmazni ennyit @rakodni egy játékkal ,mert a készítők lutaságból és spórolásból nem tettek egy olyan opciót a játékba hogy magad tudj a játékon belül bármikor menteni és ami a lényeg legalább még egy profilt létre hozni. Ennél sokkal gagyibb játékoknál évekkel ezelőtt már voltak ezek az opciók hogy több profilon is tudtál játszani. Bezzeg az új játék indítása ott virít egyből ,amire sokan a fórumokon panaszkodnak is,hogy könnyen véletlen is rákatt és bumm ment a levesbe minden... Azt az opciót nyugodtam eldughatták volna jobban.
Érdekesek ezek a bugok ,mert ezek szerint nem mindenkinél jelentkeznek egyformán..... Eddig az kocsik átesése a traileren bugtól és a rakomány átesés bugtól eltekintve nem találtam olyat ami gondot okozott volna vagy zavaró tényező lenne,mondjuk épp elég ez is....
Sebességváltó High gear, a low fokozatoktól eltérően itt nincs automata kuplung az alsó tartományban sem , tehát ha nincs meg a megfelelő fordulat akkor lefullad a szerkezet. Azt te döntöd el mikor használod de ha olyan a terep hogy az automata csak oda vissza kapcsolgat és a mindenképp kell a 2-3ik fokozatnak megfelelő haladás hogy el ne süllyedj akkor érdemes ezt beszúrni. Egyébként alap váltó esetén ha az automata váltó nehezen kapcsol fel 2ik fokozatba akkor egy pillanatra ki kell rakni üresbe majd vissza automatába és olyankor nem ritka hogy két fokozatot is felvált. Ha két különböző gépen szeretnétek játszani egy accountra behúzott játékkal akkor az egyiken megoldást jelenthet az offline mód, és ne legyen behúzva a mentés szinkronizálása. Ha egy ugyanazon gépen történne akkor a legális megoldás hogy mentés szinkronizáció kikapcsolása, és a korábban említett mentési útvonalon belül cserélgetitek oda vissza egymás mentéseit, A másik megoldás mikor te használod alapállapotban a játékot úgy mint eddig, viszont ő meg egy parancssorral megkerüli az epic kliens indítását és saját egyedi azonosítóval fogja menteni az ő történéseit.
Nem leht, csak megtalálni lehet... nekem elfogyott :) 3. be kell vontatni a kijelölt helyre, ezt majd a térkép jelzi... 5. ha rákattintasz írja, h mi van rajta és hány db.
a gumi tulajdonságokat a garázsban lehet megnézni... mi mire jó pl.:mudra excellen, off-roadra good, on road poor vagy nem erre kell gondolni? :) üdv. Utoljára szerkesztette: chris0000, 2020.05.11. 20:10:33
En megtalaltam a Snowrunner nevezetu valtot (azon van harom lassu fokozat). Beraktam a Scoutba. Ha kiveszem a Scoutbol, berakhatom a Chevybe. Vagy vehetek egy masik peldanyt a masik verdara is.
Ma talalkoztam en is az aru ateses buggal. At akartam pakolni egy talalt utanfuto tartalmat a sajat platomra. Rakotottem a Chevy Kodiak vontatom, feloldottam az aru rogziteset, es ahogy a masik autom darujara kotottem az egyik pakkot, a tobbi rogton atesett. Ha visszaultem a Kodiakba, akkor a pakkok megemeltek a hatulljat es a trelert is.
A darukezelo HUD-ot (a gombok magyarazataival) nagyon jo lenne ha at lehetne rakni a kepernyo folso reszebe, mert igy pont azt takarja amit jo lenne latni: magat az arut es a platot.
Nektek hogy megy a tolatas a potkocsikkal? Nyergesvontato + trelerrel tolatni nem nehez a jatekban, de a potkocsikkal sokkal nehezebb.
De igaz, valami bug, amit az okoz, hogy idő előtt kikapcsolta a tutorialt mert zavart a játékban. A Michigan map mind a 4 része majdnem teljesen fel volt már fedezve. Amikor felfedeztem egy új tornyot a játék jobb oldalt írta, hogy új taskok elérhetők, de sem a menüben, sem a térképen nem jelentek meg. Nem tudtam őket aktiválni sem! Ezt egyébként nem én találtam ki, olvastam reddit-en. Másnak is volt hasonló gondja. https://www.reddit.com/r/snowrunner/comments/ga4g7f/cant_activate_tasks/
Az 1.-ra reagálnék. Ha megengeded. Ez így nem igaz,mivel nekem a Tutorial az első perctől off-ra van állítva ,de a Tasks mappám mindig teli volt-van,nyilván míg nem teljesítem a küldiket. Semmi köze hozzá....ha most on-ra teszem akkor is ott lesznek.... A task mappa attól telik meg ha felfedezel területeket helyeket (küldetési).
Nos a Black River (usa ) mapon mindet megtaláltam ,legalább is elég jól bejártam már a mapot keresztül kasul. Azt majd észre fogod venni ,vagy már tapasztaltad is talán hogy az upgrade-t előbb fel kell fedezni addig nem is mutatja a map mindet ,de lehet csak bug volt....... Majd a garázsban arra költöd-rakod amire a játék engedi,nyilván át kell gondolni és megfontolni ,mert különben elúszott. De ahogy haladsz előre a szintlépésekkel oldódnak fel, a többi csak a garázsban levők is és a kocsik is. Minden mapon vannak ,ezért nem érdemes leragadni az elsőnél ha arra hajtasz hogy ingyen ugrade-t szeretnél használni. Pl: használsz az első mapon egy kocsit de lehet egy másikon van hozzá upgrade,ezért is mondom,érdemes "ugrálni" ha erre hajtasz. Nekem ezen a mapon (Black River) már csak 2 Tasks küldi van,azok már könnyűek. Na nem mint ha a többi gondot okozott volna. Habár tegnap a hordó döntögetősnek a sziklákon 2x futottam neki,elég késő is volt és nem figyeltem ,már billent is le a szikláról a Khan... A Contrakts-ból még van pár darab ,de most ezeket pihentetem ,átmentem alaszkába,fő a változatosság. Szeretem hogy lehet ide oda menni így nem annyira uncsi. Mondjuk bele gondolva ha egy mapon kimaxolsz mindent akkor oda már nem sok értelme lesz vissza menni nosztalgiázni ,mert nem lesz mit csinálni. Én most arra jutottam 47 óra után....,fel fedezek minden területet különben 2 kocsival letolom a játékot mindenhol... Az meg azért annyira nem gyere be. Sok kocsit csak így tudsz feloldani... Jó tanács érdemes kerékre(gumira költeni) mert most hogy az aktuális kamionra felettem egy sokkal jobbat,máris elmegy olyan helyeken ahol tengely feletti a dagonya.... Előtte meg csak a szenvedés volt,hozzá teszem nem a legjobb kerék került fel,mert ahhoz még nem férek hozzá,de ég és föld mikor dagonyázni kell...
thx. érdekes ez mert én azt tapasztalom, h minden kocsihoz meg kell szerezni külön egy fejlesztést... pl.: a suspensionből találtam kettőt, el is használtam, de most meg kéne egy harmadikra a scoutra és nincs több upgrade a térképen és nem is biztos, h azt adná... még bosszankodtam is, h megint ezt adta... :) de amúgy el is lehet adni egy upgradet. lehet a többin lesz, de még közel nem vok kész az adott térképen... én addig nem megyek másikra amíg nincs kész minden... vagy pl.: találtam egy motort... írta, h jó vagy 10 kocsihoz.. de a garázsban már csak azt látom, h most pont a jelenlegi kocsihoz jó, de a többire a franc se emlékszik :) és lehet, h értékesebb lenne majd egy másikhoz.. szerintem nagyon át kell gondolni, h melyik kocsihoz installáljuk az upgradeket, mert már csak az adott kocsin belül váltogathatjuk, másikra már nem rakhatjuk át... üdv.
Még egy gondolat: A sebességváltón a "High gear" mire jó, mikor érdemes használni? Nekem ebből a játékból nagyon hiányzik a manuális váltó. Idegesítő hogy össze vissza kapcsolgat és a hangja is fura! Ez a valóságban is ilyen?
Sziasztok! Megosztanék pát hétvégi tapasztalatot: 1. Szombaton 32 óra játék után mikor már nagyon tele volt a tököm, hogy milyen nehéz a játék elkezdtem utánna nézni és észrevettem, hogy nekem valamiért a TASK-listám üres minden pályánál. Ezt úgy tudtam visszacsinálni, hogy a TUTORIAL-t visszakapcsoltam a menüben és láss csodát megjelentek a TASK-ok. Azóta könnyebb a játék, tudok hidat építeni, meg legördült sziklákat eltávolítani az útból. Úristan mit szívtam e nélkül.
2. Azt tudja valaki, hogy ha új játékra kattintok a menüben, akkor a régi játék eltűnik? Vagy vannak külön SLOT-ok a mentéseknek? A fiam is kipróbálná a játékot az elejétől, de em tudom mi történik, ha az új játékra klikkelek, tekintettel arra, hogy nem nagyon van betöltés menü.
3. A javítsd meg ezt vagy azt a járművet küldiknél nem elég javítani, fel is kell tankolni azt. Ezt jó előre tudni, ne kelljen kétszer menni. (Amúgy mi lesz azokkal a járművekkel? Nekem csak úgy állank ott, nem lehet használni.)
4. TASK küldetéseknél előbb aktiválni kell a küldetést, csak utána engedi teljesíteni. Ez is sok bosszúságot okozott eleinte.
5. Nekem sokszor okoz problémát, hogy megállapítsam, mi a tököm van az elhagyott pótkocsikon. Azok a kis ikonok igazán lehetnének informatívabbak. A küldetés elején nagyon meg kell gondolni, hogy milyen géppel, póttal induljak neki. Volt már rá példa, hogy odaálltam a kis platóssal és bizony nem fért fel rá a cucc. (Láttam a reddit-en a listát, de azért erre a fejlesztők is gondolhattak volna.) Kicsit olyan mintha összebeszéltek volna az FS készítőivel, ott is néha nehéz megállapítani, mi a tökömet jelent a piktogram. :)
A gumitulajdonságos listát nagyon köszönöm, hasznos! Igazából ennek logikailag benne kéne lenni a játékban. Alapból nem vagyok megelégedve a játék által közölt információkkal a fejlesztésekről. Megértem ami le van írva, de sokszor elég szűkszavú a leírás. Nem közli pl. hogy a javító hány javítópontot ad, illetve az üzemanyagtartály mekkora. Vagy pl. a kamionboltban mik a jellemzői a különböző járműveknek, jobb-e az egyik mint a másik? Van az a kis táblázat de nekem az nem igazán informatív. Persze ha megveszem meg lehet nézni, de akkor is... Még jó hogy ugyanannyiért el is lehet adni, ha már nem kell :)
Alapjában nagyon tetszik a játék, rég nem kötött le ennyire semmi! Utoljára szerkesztette: Serko, 2020.05.11. 09:41:52