Nah, tapasztalat jóssal kapcsolatban: Nagynéném volt jósnál, hogy megérdeklõdje, hogy fia átmegy-e a pótvizsgán. A jós túlzottan is optimista volt... :D
Élet - Jóslát 1 - 0
Az ember ezt az egyetlen idõszeletet képes felismerni. Ha bármit elképzel a jövõre nézvést, akkor is csak azzal foglalkozik, mit tesz most érte.
Egyébként fel a fejjel, mert lehet a Titok intézte ezt így, mert látta, hogy ez a lány - akárhogy is gondoltad te - még nem az akire mindig is vágytál, és csak most fog jönni ezután ;)
Érdekes dolog ez a Titok. Én is szeretném azt hinni, hogy az egyén a saját kezébe tudja venni a sorsa irányítását csak sajnos néha történnek olyan dolgok amik elbizonytalanítanak engem is. Annak idején középiskolás koromban kitaláltam, hogy egyszer még én a Magyar Televíziónál fogok dolgozni. Akkor kb. annyi esélyem volt erre, hogy akár a NASA-t is mondhattam volna. De mit "hozott a sors" a fõsuli utolsó évében sikerült bekerülnöm a TV-be és majdnem egy évig ott is dolgoztam. Közben rájöttem, hogy ez mind nagyon szép és jó és tetszik, de egész életemben nem ezzel akarok foglalkozni. Viszont egy tv-ben mûszaki vonalon nem nagyon van elõre/tovább lépési lehetõség. Akkor kitaláltam, hogy hálózatokkal szeretnék foglalkozni IP vagy broadcast. És ezt is sikerült elérnem. Vezetõ telekommunikációs cég, nagyon jó fizu, pozíció, és van elõre lépési lehetõség is... A magán életben viszont nem nagyon mûködik. Rátaláltam arra a lányra akire mindig is vágytam, de tényleg. Tehát mondhatni, hogy ismét mûködött a Titok, de mégis elhagyott, pedig a tenyeremen hordoztam. Szóval nem tudom, hogy hogy mûködik ez a dolog.
#35 A macska nem jósolt, gyógyított. Abszolút képesek rá.
------- Egyébként vannak használható módszerek, amikkel valós elõrejelzést kaphatunk. De hasraütésszerûen soha. Pontos kérdésekre jó válasz mûködik.
#27 Nem hiszek abban, hogy a látók jósok. Abban se, hogy jósok lennének azok, akik bizonyos adatok birtokában kiszámítanak dolgokat. Szerintem amit õk csinálnak több és hasznosabb, mint amit jóslásnak hívunk.
vannak kérdések, melyekre egy másik kérdés a válasz. én nem is keresek válaszokat, sem kérdéseket, mert szerintem a "halálunk" után sok mindenben megvilágosodunk. a vicces hogy tényleg léteznek ezek a csakrák, és mindenféle energia kisugárzások, én akkor kezdtem el hinni ezekben amikor a torok csakrámat vizsgálták és konkrétan az inga kilengése teljesen megszûnt, akkor elgondolkodtam, hogy hogy is van ez...
Az állatok nagyon fogékonyak a negatív és a pozitív energiákra.A macskád érezte a rossz dolgot,te pedig hittél benne hogy segít.Amikor fáj valamitek és bevesztek egy fájdalomcsillapítót akkor véletlenül nem egybõl jobban lesztek.Pedig a pirula csak fél óra múlva hat. Én magamat szoktam gyógyítani.De én már nagyon rég óta nem vagyok beteg.Egyszerûen azért mert nem hiszek a betegségekben.Akármi jöhet aki hisz benne az nem lesz beteg.Azt mondod h nem vagy beteg és az úgy is lesz. Szóval a gondolatnak tényleg teremtõ ereje van.Csak az következik be amiben hiszel. Van egy haverom aki bioenergetikával foglalkozik.És mesélt dolgokat.Nagyon durvák.De ide már tartoznak a szellemek,démonok stb...... A csakrák,az aranyfonál ami összeköt a lelkeddel.Stb....Rengeteg dolog van amirõl nem is tudnak azok akik csak a tv-bõl értesülnek a dolgokról. Mellesleg az ilyen embereket figyeljétek meg h tele vannak fura dolgokkal,egyszerûen védekeznek ártó dolgokkal szemben.Anno engem is baszogattak de már nem.Még videót is vettem fel amit itt baszakodtak a házunk környékén.De erre írhatja mindenki h balfasz vagyok meg ilyenek.Én hiszek ezekben.Jah:ha a gondolatnak teremtõ ereje van,lehet h én csinálom magamnak?Nem?Annyi kérdést tesz fel az élet és annyi megválaszolatlan marad.
nem, õk reményt adnak el, ez tényleg jó biznisz, mert mindenkinek kell remény, aki ilyeneket felhív az kétségbe van esve, ha megnézed 99% csak pozitívumot mondanak a betelefonálóknak (kivéve tihanyi mert õ a valóságot mondja) de félre téve a vicc részét, amiben hisze bekövetkezhet,ez a sors irányítása. Ahogy tigeroo is említ is ezt a sajnálatos dolgot de a pánik ront a helyzeten, a pozitív hozzá állás sokat segít
mondjuk ebben van valami. egy ismerõsömnél rákot diagnosztizáltak, amikor ezt megtudta annyira bepánikolt hogy két nap alatt kétszeresére nõtt a daganata...
Azért következnek be a jóslatok amiket a sónõitek meg a jósaitok mondanak mert annyira hisztek benne!!Aki olvasta a Titok címû könyvet vagy a filmet megnézte az tudni fogja hogy miért.A gondolat teremtõ ereje munkálkodik. Tegyük fel a placebó esetet a gyógyszerkísérleteknél.A fele azért gyógyul meg mert elhiszi hogy meg fog gyógyulni tõle. A H1N1 nálam egy napig tartott és csak egy enyhe derékfájásom volt tõle.Miért?Mert mondogattam h ez a betegség egy vizelés meg egy nagy hülyeség és kész.Ugyan emiatt nem haltam meg a kórházban mikor döglõdtem.Szóval higgyetek és ne vezessenek titeket félre. Az hogy meg megtudják mondani a multad az meg egy teljesen más téma.
és mondjuk londoni tûzvész és pestist megjóslásában hol van a pszichológia?
Hát minden lehetséges, de többnyire nemhiszek az ilyen dolgokba.Mondom poén kedvéért mentem el. Csak aztán mégis elkezdtem gondolkodni. Nemhiszek semmilyen úgymond "emberfeletti" dologban. Ja és 3000Ft-t kért.....:D ebbõl oda adtam neki 1500-at :D
Fake. Csak olyanokat mondanak, ami szinte mindenkire igaz. Csak a buta emberek veszik be.
Amit rólad mondott azt "kiolvasta" belõled, vagyis gyakorlatilag te magad mondtad el neki szavak nélkül, keresztkérdések segítségével, horoszkóp stílusban általánosságok segítségével rávett, hogy utalj dolgokra, akár egy rezdüléssel - ez pszichológia.
Amit a jövõdrõl mondott (többnyire egyszerû, általános dolgokat a fent leírtak alapján), azt pedig szintén beléd ültette és te megvalósítottad akár tudatosan akár nem. Ergo hatott a tudatalattidra - szintén pszichológia.
Azok a "jósok" akik hatással vannak az emberekre, azok okos emberek, jó emberismerettel. Általában generációs szakma családokon belül, mint a vándorcirkuszosok esetében. Ez nem természetfeletti képesség, hanem egy komoly tudomány öncélú felhasználása. Sajnos nem tiltják a törvények, pedig ez egyszerûen a buták kizsákmányolása.
"Üdvözli Önöket a Delphoi Étterem! Térjenek be, egyenek jósokat..."
Volt már, ami bejött. Igaz, kb. annyi volt, hogy "vagy szerencse fog érni, vagy nem", a jóslatok mindig általános dolgokat fogalmaznak meg, amik úgyis összejönnek, ha a Föld nevû bolygón élsz. Kicsit olyan, mint a bevonzás törvénye: addig higgy benne, amíg össze nem jön. Egyszer úgyis összejön.
Ismertem egy apró termetû nénit, aki tenyérbõl jósolt az embereknek minden szépet, aztán meghívatta magát egy féldecire, mdrt az örömhírt ugye meg szokás ünnepelni. Totál jófej asszonyka volt, csak egy kicsit szomjas. :) Egyszer gondolom, bejött neki a feles, odajött, rávetette magát a kezemre (szó szerint), és elkezdte a "hosszúboldogéletszépfeleségkétszépgyerekrengetegpénzegészségjólét" mondókáját. Megjegyeztem neki, hogy esetleg ha levenné a kesztyûmet (tél volt), élesebben látná azokat az életvonalakat... válasz: "Fiam, aki ilyen régóta van a szakmában, az tudja azzal is, meg anélkül is".
Hiszek bennük, mert látom. Látom, mert láttatni akarják velem. El is hiszem, de nem azt amit hitetni akarnak velem. Inkább azon filozok, hogy indítok én is egy céget, 2-3 jósnõvel, saját kezüleg megtervezett üzletpolitika szerint, és még drágább smsekkel, de még több halandzsával. Hiszek az üzletben, és hiszek a pénzben. Ez egy jó üzlet, jó üzlet egy olyan országban amit belülrõl rohaszt, és befolyásol az egész média.
Viszont aki ezt elhiszi, vagy egyszerûen olyan szar az élete, hogy képes közel ezer forintot kidobni azért , hogy kapjon 1-2 pozitív szót, bátorítást, azokat az embereket gyengének tartom és butának.
Hol találkoztál ezzel a jóssal és mennyibe került? :D Ha olcsó és közel van, akkor kipróbálom én is a vicc kedvéért. XD
nekem egyik ismerõsöm volt jósnõnél és amit mondott neki mind bekövkezett. és most elmentemén is és mondott olyan dolgokat amit senki nem tud rajtam kívül.én úgy mentem oda h nehogy már egy ember emgtudja mondani h mi lessz felem. Úgy mentem oda mint poén...és most? Most meg gondolkodok és mi a fasz van? Nagyon tré a gondolat h azok amiket mondott megtörténnek. És ráadásul az a tré hogy nem igazán jó "jóslatokat" mondott.
Hát, nem tudom, hogy az ilyenek jóslatai mennyire jönnek be, engem csak az nyûgöz le, ahogy megmondanak az emberrõl midnent. Édesanyám volt egyszer egy jósnál (egyedül), és ránézésre megmondta, hogy hány gyereke van, azok kb mennyi idõsek, hogy elvált, és most új férje van, ez mióta, stb. És mindegyiket "eltalálta".
nekem 1x jósolt egy faszi az Örsön. Azt mondta a párom nagyon szeret, és 5 gyerekem lesz. eddig minden ok, még hátra van 4 gyerek :D
am a poén az volt, hogy ugye kártyát húzzak stb stb, és egyik kártya elött azt mondja tegyek a kezébe egy páros számú papír pénzt...mondom rakok ha mond egy páratlant :D aztán persze az a pénz a fizetsége...200 ft volt. am is unatkoztam jó móka volt :D
Egyik este esett meg, hogy bezabáltam három gombóc hideg töltött káposztát. Már ekkor éreztem, hogy a reggeli békés ébredés hamar görcsökkel kísért gyors sprintbe vált majd át a budi felé. S lám így is lett. Különös képességemet abban a pillanatban még nem igazán érthettem meg, ám miután némi levegõhöz jutottam és letöröltem gyöngyözõ homlokomat, ráeszméltem spirituális erõm nagyságára. Szóval ne hagyd magad letéríteni a misztikum igaz ösvényérõl, hiszen nem vagy egyedül és lélekben bármelyik palacsintázóba elkísérlek.
(Most viszont megyek, mert a tegnapi resztelt máj furcsán kezd mocorogni és ezt meg a fene sem látta elõre...)