Az apex befagyasztás nem tett túl jót a pörgő kereskedelemnek sehol. Az alapanyagok és "egyszerűbb" itemek ára a padlón van, a tax-worker poti, stabilizer és regrade scroll árak meg agyamenten inognak. Sajna nem úgy hogy nagyot lehessen szakítani. Néha az alapanyag drágábban van kint mint maga a kész regrade tekercs. vagy a 10% mellett semmi haszon nem marad(na). Azért van mindig ami elhúz az észérvektől a nagy büdös semmibe. A "Narancs" stabilizer (crystal) volt ilyen, meg néha egy-egy alapanyag, vagy épp a flaming log. A tax beragadt 1 arany felett, úgyhogy picit szívás a lesz a nagybirtokos rendszer. Aurória totál életképtelen most a maxos tax mellett. Azért nem dobom a kukába az egész birtokot ott, mert így csak kisebb összegeket bukok, de benne van vagy 350-400 gold. Persze be lehet dbni esetleg eladásra. Valami Sector One cicus csak rávtné magát :)
Valakinek esett már juniper vagy cedar hardwood? Az hiányzik az "igazi favágó paraszt" titulusomhoz, de nem nagyon akar pottyanni. Pedig nem vagyok nagyigényű. Nem kell villámfa, csak pár keményebb anyag :)
Na szervereken sokszorta több a goldseller, hármasával blokkolom őket. EU-Nebén elég kevés van, előfordul, hogy nem is találkozom velük egyáltalán. Mondjuk meg is értem, gyakorlatilag befagyott a kereskedés.
Nem a hibáit fizetteti meg, hanem a pénzünkért szart se ad support szinten.
A szakértő programozoik még nem tudták javítani a több hónapja ismert (?) hibát, igy most hogy kinos és elterjedt lett a használata blokkolják a használatát.
Eddig se kellett macro. Leülsz a bíróságon, vagy ráraksz valamit az egyik mozgás gombra, vagy teli pakknal azonosítás shift jobb klkikkel.
Spam nem vészes ahova benéztem. 1-2 blokk és nyugi van. Mondjuk nem nézem NA-n a chatet. Csak termelés és AH. EU-n is alig van spam. Azt is hamar eltuntetem. Rossz szervert választottál volna?
- NA szerver chatjén olvastam: "a TRION a saját hibáit a felhasználókkal fizetteti meg" - az ah-ban vett APEXet továbbra sem tudom creditre váltani - ma amikor próbáltam játszani ~8 percenként kivágott miközben a netről simán és folyamatosan szólt egy rádió (a rádió 16K sávszélességet foglal, de jött mellette frissítés 2M-val is) - szintén NA szerver chatjén beszélgettek arról, hogy afk-hoz már nem kell külső program. Meg találtak ide-oda mozgó afk GM-t is, le is verték gyorsan. Ja igen, naponta legalább 2-5 perc amíg sikerül blokkolni a gold seller hirdetéseket amit egyébként olyan szintű spamban szórnak, hogy ez nem mindig egyszerű ... de legalább fárasztó és megadja az alaphangulatot az aznapi játékhoz
Van valami módja a karakterem kinézetének változtatására????
Én úgy látom, hogy van Apex náluk is. De nem is az infláció okát akartam feszegetni, csak rávilágítani arra, hogy a kiadó tehetetlen azzal szemben, hogy a fejlesztő tesz a játékosokra nagy ívben (és nem a QQ nerf sírásokra gondolok).
Azt hiszem Koreában nincs Apex. Az egyik legfőbb exploitforrás így fel se merült. Land grabberek gondolom vannak mindenütt, de elvileg ezeket lehetne kezelni. Persze csak utólag. nagy vigasz. A gold elértéktelenedése baromság. Egyik oldalon vannak a fix goldforrások. Ilyen a horgászat és a kereskedelem (pakkok). Másik oldalon ott a termelés. A termelés és "begyűjtés", meg a craft is olyan ami kereslet-kínálat alapú. Ha kevés van valamiből, akkor lehet haszonnal eladni. Ha sok van belőle, akkor olcsón megy el, vagy úgy se. Haszon meg alig. A "Normál" anyagoknál és terményeknél már sok esetben közel nullszaldón megy az eladás. EGyszerűen mert könnyű elérni, gyorsan termelődik és sokan csinálják. Aminél van "belépési korlát" ott lehet haszon, de ahogy múlik az idő egyre kisebb. Szép a 10k határ alkímián vagy máson, de most már kb ezreknek meglehet. Így már nem komoly korlát. A vétel-eladásban a hagyományos értelemben vett "zsabad verseny" van. Picit torzul a 10% "ÁFA" miatt (+1% kezelési költség) miatt, de nagyjából azért szzabad a verseny. Lehet persze próbálkozni áruhiány előidézésével é sárfelhajtással. Néha be is jön. :) Meg lehet halászni a zavarosban. Megbecsülni a leendő mozgásokat és megvenni ócsóé' eladni drágáé' a szajrét. Napi, heti és hosszabb távon is jelentős ingadozások vannak árakban.
edit: kimaradt a goldkivonás. Abból is van bőséggel. Tax, ÁFA, anyagfelhasználások, craft költségek, regrade... Töménytelen gold elnyelésére képes a rendszer. Utoljára szerkesztette: mikromanus, 2014.11.19. 16:13:19
Ebben eléggé meg van kötve Trion keze. Keleten a bot/cheat probléma már évek óta jelen van, várható volt, hogy itt is erre a sorsa jut. Inkább játékfejlesztési problémák vannak, hiába van X GM folyton online szerverenként, ha a játék simán lehetőséget nyújt a csalóknak. Úgy tudom koreában még pereskedés is volt a játékosok és az XL Games között.
Kb két hét kihagyás után nem érzem a késztetést, hogy belépjek. Egy csomó lehetőséget felkínál a játék a playernek, mégis mérhetetlenül korlátozott benne minden.
Én feladtam a harcot... rohadt sok a bot ami ellen lóf...t se csinálnak ez által meg csak elértéktelenedik a gold... Köszi trion megcsináltátok, egy jó játékot teljesen megöltetek , halálra van itélve az egész , rövid időn belül ez is a pöcegödörben végzi.
- októberre patron státuszt úgy vettem (~4000Ft volt), mondom napi 2 trade run elég lesz arra, hogy meglegyen a 2 APEX a következő havi patron státuszra. Ez elvileg talán elég lett volna, de az APEX ára mindig emelkedett egy kicsit ezért az utolsó 2 hét végén csak trade runt mentem, így lett meg a 2x115g a november havira (Nebe, Haranya) - innen (topic) vettem az ötletet, hogy átmenjek NA szerverre is kifejezetten APEX megszerzése miatt ( account = [credit, patron státusz], NA és EU szerverek = [Loyal és Labor Pont] ). Akkoriban EU ah-ban az a 2-3 APEX ára olyan 150g-180g körül mozgott, NA-n (Ollo, Haranya) volt 5-6 oldal találat 80g körüli áron, szóval jó ötletnek tűnt. Az elmúlt ~1.5 nap offline market kicsit megdobta az árakat, így örülhettem a 180g-s ah-s APEX.nek NA-n, ott ma 250g-275g az átlag APEX ára. EU-n ~1 hete kullogok az emelkedő árak után (legalább 100 trade runra elég anyagom van (~6g/run) csak időm / kedvem nincs rá), ma végre 235g-ért (250g a következő) mégis meg tudtam venni ah-ból, csak használatkor ad ilyen "failed" üzenetet (relog után is) ... ez most kicsit elvette a kedvem a játéktól
- _szerintem_ ez a játék NEM casual (alkalmi) játékosnak való, pedig mondanám, hogy én is az vagyok de ez nem igaz. Szinte minden nap belépek legalább 1x, ez viszont decemberben 2-3 hétig nem lesz igaz. Ekkor fogom elveszteni azt a 2 fix farmhelyet amit eddig találtam ... és nem tudom vissza akarok-e térni utána. Patron státusz nélkül újra meg fogom próbálni, ad-e annyi szórakozást amiért érdemes maradni de vannak kétségeim - vannak gondjaim a rendszerrel (gép + net), volt olyan hét végi nap amikor 2 óra alatt ~20 DC után (illetve az első 5-ből 4x be se engedett) adtam fel, meg olyan is amikor több óra játék után se dobott ki. Ugyanezzel a rendszerrel guild wars 2-ben a 2x50 fős www-t még bírja, bár TS-el óránként ott is esélyes 1-1 DC. Nagyobb tömegben azért már ott is valószínű, hogy kivág a gép de aa-ban nagyon alacsony a tolerancia szint, van amikor belépéskor befagy, airship map váltásakor kivág (relog után meg zuhanok a semmibe), vagy ha haladni akarok a farmon és még nem minden jelent meg akkor megakad a kép majd, 2s alatt desktopra rak (amúgy átlag 50-80 fps-el fut szinte mindent minimumra véve). Ez azért gáz
NA valaki Melisara szerveren aktívkodik Haranya-n?
Már nem rosszból de ez nem okoskodás volt hanem csak szeretnénk tudni hogy kinek mondtad amit mondtál, egy csoportos beszélgetésnél se hátat fordítva beszélsz a többiekhez hanem általában ahozfordulva akinek mondod, itt ebben az esetben úgy tudod megtenni hogy rányomsz a válasz gombra. Szerintem csak ennyit kért hogy egyszerűbben lehessen követi kinek válaszolsz.
véleményed van? mindenkinek van, nekem is. Ha most leírnám mit gondolok az okoskodásodról és a jó modor oktatásodról biztos kiverné a biztosítékot. Tudod a vélemény olyan mint a segglyuk. mindenkinek van de senki nem kíváncsi a másikéra.
oké most kézenfogósan is elmondom. 1 karinak végigtolni a story-t kb 2-3 nap, de melós családos függőnek 1 hét. 2 karinak az 50-50 gildája amcsi szerón ér kb 1 apexet. eu szerón 4x50 gilda star 1 apex. ha ezt érted akkor jó, ha meg nem akkor minek kérdezed? Utoljára szerkesztette: Gilmoor, 2014.11.17. 17:08:14
- Napi 20 gilda szerezhető kb. PvP nélkül 16. Mentoroskodás nélkül 10 (2 nevelgetős, 3 gazos és puskaporos, 3 kajás-húsos, 2 Grimhast riftes). Mondjuk a kajáshoz is kell hely ahova lemegy a farmers workbench, azaz kezdő free-ként kiesik. - Ha abszolut semmit se akarsz kiadni, akkor az első patron státusz elérés szivatós. Utána könnyű már. Csak quest-PvP módban is kijön kb egy apexnyi a korábbi ozzászólók alapján. PvP meg satnyaként is megéri. Mindig van gyengébb ellen. Kis gyakorlattal sokakat lenyomsz és megvan a honor és a gilda is. Emellett többet lehet összességében nyerni, mint a kudarccal veszíteni. Csapatban még lazább. Mondjuk ebben én épp csak kibic vagyok, mert nem arénázgattam. - Riftek stabilan adják a "supportot". Ha betársulsz, akkor a két cinderesből lazán meglehet napi 800-1000 közti honor. Ha segggyenge vagy, akkor drukkolsz a harmadik-sokadik sorból eleinte legfeljebb. Más killjére is megy a számláló. Végső esetben vásárolgatsz ebből a honor tradernél és eladod az AH-ban. Ha már megvan az AH licensz, mert az azért kell ehhez, ugyi? - a ház patronos tartalom. Ha nem küzdöttél meg érte és nem is fizetsz, akkor az nem jár. Ha már lenne technikailag lehetőságed, csak a hely a necces, akkor ott a csapatjáték. A lejáró házakat be lehet foglalni. Sok is van belőle. Idővel aki nem elég farmolgatós alkat az kihullik. Vagy aki szereti a jó supportot. Mer' olyan aztán nincs, csak időszakonkénti tökönrúgdosás a Cégtől. - insta és dungeon: legyél healer és hamar bevesznek csapatba. (csak az meg soloban nem túl sanszos hogy bármit is kezd magával a farm és trade runokon kívül)
"Ha nagyon akarsz patron lenni, akkor legyen egy karaktered az amcsi szerón is és ott vásárolj apexet kibányászott kavicsok eladásából." - Biztos annyira jövedelmező patron nélkül óránként 60 laborból(online) bányászni? "Akarsz házat, várj türelmesen..." - Aki játszani akar az biztos nem fog hónapokat várni hátha lesz szabad telek. 800-1000G között már lehet venni jó helyen 16*16-ot. "Akarsz hajót? nem kell trade run freedichre, csak csináld meg a napi küldiket és hamar meg lesz a kellő mennyiségű gilda star."- Napi küldetésekből könnyen lehet 5 gilda. Lehet mentor questekből is pár, de azt meg várd ki míg kell egyáltalán valakinek... Lehet még arénában is szerezni, de ott is ha nincs elég jó cuccod értelmetlen bemenni, mert úgy leütnek, hogy hozzá se érsz az enemyhez. Szóval rohadtul nem lesz meg hamar a 250-400 gilda. Clipperre persze könnyű összeszedni az 50 gildát, de az meg sokat nem ér. Szerintem a legjobb 2 gildáért vinni a csomagokat pvp/pve zónákba. Persze sok idő kell hozzá. "dungeon? jah azt ne akarj. még a farmolásnál is unalmasabb ott állni a bejáratnál és várni hogy valaki bevigyen." - Egy dungeon finder kellene ja. Ezért nem árt csatlakozni egy aktívabb guildhez. Nagyobb para szerintem, hogy csapatban nem lehet 5v5 arénába jelentkezni.
Ninc sróla semmi infó. Vagy alpha-béta verzióban volt benne, vagy később érkzeik. Esetleg ha tudsz koreai nyelven kommunikálni, akkor megnézheted a keleti régiós lapokon mi a helyzet. EU és NA szervereken még nem létezik, vagy nincs questje szerintem.
építő jellegű hozzászólás: egy lyukas garast ne költs rá, mert nem éri meg. Ha nagyon akarsz patron lenni, akkor legyen egy karaktered az amcsi szerón is és ott vásárolj apexet kibányászott kavicsok eladásából. Akarsz házat, várj türelmesen... hamarosan focipályák lesznek szabadon. Akarsz hajót? nem kell trade run freedichre, csak csináld meg a napi küldiket és hamar meg lesz a kellő mennyiségű gilda star. Akarsz honor pontot? Menj el cinderbe és csinálgasd a riftes eventeket. ... mit lehet még akarni.. jah ... akarsz farmolni? ez a játék remek lesz. farm az van..... na mit lehet még.. dungeon? jah azt ne akarj. még a farmolásnál is unalmasabb ott állni a bejáratnál és várni hogy valaki bevigyen.
Hi! Lifeguard Captain Mitcher, a Mirage szigeten merre található, vagy csak valamihez kötve jön elő? A Land Expansion Certificate hol szerezhető be?
akinek nem tetszik a játék ne foglalkozzon vele. Tényleg itt ültök az sg fórumon és szapuljátok a játékot a kérdezőknek??? Hát gratulálok sok sikert az életetekhez. Valaki esetleg valami építőjelegű hozászolást?
A játék szó szerint a farmolásról szól. Azzal is jobban jársz, ha inkább kimész a kertbe kapálni.
Tudnátok írni olyan Trade útvonalat mint pl.. Solzreed-Two Crowns, ami rövid, lehetőleg veszélytelen és jól fizet?? mármint amit egyedül is el lehet vinni :)
a "nem" kimaradt.
Már nem ezzel a játékkal. Ebben a formában láttam benne jövőt.
A <Sagittis Hungarorum> klán szeretettel vár minden magyar játékost a soraiba! Guildünk az Orchidna szerveren található a Nuiai (nyugati) oldalon. Célunk egy nagyobb magyar társaság kiépítése és egyben tartása. Fő tevékenységeink közé tartozik például a trade-run, dungeonok tisztítása, különböző rifteken és háborúkban való aktív részvétel. Jelentkezni lehet a guild honlapján: saghun.enjin.com. Utoljára szerkesztette: saghun, 2014.11.14. 13:38:28
hát nem tudom hol játszol de elég keményen viszünk mindent a nuikkal szemben.
Igazából van két nagy guild keleten akik nagyon sokan vannak és össze is dolgoznak. Emellett van hátom kastélyuk a nyugatiak egyjével szemben. Ez iszonyat nagy jövedelemtöbblet és terület (eco-termelés-gold) előny. Nyugaton egy felkészültebb klán van, meg pár közepes, vagy kevésbé felkészült + egymást is hátbadöfködik páran (a Hadesesek új klánjai közül 2-3. Talán a core nem). Kb nem volt ütőképes és vár/területfoglalásra alkalmas második klán. Mind számban, mind szervezettségben lenyomtak minket Auroria utolsó kastélyánál. Persze ha mondjuk rágyúrunk, akkor Immrotalnak lehetett volna nulláról indulva egy újabb szerintem. A többieknek, anyag, skill és gold is hibádzott..
No, de nézzük a többit: - hasla fegyver: keletiek előnyben. Hazai terep és sokan is vannak+ rengetegen már indulás után picivel lvl 3-assal nyomultak. - rászoktak a tömeges halcyon warra is. Épp a fegyver és gold előny miatt nagyon durva csapatot tudnak kiállítani. Talán számban és karakterekben azonos a szint, de nyugaton nincs megszervezve a war. Eddig nem kellett. Aurória óta kiegyensúlyozott a helyzet és egyre inkább a keletiek kerülnek előnybe ott is - GHA és egyéb dungeonok/insták: kb itt mindegy hol van. Háborús övezetek és van békeidő is. Ha meg eléred a bejáratot, akkor kb mindegy mindkét oldal azonos eséllyel indul. - honor quest: béna monster ölésekre rengeteg "free" honor keleten. Nincs hasonlóan "bugos" quest nyugaton. Mondjuk a riftek jók most hogy már szervezettebben nyomulunk rá. Csak azok megvannak mindkét oldalon (?) így ez nem előny senki oldalára. - teleport exploit traderunnál. Meg lehet kerülni a warzone részeket egyik kedveltebb úton. Gyorsabb és könnyű pénz. Mostanra kicsit talán kisebb előny, mert kocsikkal nem teljesíthető. 3-5 pakk meg egy csacsis pakk ellenében azért erős versenyképesség. :)
Összesítve: kis csapattal vagy soloban minden oldal túl erős a karaktereknek. Összesítve keletiek kicsit előnyben és egyre inkább abban lesznek ahogy dől befele a lóvé.
- most vagy én vagyok képzavarban vagy csak sűrűn vagyok részeg ... szóval én Nebe Haranya oldalon vagyok (szerintem az a keleti oldal) és nagyon durván mindent bukunk. Néhány vélemény szerint (chat) ezen az EU szerveren a legnagyobb a 2 oldal közötti különbség (Nui javára)
Nebe-re jöhet. Ott elég sok vörös van. Vagyis sokan vannak, amge van 2-3 giganagy guild. Lehet jól potyázni mellettük. Nyugaton is vannak guildek, de lényegében csak egy komolyabb létszámú és több közepes. Kicsit most keleti fölény van. A 3 várral meg még nagyobb előnyhöz juthatnak. Iszonyat durva gold bevételt adnak a guild vezérnek (és persze ezenkeresztül az egész guildnek).
nincs telefonra vannak app-ok amik gyakorlatilag egy adatbázisból és sok sok saját magadnak beállítható visszaszámlálóból állnak :) úgyhogy egyszerűen beállítod miket farmolsz, ha kell finomhangolod h mikor lesznek "készen" és majd szól neked az app :)
Hi! Van valami lehetőség ara, hogy megnézzem, hogy állnak a különböző saját területen termesztett, tenyésztett cuccok? A public-ról van infó, az OK, de a sajátról nem találok, és ez szerintem nagy hiba, ha tényleg nincs.
Na fasza Sikerült felrakni Valaki játszik Firran al? meik szerveren???? Csinálok 1 et Melisara ra
- nekem nem volt ilyen jellegű problémám, szóval legfeljebb tippeket tudok adni -1 én glyphen keresztül szedtem le a cuccot ráadásul nem a C meghajtóra ... belenéztem a fórumba és ha a glyphet nem rendszergazdai jogokkal indítom akkor (a beállításaim miatt) nem írhat abba a könyvtárba ... nekem a hackshield omlik össze túl sokszor, onnan küldenek ilyen hülye oldalra, hogy töröljem az "alpha" könyvtár tartalmát ... csak nekem nincs ilyen könyvtáram (TC r.gazdai jogokkal nem talált). Szóval próbáld rendszergazdaként indítani a glyphet, és ha ott a jobb felső sarokban nem europa vagy north america látszik akkor kicsit eltévedtél -2 keress 1 ismerőst akihez el tudsz menni és töltsd át tőle a játékot. Még akár működhet is
Az eredetioldalról töltöttem le Az a gáz, hogy minden error 1005 nél ujra le kell tölteni ami 1,5 óra. Úgyhogy elkeserítő hetem van Telepíteni akarom nem pachelni? szóval elméletileg jót kell hogy legyen. De töltöttem már a glypten keresztül is A glyptet is ellenőriztem, hogy legfrissebb. Egyszerűen nem találok olyan fórumot ahol olyat írnak amit nem próbáltam még ki
Ugyanazt raktad fel (helyi fájlból), vagy letöltötted újra? Nem lehet, hogy a megkapott telepítő hibás, vagy nem friss verzió/nem frissült fel?
Üdv. Továbbra is fennáll az error 1005 a telepítésnél. egy meghajtón van letöröltem az avasztot a windows tűzfalat is kikapcsoltam, system configuration ban kikapcsoltam az összes service és startup programokat megváltoztattam a dns-t többször újraraktam a glyptet c d e f meghajtó. Végigolvastam google fordítóval ezt a fórumot, azthiszem mindent megcsináltam amit ajánlgattak.még felsorolni is sok.. Valamint ezt is megcsináltam Már 4 napja szenvedek vele felraktam vagy 30 szor. Valaki segítene? mert még mindig fennáll az error 1005
+csak az használhatja aki legyártotta. A kész anyagokat viszont simán meg lehet osztani. Be lehet tenni AH-ba, meg átküldeni levélben, vagy trade ablakban. Kivéve talán a quest húsokat. Azok nem hiszem, hogy mozgathatóak karakterek közt.
Igen egy 8x8-as kert tervrajzát felhasználva tudsz farmer's workstation gyártani, amit csak egy másik területre tudsz letenni, és ami nagyon fontos ezt nem lehet altok vagy családtagok között csinálni. Tehát ha az egyik karaktereddel legyártasz egy ilyet, csak ugyan ennek a karakternek egy másik földjére tudod letenni.
Hogy üzemenyagot gyártsak ,ugye kell Farmer Workstasiont letenni, és azt hogy kell csinálni?? tényleg kell hozzá egy 8x8-as madárilyesztő?? máshogy nem lehet?? mert van 2x 8x8 as scarecrow-om de nem akarom átalakítani
Egy jó ideig nemfogok játszani, az accountom kölcsöntudom adni valakinek, aki esetleg a Labor pontokkal tud kezdeni valami hasznosat. Januárig patron vagyok, most is van 5000 Labor. Van egy 16x16-os, meg egy 8x8-as Scarecrow-m egymás mellett, de a 8x8-as helyére le lehet tenni 16x16-ost is, asszem. Janudaron vagyok. Akit érdekelhet, írjon rám. ^_^
A thunder tree bezuhant (az archeum tree sapling miatt a cash shopos chestekbe).... az apex meg fel fog menni... :/ Hát ez a vég kezdete sztem. Utoljára szerkesztette: Trollface, 2014.11.08. 02:40:10
egy csomó mindent koreaiul ír ki a game a menübe is+ah-ba se tudok semmit venni ott is koreai minden, mi ez ? :) fasza..
Én is Orchidna-n vagyok, de egy 8*8-nál többet nem tudtam összehozni. Esélytelen vagyok a foglalásoknál.
Szerintem meg csak annyi a játék titka, hogy kell egy nagyobb guild/társaság mert egyedül sokra nem mész. Pl event guild amibe vagyunk :) (mondjuk ennél a fight nál még nem voltunk velük de csak kedvcsináló gyanánt)
Sajnos ez így van , jó játék lett volna de nagyon el barmolták így az egészet , 1hónap játék után totál unalmas lett az egész , azt sajnálom hogy 12.31 ig aktiv a patronom , de egyszerűen semmi értelme a további játéknak , pedig van/volt 16x16 os farmom is , egyszerűen semmi lehetőség nincs a játékban. Lv50 en asszem 2 insta van azt gondolná az ember majd pvp ( world pvp ) na persze elvétve 1-2 rohangálo emberke War idején zerg battle , arena ismételten felejtős mert azt meg meg ölik a goldbuyer noobok akik fel vásárolják a cucokat ah bol és esélytelen tartani a lépést velük hogy hasonlo gearben legyél. Szóval marad a trade run + farm ... Trade run többszörösen mar marha unalmas , néha be gankelnek de kb ennyi , farmolas meg hay day jellegű értelme van de csak ha nem dolgozol mert ugye csak akkor tudod cd re termelni a dolgokat , másképp sose lesz meg a crafthoz az a 60-70 ezer mati ami kell egy kis craft húzáshoz Sajna a goldsellerek illetve a landgrabberek + ah botok kinyirtak a játékot , jelenleg a játékosok nagy része be logol harvest ah böngészés és kb ennyi. És ez csak rosszabb lesz ... kár mert szerintem jó játék ( patron státusszal persze ) de túl sok a negatív dolog . Fizetni meg felesleges érte .. 3-4 nap alatt meg van a 220-240 arany még igy munka mellett is aztán mehet az apex vásárlás.
Én sem látok benne sajnos igazán nagy jövőt, félre is raktam az egészet. A guild amiben voltam nagyon készült a várépítésre felhúztak 5-6 embert bányászatra, összedobtuk az aranyat + kifarmoltunk még két embernek 1-1 trade ship-et de már ott is többen úgy voltak vele h és utána mi lesz.. megunjuk a horgászatot és annyi :D farmolgatni el lehet benne de szerintem ha kimegyek a kertbe kapálni még az is nagyobb élvezetet nyújt mint a játékban "dolgozni" :D
Nem tudom lehet very high pop server en vagytok mert Orchidna ahol vagyunk nekem lent van 3db 16x16 os farmom 1 8x8 as meg 1 16x16 os házam, abból egy 16 os meg 1 8 as aurorián.
Jó, mondjuk a 3 "új" szerveren kicsit jobb a helyzet. Jobb helyeken itt is nehéz helyet találni. Kiesőkön se egyszerű de összejöhet. Nem béke státuszú területen jól időzítve és minimum 5-6 emberrel összedolgozva még könnyebb. Ennyi kell, mert néhány guild hajlamos kinyírni a konkurenciát. Vagy más oldalról ha kinyírod a konkurenciát, akkor jobb az esélyed :)
A földfoglalás tényleg elcseszett. - Egyszeri foglaló amit visszakapsz ha nem is építesz semmit és nem is adózol? Komolyan? - 14 napig védelem nemfizetés után is (fizetés után 21 nap nyugi)??? Mondjuk felépített épületre visszajáró foglaló (telekre nem) és fix kezdő tax levonás kellene amit nem kap vissza a vevő. Meg még drasztikusabban növekvő adóteher a telkek száma és nagysága alapján. Meg rövidebb "türelmi idők": 3+3 nap bőven elég lenne. Esetleg valami speckó tárggyal kész házaknál lehetne "zárolni" hosszabb időre, így egy nyaralás nem lenne gazdasági rémálom a játékban. Sajna ennyire nem merészek, hogy érdemben foglalkozzanak a gondokkal. Nem hiszem, hogy a korábbi verziókban Koreában nem volt ez gond... Utoljára szerkesztette: mikromanus, 2014.11.07. 15:23:32
1-2 héten belül persze hogy lesznek földek, az emberek tömegesen lépnek le a játékból. Már én is csak azért fogok belépni, hogy azt a két hatalmas 8x8 földemet olyan emberre bízzam, aki használni is fogja őket. Ha a földfoglalás nem lenne ennyire elcseszett ez egy nagyon jó játék lehetne, de így csak a csaló földhalmozók élvezhetik a játékot.
Az újonnan indulóknak pedig igenis lehetetlen normális földeket szerezni (nem, a 8x8 nem az), és nem csak sajátot foglalni nem fognak, de esélyük sincs annyi pénzt összeszedni (tisztességes úton), hogy vegyenek egyet. Dahután jelenleg ~1000 arany környékén mozog egy szar pvp területes 16x16 föld, tengerparton ez már simán 1500+. Persze akkor még csak álmodozni se mertem egy nagyobb területről, azokat tényleg meghagynám a guildeknek.
Nem értem a Trion/XL miért nem lép az ilyen problémák ügyében. Az ember azt hinné a nagyobb előfizetői tábor a cél, nem pedig a kis maréknyi földhalmozó csaló.
Hosszabb távon azért ez a játék elég erősen csapat és PvP orientált. Soloban és "kis csapatban" jóval gyengébb helyzetben vagy. Kivéve ha az a kis csapat folyamatosan együtt nyomul. Akkro még eshet ez-az. Aurória mindig háborús övezet lesz. nagyobb klánoknak is veszélyes, meg solo harcosoknak is. A vásárolgatás tényleg elég gáz, de a tax miatt drasztikusan növekszenek a terhek. Jó üzlet lehet az eladás, de azért kétséges szerintem. Ha nincs felépítve az épület, akkor csak visszavonni tudod.Mégis ki üzletelne így? ha előre fizetsz átverhet az eladó, vagy bontásnál bárki beelőzhet mielőtt lerakod a sajátod. Ha előbb bont, akkro meg simán lehet, hogy nem fizet a vevő.
Annyiban elcseszett, hogy csak foglaló kell, ami elbontásnál azt hiszem visszakerül a korábbi területfoglalóhoz. Ha lenne fix és dinamikusan növekvő költség lerakáskor, akkro nem lehetne annyit élősködni. Valamennyit már fogtak a hackeken is, de közel se eleget. A játék supportja meg elég nevetséges ha nem fér bele a gondod a sablon pár alap témába.
Új indulóknak nehezebb földet szerezni,d e nem lehetetlen. Nagy területet nehéz összeszedni. MOst lesz +30% föld, a játékosszám meg érdemben nem változik. 1-2 héten belül lehet majd foglalni. vagy most is már. Csak fürgének kell lenni. A legtöbb lejáró helyen lesz konkurencia.
8*8-asat most is nyakló nélkül lerakhatnál. csak abból egy lehet karakterenként.. Jó, a termelő "oltárok" is ekkroák. A nagyobb helyek meg mindig versengőek. Ha ott voltál foglalhattál. ha nem, akkor nem. Ez ilyen. Nem jár "alanyi jogon" semmi. Jól is van ez így. Még ha néha szívás is. Utoljára szerkesztette: mikromanus, 2014.11.07. 14:55:51
Ez a farmolós dolog valami undorítóan van megcsinálva. Auroria is tegnap egy nagy szégyen volt. Hatalmas lag is volt. Akiknek egyébként is van már pár telkük most még többet leraktak. Ott dicsekedtek chaten, hogy 2-3 farmházat lerakott meg 2-3 8*8-at. Utána egyből hirdették chaten eladásra. Sokunknak meg van 1 db 8*8. Van akinek az is csak ideiglenes helyen. Persze lehet mondani, hogy vegyél akkor, de ez így kiba..ott unfair. Farmház 1000gold fölött van. Meg egyébként is ha nincs a guildednek vára egyáltalán mindek farmolsz? Lesz belöle pénzed. És? megveszed a legjobb cuccokat. És? Mire használod azokat a legjobb cuccokat? 5v5 is egy rakás s.ar, mert groupban nem lehet menni rá. Random csapatban meg a fa..nak kedve pvp-ni. Hasla is egy vicc. Ugyan annyi token kell egy kétkezesért, mint egy egykezesért? Tanknak kell shield meg valami 1h. Akkor én duplán s.opok, mert nem 2h kasztot akarok? Vicc. Fizetheted a partont, de telket azt nem tudsz lerakni... Ez mi? Mi a retkes büdös lo....ért nem lehet korlátozni, hogy mindenkinek 1db 8*8, 1db16*16, 1db ház, stb és kész? Ha elhozzák a kiba..tt nyugatra, akkor ugyan alakitság már az itteni igények szerint. Item fejlesztés is szánalom. A Nagy HC kockák azok elvannak persze. 0-24-ben olnine. Aki most akar nekikezdeni, annak meg semmi értelme, mert ugy le van maradva...Kraft rendszerröl meg inkább nem is írok semmit... Nagyon jó MMORPG alapból csináltak a hülye megvalósításokkal egy rakás unfair lo..art.
Questből jön egy alap glider. Azt fel lehet upgradelni "ultimate" verzióra. Az már elég jó. Mirage-on meg kkell venni a designokat 1-2 ezüstért és aranyért, de azon felül csak a "kisebb"verzió kell az upgradehez. Az is elég jó már. A speckó gliderekhez kell külön anyag csak, vagy akkor, ha kimaradt az alapverziós glider a questből és meg kell építened.
Lecraftolod az egyik fejletteb glidert az egyik asztalnál. Meg kell szerezned a speckó designt hozzá, cserébe lesz majd egy pöpec csirkeszárnyad :) Ilyenek vannak most elvileg játékban. Red Dragon Thunderbolt Glider
Hi! Amúltkor kaptam egy "Ultralight Wing Rib" , vagy valami hasonló nevű cuccot, ami glider alkatrész vagy mi a fene lenne, de nem tudok vele mit kezdeni. Tudja valaki, hogy lehet használni, vagy felszerelni?
Ja. Vicces volt. Neben Immortallal elsőre megvolt a területfoglalás. Gratu-gratu két tőmondattal a chatre pár embertől, körbefordulok, erre már ott van tucatnyi ház. Jó, lehet több másodperc volt, de mire betöltődött a kép már volt. Aztán szembesültem, hogy sokkal több tax kell, meg lecsapott egy suttyó rejtőzködő vörös, mert onnan már a zöld haverok nem nagyon törődtek a harccal. Mire visszaértem még egy nagy farmház helyet elcsíptem. Kicskit bénán helyezve el, de a szükség nagy úr. Két kis háznyit még találtam, de inkább hagytam a többieknek. Pár vörös is bekontárkodott. Nem tudom mit fognak kezdeni ott, de elnézve a népsűrűséget lehet lazán meglesznek. Mi se igazán voltunk tökéletesen koordináltak, de a többi zöld egyszerűen kriminális. Két területet befoglaltak a vörösök (Secret order, Sector one). A negyedikért ment a harc. Iszonyatosan túlnépesedett tömeggel nyomult ott a két vörös "nyertes" klán. Nyugatiaknál meg nem elég, hogy kevesen voltak még készületlenek is. Nem volt megvéve a merchanttól a cucc, mert hibádzott 1400 vagy 1000 arany, nem volt kibányászva elég anyag, vagy nem volt meg a kovácsuk. Vagy egy óra "inkább mi szívunk mint a vörösek" harc után hagytam a fenébe. Még akkor se voltak sehol. 30-40 perccel később végül lerakott az egyik "SO" guild még egy várkezdeményt. Gondolom a nulláról kezdték fél óra harc után :)
Amíg egymást szivattuka terepen az eredeti helyen a bánya közelében abszolut senki nem volt. Stealthben akár egyedül is simán oda lehetett volna annyi idő alatt jutni és letenni a motyót. De nem, izombul ahol sokan vannak neki a falnak szervezetlen hordákban. áhhh... Utoljára szerkesztette: mikromanus, 2014.11.07. 13:04:22
Tegnap várlerakás után, a helyfoglalás nagyon komolan nézett ki. Ott voltunk 10-15en guildből 4-5 telket sikerült letenni. Rohadt jól nézett ki ahogy megjelent egyszerre több ezer ház.
Itt részben a játék is rákényszerít. Régebben elindult szervereken nehezen tudsz farmot, stb lerakni. Átgondolatlan, kiforratlan az egész. Nem is beszélve a botokról, a területfoglaló maffiáról. Érthetlen, hogyan is képzelték ezt az egészet.
Mi már egész szépen gyarapodunk , vagyunk 70+ és abból mindig van 20online... próbáljuk az értelmesebbik réteget össze szedni. Kyprosa -Keleti oldalon tevékenykedünk.
Jajj jut eszembe mulkorában faction chaten magyar guildet keresett Sanyikapro , akit érdekel esetleg ilyen komoly ember az kyporsa - keleti oldalon megtalálja, mi nem éltünk a lehetőséggel , tudom így valószínüleg nem leszünk benne a top guildekben
Visszatérve a klán kérdésre ha nem veszi senki a kezébe a dolgot ne csodálkozzatok ha szerteszét vagyunk szóródva.. Itt az admin ha olvassa akkor írja ki a fejléc alá, hogy a magyarok ebben és ebben a szeveren vannak. aztán előbb utób igaz lessz mert az újak mind oda mennek. Lotro ban bejött.
Mondjuk kezdhetnénk úgy, hogy itt kiírják a fejléc alá, hogy a magyarok ezen a szerón vannak. és majd az újjak mind oda mennek. Nagy problémám van. Felraktam a játékot és az Update végén azt írta ki,h 15 sec van még hátra... ez ment 1 óráig ujrainditom. Megint letölti megintnem jó. Gondolom a fat 32 miadt szarik, átrakom másikra ott azt írja, h error 1005. most letöltöttem hozzá valamit ami 1 fórum szerint megoldja a problémát.. Addig is tudna nekem mesélni találkozott már valaki a problémával?
Az a baj, hogy mindenki klánt akar létrehozni. Van is vagy 50 magyar belőle, tíz szerveren, 5-6 aktív játékossal. Ennek semmi értelme.
Sajnos nem Nekem azt írja ki, h 15 sec van a telepítés elkészüléséig és soha nem készül ell. Próbáltam már 4 szer virusirtót is lekapcsoltam.... De fat 32 a d-m szóval most 1 pendrivera telepítem... Valami elmondaná meik szerveren van magyar klán???? Ha nincs nem akarunk csilálni 1 et? . Nekem ma bemutatóm van 13. - 18 Erdélyi turné de utána belecsapok. Ha kell újrarakom az egész gépemet a játék miatt.