Annak, hogy a Crysis 2 (szemben az elsõ résszel, amihez azért kellett az akkori kor csúcsvasa) szépen fut, van oka. A motor gagyi. Mert a konzolok szintéjéhez mérték. A karaktereket leszámítva csúnya, elnagyolt, közelrõl szinte minden textúra a City Interactive játékait citálja... PC-re kevesebet adnak el belõle? Talán feltûnt a PC tulajdonosoknak, hogy átverik õket. A Crysisból kiindulva, ha csak PC változat lenne, akkor ugyanúgy lenne nagy bevétel.
mé mit tesznek az ufok, ha átmegyek rajtuk vagy õk rajtam, hát nem édesen szexelnek? :D meg a katonák, azok meg buzik a kocsi roncsban meg el sem bújhatok elõlük, max ráállhatok a tetejére és mutogathatom a pucér seggem, hogy ide lõjetek tényleg, rohadtul igényes játék, kell a gecinek :D inkább megnézek egy filmet, az nem ennyire perverz, értem én látom benne a tökéletességet, ahogy írtad :D
"A romokban heverõ New York hihetetlenül hangulatosra sikeredett, már-már komolyan elhiszi a játékos." Nem sokáig vittem a gamet de az alapján ez egy baromság. Grafikai motor tényleg tíz pontos, de amit alkottak az szégyen. Hatalmas giccs, mást nem mondjak ezek az egyen kidolgozatlan egyen autók amik itt ott ugy vannak odarakva mintha odaparkoltak vele... Hasonlitsuk már össze mondjuk egy fallout 3 as roncsautóval.... Egész egyszerûen igénytelen. AZért egy 5 pontos játéknál erre oda kéne figyelni mert alapból rontja a hangulatot. Meg nem lehet szájbalõni az elején ezeket a beteg geciket... Szal azért messze van ez a tökéletestõl.
A grafikai motor miatt viszont le a kalappal, remélem születnek ezzel a motorral játékok aminek a készytõi meg vannak áldva némi mûvészi vénával illetve izléssel.
Szerintem a te létezésed nagyobb gáz, minthogy bárkit megbasznak a földönkívüliek.
Már rég lejárt a hétvége, vagy ez már a következõ hétvégére vonatkozik?
am gyûlölöm a játékot, mert mire elérek egy multi szintet, már dobom is a kukába, ami azt a szintet se üti, hogy megvegyem a végigjátszáshoz, mivel túl perverz gondolatokat elégít ki ezen stílus, hogy földönkívüliek akik robotok és megbasznak és anyád, szal ez az ami nem jön be így a hét végekre bam.
talán hétköznapokra, úgy máris jobban klaffolna :D
Nekem iszonyatosan bejött. A Half Life2 óta nem játszottam ilyen jó FPS-el.Márcsak azt várom hogy kijöjjön a magyarítás és végigtoljam még egyszer úgy hogy tudom is mirõl szól.
http://youtu.be/aZR5IvXGMts Arra számítottam, hogy a Crysis 2 legalább így fog kinézni. :( Most azon gondolkodok, hogy egyáltalán letöltsem-e. A lineáris lövöldözés sem izgat annyira. Ha casual game, akkor már inkább Jazz Jackrabbit 2...
Indexet nem szabad olvasni. Igazából be kéne tiltani az egészet.
Neked meg mi bajod? 20 FPS-el szaggatna vigyorognál, hogy "ez igen!"?:) Szép, jól fut, stabil, innentõl engine-t tekintve aligha lehet megszólni. Egyébként meg érdemes megnézni az eladási adatokat, mindkét konzolon messze többet adnak el, mint PC-n...
Amúgy a mélyen tisztelt "hancu" az indexen azt írta, hogy nincs PC amin maxon jól futna a Crysis 2 (a 3 éves notebookomon is jól fut, szóval fingom nincs mirõl hablatyolt). Gondolom úgy írt róla, hogy nem is próbálta ki...
Nem ezzel van a baj, hanem, hogy miért a régi szar platformot részesítik elõnyben a fejlesztésnél? Az ilyen átportolt szemetet maximum a 1990 forintos kategóriában volna szabad árulni...
egy Athlon 3000+ és gef7800-al van esélyem? :o) 2 giga ram :)
6 óra alatt végig lehet vinni nem nagy szám... szépnek szép
Totál röhejes, hogy a két platform, amire elsõdlegesen készült a Crysis 2 (X360 és PS3 30 fps-t tudnak átlagosan), én meg a nyomorék GTX580-ammal 60 felett járok.
hogy a legvégén megjelenõ láthatatlan idegenek elleni harcról ne is beszéljünk.
Egyébként én elég sokat használtam:)
Lowosan: nekem az a patch hamarabb feltelepült, mint hogy engedte volna a játékot aktiválni:)
Egyébként szerintem nem rossz a játék, és tény, hogy más, mint az elõdje. Gépigényben abszolút pozitívan csalódtam, felsõ-középkategóriás gépemen FullHD-ben maximális részletesség mellett tökéletesen futott, míg erre a Crysis (ill a Warhead, ami szvsz rondább is volt mint a "sima") mai napig nem képes...
Nekem az elején ugyan folyamatosan futott, de késõbb, különösen a vége felé (és pl. a nagy alienek megjelenésénél) eszméletlen szaggatásba csapott át jópár másodpercig. Az emberi ellenfeleknél még oké volt a gépi AI, de az alieneknek adhattak volna normálisabbat is, mert az ugrál-nekemront-üt egy kicsit bugyuta... az emberi AI is elég gyakran buta volt, ha pl. messzirõl kezdtem el õket lõni távcsövessel :(
Hát nem tudom, nálam a Crysis Warhead ilyen átlag médium beállításokkal röccenés nélkül futott, és nagyon szép volt x1950 -essel, ezt meg már GT240 -es videókarival játszom, és még gyengébb grafikán sem mondanám folyamatosnak, és sokkal rondább is. A konfigoló progival sikerült beállítani egy komprumisszumot, hogy azért kinézzen valahogy, és így nem is zavaró, bár sok helyen nem éri el a 30 fps -t (de teljesen minden lebutitítva sem!). Elõtte meg ráadásul az Assassin's Creed 2 -t vittem, ami meg egyszerûen gyönyörûen futott, ettõl ez elején kifolyt a szemem...
A játékkal különösebb problémám nem lenne (maximum az árral, mert ez megintcsak nem egy olyan játék, amivel hónapig el tudna lenni az ember, gondolom multihoz sincs pályaszerkesztõ meg ilyesmi...?). Egy dolog, ami miatt nem tudom élvezni, hogy minden ellenségbe olyan kurva sok golyót kell belelõni. Az ûrlényes résznél meg még fölszedni sem lehet tõlük lõszert, szerencsére leraktak nekem lõszeres ládákat... (hogy utálom az ilyet).
Bevallom vegyes érzelmekkel tolom most a játékot, mert tény ami tény elõveszem, de közel sem akkora lelkesedéssel, hogy egyszerre végighúzzam. Nem tudom megmondani miért de nekem olyan "steril" a játék. nincs hangulat, személytelen. Alapból manapság engem irritál, ha fõhõsünk egy jellemtelen néma alak. Itt pont ez van. Annyi, hgoy ALcatraz (Jesszusom) a neve és, hogy katona. Pályák elég monotonok: megyünk, befordulunk a sarkon, hadosztály, fedezékrõl fedezékre szaladva leszedem õket. Nincs cselekménye, folyamata az akciónak. A technikusok, meg látványtervezõ mindent profin megcsináltak, csak nem ártott volna forgatókönyvírót meg valami dizájnert is szerezni. Hans Zimmert is mindenki kiemeli, holott semmi értékelhetõt nem alkotott benne (talán a fõcímzenét írta õ), fél délután összerakott egy sample-t.
Mindenkit figyelmeztetek ez egy tök átlagos FPS, semmi extra.
Bulletstorm is egy hasonló kategória, de az legalább dögös volt, és szórakoztató, inkább maradok annál! Még a végén lehet, hogy Duke lesz tényleg az idei fps király, mert úgy tûnik van esélye!
Mondjuk tényleg sokkal randább lett a Crysis 2 az 1-hez képest, de jön ki a D11 patch Mycysis.com és ha van egy csöpp eszük akkor az összes téglát ami létezik a képernyõn tesszelálják. Már elég erõsek a mai videokártyák, hogy elvigyék. Ha csak minimálius grafikai tupírt hoz akkor inkább ki se adják a patchet, mert annyit nem ér ez a játék.
Nekem elég vegyesek az érzéseim a játékkal kapcsolatban.
Technológiailag egyértelmû visszalépés az elsõhöz képest, lebutitották a motort hogy bármilyen konfigon elfusson. Ez meg is látszik rajta... Persze nem a grafika legfontosabb, annak idején az elsõ Crysis-t egy 8600GT-n toltam, nem volt túl szép látvány és nem is a látvány fogott meg benne (csak most, 4 év után jutottam oda, hogy olyan konfigom van ami fullHD-ben maximumon viszi).
Ezzel el is jutunk a legfõbb problémámhoz a második résszel kapcsolatban. Lehet, hogy történetileg bonyolultabb mint az elsõ rész, de a játékmenet nagyon bugyutának tûnik. Teljesen lineáris pályatervezés, a nanoruha sem az ami volt az elsõben, és ez az egész városi környezet nem talál a játékhoz (ahoz képest hogy mennyi lehetõséget adhatna a betondzsungel inkább sivárabbá teszi a játékot). Nekem amolyan Modern Warfare klónnak tûnik a játék, teljesen tucat FPS lett (talán ezért is szerepel olyan jól a kasszáknál?). Ettõl függetlenül egy bizonyos szinten élvezhetõ darab, a mostani játék-felhozatalból kiemelkedik, csak más nevet kellett volna adni neki, mert ez nem "az" a Crysis.
Persze ez csak személyes vélemény, de nekem az elsõ rész még mindig (sokszori végigjátszás után is) többet nyujt mint a Crysis 2. Ugyan akkor nem értem mi mostanában ez a sok fikázás az elsõ résszel kapcsolatban, annak idején mindenki el volt ájulva tõle (nem csak a grafikától), most pedig mindenhol csak negativumok jönnek elõ ha Crysis-ról van szó (nagyon hamar felejtenek az emberek, úgy tûnik).
Vegyük hozzá a DX11 hiányát, valamint a konzolport-típusú minimum gépigényt, és teljes a kép.
Annak viszont örülök hogy nem változtattak a fegyverek személyreszabhatóságán: féltem hogy az lesz mint az MW-kben, hogy a fegyverekre lesz ragasztva az aktuális kieg- neked meg úgy kell vadászni majd egy számodra megfelelõen összeállítottat. Pajzs tutingolása ugyancsak nagyot dobott a játékélményen, tovább növelve a nanovért amúgy sem kicsi potenciálját, ze.
Történetvezetés (és a történetírás) sokat javult, habár még messze van a tökéletestõl, de a jó irányt sikerült meglelniük és el is indultak rajta. A helyszínek változatosabbak, a fegyverek listája is bõvült valamelyest a warfire-hez képest, ami elég vérszegény volt a számomra (2 karabély, 1 shoti, 1 pisztoly, 2 géppisztoly, 1 mesterlövész, ha a hagyományos lõfegyvereket veszem).
És egy személyes dolog: nagyon hiányoltam belõle Pszichót :(
"Mindent összevetve sem automatikus célzást, sem egyéb könnyítést nem alkalmazott a Crytek a PC-s változatban" Pont hogy volt benne célzássegítés, úgy szedték ki az elsõ patch-el.
"nem volt annyi idejük csak a PC-re koncentrálni" Cserébe azt mondták hogy a PC a fõ platform, ami ugyanakkora hazugság mint a sandbox-játékmenet.
Grafikai beállítások lehetõségei úgy le vannak butítva hogy az már pofátlanság, külön programot kell hozzá használni. Kihajolás is nagyon rossz így 'emulálva', van hogy rossz fele akar hajolni, van amikor nem is engedi, pedig jól jönne. Csak akkor igazán jó ha valami fölött akarok ellõni.
"A harmadik és egyben kérdõjeles mód a tulajdonképpeni hõkamera, amelyet elég ritkán - tulajdonképpen egyszer sem - fogunk használni, lévén nem lesz rá szükségünk."
Dehogynem, a vége felé lesz egy sötét helyiség, ahonnan ki kell jutni és harcolni is...
Tényleg nem valami pöpec a cucc. most váltottam 100 megás digire ami azóta ha jól tudom má csak 80 és van amikor 3megával megy csak. a Vidanet legalább a 20as netet végig 20on tolta. Lehet megbántam.... Egyelõre nem tudom.
Másnak is szarakodik a digi net?Mert nálam baromi lassú.Ha nem tesznek sürgõsen valamit,szakállt növesztek és felrobbantom õket