En be sem fejeztem ezt a jatekot szegyenszemre annyira meguntam a grindelest :/ Lehet neki kene allni csak a foszalnak, ne vesszen el az az 50-60 beleolt ora...de valamiert kedvem sincs belepni.
Kieg: Azért vannak jó harcok ebben is. El lehet vele lenni! Egy a fősztori vonalon, Halamsiral pl. És a sárkányok is. Csak könnyű a karakterfejlesztés tele van op elemmel, nyilván az akciójátékosok segítése érdekében. Fejlett AIval rendelkezik, és szinte bármilyen csapatösszeállításban játszahtó nem kell ragaszkodni a standardokhoz. Ennyi pro kontra.
Az első például még egy valódi taktikai rpgnek nevezhető mint műfaj ez megszületett, a Bioware újítása volt ők akkor úgy képzelték el a jövőt :) De változások gyorsan történtek és gyorsan ideje múlt lett. Szóval az taktikai nézetes és kell is használnod. A DA2 is még ide sorolható az igazi átmenet volt, még megvolt a rendszer de már tömeges ellenfelekkel operáltak, próbáltak megfelelni az akciójátékosoknak is. A DA3-ban ez meg már egyértelmű szerintem ez az utolsó kísérletük amivel próbálják a rajongóik két végletét kielégíteni egyidejűleg. Ebbe már van third person akció nézet is! És így kedvedre kaszabolhatod az ellenfeleket. Legfeljebb már a DA2 is sokkal jobb volt kihívás szempontjából mint ez. A történet és karakterek, nos az mindháromban Bioware színvonal. A DA1 az van magyarul is.
amúgy talán volt már, de ha valakit érdekel egy 400 oldalas angol részletes leírás, hogy mi ez a game, miket kell tudni, vagy figyelni mire érdemes:
http://guides.gamepressure.com/dragonageiii/
Szia
köszönöm,
hogy különbözik az mit takar? más a tactical Camera nézet? vagy többet kell használni? igazából az Origins-t elkezdtem 1x még nyáron játszani, kb 20 percig jutottam azt annyi volt.. erre gondoltam most azt, hogy most valahogy más hangulatban talált meg ez az uj rész, és több energiát fektetve az átnézésére, jobban át látom, és igy már tetszik..
@3897: Üdv itt! :). Az első 2 rész végigjátszását ajánlom a sztori szempontjából (még a sokat szapult második rész sztorija is nagyon jó). Arra készülj fel, hogy a játékmenet nagyon különbözik a mostanitől. De szerintem mindenképpen érdemes. Karakterek szintjén is nagyon sok az utalás, a visszatérő szereplő.
@3898: Csak elég sokat olvasgattam és játszottam az előző részekkel is, de szerintem az igazság közelében sem járok :)
most realizáltam hogy az SG-n ennek a gamenak is van fóruma..
csak annyi, hogy mint sokak szerint itt gondolom, cs***szett jó a játék.. én sajna ki hagytam az első 2-t, valahogy nem láttam akkkor mág át, de ez baromira bejön. gondolkozom, hogy vissza megyek majd az előzőekbe is! Ami nekem fura volt ez a külső kamera harc megállítás dolog, de most már érzem, hogy egyáltalán nem kötelező, mindössze némely szitukban nagyon jól jön és hatásos.. Baromi jó az egész és ámulok milyen összetett.
Szerintem azért, mert nem ezt akarta az elf istenek bezárásával elérni. Amikor felébredt, rájött, hogy nagyon elrontotta az elfek életét a világban (kb mindenki végiggyalogolt rajtuk), és most ezt próbálja rendbe tenni. Ráadásul még Cory-t is rászabadította a világra istenek erejével a kezében. Hát ezért nagyon is szégyellheti magát. De nem nagyon megy neki a rendbetétel, a gömb nélkül nincs elég ereje, pl. a dalishek nem hisznek neki és kiközösítik.
Flemeth/Mythal meg valamiért nagyon bosszút akar állni valaki/ken. Talán ezért adja át az erejét Solasnak, hogy ő megtegye, mert az ő teste már öreg, és Morrigan nem hagyta, hogy átköltözzön belé (ugye csak olyanba tud szállni, aki megengedi). Vagy Solas megint átverte valahogy? (az, hogy előtte kővé váltztatja (vagy hasonló), erre is utalhat...passz. Jajj, kb oldalakat lehetne írni, és nem jutnék közelebb a megoldáshoz :)
Ebbe van valami végig úgy beszél a szellemekről, mint az élőkről. Solas erre használná. De Flemeth miért várt rá annyira? Miért volt Solas annyira csalódott, miért szégyellte magát Dread wolf Mythal előtt? Valamit elkerülhette a figyelmem? ?
Sajnos a harcrendszer miatt nem tudom rávenni a játékra magam pedig tetszik a sztori. :(
Sir Jedi: Köszi!! Bár Sera elég tiszta nálam is :) De elég részletes kis leírás pár kieggel a saját fordításomhoz. Valószínű a te angolod jobb mitn az enyém :) Utoljára szerkesztette: Although, 2015.01.21. 10:01:01
Sera azért rühelli Brianát, mert érdekből összefeküdt esküdt ellenségükkel, aki annak idején elrendelte az alienage purgálást. Ergó egy elf népírtásért felelős vezető szeretője lett elfként, hogy előrébb jusson. Sera számára ő rosszabb, mint az "ellenség", mint maga Celene, merthogy számára csak egy áruló kollaboráns. Nincs ebben semmi rasszizmus. Rádasául minden authority figurát gyűlöl, legyen az Császárnő vagy kormányzó, vagy nagykövet, vagy parancsnok, avagy akárki. Ő vérnősző anarchista a javából.
Az elfeket meg azért rühelli, bár maga is elf, mert a Dalish-ek nagyon faszul kezelik a többi elfet (ezt megtapasztalhattuk a DA1-ben is, pláne ha elfek voltunk, de itt is épúgy) és az ősi "hókusz-pókusz" elf mágiájukat pláne rühelli Sera (minden mágiától és szupernaturálistól szörnyen retteg és gyűlőli a mágusokat, a sajátjainkat is, nemhogy a Tevinterieket). Az alienage-es páriákat meg azért rühelli, mert azok már szerinte sem elfek már, csak alsóbbrendű rabszolgák (utódai) csupán, akik már nem büszke nép, nem is egységesek és nem képesek harcolni magukért. Gyengék és szánalmasak. Sera világképében ők az alján vannak (és tényleg). Saját faja közelsége nem jelent tehát számára túl nagy komfortot... Bár én elf mágusnőként elég közel férkőztem hozzá (pedig elfként és mágusként is kinézett eleinte). :DDD Meg lehet őt azért dumálni, illetve tettekkel nyerni a bizalmát. Csak óvatosan...
Utoljára szerkesztette: Sir Quno Jedi, 2015.01.21. 09:48:57
Hát én azokat a postokat nagy ívben kerülöm . De nem csodálkozom, mert ugyanez megy "kinn" is. Szerencsére vannak olyanok is, akiket nem csak az érdekel, hogy "nincs meg a 60 FPS FFS"!44!.
Solas szerint a gömb egy foci, amivel az elf istenek erejét lehet fókuszálni. Vajon azért adta Corynak, mert ő a hosszú alvás miatt képtelen volt használni, viszont valamit nagyon meg akar csinálni? Jó kérdés...valószínűleg a Fade-el kapcsolatos. Ha tippelni kellene, elsőre azt mondanám, hogy szeretné eltörölni a Fade-et, ami elválasztja a materiális világot a szellemvilágtól, ahová ő zárta a többi istent - de ez visszafelé sült el (úgyis olyan lelkesen beszélt róla a játékban). De hogy eltört a gömb, valószínűleg elveszett vele az istenek ereje (vagy maguk az istenek is? ) Minden esetre nagyon sok kérdőjel maradt, amin mehet az agyalás. Sztori DLC-t akarok!!!!
Ott van amikor a nyomi hősünk kérdezi miért nem áll ki az elfek és a világ elé Elég egyértelmű választ ad. Meg a mondatból, régóta táncolunk, erre a zenére, Én és Mythal. Abból már látszik neki elege van már szerintem az egészből. És ehhez nagyon jól illik az ironikus humora :) Edit2: Igazából ez a legnagyobb baj ezzel a Gaider és csapata dologgal vagy akár a Mass Effectel, annyira jól megírták, hogy hiába tervezem el ez most jó kari ez meg rossz lesz egyszerűen csakteszed amit tenned kel, hogy a sztori az legyen ahogy lennie kell :)
Nem csak ez a gond, ez a beteg liberális világ mindent megmérgez. Hányinger kerülget ahogy olvasom a sok idiótát ahogy nem tudják mit jelent a játék vagy ahogy azon vitatkoznak vajon Sera rasszista vagy sem. Vagy hogy ez rossz arc ez meg jó, mintha csak ez számítana ki tetszik nekem meg ki nem. Nem csodálom, hogy Gaider nevet rajtuk meg gúnyolódik. Felét se értik az egésznek. Nekem kb valami összeállt, de ha nem is értek valamit annak csak örülök mert akkor van min gondolkodnom még. Ez a legjobb benne :) Ahogy összerakod a kirakóst. :)
Mondjuk még nem értem mire kellett neki a gömb, ahogy látom és egy mondata egyértelművé tette, akarata ellenére ez nem működik, senkinek, tehát gyanítom belefáradva az eonok óta tartó szemlélésébe az értelmetlen világnak talán át akarta adni Mythalt a gray warden és Morrigan közös gyerekének. Szegény Morrigan meg :) A végére azért rájött mekkorát tévedett :) Edit: Bár nem mert arról beszél a gyerek lehet a kulcs arra amire vártak. Huha, még párszor át rágom magam rajta még. Csak jó lenne egy kis tartalmi bővítés mert kedvenc gonosz karimmal lehetetlen ez a játék :D
Személy szerint én sztori szempontjából szoktam belőni a játékokat, és még így is a Bio nálam magasan veri a Beth-et. Nekem kifejezetten tetszik, hogy így elengedték a játékosok kezét ebben a részben és hagyják felfedezni. A fő történetszál valóban rövidnek tűnik, de ha csak az egyes területek fő küldetéseit csinálja meg valaki (és el is olvassa), akkor is sok-sok plusz infóval és gazdagabb "Inkvizíciós történelemmel" fog rendelkezni. Csak nagyon sokan valóban nem tudnak/akarnak más szemmel nézni a "mellékszálakra", mint időhúzásra és teljesen független eseménysorozatokra.
A visszatérő karakterek történetvezetése szerintem nagyon jó lett (Morrigan, Leli, de talán Cullen a leglátványosabb).
Az "utas/ok" hatása engem is nagyon érdekel. Ha az inkvizítor iszik a forrásból, akkor lehet hallani egy rejtélyes üzenetet: . Már csak ezért is várom a folytatást....
Nagyon megoldotta a történet részeken keresztül való ívelését, különösen azok láthatják ezt akik az előzménykönyveket is olvasták. Jó az alapötlet is, miszerint szaros senkik vagyunk akik egy véletlen folyamán, mint Corypheus elmondja belekerül a nagyok játékába. Jó lett Flemeth is, kicsit sajnálom, hogy kiírta, talán már a voice nem vállal többet nagyon kár hiányozni fog, ha lesz folytatás. Solas megközelítőleg sem akkora egyéniség :) Még az nem tiszta ki Morrigan "utasa", az látszik nagyságrendekkel Mythal alatt van. Vagy csak lemaradtam valamiről.
Érdekes így, Morrigan már felnőve is, tele van a gyermekkori rémképeivel és ahogy Flemeth élvezettel rájátszik erre. :) Muris nagyon. Úgy látom továbbra is nyitva hagyták a sztorit ez talán az EA döntése is. Jobb lett volna lezárni itt ezt végleg. Úgyis egyre kevesebben vannak akik emiatt szeretik a Biot. Meg Gaidert elnézve a nyilatkozatait előbb utóbb hasonló cipőbe kerül mint a TESO loremasterje.
Ez csak azért szomorú, mert ezek szerint ez a színvonal is túl magas sokaknak, és ez látszik a Bio forumon is. Mindig lenyügőz a Beth mennyire felmérte mit érdemes csinálni. És mindig igazat kell adjak neki. Esetleg indulj ki legközelebb abból neked nem állt össze jó. Ez sokkal jobb hozzáállás mert nem jutunk el arra a szintre, nekem már nem kell megvenni az AA címeket, mert tényleg csak gagyi egyszerű színvonal lesz sztori szinten. Ez egy spoiler!! talán te se ezen az úton haladtál, és talán egy kicsit érthetőbb lesz, mondjuk a bio nagyon ráállt erre a több végigjátszás alatt áll össze a sztori dologra ami még inkább nehézzé teszi az eladást nekik. És Gaidernek ez jól megy tény, ez is jól megy.
Gyenge volt a játék befejezése szerintem. Amúgy az egész fősztori elég foghíjas és rövid is. Az összes terület a játékban kb opcionális, csak szintezés miatt van bent. Solas/Dread wolf , Flemeth/Mythral Most akkor mi van?
Az. A katarzis maximálisan elmaradt. Teljesen össze lett dobva az egész.
Sera nem igazán van oda az elfekért. Ez főleg akkor jön át, ha elffel vagy. Persze, ha jófej vagy vele, akkor megkedvel előbb-utóbb, de azért az elején érződik rajta, hogy nincs oda értük. Főleg, ha olyan dumát próbál nyomni neki az ember, hogy mi elfek tartsunk össze, meg hasonlók.
oh... mondjuk tök mind1 Ő úgyis rossz arc, puccsot tervezett. Betöltés után olyan válaszokat adtam, hogy Briala marki címet kapott, Serának nem tesztet, fura... pedig nyáladzania kellene örömében, hogy egy pengefülű fontos címet kapott (ez a legjobb döntés itt nem? Colenak az másik válasz nem teszik, de hát az ki nem szarja le) Mondjuk nem világos, hogy Brialanak mégis mi szerepe volt az összes esküvésben, mivel mindkét ellenséges területen a kémeibe botlottam.
ááá most pedig új Divine-t kell válaszatni. Ötletem nincs komolyan. 3 lehetőség van azt hiszem, Cass, Leliana, meg Mother Giselle. Inkább megyek sárkánnyal harcolni.
Jah, hogy csak 10 volt és 10-20 perc alatt kifeküdtek a spirit bladetől Utoljára szerkesztette: JethroHUN, 2015.01.18. 22:05:08
Az Empress Celine's küldetés előtte el kellett volna olvasnom valami guideot... Most tölthetem be. A végén szerintem azt is a Duke-ra fogtam amit nem Ő csinált...
Haladj előre a fősztorival és feloldódik egy operation, ami után csinálhatod ott a küldit. Utoljára szerkesztette: Evoluti0N, 2015.01.15. 14:50:40
Azt tudja valaki, hogy Emerald Gravesen, hogy lehet bejutni az Tomb of the Emerald Knights-ba? Southfinger towertől van nem messze, elfek vannak a helyszínen és beszélni is lehet velük. Utoljára szerkesztette: JethroHUN, 2015.01.14. 21:38:08
Ha valaki szeretne haj, szem, smink stb színt változtatni a karakterén van már egy mod nexuson. Nekem működött, nem okozott a mentésben problémát. (eddig) Utoljára szerkesztette: JethroHUN, 2015.01.14. 15:39:05
Azt meg lehet nézni valahogy a játékban, hogy hogyan viszonyulnak hozzám a társaim?
Próbáld kilőni a vírusvédelmet, meg mindent, ami gyanús lehet. Néha egy programozható egér driver, egy afterburnetr, vagy bármi rezidens porgram okozhat gondot. Amire nem is gondolnál. Meg próbáld asztalról indítani a gammát rendszergazdaként (run as...)
Esetleg meg lehet próbálni alacsonyabb beállításokkal, vagy ablakos módban stb. mert lehet túlmelegszik a vga, vagy van valami effekt amit nem komázik.
Hali tudna valaki segíteni random kifagyások ellen? A legfrissebb driverek vannak a gépen meg minden program a legfrissebb ami kell a játékhoz. A gépigény az meg van akadály mentesen fut a játék mint mondtam random kilépés ok nélkül valaki segítene.
tárgytalan, közben rájöttem, hogy nem ez volt a gond
a what pride had wrought című küldetésnél járok és nem tudom megoldani a 3. "puzzle"-t, mert állandóan feljönnek utánam a csapattársaim. az előző kettőnél pedig nem volt ilyen probléma :/
érdemes egyáltalán megcsinálni a rituálét? az under her skin mellékküldi megvolt, úgy olvastam, hogy akkor nem kell calperniával megküzdenem
110 óra... Hissing Wastes-hez már volt türelmem, azon kívül mindenen teljesen végigmentem, kipucoltam (néhány üveg, és mozaik kimaradt, nem érdekelt). Hissingre csak bementem a sárkányért és kész. A közepétől, amikor már könnyen túlnövi az ember a pályákat, roppant unalmassá vált az egész. Nem értem, ha egyszer megcsinálták open world jellegűre, akkor az ellenfelek szintjét miért nem a mi szintünkhöz adták meg... így egy kicsit felesleges volt az open world. Rossznak nem volt rossz, de ahogy már annyian írtátok, vannak benne bőven hibák. Cassandra + 3 mage-el sok sárkány úgy halt meg, hogy még csak egyetlen poti sem fogyott megfelelő övek felrakása nélkül.
mellék küldetésekkel, riftek bezárásával tudod növelni a powert
Nem nagyon tudtak mit kezdeni ezzel az ún. "open world" dologgal. Ebben nem igazán van gyakorlatuk. Így annyit sikerült összehozniuk, hogy telepakolták MMO-szerű tartalommal, küldetésekkel a játékot, hogy legyen tennivalója a játékosnak. Igazából, ha az ember nem csinálja meg az összes mellékkest, hanem csak a főküldetésekre koncentrál, akkor nevetségesen rövid a főszál. Utoljára szerkesztette: Evoluti0N, 2015.01.08. 11:02:27
"Just thought I would share this, I have been working with another user on getting talktables to be exportable back in game. This user has written the code to reconvert the talktables after modifications, and here it is ingame."
Nagy volt a lelkesedésem anno, már az európai megjelenés előtt két nappal elkezdtem játszani usa ip-vel, de még mindig nem fejeztem be. Már a vége felé lehetek, kb 70 órám van benne, de semmi kedvem leülni mellé. Szóval végeztem vele a vége előtt.
Egyébként elég sok energiát beleöltek, szép is, story is van benne, idén még az év játéka címet sem tagadom el feltétlenül tőle, ha objektívan nézem (komoly kihívó sem volt talán), de nem jött be igazán. Ja, a Skyrimba ennek a játékidőnek a duplája észrevétlenebbül belecsúszott.
Ez a játékrendszer valahogy frusztráló. Agyatlan, respawnoló AI, nem érzem át a karakterek képességeit (tudom mire jók, csak harc közben nem jön át az impact), elfrootgrindelés . . . sok rendkívül idegesítő dolog van benne. Most tényleg, kb ezer embert irányítok, bányáim vannak, egész országrészek felett rendelkezek, de nekem kell összebányásznom a k...szott vasat is a r.....t gyökereket. Miért kell ilyen mmo marhaságokat behozni??????
Ellenben szép.
De annyira "elunalmasította" nálam a stílust, hogy elkezdtem szöveg alapú és oldschool szerepjátékokat nyomni :) Steve Jackson: Sorcery - fantasztikus, főleg a második rész, és a plliars of ethernity is várós.
Amíg nem veszik ki ezt a védelmet a játékból, addig nem lesz, mert nem megoldható. Arra meg, hogy kivegyék kicsi az esély. Talán majd 10 év múlva.
Hidd el, nem mondtam volna, ha nem gondolnám úgy, mivel magam is fordító vagyok/voltam. Egyébként mivel nem is ismerjük egymást, nem értem az ellenségeskedést, szerintem az én hangnememben semmi kihívó nem volt. Részemről a téma lezárva, remélem, hogy Bucsek azért elégedett volt a válasszal.
Meglehet, még ma is előveszi az ember az első részt is, ha úgy tartja kedve, miért ne venném elő ezt is öt év múlva? :) Nem kell itt rögtön negatívkodni, csak a tiszta tényeket közöltem.
A "nem lesz"-re azért nem vennék mérget, csak nem mostanában. A szövegek már kinyerhetők elvileg teljes terjedelmükben, csak duplikálva van sajnos egy részük és kissé össze-vissza. A visszaimportálást még nem sikerült a Mod Tools-ba visszatenniük a rajongói moddereknek, de szerintem 1-2 hét kérdése.
Végső küldi egy rakás szar volt kicsi habbal a tetején egy koktél cseresznyével, de egynek elment. Már ha Corypheusra érted és nem a stáblista utáni 3 másodpercre
73 óra alatt végeztem a főtörténettel. A végén már kicsit kapkodtam, mert már kissé unalmassá vált. Maradtak még gyűjtögetni valók meg kisebb küldetések. Egynek jó volt, de képtelen lennék vele 200 órát játszani, mint annó a Skyrim-mel. Többen az év játéka címre javasolták. Szerintem csak a "vakok közt félszemű a király" elv alapján juthatna ilyen címhez mivel 2014 igen sovány volt. Nem egy rossz játék ez, de egy kicsit több odafigyeléssel sokkal jobb lehetett volna. Ha a Witcher 3, az AC új része (London) és a GTA5 hozza a várakozásokat idén, akkor 2015-ben egy ilyen játék dobogóra sem kerülhet semmilyen összevetésben. Persze várjuk ki a végét:)
Az végső küldetés lehetett volna sokkal epikusabb, mint pl. az Origin-ben. Nem?
Mikor az erkélyen beszélgettek majd ott szerintem szebb a Hold fénye miatt
De ne örülj, itt nem szopathatod meg Utoljára szerkesztette: Különc, 2015.01.05. 19:47:50
El lehet egyáltalán adni? :D Én eddig úgy tudtam, hogy csak venni lehet. Nem úgy van, hogy amikor találsz, illetve veszel egyet, akkor az nem marad benne az inventorydban, hanem csupán megjelenik a kovácsnál az elkészíthető fegyvereknél, páncéloknál?