Lassan egy éve van már karrier mód (bár eleinte a mostani science futott karrier néven), és minden patch-ben jönnek új küldetések is. Most jönnek például az űrturisták.
Sandbox: Minden elérhető max szinten, amit el akarsz kerülni: :)
Sience: Itt már szamárlétra aljáról indulunk. Kutatásokat kell végezni (mérések, felszíni minták, jelentések stb), arra kapunk pontokat , amivel úgy egységeket/alaktrészeket oldunk fel. Tehát első küldetésnél nincs Holdraszállás.
Carrier: Itt plusz funkció a költségekkel gazdálkodni. Sience-be még működik, hogy az, hogy a kifejlesztett alkatrészekből irreállisan drága, pazarló rendszereket építsél és azzal gyűjts pontokat. Egyéb feladatokat kell végrehajtani, tudományos pontokért és pénzért. Neked pl: célod egy holdra(munra)szállás. Ehhez össze kell kalapoznod pénzt és sience pontokat. Ezért mindenféle kisebb küldetést csinálsz meg. Légköri mérések, tesztelés, orbitális pályán stb.
Mi válogatjuk ki a listából, hogy milyen feladatokat akarunk elvégezni. Tehát van választék. Utoljára szerkesztette: wednes, 2015.04.24. 13:00:19
Örömmel látom hogy ez is elért 1.0-ig. Az lenne a kérdésem hogy jelen állapotában már vannak a játékban kitűzött célok/küldetések, vagy még mindíg olyan total sandbox hogy nem mondjuk meg mi a cél, legózzál azt kész?
Azzal nincs bajom ha egy játék nehéz csak adjon vmi célt és legyen érte vmi rewards, ne nekem kelljen kitűznöm vmi amit aztán ha elérek akkor vállonveregethetem magam azt csá.
Megmaradni megmaradnak, de játszani nem fogsz tudni velük, eddig sem voltak kompatibilisek a régi mentések az új verzióval. Az 1.0 bejövésével talán az 1.0 utáni mentések már használhatóak lesznek az újabb frissítésekkel, de most még 99%, hogy nem lesz így. Ha akarsz még velük foglalkozni, másold ki a ksp mappáját máshova, úgy is elindul a játék.
elméletileg a jetpack 600 m/s Δv sebességet tartalmaz, míg a Minmus low orbit kb 270 m/s. avagy elvileg elég lenne a visszaútra is. csak akkor nincs node, meg szemmel kell dolgozni
Sajnos igazad lett, most építek egy gazdaságos vasat, ami haza tudja hozni a srácokat.. A megmaradt ejtőernyős modullal meg ledobom szerintem a legénység kevésbé prominens részét az Evere, úgyis fel kéne már derítenem (van contract) :DDD Amúgy a Gillyre le lehet szállni csak EVA suittal? Mert a landernek be sem kellett gyújtani gyakorlatilag a hajtóműveit..
Jeb komoly döntés előtt áll, visszadokkol a spanok anyahajójára, vagy ránéz a hold körül kb 12 éve keringő magányos asztronautára.. (őt is haza kéne vinni viccből!)
Hmm. Nagy kár, akkor a maradék pénzemet el kell költenem a megtankolásra, fullon több mint 10k-t tud. ;DDD Pazarlónak pazarló, de legalább újra használható tankolást követően.. (ami kb 1000k credit #swag )
Csináltam egy nagyon szép hajót, a félig megtankolására meg ráment a maradék pénzem :DDD 3500deltaV-vel el lehet jutni LKO-ról a Gillyre? Ott van két contractom is.. A hajó amúgy ssto, 1000dV-je marad miután pályára állt..
No offense, de a játékban most már bőven van olyan lehetőség, ahol megoldhatod, hogy legyen sikerélményed. Ott van a tutorial, ott van a sandbox, ott van a carrier módban az ezer féle finomhangolás és cheat. Van magyar Wiki oldala, ami nagyszerűen végigvezet a játékon, és vannak különféle KSP-vel foglalkozó fórumok, mint itt is, ahol ha kérdésed van, előbb-utóbb kapsz választ.
Ez nem olyan játék, amit elindítasz, és nulla tudás és előképzés nélkül eljutsz a Eeloo-ra. Ha viszont tetszik és érdekel, akkor kevés alapból a magyar nyelv, mert nem árt tudni és megtanulni a tömeg/tolóerő arány, vagy delta-V jelentését, mert e nélkül nagyon nehéz sikeresnek lenni a játékban.
Ettől még sok sikert kívánok a magyarításhoz, és ha kérdés van vele kapcsolatosan, tegyétek fel itt a topicban.
Mondjuk én magyar nyelven még csak egyet láttam - igaz nem is kerestem-, de az olyan is volt. Ha te egy jót találtál belinkelhetnéd, mert biztos sokan örülnének neki.
Nem értem attól miért egyszerűbb megtanulni a játékot, a specific impulse helyett specifikus impulzus van leírva. Az én meglátásom szerint neked sem azzal volt a bajod, hogy nem hajtómű volt leírva engine helyett. Ennek a játéknak egy nagyon jó magyar nyelvű bemutató kellene. Nem magyarítás. Szerintem. Nem értem miért reagálsz ennyire ellenségesen. Teljesen normális hangnemben kérdeztem valamit. Idáig itt az volt a szokás, hogy ha valakik nem értenek egyet, azok megbeszélik. Részemről azért béke van.
"Tényleg olyan nehéz azt a kb. 30 kifejezést megtanulni angolul ami szükséges a játékhoz?" ez volna de szerintem ez a forum nem a személyes nem személyes dolgok megvitatására van kitalálva. Részemről pedig még emlékszem mikor pár éve elkezdtem a játékkal játszani milyen nehéz volt kitapasztalni mi mire jó (bár akkor a játékban még nem voltak égitestek csak a kerbin meg pár alkatrész) szerintem a kezdők nem fognak vele sokat görcsölni ha nincs siker élményük ezért is lenne jó egy magyarosítás Ehhez több dolgot nem is szeretnék hozzá fűzni
Veled SEM személyeskedésből kérdezem, hogy mivel is húztam le a kezdeményezést?
mcclanen az ötlet jó a kezdőknek legalább nem megy el a kedve a játéktól amikor nem tudják egy egy elem mire is jó a 2 szájkarate harcosnak meg gratulálok hogy egy egyszerű kezdeményezés így le tudnak húzni ami nem tetszik nem kell használni
Semmi személyeskedés. Valóban kíváncsi vagyok. Tényleg olyan nehéz azt a kb. 30 kifejezést megtanulni angolul ami szükséges a játékhoz?
Igaz hogy katasztrofális a helyesírásom de ismerősöm tudna benne segíteni + csak az alapot fordítanám
Tényleg nem akarok szemét lenni, de 2 mondatban vétettél legalább 8 helyesírási hibát, nem hiszem, hogy neked való ez a fordítósdi. Egyébként én sok értelmét nem látom, az játékosok nagyon nagy része modokkal játszik, azokat meg rengeteg idő lenne lefordítani. Ráadásul pár havonta jön új frissítés, nagyon sokat kellene később is foglalkozni azzal, hogy aktuális maradjon a fordítás.
Sziasztok keresek embereket hogy segítsenek KSP lefordításába KB 20% már meg van amit egyedül fordítódtam. De egyedül sok idő lenne ha lenne kedvetek keresetek meg itt és meg beszéljük fogjunk össze hogy akár hivatalosan is legyen magyarosítás a játékhoz :)
ejha, Scott Manley bemutatott egy új légköri jelenséget, ami a következő frissítésben lesz! nem semmi!!!
Új Ike rover (vagy outpost, vagy bármi). Ha közlekedni próbálok vele, jellemzően 20m/s felett megborulok és cafatokra robban :DDD De addig fun.
Ha van már manouver plannered, azzal megcsinálja, csak neked kell lépésenként node-okat csinálni.
1. Pályára állsz (figyelsz, hogy ne arra, amin a dokkolandó cucc van, legyen legalább 15-20km különbség) 2. Match planes with target 3. Hohmann transfer to target 3/b. Fine tune closest approach, hogyha a 3. pont nem sikerült tökéletesen 4. Match velocity with target (at closest approach).
Karrierben az első SSTO-m. :D Action groupok nélkül elég, hogyismondjam, esetleges a pályára állás :DDD Itt épp sikerült, és még maradt benne 400 dV. Jeb nagyon örül ennek, ahogy a képen is látszik.
Nagyon gyakran kell randevúkat csinálnom, mert a Mun-on termelem ki a ketánt, így ingyen töltöm újra a Fuel nevű űrállomásom üzemanyaggal, ide kaját és vizet is vinni kell időnként.
Kerbin-Fuel állomás transzfet:
Az állomás 85 km-en kering, 0°-os inklináció. Akkor indulok, mikor az állomás kb 1/8 körrel van az űrközpont mögött. Az apoapszist 90-95 km köré lövöm be, ekkor a pálya még szuborbitális, így a két metszéspont között lehet játszani a hajtóművel, hogy minél optimálisabb legyen a találka helye. Aztán pályára állok úgy, hogy ott van az állomás a közelembe és a Δv is elég kevés. Volt olyan, hogy 2km-en belül voltam, mire megvolt a pálya, szóval pályára állás után csak az RCS üzemanyag fogyott. Ez a módszer nagyban függ a jármű tömegétől, tolóerejétől, a pálya magasságától. Azért írtam a "kb 1/8"-ot, mert nagyobb tömeg esetén, ugyanakkora tolóerővel 1/8+, kisebb tömeg esetén 1/8- . Gondolom egy magától értetődő.
Ezt anno az Orbiter 2010 szimulátornál használtam, ahol nem lehetett a node-okkal játszani, egy rakat műszert kellett kezelni.
Ha karrierben vagy, akkor azt hiszem a 300-as science szinten lesz elérhető valamelyik fejlesztéssel a randi-autopilóta, addig marad a kézi vergődés. ;D
Én úgy szoktam amúgy, hogy az első elemet fellövöm olyan 100km-es pályára, ott figyelek rá, hogy 0 fokos legyen az elhajlás. A további darabokat 80km-es pályára lődözöm fel, így nem kell annyit várni, mire meg lehet csinálni a transfert.. Ha figyelsz rá, hogy fellövésnél mereven 90 fokos legyen a pálya, akkor elvileg a síkegyezéshez csak valami egészen minimál deltav kell.. (Ha elképesztően prő valaki, akkor azt is meg lehet csinálni, hogy direktbe rálövöd a már keringő egységre az újat, de az kurva nehéz..). Innen elvileg pár száz deltaVnél több nem kell.. Egyszer a transfer, meg után a "fék".
Indítási ablakot hogyan számoltok? Van erre addon?
Én csak mechjebbel. Az elmélet megvan, hogy miként, hogyan, de kurvára nincs türelmem kézzel buzerálni a node-okat, arról nem is beszélve, hogy pici finomításokat csinálni rajtuk tök szopás..
Nekem meg annyi tervem van, hogy képtelen vagyok időhiányban megoldani :D
Már összeraktam VAB-ban egy új űrállomás részeit, ezeket kéne fellőni, aztán összelegózni, vissza kéne vinnem a kerbálokat a Mun és Minmus köré a laboratóriumhoz, hogy folytathassák a kutatásokat, kéne gyártani műholdakat felderítésre, lassan el kéne kezden építeni egy Duna-képes lander-t, kéne rover, kéne holdbázis, stb :D
BTW ti a randevúkat, hogyan csináljátok. Én biztosan nem jól mert nagyon pepecs és sok üzemanyag megy el.
Többször sikerült már dokkolnom, szóval tudom, hogy mi hogyan megy, de a megközelítés kicsit bénázós nálam. Utoljára szerkesztette: Fenrir, 2015.03.23. 19:36:11
A közepe a Space Lab, egyik fele a lander, a másik egy üzemanyagszállító rakéta. Amúgy a dokkolásnál másnál is probléma, hogy a dokkoló csatlakozások nem fognak össze ha be van kapcsolva az RCS meg a SAS?
Talán mintha lenne egy hasonló opció a térkép nézetben is nem?
Kapcsold vissza a térképen a debris mutatást és akkor szerintem ki tudod jelölni. Ha esetleg nem, akkor be tudod állítani a hajó "típusát", hogy minek jelölje a térkép. Bár ehhez asszem command pod kell.
Megoldható valahogy, hogy a Duna körül keringő transfer stage-emet ne "debris"nek nézze a játék? Oké, lestageltem, de a landeremben már csak kb 5-600 deltav-nyi üzemanyag van, így mindenképpen össze kéne hoznom vele egy randit, hogy átpumpáljam belőle a naftát, és vigyorogva hazarepülhessek.. De úgy, hogy nem tudom beállítani targetnek, elég nehéz lesz a közelébe kerülni..
A második megoldás lesz a nyerő. Milyen magasra lenne érdemes telepíteni a laboratóriumot? Van egy tesztállomáson 120 km-en, de azon agyalok, hogy fel kéne vinni 200-ra ezt.