Úgy zusammen túl nehéz. A következő stage pl tök felesleges, mert ugyan annyi nafta mellé cipelsz még egy kurva nehéz hajtőművet. Azt szedd ki, és jó lesz. (a szárnyak alattit)
no, úgy döntöttem kezdek egy agyonmodolt karriert. quicksave és reverse flight nevű varázslatok nélkül. tiszta szívás lesz :D
Találtam egy egészen jó kis pénz bevételi forrást :)
Fel kell lőni pár bolygó mellé egy szondát hőmérővel, alacsonyan orbitálni majd folyamatosan felvenni a Transmit scientific data contract-okat és leadni őket egy-egy mérés után :) Örök pénzbevételi forrás és a hőmérők mindig újrahasználható, még úgy is kész a contract ha nem ad már a mérés semmilyen pontot. Utoljára szerkesztette: Fenrir, 2015.02.15. 10:03:05
Beteg lehet, egyszer majd kipróbálom. :)
Fenrir: Javaslom a Mimnus leszállást, mert arra ha van egy alap decouplered, szinte bármilyen hajó képes. Holnap majd dobok fel pár alap tervet, ha otthon leszek.
Kipróbáltam ezt a RealismOverhaul / Real Solar System modot. Hát... Két óra volt, amíg összehoztam egy sima LEO űrrepülést, és élve vissza is hoztam Jeb-et. Ott kezdődött, hogy felszállás közben szétesett az első rakéta. Aztán rájöttem, hogy a MechJeb alkalmatlan arra, hogy RealismOverhaul mellett felszáljon (az éles fordulási manőver miatt gyakorlatilag haladási irányra merőlegesen fordult a rakéta -> BUMM!). Aztán jöttek az olyan problémák, hogy még 10km/s is kevés volt a pályára állásra (későn kezdtem fordulni, és ahhoz már nem volt elég Delta-V, hogy a roppant magas űrugrásból LEO pályát csináljak). Aztán ha már a LEO megvolt, a visszatéréskor először azzal szembesültem, hogy a rakétahajtómű nem működik jól hővédő pajzsként (= tüzijáték), aztán mikor már hővédő pajzzsal felszerelt kapszulám végre Ausztrália felett visszatért volna, olyan meredek pályán tértem vissza, hogy Jeb zselés állagúvá vált (tartósan 50G feletti gyorsulás).
Hááátttt.... Egészen más életérzés azért így játszani. :)
Én legutóbb ilyesmivel száltam le, egy kis egyszemélyes pod, alatta Science Jr., rajta két Mystery Goo container, alatta LV-909 hajtómű, körülötte 2x2 leoldható (radial decoupler) FLT-200 üzemanyag tartály, összekötve external fuel duct-al (célszerű Asparagus-rendszerben kötni), és a négy tartályon egy-egy leszállóláb. A visszatéréshez két ejtőernyő van ráeszkábálva, és persze ne feledkezzünk meg a rádióantennáról se, nem látszik, de két 100-as aksi is van rajta még, és célszerű napelemeket is rárakni (erről lemaradt).
Tudna valaki adni egy jó lander dizájnt, úgy hogy nagyon sok minden még nincs kinyitva, csak a 90 science-es cuccok. Előbb-utóbb mindig ugyanahhoz a dizájnhoz jutok el és nem hiszem, hogy ez a legjobb.
egy ilyennel én megszívtam egyszer. becsapódtam a minmus egyik hegyébe, mert túl alacsonyra kellett vinni a pályát. szerencsére a quick load varázslat segített :D
Amikor leszállsz, érdemes a képernyőt figyelni, kiírja hogy "Entering sector 6C0CF", és azt, hogy "Leaving sector 6C0CF". Valószínűleg elhagytad a szektort. Ha nem, akkor jön a következő rész, mert az EVA reportot továbbítani is kell (ezt csak a hajón tudod megcsinálni, mert az űrruhában nem lehet reportot küldeni). Ha ez is stimmel, akkor valami más van a háttérben.
Amúgy a ki lehet rakni célpontnak a területet, ilyenkor ikonnal jelzi is a HUD-on.
Az elején megcsináltam őket, mert kellett a pénz nagyon (bitch the science please :D), később csak egy ilyet csináltam, mert brutálisan sok pénzt adott egy olyan, amikor a Duna körülre kellett egy műholdat egyenlítői pályára állítani.
Segítsetek! Van egy feladat, amiben 3 helyről kell jelentést küldeni a hold körül. 2-ben 8500 méter felett, de az egyikben a felszínéről... legalábbis én így értelmezem: "Take an EVA report on the surface at Sector 6C0CF" Berepülök a körzetbe, leszállok, jelentés teszek, de nem pipálja ki
Olyanokkal mit csinálták amik azt adták, hogy bizonyos pályára lőjj fel műholdat a Kerbin körül?
Én az elején azt csináltam, hogy minél több reput igyekeztem gyűjteni, mert ettől függ, milyen megbízásokat kapsz. Minél előbb minél több 3 csillagos feladatot kell összeszedni, és megcsinálni. Simán eldobtam a felajánlott küldik közül azokat, amik nem érik meg. Az ilyen "x helyen repülj el x magasság alatt vagy felett" a Kerbal-on szerintem nem túl értelmesek, mert túl bonyolult őket megcsinálni, ráadásul repülőket kell hozzá építeni, ami nagyon macerás (plusz fejleszteni kell hozzá a kifutót és a hangárt is, ami szvsz pazarlás).
A Mun és főleg a Minmun esetén viszont ezek a feladatok hasznosak és jók, mert pl. az, hogy 6km felett küldj crew reportot bőven megéri azt a pár száz m/s delta-V-t, amibe a pályaváltoztatás kerül, és elég lazán kezeli azért a közelséget (könnyen kivitelezhető). Utoljára szerkesztette: [NST]Cifu, 2015.02.14. 11:57:56
Építs egy nagyon alap repcsit, de csak olyan küldiket vállalj el, amik közel vannak a space centerhez. Szerintem annyira nem nehéz, de sok időt elvisz. Nem annyira éri meg.
a repülés még nagyon nehéz és bonyodalmas. de egy jól megépített géppel majdnem bárhol el tudod intézni a kutatást. ha más bolygón van, akkor egyszerűbb, de elvisz rengeteg üzemanyagot
A dokkolástól még messze vagyok, jelenleg pénzt gyűjtök egy Mun-misszióra :)
Azokat a contractokat amikben bizonyos pontok alatt/felett kell átrepülni, hogy érdemes megcsinálni? Fellövöm magam normálisan aztán amikor jövök lefelé akkor arra kanyarodok? Vagy inkább erőltessem egy repülő építését?
Kérdésem az lenne, hogy milyen modot érdemes használni ami nem változtat hatalmasat a játékon, de nagyon hasznos (bármi ami a textúrákat vagy effekteket cseréli nem érdekel)? Hármat használok eddig amik nálam alapok: Enhanced Navball, Kerbal Alarm Clock és Engineer Redux. Mechjeb csak azért nem érdekel, mert az már túl easy kategória, szeretek megszenvedni dolgokkal :)
Egyesek kissé túlzásba viszik a KSP-t asszem :D http://forum.kerbalspaceprogram.com/threads/66763 Ezek a házilag barkácsolt panelek állati jók :) ki használna billenytűzetet, ha rendes kétállású kapcsolóerdőd is lehet :D
Rossz lenne. Több energiát használ azonos táv megtételére, mint egy kerekes jármű, és a stabilitásáért fellelős rendszerek miatt tömeg/teljesítmény aránya is rosszabb.
A DARPA pénzelte/pénzeli, eredetileg a katonák cuccát cipelte volna, de a hadsereg köszönte szépen, és inkább gumikerekes robotjárművet rendszeresített helyette.
Kis összefoglaló/tutorial a repülésről KSP-ben, tapasztalatlanabbaknak jól jöhet, a dizájnokat is érdemes megfigyelni! http://imgur.com/a/3jrUJ Hasonlóan az orbitális manőverekről: http://imgur.com/a/mV1lY
Skacok, most szedtem le az Outer Planets mod 1.5 öt a curse-rol. Lett egy jópár plussz égitest. Gondoltam szólok róla nektek is, hátha felkelti a mod az érdeklődéseteket. Új kihívások, új felfedezendő dolgok.
nekem is pont az maradt ki :D plusz a modok közt válogattam, és kihagytam szándékosan a FASA és a Kerbal Construction Time modokat. az elsőt azért, mert nem kell a NASA KSP verziója, az utóbbi meg idegesítően belassít. a Remote Tech meg remélem nem fog nagyon megszívatni :D
A modul manager-t a ...KSP/GameData könyvtárba kell rakni, de kell még a Tech Manager 1.5 is az ADIOS-hoz... Utoljára szerkesztette: [NST]Cifu, 2015.02.08. 14:01:29
Sziasztok. Egy kis segítség kellene. letöltöttem az ADIOS tech tree modot meg amit az oldalon írnak javasolt modokként, de mikor indítom a játékot a hagyományos tech tree jelenik meg. Mit kell beállítani, hogy a mod jelenjen meg? Illetva a modul manager 2.5.9-et hova kell másolni? Utoljára szerkesztette: Joybull, 2015.02.08. 12:40:54
A quicksave-el az a bajom, hogy már találkoztam olyannal még valamikor a 0.22 körül, hogy a 'Kraken' (jó ez a szöveg :D) a quicksave után csapott le, és akárhányszor visszatöltöttem, ugyanaz lett a vége. Ezért egy időben ALT+F5-öztem időről időre (ugye ilyenkor névvel mented el a mentést, nem pedig a quicksave-t írod felül). Sajnos most agyzárlatom lehetett, hogy nem történt jó ideje hasonló, mert a Duna-hoz érkezés óta nem mentettem. Tök jó, de újra leszálni a Duna-ra, majd az Ike-re, és elindulni utána haza... Bleh...
A kerbal űrben is vannak akkor téranomáliák és szegény űrpionírjaink hirtelen elképzelhetetlen sebességre kapcsolnak. És hát tudjuk, hogy olyankor átmegy minden skótmintásba. :D
Azt vettem észre, hogy a rendszer grízesebb akcióknál EVA-nál pl. gyakrabban fút az quicksave. Kár, hogy nincs valamilyen quicksave ütemező mód (hirtelen nem találtam ilyet) amit belehet lőni milyen idő közönként mentsen és akkor nem veszik el véletlenül se egy küldetés. Utoljára szerkesztette: Karabiner, 2015.02.07. 23:24:46
gondoltam kipróbálom az ADIOS tech tree modot. majd másfél órába tellett leszedni minden ajánlott cuccot, plusz ki tudja mennyi ideig tart elindulnia az extra textúratömörítés miatt...
Építettem egy jókora űrállomást karrier módban. Tömege visszavett üzemanyag mennyiséggel épp a limiten volt. Küldeném a kozmodromra, nem történik semmi. Egy ikon sem funkcionál, az Escape-re sem reagál. CTRL+ALT+DEL, játék újraindít, Resume, Space Center megjelenik, bárhová be tudok lépni, de utána sehova. Semmi nem működik. Megszívtam... Előző játékállás visszatölt... Újra működik minden. 4-5 misszió eredménye ment veszendőbe.
Megmondaná nekem valaki, hogy hogyan tankolhatok orbiton? Kering egy mini űrállomás a bolygó körül, amin van egy teli üzemanyag tartály. Elindulok, dokkolok, de hogyan tovább?
A választ előre is köszönöm!
Na most kicsit ideges lettem. A karrier módban folytatnám a küldetést, jön hazafele a Duna-ról a 3 hős, kiválasztom a hajójukat, fekete a képernyő, csak a HUD dolgai láthatóak, a műhorizont sötét, a kapcsolók akadoznak. Hmmm... Ok, lépjünk ki, újra betöltöm a játékot, erre a hajó semerre, a 3 hős kerbal pedig Missing in Action(!). Marha jó. Az utolsó F6-os mentésem sok-sok-sok idővel ezelőtt volt, mikor még megérkeztek a Duna körüli pályára.
Találkozott már valaki ilyesmivel? 32bites játék exe-vel játszom, szóval nem az x64-es bugok szivatnak... Utoljára szerkesztette: [NST]Cifu, 2015.02.07. 14:25:59
Csináltam egy oldalt a szervernek, hogy ne a forumot irkáljam tele: http://www.hundmp.eoldal.hu/ Utoljára szerkesztette: Kermanricsi, 2015.02.07. 13:34:40
Új ip cím: 88.132.182.104, a többi nem változott.
Most leállítottam a szervert. Holnap reggel 6tól újra beüzemelem. Utoljára szerkesztette: Kermanricsi, 2015.02.06. 21:12:44
Elindítottam a DarkMultiPlayer 0.2.0.2 [KSP 0.90] szervert. A KSP főmenüjében a DMP kliensnél klikkeljetek az add ra, majd írjátok be e szerint.
Name: HUNDMP Address: 87.242.54.71 Port: 6702
Utána add server. válasszátok ki és lehet is utána connect-olni
Egyenlőre csak tesztelem a szervert úgyhogy kisebb problémák adódhatnak, ha valami van írjátok le ide. Amíg nem írok hogy leállítottam a szervert, addig folyamatosan 0-24 fut.
Az zsír, én abban reménykedek hogy az én gépem meg jó lessz a szervernek. próba cseresznye. Mert az egy dolog hogy saját magamnak nem laggolt, amikor elkészítettem és felléptem rá, de mondjuk 5-6 játékos feljön, máris változik a dolog. 7-12 mbps sebességű nettel. Utoljára szerkesztette: Kermanricsi, 2015.02.06. 00:16:12
Én egy TS3 szerverrel betudok szállni. Van egy elfekvőbe, ha van pontos időpont akkor arra beüzemelem. Utoljára szerkesztette: Karabiner, 2015.02.06. 00:12:50
Pontosan, aki meg nem tud TS-en dumálni annak meg ott a DMP chatje. :D Már kis ideje piszkálja a csőrömet ez a DMP... Kiváncsiságból ma kipróbáltam és nekem működik... és eddig nem is crasholtam be. ha benne van pár ember akkor megkéne dumálni hogy hogylegyen. meg hogy kinek a gépén lenne jó ha futna a szerver.
+ mellé egy TS, hogy legyen rádióforgalom is. :) Utoljára szerkesztette: Karabiner, 2015.02.05. 22:50:08
Skacok, azon még nem gondolkodtatok hogy be kéne izzítani a KSP multiplayer modját és néha összeröffenni ott?
Köszi a tippet, közben tovább keresgéltem és megtaláltam amit akartam. KSP Interstellar a neve. most már csak egy kicsit babrálnom kell vele és jó lessz annak amit akartam :D
Üdv! Túl erős, illetve arra figyelj, hogy lehetőleg szimmetrikus legyen. Még egy darab antenna is elhúzhatja a súlypontot. Abba gondolj bele, hogy ahány G-vel gyorsítasz, annyiszor nehezebb egy adott tárgy. Egy idő után nem bírják el a csatlakozási pontok. Ezen felül az alap SAS sincs felkészítve ilyen apró és gyors korrigálásra.
Sziasztok, gondoltam csatlakozok hozzátok. Már eléggé régóta kockulok a KSP vel. A pár napja azon gondolkodok hogy lehetséges lenne egy olyan hajtómű elkészítése ami jó lenne egy amolyan sci-fi-s FTL rendszernek. Valamennyire bele is fogtam a dologba. R.A.P.I.E.R. engine-t kimásoltam a játék mappából, átneveztem és visszaraktam a mod-mappába. U.H.T.E. nek neveztem el ( Ultra High Trust Engine ). Azért választottam a R.A.P.I.E.R.-t mert lehet közötte váltani. Az atmoszféra beli hajtóművet megcsináltam egy 500-as űrhajtóművé, a másik részének pedig átirtam a tolóerejét 5000-re. De egy kis problémába ütköztem, konkrétan kettőbe. Egyik az ha hirtelen feltolom a tolóerőt, szétszakad az űrhajó. A másik pedig az hogyha kikerülök az űrbe és úgy tolom fel a tolóerőt, egy bizonyos pontnál szerintem elkezd csűrődni csavarodni a hajótest és ezért letér a célpontrol, magyarul össze vissza kezd forogni. Esetleg van ötletetek a kiküszövölésére?
megelőztél. kemény 10 perccel :D amúgy érdekesen hangzik :P
Igen, Cifú nem lepődtem meg, ha hard szimulátor akkor az a te pályád. :D Valahogy engem ez a program eddig elkerült véletlenül láttam meg de most már lekel jönnöm a szeröl mert kezdek pályakorrekciókról álmodni. És hogy legyen jó tanács is! Szondát napelem tábla nélkül ne indíts, akkor se ha ráraktál öt aksit. Tökéletes hold körüli pálya és a nem hagyja jóvá a szerződést mert így nem megfelelő az árameltátás a rádió adáshoz(csak erről egy szót nem ír). Utoljára szerkesztette: Karabiner, 2015.02.01. 17:35:59
Végül is sikerült dokkolnom, de nem jelent meg a zöld. A mod segítségével sikerült, mert legalább tudtam, h milyen távolságra vagyok tőle, utána a nagy sötétségből feltűnt maga az állomás, de mondom a zöld nem jelezte. Azért gondoltam a bugra, mert már a játék során előfordult pl olyan is, h rakéta építésnél nem volt hajlandó megnyitni az addig elmentetteket. Sőt mentésnél is volt ilyen. Hiába klikkeltem a gombra nem csinált semmit. :/ Ötlet?
a zöld nem jelenik meg addig, míg nem vagy kb 100 km távon belül... de ha belül vagy, és úgy nem találod (végtére is 360*360 fokos területet nem könnyű átlátni), akkor segíthet a navball. abban megjelenik a célpont iránya rózsaszín jelekkel.
Sziasztok! Egy űrállomásra szeretnék dokkolni. A problémám a következő : Kiválasztom célpontnak az űrállomást és a Navballon is target módban van, de a főképernyőn egyáltalán nem jelzi, hogy merre van a célpont. (Kicsi zöld négyzettel szokta jelölni és a tőle való távolsággal.) Ez bug lenne, vagy én rontok el valamit? Egyetlen egy modot használok mégpedig a Kerbal Engineer mod-t. Tehát teljesen nem vesztettem el a tájékozódást, mivel a moddal meg tudom jeleníteni a távolságot és egyéb adatokat. De jobb szeretem látni is, hogy kb merre van a célpont. :) Válaszotokat előre is köszönöm! Szép napot mindenkinek!