Hogy pakoljátok át a vizsgálat eredményét egy másik hajóra?
megpróbáltam én is egy hasonló szerkezetet a kijutáshoz de inkább maradok szerintem a költséges régi megoldásnál, ahol a leszálló egység kis különbségekkel igy szokott kinézni: [IMG][/IMG]
Én is gondolkodtam ezen, én egyelõre kis science-modulokat akarok csinálni. Ezeket felviszem valahogy az ûrállomásra, onnan egy másik hajóval leviszem és visszahozom, majd ledobom a Kerbinre. Pl.:
Ez eredetileg csak tesztre készült (mint a nevébõl látszik), jó esetben egy Mün körüli fordulatot akartam, csak aztán annyira jól sikerült, hogy inkább a Minmus felé mentem, és ott is még bõven volt delta v-m leszállni és visszajönni. A minmusi képen látszik is, hogy még ott van 1 km/s delta v leszállás után. A rengeteg légbeömlõnek hála tisztán turbojettel simán el lehet menni 30 km magasra, és 0 fölé lehet hozni a periapsist is.
tom36: mint elõttem írták, a single stage to orbit rövidítése. A lényege az, hogy amit fellõsz, az vissza is jön egy darabban. Alapvetõen elég drága dolgok (látszik, hogy 80-100 millióba kerül 1-1 db) viszont az üzemeltetési költség az csak az üzemanyagköltség, tehát ha sikerül jó helyre leszállni, a hajó indítási árának 95-98%-át visszakapod, így hagyományos rakétákhoz képest nagyságrendekkel olcsóbb végül az expedíció. Hátránya az, hogy sokkal tovább tart a felszállás, mert repülõként viszed fel kb 25-30 km-re, itt gyûjtesz sebességet, majd a rakétahajtómûvel viszed tovább. Repülni és építeni is sokkal nehezebb egy ilyet, utána kell nézni rendesen, mi-hogy mûködik. Komoly hátrány még hogy viszonylag kicsik, és nem elég a hagyományos rakéta-tapasztalat a méret növeléséhez (nem megy fel? rárakok kétszer ennyi rakétát oszt maj' fõviszi).
tényleg és azt meg lehet csinálni hogy összerakok egy töltõállomást az ürben majd egy másik egységel elmegyek xy bolygóra majd a gyüjtött adatot átrakom az állomásra majd megyek a további helyekre és mindig át töltöm az állomásra és végül egy SSTO-s kicsi repcsivel felmegyek érte és mind lehozom ?
nekem meg ki kéne fejleszteni valami jó spaceplane rendszert dokkolóval, mellé létrehozni egy ûrállomást, majd az állomást a spaceplane-ekkel feltölteni üzemanyaggal, és akkor mehetnek a küldetések a Munra és a Minmusra, na meg nem kéne aggódni az anyagvisszaszerzés miatt.
tom36: szerintem nem elég effektívek a szilárd meghajtó rendszerû rakéták (túl kicsi az ISP értékük, még vákumban is), így azokat csak közvetlenül a kilövõállásban szoktam használni elsõ fokozat gyanánt
Engem érdekelne.
Tom: SSTO: Single Stage To Orbit. Azaz 1 fokozattal orbitra. 300-500 km!!! Az rohadt magas. Én max elsõ fokozatként használom õket.
õõõõõ egy kicsit leakadtam az SSTO-n, mi is az ? mer ha machjab nál az egyik adat akkor nem tudom mirõl van szó meg nálam enyhén szólva drágábbak az utak pl a Minmus-ra közel 40000 bõl juttatok el egy ojan összeállítást amivel a bolygó 3 különbözõ pontját tudom felmérni majd visszajutni vele (a visszatérõ szerkezet 40-50000 körüli értékû) de egy sima modult is közel 30000 em be kerül eljuttatni oda. amúgy én ojan 300k-500.000 m-ig szoktam szilárd hajtómüvet használni majd onnan jöhet a folyékony (mer a folyékony sajna jóval költségesebb, de cserébe legalább irányítható)
nekem egy gyanús eset volt, amikor a space center kameranézete behülyült és a progi újraindítása se oldotta meg...
Jut eszembe, az elején én eléggé rámentem az SSTO-kra, egy Mun-ra szállás után lett is elég techem hozzá. A minmusra sikerült eljutnom egy fél-SSTO-val újratöltés nélkül (dokkolóm még nem volt), a leszállás tökéletes lett, összesen kevesebb mint 5!!! ezerbe került, pedig használtam néhány szilárd hajtóanyagú rakétát az alsó párezer méterhez (ezért fél-SSTO). Kint rekedt srác leszedése, különbözõ légköri- és orbit-tesztek nagy része 2000-3000-bõl megoldható, nagyon könnyen lehet így pénzt gyûjteni. Ha valakit érdekel, este fel tudok rakni pár képet is ezekrõl a repülõkrõl.
elötte is könnyen fagyott ha hirtelen mellé nyultam és pl az építésél megtöbbszörözte az elemeket de egyébként azt vettem észre hogy most a SAS sem müködik ojan jól és ráadásul még ki is kapcsol véletlenszerûen ha az ûrben manõverezek
amúgy továbbteszteltem az akadást okozó dolgokat és az eredmény az lett hogy normál grafika melett 550 elemnél 30 másodperc alatt eltelt idõ a kilövés közben:
kisméretü elemeknél amikkel nem igazán kell számolnia a gépnek pl: cubic ... struct nál 23s telt el
M-1x1 , itt már a lég ellenállásal is dolgoznia kelet igy lecsökkent 11s -re
hõmérõnél ami hasonlitt az elsõ elemhez 24s lett
LV-1s vagy mi (a kicsi 4Kn -on os meghajtónál) 5s
ha ojan konstrukciót építek ami eléggé rugalmas akkor megintcsak nagyban csökkent az eltelt idõ 13s-re
lényegében minnél stabilabb, minnél egyszerübb elemeket kell használni (amiknél nem kell külön légellenállást, vagy mást adatot számolnia pl a napelemeknél)
Szintén 64 bit, hétvégén elég sokat beleöltem, de 0 fagyás.
kipróbáltam hogy változott e valamit a teljesítménye a game-nak, de sajna csalódnom kelett 64 bit-es verzió mellett kipróbáltam hogy mennyire akad 550 elem mellett fel lövés közben elindítotam a stoppert és lemértem hogy 30 másodperc alatt a játékban hány másodperc telik el és az eredmény elég gyenge lett = 30s alatt a játékban 6s telt el. :(
A menübõl hiányzik a Spaceport menüpont. Illetve- Mi lett ezzel a weboldallal miér szünt meg?
nekem van elég pénz. elég jól összeharácsolom a dolgokat :D (2-3 teszt egy repüléssel :D)
ez is mentõhajó mentés volt Lyobag mondjuk igazad van abban hogy az egyszerûbb, de sajna a pálya ojan magasan volt hogy elég költséges lett volna az elérése (nem is biztos hogy elég pénzem lett volna rá mer gyengén álltam akkor) de most már nem okozna nagy gondot.
lehet, de gyorsabb volt összerakni egy új jármûvet, kilõni s letolni a másik hajót. igaz a dokkolási képességek híján a leszállótalpakat használtam rögzítésre :D plusz Jeb alig bírta lassítani a járgányát, mert az túl nehéz volt.
nem vagy elég kitartó nekem a Mun-ra egy mentõhajót kellett küldenem de sajna abban sem maradt annyi hogy elérjem a kerbált, tehát jött a kényszer és közel 1,5 órán keresztül toligáltam az ûrhajót mire elértem a légkört
a kilövõálláson elvégezhetõ tesztek a legkönnyebbek. az adott alkatrészt kiteszem a legolcsób szondával, majd TT18-cal rögzítem, minimális üzemanyaggal. kilövöm, majd vége is a tesztnek, a manit bezsebelhetem, és az eszközöket is 100%-os áron szerzem vissza :D
én meg nem tudtam letolni Jebbel a hajót a pályáról, így felküldtem egy új járgányt, hogy tolja le. dokkoló eszközök már kellenének :D
nehhh én most bolondulok meg egy kissé szûkében voltam a pénznek és rávettem magam hogy lehalászom az ûrben ragadt kerbonautát, és ment is minden mind a karikacsapás, de jött a bibi: az üres kabin sajnos mégsem volt üres 2. alkalom: egy sima vezérlés is hozzácsatoltam hogy kerbin nélkül is felszállhassak de amikor megin ott voltam hogy az ûrben ragadtal be kéne szállnom sajna megin jön az üzi hogy teli van mind pap (elfeledtem kivenni belölle, tehát jöhet a 3. kör is :( de majd csak holnap )
avagy amikor ott állsz a kilövõpadon a jármûvedben, és az elsõ fokozatba berakod az adott eszközt.
Ezekhez milyen feltétel kell még? Nem értem, hogy miért nincsenek készen. Van vagy 3 ilyen.
Jeb kintragadt. elfogyott a nafta. így most kézileg tolja le orbitális pályáról (2 M PE és 10 M AP) a járgányt. még jó, hogy a jetpack újratölthetõ, sokba kerülne egy új járgányt küldeni utána :D
a megadot magassági intervallum és sebességi között kell elindítani lényegében amikor ki van pipálva mind a sebesség mind a magasság akkor kel beindítani.
Én még csak az elején járok , Solid boost tesztnél. Oldalt kipipálja hogy meg van mind a 4 feltétel ami csak kell, majd pedig szépen leveszi a pipákat...mit kell csinálni hogy úgy is maradjon?
nálatok nem okoz gondot a decoplerek tesztelése meg pl a sepratron-é ? mer hiába pipálja ki h megvan + a landolás is de nem akarja elfogadni
ilyet, elõbb kell menni a Munra, mint a Minmusra :D lassan készíthetem a járgányt :P
Igen radar magasságmérõ. A tényleges magasságodat mutatja nem a tengerszint felettit.
Tényleges magasságmérõõ ? nem csak az van ami pl a kerbalon a tengerszint felettit mutatja, máshol meg a nem tom mihez mér, de mindig 0 felett landoltam eddig.
Igen a terep macera lehet, viszont mindegyikben van tényleges magasságmérõ. Ha tudod, h lapos a terep nincs gond vele. A repülõket nem próbáltam, azokat nem ismerem.
Ninju az a gond a belsõ nézettel hogy gyakran rosszul szokta jelezni a haladási irányt, legalábbis nálam sokszor megesett fõleg ha vadászgéppel mendegéltem és betargetoltam egy másik egységet másrészt a leszállást legalábbis szerintem majdhogynem csakis kivülrõl lehet megoldani mer különben nem tudod megállapítani a távolságot a felszíntõl. persze ez modúl függõ mer van amiben majdnem magadalá látsz.
Off:
Tauri te még istenesen állsz jelenleg sajna mindig csak a rossz hozzászólások vannak jutalmazva.
Azt is megteheted, hogy belsõ kamerára váltasz és ott rázoomolsz a navballra. Mondjuk éppen annyira, hogy a radar magasságmérõt is lássad. Belsõ nézetben pontosabb a navball jelölése.
Valaki esetleg tudna nekem a hozzászólásra + gombot nyomni? Valaki valahol tett rám 2 minuszt és van 1 plusszom, így -33 as az értékelésem és elvileg -50 alatt nem fogjátok látni amit írok. KÖszi :)
Ha a navballon kattintasz az 1-es pntnál, akkor változtathatod, hogy orbit/surface/target és leszállásnál a surface módba kell állítani.
lehet, hogy amikor eltûnik az "x-es köröd", akkor már emelkedsz - illetve lebegsz. de megpróbálhatod a Kerbal engineer modot használni, az kijelzi mind a vertikális, mind a horizontális sebességedet is
Menj lapos hajóval és sok ernyõvel, nem lesz gondod a leszállással :) Ilyen messzi repülésnél érdemes különválasztani a szállító-fokozatot (földre visszatérõ kabin, üzemanyag, meg atommotor) meg a dunára leszálló részt (kabin, üzemanyag, erõsebb hajtómû meg egyéb bizbaszok), és docking porttal összekapcsolni a kettõt. Odafelé visz az atommotor, leszállsz a lapos leszálló-résszel, visszajössz, a maradék üzemanyagot visszatankolod az atomosba, átszállsz a legénységgel és otthagyod a leszálló modult.
Az új verzióban nem akarnak végre kezdeni valami a navballal? Marhára idegesítõ bolygóleszálláskor hogy a sebességet nem mutatja rendesen, nem lehet látni mikor emelkedsz és mikor süllyedsz éppen, ez nagyon gáz egy olyan helyzetben amikor pont <6 m/s -al szeretnél süllyedni. Ugyanígy az hogy nem mutatja a gyorsító/lassító pontot(ixes kört,fogalmam sincs mi a mûvészneve)). Fasza amikor a rakétával a farkadra akarsz leszállni és a hülye navball eltünteti az ixes kört. Dunára akarnék leereszkedni, nagy magassában szépen kinyírok minden oldalirányú elmozdulást, kis magasságon meg amikor leszállósebességre akarnék lassítani szépen felborulok/beleállok a földbe minden alkalommal, mert az atomszar navballra bízom magam. Pedig mindenhol azt súlykolják, hogy navball és ne szemmérték alapján repüljünk.
ha a karier mód után rakják bele akkor legkorábban a 0.26 nál lehet számítani rá, mer ahogy irták a 0.25 is a karier mód finomhangolása lessz még + némi extra
alkatrészek terén anyi biztos (legalábbis ha jól tudom) akkor egy darabig nem lesz ojan sók alkatrészes mód mer annyi ujítás van most a .24 ben hogy nem lesznek kompatibilisek meg másrészt rendben hogy nem akarnak uljakat kidolgozni de van néhány tényleg jó mód amit beleépíthetnének a realitás kedvéért
az új drivert illetõen meg nem tudom hogy akarják megoldani azt hogy ne okozzon problémát a nagy elemszám, ha maradnak a mostaninál, mer nem lehet optimalizálni örökké max megoldják azt hogy 1 elemnek lehessen nyilvánítani egy meglévõ pl. ûrbázist és szükség esetén ismét ki lehessen kapcsolni.
Egy valamit nagyon várok, hogy valaki végre belerakja. Ez nem más, mint a hosszú utazásokhoz lakómodul és mérjen valami bezártságot. Egy kapszulában utazni hosszú hónapokat azért nem reális.
Annak idején az élõ mûsorukat néztem a szülinapi partiról és világosan kijelentették, multi lesz de csak a karrier rész befejezése után. Alkatrész tekintetében az a véleményük, amivel teljesen egyetértek, hogy már nem sokat raknak bele, mert rengeteg mod van erre és még sokezer másra. A játék motorja pedig a Unity-n alapul, újat nem fognak írni (KSP 2.0), de gyorsan beemelik az újításokat.
Szerintem nagyon jó így is a játék, a pénz megjelenését nagyon várom. Rengeteg a mod, szinte a teljes játékot átalakíthatod. Kell ennél több?
A 12. benne van. Rover kereket lehet javítani és az ernyõket is újra lehet csomagolni.
ejj rengeteg dolgot bele lehetne tenni még de inkább egyes játékok kombináláséval lenne jó mint pl ha kombinálnák a space engineers nevû játék egyes részeivel. de inkább mielõtt tovább fojtatódna a fejlesztés inkább egy új grafikus motort kéne neki adni mer minél késõbb kerül rá sor (már ha eljutnak oda) annál nehezebb lesz mindent átírni ahoz az a gond hogy elöb utóbb elég nagy gátat fog szabni a fejlesztésben, mer hiába tesznek bele 240 :D új fejlesztést akkor se tudunk majd nagyobb konstrulciókat összerakni majd mer behal a gép + nem számolva a többi még nem létezõ hatással ami még nincs beüzemelve (6.idõjárás 10.sugárzás hatása 11.visszaérkezési hõ hatása ...)
1.ûrhajóban való mozgás 2.három újabb gázóriás 3.külsõ aszteroidamezõ 4.belsõ aszteroidamezõ 5.üstökösök 6.idõjárás 7.bányászat 8.étel/ital/oxigén/víz szükséglete 9.kárt tevõ aszteroidák 10.sugárzás hatása 11.visszaérkezési hõ hatása 12.ûrsétán lehet szerelni
hát a warp elõtt induljon már be az ITER és a DEMO :D
különben is mennyit fejlõdött a program azóta, hogy az elsõ orbitra állással lehetett szenvedni...
Én is jobban várom a carrier módot és hogy majd ezt agyon csiszolgassák mint egy "gazdaság játékot", mint hogy tegyenek bele most több új alkatrészt. Eddig másról sem szólt a játék mint alkatrészek tárháza bõvült...kis túlzással.
Nem tudom milyen lesz késõbbiekben a carrier része, de azt látom hogy nagyon sokan olyan "pazarlással" csinálta meg az egyes hajóit és jutott el X, Y ba hogy nevetséges. Én épp abban látom a játék örömét, hogy minél költséghatékonyabban, minél nagyobb profitszázalékkal tudjam megcsinálni az egyes küldetéseket :)
Jó lesz ez mindenkinek, most kicsit a carrier mód van csiszolgatva, utána meg jönnek az újabb alkatrészek megint, és mindenki örülni fog. Meg különben is 20 év múlva mikor még ezzel a játékkal játszunk és lesz warp meghajtó a Nasa tól :D majd ott lesz érdekes hogy a csillgaközi ûrben fogunk bohóckodni semmiféle orbit pályát nem nézve. hehe
igen az egy jó dolog hogy megcsinálták ezt a részét, de mindenkinek más az igénye. pl. én inkább jobban szeretek benne alkotni mind meghatározott célokat elérni korlátok közé szorítva. mindenesetre tuti rá fogok fagyni egy jó idõre
a multis részt illetõleg meg szerintem is megcsinálhatnák bele nem muszáj a naprendszer különbözõ pontjait felfedezni multi közben mer az tényleg macerás hanem inkább a kerbinen is lehet szórakozni elég sokféle képen
Májusi cikk szerint már fejlesztés alatt van de nem tudni mikor lesz a játékban. Ezért is kérdeztem, hogy valakinek van-e új infója ezzel kapcsolatban. KMP mod az, amivel már most lehet multizni...
Szóval, más sem tartja ökörségnek és sok-sok percet fognak áldozni rá. Egyébként megpróbálhatnál kultúráltabban is írni.
Már van ilyen mod. Ha találkozni akartok van benne idõ egyeztetés. Közös ûrállomás építés, meg látod éppen mit csinál a másik. Szerintem van értelme. Attól mert nem tetszik, nem kell mindjárt a másikat lehurrogni.
most olvastam végig fordító segítségével, de multiról szó sem volt az a gond hogy egyre inkább lehangol ez a frissítés engem sok jó dolog van benne de az alkatrész gyüjteményt nem igazán akarják fejleszteni pedig igen csak jól jönne és ahogy irták a végén a 0.25 ben is a karier módot fogják bõvíteni, csiszolgatni csak