"Q. Does everybody get a Steam Key? A. No, only customers who bought the game before it was available on Steam, the deadline is March 20th 2013 at 1:00 pm GMT -6:00"
Már mûködik, de én úgy tudom, hogy változott az eredeti elképzelés és csak azok regisztrálhatják Steam-re a játékot, akik a Steam megjelenés elõtt vették meg, aki utána az már nem. Illetve aki átviszi a Steam-re az többet nem töltheti le a Store-ból.
Ha jól emlékeszem akkor még nem lehet steamen beregisztrálni a honlapon vett játékot. Idõvel megoldják azt írták, de még nem megy. Lehet azóta már igen, nem követtem ezeket az eseményeket.
Szerintem megéri az árát, sok órát bele lehet ölni, még így is hogy csak a fejlesztés közepén jár. Én is sokallom kicsit a 22 €-t (bár én 10 $-ért vettem anno), de ha a vásárlás mellett döntesz megéri most megvenni, mert az ára csak emelkedni fog. Szerintem be fogják tudni fejezni a játékot, nem tegnap kezdtek neki, a céget sem a fejlesztés kezdetén alapították, már több mint két éve folyik a munka a programon egész stabil keretek között, ami azért jó jel. Persze a bukás esélye így is fenn áll, hiszen egy kis csapatról van szó, akik a pénzhiány miatt egész korán piacra dobták a játékukat, semmi garancia sincs arra, hogy be is fogják tudni fejezni, ráadásul sok munka van még hátra. De idáig úgy tûnik, hogy minden rendben megy. Egyfelõl tényleg kissé túlárazott és tényleg csak félkész program, de másfelõl nem egy ökör ára, sokan egy hétvégi bulira többet költenek, nem is említve, hogy sok órát bele lehet ölni. Biztosra csak akkor mehetsz, ha megvárod míg elkészül, de ha most veszed meg sem bukhatsz rajta sokat. A döntés rajtad áll.
Egy kérdésem lenne hozzátok. Szerintetek megéri-e megvenni ezt a gamet a demot próbáltam, sokat játszottam,pontosabban még mindig, tudom hogy ez nem annyira komoly game, de így elsõre megtetszett. De amúgy van esély hogy be lesz fejezve, nem kevés az a 22 euro egy félkész programért.
A válaszokat elõre is köszönöm.
köszi, de ez nem az én videóm ;) tudom, hogy összeszemeteltem a fórumot két felesleges bejegyzéssel is, de a kérdésedre a választ, egybõl ott találod a hozzászólásod elõtt
és 6 hozzászólással elõtted én tettem fel ugyan ezt a kérdést, bár remélem azóta megtalátad
ááááááááá, miért ezzel a linkel tölti ki automatikusan a videó beszúrása opciónal a helyet??? életemben nem nyitottam meg még ezt a vidit, azt hittem a vágólapról teszi be az ott lévõ szöveget.
na, utoljára (kár, hogy nem lehet hozzászólást törölni)
hogy a viharba linkeltem be ezt az idióta videót???
na, hátha most sikerül az is amit akartam bocsesz, a bénázásért, ennyire nem szoktam lama lenni
na mégegyszer
sziasztok, meg tudnátok mondani, hogy honnan tudnék beszerezni ilyen hasznos alkatrészeket, amiket ebben a videóban látni? a mûszerek "becsomagolására" gondoltam. aerodinamikai szempontból igen elõnyösnek néz ki. http://www.youtube.com/watch?v=Ryd4jErG8Oo
Üdv mindenkinek! A héten bukkantam rá erre a gyöngyszemre. Nagyon magával ragadott a játék. Sajna még csak a demóval tolom de azért a holdra szállást abból is kifarmoltam. :D
Esetleg EZT tudnám javasolni, ezzel lehet mozgatni modulok között a Kerbálokat és a kilövõ állomáson is lehet módosítani a létszámot. Ez is egy modul, tehát legalább az egyik eszközön rajta kell lennie, hogy a mûveleteket elvégezhesd.
Az oldalirányú sebességet szerintem pontosan nem lehet tudni, de ha figyeled a navigációs gömböt és surface nézetbe vagy, vagyis azt írja lent hogy "surface" akkor a gömbön lévõ RetroGrade Marker a zöld kör benne vonalakkal ha a gömb közepén van,a kék felületen, akkor nincs oldalirányú mozgásod, vagy csak nagyon kicsi.
Hali
Sajnos egyenlõre még csak ûrsétával lehet mozogni a modulok között. Tervbe van véve a hajón belüli átjárás is, de még nem megoldott.
Hali! Lenne egy problémám a játékkal. Elkezdtem építeni egy ûrállomást, amin jelenleg 4 ûrhajós tartózkodik. Viszont van egy kis gond. A 4-bõl ketten egy olyan modulban vannak, aminek a kivezetõ ajtajára pont sikerült egy RCS hajtómûvet rátennem. Így a szerencsétlenek nem tudnak kijönni. Mivel már 4 modulból áll az ûrállomás, ezért van rajta egy valag ajtó mindenütt máshol, ahol kimehetnének. A kérdésem az, hogy összedokkolt modulok között lehet valahogy mozgatni az ûrhajósokat anélkül, hogy ûrsétára kellene menniük?
sziasztok!
landolasnal honnan lehet tudni, h mekkora az oldaliranyu sebessegem?
Masik kerdesem meg, h latom van ilyen a key bindings-ben: "Caps Lock Toggle between instant or precision control mode". De azon kivul, h atszinezi kekre a kis nyilakat a bal also Pitch/Yaw/Roll-nal, ugyanolyan sebesseggel mozog mind a ketto? hol a precizios iranyitas?
Nem voltál hülye, az ingyenes verzió már rég megszûnt, még nagyon a fejlesztés elején volt, amikor még csak az alapok voltak meg és szégyelltek pénzt kérni érte. De már akkor is mondták hogy majd elõbb-utóbb fizetõs lesz.
Most egyedül a demo ingyenes, de nagyon butított, csak a Mun van benne és egy csomó feature hiányzik.
Sziasztok én Steamen vettem a játékot, de látom, hogy itt beszéltek az elején ingyenes verzióról. Hülye voltam hogy pénzt adtam érte?
Tudja valaki, hogy ha landoltam és gyalog vágok neki az ismeretlennek, és nem térek vissza a landolt egységbe, akkor a játékból való kilépés után, majd másnap elindítva a játékot a Kerbalom ott lesz ahol hagytam, vagy eltûnik? Egyszemélyes a legénység és nem akarok kockáztatni :)
Hali! Egy olyan kérdésem lenne, hogy az ISA Mapsat- ban lévõ két kütyüt együtt kell használni, hogy tökéletesen mûködjön? Csak azért kérdezem, mert én csak az antennát raktam föl az egyik fajta ûrhajómra és megdöbbenve tapasztaltam, hogy sem a DUNA- nál sem az EVE- nél nem rajzolja a térképet, csak a pozíciómat jelezte.
Na meg ott lesz a többi játékod között(már ha vannak játékaid steamen) a könyvtáradban:)
Az az egy elõnye van, hogy amikor kijön az új verzió nem kell szarakodni a patcherrel vagy a letöltéssel, mert a Stream automatikusan frissít.
Egyenlõre még nincs megoldva az átjárhatóság a KSP store és a Steam között, tehát aki a Store-ból veszi meg az nem töltheti le Steamrõl, csak ha újra megveszi. Ugyan ez áll arra, hogy ha a Steamrõl veszed meg, akkor nem érheted el a Store-ból. De már tervezik ennek a megoldását.
Na végre... és ez nincs benne a tutorialba, én meg felmentem nyíl egyenesen jóval magasabbra, és csodálkozok, h nem megy a pályára állás. Egyre jobb lesz ez a játék.
Emberek !!... pályára áltam egy géppel amit én csináltam :))) Persze lebegtem mint egy ürszemét mert a nafta elfogyott már fent :) onnan már nem ment másik pályára állás :D
Nem is lehet olyan rossz dolog. Próba képpen feltérképertem a DUNA-t és talált rajta 2 valamit. holnap lehet küldök valamit a vörös bolygóra és megnézem mik azok. Csak még a landolással szoktak problémáim adódni. Na meg hogy fogom majd megtalálni azt a két pontot? majd kiderül...
gyerekek ez a játék nálam már becsületbeli ügy komolyan ! :)
Vagy itt egy videó, 12 perctõl valami hasonlót épít és állít körpályára. Angol, remélem nem okoz gondot.
Egy kis segítség, képeket a részekrõl itt találsz 1. Command Pod Mk1, ennek a tetejére rakjál egy ejtõernyõt, alulra egy SAS modult, majd FL-T400 Fuel Tank és LV-909 Liquid Fuel Engine - Ez lesz az amit majd az ûrbe juttatsz 2. Ez alá kell egy TR-18A Stack Decoupler, 2db FL-T800 Fuel Tank és egy LV-T45 Liquid Fuel Engine Ennyi tökéletesen elég, hogy pályára tudd állítani. Indulás elõtte a "t" megnyomásával bekapcsolod az SAS-t és full gáz. 10km-en megdöntöd 10-15 fokkal és 30km-en, majdnem párhuzamosan a Kerbinnel, a kék és barna gömbrész határáig. Amikor kifogy az üzemanyag, akkor leválasztod az üres tartályokat és beindítod a második hajtómûvet. Arra ügyelj, hogy ha irányt változtatsz, akkor vagy kikapcsolod a "t"-vel az SAS-t, vagy az "f" folyamatos nyomva tartásával fordulsz (ez csak addig kapcsolja ki az SAS-t míg nyomod a gombot). El kell érned a kb 2200m/s-ot, hogy pályán is maradj, a magasság pedig minimum 100km legyen. Ezzel pályára lehet állni és elég kicsi, hogy ne kelljen RCS. Aztán elkezdheted építeni a nagy csillagrombolókat
Ugyanabban a fázisban van az a tartály amiben van még üzemanyag mint amiben a hajtómû van? Vagy tettél rá decouplert és akkor másik stage ként számolja. Ezt oldalt látod narancssárga felület amiben ikonok vannak. Vagy Jet fuelt használsz Jet enginnel? Az nem jó mert leáll mivel fent már nincs oxigén.
az mitõl van h megy a rakéta egyszer csak leáll a hajtómû..... de van benne nafta -.-
Lehet túl sokat építettél rá, ettõl elkezdhet forogni akkor azt tudod csinálni, hogy az RCS-t bekapcsolod majd ki és közbe az SAS-t is addig amíg a forgás meg nem áll. Ezért is érdemes tenni rá RCS-t. az RCS-nek kell az RCS fuel amit a meghajtásnál talász, Propulsion fül az építõben. Meg kell még az RCS thruster block.
mondjuk ja... elöbb kapjam el végre a körpályát .... pedig nem tünik bonyolultnak de én nem tudom mi a baj a repülõmmel van ha leválasztom a meghajtót írányithatatlanul forog mint a szemét SAS ellenére
Most még mindegy mit raksz össze, a POD, az SAS és az üzemanyag a lényeg, Na meg a hajtómû. Aztán ha már komolyabban benne vagy a játékban, és valamit össze akarsz rakni az ûrben akkor RCS és SolarPanel is fontos aztán ha messzebb mész akkor az antenna...
gépek összeállitásáról nincs egy részletes magyar link mi-micsoda??
Itt van amit klman magyarázott. majd rájössz hogy nem is olyan bonyolult. Tehát a lényeg: 1 elidulsz a rakétával 2 nyomod kb 10.000 méterig 3 ott enyhén megdöntöd a gépet kb 10-15 fokban, majd minél magasabban vagy annál tovább döntöd kb egész 40 fokig. 4 M betüvel kilépsz térképnézetbe, majd figyeled az AP-t ami a maximum magasságot jelenti. ha mondjuk 100.000 méteren akarsz keringeni, akkor megvárod, míg kb 100.000-en lesz. Ha elérte a kívánt magasságot akkor kikapcsolod a hajtómûvet. 5 most megvárod, míg a rakétád eléri az AP-t. ha elérte, befordulsz ProTarget-be, és addig nyomod a gázt amíg a Pe nem lesz kb annyi mint az AP.
Ennyi az egész.
Egyébként van a játékban tutorial angoloul, amit ha végig csinálsz akkor megtanulhatod még a MUN pályára állást is...
Értékelem a türelmed... de eddig csak egy kis ívet sikerült kihoznom :D felmentem kurwa magasba majd le... irányítottam jobbra.balra mindent :D asszem még egyszer megnézem a videokat :) Addig nem alszom míg nem állok pályára ...
Nem amíg nem vagy az ûrbe addig nem kell figyelned. Amikor megvolt a második fordulód vagyis olyan 20km környékén tovább döntöd a rakétádat akkor a navballt figyelve kb addig érdemes dönteni amíg az elsõ kört el nem éri a navigációs gömbön. Döntöd 90°irányába és látsz majd egy kört. ott kb megállhatsz. Ezután átváltasz M betûvel térkép nézetbe és figyeled az Apoapsist. Ha az eléri a kb 90-100km-t akkor kikapcsolhatod a hajtómûvet. Most vársz, gyorsítod az idõt és ha ráviszed a kurzort az apoapsisra akkor kiírja hogy mennyi idõ még odaérsz. Olyan 40-50 másodperc körül kell irányba állni. Ekkor kell figylened a Promarkert. Tovább döntöd kb majdnem víszintesbe és észre fogod venni. Ott megtartod az SAS-el és beindítod a rakétát. Egy idõ urán látni fogod térkép nézetbe hogy megjelenik egy olyan hogy Periapsis. Addig menjél amíg ez kb olyan 80km lesz. Ha megvan pályára álltál.
és most akkor a Promarkert mire jó arra álljak be ?:D:D
Ha eléred a legmagasabb pontot akkor mindenféleképpen zuhanni kezdesz. A PROmarkert úgy keresd meg hogy van az a navigációs gömböd lent alul. Egy kék gömb tele számokkal. amikor mész fölfelé már elég alacsonyan olyan 500m körül kell lennie rajta egy zöld célkeresztnek. Egy zöld kör a kék gömbön belül. Az a PROmarker. Annak a helyzete változni fog ahogy emelkedsz és ahogy módosítod a szöget.
240km felrepültem de nem jött ki sehogy a föld körüli pálya -.- probáltam a szöget korrigálni ,de erre még asszem rá kell éreznem ....
Ahm öm ....érteeem ....ha sikerült elérni a legmagasabb pontot ahonnan már nem zuhanok ugy kell kialakitani a szöget h kialakuljon a föld körüli pálya igaz ? :) ezt a PROtargetet még nem igazán találom de meglesz remélem :D
Nem egyáltalán nem bonyolult. A pod az az amit akkor látsz ha rálépsz arra az építõ épületben hogy new craft. akkor beloldalt megjellenk a podok. Van olyan hogy mk1, mk3 meg még több fajta. Command podnak írja ki és még leírja hogy hány személyes. van olyan is ami személy nélküli de kezdetben érdemes inkább olyat amiben van legénység. Úgy írja hogy Crew. Igen ha a szöget módosítod akkor ki kell kapcsolni az SAS-t. az apoapsis az azt mutatja ahol a legmagasabban leszel a pályádon. Vagyis mész fölfelé és ha azt eléred akkor zuhanni kezdesz. Ezér kell a periapsis ami a azt mutatja ahol a legalacsonyabban vagy a pályádon. Ehhez kell az hogy amikor közel vagy az apoapsishoz kb olyan 1 perc vagy kevesebb ezt térkép nézetbe, M betû látod akkor beállni olyan szögbe hogy a PROtarget markerednél legyél és akkor beindítani a hajtómûvet. Van a Promarker ami a zöld célkereszt. van a Retrograde marker ami zöld célkereszt a de a belseje nem üres hanem benne is van vonal.
Most még jobban belezavarodtam :D Mi az a POD ? a szöget h tudom állitani manuálisan ?? SAS-t olyankor ki kell kapcsolni akkor vagy ... ?:) A kialakuló pályám a apoapsis pontosna mit takar??? Tényleg ilyen bonyolult vagy csak hirtelen úgy tünik ?:)
Szerintem kezdetnek érdemes kisebb rakétákat összerakni, amire oda kell figyelni a legfontosabb az üzemanyag. Kell rá Advanced SAS modul ez egy ilyen automata ami irányba tartja anélkül hogy irányítanod kellene. Ami változott még hogy a pod-nak kisebb lett a torqu-a így szerintem érdemes tenni rá SAS modult is. A podok a command modulok azok amelyek irányítják. Ha újat építesz automatikusan kérdezni fogja hogy melyiket akarod. Az RCS az arra jó hogy könnyebben tudd irányítani ritkább légkörben vagy az ûrben. Ami még lényeges hogy a staginget jól állítsd be tehát azt hogy amikor SPACE-t nyomsz akkor melyik rész váljon le. ezt a Decouplerekkel tudod szabályozni. oldalt van egy kis UI ami mutatja hogy mi miután következik. Amennyire tudom a legjobb az asparagus staging vagyis ha az alsó részre körbe teszel tartályokat és külön választod le õket. Ami még fontos hogy amikor mész fölfelé olyan 10km környékén érdemes egy enyhe fordulót tenni 90° irányába amit a lenti navballon láthatsz ami egy kis gömb rajta számokkal. Amikor 20km környékén vagy akkor még tovább kell dönteni majd M betûvel átváltasz térkép nézetbe és figyeled hogy az apoapsis mit mutat. ha olyan 90km környékén van akkor kikapcsolhatod a hajtómûvet. Majd ha közelebb értél hozzá, az apoapsishoz akkor be kell álni olyan szögbe hogy a PROtarget markerednél állj körülbelül vagy egy kicsit tovább. Ekkor kell megint beindítani a hajtómûvet majd figyelni hogy megjelenjen a Periapsis. A PROtarget marker az egy ilyen zöld célkereszt a navballon. Ha a periapsis 80km körül van akkor sikerült pályára állnod.
csáó ! Ma kezdtem el a játékot szeretem az ilyen érdekes stratégia játékokat ... Full kezdõ tutorial nincs valahol végignéztem egy csomo videót de még az alapokat se tudom h egy gépet h rakjak össze :D órát szenvedtem mire felküldtem bizonyos magasságba utána szép lassan vett egy ívet és lezuhant:) Ilyen alap dolgokat nem tudok mire jó az a csr,sas.... h építsem meg h azt irányitani lehessen .... :)
Kijött a 0.19
Új extémsport...
Ezzel a moddal már most is lehet bányászni különbözõ égitesteken, de elvileg ez alapján kerülnek az alapjátékba is a nyersanyag kitermelõ elemek.
A fejlesztõk legfrissebb közleménye szerint lesz egy kis macera az új verzió körül. A 0.19-et ketté fogják vágni két külön verzióra, most csak a légkörbe való belépés effektjét és az új animációkat fogják kiadni, a nyersanyagok áttolódnak az ezt követõ verzióra.
Elméletileg csupán annyit csinálnak, hogy ami már kész van azt hamarabb kiadják, tehát a 0.19 és az azt követõ verzió között kevesebb idõ fog eltelni mint általában. Bár hogy a gyakorlatban mi lesz a vége az már más kérdés. Korábban többször is próbálkoztak már ilyen megoldással és mindig fordítva sült el, nem hogy csökkent volna a verziók között eltelt idõ, hanem tovább nõtt. Bár most átálltak egy új rendszerre, ami elvileg már lehetõvé teszi a verziók "feldarabolását", nem fûzök hozzá sok reményt.
igen ez volt az,fel is fedeztem már,csak egy szikla körív
Jó ez az ISA mapsat. Jó ötlet a 90 fokos pálya. Arra figyeljetek, hogy feltérképezésnél nem mûködik a cucc egy bizonyos idõgyorsítás felett. Most nem tudom, az hányszoros gyorsítás, de a 4. gyorsítási fokozat után már nem scanneli a felszínt.
Jó ötlet! :) Kellõ mértékben eltérõ pálya/forgási sebességeknél így elég hamar fel lehet térképezni az egész Mun-t. Az ilyen pofonegyszerû megoldások sosem jutnak eszembe! :)
Elég sok bolygón illetve holdon vannak ilyen dolgok, az egyik távolabbi égitesten még valami óriási halott ûrlényt is lehet találni.
Mivel szemmel nagyon nehéz a nagyokat is kiszúrni, illetve van, amelyik csak akkora, mint egy ûrhajós, ezért szerintem nyugodtan tegyetek próbát ezzel:
Nem véletlenül töltötték le annyian. A lényege, hogy kaptok egy forgó antennát meg egy gps-t, amit rá lehet tenni a szekérre. Aztán elrepültök a Mun-hoz, és pályára álltok körülötte (érdemes szondát küldeni). Egy kör alatt feltérképezi, ami alatta van a felszínen, elég nagy sávban. Utána elforgatod a pályát (közeledés-távolodás is számít) is így lassan fel lehet térképezni az egész felszínt. Kb ilyen hõtérkép szerû ábrát kaptok, a megvizsgálható felszíni objektumok meg piros pontok lesznek a térképen. Így oda lehet már menni. Én mondjuk viszek mindig valami holdjárót, mert a séta/jetpack néha túl sokáig tart.
Én is megtaláltam, persze lehet h nem ugyanazt, de erõs a gyanúm, hogy igen. Low orbiton voltam a Mun körül egy szondával, amikor megláttam vmi építményszerûséget, ezért gyorsan arra is irányítottam a hajót. Aminek végül az lett a következménye, h belecsapódtam a talajba nem messze tõle és ráadásul a printscreen nem a játékról készült, hanem az alatta lévõ facebookot fényképezte le :D De láttam, hogy egy ehhez nagyon hasonló emlékmû volt:
Én sokat használok. Extra elemek az építésekhez, ISA mapsat a feltérképezéshez és az anomáliák megtalálásához, kerekes jármûveket, nyitható konténer pl satellit feljuttatásához, ilyesmik, van vagy 15 fent most is.
én a carts modot használom,faja kis rover van benne,meg a kethane moddal szórakozok még,ezzel a kethane nevû anyagot lehet keresni/fúrni és belõle üzemanyagot gyártani.
alapból benne van,utility dolgok között keresd,van többféle is,összecsukott állapotban mutatja,késõbb ha kiértél az atmoszférából ki lehet nyitni,hamarabb nyitva leszakadhat