Nos, most mentem be, hasonló okosságot tapasztalok a sebzés terén. Hatos szintű romboló 3 torpedót lőtt ki rám, Omahával mentem. Befordultam, így a 3ból csak 1 talált, mégis fölrobbantam, full hp-ról! Egy hatos romboló torpedója 26ezreket sebez????
De ez a nyomorult sebzés, ez hogy van. Nem igaz, hogy, hol sebez, hol nem. Hogy tudnak két lövéssel kilőni? Hogy lehet maximumokat sebezni? Hogy csinálják? Szerencsétlen New Orleans. Akkorákat kap állandóan.
Tudom, de ott mindig a másik volt a hibás, mert belemászott. Kivéve ha engem lőttek ki, mert akkor már jó ideje ott köröztem, csak el akarta venni a killt.
Itt viszont a torpedókkal nagyon oda kell figyelni, és távolságot számolni.
Mind2 esetben biztos hibás voltam. 1x 1 sziget sarka mellett akartam ellőni vaktában meglepetésként és fordultam, ő gondolom ki akart kerülni, de itt lett volna ideje még torpedót is kerülni. 2. alkalommal, meg hordozóra lőttem, olyan 4 km-ről, csapattárs meg ugyanezt akarta 2ről. Kilőttem a szivarokat, nézem, hogy ez mind találni fog, és akkor a kép sarkában látom, hogy bemegy a torpedók és a célpont közé, hogy ő is jó pozícióban legyen. Felfogott 4et.
Na most már nagyon unom ezt a baromságot. Lehet én vagyok hülye. De valaki magyarázza már el, hogy a büdös a picsába működik? Egyszerűen akkora nagy büdös szívás, a 8-as szintű cirkáló hogy az valami hihetetlen. Két lövés és vége. Kész, 30 másodperc alatt felrobbantanak. Senki soha HE-t nem lő- Soha. Csak AP. És nem csatahajó, mielőtt valaki mondaná! Gyakran több szinttel kisebb cirkáló, rám néz. BUUUUUUMMMMMM. Mínusz 15 ezer. 10 másodperc körül újra tölt...BUUUUUUUMMMM. Ismét mínusz 15 ezer és vége.
Mit lehet tenni ez ellen? Próbálom kifordulni a lövéseket, hogy ne a hajóm közepét érje, de tök mindegy. Teljes mindegy hol és milyen szögből találnak el, BUUUUUUMMMM. Ha az árbóc csúcsomat telibe, akkor is maximumot sebeznek.
Bezzeg ha én lövök AP-vel, hol be adja, hol nem. Mit kell másképp csinálni? Van valami külön gomb , vagy külön taktika, vagy mi? Hogy tudnak ennyit sebezni?
Elvileg, úgy működik ez, hogy ha az AP gránát behatol, vagy átmegy a hajón és nem robban fel, vagy felrobban, ha elég ellenállásba ütközik. Elvileg így működik jelenleg nem? Tehát épp ezért érdemes egy hajó közepébe bele lőni, mert ott van mibe beleütközni, és az AP aktivizálódik, és robban. De ha ez így van, akkor hogy bánatba lehet, hogy ezt a nyomorék hajót bárhol találják el, egyből felrobban?
Legutolsó csatám, New Orleans. 1 percig tartott. Két lövést kaptam mindössze.
Ha van aki érti ezt, hát magyarázza el, mert nagyon nem értem, hogy csinálják.
Ki volt a hibás, te vagy ő? Az is lehet nem vette észre, hogy te torpedókat lősz. De van olyan is, hogy valaki a romboló és a lehetséges célpont között kavar, pedig gondolhatná, ott torpedók fognak menni. Meg van olyan is, aki nem néz szét, csak állandóan spamm-eli a torpedóját, és telibe lő csapattársat, ellenfelet, szigetet. Sok eltérő eset van. Velem volt már mindegyik eset. Volt hogy belesétáltam, volt hogy véletlenül én lőttem valakit meg, volt hogy az idiótája nem nézett szét és meglőtt.
Mármint a Kódot? Szerintem sehogy. Az osztogatós videókban is külön felhívták a figyelmet, hogy hol kell beváltani. Nem USA oldal, nem WoT-s oldal, mert a kód csak úgy el fog tűnni a nagy semmiben.
The site won't be available for a short period of time. You can still visit our Developers Blog and Forum for now.
nekem ez jön be. nem értem. kaptam kolcsot csak nem az eus oldalról. ezért nem engedi továbbdobni? amúgy meg van wot accom arra szeretném hozzácsatolni vagy külön profilt kell neki csinálni?
kaptam invite codot de az eus oldal nem jó. be tudok reggelni az amcsi oldalon? van már wotos accom arra is lehet.
Pedig elég gyakran felgyújtanak, még ha csatahajóval megyek akkor is. Szerintem a kisebbek lőnek inkább HE-vel, a csatahajók nyilván AP, az üt igazán ha bemegy. Bár volt már hogy egy sorozatom sebzett keményen 525 hp-t... Durván random a sebzés itt is, by wargaming... Utoljára szerkesztette: Dewri, 2015.04.02. 22:34:47
Sokáig nem kedveltem a cirkálókat, mert nem sikerült megértenem, hová is kellene be sorolnom őket. Azután helyre kerültek a dolgok, és határozottan megkedveltem őket. A Cleveland kifejezetten sokat dobott ezen a dolgon. Kis szerencsével csatahajót kilenc másodpercenként felgyújtani, kellemes dolog. Még ha ki is lő, akkor is leég a technika. Arról nem is beszélve, hogy a néphittel ellentétben, lehet, sőt kell is lőni szerintem csatahajót AP lőszerrel. Rendszeresen lövöm is és volt már citadella találatom is vele. Hordozó ellen meg egy vicc. Folyamatosan felgyújtott állapotban tartom és semmit nem tud tenni ellene a hordozó.
Oké, de én nem erről beszéltem, hanem arrol, hogy minnél nagyobb szintű cirkálo, annál nagyobb szívás, mert nem hogy erősebb, hanem még gyengébb is , és nem értem hogy ebben mi a lényeg? Mi volt itt a koncepcio? Mittől jobb egy 8-as cirkllo, egy hatosnál? Ha még a sebzése is kevesebb. Nem vilgos ez nekem.
Hát nem tudom, de nálam pl úgy működik, amit a videóimon is látni talán, hogy bármerre megyek, mire odaérek, MINDIG van a helyszínen 1-2 csatahajó! MINDIG!! És általában természetesen a legnagyobbak... Így muszáj cirkálóval is harcolni ellenük, persze semmi értelme, mert a 152 mm ágyúk csak simogatják, az ő 356 mm-410 mm sorozata meg lebont... Nekem is feltűnt ez a probléma a cirkálókkal, a tier3 St. Louis-ról a tier4 Phoenix-re váltás iszonyatosan rossz vétel volt, a Phoenix-Omaha lényegében tök ugyanaz csak a tier magasabb... Amilyen ígéretesnek indult az amcsi cirkálóág tier1-2-3-ban, annyira nulla a tier4-5, remélem a Cleveland tényleg jobb lesz, ahogy írták sokan a fórumon. A Japánoknál már a tier3 is katasztrófa, pedig tier2-vel még élmény volt...
Persze lehet, hogy csak én érzem így, vagy nekem nem jön be annyira, mert igazán a csatahajó tetszik, de a kezdeti csaták után sokkal többet vártam a magasabb tieres cirkálóktól.
Ugyanannyi ágyújuk is van. De ki beszélt arrrol hogy csatahajok ellen? Cirkálo vs cirkálo és hogy a magasabb szintű voltaképpen gyengébb, mindenben rosszabb ,mint az alacsonyabb szintű. Kevesebb sebzés, lassabb, ugyanannyi HP majdnem. Miben jobb egy 8-as mint egy hatos szintű?No, meg nem az számít egy lovéssel mennyit sebez, egy ágyúval, hanem egy perc alatt mennyit tud. Ez sokkal fontosabb. Ha egy hatos és egy nyolcas egymást lovi, a nyolcas lazán előbb elfogyhat Utoljára szerkesztette: DantesHUN, 2015.04.02. 19:19:43
Többnyire meg van a maga oka hogy melyik miért olyan vagy nagyobb a csöve így nagyobb at sebez 1 csőből de mivel tornyok száma kevesebb lehet így azért érzed kevesebbnek. de pl lehet hogy több a légvédelmi ágyúja. jobb a manőverező képessége .
A cirkálóknak amúgy sem az volt a szerepe hogy csatahajók ellen menjenek hanem hogy azokat védjék. pl a kisebb cirkálók rombolók ellen. illetve ami a fő a repülők ellen. na meg amit most ítt nem látsz egyenlőre még a tengeralatjárók ellen.
Még egy kérdés. ha jön meghívó csak a mail-ból lehet letölteni, mondjuk úgy hogy küldenek egy linket, vagy csak visszaigazolás után lehet tölteni? És köszön a választ!
Vannak ám dolgok amiket én nagyon nem értek. Cleavland tier 6-os cirkáló: 35 200 hp
Sebzés: egy perc alatt 26700
New Orleans tier 8-as cirkáló: Hp 35400 Sebzés egy perc alatt: 21800
Éppen hogy több a HP-ja egy 2 szinttel kisebb hajónál, és kevesebbet tud sebezni. Ebben mi a franc a logika? Az hogy a New Orleans-ak 2 km-el nagyobb a lő távja? De a hp majdnem ugyanannyi, és kevesebbet sebez.
De van jobb, az Omaha 30. ezer sebzésre is képes. Persze ennek még kisebb a lőtávja, de basszus, ne már hogy 10 km-en belül egy három szinttel kisebb hajó, hogy tud sokkal többet sebezni? Ez így nincs jól, és igazából nincs értelme a magasabb szintű cirkálóknak.
Mert miben tud így többet a 8-as New orleans? A lő táv? Csatahajók ellen tök mindegy, azoknak úgyis több. Más cirkálók ellen? Ilyen távolságból a kisebb de gyorsabb hajók eltudnak menekülni, kikerülni, közelről meg mivel több sebzést adnak le, a kisebb cirkáló van előnyben. Tehát nem értem a koncepciót, mi értelme így a cirkálóknak?
Ez igazán szép, 120 ezer felett. Pláne az Amagi-val, valahogy nem szerettem azt a hajót.
sokan írják hogy egyes emberek bázison állnak csatahajóval full hp-n na én találtam még jobbat ketten st.louis-al rámegyünk egy kongora tudván hogy mögöttünk "csapattárs" kongóval csakhogy ez szépen megáll ráadásul olyan pozicióban hogy se a kongora aki hegy mögött van se semelyik másik ellenségre nem lát rá.
Végre az Amagi megszerzése után a sok negatív kimenetelű eredmény után egy jó mecset is lehetett tolni. A végénél már foglalták az ellenfél zászlóját pedig még 2 bs és 1 carrier még élt. Az egyik bs-t ép megszórtam, amikor vége lett. Ha az betalál, akkor még 1-el kevesebben lettek volna. A carrier meg ott volt mellette szintén.
Jó team volt. 1 fuso 2 cleavlend 1 destro támogatott jobboldalt baloldalon a carier és a maradék ment középen pedig 1 destro 1 cleavlend tartotta a frontot. Amagi eddigi legjobb eredményem A team sebzés volt dögivel Utoljára szerkesztette: kailee, 2015.04.02. 15:17:26
Persze arról sem szabad elfelejtkezni, hogy fókuszálva, vagy nagyobb szórásban engedjük el a torpedókat. ha láthatóan manőverezésben van az ellenfél, akkor szórásban, ha meg nagy, lomha csatahajóhoz sikerült közel keveredni, vagy egy hordozóhoz, akkor meg szűkre venni a szórást és pontosan (előretartással) elengedni a csomagokat.
Torpedóknál a zöld íven belül van egy külön ív arra kell a torpedó kilövési ívét rávinni és ott elengedni a csomagot.
Torpedók: Közelre hát valamennyire elé kell tartani, egy idő után be lehet gyakorolni, hogy körülbelül ,mennyivel kell. Nagy távolságra szerintem, nem céloz senki torpedóval. Úgy nagyjából arra ki lövik amerre a célpont várható, az meg aztán a vakszerencse miatt, vagy bele sétál, vagy nem, és ha valaki elég sűrűn lövi ki a torpedóit, nagyobb eséllyel sétál bele egy célpont.
A vereség nem a hajó hibája, hanem a csapaté. Nagyon idegesítőek, annyira rémes alakok vannak. Tegnap is, simán belém lőtt. Nem zavarta hogy ott megyek mellette.
Az MM-el azért is vannak gondok, mert kevés a játékos. WoT-ban kezdetben volt rosszabb is. Meg igazából nem olyan nagy gond. Egy hetes szintű cirkálót három!!!!! sortűzzel lazán szétrobbant egy ötös szintű. Akkor meg? A Wot-ban egy ötös tanknak nem sok esélye van egy hetes ellen.
Az Omaha cirkáló, emlékeim szerint nem rossz. Gyorsan tölt, sokat lő. Torpedói is vannak, és elég gyors a hajó is.
Bocs, csak tipp volt. Mondjuk nekem az lenne a logikus, hogy azokat hívjam tesztelni akik amúgy is játszanak más WG játékkal és tudják már mire számíthatnak.
Nekem csak 8ezer valahány csatám volt és semmi prémium, sose fizettem be, ráadásul a konkurens War Thunderen is ott vagyok, de még az igénylés napján jött a mél...:)
Továbbra se vágom hogyan kell torpedózni. Kevesebb mint 2 km-ről harcoltam egy csatahajóval, 3x lőttem rá torpedókat a harc hevében, de egy se találta el... Egyszerűen nem tudom kezelni, mert külön gombbal kell ráváltani, akkor bejön az a hülye csíkos nézet, de közben manőverezz, célozgass, nem jó az ív, stb, de közben az ellenfél folyamatosan lő. Aztán külön gombbal vissza az ágyúra, célzás, stb. Eddigre persze már rég halott vagyok... Messziről meg semmi értelme torpedózni, mert kicsi a hatótáv. De ez nem zavarja a sok okost, akik rátolják a 15 km-re levő célra is...
Szerintem WG azt is figyeli más játékában mennyit játszottál/költöttél azon az accon. 2 hete amikor volt kulcsigénylés pont elkaptam. 1 nap után már jött is a mail. WOTban volt 13000 csatám és nem 1 prém tankom még régről.
Megvan az Omaha. Hát az se jobb egy fokkal se, mint a Phoenix. Órákon át játszottam vele, lett 3 döntetlen, a többi mind bukta!!!!! Egyetlen egy kört nem nyertem!!!!! Ez mekkora szar már???? Mondjuk ez a csapatok hibája is, mert lett volna pár szép köröm, ha ezek a hülyék nem futnak ki az időből, mert bujkálni kell, meg 20 km-ről mellélövöldözni percekig.... Néhány példa. Fusoval áll a gyerek a kezdőponton, full hp-val, míg elfogy a csapat, néha rálő arra amit meglát 15 km-re. 2 Kongo megkerüli az egész térképet, de még így is csak a legvégén érnek be foglalni, az egyik full hp, de az ellenfél előbb foglalt. Hármas szakasz bejön, egy hatos Cleveland, mellé 2 tier1 fos!!!! Illetve a szokásos MM, nálunk hatosok, szemben 4 db tier7, ebből 2 csatahajó, 1 cirkáló (nagyon úgy látom, hogy a cirkáló MM rosszabb, mint a csatahajó MM, sokkal többször kap +2 tiert, mint a csatahajó, pedig feleannyit nem bír, mint a csatahajó...)... És ez a zárt béta, mi lesz tényleg itt ha bejönnek az igazi vérpistikék...
A Kongo-t sikerült "betörni", végre használható lett a tegnapi bénázás után. Felhasználtam az itteni hozzászólásokat, tanácsokat, figyelek a repcsikre, meg a torpedókra, és nem megyek egyedül, inkább beállok a birkák mellé, elvégre az ellenfél nyilván nem engem fog lőni, ha van jóval kisebb is a környéken...:)
Továbbra is azt látom, hogy hordozó-fétise van a nagy többségnek, mindenki arra megy, pedig ha a csatahajókat támogatnák, illetve szednék lefelé, hamarabb nyernénk. Sokan írták, hogy a hordozó nem olyan mint a wot arty. Dehogynem. Ha nálunk van, használhatatlan, kvázi annyi emberrel kevesebben vagyunk, ahány hordozó van. Ha szemben van, akkor persze isten, szétcsapnak mindenkit. Na a wot arty-k is ugyanezek voltak...
Én is használom az upgrade funkciót, csak egyelőre nem vagyok tele pénzzel. Minden hajóra vettem az első főágyús fejlesztést, a kapitányt meg a javításra gyúrom. Egyelőre itt tartok.
Ha valaki feliratkozott beta kulcsért, csak akkor küldenek neki, ha ismét megnyílik a jelentkezés?
Használtok felszerelést , upgrades vagy mi a tök néven fut. A tier 8-as New Orleans-re tettem a következőket: -AA guns modfication -Gun Fire control system modification 1 -propulsion modification -damage control system mod.1 -Target acquistion system
A Lexingtonra pedig: -Air grups mod1 -Air groups mod2
world of space stations? lol
Gyorsan mindenki! Akinek nincs hozzáférése a zárt béta játékhoz, ide !!
Nem cirkálóra, hanem cirkálóval. Nem látom értelmét a HE-nek. Csak hordozóra. Tehát na, a Pensacola-t hérom sortűzzel, csak AP-vel lőtte szét az Omaha. A Baltimore szintén. A Baltimore-t megértem, de a két szinttel kisebb Omaha? Minek lőjjek vissza HE-vel? Felgyújtom és? Ő meg három sortűzből ki is lő.
Kipróbáltam csak AP-vel lövök, a Pansacola-val 47 ezer sebzés jött össze vele. Jött egy ellenséges Yamato, és 5 ezreket lőttem bele, egy 7-es kis fing cirkálóval. A Yamato-ba is felesleges a HE. Minek ki gyújtani, ha 5 ezreket lövök bele?
Írtam korábban már, hogy a cirkáló is megérdemli, hogy AP lőszert használj rajta. Ha nagyon nagy vas jön szembe és már látom, hogy baj lesz, vissza HE lőszerre, kigyújtani 2x3x egymás után. Az leszokta foglalni egy időre. Ha van még rá mód, míg locsolja a tüzet, addig kereket kell oldani.
A Hetes szintű cirkálómat egy ötös szintű cirkáló(oamha) ugyanúgy 2 sortűzzel robbantja fel, mint egy 9-es szintű (baltimore) Ezek szerint az 5 és 9. szint ugyanannyit tud sebezni? Persze nem csak mind a kettő AP-vel lőtt, és nekik beadta a sebzést. Nekem meg persze hát ugyan, miért is sebezne az AP...nagyon sok értelme van ennek így.
Most azt próbálom ki, cirkálóval is csak AP-t lövök. Mindenre. Minden távolságból. Ha beadja beadja, ha nem akkor nem. Engem a legkülönbözőbb távolságokból, a legkülönbözőbb szögekből, legkülönbözőbb hajók robbantak fel, pár AP sortűzzel. Ha nekik megy, csak működik nálam is.
Szerintem a repülők azért látszanak, mert repülőnek, tehát mozgó tárgynak, számítja program mint a hajókat, hanem mint a lövedékeket. A látótávolságon túli hajó lövedékeit látni , ha a hajót nem , akkor is. A repülő a hordozó ,,lövedéke"bármilyen hülyeség is ez.
Ezeken a dolgokon kár (még) aggódni. Vagy jobb lesz, vagy ... olyan lesz, mint a WoT-ban.
Ebben tudod mi a vicc? Hogy a repülőgépek meg nagyon messziről is látszanak? Azokra valahogy más érték hat, mint a hajókra. Tehát 6,5 km-ről nem látok egy rombolót, ami azért akármilyen romboló is, azért sokkal nagyobb mint egy repülőgép. De az előbbit nem látni, az utóbbit igen.Miabánatosfranc?
Ez mind szép és jó. Az odáig oké hogy csak 7 km-ről láttok meg egy rombolót de 6.5 km-nél miért tűnik el? Szóval ugyan olyan rossz a spot rendszer mint a WoT-ba.
Tessen csak megnézni a következő példán, miért is nem lag-ról van szó.
Minden képen a hajók paraméterei közül a két ...detectability range rész kell figyelni.
Első példa egy romboló (mert ugye ez hajlamos eltűnni a semmiben)
A két érték: 6.7 km és 3.1 km ebben az esetben.
Ha jól értelmezem a dolgot, akkor legfeljebb ilyen távolságból észlelhető bizonyossággal, feltéve ha "csendben marad" magyarán nem pufogtat. Ide nem tartozik bele a torpedó vetés, mert az csendben csinálja.
Második legyen egy cirkáló.
A két érték: 13,3 és 8,1 km.
Máris látszik, hogy jelentősen nagyobb távolságból észlelhető ez a hajó típus. Ezt tovább rontja természetesen (álca értéket) Ha elsüti az ágyúit. Nagyon fontos megemlíteni, hogy ebbe a kategóriába tartozik a légvédelmi ágyú is. Nem véletlenül lehet manuálisan kikapcsolni a légvédelmi fegyvereket. A cél az vele adott esetben, hogy tovább maradjon a hajónk álcázva.
Harmadik példa legyen a repülőgép hordozó.
Az értékek pedig: 12,2 és 12,7 km.
Gyakorlatilag ebben az esetben már alig-alig beszélhetünk álcázásról. Mégiscsak számít valamennyit, hiszen a nagyobb hajók 21 km-ről lődöznek. Nem mindegy, hogy már ilyen távolságról kiszúrják-e a hordozót, mert gyorsan szétlövik.
Itt jegyzem meg, hogy ha meglátunk bármilyen hajót vezetve egy hordozót, azonnal váltsunk át HE lőszerre (igen, még csata hajó esetében is) és igyekezzünk a hordozót felgyújtani, legalább egymás után kétszer. A magyarázat egyszerű. Repülőgép hordozó fedélzetén nincs sem gép indítás, sem gép fogadás addig, míg tűz van a fedélzeten. Az elsőt egyből eloltja általában a kapitány, de a második oltáshoz sok időt kell ám várni. Ezen idő alatt meg a hordozó használhatatlan célpont, mert nem tud gyorsan gépet indítani és a leszállni készülő gépeket sem tudja fogadni.
Az utolsó példa pedig egy csatahajó.
A paraméterei: 18,9 és 12,2 km (felszíni, repülőgépről)
Ez az a hajó típus, amire gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy a térkép másik oldaláról is egyből látszik. Ettől függetlenül nem olyan könnyű kilőni egy értelmesebb kapitányt, mert lőtávolságban folyamatosan változtatja mind az irányát és bizony a sebességét is. ha megfigyelitek, a maximális sebességről szépen lassul, ha nem is nagyon, de egy 18 sec-s lövési időbe pont annyira bele lassul, hogy előtte csapódnak be a gránátok.
Végül meg kell említeni még egy kapitány skill-t
Concealment Expertise
ha megnézitek, jelentősen csökkenti az adott hajótípus észlelhetőségi távolságát (10,12 és 15%-al) ami jelentős. Szerencsés esetben csatát is lehet ezzel eldönteni.
Ez most tényleg így van? Szerintem inkább csak a lag miatt. Meg az hülyeség, hogy 2-3km-re lécő romboló csak úgy pikk-pakk eltűnik, szabad szemmel is látható lenne... Mert hogy 10x km-ről nem látszik meg a radar sem mutatja, de hogy itt van egy köpésre és nem látható, szerintem ez inkább csak valami bug, vagy lag.
nem tűnt fel nektek magasabb tierben a 6-7 km en nyilt vizen füst nélkül eltünedező rombolók?
Nem is mentem be, a legszélén haladtam. De ilyen pályákon nehéz megoldani, hogy nem megyünk be, mivel a kisebb hajók mind bent vannak, így ha lőni akarok valamit, akkor be kell menni előbb-utóbb. Túl sok a sziget és kicsik a pályák, ez nem a csatahajók hibája...
A repülőkre majd igyekszem figyelni, eddig nem nagyon volt gondom velük, a rombolókkal több a probléma, mert a füst miatt nem lehet rájuk lőni, viszont ontják a torpedókat...
nekem soha nem volt problémám a cbt serverel ha pedig kongoval mész figyeljed az eget is, ha látod hogy a torpedóvető gépek már 5km belül vannak(a gép jelzi a távolságot) akkor kezdhetsz kanyarodni éles ívben lehetőleg a gépekkel szembe fordulj/haladj így kisebb eséllyel találnak el vagy később dobják le a torpedókat, de legalábbis addig dolgozni fog a légvédelmed.
meg nemártana betartani néhány alapszabályt, BB-vel nem megyünk be a szigetek közé, nagy hajóról van szó lassabban fordul a rombolónál és a cirkálónál tehát több hej kell a manőverezéshez mert máskülönben szoros kapcsolatba kerültök egy szigettel és mire levergődtök az egyik szikláról már rég kitömtek titeket egy tucat torpedóval.
Ma nagyon szar a szerver. Már vagy negyedszer dob ki, pedig az elmúlt egy hétben sosem csinálta. Ráadásul 2x csata közben voltam, szerencsére vissza tudtam menni. A betöltések is nagyon lassúak, mire csata után visszalép a kikötőbe, illetve ilyen kidobás után mire visszatölti a csatát, az egy nap. Ez csak nálam ilyen lassú, vagy másnál is?
Ha időben észre veszed kilehet kerülni a repülőgépeket. Gyakorolni kell, nem egyszerű, de egy idő után rá lehet érezni
Ez a Kongo nevetséges. Több az ágyúja, több a hp-ja és mégis 3ból 3x úgy haltam meg, hogy egy lövést nem tudtam leadni és már halott voltam. Ebből 2x torpedók által. Ez egy vicc. A Myogit is kilövik, de az addig szépen oszt mindenkit, ez meg nem képes leadni egyetlen sorozatot se??? Zsinórban 3x????? Most vagy beszart a játék és ma már nem fogok nyerni, vagy tényleg ennyire trágya a Kongo, bár ellenfélnek természetesen egy gyilkológép...
Az a szép a három pontosban, hogy engem állandóan berak középre csatahajóval. Megvan a Kongo. Középről kezdtem. Bármelyik szélső pontra megyek, ezzel a döggel egy év mire odaérek. Középre nem akarok menni, mert 2 oldalról lőnének. Elindultam balra, A-pont. Megyek békésen, erre torpedóbombázók mellémvágnak pár torpedót, nagy része be is megy. Javítás, megyek tovább, még mindig a horizonton az A-pont. Torpedóbombázók újabb kör, legalább 6 torpedót bekaptam. Hp 49ezerről közel nullára, ilyen állapotban végre odaértem az A-pont közelébe ahol természetesen pár lövéssel kiszedtek. És semmit nem csináltam, csak mentem!!!! Egy ekkora csatahajó nem kanyarodik, nem áll meg, semmi esélyem a mellémdobált torpedók ellen!!!
Úgy látom magasabb szinteken ez is erősen élvezhetetlenné válik, illetve szakasz nélkül totál esélytelenné. Ez a baj a legtöbb online cuccal. A tankosok is hetestől esélytelenek egyedül, úgy látszik itt a Myogi lesz a csúcsmodell, meg a St. Louis, ezekkel még vannak jó körök....
Esetleg elérést a regisztrációhoz, letöltéshez tudnátok adni? kerestem de nem találtam!. köszi előre is!
És az milyen bosszantó, hogy a hetes cirkálót egy nyolcas három lövéssel full HP-ról kilövi? A Myogi-t nem lövik ki még a hetes csatahajók se három lövéssel. De persze elhiszem hogy frusztráló sokkal nagyobb hajók ellen menni.
Komolyan, amikor három bázisos csata van, foglaljatok. Vagy legalább akadályozzátok meg ,hogy a másik csapat foglaljon. A foglalás 4 másodpercenként 4 pont. Ha a másik csapaté A és B pont, percenként 120 pontot kapnak!
A kilőtt hajókra ügye a mi csapatunk pluszt, az övéké mínuszt kap. Ez így néz ki: csatahajó 60/-90 Hordozó60/-90 Cirkáló 25/-40 romboló25/-40
300-ról indulunk. Ha tehát, tegyük fel, az övéké A és B pont, és eltelik két perc. Két perc alatt kapnak 240 pontot. Mi 120-at, mivel miénk csak a C. 120 különbség , ahhoz hogy nyerjünk 120 pontnál többet kell szerezünk, tehát a sok harci kakasnak: ha te ebben a helyzetben ki lősz egy rombolót, akkor az állás 300+240-40=500 nekik és 445 nekünk. Na ez így nem jó. Akkor vegyük azt kilövünk egy cirkálót is, meg egy rombolót is. 300+240-80=460 Nekik 470 nekünk! Hohó! Akkor hát mégis megéri harcolni, és nem kell foglalni, elvégre csak két kisebb hajót kell kilőnünk is vezetünk. De nem. Mert ha a következő percben az állás nem változik: 580-530 -ra vezetnek.
Ha pedig még mi is veszítünk hajót, a hátrányunk tovább nő.
De tegyük fel, kilüvönk kapásból egy csatahajót: 300+240-90=450 pont nekik Nekünk=480. Ismét teljen el egy perc és: 570-540. Tehát ennyit kilőni kevés.
Na most tegyük fel azt, hogy két pont az övé, rögtön az első pár percben kilövünk egy rombolót+cirkálót+csatahajót+hordozót, ám ezután egyik csapat se lő ki senkit, a következő percekben a foglalás miatt, lehetséges hogy ők nyernek mégis. Attól függ, mennyire hamar sikerült a fenti hajókat kilőni. Ám de, ha mi is veszítünk hajót, ami eléggé életszerű helyzet, tegyük fel csak egy rombolót, tuti a vereség, persze megint az a lényeg hányadik percben veszítjük azt a hajót, és mióta foglal a másik csapat.
A lényeg: hiába harcoltunk mi, és lőttünk ki 4 hajót, és vesztettünk csak 1 rombolót, mégis simán lehet vereség. Tehát, ha ilyen csata van, azt kell mérlegelni, hogy a kilőtt hajóval tudunk-e több pontot elérni, mint amennyit a másik csapat a foglalással! Az is fontos, ha nm is tudjuk elfoglalni egyik bázist se, ha benne állunk, és az ellenfél csapatáé, akkor se kapnak pontot, tehát elég csak beleállni, és leállítjuk a 4 pont/4 másodperc dolgot. És ha pár perce le tudjuk állítani, addig lehet tudunk annyi előnyt szerezni, hogy mégis nyerünk.
Lehet fölösleges volt mindezt leírni. És minden csata más és más. Az van ,hogy mérlegeljünk már, hogy melyiket éri meg jobban. Jó pár olyan csatát láttam már, ahol hiába lőtt ki az egyik csapat jelentősen több hajót, mégis vesztettek. Számoljunk és mérlegeljünk.
Lehet persze, szépeket sebzek és 1000 xp fölött jön egy-egy kör, csak bosszantó, hogy a hetesek széttépnek, lényegében esélytelenül halok meg ha szembejön egy, vagy éppen 3db Fuso érkezik, ebből 2 szakaszban...
A Phoenix mekkora fos a St. Louis után! Kevesebb életerő, kevesebb ágyú, rossz MM. Nagyon nagy visszalépésnek érzem a tier3 úszó erődhöz képest!
Ha jól látom elszaporodtak a rombolók, gondolom élvezik a füstöt meg a végtelen torpedózást (amit igazán kivehetnének már a játékból...). Azt persze már nem élvezik, mikor elkapja őket a sortűz...:)
Sziasztok! érdeklődnék, hogy már lehet e normális szerveren játszani? vagy még teszt szerver megy, vagy esetleg még beta teszt?? ingyenesen, lehet e játszani esetleg?
Ebben a játékban még egyszer sem néztem a Tier összeállításokat. Egyszerűen csak csónakázom és játszom. Néha az feltűnik, mikor a mi oldalunkon 2-3 hajóval kevesebben vagyunk, de volt már olyan is, hogy ilyen esetben is sikerült nyerni.
A szerveren kevesen vannak. Mellesleg tier-4-es Myogi-val el lehet boldogulni. Az a hátrány, a nagyobb lő távú csatahajók messzebbről tudnak lőni , de kisebb távolságon ez nem számít már, egy jó sortűzzel a Myogi alaposan lepusztít akár egy hatos csatahajót is.
Hát ha nem tudnám, hogy ezt a játékot a wargaming csinálja, de játszottam már pár ezer csatát a wottal, akkor azonnal rájönnék, mert ilyen trágya gané MM-et kizárólag a wargaming tud összerakni.... Tier4 Myogi full tier5-6-7 (3 db!!!!!!!!!!) ellenfelek ellen!!!!!!!! Én voltam az egyetlen tier4 a 2 csapatban... Ne meséljük, hogy nincs több tier4 a szerveren, mert van...