igen, lehet.. talán azért nemtalálta, mert még nincs megírva.. az is lehet, hogy azért van "itt" repcsepista, hogy egyszer majd megírásra kerüljön a "Világok Szótára"..
"Miért nem követi vissza a kábeleket, aki kíváncsi rá? Valahonnan kapnia kell a jeleket. " Nem kábeleket kell követni - a rövidhullámú rádióadót kell "háromszögelni".
Állítólag kiváncsiak jártak is ott. Itt illetve itt pedig lehet olvasni az ott levõ felszerelésrõl. Valószínüleg egy hidegháborúból megmaradt rádióállomás, amit azért még fenntartanak.
"Valahonnan kapnia kell a jeleket." Oszcillátor?
Én ugyan nem értek hozzá, de gondolom nem az adó fém állványzata állítja elõ a jeleket. Ezért gondolom, hogy valahogy azt kéne visszakövetni.
Van ott egy rövidhullámú adóberendezés, aminek a bemenetére valószínûleg rá van kötve egy oszcillátor (meg néha más is, modem, mikrofon,...) - ez hozza létre a periódikus búgásokat - a kimenetére pedig egy antenna - és az az által sugárzott jeleket be lehet háromszögelni. Kell hozzá két, egymástól távol levõ vevõállomás, irányított antennákkal. Az antennák forgatásával meg lehet határozni, hogy melyik irányból halljuk legerõsebben az adást. A vevõk koordinátája, és a legerõsebb vételek irányai meghatároznak egy-egy egyenest - ezen egyenesek metszéspontjai meg meghatározzák az adóállomás pozícióját.
Valószínû, hogy földalatti kábel vezet az adóhoz. A másik vége meg kitudja hová csatlakozik. Lehet, hogy valami nagy távközlési rendszeren keresztül eljut egy katonai épületbe, ami lehet akár az ország másik felében is.
Amit tudni lehet róla. Szóval nem kell túl bonyolítani a dolgot.Valószíleg katonai céllal épült de már nem tudják mi célból.
Pontosabban már csak használt, hiszen a poszt aktualitása, hogy a szellemadó 2010. június 5-én éjjel elhallgatott. Senki sem tudja pontosan, hogy milyen célokat szolgált, mindenesetre úgy tûnik, az állomást végképp magára hagyták, hiszen a napokban néhány orosz rádióamatõr megtalálta és keresztül-kasul bejárta az objektumot, a hátborzongató kirándulásról pedig rengeteg fényképet is készítettek, így ti is az elsõk között járhatjátok be virtuálisan a komplexumot rádió
Azért gondolom az "illetékesek" tudták, tudják, mert azért egy regnáló hatalom tudta nélkül ilyen volumenû dolog nem mûködhet. Ez csak nekünk rejtelmes.
Nem tudom ide tartozik-e? Láttam egy filmet, vagyis csak egy részét, mely a "vörös esõ"-vel foglalkozott. Ott a kutató elmondta, hogy olyan organizmusokat találtak benne, melyek egyik a földön élõ létformával sem hasonlítható össze. Más a DNS szerkezetük, 250C fokon szaporodnak. Ide sorolta még a "csillagzselét" is, melyben ugyanígy megtalálhatóak, a földivel nem egyezõ létformák. Ekkor elkezdte fejtegetni a külsõ bejövetel lehetõségét. Nem értem, hogy kábításra megy a dolog, vagy tudnak valamit. S ha igen, akkor pedig miért hamukáznak?
Errõl én is olvastam, több kutató is megerõsítette, hogy nagy valószínûséggel tényleg földönkívüli eredetû a cucc, viszont nem tartalmaznak DNS-t. A Földön is vannak létformák, amiknek nincs DNS-e, a prionok, de azokat nem is tekintik igazán élõlénynek.
Ez egy nagyon jó példa a tudomány álláspontjára.Ha valami nem fér bele a felállított keretbe akkor az nem létezik.A gömb villám is ilyen.
Nemrégen sikerült megszereznem az "Õsi idegenek" elsõ évadát. Nem kifejezetten errõl szól a sorozat,de ott is földönkívüli behatások lehetõségét boncolgatják.
"Ez egy nagyon jó példa a tudomány álláspontjára.Ha valami nem fér bele a felállított keretbe akkor az nem létezik.A gömb villám is ilyen" Ha valóban ilyen hozzáállása lenne a tudománynak, akkor nem itt tartanánk, mert rengeteg dolog van/volt ami látszólag nem fér bele, és mégis kutatták, megértették azokat is, és még mindig van bõven mit felfedezni. Felállított keret nincs, azt fogadják el létezõnek, aminek létezését valósnak látják (ezeket általában onnan is meg lehet ismerni, hogy megfigyelhetõ, tanulmányozható, esetleg elõállítható, igazolható, stb... :D ). Az embereknek sajnos vannak olyan rossz tulajdonságai, hogy szeretnek kitalálni dolgokat (népszerûség, saját hitrendszer, fantázia), így szerintem jogosan. A gömbvillámrõl a tudománynak viszont NINCSEN egységes álláspontja, létezése vitatott, és folytatnak kísérleteket ezen a területen.
"Ez egy nagyon jó példa a tudomány álláspontjára.Ha valami nem fér bele a felállított keretbe akkor az nem létezik.A gömb villám is ilyen." Nem errõl van szó. Ha egy jelenségrõl kevés információ áll rendelkezésre (mert például ritkán fordul elõ - a vörös esõ és a gömbvillám is pont ilyen), vagy például egy kísérlet nem reprodukált (lásd a nemrégiben emlegetett müon-neutrínók fénysebességnél gyorsabb mozgását) akkor a tudomány óvatos.
Felteszem azt a kérdést, hogy mi van akkor, ha az összes a Földön elõforduló létforma nem benszülött? Azok melyek nem egyeznek a tudomány jelenlegi életfelfogásával, s fõleg a mienkkel, azok sem biztos, hogy különlegesek, csupán annyi, hogy ezeddig a szénalapú kutatáson volt a hangsúly. Visszatérve a mi származásunkra, nem tartom (?) elképzelhetõnek, hogy egy az éppen lehûlt bolygón külsõ szennyezõdés nélkül létrejöhetett volna az élet. S ez a víz volt. S az hogy került a Földre. Valószínû a meteoritok által. Bár van más elképzelés is. S akkor már meg is van, hogy mi is ugyanúgy jövevények vagyunk, mint a "vörös esõ", csak "mi" többen vagyunk. Ez nem kifejezetten összeesküvés téma, s ezért bocs.
Aranyoslaci: 1962-ben a Marsra látogatott amcsi-szovjet-kínai ûrhajósok idõkésés nélkül beszélgettek a földi irányítókkal. De hiszen a fénynél nics gyorsabb semmi. De igen. Az un teslahullámok. Nos akkor van, vagy sem? XD
Azért koncentrálnak a szénalapú életformákra, mert a szén képes elég erõs kötést létrehozni, ami az élethez szükséges boynolultabb molekulákhoz szükséges, de a szilícium is ilyen elem. Nem csak szénalapú életformákban gondolkodnak, de mivel eddig csak ilyennel találkoztunk, ez van elõtérben. A nem benszülött életforma is felmerült, például az egyik fertõzõ betegségnél is gyanakodtak földönkívüli eredetre (most nem ugrik be, hogy melyiknél), de amíg nincs bizonyíték ami alátámasztaná, addig csak fantázia, de vannak olyan elképzelések, hogy bizonyos baktériumok földönkívüliek pl.: a vörös esõnél elég valószínû. De olyan elmélet is van, a pánspermium elmélet, hogy az élet aszteroidákon keresztül érkezett a Földre.
Az egy baromság. Ha meg lehetne oldani a kommunikációt tesla-hullámokkal, miért nem tették meg eddig? Senkinek nem okozna hátrányt.
Egy másik összeesküvés-elméletben meg azt feszegetik, hogy a Holdra szállás idején nem létezett olyan ûrruha, amely megvédte volna az ûrhajósokat. Akkor most mi a helyzet? A Marsra el lehet jutni, a Holdra nem?
Sõt a Marsra nem direkte mentek, hanem a Vénusz lendületét használták fel. Vagyis elõször a Vénuszt vették célba, Sõt az akkori technikai feltételek mellett. Kaja, oxigén, sugárzás stb. Sõt a Marsra tudósokat visznek azóta is, ahol kiterjedt kutatások folynak.
Gondolod, hogy eddig egyetlen Spirit vagy Opportunity operátornak sem tûnt volna fel, hogy a Marson van légkör? Ennyi idõ alatt valaki csak elmondta volna, végülis több százan dolgoztak a projekteken.
Figyelj csak. Van amit õk tudnak, s van amit mi is tudhatunk. Ez nem jutott az eszedbe? Kiderült már a Kennedy gyilkosság? Pedig véleményem szerint arról is tudhattak vagy százan. Vagy a hazai 80-100 évre titkosított anyagokról?
Hát aki Arany Lacit egy kicsit is komolyan veszi, az szerintem maga is kezelésre szorul. Elég annyi, hogy Aranyi szerint a Föld világítja meg a Holdat. Elég vicces. Azt a V2 rajzot az emberrel meg valószínûleg õ rajzolta. A valóságban az orrkúpban aez mber helyén a giroszkóp volt.
Akkor nem a soförje John Gear ? Aranyi Laci azért szorul kezelésre, mert képtelen felfogni, hogy a téma amivel folalkozik mennyivel összetetteb, mint gondolná.
Itt már az elején ferdítenek, ugyanis a bejátszásban jól hallhatóan UNMANNED (ember nélküli) SPACE PROJECT-rõl beszélnek 4:38-nál, Aranyi pedig EMBERES Mars-utazást említ.
Belenéztem mindkét videóba, de megmondom õszintén, hogy nem bírtam végignézni. Öregszem, gyengül az idegrendszerem és már egy kicsit belefáradtam az ilyen marhaságokról szóló videókba. Amikor arról beszélt, hogy a Fau 2-es többet tudott mint a Mercury (már maga a tény hogy a Fau 2-t a Mercury-hoz hasonlítja és az Atlas hordozórakétához), na ott már elsírtam magam.
"Sõt a Marsra nem direkte mentek, hanem a Vénusz lendületét használták fel. Vagyis elõször a Vénuszt vették célba,"
Tehát elindultak az ellenkezõ irányba, hogy legyen egy kis lendületük, majd úgy érjék el a Marsot. Teljesen világos. Kb. mintha Afrikába akarnék utazni, de Grönlandon keresztül.
"Sõt az akkori technikai feltételek mellett. Kaja, oxigén, sugárzás stb."
Hát azért nem egészen. Kaját meg oxigént fel tudtak vinni az ûrbe, sugárzásvédelemet is meg lehetett oldani de nem volt olyan eszköz amivel el lehetett volna érni a Marsot. Sem ûrhajó, sem hajtómû, se semmi. Itt nem egy pár napos utazásról van szó, mint a Hold esetében, hanem minimum 1 évrõl! Még a Holdra is elég rizikós volt embert küldeni, nem is beszélve arról, hogy piszkosul drága. A technológia, ami alapul szolgált volna az megvolt, de konkrét technológia nem volt kifejlesztve. Csak a tervezõasztalon volt pár ötlet, amirõl azt sem tudták mûködött volna-e egyáltalán.
A marsi vízrõl: a Marson a hõmérséklet -140 és +20 Celsius fok között változhat, az évszaktól függõen. Folyókról csak olyan értelemben beszélhetünk, hogy a tél folyamán lerakódott jég a nyár beköszöntével felolvad és egy darabig folyik (ha van hova), de a légnyomás miatt nagyon gyorsan el is párolog. Tehát állandó folyók nincsenek.
"Hát aki Arany Lacit egy kicsit is komolyan veszi, az szerintem maga is kezelésre szorul."
Bizonyára nem rám godoltál, ugye?
Amúgy pedig az ilyen aranyi (kisbetûvel) marhaságok, csak a gyengébb fajtái, az itt az SG-n elõforduló sületlenségeknek. Aranyi csak un csemege a töméntelen hülyeség között.
Én szerintem végig néztem volna, mert annyit nem röhögtem fájdalmamban mint akkor. Annyi létszükségletet nem tudtak volna vinni. Még ma is meglehetõsen nagy kihívások elé állítja a tudósokat azok megoldása.
Igaza van Heroldnak. Ha valakit nem veszek komolyan, akkor az még nem indok arra, hogy a személyét minõsítsem, pláne nem fogom a gondolatait terjeszteni...
Igazad van, de én a személyét nem minõsítettem, csupán arra próbáltam utalni, milyen veszélyes az, amit az ilyenek mûvelnek. És ez ellen szvsz harcolni kell, mert a butaságra az emberek nagyobb hányada vevõ, mint az ellenkezõjére. S az még csak eszembe sem jut, hogy Te vaj' miért "véded".
Talán a szeptemberi IPM-ben ven egy cikk errõl, elég logikusan levezetik, hogy miért Osvald a gyilkos. Megcáfolták a több lövész elméletet is, ami az egyik alapja az összeesküvés-elméletnek.
Tudod csak az a furcsa, hogy akkor több lövés is eldördült, különbözõ irányokból. Ezt a jelenlévõk is tanusították. A magányos gyilkos elméletét pedig elvetették. Kennedy nagyon kilógott a sorból.
Azonkívül Ruby vajon miért lõtte hasba? Annyira hiányzott neki Kennedy? Osvald: "Utolsó mondata így hangzott: „Csak balek vagyok.” ("I am just a patsy")"
S még egyszer: a szemtanúk miért számoltak be több lövésrõl (öt), melyek különbözõ irányból hallatszottak. Bizonyára egy is elég lett volna. A megtévesztés ebben szerepet játszhatott. Furcsa módon a család nagyon a balszerencse kegyeltje lett.