"Én pl. csak szimplná játszom nem nézem a skilleket."
Jah lehet nekem is így kellett volna. Majd a következõnél talán. Wikit már most sem nagyon néztem, de azért egy-két dolgot, mert az is eléggé haza tudja vágni. Megnézi az ember, hol van a vasból aranyat csináló varázslat... :)
"Csak azt nem értem minek játszik valaki olyan játékkal, ami neki egyébként nem jó?"
Én nem írtam ,hogy nem jó, csak azt, hogy egyes részei nem jók, monotonok, legalábbis nekem, de szerencsére raktak bele developer consolet, úgyhogy ez megoldotta.
A játékhoz annyit mondanék, hogy engem lefoglal, szívesen eljátszogatok vele. Bár fejlettebb játékot vártam így lassan 2012 fele, de még mindig maradt az Oblivion szint. A fizikai mozgások is elég bugyuták maradtak. A texturában se sok változást vagy kidolgozottságot nem tapasztaltam. Realisztikusság vagy a mesterséges intelligencia sem fejlõdõt és elég élményromboló idõnként.
Mikor ültem egy fogadóban a közelemben lévõ emberek meg mereven engem bámultak, mint valami Tv-t, sõt aki mellettem ült és miközben bámult megemelte a poharát, hogy igyon és a nyakába öntötte, már ha lett volna benne valami. Ez már röhejes. Ez a jelenség az Oblivion-ban is megvolt. Gyanítom, hogy sok dolgot csak átmásoltak az Oblivion-ból. Persze sorolhatnék még bugokat, idegesítõ dolgokat, mint szinkronhangok, egymásba folyó tárgyak stb. Ami még nagyon gagyi lett az a lovaglás, elképesztõ a ló futása. Az Oblivion-ba ez sokkal jobb volt.
A mai gépekhez viszonyítva lehetett volna kidolgozottabb, fejlettebb is. Én egy 7 ezer forintos HD5450-es kártyán, Ultrán tudok játszhatóan játszani. Persze kis felbontásban, de FXAA-val még pixeles se csak homályos. De jól tükrözi, hogy nincs nagy kidolgozottság a grafikában.
Leszedtem a grafikámat nullára, minden vagy None, vagy Low, mindenbõl pipa ki, és még így sem átlátszó a víz, szóval gõzöm nincs mi okozza. HD4850-es videókari.
Milyen rekord? Nem értem. Leszedsz egy növényt, típusától függõen 6-14 játéknap míg "újraterem".
Most én nem a vadállományról beszéltem, hanem a banditákról, akik NPC-k. A vadállomány hidegen hagy, pontosabban kifejezetten zavarna, ha nem találnék eleget a kiváló vadászterületként emlegetett területen Whiterun és Rorikstead között.
"Bethesda fórumon olvastam, hogy a respawn ideje a szedett virágoknak 6-14 játéknap."
Egy konkrét játékosnak ez a rekordja?
"Az hogy az elõzõleg kipucolt bányába/õrtoronyba stb. visszaköltöznek napok múlva a banditák az szerintem logikus."
1-2 nap alatt pont, hogy nem logikus. Kérdezz meg egy vadászt, ha teljesen kiirtanának egy adott erdõ területet, akkor 2 nap múlva hány vadat találnának ott? Néhány biztos lézengene, mert áttévedt onnan, amit nem tisztítottak meg, nem ugyanaz a létszám lenne. Szóval itt az idõ rövidsége zavar, és az, hogy a legkönnyebb megoldást választották, mert így nem kell figyelnie a programnak erre.
Ez csak engem zavar emberek? :D
Legyen ez egy közvélemény kutatás, mert ez engem minden fantasy RPGben zavar. (Mellesleg régen a Mights & Magic-ben igen is figyelt erre a program, bár ott sem volt tökéletes. Ott fixen egy hónap múlva full újra benépesítették a megtisztított részeket (ládákat is), de addig semmi. Ez sem volt túl életazonos.)
Bethesda fórumon olvastam, hogy a respawn ideje a szedett virágoknak 6-14 játéknap. Az hogy az elõzõleg kipucolt bányába/õrtoronyba stb. visszaköltöznek napok múlva a banditák az szerintem logikus.
Gratulálok a játékélmény tönkrevágásához, de mindenki úgy játszik ahogy neki jó. Csak azt nem értem minek játszik valaki olyan játékkal, ami neki egyébként nem jó? Én pl. csak szimplná játszom nem nézem a skilleket. Csinálgatom a questeket, baranbgolok, felderíték, játszom a választott kasztnak megfelelõen (tolvaj, assassin, harcos vagy mágus) és fejlõdik ami fejlõdik. Nem versenygrindelõs MMO ez.
"Gondolom te órákat töltesz azzal, hogy bányászol, craftingolsz meg varázsolsz, virágot szedsz, lepkét fogsz :)"
Igen én tényleg így szoktam. Oblivionban meg is untam egy idõ után (pár óra gyûjtés, persze szakaszosan) a zölség és virág gyûjtést. Fõleg, mikor felfedeztem, hogy visszanõnek, csak el kell menni messzire és el kell telnie 1-2 napnak, esetleg alvás.
Ez sajnos az ellenfelekre is igaz, ami viszont már kiábrándító. Nem emésztene fel nagy számítási erõforrást (processzor idõ), hogy számon tartsa a promram (le is mentve a mentéseknél), hogy melyik ládát pucoltam ki, melyik területet demilitarizáltam, és csak napok, hetek múltán szállingóznának vissza a dögök a területre szépen lassan. Tehát eleinte csak 1-2 mászkálna ott, és mondjuk egy hónap múlva (játékidõ) már nem lenne nyoma. Szerintem ezt nem tartana sokba leprogramozni, és hatalmasat dobna a játékon (a szememben). [Trolloknak: tanultam programozást, tudom mirõl beszélek.]
Hunglish nem probléma, ennél a mûfajnál meg fõleg nem! Képet meg már csak azért is linkeltem be, mert sok helyen értetlenkedve olvasom, hogy átlátszó, tükörtiszta a mélyvíz (ahogy sanyicks is írta itt)! Nekem így néz ki, és nincs semmiféle grafikai addonom hozzá, egyedül a szaturáció van megemelve egy minimális értékkel.
Az a baj, hogy eltértünk a tárgytól, és nem a játékkal foglalkozunk, hanem egyesek (mint te is) személyeskednek. Ha bug van, nyilvánvaló, hogy a cheat nem csalásra van használva, hanem továbbjutásra. Van aki a mentés visszatöltését is csalásnak tartja, ha jobban akarsz valamit megcsinálni, mint elsõre. Én nem.
A vizes rész nagyon szép, amit bevágtál. Az én gépemen örülök, ha laggolás mentesen elfut low beállításokkal (bocs az idegen kifejezésekért, de már szinte mindenki hunglishül beszél. :))
Igaz tényleg nem a favorit mûfajom ,de azért tetszik a történet is meg a megoldások, de sajna elég hamar meguntam a repetitív dolgokat. Például azt, hogy mindig átnézek minden ládát, és átkutatok minden hullát, hogy aztán eladhassam. Aztán meg vegyek összetevõket, hogy a craftingot növeljem. Nem szoktam csitelni, de itt mégis inkább nem csesztem el órákat unalmasan, hanem csittel adtam magamnak goldot, amikor már amúgy is sok volt és növeltem a crafting képességeket. Kihívásnak nem lett volna kihívás, ha csit nélkül csinálom akkor sem. Meg trainingeseket sem volt kedvem kinézni a wikin, hogy hol vannak, úgyhogy néha karakter szintenként hozzáadtam magamnak + 5 képesség szintet, kb a 20-adik szint után. Nem tudom mi ebben a rossz. Gondolom te órákat töltesz azzal, hogy bányászol, craftingolsz meg varázsolsz, virágot szedsz, lepkét fogsz :) ... csak hogy növekedjen az a képesség. De így utólag lehet jobb lett volna, ha csak a talált tárgyakkal játszom, mert nem lett úgy sem lett volna, olyan nehéz, hiába raktam nehézre.
Az oké, hogy te tudod mire reagáltál, de ha közösségi oldalra írsz hadd ne másnak kelljen a kisujjából kiszopnia hogy te mit akarsz mondani! A kisebbségi komplexushoz meg csak azzal a közhellyel élnék reakcióként, hogy "mindenki magából indul ki".
Furán torzan látod a körülötted lévõ virágot barátom. Te csak fikázol mindenkit. Te játszod itt a fasza gyereket.
Én tudom mire reagáltam, te nem. Erre: "Szerintem jobb inkább csittel idõnként felemelni csak a craftingot, ha nem akarsz órákat tölteni itemek eladásával és hozzávalók vételével valamint gyûjtögetésével."
További jó trollkodást! (Kisebbségi komplexusod van, hogy bizonyítani akarsz?)
íneken lehet barangolni,A mászkálás abszolút nem unalmas,sõt! Gyönyörû helyszíneken lehet kolbászolni, van élõvilág,lehet vadászni (pl fejlõdik acéllövés skill ha nyilazol, az állatról bõrt húst,egyebet lefejtve tudsz kereskedni, kovácsolni, kotyvasztani), rengeteg kisebb nagyobb eseménybe lehet belefutni (van, hogy akar rabolni egy útonálló,van hogy egy nagyobb varázsló csatának lehetsz szemtanúja,van hogy rabot kísérnek,stbstb), és számtalan felfedezésre váró katakomba,barlang és egyéb építmény van szerte a térképen. Verhetetlen és megunhatatlan ilyen téren a játék! Fejlõdni pedig az fejlõdik AMIT HASZNÁLSZ (+ levelenként adható 1 perk pont). Tehát ha sokat nyilazol, a céllövés,ha kardozol a kardozás, ha varázsolsz a varázslás,ha akár mindhárom egyszerre akkor mindhárom egyszerre fejlõdik. Nekem például jelenleg egy tolvaj besurranó harcos karaktere van, akivel bármit kilopok bárkinek a zsebébõl,bárhova besurranhatok észrevétlenül,ugyanakkor medvéket fogyasztok karddal reggelire.:) És szerintem még varázsolni is fogok mire oda jutok hogy csinálja a fõ küldetéseket.:)
Optimalizáció nagyon jó lett, egy radeon3850-el nyomom, high-ultra mixelt beállításon, bõven 30 fps felett. Grafika nagyon szép, bár a whiterun körül lévõ pusztaság, eléggé gyér és a távoli sziklák rondák, na meg a víz laposabb szögekbõl egyszerûen ocsmány, ugyanis annyira átlátszó, hogy az nem reális. Fõleg hogy akármilyen tiszta lehet egy természetes víz, ahogy mélyül azért egyre kevésbé átlátható, itt ilyen nincs, 2 centis víz is úgy látszik át mint egy 5 méteres, olyan mint a csapvíz. És emiatt az átlátszóság miatt távolabb, nagyon rondák a mederben gyakran ismétlõdõ textúratileok, mert onnan már látszik mennyire ismétlõdik..
A menü röviden konzolszar, na meg az számgombbal elõvehetõ itemek sincsenek már, csak a lassú favourites menü, questlog egy nulla lett, igaz nincs is szükség rá, mert a legtöbb questnél nem kell gondolkozni, így nincs szükség bõvebb leírásra.
Ballisztika butítva lett, 100 méterre még mindig elíjászkodom fölé célzás nélkül, oblivionban már itt is rendesen fölé kellett célozni.
Néhány helyen pl sziklákon a lassú kúszás eléggé idegesítõ, mintha vajon csúszna minden.
Skill rendszer gáz, már nem kell figyelni mit fejlesztesz, mert ugye kivették az alaptulajdonságokat (strenght, intelligence, stb), simábban lehet mindenes karaktert(értsd pl sneakes íjászvarázslóharcoskovácsenchantert) csinálni mint az oblivionban lehetett.
Több "unique" dungeon van mint mint az oblivionban, de a randomgenerált tipikus random dungeonok itt is befigyelnek. Pl van a csöpögõs mohás várromos dungeon, a földes barlangos, meg a jeges barlangos meg, ayleid helyett dwemer dungeon.
AI kísérõ elképesztõen hülye. Ha mondom neki hogy wait here, leszarja ahogy meglátok egy enemyt, odarohan és üti, sneakelés kizárt dolog egy ilyen hülyével. Ha lopok és csak a társam lát frankón kapom kapon a bountyt... szóval még besúgó is.
Scriptek, játéklogika nagyon gáz. pl kiszabadítok 2 embert, ugye vagy meztelenek, vagy van rajtuk egy sima ruha. Mit csinálnak? Rohannak megtámadni a frost trollt ököllel. 1 ütéstõl fekszenek, majd amikor kilépek a barlangból, látom ahogy elrohan az elõbb meghalt és kifosztott ember... Jön Alduin felébreszteni a másik sárkányt, 20 nyilamba tellett mire rájöttem, hogy mivel script, "cutscene" ezért átmennek rajta a nyilak, nem csak nem találom el. Vagy megyek az úton, látok egy npc-t, ami nem támad odamegyek hozzá, nyomok egy beszélgetést, erre szó nélkül elkezd támadni. Elején fél óránként jöttek a dark brotherhoodos assasinok megölni, majd késõbb mintha mi sem történt volna beléptem a db-be, arról hogy ki akart megölni nem tudni semmit, na meg az is fura hogy simán belépek egy szervezetbe ami fél órája meg akart ölni.
Oblivionban dialógusban megállt az idõ, itt már nem... finom is amikor pofázik fél órát az npc közben meg 3 frost troll kaszabol engem.
Sárkányt meg vicc, ezzel együtt az ellenfelek is. Akkora szórás van hasonló egységek között azonos helyen erõsségben hogy hihetetlen. Van amit sima 1x sebzéssel megölök, és van amire vagy 10 3x-os sebzést kell bevinni hogy kifeküjön. Van ami akkorát üt hogy kisebb mint a hp regenem tehát nem tud megölni soha órák után sem, van amelyik 3 ütéssel lezúzza a 320hp-mat, 200-as armor ratingnél. Sárkány meg gyengébb mint sok úton kószáló ellenfél, ellenben kibaszott idegesítõ. Nem jön sehonnan, csak úgy ott terem a fejem fölött, pl meghalok egy nem sárkánytól, újratöltöm az állást, újratöltve meg rögtön a fejem fölött a sárkány, ami néha összevissza repül, nekem kell szaladgálni utána, mert elrepül. Eközben instant irányváltoztatásra képes, nincs átmenet, akár hátrafelé is repül.
Jó játék, de eléggé érezni rajta a konzolszarosítást, ahhoz képest hogy konzolon katasztrófa lett, ps3mon szaggat, és mind2 konzolon bugosabb és csúnyább mint pc-n.
honosításról: morrowindet úgy játszottam, hogy csak beleolvastam az angol szövegekbe. aztán mikor meglett a full magyarítás, jobban elolvastam a dolgokat. hát hatalmas csalódás volt. számomra kb barátok közt szinvonal.... szóval épp ezért a skyrim szövegeibe se nagyon olvasok bele :) (itt most a könyveket, sztori jobban kifejtését értem, párbeszédekbe beleolvasok azért sûrûbben)
A "csaló kódok" azok SZÜKSÉGESEK egy-egy alkalommal, bugfix gyanánt. Vagy az neked például nem bug, ha leszállsz a lóról, az meg rakétaként repül le a hegyrõl, téged is majdnem fellökve? Vagy hogy az NPC megakad végtelen ciklusban, és nem lehet tovább csinálni a küldetést?
Ha nem tudod mihez szólsz hozzá, akkor ne játszd itt a faszagyereket!
"Csak nem túl tömör játék, így sok idõt el lehet cseszni vele."
Ha így állsz hozzá, akkor ez nem a te játékod (mûfajod). Pont az a lényeg, hogy nagy legyen a játékidõ, és hetekig (hónapokig) tudj vele játszani, kiélvezve minden apróságot. (Én átlag 2 hét alatt végzek ki egy RPG-t, de ez napi 6-8-10 órát jelent. És mikor végigjátszom [szinte minden mellékküldetést végigtolva, minden szöveget értelmezve, nem csak next-next] azon sajnálkozok, hogy "már" végig is játszottam, pedig még úgy tolnám. Legutóbbi RPG-knél átlag 100 óra játékidõm volt.) [Trollok kíméljenek meg a beszólásoktól, hogy kocka vagyok, mert semmi közük hozzá.]
gomba: Oblivionnal egyetértek, de azért így sem volt egy rossz játék. :) Bár egy idõ után néhol már untam egy kicsit, stb. Mindenesetre megérte végigtolni.
szirmos: gomba szerintem nem foglalkozott ilyen extrákkal, hogy házvásárlás, és unique fegyverek. :)
yesname: nem ismerem az eladási mutatókat, de tény, hogy többen veszik, ha honosítva van. Én is megvárom a magyarítást hozzá.
hdo: Képzeld el tudok angolul. (Nem rég szereztem középfokot.) Viszont RPGvel nem vagyok hajlandó csak és kizárólag magyarul játszani, mert csak úgy tudom élvezni. Ahhoz nekem nincs kedvem, hogy játék közben szótárazzak, ha nem értek valamit, az RPGnél meg pont a történet a lényeg. Más stílusú játékhoz nekem sem kell magyarítás, mert megértem, amit kell.
kornan: Aki csaló kódokat használ az ne játszon RPGvel. Nem neki való, és a mûfaj meggyalázása. Azok játszanak az agyatlan lövöldékkel (FPS) [Ezzel nem azt mondom, hogy mind az.]. Azt pár óra alatt végig lehet tolni.
ON kérdéseidre reagálva: A felfedezés, mászkálás egyáltalán nem unalmas, rengeteg véletlenszerû esemény történik, néha túl sûrûn is, úgy érzed minden ötödik lépésnél. Én ezért nem használom a fast travel lehetõséget, mert útközben felszedek egy csomó cuccot.
Maga a küldetésrendszer meg annyira nem lineáris, hogy tucat feletti dolgot tudsz mûvelni, még akár azelõtt is, hogy betennéd a lábad a második fõküldetés városába, Whiterun-ba.
SZERK: Max karakterszint meg nincs, akkor lesz kimaxolva, mikor már minden skilled maxon van, és nincs mi szintet adjon, így karaktert sem tudsz elcseszni. Amúgy ez 81-es szintnél következik be kb.
Ha ez igaz, akkor meg is érdemlik. Ezek szerint a mai gyerekek retardált nyáladzó kretének. Ma minden adott a nyelvtanuláshoz, számtalan tévécsatorna, internet, idegen nyelvû könyvesboltok. Csak az nem tanul meg használható szinten angolul, aki nem akar. A nyelvvizsgával meg nekem ne jöjjön senki, mert semmit sem jelent. Tudom, mert én is vizsgáztattam. Gyereknek megvan a pontszint, megvan a vizsga, da az igazán használható nyelvtudása nem volt jó. Ez van, szar a rendszer.
Én sem az iskolában tanultam meg angolul, a számítógép, játékok és filmek marha sokat segítettek. Akkoriban fel sem merült, hogy az Idõrégészen kívül más játék magyarul legyen. A fenébe is, ne panaszkodjanak, hanem tanuljanak meg angolul. Ha az nem megy, akkor játszanak jojóval, komolyan.
1. menurendszernel mindossze arra a felismeresre van szukseg, hogy nagyreszt billerrel es nem egerrel megy, utana kenyelmes a hasznalata 2. kivettek dolgokat, ami egyszerusitesnek tunik, ez igaz, de kozben viszont kikerulek olyan dolgok, amikkel 2 es fel ora alatt erinthetetlen tapos karit lehetett epiteni (m varazslatok osszereakasa pl hatalmas lyuk volt Obki rendszereben) 3. most legalabb 10-15 ora legyozhetetlen tapos karit epiteni :D (mar smithing is eleg, legendaryra tapolt cuccokban hozzam sem ernek master szinten) 4. nem nagyon akartam hinni nekik, de tenyleg igenyesek es tobbe kevesbe kezzel keszultek a katakombak 5. az attribokat en is hianyolom, de tul lehet elni 6. a sarkanyokkal harcolni epic, de eleg gyengek a dragaim, neha varazslokat tovabb puffolok 7. questek tobbsege szegenyes loottal jar es meg csak nem is segit kari fejlodeseben, ezeket csak akkor csinalja meg az ember, ha megvan a szerepjatekos beallitottsaga 8. tenyleg bugos, konzolt nem egyszer kellett emiatt hasznalni 9. mashol is irtam mar, hogy nekem bejon, hogy barmilyen fajbol lehet barmilyen kaszt es nem csak a sablonokat jatszhatja az ember
Jah sajna, nem mindenki fog ki normális angol tanárt. Nekem elég sokszor cserélõdött és volt olyan év, hogy szinte semmit nem tanított, de volt normális tanárom is szerencsére, valamit azért felszedtem. Nyelvvizsgán meglehet szerezni úgy, hogy minimálisan értesz csak a nyelvhez, bemagolod a típusfeladatokat és kész. És úgy is el lehet bukni, hogy elég jól beszéled és megérted, de a nyelvtanhoz nem értesz. Most szerintem elbuknám már, ha felkészülés nélkül kéne menni. :)Pedig már nem jelent gondot, hogy angolul nézem a filmeket felirat nélkül vagy , hogy megértsem a játékokat. De ezt a tudást nagyrészt itthon szereztem meg, nem az iskolába.
"A magyar oktatás sajnos nem tart ott, hogy nagy százalékban neveljen ki angolul (más nyelveken meg pláne) jól értõ embereket."
Esetleg szándék kellene hallgató oldalról. Amíg a túlmûvelt arcok a warez oldalakon azon vinnyognak, hogy a mocskos kiadó hogy képzeli, hogy az õ ingyen letöltött játékához nem készít magyar fordítást, addig nem igen van mirõl beszélni.
Térképen/Lóval bárhova pillanatok alatt eljuthatsz de akár gyalog is bejárhatod az egész térképet. Csak rajtad áll, ha jobban lekötnek a küldetések mint a kóborlás akkor térképen oda teleportálsz a legközelebbi ismert helyhez majd onnan lóháton 1-2 perc alatt eléred a célod. Ha szeretsz felfedezni és barangolni akkor pedig hanyagolod a térképet és bejárod a területet. Amúgy is olyan a játék hogy magadnak kell megtalálni a határokat elég szabad minden tekintetben.
Akkor egy kis OFF: "Aki nem tud idegen nyelvet 17 évesen, az már ne is haragudj, de számomra analfabétának minõsül! :D"
Nem tudom, ezt mire alapozod; de a fogalmazásodból tényleg elég negatív dolgok szûrhetõk le. Azzal izmozni, hogy nyolcadikosan nyelvvizsgázni mentél... az se mostanában lehetett. Csapj fel mai nyelvvizsga felkészítõ könyvet, olyan témák vannak benne mint a környezetvédelem, politikai eszmerendszer, fogyasztói társadalom, harmadik világbeli országok, stb. Nem tudom nektek mi volt akkor a követelmény hogy ennyire lazán sikerült átmenni, de egy mai gyereknek ez a szint nehéz - nem csak azért mert olyan szak-szókincset kíván, de ennyi idõs korban még az átlagmûveltséghez nem tartoznak ilyen témák. Az hogy valaki 17 évesen nem tud idegen nyelvet, és ezért analfabétának minõsíteni - ez szerintem megint erõs túlzás. Én 16 évesen raktam le a középfokút, most vagyok 19, nemsoká megyek felsõfokon is. Mindezt úgy, hogy 2. osztálytól nyelvtagozatos osztályba, gimiben meg nyelvprofilú iskolába jártam + 4 év külön-tanár. Nálunk érettségire mindenkinek volt nyelvvizsgálja, az osztály kétharmadának felsõfokon is (a maradék egyharmadot azok alkották akiknek vagy két nyelvbõl volt középfokú, vagy olyan selejtek voltak mint én, hogy nem tudták megcsinálni a felsõt...). Hangsúlyozom, mindezt nyelvprofilú suliban. Szóval akiknek nincsenek ilyen lehetõségei, azoktól mire fel várod el, hogy 17 évesen perfektül tudjanak. Illetve nem is az elvárás, inkább miért nézed le õket? (választ légy szíves privátba, gondolom már a többiek unják ezt a témát...)
És akkor ON:
Engem ebben a játékban az érdekelne, hogy a bejárható szabad terület itt hogyan nyilvánul meg? Mármint úgy értem, pl a GTA:SA-ban tök jól el tudtam szórakozni küldetésen kívül, a Just Cause-ban meg sokkal nagyobb játéktér volt, mégis küldetésen kívül csak mászkáltam a dzsungelbe, ami öt perc után már baromira unalmas volt. Szóval mennyire mentek rá a játéknak erre a részére, ami nem küldetésfüggõ, hanem ilyen szabad botorkálás alapú? Rpg-vel még egyedül a KotOR 1/2-vel volt szerencsém, azt mondjuk baromira élveztem, bár nekem már az is elég összetettnek tûnt, valahogy nem vagyok hozzászokva az ilyen fejlõdésrendszerû játékokhoz... mindig rájövök, hogy öt pályával ezelõtt inkább mást kellett volna fejleszteni
Butul? Inkább javul. A mellék küldetések sokszínûbben aMorrowind és az Oblivion id után MMORPG szintûre süllyedõ mellékküldetéseihez képest. Az pedig hogy kivetek egy rakat felesleges hülyeséget nem gáz,amúgyis nevetséges volt az ugrálva közlekedés hogy fejlõdjön az akrobatika. Az inventoryval sem volt gondom,átlátható 1szerû hibátlan. Az egyetlen ami hiányzik a fegyverek elhasználódása. Ennyi. Egyébként minden tekintetben a legjobb ES rész..
Gombabácsi: Talán nem easy-ben kéne játszani és úgy véleményt mondani mert ez a játék még alap fokozaton is könnyû,tegye expertre vagy masterre és lesz sok sok kihívás.:)
Ez meg a másik, hiába beszél itt bárki is magyarításról, vagy annak a hiányáról, elég követni a kis nyilat HUD-on és tudni fogod mi a francot kell mûvelni.
HP/Stamina/Magicka is mehetett volna külön perk fára, a perk képességeket automatikusan is megkaphatnád, amint eléred a megfelelõ skill szintet, és így teljesen mellõzni lehetett volna a karakterszintet is, mivel már ennyire nincs értelme.
Csak engem zavar, hogy ez a széria is egyre "butul", ahogy az új részek jelennek meg?:) Engem pl. kifejezetten zavart az, hogy a tulajdonságokat teljesen számûzték a játékból, az agyonra leegyszerûsített inventoryról és küldetésrendszerrõl már nem is beszélve... 10-15k pénzért én már azért nem ezt várnám 2011-ben, hogy szépen csillogjon a játék, aztán csók...
Nem tud, semennyit.
Az kicsit nehéz kitétel, hogy olyan nyelvet tudjon amit én nem, mert én még Afrikaans nyelvû szöveget is tudok olvasni! :D
Ugyanebben az iskolában 11 évvel késõbb öcsém úgy állt neki nyelvet tanulni, hogy kijárta nyelvtudás nélkül.
Gyatra a mai oktatási modul. De akinek a PC játék hobbija, az iskolán kívül is megtanulja a nyelvet, én így voltam az angollal. Németet tanultam általánosban.
Van orosz meg német Skyrim is .. még mindig nem értem mi a gond ... EGY nyelvet kell tudni a nagyobbakból hogy ezzel a játékkal játszani lehessen, nem csak azt az egy angolt!
Egyébként amikor én suliba jártam, akkor erõsebb volt a nyelv picit.... a tanár igényes volt :-) most vagyok 28.
"Aki nem tud idegen nyelvet 17 évesen, az már ne is haragudj, de számomra analfabétának minõsül!" Csak tudod nem mindenki angolul tanult, több ismerõsöm is van aki németül tanult meg. Én lassan 40 éves leszek, mi még oroszul tanultunk az iskolában mert akkor még más nem volt, munka mellett pedig sem idõm sem energiám nincs már angolul megtanulni. Úgy hogy a hozzászólásodat én is rosszindulatúnak vettem.
ha nem érzed annak, akkor nem én leszek, az aki megpróbál meggyõzni arról, hogy van benne amúgy meg attól, hogy valaki jól tud angolul még szintén lehet, hogy inkább magyarul játszik (ebben az egész beszélgetésben az a szép, hogy lassan olyan, mintha én keltem volna ki a magyar nyelvû játékokért / nem, én csak az ellen kelek ki, aki lesajnálja azt, aki ilyet szeretne)
A magyar oktatás sajnos nem tart ott, hogy nagy százalékban neveljen ki angolul (más nyelveken meg pláne) jól értõ embereket. Egy ilyen játékhoz meg nem elég az Age of-ból szerzett tudás.
Milyen ratinget is kapott a játék? M Ez mit is jelent? 17+ Aki nem tud idegen nyelvet 17 évesen, az már ne is haragudj, de számomra analfabétának minõsül! :D
Ha a 3+ -os én kicsi pónim magyarításáról lenne szó, akkor nem szóltam volna egy szót se! :D
Igen, szakmabeliként röhögök azon, hogy ki az az idióta, aki ingyen hónapokat fordít egy olyan munka elvégzéséhez, amiért máshol százezreket kapna! :D Még csak nem is hasonlítható össze más open source projekttel ahol ingyen csinálnak valami _újat_, itt csak arról van szó, hogy analfabétáknak készítenek honosított tartalmat! :D
Erre írtam lejjebb ezt: "Mi egy kis piac vagyunk, a Magyar lokalizációt leszarják. Hiába mondja bárki (jogosan) hogy bezzeg aki nem tud angolul, az mennyire sík, ha az eladásokat nagyságrendekkel felpörgeti a honosított gamma. Tetszik, nem teszik, attól még ez van." Attól, hogy a cég nem végzi el, lehetõvé tehetné, hogy mondjuk a lelkes rajongói oldal megtegye, eszközöket adva a kezükbe.
Nem is ezzel vitatkoztam. És valószínûleg elég kevés érkezett.
Magyarra meg tényleg elég keveset fordítanak, de egy globális cég valószínûleg nem fog minden 1 százalék alatti részesedést produkáló nyelvnek nekigyürkõzni. Ha kiszórná vagy 20 nyelven az elég sok plussz munkát igényelne és késõbb az esetleges javításoknál is nagyon sok energiát emésztene fel.
Csak gondolj bele hány 5-15 milliós nyelv van csak Európában.
Még valami. "10 emberbõl 9 Skyrimet vett". Vajon miért? Mert az jelent meg és az volt Brand név. Az MW3 debüt napján nem ilyen arány lett volna valszeg. Éppen ezért ez nem mérvadó.
Nem azt mondtam, hogy nem volt, vagy nem lehet, de nem mindegy, mennyibõl. :). Én a kollégával ellentétben mondok pár számot. Az MW3 UK-ban a lista elsõ helyén heti 144.000-es eladást produkált. (November 29-i adat). A Skyrim 86-ot. Ott, ahol egy kicsit többen vannak, mint itt. Jó, ha kis hazánk kapott ebbõl 10k-t. (Közel sem hiszem). Erre mondtam azt, hogy nem mindegy, hogy kaptunk pár ezer darabot és ebbõl van hiány, vagy több tízezret és annyira viszik, hogy még ennek ellenére is hiányt képez. Mi egy kis piac vagyunk, a Magyar lokalizációt leszarják. Hiába mondja bárki (jogosan) hogy bezzeg aki nem tud angolul, az mennyire sík, ha az eladásokat nagyságrendekkel felpörgeti a honosított gamma. Tetszik, nem teszik, attól még ez van.
Pedig hiánycikk volt. Én 11-én reggel nyitás után vettem meg a legközelebbi 576-ban. Pár perccel nyitás után értem oda és már egy kisebb sor volt. 10 emberbõl 9 Skyrimet vett, volt aki nem is egyet. Este már sehol nem lehetett a dobozos változatot megvenni.
A bughalmaz talán túlzás :) Sõt, a pc esetében kimondottan stabilan kezdett. Az viszont már egészen eszméletlen, hogy sikerült egy olyan pachet kiadni, amit nem 1.2-nek, hanem inkább 0.9-nek kellett volna nevezni :)
Te meg annyira kurva okos, hogy pontos számadatokkal rendelkezel arra nézve, hogy kis országunk összesen hány darabot kapott a gammából. Hiánycikk lehet valami akkor is, ha hat millió van belõle, meg akkor is ha hatszáz. De nem mindegy. De hozzánk biztos idetettek 2 milliót és ennek ellenére lett hiánycikk. Mennyémá'!
Igaz. Egyáltalán nem gond, hogy visszatérõ ellenfelek vannak, hiszen egy játékvilág.
Ez biztos változni fog, kiegészítõkben, modderek által viszont tuti. Viszont sajnos azt kell hogy mondjam "ez legyen a legkevesebb". 11.11.11 érdekében félkész bughalmazt adtak ki, és a legutóbbi patch sokkal több hibát szült, mint amennyit kijavítani hivatott. Bethesdától ezért support gyanánt nem is várok semmit, adják ki végre a fejlesztõi csomagot, aztán majd a modderek megoldják. Például már alig várok egy olyat, ami nem ad karakterszintet a craftolásért!
De az magában foglalja azt is, ami a Morrowindben és az Oblivionban volt. Szerintem is lehetnének változatosabbak a lények - többféle aspektusban is. De ettõl még nagyon jó játék.
Most perpill 72 különféle ellenfelet számoltam össze uesp.net-et használva, és ezek csak azok akik azonnal támadnak, tehát egyetlen opcionálisan támadható ellenfelet sem számoltam bele.
Az hogy lehetne ötletesebb is egyik-másik, az viszont igaz. Jó ötletekben nagyon vérszegény a játék.
Egy kicsit többfajta és ötletesebb ellenfelek, szörnyek jöhettek volna, de ezt leszámítva az év egyik legjobbja a game.
Szerintem nem érdemes semmit venni, ha te csinálod akkor 1000-szer jobbakat lehet. Csak unalmas és nagyon sok pénzbe kerül, hogy feltuningold mindhárom crafting skillt, viszont utána olyan löttyöket tudsz csinálni, aminek darabját több mint 500-ért adod. Szerintem jobb inkább csittel idõnként felemelni csak a craftingot, ha nem akarsz órákat tölteni itemek eladásával és hozzávalók vételével valamint gyûjtögetésével. És a játék is nehezedik, mert az ellenfelek egy része erõsödik, ha magasabb szintû vagy. Különösen nehéz lehet, ha a harci képességeidet nem fejleszted és a craftingot igen. Habár ha már csináltál magadnak 600-as sebzésû kalapácsot meg 900-as pajzsot, akkor mondjuk kicsit hazavágja a játékot, mert olyan erõs leszel, hogy hardon is csak pár csapás a legerõsebb ellenfélnek. Lehet mégsem érdemes maxolni, csak élvezni a játékot, ha meg valami túl erõs lejjebb veszed a nehézséget.
"Az új felvonás alapszituációja, hogy az uralkodó elhunyt, és legitim örökös hiányában az északi tartományban, Skyrimben véres polgárháború tört ki."
Téves, de spoilerek nélkül ez a verzió is elmegy. (Mondjuk nem tudom, hogy mennyire számítana a pontos szitu spoilernek, ha az egyik felét még szabadulásunk elõtt, másik felét meg max fél órával késóbb, Whiterunban elsõ látogatásunk alkalmával megtudhatjuk, ha kifaggatjuk a prédikáló "aktivistát".)
"... de persze értelemszerûen egy orkból nehezebb lesz mestertolvajt faragni, mint egy kahjiitból."
Jah, kábé 20-30 perccel nehezebb, ugyanis annyi idõ felhúzni azt a 10-15 pontnyi különbséget ha 3 képességet veszünk figyelembe.
"A szerencsétlen megoldásokra ékes példa a menürendszer."
Tab meg WASD gombokkal pillanatok alatt kiválasztok bármit ami nekem kell, csuklómozdítás nélkül, szerintem ez tökéletesre sikeredett.
HD4890 túlzás, 4850-em van, és minden maxra van húzva, ráadásul grafikai modot is használok ami pluszban tuningolja, és 4 GB RAM patch nélkül is tökéletesen megy, 31 FPS alatt még nem láttam, pedig FRAPS folyamatosan megy.
Többivel egyetértek.
Én angolul Age of Empires-t játszva kezdtem tanulni, mire World of Warcrafthoz értem, már nem volt probléma elolvasni a Quest Log-ot.
Aki nem képes akaratlanul is megtanulni angolul miközben "kényszerûen" angol játékokkal játszik, az nyolc általános után inkább menjen rokkantnyugdíjba!
Gondolom ebben az esetben sem kapunk magyar nyelvû programot, ahogy az Oblivion esetében sem, és ez nagyban vissza fogja venni az eladásokat kis hazánkban. A cikkben ennek említését vagy nem vettem észre, vagy valóban nincs is bent. (Egy fizetett, 4 oldalas cikkben, úgy érzem illene). A cikkben szereplõ grafika messze nem akkora minõség, mint ahogy a végén szereplõ csillaghalmaz láttatja. Gondolom, fizetett hirdetés lévén kapott anyag, saját képek nélkül. Az egymás utáni részek közül én úgy érzem, hogy komplexitásban még mindig a Morrowind a legjobb rész. Az Oblivion szép volt, de voltak hibái. Gondolom, ehhez is lesz kieg. halmaz, mint úgy általában a szériára is jellemzõ.
Tényleg ? 5k a legolcsóbb ház és csak felfele megy. Milyen dungeont fosztottál te ki ? :D
Ja meg a másik, hogy kb 2 dungeon kirámolása után annyi eladható cuccot találunk, hogy bármit megvehetünk belõle. Már ha lesz ahol el tudjuk adni... De totál erõs fegyverek és ruhák is szinte bárhol találhatók. Szerintem ez elég gáz...
Az oblivion tök unalmas randomgenerált pályái után itt végre nagyon sok helyen "handmade" érzésem volt, azaz sok a szívvel-lélekkel megépített helyszín, némelyik egészen döbbenetes. Épp ezért sok helyen a régi jó Eye of Beholder és hasonló játékok igényes 2d grafikája jutott eszembe, ami hatalmas jópont nálam. Persze sok a sablonos dungeon, barlang, de még ott is vannak jók.
Ami nekem furcsa, hogy easy módban kb minden 2 ütéssel kinyírható... A nagyobb ellenségek 4-5-el, a még nagyobbak (nagyon ritka) meg valamivel többel. Ami furcsa, hogy egy sárkányt könnyebb kinyírni (8-10 ütés), mint egy közepes ellenfelet...
Persze attól is függ mivel, az én kezemben egy sima közepes "semmi extra" balta szokott lenni.
Nekem jobban tettszett, mint a korábbi részek, de azért még mindig van mit javulnia a folytatásnak. Tetszett a trailer, ezért kipróbáltam, de annyira nem szeretem ezeket a szerepjátékokat, mert többnyire nem igényel különösebb ügyességet, sem gondolkodást. Kivétel ebben az esetben talán a ha távolsági fegyvernél messzire lõsz. Viszont mondjuk van egy jó kis fõtörténet és rengeteg megoldandó feladat. Párat amit próbáltam egész jó volt. Csak nem túl tömör játék, így sok idõt el lehet cseszni vele.
Megjegyzés: A beszúrt képeknél lehet jóval jobbra is állítani a grafikát.