"Nem gondoltam, hogy az üstökös jeges magja elég nagy ahhoz, hogy túlélje a sok millió fokos koronát, amiben közel egy órán át tartózkodott, a Lovejoy-üstökös azonban még mindig itt van velünk"
He? Hö? He?
Én még úgy tudtam, hogy a Nap felszíne valami 5900 fok körüli. Az üstökös innen 140 ezer km-re volt, tehát ennél inkább hidegebb kellett, hogy legyen. Akkor mi az a több millió fok, ami amúgy a Nap magjában található?
Csak majd vészesen közelít felénk, aztán a Náza meg küldheti föl Brúszvilliszt és a kõolaj elfogyása miatt meló nélkül maradt fúrósokat a zûrbe, hogy megmencsenek bennünket!
Az üstökösök felfedezéséhez ideális a kis távcsõ, vagyis az amatõr, meg rengeteg munkaóra egy jó szoftver társaságában. Erre a legalkalmasabb egy lelkes amatõr. Tudományos haszna egy újabb üstökösnek gyakorlatilag nem túl sok van, az is a három-test probléma, vagy a kaotikus bolygómozgások világába tartozik, amihez egy hegyes ceruza, és kockás papír kell. Mivel a NASA nem csillagászattal, hanem ûrkutatással-ûrhajózással-repüléssel foglakozik, ezért ilyenre nem szoktak költeni.
A NASA földi dolgokkal foglalkozik, pénzt próbál összekalapozni :)
A cikket elolvasva nekem is az jutott eszembe elõször, hogy egy amatõr csillagász fedezte fel(a földrõl relatív amatõr távcsõvel)! De akkor mit csinál a NASA? :)
Keszul, csak a nasa weboldalarol kell letolteni. Egyebkent meg a maximalis felbontas akkora lesz mint a keszito fenykepezogep felbontasa, mivel az urallomason sima kezi digitalis fenykepezogepeket hasznalnak.
ezekbõl a klassz hivatali fotókból miért nem készül soha HD felbontás wallpaper?:)
vajon mekkora sokkot okoz a "civilizált" világnak?
Ebben az a ciki, hogy egy amator csillagasz fedezte fel, es ket heten belul mar a napot kerulte – vagyis eleg kozel volt mar, amikor "meglatta". Tudom, "ezek" nem jonnek nekunk, de ebbol is latszik, hogy mennyi mindent latunk odakint;)
"A végtelenbe és tovább!" Bodlog karácsonyt nektek és családotoknak és akkor Lovejoy-üstökösnek is