Ezt a cikket majd megmutatom a taxisofõrõmnek, mert szerinte ennyibõl maximum Zuglóig lehet eljutni...
A föld mars útnál nem a távolságot, hanem az út megtételéhez szükséges üzemanyag mennyiségét veszik alapul. Ez alapján a legrövidebb út, nem a legtakarékosabb. Hohmann pálya
amint profitorientált lesz a biznic, egybõl ki fog derûlni, hogy nem kell több százmillió dollár egy kilõvésre sem. Az elsõ autókat európában kizárólag a felsõ 10ezer vehette meg. A többieknek nem volt rá pénze. Most meg, minden bokorban vehet autót, akár használtat is. Na valami ilyesmit tudok elképzelni az ûrhajózás terén is: kezdetben csak jól képzed, 100%-os állapotban lévõ emberek mehettek az ûrbe. Most már ha van pár száz millája dodóban már magán ember is mehet. Most vagyunk ott, hogy csak a kíváltságosonak volt anno autója...
Nem tudom mi ebben a nagyon új. Csak azt mondta amit Zurbin már rég szajkóz. Õ pedig már a Mars Society-vel évtizedek óta tervezi a Mars utazásokat. Még CIFU is irt a fórumon a tervrõl majd egy éve.
A dzsambós példánál maradva, az árak nem csak akkor csillagászatiak, ha minden utazáshoz új gép kell, hanem ha egy böhöm Dzsmabón csak 3-4 emberke utazik, amibõl az egyik a pilóta.
Ha néhány tuca emberkét egyszerre küldünk a Marsra, egy szállításra vonatkozó állami megrendelés mellett, akkor a félmillió/kop talán még profitot is jelent!
"...pont akkorra érjen oda az úrhajó, mire legközelebb lesz egymáshoz a két bolygó."
Ez így azért kissé pontatlan. A lényeg, hogy az út legyen a lehetõ legrövidebb, miközben egyik ellipszispályán keringõ bolygóról átérsz a másikra.
Elsõ olvasatra úgy tûnt, mintha a cikk az "újrahasznosítás" szavak ismételgetésébõl állna. Aztán megszámoltam: meglepõ, de csak 5-ször szerepel
Fémillió dollár annyira alacsony összeg (az említett célhoz), hogy mindenki felkapja a fejét. Ez egy önmenedzselési lépés lehet a fószer részérõl. Ha félmilliárdból meg tudja valaki csinálni, azelõtt le a kalapot! (Nem fogja senki, pláne ha a kutatgatási költségeket is idevesszük)
A fontonkénti 10-20 dollár teljesen komolytalan. Annál az infrastruktúra üzemeltetése többe kerül. Ha 10-20 dollár a cél, akkor úgy járnak majd, mint a Shuttle megálmodói, ahogy az Cifu remek cikksorozatából kiderült.
Szerinted miért írtam idézõjelbe a bátorságot?
Te az önzõséggel helyettesítenéd. Szerinted én milyen szóval helyettesítettem volna?
Ez az egész csak azért van, hogy hírverést teremtsen a space-x-nek. Lefogadom, hogy nincsenek, és nem is voltak ilyen terveik, de mondani kellett valami NAGYOT, hogy beszéljenek a cégrõl. Mert a hírverés reklám, bevonz befektetõket, meggyõzi a kétkedõket, és ami a legfontosabb, beépül a cég a köztudatba. Ugyanezt csinálják a celebek, csak kicsiben.
Amstrong-ék szerintem jól kerestek azért...
Miért éppen a Mars?
Sosem tudtam mivel jobb az mint más bolygó.
Nem akarok beleszólni, de a történelem leginkább a sikeres vállalkozásokat jegyzi. Ha elmennél a marsra és ott meghalnál, akkor valóban hires lennél mint az elsõ ember a marson, de csak addig amig nem jön utánnad valaki aki vissza is tér élve. Onnantól kezdve a te emléked már csak az õ árnyékában lenne, és néha egy-egy fórumon valaki megjegyezné hogy nem is xy volt az elsõ ember a marson, hanem a béla csak õ ott meg is halt.
Kb. ez olyan hogy ki fedezte fel amerikát? az emberek 99% rávágná hogy kolombusz. Pedig hát ez nem igaz mert a vikingek, csak hát ki emlékszik már rájuk...
Annak az árából, amibe csak az került, hogy a piacokat "meglepte", hogy a kínai gazdaság nem 8, hanem csak 7.5%-al bõvült kb. 20 hasonló projectet lehetne finanszírozni. Ehhez képest azon megy a problémázás, hogy megéri-e az emberiségnek az ûrutazás finanszírozása. Röhej.
Nem lenne rossz. De majd meglátjuk...
Simán benne lennék a csak oda útban.Facebookozni szar lenne a 8 perces lag miatt, de ott a twitter :P
Hibernációt kellene fejleszteni, mert ahogy írtam, ilyen nyomi kapszulában 1 ember se bírja ki az utazást.
És mai, kémiai hajtómüvel mennyi idp alatt lehet eljutni oda?
Hát ha azt nézzük hogy jelenleg a holdra se tudunk elmenni, és azt olvastam hogy legközelebb a következõ évtizedben jutunk el a holdra, akkor nem vagyok tul optimista ezzel a dátumal.
Egyébként én is elmmenék csak egy odautra, ha én lennék az elsõ. 150 év mulva jó esélyel a leszármazottaim se fognak rám emlékezni. Tvben láttam hogy eddig kb 100 milliárd ember élt, ne makarok egy névtelen, átlagos ember lenni aki csa k egy a többszát milliárdbol. Jó lenne valami nagy dolgot véghez vinni, és nem ártana ha örökre fenn maradna a nevem. :D
Marsutazás? Vagy akár a Holdig? Látvány? Élmény? Vizuális orgia? Meghalok! Bedobok egy kis LSD-t és megyek, mert megéri :)
Most ki vagyok? Senki. Te ki vagy? Nem ismerlek, nem hallottam rólad, sõt a többiekrõl se nagyon, hogy valamit letettek volna a NAGY KÖZÖS asztalra.
Szerintem nincs annál szebb, magasztosabb, dicsõbb halál, mint az emberiség és a tudomány érdekében, a haladás szellemében feláldozni az életed.
100 év múlva, már talán az unokám sem fog rám emlékezni... de elsõnek lépni a Mars-ra, majd ráadásul ott hasznos munkát végezni? Garantált történelemkönyv. Félreértés ne essék, nem híres vagy hírhedt szeretnék lenni, de valamit tenni a haladásért... az nagyon felemelõ érzés volna.
Nexus6:
Bátorság? Fenét! Önzõ vagyok :-) Az elsõ vagy az elsõk között szeretnék a Mars felszínén sétálni, ráadásul INGYEN :-DDD
noland:
Szerintem ez még csak nem is hõsiesség. Inkább tettvágy, kíváncsiság, ilyesmi... persze az emberek hõsöknek tekintik az ilyen embereket, de szerintem ez erõs túlzás.
Egy jó pár száz tonnás, atomreaktoros, VASIMR hajtómûves "ûrcirkáló" másfél hónap alatt odaér a Marsra. Egy ilyen döggel, ha el tudnak vinni 100 mókust, meg visza akkor lehet, hogy 5-10 év alatt megtérül az egész cuccos csillagászati ára.
Ha az út tehát 2-3 hónap oda vissza, a Marson meg viszonylag jól árnyékolt fedezékekben vannak, mondjuk egy fél évig, akkor veszélyes az út még mindig, de talán nem rövidíti meg az életüket évtizedekkel.
Egy hagyományos 1 éves idõ tartamú ûrutazás mellett, a súlytalanság önmagában maradandó egészségkárosodást okoz.
"olyan körutazást tudunk ajánlani a Marsra, amit egy átlagember is megengedhet", csak éppen gyereke már nem lesz.. :) Ott már nincs földi mágneses pajzs, és ezt még nem oldották meg.
Ja az átlagember egy kis megtakarítással...5 hónap alatt sikerült 340 ezer HUF-t tisztán gyûjtenem,akkor félmillió dollárt,vagy legyen csak 250 ezer mennyi idõ alatt is?Egyébként miért van olyan érzésem hogy ebbõl a hírbõl sem lesz semmi sem jövõre,sem 10 év múlva?
Nem szeretem a pesszimista vészmadár szerepét, de az ûrwc, amibe beleszarik a legénység, az is többe kerül félmillió dollárnál.
Meg ugye a Mars és a Föld két különbözõ pályán kering, így nem akkor indítanak rakétákat, amikor akarnak, hanem, amikor a két bolygó közelít egymáshoz, hogy pont akkorra érjen oda az úrhajó, mire legközelebb lesz egymáshoz a két bolygó. Ha tehát elindul oda, akkor ott is kell maradnia több mint egy évig, de kevesebb, minr kettõ (úgy másfél év az optimális pályaismétlõdés? nézzen utána, akit érdekel). Tehát ott is kell maradni Egy ideig, mert pont visszafordulni már késõ, mert azelõtt kellett volna visszaindulni, hogy odaértünk. Tehát olyan 4-5 évente lehetne felhasználni az újrahasznosítható ûrhajót.
Ez így egy humbug a rakétatechnológiával.
az allami megrendelesek sosem a profitra mennek, hanem valamilyen szolgaltatast nyujtanak. kozlekedes, egeszsegugy, oktatas,vagy jelen esetben a tudomany, ezek egy kaptafara mennek. a lenyeguk hogy olyan nagyon koltseges, de mindenki szamara szukseges tevekenyseget vegeznek hatalmas apparatussal, amit vagy csak mamutcegek, vagy kis cegek szazai lenneek kepesek elvegezni, raadasul - mivel az utobbiak csak a profit eseten mozdulnak ra a temara - a fogyaszto erdeke serulne ha privatizalnak a teruletet, egyeszeruen mert nem profitabilisak. A magan cegek akkor jelennek meg amikor egy szuk teruletre nagy a fogyasztoi igeny, es kifizetodove valik a tevekenyseg. lehet ezert kovet dobalni rajuk, hogy onzok, meg mittomen, de szerintem teljesen esszeruez igy.
Es jelen esetben is tortenik, hogy az NASA es mas allami inetzmeneyek, feltortek az ugart es ha minden jol megy megjelenik a privatszfera, amit a piac tart el. Ha ez osszejon, akkor szerintem nagyon sok ember alma az ur meghoditasarol egy nagyot ugrik elore. mert csak a piac szolgalja ki a fogyasztot, szemlyre szabottan. Az allam, nagy projektekben gondolkodik, hatalmas penzekrol dont, nem erzekeny a kis reszletekre. En ugy latom ezt mint valami dualis rendszert, ahol mas mas dolga van az allami kutatasnak, es mas a magan cegeknek.
Amit a Boeing-es peldaddal felhoztal, az jo kerdes. Elso kerdes hogy a boeing akar a szemelyre szabott szolgaltatasban utazni, vagy csak az igazan nagy cupakokra tart igenyt...
Lehet fényezni a versenyszférát, de jó pár olyan kulcstechnológiát, vagy azok eredményeit használják, amit állami megrendelésre fejlesztettek ki valamikor.
Az egész rakéta technológia, a számítástechnika, a net, akármi. Ha valamikor nem fektetne bele annyit, amennyit profitorientált cég soha nem tudna, akkor ezek a technológiák nem lennének.
A jelenlegi némileg lelassult tudományos/technikai fejlõdés is annak köszönhetõ, hogy az államok gázban vannak.
Másrészt mi az állam gazdasági gyengélkedésének az oka? Részben hogy egy csomó nagy vállakozás abból élt, és él, hogy állami megrendeléseket teljesít, de gyak õk mondják meg mennyiért. Az állam gazdasági pozícióit folyamtosan gyengítik, ezért nem tud diktálni. Pl kér egy ajánlatot a Boeingtõl, azok azt mondják 5 Mrd. Ha esetleg talának egy független szakértõt, az mondhatná hogy ez hülyeség megoldható 500 millióból, de akkor mi van? 50-100 éve lehet hogy az álam létrehozott volna egy vállalatot és megpróbálja megoldani ennyibõl és beint a Boeingnek. Ma vagy tejel a Boeingnek, vagy nem lesz ilyen fejlesztés.
Kíváncsi vagyok meddig tudnak elmeni ezek a cégecskék, mikor mondják a nagy vállalatok, hogy eddig és netovább. Ha az államot simán rángatják, akkor egy ilyen kis lelkes amatört megesznek.
Bradbury-nek van egy olyan novellája, amiben az elsõ Mars-egységet a marslakók bezárják a zárt osztályra , mert nem hiszik el nekik, hogy a Földrõl jöttek.
Szal, ha hátralévõ életedet fakockák rakosgatásával akarod tölteni, azt itt is begteheted :)
Az a legnagyobb baj,hogy embertelen hülye kapszulában tervezik a marsra utazást. Hiába tesztelgetnek sikeresen a földön, pánikrohamot fognak kapni az ûrutazók.Max, ha hibernálás megvalósulna,akkor lenne okés..
Miért akarod elveni tõle az elsõ halott egy idegen bolygón címet, de gonosz vagy!
Tinam, ha most fizetsz nekem félmillió dollárt én elintézem, hogy senki ne fosszon meg a "bátorságodért" megérdemelt jutalomtól.:D
A Földön is van olyan hely ami úgy néz ki, mint a Mars felszíne. Gyûjtsél össze pénzt és látogasd meg azt. Értelmetlenül minek adnád az életed oda? A szép látványért? Aztán 1-2 hétig szenvedsz és várod a halált. Az biztosan jó móka lehet...
Azt mondják az jár kellemetlenül nagy költségekkel, hogy a usert vissza is illene hozni onnan.
BÁRMIKOR vállalnék egy CSAK ODA utat, nem kell azzal veszõdniük, hogy haza is hozzanak, kb. 1 hétre való, kaja+oxigén kellene csak, hogy tudjak hasznos munkát végezni, aztán jöhet, aminek jönnie kell. Ennél jobban kevés dolgot szeretnék. Komolyan.
Nekem túl optimista a pali "jóslata", de legyen igaza.
No, itt egy közelebbi lépésrõl nem esett szó, mégpedig a sárkány holdra szállásáról. Ha pedig ez hamarabb bekövetkezik, mint a szociális otthon úrhajós szakkörének 2020-ra tippelt mutatványa, akkor azt azért sokan nem fogják kibírni röhögés nélkül.
Köztük én sem.:-D
Kezdek spórolni :D
Az emberi ûrrepülés, szerintem nagyon sokára fogja visszahozni a hosszú évek során befektetett pénzeket, támogatásokat. Én úgy gondolom, hogy ezt a projektet a fanatizmus hajtja, mert ebbõl tényleges profit nagyonsokára lesz, ha lesz egyátalán :) Mindenesetre nekem is tetszik a projekt, bár én ezeket a határidõket nagyon derûlátónak érzem. Inkább az a különbség az állami tervezetek és e között, hogy ide gyanítom olyan embereket válogattak össze akik ez irányban elkötelezettek, míg egy állami projektnél a haszontalan emberek száma magasabb.
Jol hangzik. Majd latjuk mi lesz belole. Tetszik ez a hozzaallas. Egyszeru: kuldetes tudat, ujrahasznosithato technika, fogyasztoi kor kijelolese, profit maximalizalas. Szerintem sokkal nagyobb hajtoero a maganvallalatok szamara a profit mint az allami vallalatok "5 eves terv"-ei, amik csak elaprozott, fokusz vesztett megaprojekteket eredmenyeznek, horribilis aron. A privat szfera arnyolodalait, gondolom tucatnyi troff fogja mindjart elemezni, u h nem vesztegetm ra az idot. Hajra SpaceX!