(Megjegyzés: Nolan nem a Tim Burton Batman filmjeit rebootolta, a Batman egy 70 éves képregénykarakter újbóli vászonra vitele, ezúttal frisebb alapanyagokból, bár a wikipedián is említett három képregény, köztük Frank Milleré, csak ötleteket adtak a filmhez, nem direktben dolgozták fel, ahogyan Tim Burton is belenyúlt a sztoriba, amikor Joker-nek nevet adott, és megtette Bruce Wayne szüleinek gyilkosává.)
A múmia újrahasznosítása azért érdekes, mert a 99-es film teljesen máshogy dolgozta fel a történetet. Itt a múmiát megtaláló és felélesztõ csapat a fõszereplõ, a múmia és feltámadt csatlósai pedig a film gonoszai, a 32-es film fõ motívuma, Imhotep szerelme csupán a motivációjukat adja. 1932-ben azonban ez állt a film középpontjában, és maga Boris Karloff, mint Imhotep. Kellõen komolyan hozzáállva a filmhez, egy jó rendezõvel, igazi színészekkel, és egy remek forgatókönyvvel lehetne ebbõl jó film, de akkor el kell vonatkoztatniuk a Sommers féle verziótól, hiszen azt újraforgatni nem lenne sok értelme. Az egy korrekt, jópofa kalandfilm, a látvány is a helyén van. Persze az értelem nem szempont, így még bármi lehet. Mindenesetre a régi történetben van potenciál, érdekesen is fel lehet használni. Az mondjuk nem tudom, hogy az író személyével jól járunk-e, nem tudom, mi volt az oka, hogy a Prometheus forgatókönyvét elvették tõle.
Mellesleg A múmia két folytatása már korántsem volt olyan jó, a Skorpiókirály meg egyenesen fölösleges, fõleg annak a folytatásai. Itt jegyezném meg, hogy valószínûleg A múmia visszatér büszkélkedhet az utóbbi sok év nagyköltségvetésû szuperprodukciói közül a legbénább effektekkel, a végén a skorpiókirály animálása vetekszik az olcsó, gagyi tévéfilmekével.
Nncs a reboottal úgy általában semmi baj, mert változnak az idõk, változik a technika meg az egész társadalom, felnõ egy új generáció, szóval egy régi film egy idõ után elveszti a vonzerejét. Pl. ki tudna komolyan venni egy olyan filmet amiben a számítógépeket villódzó gombok jelenítik meg. Pedig 50 éve ez még nagyon menõ volt...
Viszont szerintem a múmiát felesleges még rebootolni, mert az fraseres elsõ két rész elég zseniális lett, technikailag meg nem sok értelmeset lehet hozzátenni. Majd ha eltelik még 15-20 év akkor lesz értelme elõvenni a sztorit megint, fõleg hogy addigra megint csak felnõ egy generáció aki nem ezeken nõtt fel.
:) tele van nem folytatásokkal még a hazai kínálat is.
de most komolyan, a héten mit fogunk megnézni? az amerikai pite 4-et, nem? pedig a francia hétvége szerintem sokkal jobb lett, pedig az ampi4 is aranyos. jó, persze, nekem bejön a mûfaj meg julie delpy stílusa, másnak meg nem, és alig adják valahol, de például a csak a szél egy csomó moziban megy, az is friss film. és milyen jó lett.
"És igen, a sok reboot az az ötlet hiányát mutatja. A két filmben csak az alapsztori egyezik meg,"
nem azt mondom, hogy a múmia reboot mutatja az ötletorgiát. nem. még akkor sem, ha a sommers-féle verzió mutatta, hogy van értelme. csak arra célzok, hogy ott van az exec elõtt 4 forgatókönyv és választania kell. és akkor sanszos, hogy nem a 3 eredetit fogja, hanem azt, ami a múmiás, mert annak a marketingje nem nulláról indul.
nagyon fontos, hogy ennek a filmnek az elkészítése már most hírérték. míg egy csomó olyan film készül, amirõl senki sem ír, mert nem hírérték. pedig lehet, hogy 2013 legjobbja is már castingolás alatt van.
gondolj arra, hogy hollywoodban több ezer szkriptet írnak, de egy nagy stúdió egy évben 10-15 filmet forgat.
Btw, Nolan zseniális rendezõ, remélem egyhamar nem áll le. Az Eredet is nagyon jóra sikerült, és az új Batman filmek is bejönnek.
(Megjegyzés: Szerintem Burton Batman filmjei is nagyon jók, de abból azért volt logikus rebootot csinálni, mert 13 év telt el utánuk, és a technika fejlõdése kivitelezhetõvé tette, hogy modernebb külsõben térjen vissza Batman. (A Schumacher filmektõl picit tekintsünk el.))
Én csak jó filmnek nézem meg a folytatását. A rebootokbat meg (kevés kivétellel) nagyon utálom.
És igen, a sok reboot az az ötlet hiányát mutatja. A két filmben csak az alapsztori egyezik meg, ami egyáltalán nem garantálja, hogy ha az eredeti film jó volt, az új is az lesz. (Mivel se a rendezõ, se a színészek nem ugyanazok, de még a sztoriban is sokszor hatalmas eltérések vannak.) Épp ezért egy JÓ film rebootját bevállalni nagyobb merészség, mint valami újat alkotni...
ilyenkor egyébként az a legegyszerûbb, ha megnézed, hogy milyen filmeket néztél mostanában. folytatás/remake/rebootokat vagy eredetiket. a többség sír az ötletek hiánya miatt és mégiscsak folytatásokat néz. akkor ki a hibás?
ja, persze. mert, ha valaki leporol egy ismert címet, az nem azt jelenti, hogy van sok ötlet, csak nem mernek ötletet bevállalni, mert a nézõknek folytatások és rebootok kellenek, hanem azt, hogy nincs ötlet. nem vaslogika.
olvass black listet és szomorkodj, milyen jó kis ötletekbõl nem lesz film. az eredetet nolan majdnem 10 évig próbálta eladni, de csak nagy nehezen kapott rá pénzt a warnertõl. és mekkora siker lett.
azonban, amíg a nézõknek nem kell az eredeti film, addig az ötletek mennek a fiók mélyére.