Én -amikor megrendeltem Xbox-ra és vártam, hogy megérkezzen pár nap múlva- olvasgattam a teszteket, amik áradoztak róla, de ilyeneket írtak, hogy nincs történet, újratermelõdnek az ellenfelek, baromi nehéz. Azt hittem, hogy mellényúltam. Most pár-száz óra Dark Souls és Demon's Souls után (igen, vettem egy PS3-at is csak emiatt) ezt a fajta harcrendszert annyira megszerettem, hogy ezt keresem más játékban is. A Skyrim-et sem bírom már végre elkezdeni, inkább egy NG+, vagy lassan NG++ ...
Na azért ilyen szintre még nem jutottam (nem is akarok!).
A legutóbbi Pes tudott úgy kiakasztani, hogy még káromkodtam is (fél órán keresztül...XD). Azóta megfogadtam, hogy inkább nem Pesezek. Nem hiányzik egy szívroham.
Ha valami nem megy szépen kikapcsolom, pihenek, vagy mást csinálok és akkor legközelebb újult erõvel általában elsõre menni szoktak az ilyen dolgok.
Nekem eddig a Beowulf volt a csúcs.Volt egy rész ha jól emlékszem a 9. pályán amit 10000000 próbálkozás után sem tudtam átvinni.Most megszereztem konzolra hátha itt sikerül majd!
hát több tekintetben is eléggé furcsácska. nem rossz de vhogy eltér az eddig mexokottaktól. ez inkább ilyen lineáris hentnek tûnik kalandelemekkel, semmint rpg-nek harccal fûszerezve. azért egy risen vagy oblivion deadly reflex vagy art of combat mod után....
Na erre én is kíváncsi vagyok! Nem sok olyan játék van, ami a nehézség miatt fogott volna ki rajtam. Ha más nem sok türelemmel minden akadályt lehet venni (Egyik nagy szégyenfoltom az Ufo Aftermath... Egy idõ után legyõzött a túlerõ, de tervben van egy újrapróba, melyben keményen revansot veszek a szürkéken! ).
Ezen kívül azonban nem nagyon emlékszem másra, amit feladni kényszerültem.
Skyrim statisztika után nem mondanám hogy a játék hossza riasztja el a gémereket. Itt a fõ gond a túl sok felesleges szopatás, ami a mezei játékosok számára élvezhetetlenné teszi, aki meg megkedveli anyázik benne rendesen, de a végén a jóra fog visszaemlékezni. Veled is ez történt:)
Csak az ismerõsi körbõl ismerek nem is egy embert, akik szinte azonnal adták is el a játékot, mihelyst 1 órát eltöltöttek vele.
Hát igen... az emberek nem a 110 órás kihívással teli játékokhoz vannak szokva, hanem a 8 óra alatt letolható csõlövöldékhez. Ebben a játékban egy olyan, aki nem játszott a Demon's Souls-al, még napokkal késõbb is kegyetlenül elveszve érezheti magát. 60 órányi játék után sem lehetsz magabiztos... az meg, hogy végre erõsnek érzed magad? Talán majd egyszer :-D
"Világszinten 1.3 millió példány fogyott a From Software tavaly októberben megjelent és elõdjéhez, a Demon's Soulshoz hasonlóan hatalmas kritikai sikert aratott szerepjátékából, a Dark Soulsból"
Prepare to Die edition new content New Bosses - Including Artorias of Abyss, Chimera of Tomb, and more PVP Online Matchmaking System - Quick matching for co-op or PVP New Areas – Including Oolacile Tomb, Old Ruins and more New Enemies – Including Abyss Guard, Chained Prisoner and more New NPCs – Including Hawkeye Gough and more New Weapons and Armor – Equip some from the new bosses, enemies, and NPCs
Valószínûleg a PCs verzió tervben volt petíció nélkül is. Az elsõ részbõl akkor sem lett volna PCs port ha fizetnek érte a játékosok, mert PS3 exluzív volt. Ez a rész pedig multiplatform lett és jött 360ra, ami elõszobája egy PCs portnak.
Azonnal nem veszem meg, megnézem hogy sikerült a port, elsõsorban az irányitás, ha azt elbasszák akkor maradok a konzolos verziónál, ha nem, akkor viszont egész biztosan megveszem pc-re.
Megtörtént a hivatalos bejelentés ezek várhatók a pc-és verzióban:
New Bosses - Including Artorias of Abyss, Chimera of Tomb, and more PVP Online Matchmaking System - Quick matching for co-op or PVP New Areas – Including Oolacile Tomb, Old Ruins and more New Enemies – Including Abyss Guard, Chained Prisoner and more New NPCs – Including Hawkeye Gough and more New Weapons and Armor – Equip some from the new bosses, enemies, and NPCs
Megjelenés Augusztus 24.
Az elsõ 5-6 órában nem rossz ötlet amig megismerkedsz a játék alapjaival.
Az a baj, hogy én 0-day toltam, pre-order játékkal... elképzelhetõ, hogy azóta patchelték (állítólag a szaggatós Blighttown-on is javítottak már).
De azt tudom, hogy drága mulatság más világába bemászkálni, mert drága is ritka is a hozzá szükséges eszköz, még akkor is ha jó szándékkal co-op módra mész.
Van egy olyan gyûrû amivel szinte észlelhetetlen vagy, de aki játszott már ezzel a játékkal, annak a hátán is szeme nõ... volt már próbálkozó, de így még nem tudtak beszívatni. Már csak azért sem, mert jelzi a progi, ha valaki belép a világodba.
"És az igaz hogy néha lehetünk ellenséges bossok más játékosoknak?"
Ilyenrõl semmit nem tudok... talán ez megint egy patch hatása?
Csak 3 ember lehet majd pcn? youtubeon elég sok videot láttam ahol kb 2-3 kék szellem védte az embert, meg olyat is hogy a kék szellemeken kivül több vörös vagy fekete fantom is volt.
A várfalast ugy értettem hogy amig öli az npc-ket akkor hátba támadom. Ha jól emlékszem akkor a videokon valami láthatatlanná tévõ gyürüt használtak, ésmindig hátba szurták az ellenséget. :D
És az igaz hogy néha lehetünk ellenséges bossok más játékosoknak?
A multi módban néha szellemalakokat látsz, vagy vértócsákat ahol haláluk elõtti utolsó mp-eiket látod. Ez van elõholt módba.
Élõ módba szimbólumokat is láthatsz már a földön, melyek kvázi utat nyitnak a co-op mód elõtt. Ebben az állapotban a black fantomok (másik játékos) átléphetnek a világodba és az életedre törhetnek, de egyszerre csak 1! Összesen így 3 játékos lehet max 1 világban (társad, támadód, te magad).
Tehát a várfalas példád nem igen mûködik, hacsak a társad éppen nem egy tank és feltartja a fantomot.
One shot? Sokadik szintûként kimaxolt bow-val esetleg lehet szerencséd, de lvl sokadikként nem lvl5-el kerülsz össze, egyszerûen nem ad rá lehetõséget a program.
...ahogy az idióták miatt pedig érdemesebb elõholt formában játszani. Gyakran 2-3 perc se kell egy fekete fantom megjelenéséig, ami egy kezdõnek igazi fájdalom minden szempontból.
Láttam heavy archer buildekrõl leírást, megoldható egy jó íjász karakter
Végére értem a Strategy Guidnek kivéve walktrough leirásokat. Nagyon jónak tünik az egész játék felépités és rendszer egyre jobban várom az augusztust.
Azoktól kérdezném akik már végigtolták mik a tapasztalatok az full ijász kariról mert nekem az a kevenc kasztom de nagyon ugy tünik, hogy itt az nem lenne életképes.
Lézeres szemek? akkor oda majd tükör pajzs kell...
Több okból is érdemes human formában maradni, pl sokkal ellenállobb leszel és társakat is csak igy tudsz behivni segitségnek valamint az npc-k is szivesebben traccsolnak egy emberrel mint egy zombival.
Igen a játék online része megér egy misét mert egyrészt nagyon jó az egymást segitö vagy éppen félrevezetö üzenetek és a segitség behivása miatt. Néha viszont frusztráló, hogy gyak köpni se tudsz egyet nyugodtan mert állandóan betámadnak a kis pöcsök.
Feltétlenül ránézek! Nagyon felcsigáztatok most ezzel a sok infóval. Elkezdtem várni. Szeretem a kihívásokat és szeretem, ha nem kapom olcsón a gyõzelmet. Sajnos az ilyen játékok manapság nagyon ritkaságszámba mennek pc-n.
Habár most úgy látom, hogy Alan Wake sikere láttán eléggé elkezdtek gondolkodni a konzolos címek áthozatalán pc-re (Binary Domain, Blades of Time).
Ott nincs, csak azt figyeli ami rajtad van éppen. Ha nézné az már baromi frusztráló lenne szerintem, bár életszerûbb,illetve a Demons Souls-ban is így volt, nekem nem hiányzik, hogy visszafutkossak a raktárba lerakosgatni a felesleget vagy kirakodóvásárt rendezzek vmelyik pályarészen
Értheted úgy is, hogy a staminából fogy minden egyes sprint, bukfenc, gurulás, pajzs s fegyver használat. Ugyebár van egy határ, ami után Seth általi határok következnek. Pl. könnyû páncélzat, gyors fegyver esetében gyors s mozgékony leszel, viszont bekapott sebzés drasztikusan nagyobb. Robusztus páncélban s 2 kezes fegyverrel meg éppen fordítva. Pajzs pedig egy külön misét megér, mikor s hogy kell használni, mert az egyik legfontosabb item amit magadnál hordozol, fõleg amíg ismerkedsz a játékban.
Vegyük mondjuk 100 pontnak a teherbírásod. Ha 25 pont vagy alatt vagy akkor gyors vagy minta villám, ha 25-50 között akkor csak simán gyors, ha 50-100 között vagy akkor meg lomha. A fegyverek,felszerelések stathoz vannak kötve. Bár tudod használni a nehéz cuccokat is, de ha a statod nem megfelelõ,akkor szerencsétlen lesz vele a karaktered. Pl a kétkezes kardot csak vonszolja, fél perc vele egy ütés, vagy pl sima egykezes kardoknál is van nehéz,amit mondjuk csak két kézzel tudsz használni rendesen(igen, van ilyen lehetõség is, egykezes kardokat lehet 1 vagy 2 kézzel is fogni, és ez más-más taktikát igényel a harcokban, lévén a másikban ilyenkor nem foghatsz pajzsot)
De azért nem, hogy korlátozva legyen, mennyi cucc lehet nálad. Legalább is én ezt láttam. Ha meg így van, akkor nem kicsit nevetséges dolog ez egy RPGnél.
Attól erõsek, hogy te nem hõs vagy, hanem húsvér ember :P Szóval amikor 1 100x nagyobb, erõsebb mob eltalál azt valóban érezni fogod. Ezért elsõsorban ügyességre kell apellálni s az idõzítésre